Nekem ez jutott, én ezzel élek..:)))

Ebben a világban, ezen a földön, ahol negatívan/pizitívan éldegéled a gondokkal teli/gondtalan életed,
mostanság azt hiszem, egyre többünkben aktiválódott az a bizonyos spirituális "élet feladat", amiről vagy tudtunk már, vagy csak sejtettük valahol egész mélyen odabent...
Bevallom én még kezdő vagyok. Szinte mindenben. De nagyon igyekszem. Illetve így ez nem igaz. A "tudatos" igyekezeten azt hiszem már túl vagyok. Mostanában már "csak" úgy teszem a dolgom. Persze az élet nem mindennap napsütéses, igenis vannak nehezebb, de legalábbis szürkébb napok. De már ezeket a napokat is könnyebben élem meg. Már nem szomorítanak el a "szürke" dolgok, önmagában ezek már nem befolyásolják a napjaimat. A "világom" úgy tűnik megrendíthetetlen már. És ez jó. Nagyon jó.
Ezt azoknak a "kezdőknek" írom le igazából, akik ténylegesen is az "út" elején járnak. Akiket még el tud gáncsolni az élet apróbb megpróbáltatásai...
Higgyétek el, nekünk se, de igazából senkinek sem könnyű, még ha ez néhanapján úgy is tűnik. Kapjuk, kapom ám a leckéket, a próbákat nap mint nap, de ezzel együtt már a visszaigazolásokat is. Persze csalódások is érnek, érhetnek minket, hiszen a segítségnyújtásunk, nem mindig jár sikerrel. Vannak a nyomunkban járó "sikertörténetnek" számító beszélgetések-találkozások, de előfordul sajnos, csak rövid távon működő pozitív változású "tanítások"is. Igen, előfordulnak. Hiszen nem mindenki képes átugrani, a saját maga által felállított akadályokat. Belátni ezt, pedig még kevesebben tudják. De azt hiszem, mégis jól van ez így. Hiszen mindennek eljön az ideje. És erőltetni, még a jót sem lehet. Főleg erőszakosan nem. Sőt továbbmegyek, még tudatosan segítened sem kell. Akinek kell az a "szikra", ahhoz úgy is eljut. Az már más kérdés, hogy ki tudja ezután életben tartani magában, azt a szikra által fellobbanó lángocskát...az már mindenkinek a saját útja, feladata, próbatétele, tanulása lesz. Nem vagy felelős érte. Nem lehetsz. Ugyanis nem tanulhatsz más helyett. Ezt mindenkinek önmagának kell véghez vinnie. Ahogy én is tettem. Ahogy én is teszem.
Eszembe jutott egy régebbi írásom befejező mondata...bár így utólag csendesen mosolygok már ezen, de mégis pontosan érzem, és tudom az akkori mélységes szomorúságomat, hiszen az a lány is én voltam, ott voltam, egy nehéz, de gyönyörű út kezdetén...
"Nekem ez jutott, én ezzel élek…"
L.I.