A békés harcos útja

békés harcos útjaVégigböngésztem itt az aktuális postokat, valahogy úgy érzem mindenről szó esik, csak éppen a ténylegesen járható útról nem. Többen emlegetnek jót rosszat és sok dolgot a pozitív gondolkodásról, miközben a leglényegesebb dolog pont a magunkkal való szembenézés, és véleményem szerint ezt semmilyen pozitív gondolkodás nem helyettesítheti. Koncentrálhatsz az érme egyik oldalára, a másik attól még ott lesz.
Nem akarok itt senkit megbántani, de ez a fajta dolog, hogy ülj le, képzeld el, és majd létrejön, nem igazán ilyen egyszerű. Legalábbis nem ilyen formában. Az összes keleti filozófia lényege, hogy a boldogság akadálya az, hogy folyamatosan vágyunk valamire, de amikor esetlegesen megkapjuk, akkor rögötön új vágyaink keletkeznek, ezáltal soha nem lehetünk boldogok. Csakis úgy, ha megszabadulunk a vágyódásoktól és szembe nézünk tényleges önmagunkkal. Ráadásul ezzel nem hogy nyernél valamit, sőt! A Titok elgondolása pontosan ennek mond ellent vagy rosszul értem?
Ehhez kapcsolódóan szeretném kérdezni, hogy Dan Millman A békés harcos útja c. könyvet senki nem olvasta? Ott azért egy kicsit bonyolultabban a keleti filozófiákra támaszkodva egy életút van megfogalmazva, amely például szolgálhat minden útkeresőnek.

Van valakinek élménye a könyvel kapcsolatban? :)

CsatolmányMéret
bekes_harcos.jpg100.45 KB


Békés harcos



A könyvet itt tudod



Sziasztok! a mai napon volt

Sziasztok!
a mai napon volt szerencsém megnézni a filmet, és igen elgondolkodtató az biztos, sok mindent más világításba helyezz .
Nagyon sok minden tetszett benne, de ez a mondat kiverte nálam a biztosítékot: akiket a legnehezebb szeretni, azoknak van a legnagyobb szüksége a szeretetre.
hmmm van benne valami!!!
Gondolom a könyvben több minden van, nem tudja véletlenül valaki hogyan lehetne hozzájutni, mert nem találom sehol ahol megvehető vagy letölthető!!!
Segítene valaki???? Nagyon megköszönném!!!!!!
Felvenné a kapcsolatot velem: rriittuuss@gmail.com
KÖSZÖNÖM



nesxx

Sziasztok!

Olvastam többször és láttam is dvd-n. A véleményem:

Igen, a vágyak sok akadályt gördítenek elénk, de két dolgot lehet tenni. Lemész mélyre mindennap, akár meditációval. És megkeresed a vágyak gyökerét és rászánod az életed hogy megszabadulj tőlük. Elmész egy zen közösségbe és végigjárod ezt az utat. Vagy nem mész oda és tudatosítva magadban a vágyaidat, tudatosítva azt hogy ez egy vágy és így ha megkapod már nem lesz vágy és elillan az iránta kreált izgalom, elfogadod ezt tényként. Hisz nincs olyan hogy kezdet és vég. Jön majd egy másik vágy és ott is élvezheted az utat, ami oda tart. Tudd hogy ezt miért teszed! És tudd hogy elszáll. Mint minden más is. Ezzel nem kell harcolni, hisz ez így megy.
És a könyvben: Az olimpiai arany utáni vággyal semmi baj nincs. Érd el, szerezd meg, de élvezd az utat és tudd hogy ha megvan az arany, elillan a vágy. Jöhet a következő, ettől izgalmas az élet. Ezt kezelni és így megélni a munka, nem elérni az aranyat. Én nem vagyok zen szerzetes fajta (még:)), így másképp kell megoldanom. De félre is lehet vonulni ezeken meditálódni. Tettem én ezt, így tudok véleményt alkotni.
És amit elképzelsz, amire gondolsz, ha akarod, ha nem, megkapod. Ez müködik. Vágyak, célok vannak az életben. Bár a zen is a céltalanságot tanítja. De amíg szereted a vágyaidat és a céljaidat, addig ezt lehet tenni. Tudatosság! Itt és most! Égj el abban amit teszel, 100%-osan. És tudd, ha elégtél, újragyúlsz és újra elégsz. És így tovább. Nem áll meg soha, semmi. Hisz soha nem érünk el sehova, mert onnan majd megyünk tovább...
Szerintem :)



.

igen...
Unique**
Keep smiling :-)



.

:-)



.

negatív :-)



.

vannak önálló gondolataid is, vagy csak idézgetsz?
Unique**



hmm

Te buddha vagy?
én nem, én én vagyok...
és ne higgy el senkinek semmit ...
ugye ez nem új?
kövesd a saját gondolataidat
és saját megérzéseidet
Unique**



.

„Az olyan érzések,mint az elkeseredettség,a zavartság,a düh,
a neheztelés,a harag,a féltékenység és a félelem,
valójában nem rossz dolgok,hanem:
tiszta pilla'

??????????? ezt mind magadtól találtad ki?
hmmm...



Olvasd el újra amit írtam.

Olvasd el újra amit írtam. Pontosan ugyanazt mondjuk csak más szavakkal. Én csak annyit tettem hozzá, hogy amellett ,hogy az elgondolás igaz azért a filmhez meg a könyvhöz is adtak egy nagy adag mézescukros "néphülyítést"! (Értem itt hogy nézz vígjátékokat ha mellrákod van persze ez igaz, de semmilyen kezelés nem kell emellett csak ez?? ... tényleg csak nehogy ezt így bevegye valaki! )
De egyébként egyet értünk.

Ide vágó muszlim közmondás: "Bízz Istenben ... de azért kösd meg a tevédet!" :)

------------------------------------------------------------------------------
„Az olyan érzések,mint az elkeseredettség,a zavartság,a düh,
a neheztelés,a harag,a féltékenység és a félelem,
valójában nem rossz dolgok,hanem:
tiszta pilla



Valószínűleg az az egyik

Valószínűleg az az egyik legnagyobb baj, hogy ezt a természetes alapállapotot azért nem tudjuk megélni, mert folyton viszonyítunk és elvárásokkal kövezzük ki az utunkat. Ha megtanulnánk elfogadni csak úgy, ami jön, különösebb nagy elvárások nélkül, sokal könnyebb lenne. Ha az ember nem akarna annyira tudatos lenni, és mindent megtervező, kiszámító, csak élné a pillanatot, érezhetné azt a fajta boldogságot, amiről álomkereső beszél.



:)))

Szerintem meg alapvetően a boldogság a természetes alapállapotunk! :)
Vagyis nem kell hozzá semmit sem bevenni... :))))))))))
Ne küzdj, csak érezd jól magad! :)
Erről szól az egész! Szerintem! :)))

Szeretettel,
Álomkereső
http://www.alomkereso.com
https://www.plimus.com/jsp/dev_store1.jsp?developerId=90828
http://www.irdmegakonyved.com



Hehe igen szal valahol

Hehe igen szal valahol értem amit mondasz. Sajnos a Titok valahogy úgy sikerült ahogy, de ha lehántod róla azt a fajta dolgot, amit sugall, hogy pénz kocsi, meg bombanő az alapfeltevés jó. Valahogy nekem arra hasonlít amit sok ember képzel, hogy a boldogás mint olyan instant formában is kapható, beveszed és HOPP ... hehe. Látod ezért jó a kritikus gondolkodás. De az alapfeltevés tényleg jó szerintem. :) Küzdj bízzál és megadatik.

------------------------------------------------------------------------------
„Az olyan érzések,mint az elkeseredettség,a zavartság,a düh,
a neheztelés,a harag,a féltékenység és a félelem,
valójában nem rossz dolgok,hanem:
tiszta pilla



Szerintem meg egyáltalán nincs ellentmondás :)

Biztosan az én értelmezési mechanizmusban van a hiba, de szerintem a "Titok" is épp azt állítja, hogy ne legyél túlságosan elfoglalva a vágyaiddal: jelentsd ki, mit szeretnél, képzeld el, amint megkapod, aztán eredj tovább, tedd a dolgod és érezd jól magad a bőrödben! :)))

Szeretettel,
Álomkereső
http://www.alomkereso.com
https://www.plimus.com/jsp/dev_store1.jsp?developerId=90828
http://www.irdmegakonyved.com



szia

Azt hittem hasonlókat csak én rogatok az oldalra.
Énis megközelítettem eből a helyzetből a vonzás törvényét,de senkitől nem kaptam választ rá.
Most kezdtem a buddhista alaptanításokat olvasni és ott is le van írva,hogy a vágyaink teljesítése mennire leköti a figyelmünket,mennyire hajszoljuk a materiális dolgokat és ha meg is kapjuk őket csak kis ideig leszünk boldogok. Azt önmagunkban kell keresni.
A Titokban erről nem esik szó.
A két felfogás számomra is teljesen ellentmondó. Akkor merre induljon az ember?



Én szívesen olvasnám!

Drága nesxx szerintem ugorj neki a feladatnak ás várom, hogy mit fogsz közzéadni nekünk:))))
Addig is szép napokat, csodás megtapasztalásokat:)))
Evelyn:)



:-)

Kedvenc könyvem, végre valaki felhozta az oldalra és felhívja a figyelmet rá, én csak nagy szeretettel tudom ajánlani mindenkinek....a KÖNYVET, nem a filmet...

a könyv mindig sokkal-sokkal mélyebb, ugyanúgy, mint a Mennyei próféciák, vagy a Titok film is kicsit kevés a könyvhöz képest...

Mi a csudát tudunk a világról? What the bleep do we know... remélem azt láttátok, Film, csudijó... könyve meg nincs :-) iiletve ott van Balogh Bála, Villás Béla, Kurt Tepperwein, Tolle, a Hicks házaspár könyvei, és a többiek... ami teljessé teheti a képet... :-)))))))))))))

Szép hetet!
köszi
Unique**
Keep smiling :-)



Evelion

Örülök ha teszett. Nekem is alapmű pontosan azért, akárhányszor olvasom el mindíg találok benne finomítani valót. azon kívül a fiatal Dan -ben nagyon magara ismertem, pont olyan büszke magának való és közönyös mint amilyen én voltam, sőt még most is néha vagyok. senki sem tökéletes. :) Ráadásul hiszem, hogy minaddnyiunknak megvan a maga Szókratésze.

Ha van rá érdeklődés szívesen írok egy kissebb ajánlót a könyvről később! :) (van egy belső sugallatom, hogy kellene...)

-------------------------------------------------------------------------------
„Az olyan érzések,mint az elkeseredettség,a zavartság,a düh,
a neheztelés,a harag,a féltékenység és a félelem,
valójában nem rossz dolgok,hanem:
tiszta pillanatok,amelyek rámutatnak arra,hogy mit fojtunk el.”
- Buddha -



Hurrrá:))))

Én nagyon boldog vagyok, hogy sikerült elolvasnom a könyvet, kölcsön kaptam egy barátnőmtől!!!! Olyan nagy hatással volt rám, hogy azóta megszereztem és adogatom olyan embereknek, akiknél úgy érzem sokat segíthet! Ez volt az a könyv, amit egyszerűen nem lehetett letenni és csak úgy faltam a sorokat!!! Semmihez nem hasonlítható, óriási utaztatás az, ami engem nagyon megfogott:))
Szerintem még el fogom olvasni...a filmet nem láttam, de azt mondják, könyvben sokkal jobb!
Ölellek!
Evelyn:)



Nekem az egyik kedvenc

Nekem az egyik kedvenc filmem, és itt is több fórumban felmerült már, volt szó róla. Ha a bal oldali keresőben rákeresel a "békés harcos" szóra találsz sok mindent...
De kösz, hogy nyitottál ennek is egy topic-ot, ez is címlapra való :)



A most hatalma...

Helló mindenki!

Én láttam a filmet, a könyvet nem olvastam, de egy biztos! Felhívja nagyon érthetően és finoman a figyelmet, hogy a jelen pillanat az ember számára a legszebb ajándék. Ezzel kapcsolatban az Eckhard Tolle, A most hatalma könyv írója is rendkívüli módon ráébreszt ennek a dolognak a fontosságára. Ja egyébként nem is létezik más, csak a jelen. Vagyis mi, csak ebben élünk, fizikailag. Az megint más tészta, hogy elménkben nagyon sokszor a múltban, vagy a jövőben vagyunk, ami megakadályozza a jelen ajándékainak felismerését.

Szóval, én próbáltam úgy élni, hogy csak a jelenre koncentráltam. Meg kell mondani, nem kis meló, és elég fárasztóvá is vált.
A legjobban az segített, amikor a szeretetre, mint a minden létező lényegi energiájára koncentráltam, mivel ha szereted azt ami van, azt aki vagy, ott ahol vagy, pont akkor és ott, akkor folyamatosan a jelenben maradsz. Hova is mehetnél el?
Ha nem találod meg ott ahol vagy, ugyan hol keresnéd? Zen mondás.

Legyetek jók! Krissz

Ne Szenvedj!!! Csak SZERESS!



Drága Nesxx, én nem

Drága Nesxx,
én nem láttam a filmet, nem is vagyok túl mélyen a Titok alkalmazásának a technikai részében, de azt tudom nekem mondani, hogy ismerem a negatív teremtés kitaposott végletét. Ha valaki,akkor én el tudom mndani, milyen az, amikor önbecslés a padlón, és semmi hit a boldogulásban., amikor csakis rettegsz és félsz attól, hogy elhagynak, nem sikerül, úgysem lehet stb. Ebből az irányból tartok most a másik irányba, és hidd el, nem kevés munka áll mögötte. Addig soha nem tudtam volna irányt váltani, ha először nem mérem fel, hol a baj, mi a baj. Először érzem azt, milyen különösebb ok nélkül örülni, csak úgy, mert mondjuk süt a nap, vagy mert nem fáj a fejem.
Azt gondolom, minden titok nyitja az önbizalom, önmagunk szeretete, a magunk erejébe vetett hit, a többi aztán jön magától.



Nesxx

Nagyon orulok,mert ez az uzeneted mar sokkal nyugodtabb, baratsagosabb hangulatban irodott.Koszonom.
Az altalanos es folyamatos elegedettseg allapota, meg joval kesobb jon el a takaritas utan.De biztos ebben is lehetnek kivetelek.
Szeretettel,
felebarat



Takarítás

Valóban. Én is még csak a takarítás folyamatában vagyok, a legnehezebb a régi beidegződéseket félre tenni! A különböző előítéleteket, a nem saját gondolatokat amelyeket az élet során beléd tápláltak.

Hogy mi is a vágy? A vágy hajt előre ez azonban a dühről is elmondható. A vágyódás alatt értem a valamely múlt béli esemény vagy valamely jövőbéli esemény után táplált vak akaratot. Amiről én beszélek az az, hogy míg a vágyink miatt előre és vissza tekintgetünk a "most" -ban megyünk el dolgok mellett, és nem vesszük észre, hogy tulajdonképpen már mindenünk megvan, azoban az elme hajt előre, és nem hagyja, hogy élvezd azt amid van. :)



nesxx

No errol eszembejutott egy keleti vallas tanitasa, melyszerint az 5 legrosszabb emberi tulajdonsag:
gyulolet, kapzsisag, gog, tudatlansag, irigyseg.
Jo takaritast!
Szeretettel,
felebarat



Szia nesxx:)

Már megint rádleltem,"teljesen véletlen".
Jók a címek...
Szóval,"Csakis úgy ha megszabadulunk a vágyódásoktól és szembe nézünk tényleges önmagunkal".
A vágyódásnak közvetlenül mi köze van hozzám?
Úgy értem,az alapdolgokon kívül igazán nem érzem szükségét semminek,hogy birtokoljam,vagy mi a szösz.
Lakás,megélhetés,jóformán ez az alap.
Most gondold el,megszűnteted a vágyódást /na ez mondjuk érdekes lenne ebben a világban,ahol jelenleg leledzünk/,veszek egy nagyon egyszerű példát.
Megéhezel.Korog a gyomrod.Ennél valamit.Eléd raknak egy tál kukacot,tessék,edd meg,jó kis fehérjeforrás... :)))
Á,köszönöm,inkább ennék egy tál paprikás krumplit,nem igazán erre vágyom...
Na persze az is lehet,hogy kukuc ízlik,megeszed,jóllaksz.Én biztosan nem enném meg.Csak ha nincsen más.
Szóval úgy vélem a vágy megfogalmazása is tágan értelmezhető.Enélkül vajmi keveset mozdulna előre bármi is.Egy benszülött szeretne mondjuk hatékonyabban vadászni,vagy kevesebb energiaráfordítással...ez is vágy.
A mamád a lottó ötösért imádkozik.Ez is vágy.
Egy milliárdos már az ötödik Jaguárját veszi meg.Nyilván,mert már nem tud mit kezdeni a pénzével,vagy ez neki így a jó.
Szerintem tudod melyik vágy nem "kóser"?Amelyik a jelenlegi helyzethez képest olyan mértékben irracionális /na persze ez is relatív/,hogy akkora távolság van a jelenlegi állapot /lelki és megnyilvánult egyaránt/,mint a kétségbeesettség és a végtelen öröm érzése között.
Ha szeretnél teljesebb életet élni lélekben,és bármilyen irányzatot követni,az is vágyódás.Egyfajta.
Szóval,címkézünk:)
Erről is esett már szó.
Mindemelett úgy gondolom,hogy mindig a más vágyai azok,amelyeket "ítélünk" és az alapján mondjuk,hogy a vágynélküliség.
Magunkról tudunk e így beszélni?
Már elnézést,de ki az a birka,aki saját magát "sanyargatná" egy más ember vagy irányzat elképzelése miatt,hacsak nem önmaga dönt így?
A többieket meg hagyni kell,hagy találják ki,nekik mi a jó.Ha meg nem,akkor sincsen semmi.
Mindenki a saját portáján:)

Jó gondolatokat hoztál elő.
Köszöntem.



vágyak

Beh szép is volna de én akkor is azt mondom, hogy jó dolog a pozitív gondolkodás de mielőtt tényleg egy új ember válik belőle érdemes kivinni "szemetet" (ebben Millman nem téved).

A könyvről ismertetőt itt találsz:
http://www.harmonet.hu/cikk.php?rovat=40&alrovat=43&cikkid=14045&rovatne...

Szép napot! :)



nesxx

Szivesen elolvasnam,ha megtalalom,koszonom,hogy felhivtad ra a figyelmet.
Szerintem,amikor megkapod azt ,amit kertel, es halat es koszonetet erzel, nem kivansz egybol vmi mast.Vlahogy ugy van ez,hogy orvendezel es boldog vagy,hogy megkaphattad,de ettol biztatast is kapsz,hogy ujra kerhetsz ,mert megadatik.
Tudom,hogy az egesz konyvet nem irhatod itt le,de irnal belole vmit,mondjuk izelitonek, amit te jonak latsz,arrol a mindenkinek peldaul szolgalo eletutrol?
Koszonom,szeretettel,
felebarat