Belépés
Új! TheSecret a Facebook-on és a Twitteren
TheSecret Klub az iwiw-en:
Friss fórum témák
Friss blogbejegyzések
Ki van itt?
Aktív felhasználók
- alexa20
- AloeViki
- csenge1987
Tartalom megosztás
A vándor útja
Életünk legfontosabb építő eleme a kötődés. Kötődés szülőhöz, munkahelyhez, szerelemhez, szituációhoz, különböző szerekhez stb. Leélünk egy életet és igazán ez az egy valami, amit fel tudunk mutatni. Fizikai értékeink elvesznek velünk együtt, átruházódnak valamelyik örökösünk felé. De ami minket idáig életben tartott, vagy amire szívesen emlékezünk, még ha be sem merjük vallani, az a kötődésünk.
Sokszor titkok. Legbelsőnk mélye húzó keze.
Egy pillanatot sem szeretnék elmulasztani, hogy ne legyek boldog. Csak boldogan szeretnék élni. Azt csinálni, amit szeretek. Ezért fanatikusnak tűnök, bolondnak, öntörvényűnek. Pedig csak kötődöm. Majd, ha nem lesz szükségem rá, elengedem. Megriadunk a haláltól, és azt sem merjük felvállalni, amik valójában mi vagyunk. Érzéseinket, rabságunkat. De a rabságban teljesedhetünk ki, mert esélyünk van arra, hogy teljesen megtanuljuk, és nemes egyszerűséggel, könnyedséggel tudjuk ellökni magunktól. ’Anya jó veled’ kötődés. ’Van biztos állásom’ kötődés. ’A testvéreim akármilyenek, a testvéreim’ kötődés.
Aztán felnövünk, és azt sem vesszük észre, hogy elindultunk egyáltalán. Ja, ’ a pénztől függ a boldogságom’ kötődés. Majd eltelik egy élet, és egyik nap azt a hírt kapjuk, hogy testvérünk, bátyánk, kivel együtt nőttünk fel meghalt. Annyiszor figyelmeztettük.
Egy kötődésnek annyi. Hiányzik ez a kötődés maga. Ez a biztonság, hogy tudtam, hol a helyem. Hol vagyok a családban, a szerelmemmel, az életemben, a munkámban, a világban. És kompromisszumra kényszerít az élet, hogy itt is tovább lépjek, a kötődés egy újabb szintjére. Hogy elmúlik egyszer ez is. Minden. Minden kötődésem csak a fejemben létezik, és talán a szívemben. Új lapokat kell kezdeni. Új dolgokat felépíteni, hogy kötődjek hozzájuk, majd össze tudjanak törni engem, és felejteni. Vagy elraktározni, egy megtapasztalást.
A mennyek országa bennünk van. Nehézség nélkül választhatjuk a nagy halat. Nehézség nélkül. Akár boldogok is lehetnénk. Mindig. Minden pillanatban.
Mit engedjek el? Mit hagyjak el? Mire neveljem magam? Értelmetlenek, mert így meztelenül sincs mit szégyellnem. Kötődve. Csak azt lássam meg, ami egyértelműen a szemem előtt van, akármilyen úton is vagyok! Ismerjem fel a választást! Csak tudjak éber lenni a kötődéseim közepette!
Nem számítanak ezek. Ez valahogy bele van kalkulálva.
Kikerülhetetlenül, csak egy felé mehetek.
- simsam blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 859 olvasás
-
Hozzászólások
tudtad,
hogy az izmok fejlődése az edzések okozta mikrosérülések eredményei?
Úgy van. Kicsit sérülünk, na
Úgy van. Kicsit sérülünk, na és.
nincs értelme a felszínen maradni
ha szeretni akarok, ha boldog akarok lenni, ha ismerni akarok, ha formálni akarok...ha akarni akarok nem maradhatok a felszínen. Nem maradhatok kívül, elegáns távolságtartásban.
el kell merülnöm benne, tövig nyomnom a gázt, ha az szükséges, a próbálkozás a legtöbb esetben kevés, vagy értelmetlen.
és hogy ez kötődéssel jár? Én nem bánom.
Szerintem te sem.
Igazad van Keisla: csapda! A
Igazad van Keisla: csapda!
A tudományos újsághír mindenképpen átvágás a majomfogóhoz. Kelepce. Beindultunk a belső boldogságra és, a petesejt csapdájába kerültünk egy magasabb rendű " elrendelés" megtestesítőjeként. Pedig mi csak narkózni akartunk volna.
"Hát ez nem balszerencse, mindössze arról van szó, hogy bezárul az a bizonyos "biztonságban vagyok" csatorna, a tudatszint átvált a HIÁNY érzetére, tudatára, és ez a hiánytudatosság mindenre vonatkozik. Az egész életedet eluralja, szinte pillanatok alatt." Úgy van! De van kiút ebből. Annak felfedezése, hogy a hiány soha nem is létezett.
Csapda!:)
Kedves Simsam!
Amiről írsz, az valójában a legnagyobb csapda, amibe mind belesétálunk. Kötődünk emberekhez, helyekhez, tárgyakhoz, és közben nem vesszük észre, hogy a lelkünk mélyén ott él a velük kapcsolatos rettegés, hisz az elme, a lélek tudja - még ha tudat alatt is -, hogy ezeket bármikor elveszítheti, s akkor mindennek vége. Míg így szeretünk, a szeretet elvesztésétől való félelmünk emészt, rág bennünket mélyen legbelül.
Amikor az ember erre egy bizonyos szinten rájön, akkor bezárul, s nem tud többé szeretni - ez sem a jó megoldás, mert szeretet nélkül semmi sincs. Semmi. Bezárulni maga a félelem, hisz már csak félünk, s nem engedjük önmagunkat érezni, hogy a félelmet ellensúlyozzuk.
Az embernek az élethez szüksége van a kötődésre, arra az érzésre, hogy egy vagyok valakivel, valamivel, hozzá tartozom, ide tartozom. Amikor ezt érzed, megnyílik egy csatorna Benned, melyen át a bőség be tud hatolni az életedbe. Nevezhetjük ezt bizalomnak, biztonságérzetnek, hitnek, sokmindennek. A szerelem a legnagyobb csapda, mert amikor szerelmes vagy, akkor egyetlen emberhez kötődsz, akit ha elveszítesz, vesztesz mindent. Nyilván hallottatok már emberekről, akiket elhagyott a szerelemük, vagy meghalt a szülő, akihez egész életükben kötődtek, vagy bármi más módon elvesztették kötődésük tárgyát, és attól fogva szinte üldözte őket a balszerencse. Hát ez nem balszerencse, mindössze arról van szó, hogy bezárul az a bizonyos "biztonságban vagyok" csatorna, a tudatszint átvált a HIÁNY érzetére, tudatára, és ez a hiánytudatosság mindenre vonatkozik. Az egész életedet eluralja, szinte pillanatok alatt.
Sokat lehetne erről beszélni, de e lényege, azt hiszem, ennyi.))
Hogy mik derülnek ki... :D
...........................
http://www.harmonet.hu/kutyu-
http://www.harmonet.hu/kutyu-es-tudomany/53259-megfejtettek,-mi-iranyitj...
"A pH, vagyis a lúgosság növelése érdekében a spermiumnak protonokat kell kilöknie a sejt belsejéből, ahol 6-os a pH a női nemi szervben lévő 7,4-es pH-val szemben. Az UCSF kutatói olyan pórusokat találtak most az ondósejt felszínén, melyek éppen ezt a kipumpálást teszik lehetővé.
Yuriy Kirichok kutatásvezető szerint mivel a protonok (H-ionok) koncentrációja a hímivarsejt belsejében több mint ezerszer nagyobb, mint körülötte, ezért amint megnyílik egy pórus, kiáramlanak. Mint kiderült, ezek a Hv1 protoncsatornának nevezett pórusok éppen a megfelelő pillanatban nyílnak ki. Ilyenkor egy anandamid elnevezésű vegyületre (jelentése: belső boldogság) reagálnak, amelyet az idegsejtek és nőknél például a petesejt membránja bocsátanak ki.
Az anandamid az endokannabinoidok közé tartozó anyag. Olyan idegi ingerületátvivő molekula, melynek működését a marihuánában lévő kannabinoidok utánozhatják. Ez megmagyarázhatja, miért vezet a férfi termékenység csökkenéséhez a kannabisz fogyasztása. Kirichok szerint a marihuána hatására túl korán aktiválódnak a "becsapott" ondósejtek, így elhasználják energiájukat, mire közel kerülnek a petesejthez."
Hoppá! A függőség, már ekkor elkezdődött. És mire reagáltunk? És ki váltotta ki, jó szándékból vezérelve? :)
Szia lollipop!
Köszönöm, és szívesen!
Én a "Sajt szívek" írásodért vagyok oda. Csak nem merlek állandóan dicsérgetni. :)
Nagyon értékmutató ez az írás!
Köszi!
"Aztán bóklásztam az okok
"Aztán bóklásztam az okok felé és rájöttem, hogy többek között félek attól, hogy aki vagyok, amire vágyom, az nem érték. Továbbá félek attól, hogy a boldog, de magányos pillanataimat nem vagyok képes "lefordítani" a hétköznapokra, mert nem is lehet, mert én nem vagyok rá képes, mert nem lesz kivel, stb... tehát valójában én nem emelkedem, hanem menekülök! :)
Szaladok egy helyzet elől, amelyet eszmélésem jelenlegi szintjén függésnek látok."
Azt hiszem, ezzel mindannyian így vagyunk. Sokszor is. Elrabol minket a mindennapi valóság. A sok kis gond. A hétköznapok valósága.
Az Életnek mennie kell a maga útján, úgy gondolom. Kell főzni, takarítani, dolgozni. Ezek szükségesek. Hiányoznának is, ha nem lennének. A boldogság a végcél minden pillanatban, de ehhez szükséges hogy legyen cél a szemem előtt ami motiváljon. és azért kellenek talán, hogy tudjam, hogy megyek valahová. Szükséges, hogy úgy érezzem megyek. Pedig kezdetben mikor feltettem legelőször magamban a kérdést, ki vagyok én, és hogyan lehetek boldog, már akkor elindultam. Talán már abban a pillanatban, mikor megszülettem. Én az vagyok, akinek joga van a boldogsághoz. Ez az első és legegyszerűbb válasz. Talán ez az első választás, amivel legelőször találkozunk. Ha igent mondunk erre, egész életünkre kihat. A kamaszkor legelső felismerése ez. Mert innentől kezdve azzal barátkozom kivel én akarok, azzal viselkedem jól, kivel én akarok. Majd teljesen ledöbbenünk, hogy választásunk hibás. Mert azokkal akikkel együtt lehetek, vagy amilyen életpályát választottam magamnak, az sem tökéletes. Hát akkor hol rontottam el? Hibásan választottam? És hányszor akarunk újból és újból választani? És ugyanabba a körökbe tévedünk. Müködik a programunk. Erre is rájövünk. Talán a körök rosszak? A szenvedélyek, kapcsolatok? De ha én csinálom mindezt, én választok, vagy elfogadok egy választást, miért nem vagyok boldog mindig? Túl sokat várok?
Nehéz elfogadni, hogy másnak is van joga a boldogsághoz. Pedig én tudom, hogy mi a frankó. Hogy ő jobban tudná nálam? Elképesztő!
De ha ő tudja, én miért toporgok mindig egyhelyben? Nem hittem el magamnak azt, hogy boldog szeretnék lenni. Úgy programoztam, hogy majd egyszer, majd akkor, talán lesz esélyem. Hány boldogság tréninget járunk ki, hány vallást kostolunk meg, hogy megtaláljuk? Pedig mindvégig a szemünk előtt volt, és van, csak nem merünk ránézni. Az idő mindig készen van, és mi mindig várakozunk. Mert nem akarjuk igazán, mert jó úgy ahogy van. Mert ha a boldogságot választanánk szemet kéne húnynunk régi hibákon. Saját magunkén, vagy másokén. Rájönnénk, hogy egyes dogmák semmit sem érnek, mert nem az örömről szólnak. Rájönnénk, hogy kapcsolataink értékesek, és én, vagy bárki más minden hibájával és erényével együtt, úgy ahogy van tökéletes. És ez a tökéletességünk a gazdagságunk. Tökéletességünk pedig az, hogy ráláthatunk hibáinkra, és javítani tudunk rajta. Egy önfejlesztő perpetum mobile, ami a boldogságot keresi.
Hogyan tudom a mindennapjaimmá tenni az örörmöt? Talán nem elvárható, mert van pl. a bioritmus, vagy néha fúj a szél, és minusz 15 fok van, a főnök ideges, az asszony rosszkedvű, és én reggel belerugtam az ágy sarkába stb.
A törekvés a lényeg, és minden megtett út szent. Minden kapcsolatunk szent, még akkor is ha szakítunk.
A gazdagságot magunk hordozzuk, lényeg, hogy merjük választani. És ha már ráléptünk a hídra, a teljes örömökkel teli hídra, csak egyfelé mehetünk.
'De ebből kiindulva megkockáztatom, hogy nincs mit megoldani, nem kell egyensúlyt keresni." Elvileg nem. Ha ráléptünk az útra, beszippant. A mindennapi élethez, jó közérzethez szükséges a harmónia, a fejlődés, hogy önmagunkat fejlesszük. Ha megízleltük a boldogságot (ha megláttuk egy pillanatra Istent), és azt választottuk, már nem tudunk kitérni. Folyton folyvást ez lesz a szenvedélyünk. Lehet hibázunk, de nem számít, már választottunk.
Bocsi, hogy ilyen sokat írtam.
miért vetítek korlátot magam elé?
itt van, mással is beszélgettem erről... hátha így érthetőbb... :
"Én vetítek
Nincs semmi baj. Amit életedben megoldhatatlan gubancnak látsz, ami megköt, korlátoz, szorít és folyt, az egyes-egyedül a te erőidből táplálkozik. Ha energiáidat visszavonod belőle, nem létezik többé." (írta: Ú)
Hozzászólások:
* 1. j.
Ez így igaz... mégis... 10 emberből 9 maga sem tudja, még hosszú évek alatt sem kidobni a mintákat, kódjait, szokásait, neveltetését, mások véleményétől nem függeni, a környezetétől elvonatkoztatni... , és kitörni sem akar mindenki... és mondjuk nem a megszokás, hanem a betegség, pénztelenség csapdája tartja fogva, vagy az érzelmileg zsaroló, uralkodó családja...
vajon ez mennyire EQ vagy AQ vagy IQ függő szerinted? (Mármint a hozzáállás megváltoztatása?)
Bocsi, hogy zargattalak...
* 2. Ú.
Tudod igazából én csak nyuszika módjára reszelgetem a körmeimet és szövegelek az oroszlánról, ezért ha észosztós dolgokat írok is, valójában gőzöm sincs az egészről. :)
Szerintem az (mi) emberek, nem szeretnek magukba nézni. Emiatt ki is alakult a világ, ahol se család, se iskola nem tanítja, hogy a külsőnek látszó történések belül gyökereznek.
Aztán ha valaki mégis felteszi a kérdést, a többiek azonnal vissza is rángatják és/vagy kizárják, ellehetlenítik, és az a kis szeretet(figyelem, elfogadás, stb..) is veszni látszik, amit még megkapott eddig.
Ha mégis elvetődik valamilyen pszicho-ezo tanfolyamra (életvezetés, gyógyítás, önismeret, stb...), akkor ott 99%-ban tanácsokat kap ilyen-olyan helyzetek, problémák kezeléséhez. Képletesen: megtanulhatom, hogy hányféleképpen lehet nyesni az almafát, hogy jó legyen termés.
Ez megint azt sugallja, hogy a probléma és a megoldás is rajtam kívül van, és sokan ezért még mindig ott keresik.
Pedig az ok fontosabb: "Hogy lett nekem almafám, amikor mindig körtére vágytam? És miért pont körtére?"
Egy idő után kiderül, hogy sokan sokféle módon segítenek ugyan, de helyettem senki sem fogja/tudja feltárni a lelkem igazságait. Muszáj leszek én magam.
Muszáj leszek elhinni magamról, hogy képes vagyok rá, hogy jogom van hozzá, hogy lehet igazam, hogy jó irányba megyek, és fogok tévedni, és hibázhatok, és mégis ez az utam...
Az a 10-ből 1, aki ezt végigjárja, talán túl optimista becslés. :)
A korlátokban (pénztelenség, betegség, család) nem hiszek. Persze könnyen tévedhetek, de valamiért azt gondolom, hogy a legsanyarúbb élethelyzetben is időről-időre jön valaki, aki be tud oltani azzal, hogy önmagamra rákérdezni jó dolog.
Ha beteg vagyok, akkor az egyik nővér, a suliban egy tanár, vagy az osztálytársam apukája, a putriban a pipázó nagymama, a pénzes-zsarnok családban a sofőr... valaki lesz, aki elindíthatja bennem az erjedést.
Ha odafigyelek rá, ha észreveszem!
Szerintem az önismeret útján való elindulásnak nincs feltétele, nem függvénye kvócienseknek. Ugyanakkor ahogy csendesülnek az érzelmi hullámok, ahogy nő a tudatosság, úgy az EQ, AQ értékek is emelkednek, talán az IQ is. :)
* 4. j.
Így igaz, mégis nehéz.
Hát nem kell sok semmiből. De sajnos nem tagadhatjuk le, hogy kell a szeretet és a pénz. Ha nem szeretnek, még az sem megy, ami eddig ment. Ha mesélek valakinek ezekről a gondolatokról, amik hasonlóak a tiedhez, egyszerűen lököttnek gondolnak. Pedig példával szabad csak tanítani, nem szóval. Néha kerülünk rossz helyre és rossz időben. De függünk már a benne lévő emberektől. És az igényeinktől. Kell a számítógép, az áram, a net... mind mind pénz. Nehéz egy mai embernek elmagyarázni, hogy hé, nem kell ez neked.
A pénz szükséges, mosolyért nem adnak kenyeret boltban, vagy áramszámlát kell fizetnünk, fűtést, gyógyszereket venni a gyereknek vagy öreg beteg anyámnak vagy csak új ruha kell a munkahelyre, az iskolába... semmi extra, se kocsi, se nyaralás, se kaviár... azt majd máshogy, képzeletben utazva...
Valahol a kettő közt kéne megtalálni az egyensúlyt.
Elégedettnek lenni, azzal, ami van. Hálát adhatok, hogy meggyógyultam és van némi kis munkám és pénzem. Az élet megtanít. Most nincs helye nálam a filózásnak, most élnem kell, ellátnom a családom.
Te érted kb.miért mondom ezt. Fél éve még én is csak ezt mondtam, szálltam, ücsörögtem valahol fent az univerzumban, vagy a hegyen. Egyedül. A megnemértés hegyén. A beteg, az elnyomott, az éhes gyerekek meg néztek rám bánatosan, és nemcsak a képekről. Ők nem dönthetnek még az életükről. A szülő pedig őrlődik. Nehéz annak a szépről beszélni, akit vernek, vagy folyamatosan uralnak. Van, aki nem is érti, hogy miben van. No ennyi filó azért belefért...
Légy ember majd járd meg a belső köröd, emelkedj fel, spirálalakban, soha ugyanoda vissza nem jutva csak feljebb, teljesebben a lelkedben, majd maradj, vagy légy újra EmbeR. Ahogy a békés harcosban is ír erről Dan. Úgy légy tudatos és világosan látó, (direkt nem írom, hogy Isteni), hogy emberek közé szállsz, meghallgatod őket és megadod, amire ők vágynak. Csak egy jó szó kell nekik. Egy mosoly. Egy érintés, egy ölelés. Semmi más.
* 5. Ú.
Egy ideje, amióta végleg "megkattantam", azóta azt gondolom, hogy amikor egy igen/nem típusú problémával talákozom, akkor sosem a kérdés síkjában kell kezelni a helyzetet, hanem az okokat keresni.
Konkrétan:
Persze könnyen lehet, hogy rosszul értelek... de nekem is volt/van olyan időszakom, amikor féltem, hogy egyedül maradok azért, mert öntudatlanul olyanra vágyom (adni és kapni), amiről sokaknak még fogalma sincs. Közben nem is nagyon akartam a "hétköznapok" dolgaival foglalkozni. Ez kettősséget, egy igen/nem állapotot szült bennem, amiben igazából nem lehet egyensúlyt találni.
Aztán bóklásztam az okok felé és rájöttem, hogy többek között félek attól, hogy aki vagyok, amire vágyom, az nem érték. Továbbá félek attól, hogy a boldog, de magányos pillanataimat nem vagyok képes "lefordítani" a hétköznapokra, mert nem is lehet, mert én nem vagyok rá képes, mert nem lesz kivel, stb... tehát valójában én nem emelkedem, hanem menekülök! :)
Szaladok egy helyzet elől, amelyet eszmélésem jelenlegi szintjén függésnek látok.
Ez az én példám persze. :) De ebből kiindulva megkockáztatom, hogy nincs mit megoldani, nem kell egyensúlyt keresni.
Hanem a belső korlátokra rákérdezni: miért vetítek korlátot magam elé?
********
Köszönöm türelmed, simsam. Szió.
De vajon tényleg hányan tudnánk pénz és társ nélkül élni, elégedetten? Hogy aztán megtapasztalhassa az igazi jóságot és bőséget?
Simsam :-)
Beteszem az egészet, de más környezetben, köszönöm!!!!
Megijedtem, hogy megbántottalak, én magam emeltem ki az elejét...
bánt, hogy valahogy félreértenek..
Más kontextusban talán érthetőbb lesz másnak is.
Köszönöm.
Kedves Unique!
Egyáltalán nem.
Amire válaszoltam, az a hozzászólásod 3-4 bekezdéssel hosszabb volt, erre referáltam. Ami most látható a tiedből az csak a vége. Egyébként amit írtam tegnap, ahhoz képest az enyémmel együtt a tiedet nekem két új hozzászólásként jelezte a gép, pedig az egyiket én írtam. Vagyis van valami probléma az oldallal. A te hozzászólásod nagy része eltünik, és az enyémre azt írja nekem, hogy két új hozzászólás, mikor az egyik az enyém.
Egyébként nem akartalak megbántani. Elnézést kívánok! Valamit félreérthettem, érthettél. Bocsi ha így érzékelted.
Sosem volt ilyen szándékom, és a jövőben sem lesz. Leírva, máshogyan hatnak a szavak, mint személyesen. Máshol a hangsúly. Válaszom az írásod egészére vonatkozott, és csak megjegyeztem.
Minden tiszteletem, és ölelésem feléd!
Sim
simsam, bocs, a földön
simsam, bocs, a földön óbégatnak, nem a hegyen.. :-))
mi a gondod, amúgy?
mohamed nem megy?
nem bántottalak...
Ki mit választ Unique! És a
Ki mit választ Unique! És a választását mennyire veszi komolyan.
És persze szükség van a hegyen óbégatóra is. :)
Szívesev Zsófi
Sim
Simsam :-))))
Így igaz, mégis nehéz.
Légy ember majd járd meg a belső köröd, emelkedj fel, spirálalakban, soha ugyanoda vissza nem jutva csak feljebb, teljesebben a lelkedben, majd maradj, vagy légy újra EmbeR. Ahogy a békés harcosban is ír erről Dan. Úgy légy tudatos és világosan látó, (direkt nem írom, hogy Isteni), hogy emberek közé szállsz, meghallgatod őket és megadod, amire ők vágynak. Csak egy jó szó kell nekik. Egy mosoly. Egy érintés, egy ölelés. Semmi más.
Köszönöm neked ezt az írást.
Kedves Simsan!
Köszönöm írásod,elgondolkoztató de igaz.Zsófi