A magyar vallás

A magyar vallásMireisz László: A magyar vallás

Isa pur
Pompás könyv, becs’szóra, minden irónia nélkül, tényleg az. Gondolkodásra és vitára ingerel, kit erre, kit arra, engem történetesen mindkettőre. Mireisz kiindulópontja tömören annyi, hogy ha az isa pur (Halotti beszéd) írásmódja ysa, akkor a „magyar” szó valamikor nyilván magiarként hangzott, s kiknek fülei vannak, hallják, nem más ez, mint magia-r, vagyis a gyengébbek kedvéért: mágia.

Ha pedig egyszer mágia, akkor mi magyarok egykoron mágusok voltunk, nem is akármilyenek, hanem a Föld első mágusai, az üveghegyeken is túlról jöttünk, tessék szó szerint érteni: a sarki jégen túlról, az Északi Pólusról, ahová egyenesen a Sarkcsillagról hullottunk alá. Íme tehát az alternatív őstörténet, amely szerint mégsem halszagú finn késsel, hanem varázspálcával a kezünkben érkeztünk a Duna–Tisza közére – ennyit a vitára ingerlő kérdésekről.

Ami ez után következik, az olyan, mint egy roppant izgalmas nyomozás. Mireisz felkészült szakember, idézetek sorával támasztja alá feltevését, azt, hogy az ősidőkben a harcos törzsek mellett mindig voltak a papi törzsek, ezek szövetségben éltek, és vándoroltak.

Papi törzs
A magyar is ilyen papi törzs volt, mely a méd–perzsa területekről érkezett Szkítiába, s később a hunok által vezetett harcos törzsekkel a Kárpát-medencébe. E nép szemléletére a magával hozott természetmágia mellett hatással volt a védikus hagyomány, a manicheizmus, a buddhizmus és a taoizmus. A „magyar vallásról” a szerző csupán pár sorban tesz említést, ez azonban megérdemli, hogy szó szerint idézzük: „A világ nem van, hanem a világ egy varázslat, amelyben mindenki elvarázsoltságban van, és az elvarázsoltság visszavarázslása a megszabadulás. Ez az elemek feletti teljes uralom által mehet végbe. Ez a legfőbb tanítás.”

Ilyenek vagyunk tehát mi, magiar-magyarok, bölcsek és megoldást hozók, illetve ilyenek lennénk, ha nem rontott volna meg minket a turáni átok, a hun és magyar törzsek szövetségét felrúgó árulás, vagyis a kereszténység felvétele (ami – szerzőnk szerint – egyértelműen a hunok bűne).

Érkezés a mába
E ponton ér véget az időutazás, itt érkezünk meg a mába, ahol „időközben a két népcsoport oly mértékben keveredett, hogy tisztázhatatlanul sújtja mindkettőt ez az örök meghasadtságot eredményező átok. A két népcsoport elvi kettéválasztása tenné lehetővé azt, hogy ez az átok feloldhatóvá váljon, feltéve, hogy jön majd egy olyan generáció, amely visszaszerezve mágikus erejét, képes megtenni ezt.”

Amikor ideérek, mi tagadás, szorongani kezdek. Latolgatom, vajon én mi vagyok: elvi hun, vagy elvi magyar? S ha elvi hun, akkor, ha majd jön az a bizonyos generáció, vajon a fejemre száll-e minden vétlen magyar átka – s ha igen, el tudom-e cipelni a súlyát? Az ezer évre visszamenő kamatokra gondolni se merek.

Forrás: www.elixir.hu

Címkék:

Hozzászólások



Kedvesen Keisla

egy lélek részeként élünk és sok nép gyermekeiként, akik nem jézus népe és gyermekei, és nem jézus lelki részeként élnek a világunkban, hanem ahogy kell a hitük szerintiben

kozmoszban nincs "jézus népe"



Az egész emberiség "Jézus népe":)

Csak van, aki érti, és próbálja követni a tanait, van, aki nem érti, és nem is akarja érteni, meg van, aki nem érti, de azt hiszi, hogy igen, és félremagyarázza:)

Mert akár tetszik nekünk, akár nem, az emberiség egyetlen nagy család, egyetlen "nép".



kedves magyarok nem jézus

kedves magyarok nem jézus népe, akármennyire is sokan ezt akarják elérni írásaikkal!
táltos képességek megszerezhetőek még neked is, és amikor sikerült akkor megérted a magyarság szerepét ebben a mágikus világban amiben élünk.
tudod a fény-tudatban mindenkinek van helye és ideje



Kedves Enti!:)

Ahányszor elébem kerül ez a bejegyzésed, mindig élvezettel olvasom, újra és újra. És tudod érdekes, hogy mindig mást és mást látok benne, mindig többet, ahogy egyre több adatot sikerül kigyűjtenem a magyarságról. Sokkal több mindent értek most, mint mondjuk fél éve.

Az az átok szerintem például nem is átok.

Avatara mesél egyik előadásában egy csángó népmesét, ami valójában eredetmítosz - maradtak fenn töredékek eredetmondáinkból, és ősi eposzunkból, amit tudatosan pusztítottak el.

A lényeg:

Ősvallásunk Szentháromsága a CSALÁD volt, anya, apa, és gyermek. Ezért volt szentség a házasság is, visszaállította az ősi egységet. Nem büntető, fenyegetőző, bosszúálló istenünk volt, mint az manapság divat, hanem szerető édesapánk, édesanyánk - Arany Atyácska (Nap), és Ezüst Boldogasszony (Hold), valamint Egyszülött fiuk, a Világügyelő Fiú.

Legjellegzetesebb tulajdonságuk volt a SZERETET.
Ahogyan szereti egy édesapa és édesanya a gyermekét, úgy szerette ez a Szent Család a magyarokat, és a magyarok is Őket. A mese szerint a Világ teremtése úgy zajlott, hogy Arany Atyácska és Ezüst Boldogasszony kézen fogták egymást, és ÉNEKELTEK, s az ősi magyar hit szerint a Világ nem más, mint ZENE.

v.ö.: HANG-ÁRIA

Igen ám, de Arany Atyácska tervei között szerepelt az úgynevezett "gonosz" is. Ármánynak nevezték - ahogyan a parszik. Egy napon Ármány felvette Arany Atyácska külsejét, megjelent a nép előtt, és kijelentette, hogy ő az egyetlen igaz Isten, boruljanak le előtte, és imádják őt. A nép fele megtette, a másik fele azonban elgondolkodott. Érezték, tudták, hogy Arany Atyácska, akinek megszólítása csak Apám, Édesapám (Ezüst Boldogasszony Anyám, a fiuk pedig Bátyám), sosem mondana ilyeneket, sosem kérne ilyet tőlük.

Arany Atyácska azonban haragra gerjedt, mert látta, amint népének legalább a fele leborul, s imádni kezdi Ármányt, az Atya képében. Eldöntötte hát, hogy elpusztítja az emberiséget - ekkor pusztult el Aranyos Szegelet - Atlantisz:)

Gondoljuk ezt végig!

Van egy Istenség, aki szeret, és nem kér mást, csak szeretetet. Semmi mást. Nem nyom el, nem tipor el, nem zsákmányol ki, nem haragos, nem bosszúálló, olyan, mint egy igazi édesapa. Milyen csalódás lehet látnia, hhogy népe mégis FELTÉTELEZ RÓLA afféléket, amiket sosem tenne.

Vagyis mi ez?
Egyrészt a HIT, BIZALOM hiánya.
Másrészt ELŐÍTÉLET, MEGGYŐZŐDÉS - valamivel kapcsolatban, aminek semmi alapja nincs.
Harmadrészt a FELTÉTLEN SZERETET VÉGE - hiszen aki azért szereti az istenét, mert cserébe elvár, remél valamit, az nem feltétlen szeretet.

Vagyis tökéletesen láthatjuk, miért vesztették el a magyarok az ő Istenük támogatását.
A magyarság - még nem tudja -, dolga a szeretet. A feltétlen szeretet a MINDENSÉG iránt, akkor is, ha semmit sem kap cserébe, akkor is, ha reménye sincs arra, hoyg szeretetét valaha valaki díjazni fogja. EZ AZ ENERGIA AZ, AMI HIÁNYZIK A VILÁGBÓL, MERT A MAGYAROK GYŰLÖLKÖDŐK LETTEK, SZERETETÜKET FELTÉTELEKKEL OSZTJÁK, satöbbi, satöbbi.

Mivel a világon minden népnek megvan a maga szerepe, s a magyaroké EZ, egyrészt kiveszik a világból az az energia, amit a magyarok már nem képviselnek, másrészt ha a magyarok ne mvégzik a dolguk, vajon miért lenne a világnak szüksége rájuk?

Szóval EZT kellene megértenünk!
Jézus NEKÜNK MUTATOTT PÉLDÁT, amikor meghalt a kereszten. És nem azt akarta ezzel mondnai, hogy birka módra hagyni kell magunkat lemészárolni is akár, hanem azt, hogy MEGBOCSÁTÁS - "Bocsáss meg nekik, nem tudják, mit cselekszenek!" - , SZERETET - az EGÉSZ VILÁGÉRT HALT MEG, azaz a gonosztevőkért IS, válogatás nélkül, vagyis ÖNZETLEN ÖNFELÁLDOZÁS, ha kell, TUDÁS - okított, tanított mindenkit -, GYÓGYÍTÁS - gyógyítani egyedül az önzetlen szeretet képes -, és HIT - szeretni, szolgálni, tisztelni, óvni Arany Atyácska tanait, értékrendjét akkor is, ha cserébe a világon semmi nem jár érte, akkor is, ha nyomorban, szenvedésben élünk és halunk meg - máskülönben semmi értelme, hiszen akkor már HASZON FEJÉBEN TESSZÜK.

Ezért ül átok a mgyarságon, és amíg ezt meg nem érti, nem is változik semmi:)



Blog

http://macarcaislamtarihi.blogspot.com/2010/11/hany-magyarorszag-is-volt...

Ez csak egy blog. Kérdés az, hogy mennyire fogadom el (vagy sem) a benne leírtakat...



Keisla

Bekesseg nektek!

Kedves Keisla,

hat ez a valasz tenyleg rovidre sikerult! :))

Talan majd egy uj topikban lesz eleg helye.

Szep napot!



Kedves Felebarátikérdés!:))

Nagyon szépen köszönöm, ezzel tényleg megleptél, és örömet szereztél, mert nagy örömmel olvasom az ilyen csemegéket:)

El is kezdtem a választ, de attól tartok, annyira hosszú lenne, hogy nem férne ide hsz-ként, pedig istenbizony igyekeztem a lehető legrövidebbre fogni. :))



Mindenszentek napi meglepi Keislanak

Bekesseg nektek!

Kedves Keisla,

magyarsagunkkal kapcsolatos hsz-aid figyelemre meltoak, erdekes dolgokat tanulok toled. A mindenszentek topikban a kovetkezo megjegyzest tetted:

"...Másrészt pedig lehet, hogy más népcsoportok vallása ugyanolyan szép - de én, mi nem vagyunk más népcsoport..."

En is szeretnem tudni, hogy mi magyarok melyik nepcsoport is vagyunk eredetileg. Egy kis olvasnivaloval szeretnelek meglepni, es ha van kedved, velemenyt is mondhatnal, mint 'secretes magyarsagkutato', mit gondolsz az irottakrol:
http://macarcaislamtarihi.blogspot.com/2010/11/hany-magyarorszag-is-volt...
Koszonom.

Szep estet!



Na végre, valami értelmes téma!:))))

Persze ebbe is belemagyaráznak már mindent, de nem érdekes.

Magyarnak születni azért áldás, mert a magyar nyelv pontosan úgy működik, méghozzá magától, ahogyan a Mindenség - az EGY-ségre, EGÉSZ-ségre épül. A magyar nyelv edzette elme eleve kettes számrendszerben áll hozzá a világhoz.

Ha cipőt vásárolsz, nem azt mondod, hogy cipőket veszel, ha kesztyűt, nem kesztyűket veszel - amiből kettő van, az a kettő együtt számít EGYNEK, s ha egyik hiányzik, akkor a maradék nem egy, hanem fél.

Na, valahogy így kellene nézni az isteni egységet is, és így kellene szemlélni mindent. A Mindenség kétféle energia EGYSÉGE, ahol egyik nincs meg a másik nélkül, ahogyan a jobb kéz is csak a ballal együtt egész. Egy befogadó, gyöngéd, és egy behatoló, agresszívebb energia - és minden erre a kettősségre osztható, csak hát az a baj, hogy mi osztjuk is. EGYSÉG akkor lenne, ha egyensúlyban lenne a kettő, és egyik sem akarna a másik fölé kerekedni. EGYMÁS MELLÉ, nem pedig egymás alá és fölé vannak rendelve:))

EZ AZ, amit a magyaroknak kellene a legjobban érteni, és tudni.



.

"Magyarnak születtél és ez akár hiszed, akár nem felér egy lottóötössel. A magyarságod esélyt ad arra, hogy megértsd a Világegyetem működését, hogy megtaláld és használd a bölcsek kövét. Csupán mert magyar vagy és magyarul beszélsz, bizonyos szinten beavatottnak születtél. Az esély azonban mit sem ér, ha nem élsz vele. Nem elég, ha magyarul beszélsz, meg kell tanulnod, mit jelent valójában az a tudás, amelyet anyanyelveddel automatikusan megkaptál. Ha megérted, megérted, miért élsz. Megérted az emberi élet célját, a Világegyetem felépítését és szerkezetét. Megérted az összes vallás közös alapját és senki nem tud félrevezetni többé azzal, hogy jó pénzért beavat téged a nagy titokba. A magyarságod másrészről kötelez és felelősséget jelent a Föld többi népeivel szemben. Példát kell mutatnod emberségből, hogy hitelesen képviseld a tudást, amelyet a Teremtőtől kaptál. Ebben a filmben olyan tudást ismerhetsz meg, amely kizárólag magyar nyelven érthető, más népek számára csak hosszas magyarázattal és körbeírással érzékeltethető."

http://kataklizma.info/2011/01/13/szertan



Igazi magyar vallás

Az igazi magyar vallást minden szócsinálmány, poszt-keresztény hatás, kitaláció (Yotengrit) nélkül szerintem egyedül az Árpád Egyház honlapján közzétett igazi pogány megállapítások adják vissza. A halotti beszéd szövegállapota mutatja nyelvünk megerőszakoltságát - a nyelvünk 44 hangjára a latin ábécé feleannyi betűkészletének kényszerzubbonyát húzták rá 1000 után, ugyanúgy, ahogy a szilaj magyar lélekre az életellenes, dohos keresztény csuhát. A nyelvi kényszerzubbony okozta hibákat csak majd egy nagy nyelvújító generáció tudja kiküszöbölni (Kazinczyék, bevezetve a kettősbetűket, ékezeteket, továbbá új szavakkal törve utat a fejlődésében gátolt nyelvnek) úgyhogy mindenki, aki messzemenő következtetést akar levonni a Halotti Beszéd kényszerszövegéből, vékony jégre tévedt. Pláne egyetlen szóból vonni le következtetést, atyavilág...
A magiar-mágia szótekergetés ugyanolyan beteges humbug, mint Kovács András önjelölt táltos tanai, aki szerint ő isten 12 gyermekének egyike, meg természetesen a felesége egy másik.

Szíriuszról jöttünk, mágia népe, 12 DNS spirál... Ne hagyjuk már magunkat megvezetni! Eddig egyetlen hiteles, és meggyőzően tiszta pogány magyar csoportot találtam lázas keresgélésem közepette, ők a www.arpadegyhaz.hu. Tényleg, ki látott már 12 DNS spirált? :) Ott a timin-guanin citozin bázissorend hogy néz ki a lokuszokon? :D Ne hülyéskedjünk már!

Ha tényleg ti vagytok "az egy igaz út", akkor miért van a templomaitokon villámhárító?



Kedves Enti!

Szerintem rátapintottál a lényegre és ha megengeded, akkor figyelmedbe ajánlanék még két könyvet, mely az IGAZ magyar vallással foglalkozik: Yotengrit 1. és 2. része. A szerző a magyar táltosok tanításait dolgozza fel.

Őseink talán legnagyobb hibája volt áttérni a Kereszténységre, de bizonyosan ennek is megvolt az oka.

Üdv,
Gavri'el



Nincs mit, örömmel

Nincs mit, örömmel segítettem egy sorstársnak. Jó lenne leállítani az ölés és erőszak körforgását általánosan is, de főként a hatalommal rendelkezők és a hatalommal NEM rendelkezők között. Ez pedig csak így lehetséges. A vicces az, hogy személyes nagy vágyamat én sem tudom hogyan érhetném el, de most tanulom megszokni azt, hogy nem nekem kell tudnom, hanem elég ráhagyatkoznom Istenre. Sok szép gyönyörű jelet kaptam már tőle, sok szép segítséget kaptam a konkrét vágyammal kapcsolatban is. Ki kell kapcsolnom az agyam ez ügyben, mert sajnos az agyam, mint egy számítógép mindig ugyanazokra a következtetésekre jut. Ezzel szerintem lassítom a megvalósulást, ill. önmagam emelkedését, tehát jobb az analizátort kikapcsolni, bármennyire is nagy a kísértés, hogy bekapcsolódjék. Közben kellemes élmények érnek, és érzem h bármikor meghozódhat a Nagy Áttörés! Itt tartok én most.



Drága Zsul! Köszönöm

Drága Zsul!

Köszönöm ezeket a gondolatokat! Nemcsakhogy őszinte szívvel egyetértek minden szavaddal, hanem most nagy erőt adtál nekem, és ezt most komolyan mondom, mert tegnap délutántól komolyan el vagyok keseredve. Tudod, vannak ilyen napok, amikor valahogy elhagy az a nagy hited...illetve az enyém...és nekem is megvannak a magam céljai, amelyeket meg kell valósítanom a magam életében ahhoz, hogy másokat emelni tudjak. Igazad van, ez nem megy másként. És mivel olyan fontos számomra, hogy emelni tudjak másokat, pusztán a létemmel, ezért fontos, hogy megvalósítsam önmagam, hogy elérjem a céljaimat és mindezt egy szeretetteljes módon, tehát nem lenyomva másokat és kizsigerelve (akár legálisan is!) embereket. Ezért néha elég nagy a nyomás rajtam...és néha nem látszik semmi ebből a húdenagy megvalósulásból....

Köszönöm minden szavad, gyógyír a sebeimre.

Andi



Mennyi szép gondolat! Nekem

Mennyi szép gondolat! Nekem olyan sejtéseim vannak, hogy az új tudat megjelenésének biztosítása úgy látszik főként erre a térségre hárult. Eckhart Tolle szavaival élve sok lehet itt a "frekvenciatartó", gyógyítók, az új tudatot és sok szeretetet közvetítők. Ők nem különb emberek a többinél, csak emlékeznek ezen részekre, hogy lehet így is élni. Pont azon munkálkodnak, hogy mindenkinek legyen lehetősége ezeket megélni... legyen lehetőség az Új Életre, egy Új Földön! Az Új Ég az új tudatosság, mely új külvilágot, tehát ÚJ Földet teremt. Ebben az új életben viszont úgy gondolom, hogy ugyan lesznek különbözőségek emberek között, már nem lesz ilyen éles határ népek és országok között, hiszen egy a bolygó, egy a zászló! Azért felhívnám a figyelmet, hogy ez NEM egyenlő a nemzetközi pénzügyi hatalmi elit által megálmodott világállammal. Ott is egy a zászló, de az még mindig a régi világ félelemmel átitatott központosított végterméke. Azt is érdemes megjegyezni, hogy ennek a régi világnak a "munkásai" igen nagy számban költöznek Magyarországra, aminek meggyőződésem, hogy nem csak "világi" stratégiai okai vannak, hanem ezen spirituális ok is közrejátszhat. Szeretik ezt a térséget nem csak kizsákmányolni, hanem amúgy is. De nem baj... Jézus is a "bűnösök" közé ment, nos az itt élő gyógyítóknak nem kell elmenniük, mert a "bűnösök" szép számmal vannak idetelepítve, hiszen a rabszolgatartást valakiknek élveznie is kell, így tehát ők jönnek ide.:D
A végére még valami: Akik érzik magukban, hogy ők gyógyítók, emelők, vagy bármi más módon úgy érzik, hogy képesek tenni az Egész pozitív irányba lendítésével, nem szabad elfelejteniük, hogy ezen globális jó ügyért pont úgy tehetnek a legjobban, ha saját egyéni vágyaikat, a legnagyobb szeretettel, életörömmel és alázattal kibontják. Akkor tudják a legtöbb pozitív energiát és szeretetet kibocsátani a környezetükre. Tehát a személyes kiteljesedést semmi esetre sem szabad a "globális" elé helyezni, ez kicsit csalóka dolog.
A magyar nyelv pedig tényleg fantasztikus... örülök h magyarnak születtem.



Tehát TeremtsünkEgyütt!

Már eldöntöttem rég, most nézem...A Teremtő Naptáramba már egy hónapja beírtam : AUGUSZTUS 20: Pilis Spiráltánc!
Tétova kérdésemre a dátummal kapcsolatban azt az üzenetet kaptam, hogy Augusztus 2o, mert nemcsakhogy Újhold Ünnepe, mikor a fátyol a spirituális és fizikai világ közt oly vékony, egy új korszak kezdete, hanem ez az a nap, mikor a Magyarok Szíve mondhatni Egyként dobban, vagyis, feldereng a nagy ősök emléke, amit az év többi napján minden más megelőz fontosságban...
TEHÁT AUGUSZTUS 20-án SPIRÁLTÁNC!
Aki szeretne részt venni ezen az eseményen, kérem itt jelezze:
http://tunderorszag.ning.com/events/spiraltanc-dobogokon
Javaslatokat és mindenfajta segítséget szívesn fogadok! Végtelen szeretettel! Egymásért, hazánkért!
Földnek ,Víznek, Tűznek, Légnek ereje
Napnak, Holdnak, Csillagoknak fénye
Teremtő Isten Lélegzete
Velünk



Én sem ismerek ennél szebb

Én sem ismerek ennél szebb nyelvet! És mindennap eléneklem Magyarországot! Milliók áldása szálljon Rád!
Mert minden szavam teremtő erejű, és ezért nagyon megválogatom, mit mondok ki, mit írok le, és mit énekelek!
Vagyok Földnek ,Víznek, Tűznek, Légnek ereje
Napnak, Holdnak, Csillagoknak fénye
Teremtő Isten Lélegzete
http://tunderorszag.ning.com/



Lángvirág, ez nagyon szép

Lángvirág, ez nagyon szép volt, szívemből szóltál. Én is érzem, hogy a magyarok szerepe kulcsfontosságú, mert ősi, mágikus nép vagyunk. Régebben el akartam menni innen, de aztán arra gondoltam, hogy nem hagyom itt ezt az országot, mert nem véletlenül születtem ide, és bár még nem látom, mi értelme van itt élni, de bízom abban, hogy születésem előtt pontosan tudtam, mit csinálok. :)

Most már látom, miért választottam Magyarországot és mi dolgom itt. Szívből tisztelem a magyar embereket, nagyra becsülöm ezt a népet és hiszem azt, hogy valóban ragyogni fog ez a nemzet úgy, ahogyan arra valójában képes.

A nyelvünk is gyönyörű, hihetetlen, mennyire pontosan ki lehet fejezni szavainkkal az érzelmek és a lélek részletezett játékát, nem ismerek más nyelvet, ami ilyen hűen tükrözné a valóság rejtett mélységeit.

Puszi, Andi



Drága Enti!

Köszönöm neked hogy megosztottad! Ezt a könyvet nekem is el kell olvasnom!Ha most tudnád hogy dobog a szívem! Tudod, az a bizonyos generáció nem MAJD jön el, hanem már itt is van...Ők azok, akik magukban hordozzák ezt a Mágiát és tisztán emlékeznek az őseink szent tudására. Az elemek feletti teljes uralom, s az energia irányításának tudománya...a vérükben van! A génjeikben kódolt információ! És ezeknek az embereknek már nemcsak kettő, hanem 12 DNS spiráljuk aktív... így tudnak emlékezni...valóban, a Földre születtünk emberként de a valódi lényegünk nem földi eredetű. És mondok még valamit. Nem csak a Magyarok. Viszont az igaz, hogy sorsdöntő feladata van a magyaroknak az emberiség felemelkedésében.
A nepáli papok 2005-ben kijelentették, hogy mindennap imádkoztak a Földért. Most "vajúdik a Föld és a Kárpát-medencében szüli a jövőt."
A nepáli Fehér Királyi Kolostor vezetője magyarországi tartózkodása idején így szólt a magyarokhoz:
"Önök, magyarok elképzelni sem tudják, milyen büszkék lehetnek nemzetükre, magyarságukra. Mi biztosan tudjuk, hogy a világ szellemi, lelki és spirituális megújhodása az Önök országából fog elindulni. A világ szívcsakrája az Önök országában, a Pilisben található. Ez a spirituális megújhodás már megindult Önöknél!"

A Világ szívcsakrájának megnyitása a Mi feladatunk, És meg fogjuk valósítani! BENNEM MÁR ITT LÁNGOL!

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges