A győzelem tanulható

győzelem, sikerA győztesek mindent megkapnak, amit csak akarnak: sikert, barátokat, vágyaik beteljesülését. Néhányan már az anyatejjel magukba szívják, hogyan kell győzni, egyeseknek azonban meg kell tanulniuk. Hogy kiből lesz győztes és kiből vesztes, azt már az első pillanatban fel lehet ismerni, de még egy vesztesből is bármikor válhat győztes.

Néhányan már csecsemőkorban is szerencsétlenek: mindenbe beverik a fejüket, minden betegséget elkapnak, és mindenben elesnek, ami a földön hever. Később rendszeresen nekikoccannak valaminek az autójukkal. Mások egész életükben szerencsések, egyszerűen minden sikerül nekik, bármibe is fogjanak.
Hogy mi a titkuk? Egyszerűen tudják, hogy képesek a győzelemre, és ezért sikerül is nekik, amit elterveztek.

Ha győztesnek születtünk, jobb esélyekkel indulhatunk neki a világnak, de az se búsuljon, aki született vesztesnek érzi magát, a győzelem ugyanis megtanulható. Bárki kifejlesztheti magában a szuverenitást, ami nélkülözhetetlen a győzelemhez.

A győztesek mindig előre tekintenek, nem hátrafelé, hanem előre akarnak haladni. Ha valakire ránéznek, mindig hatást váltanak ki. Könnyen tanulnak, szeretik az újat, és képesek tanulni kevés hibájukból, mivel felismerték, hogy a hiba sokkal többet segíthet fejlődésükben, mint a siker. Nem a problémára, hanem a megoldásra koncentrálnak.
És ami a legfontosabb: megváltoztatták meggyőződéseiket, a meggyőződés ugyanis megvalósul. Hatalmas kisugárzással és karizmával rendelkeznek, optimizmusuk pedig határtalan. Mivel tudják, hogy úgyis sikerül, amibe belefognak, sikerülni is fog nekik. A győztesek megfelelő életfelfogással rendelkeznek, amit bárki elsajátíthat.

A győztesek sikert sikerre halmoznak. Mindig nyitva van a szemük, hogy felismerjék, az adott szituációban mi a teendő. Senki nem önhibáján kívül lesz munkanélküli, veszít el egy fotnos vevőt, vagy megy neki egy másik autónak.
Horgászni ott kell, ahol halak vannak, és nem ott, ahol kényelmesebb állni. A csalit a halnak kell megennie, nem a horgásznak. A győztes a célra koncentrál, jövőjét pedig kívánságai szerint alakítja.

A győztesek mindig képesek tanulni, és a mát arra használják, hogy felismerjék, holnap mit tudnának jobban csinálni. Folyamatosan felteszik maguknak a következő kérdést: Mit csinálok ma jobban, mint tegnap? Mi az, amit holnap jobban csinálhatnék, mint ma?
Természetesen a győztesekkel is előfordulhat, hogy csődbe mennek vagy elválnak. Ami győztessé teszi őket, az az a képességük, ahogyan kezelik a kellemetlen szituációkat. Tudják, hogy csak azok fognak valamit hátrahagyni az utókornak, akik letérnek a kitaposott útról.

Természetesen az is fontos, hogy higgyünk saját sikerünkben. Ha valaki hosszú ideig azt bizonygatja magának, hogy nem képes sikereket elérni, félelme egy idő mulva tényleg beigazolódik, és csak sikertelenségek fogják érni.

A siker felé vezető út nem ismer hibákat vagy sikertelenséget. Az élet üzeneteit ismeri, amelyek arra hívják fel a figyelmünket, hogyan kellene helyesen cselekednünk. Ha alaposabban megvizsgáljuk ezeket az eseményeket, felismerhetjük, mit üzennek.
A siker felé vezető után ne is várjon senki elismerést környezete részéről, épp ellenkezőleg: ha ismerősei rosszallásukat fejezik ki, vagy ha a postás már nem köszön, az azt jelenti, jó úton járunk. :)
A siker elsősorban az, ha valaki saját énje és nem környezete véleménye és elvárásai szerint cselekszik. Ekkor a siker magától, automatikusan be fog következni. Kezdd ott, ahol jól érzed magad. Az öröm a siker egyik legfontosabb tényezője.
Ne késlekedj, kezdj el most változtatni az életeden! De először tisztázd magaddal, mit is akarsz valójában! Aki nem tudja, merre tart, mindenhol rosszul érzi majd magát.
Irányítsd energiád arra, ami a legfontosabb és várj arra, hogy a siker bekövetkezzen.

CsatolmányMéret
siker_500.jpg10.88 KB

Hozzászólások



vagy ha a postás már nem

vagy ha a postás már nem köszön, az azt jelenti, jó úton járunk. :) - ez tetszik! Majd figyelek a visszajelzésekre.



örülök

Köszönöm, hogy itt lehetek Köztetek! Ez az írás megerősít abban, amit én is célomul tűztem ki. Egyre biztosabb vagyok abban, hogy jó irányba tartok. Köszönöm az útmutatásokat!



Viki

Tetszik az írásod, jól beszélsz.

A kudarc a legjobb ugródeszkája a sikernek. A lényeg a működés.

Amire fel szeretném hívni mindenki figyelmét az az időzítés. Voltaképpen mindennek van kedvezőbb időzítése. Ez érzés formájában jelentkezik, amit meg lehet tanulni észlelni. Figyelni kell magunkra egyre fokozottabban, és a siker már mellékes dolog lesz, mert minden, maga a siker lesz és megszokod.
Becsülni kell a békét. Mert a béke már siker.
Becsülni kell a nyugalmat. Mert a nyugalom már siker.
Becsülni kell az esőt. Mert szomjan már nem halsz.



Éppen ma

Ma meséltem valakinek a terveimről, az álmaimról.
Az elért sikereimről, s arról, hogy még mennyi mindent szeretnék megvalósítani.
S úgy is lesz, ahogyan szeretném.

Mert győztes vagyok!

Mosolyomat küldöm: Gyöngyök



Drága Viki,

Szerintem is az a legfontosabb, hogy az ember mindig tisztázza le önmagában azt, hogy mit is akar valójában, mi az Ő útja, mi az amiben a legnagyobb örömét lelve haladhat a győzelem felé.
A kulcs a győzelemhez az ÖRÖM.
És én is nagyon Örülök annak, hogy megismerhettelek:-)
cuppantás

Szeretettel,
Kriszti



Drága Ati!

Köszönöm szépen!

Hitem hegyeket mozgat, és csodákat teremt!



Kedves Aloeviki!

"A győztesek mindig előre tekintenek, nem hátrafelé, hanem előre akarnak haladni."
Ez egy nagy igazság. Sajnos az emberek amikor a jövőt tervezik, akkor azt a meggyőződéseik alapján teszik, amik pedig az addigi emlékeikből fakadnak. Ezek a meggyőződések pedig lekorlátozzák a teremtést, hiszen azt kapjuk, amit el tudunk hinni. Ezért fontos, hogy el tudjuk felejteni a múlt hibáit, és csak előrre menjünk, mert minden lehetséges!

"A lehetetlen csupán egy nagy szó, amellyel a kis emberek dobálóznak, mert számukra könnyebb egy készen kapott világban élni, mint
felfedezni magukban az erőt a változtatásra. " (Muhammad Ali)



Érdemes odafigyelni

Érdemes odafigyelni :)

Hitem hegyeket mozgat, és csodákat teremt!

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges