2011. március 14. hétfő - 20:33 | beküldő: andromed
A zen meditáció sohasem érdekelte Mónit. Azt szerettem volna ha megérti, ha foglalkozik vele, ha legalább egyszer eljön a keddi összejövetelre a színház melletti kis utcába. Mindig azt mondta a meditáció számára ugyanakkora nyugalmat hoz az életébe mint egy pohár sör. Nem hittem neki. Míg egy nap el nem mentünk együtt "meditálni". Megtanított alkohollal lazítani, de nem nagy örömöm maradt abban. Ugyanis a mai napig nem iszok. Semmi közöm senkihez aki 2 dl sörnél többet mer inni előttem. Ami azt illeti az is utálatos dolog előttem ha ennyit meg tesz, de a lényeg: én magam nem iszom. Ezt pedig Móninak köszönhetem. Ha egyszer eljött volna meditálni velünk, akkor talán nem tudott volna rávenni arra hogy együtt elmenjünk aznap. Vicces. Valóban ez lett a vége. De talán ez nem publikus.
Hogy melyik esetben nyugszik le Móni, akkor amikor elmegy vagy akkor amikor iszik az nem számít. Ha valakinek nincs kedve zen meditációra járni az nem lehet komplett.
Másnap nem találkoztam egyetlen taggal sem. Bántam hogy csak Keddenként gyűltünk össze és csak azzal töltöttem az időmet hogy egyik metróról a másikra szálltam. Nem akartam belekényszeríteni senkit sem abba hogy velem járjanak feltöltődni. Azt hittem ez előre lendíti őket abban hogy kezdeményezzenek. Legyen nekik is valami kikapcsolódásuk és már vártam hogy ők fogják kitalálni a hét többi napjára a programot. Mert senkinek nem jutott ideje a családra. Mindenki barátkozott. Nyolc fele értünk haza, és akkor is ki a fürdőkádban ki pedig a számítógép monitora előtt kötött ki. A fürdőkádból kikötni nehezemre esett nekem is mindig. De mostanában egyáltalán nem megy a meditálás, tudniillik én otthon csak a kádban merek ellazulni. Az utóbbi időben vagyok annyira zen buddhista hogy nem érdekel ki mennyit fürdik, csak az hogy én mennyi ideig maradok bizonyos helyiségekben. Az agyamra ment az egyedüllét és kíméletlen vágyat éreztem arra hogy a zen meditációs csoport szégyellős tagjait kimozdítsam otthonról még ha azzal mentegetőznek is hogy nekik fontosabb alkalmaik vannak az életben amelyek meglátogatásra szorulnak. Bizony mondom olyan mintha fel sem fognák hogy nekem köszönhetik barátságukat. Én mondtam nekik hogy mekkora érték van a zen filozófiában, ők nem is sejtették. Egyedül maradtam. Kedden mindenki tőlem kér tanácsot elmélyülés terén, de hétköznapi gondjaikat egymással osztják meg. Valószínűleg ezért nem jönnek velem metrózni. Pedig a meditációs kör vezetője is azt mondta egy alkalommal: Nincs olyan tett ami ne szorulna alternatív megoldásokra és mindenkinek együttesen kell koncentrálni arra hogy a csoda betörjön a mindennapokba! De nem értik. Én próbálkozok. Ha nem nézem merre haladok; járhatok a régi elődök becsületes ösvényén, tudás nélkül. Ha nem tudom miért szállok fel a metróra lehet egyszer meglelem a megvilágosodás kapuját. Attól tartok azzal hogy kihagynak engem a csoport tagjai a baráti "szertartásokból" végképp véget vetnek az értelmes élet alapjainak. Igen, a sajátjuk is csődbe megy, mert ha nem mernek egy általuk tisztelettel övezett személy felé akként lépni hogy a baráti kliséket is felkarolják, akkor bukott a terv. Mert a terv az hogy jól érezzük magunkat, állítólag! De nem érdekel én már lemondtam Móniról is. Szerinte a sör és a szex ugyanúgy része a megvilágosodás felé lüktető érzésnek. Hát ő így fejezi ki magát, szerintem a nyugalomban nincs semmiféle lüktetés de kezdek kételkedni. Nagyon úgy tűnik hogy amióta az ismerőseimet zen buddhistákká avattam fel el is vesztettem őket. Ezért kell egyedül kószálnom a városban és a magányban keresnem a Nagy Út törvényét. Elsekélyesedik a Buddha-kör. Amit persze én fedeztem fel. A színház melletti kis utcában, ahol nem messze egy játszótér gumírozott síkjára kimagvalt szotyit szórtam a múlt hétvégén. A galambok előszeretettel csipegették miközben én csak dermedten figyeltem a közeli padon enyelgő párocskára. Arra gondoltam tuti hogy észrevesznek de biztos hogy egyáltalán nem érdekli őket hogy ott állok. Attól félek láthatatlan lettem. Na ez a Csan veleje. http://www.youtube.com/watch?v=CR3dM-GlZK8
- andromed blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 680 olvasás
-
Hozzászólások
:O
Nem gondolom hogy reménytelen volna. Azóta már változott a helyzet, barátaim megkerestek. Bár most is keveset találkozunk. Valóban, most én is úgy érzem, hogy nekem kellene tennem lépéseket feléjük. Fogok is. Mostanában jól érzem magam egyedül a saját világommal, írtam egy új bejegyzést abban leírom hogy mostanában egy történet megalkotásán járnak a gondolataim. Egy bolygóról szeretnék írni amit már régen elképzeltem. Nagyon hangulatos írás lesz és ehhez keresek inspirációt és bevonzásaimat is erre a témára küldtem rá :D Nagyon örülök hogy tetszik az írásom, Így vissza túrva válaszomat a múltba én is jó estét kívánok :D de ma is akár, és tényleg nagyon örülök üzenetednek ... vagy mi is ez, hozzászólás, szóval az hogy gyöngyszemnek minősítetted írásomat igazán jó elismerés :) és na igen a mostani írásom a vonzásról szól, hogy tárgyakat hogyan alkalmazzunk a vágyott dolog bevonzására ... igen hasznos kis írás :D ajánlom ... Barátaimat meg tényleg ezentúl gyakrabban keresem, mert ők sem keresik egymást.
..
Bekesseg nektek!
Szia Andro,
gondolod, a helyzet remenytelen es nincs megoldas?
Nem neked kellene tenned egy kozeledo, kapcsolat teremto kis lepest azok fele, akiket hianyolsz?
A regebbi irasaid utan ez a 'varosi galambok' egy kis gyongyszem. :)
Lesz kovetkezo?
Szep estet!
...
Van néhány olyan jó barátom aki most is tartja velem a kapcsolatot őket nem szeretném az érzéketlen nagy átlaggal egy kalap alá venni. Ilyen például Diamyne is =)
<3
Na még ennyit
hogy, tényleg az történt hogy mindenkivel mindenfajta kapcsolatot megszakítottam, még anyámmal is azért hogy egy gyorsan behegedő seb legyek mindenki életében, vagy talán azért hogy számomra legyen gyorsan behegedő seb az elválás otthonról, az addigi életemtől, nem tudom. Nem akartam hogy nyomom maradjon, azt akartam hogy örökre felejtsenek el mert én többet vissza haza nem megyek és ez sikerült túl jól. Senki nem keres. Mintha még mindig távol lennék. Senki nem aggódik, mint amikor elkönyvelték hogy nélkülük is megélek valahogy ... Senki nem kérdez, senki nem kér többé tanácsot tőlem ... túl hirtelen túl örökre tűntem el és ahhoz képest túl hamar tértem vissza, és túlzottan nem maradt semmi nyoma eddigi életemnek :) kizártam magam belőle, ez volt a célom de nem az hogy ebbe a kietlen közegbe egyszer visszatérek. Rossz látni mivé lett minden kapcsolatom. Semmivé ... és akkor innen álljak talpra, innen szedjek össze annyi lelki erőt hogy meditáljak zen buddhistaként, fórumozzak secreten, fessek itthon, barátkozzak vagy akármi. Nehéz. Ezért maradtam csak a higgadt szemlélődésnél. Mintha kívülálló lennék ... és persze azok miatt amiket leírtam: céltalan, szomorú és motiválatlan vagyok.
-
Szia Felebarát!
Ugye Felebarát vagy, úgy értem az előző neved Felebarat volt ugye?
Rég láttalak, vagy hát olvastalak. Ha tényleg te vagy az. Láttam kerestek mások is itt secreten. (Azt hitték eltűntél. Hogy elhagytad a secretet.) Örülök hogy írsz.
A történetem kitalált. Nem történt meg velem amiről írtam, csak egy kitalált írás ez. De attól még igazad van, régebben olvastam zen buddhizmusról szóló könyveket. Na nem sokat. Ezek befolyásoltak volna engem abban hogy ilyen céltalansághoz jussak? Lehet. De sokkal inkább arról van szó hogy elfelejtettek az itthoni barátaim míg távol voltam és az ebből fakadó kiábrándultság érzés hatalmasodott el rajtam. Egyfajta üres érzés, közöny, az ami uralkodik mindennapjaimon, és ezért érzem magam úgy mint egy turista, valahogy idegenné vált az otthonom míg nem éltem itthon. Jó pár hónapot egy másik városban éltem és az vált otthonossá. Ettől a várostól meg elszoktam. Hamar haza kellett jönnöm, sokkal hamarabb mint ahogyan számoltam a dolgokkal és most hirtelen egy idegen városban találom magam itthon. Valamiért örökre elakartam hagyni a szülővárosomat, most hogy hirtelen úgy kellett döntenem hogy mégiscsak folytatom az életem itthon, nehéz visszaszokni, talán nem is tudok. Mert olyan az egész (vagyhát velem is ez történt) mint mikor valaki végleg elszakad otthonról és többé nem tér vissza. Lelkében elintézi hogy ne fájjon az elválás a "szülőföldtől" és nem sérti őt többé az egész hanem nyugodt szívvel gondol vissza. De akkor még is az történik vele hogy visszakerül hirtelen ugyanoda ahonnan elindult és már nem látja olyan kedvesnek az otthonát mint mikor elhagyta, mert minden szálat megszakított és nagyobb becsű az amitől elvált mint az amihez visszatért. Mert az amit maga mögött hagyott az idő alatt amíg távol volt: leromlott elbecstelenedett. Itthon minél hamarabb kiakart törölni mindenki az emlékezetéből hogy ne jelentsek fájdalmat, én is ugyanezt tettem másokkal, így egy sivár, sértődött "haza" várt haza ... - mert úgy éreztem kicsit emiatt a mindenhonnan való száműzetés miatt magamat mintha külföldről: az országba tértem volna haza - és ez az okozója annak hogy még a zen meditáció sem segít hanem valami sokkal mélyebb, megoldani ezt a sivár közönyös életet amibe mára visszazökkentem. Nagyon nehéz szemlélni hogy milyen tökéletes munkát végeztem: azt hittem úgy lesz a legkönnyebb mindenkinek ha egy sort se, egy telefonhívást se kap tőlem azért hogy minél könnyebben elfelejtsen ha egyszer az a célom hogy teljesen otthagyom az addigi életem és merőben más életet kezdek el, így aztán teljesen megszűnt irántam érdeklődni, engem szeretni, engem nélkülözni, felkutatni az otthonom; családom és barátaim, és idegenként tértem haza. Olyan helyre amit szándékosan hagytam összedőlni, a felém címzett remények, kedves szavak, teendők, hétvégi események terén. Minden velem kapcsolatos "terv" előre és visszamenőleg romba dőlt és rá lett címkézve a "soha meg nem valósuló" felirat. Mindenki számára idegen lettem, most számomra lett idegen a saját életem. Ezért nevezem magam turistának, jó érzés, de nem gondoltam volna hogy magamnak készítem elő ezt az állapotot, ezt az életérzést amikor még barátaimat attól óvtam hogy velem valaha telefonon vagy más úton módon beszéljenek, mert nem tudtam volna jelen lenni soha többé már az életükben. Na mindegy rideg és kietlen lett számomra az itt hagyott életem és magammal toltam ki, nem is a barátaimmal. Mert most itt vagyok, ismét, mégsem látok magam körül senkit aki szeretne, ugyanaz vagyok, ugyanolyan megbízható mégse hiszi ezt már el senki. Ez tör le mostanság felebarát! Máskülönben jól vagyok és örülök hogy vannak még emberek akik érdeklődnek utánam: lásd: ti magatok! Köszönöm. Szia. /Sziasztok
:o
A turistát én is azért írtam mert nem látok abban kivetni valót ha valaki olyan mint egy turista mert turistának lenni jó. Szeretek csak afféle Utasként jelen lenni az életben. Valahogy mindig friss fejjel hozzáállni mindenhez és többnyire kívülállóként. Ez nem annyira elidegenedés, ez sokkal inkább rádöbbenés eredeti pozíciómra az életben, én csak egy vándor vagyok, idegen számomra a földi lét. Eltérek abból és felszárnyalok magasra, vagy csak ott ragadok ahol voltam; álmodozó ifjúként élek majd örökké :D. Persze célok azért kellenek. Igen.
?
Bekesseg nektek!
Szia Andro,
koszonom kerdesed :), jol vagyok, hala Istennek.
Es te?
A Zen tanitas hatasa ez a celtalansag, lemerultseg, motivalatlansag?
Szep estet!
hm
Na, azért nem arra akartalak a sétával biztatni, hogy egyedül barangolj az erdőben - ilyet én sem teszek. Ha nincsenek fák a közelben, megteszi a kinti levegő is, nem kihalt helyeken. A „sajnos“-ból nekem úgy tűnik, nem egészen értesz egyet a célnélküli élettel. Nem szoktál kitűzni? Hát tedd szokássá... sose késő. A társaságból pedig csak annyit kell bevállalni, amennyi boldoggá tesz. Nem feltétlenül negatív, ha turistaként közlekedsz saját életedben. A turista mindig új dolgokat fedez fel, a szépet keresi ahol épp tartózkodik, gyűjti az élményeket: ezért turista. Jól érzi magát, szervez, megy, utazik... programokat készít és ... célokat követ... a saját céljait. :)
köszönöm
hogy válaszoltál ...
én is a sétát választom sokszor, engem megnyugtató tevékenységként, na meg az éneklést ... az a gond hogy nagyon messze van olyan erdős park ahol kikapcsolódhatok, na jó van itt a közelben is de nagyon eldugott, magányos, jobb szeretek kicsit az emberekkel lenni mármint talán társaságban a legjobb és egyedül nem akarok erdőkben kószálni, gondolom te is olyan helyen sétálsz ahol vannak járókelők ... kisebb nagyobb célok kitűzése és hogy olyan emberekkel találkozzak akiket kedvelek az jó ötlet de az a baj hogy nem jellemző rám :D mert nem szoktam célokat kitűzni sajnos és nem szoktam mostanában találkozgatni sem senkivel, ez elég szomorú, magányos életem van, de talán jobb is így, afféle művészlélek vagyok, filozófus alkat, barangolok mindenütt ahol kell, ahol meg nem kell odavetődök és igen szóval egy turistának érzem magam az életemben aki jött és végül elmegy, erről akartam is írni egy rövid esszét ... ...
:)
lecke feladva...
áh, fogós a kérdés! :) na jó, megkísérelem elmagyarázni:
- megállsz egy pillanatra, észreveszed az örömteli dolgokat, az aprókat is magad körül
- így jöhetsz rá, hogy minden örömteli élmény egy apró csoda, mégha jelenléte természetesnek tűnik is, s mily szerencséd van, hogy láthatod, érzékelheted, s hálát érzel létükért
- figyeled a belső igényeidet, foglalkozol magaddal, igyekszel azzal foglalkozni, amit szeretsz, ami "feldob", napi programlistádat ehhez alakítod
- olykor jól jön egy kis meditáció, lágy balzsam a léleknek a lelki nyugalom eléréséért és a belső összhang fejlesztéséért, edzve az intuíciós képességeidet (fontos lehet, mert megvilágítja a számodra helyes út következő szakaszát)
- a lélek háza, azaz a test formálása és szépítgetése is csodákra képes: torna, vagy akár egy kiadós séta (lehetőleg valahol fák közelében), friss levegőt besszippantván mindeközben (szokásom speciel séta közben néhány önmegerősítő mantrát magamban dúdolgatni :))
- kitűzöl magadnak hasznos célokat, s élvezed a megvalósítás missziójának izgatott örömét, s amikor eléred, megjutalmazod magadat (mondjuk elmész egy isteni thai-masszázsra :)
- igyekszel olyan emberek társaságában tölteni idődet, akiket szeretsz, pozitívan hatnak rád, s jól érzed magad velük
- s ha mindezekhez a szerelem érzése is társul, az már csak eper a tortán... :)
Nálam ez valahogy így "működik"...
:O ? ~
Valóban olykor már-már emelkedett spirituális állapot?
Szerencsésnek mondhatod magad.
Én is akarok spirituális állapotban éldegélni,
hogy kell?
:)
Amikor tovaszállnak a sötét felhők, megmutatja magát a nap is, mely mindig ott volt a háttérben... és örülök, hogy általában nem az a valóság, amit a felszín mutat ... azaz nem oly drámai a helyzet rád nézve, mint ahogy az írásodból elsőre lejött. Pesten lenne eme történet színtere? Szimpatikus... varázslatos város Budapest, sok szép emlék fűz oda.
Köszönöm, jól vagyok és több-kevesebb sikerrel igyekszem tartani ezt az – olykor már-már emelkedett spirituális :D -állapotot.
Remélem, az örömteli pillanatokból Te sem szenvedsz hiányt.
én mondom emeztet az andromed _DD
Diamyne!
Nagyon örülök hogy írtál ... még ha egy smile-t is akkor is. Van oka annak hogy ilyen szomorkás hangvételű írást közöltem, ugyanis mostanában ilyen elhanyagoltnak érzem magamat barátaim által de mindenképpen tudatnom kell a velem szimpatizáló egyénekkel hogy ez az írás nem valódi történéseken alapszik és a benne lévő szereplők is kitaláltak. Ez azt hiszem Pesten játszódik ami megadja a hangulatát kis írásomnak ... talán csak ennyit akartam mondani, na meg azt hogy namaste, bow mindenkinek aki hajlandó még mostanában is követni írásaim fonalát, mivel elég zavarosak namaste, bow, hála és üdvözlet mindenkiért, mindenkinek aki hallgat lelke belső ösvényének hívó szavára és idetéved. Szia! Hogy vagy? :D Na de Diamyne a lényeg hogy nem igaz rám nézve amit írtam ezért ne szomorkodj de ugyanakkor attól még hogy csak kitalált történet, igaz is rám mert érzem hogy akkoriban, mostanában ilyen elhagyatva éltem, élem életemet.
Remélem te jól vagy.
ez látszik is írásomom
nagyon szomorú voltam
:(
:(