Félelem 2

A múltkori okfejtésem a félelemről piskóta ehhez képest. Az csak a felszín harmatgyenge karcolgatása volt.
Ma igen rosszul indult a nap. Nem tudom mit álmodhattam vagy, hogy álmodtam-e egyáltalán, de amikor felébredtem az ébresztő óra első csörgésére rettenetes félelemérzés lüktetett bennem. Most nem társult mellé semmilyen álombéli történet, de még ébrenléti gondolat sem… Semmi, csak maga a félelem volt. Rettentően mély félelem. Rettegés.

Borzasztó volt. Kérdezgettem magamat: mitől félsz? Nem jött semmilyen megnyugtató, de még nem megnyugtató válasz sem. Csak maga a félelem volt bennem.
Pár nappal korábban éreztem hasonlót. Azt álmodtam, hogy mászok felfelé egy felhőkarcolón, igen magasan voltam és csak a létra, a mélység és a rettentő huzat volt ott velem. A létra, amin másztam az a falhoz rögzített „beépített „ létra, az a fajta, aminek nincs védő korlátja, csak kapaszkodókból áll. Szóval álmomban egy ilyenen másztam felfelé, hogy minek azt nem tudom, de rettegtem. Iszonyat huzat volt és a kezem is csúszott, alattam és körülöttem meg csak az iszonyat mélység, Nagyon félelmetes volt. Bár megjegyzem a kilátás pazar volt :D
Visszatérve a ma reggelhez, most nem volt körítés, semmi. Csak a félelem, a bénító félelem.
Nem volt időm leülni és elgondolkodni az egészen, így az agymenés menet közben történt, mármint hogy mi is pontosan most ez az egész. Tudom, mert jó pár könyvön túl vagyok, hogy ez az egész a saját magam által generált illúzió. Annak minden cók-mókjával együtt. Legszívesebben ma otthon maradtam volna és merengtem volna ezen, hogy hogyan is jutottam idáig. Mi a francért alakult ez ki bennem? De hát azért ez mégsem olyasmi, ami miatt csak úgy otthon marad az ember. Vagyis jó, akár ennél komolyabban is előtörhetett volna, bár én sosem voltam az a pánikolós valaki. Így maradt az, hogy míg tettem- vettem készülődtem, na meg munkába menet közben agyaltam rajta. Kerestem okot, de az sem igazi, amit találtam, hiszen hibáztathatnék bárkit…Ja rákenhetem a férfi társadalom összes tagjára akár, de csak is magamnak hazudnék vele, meg különben is sokkal komplexebb magyarázatott találtam, de azt is tudom, hogy ez a magyarázat halmaz egy nagy átverés. Saját magam átverése. Az igazi ok…Van egyáltalán olyan? Most, hogy ezt leírtam, ebben a pillanatban rá kellett jönnöm, hogy csakis hamis okokat találhatok. Na jó, de akkor hogyan tovább? Valószínű, hogy most a legtöbben azzal jönnének: engedd el…Oké, de hogyan kell? Egyszerűen csak figyelmen kívül hagyom, de az olyan mintha elnyomnám. Attól még ezek a dolgok ott lesznek, vagy nem? ÁÁÁ ez már megint agyalás. Kő kemény agyalás.
Olyan szívesen feltenném a kérdést, hogy mikor lesz ennek már vége. Bár azt is tudom, hogy ez csak egy berögzült szokásos kérdés és nehogy valaki itt nekem el kezdje fejtegetni, hogy ha ezt kérdezem, akkor igen sokára. :D Tisztában vagyok sok dologgal. Agyban nagyjából tudom, hogy mit és hogyan kellene. De valahol mégis van egy blokk bennem, valószínűsítem, hogy a félelem az, ami nem enged tovább.
A bizonytalanság, amiről jópáran leírták, hogy biztonságos, de nálam mégis mindig ott van az a DE
Pff.... Azt hiszem még jópárszor kiverem magamban a biztosítékot, mire eljutok arra a szintre, hogy felgyullad bennem is az a kis lámpa és HEURÉKA

Ha majd elhiszem saját magamnak azokat, amiket oly sokan mondanak és amiket a könyvek is írnak.

Húúú erről jut eszembe, valamelyik nap olyan bölcsen megfogalmaztam ezt:

Zseniális rájönni olyasmire, amit többen szajkóznak előttünk, de csak akkor fogadjuk el igazán, amikor mi jutunk ugyanarra :)

Köszönöm a figyelmet.