Sólyomvölgy

Sólyomvölgy

…hunyd be a szemed, most elmesélem neked a kedvenc történetedet.
A kisfiú boldog, és elégedett mosollyal fordult az oldalára, bújt édesanyja mellé, és békés szuszogással hallgatta újra, és újra a csodás mesét.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer, és még mindig ott van, a Délkeleti hegy, északi csücskénél, a nyugati oldalán aláterülő csodaerdő. A csodálatos és titokzatos helyet, még az ősidőben az itt élő indián testvéreink, Sólyomvölgynek nevezték el. Sok-sok legenda fűződik ehhez, hogy miért is kapta ezt a nevet a hely, de igazán ez sohasem derült ki, őseink elvitték ezt a titkot magukkal egy távoli helyre…
Voltak olyan állatok, akik úgy emlékeztek, hogy egyszer, az itt élő törzs egyik gyermekét elragadta egy medve, és behurcolta őt az erdő legmélyébe. Az emberek hiába keresték, még a nyomát sem találták a ragadozó fenevadnak, és végső elkeseredésében a kicsi szülei a sámánjukhoz fordultak, hogy segítsen őt megtalálni valamilyen varázslattal. Az öreg sámán egy szót sem szólt, csak mormogott magában, majd magához kérette a legjobb vadászokat a törzsből, és megbízta őket, hogy találják meg neki az erdő legnagyobb sólymát, és hozzanak el neki az állat farktollából egyet. Így is lett, a férfiak éjt-nappallá téve keresték a madarat, majd harmadnapon meg is lelték. Mikor az íjukat ráemelték a sólyomra, a madár emberi hangon megszólalt, és utasította a vadászokat, hogy tegyék le a fegyvereiket, és mondják el miért is akarják őt megölni? Ugyanis egy régi megállapodás szerint az emberek nem bánthatják a sólymokat, és a sólymok sem bánthatják az embereket. Szerződést kötöttek. Egykor rég. Azóta békében élnek együtt.
Az egyik indián elmesélte, hogy a fiát elragadta egy óriásmedve, és őt szeretnék megtalálni, és ahhoz a sámánnak szüksége van a legnagyobb sólyomra. A madár komolyan hallgatta a történetet, majd nyugodt hangon így szólt: Nem kell megölnetek, és egy komoly háborút szítani ahhoz, hogy veletek menjek. Látjátok emberek, bölcsnek hiszitek magatokat, de mielőtt erőszakhoz folyamodnátok, inkább kérjetek meg, és lássátok, hogy nagyon szívesen segítek így is.
Az indiánok elszégyellték magukat. és lehajtott fejjel hallgatták tovább az állatot.

Megkapták az első tanítást a sólyomtól.

Gyorsan vezessetek a varázslótokhoz, mondta sürgetve a sólyom, és ezzel, elindultak visszafelé a völgybe, gyorsan haladtak, nem is igazán értették az emberek, hogy, hogy is történhet ez, fele idő alatt hazaértek, mint ahogy idetartott nekik.
Mikor megérkeztek, a madár tisztelettel bekérezkedett a varázsló sátrába, és köszöntötték egymást.
-Üdvözöllek nagy sámán, én vagyok a sólymok vezetője, nevem: holdfényen járó őrzősólyom, az őseimtől kaptam nevemet, miben lehetek szolgálatodra?-kérdezte a madár.
Üdvözöllek én is, válaszolta a varázsló, örülök, hogy megismertelek, igazán nem hittük, hogy létezel, egy legendaként meséltem a gyerekeknek rólad, de tudtam, hogy ha létezel, akkor segítesz nekem.
Mosolygott a sólyom, így már értette, miért is küldte a sámán azokat a „tudatlanokat” őt megkeresni.
Az öreg elmesélte a madárnak, hogy mi is történt az egyik gyerekkel, és a farktollára lenne szüksége a varázslathoz. A sólyom hallgatott, majd szomorúan, de önként adott egyet a tollából a sámánnak, és megkérte őt, hogy hagy távozzék most, mert neki mennie kell.
Elköszöntek egymástól, a sólyom visszaindult a szomszéd völgy erdőjébe, az otthonába.
A varázsló megcsinálta a sólyom tollával a varázslatot, és a gyermek így épségben hazakerülhetett, viszont az óriásmadarat félúton megtalálták, már épp, hogy alig járt benne a lélek.
Kérdezték tőle, hogy mi történt?
- A farktollam egy varázstoll volt, ezt a varázslótok tudta is, nagy bölcsen, csak azt nem tudta, hogy ha ezt én elveszítem, akkor elhagy az erőm is, és lassan elpusztulok -mondta elhaló hangon a madár. Az emberek ismét elszégyellték magukat, azon, hogy a sólyom feláldozta az életét egy számára ismeretlen kisfiúért.

Megkapták a második tanítást a sólyomtól.

Így tiszteletből nevezték el a madárról az eredőt, és minden évben ezen a napon megemlékeznek a bátor, és bölcs varázs sólyomról.
A növények viszont máshogy tudták a legendát, hogy miért is lett ennek az erdőnek a neve, Sólyomvölgy.
Ők úgy emlékeztek, hogy egy távoli vidék, legtávolibb zugában volt egy csodaszép erdő. Ott régen nem éltek emberek, csak állatok, és növények, nagy békességben együtt.
Egy téli estén a nagy hidegben érkezett meg az első ember, illetve emberi kinézete volt, egy teremtő angyal az erdőbe. Nagyon kedves volt, a virágoknak énekelt, a fákat simogatta, az állatokkal játszott, szépen lassan befogadták őt az élőlények. Nagyon megszerették. Az angyal vigyázta az álmukat, ők pedig cserébe vigyáztak az angyalra. Boldogan éltek így sok-sok évig, amíg egy nem túl szép napon, megérkezett egy újabb emberi formájú lény, de ő valamiben mégis különbözött az angyaltól, neki nem volt szíve, ő egy ártó angyal volt. Sajnos elég hamar sötétség lepte el a gyönyörű erdőt, az állatok, a növények sokat szenvedtek a gonosz angyaltól, míg végül az egyik madár azt mondta a teremtő angyalnak, hogy ők inkább elmennek innen, és keresnek maguknak egy új otthont.
Az angyal nagyon elszomorodott, mert ő szeretett itt élni, szerette az itt élő állatokat, virágokat, fákat, és mivel nem tudta sehogy sem elküldeni az ártó angyalt, nem volt nála erősebb, így szomorú szívvel beletörődött a barátai elvesztésébe.
Induljatok el szépen halkan este, majd én feltartóztatom, és elterelem a fekete angyal figyelmét.
Így is tettek, de a sötét angyal kiszimatolta, hogy el akarnak menni az élőlények, és az neki nem volt ínyére, mert akkor nem tudna kiből meríteni, mert ő az elszívott kedvességből nyert mindig erőre.
Már éppen megállította volna, és egy gonosz varázslattal idekötötte volna az állatokat a fekete angyal, amikor a teremtő angyalnak az jutott eszébe, hogy az összes növényt, és állatot átváltoztatja sólyommá, így akkor elég erősek lesznek, és gyorsan el is tudnak menekülni a gonosz elől. Így is tett, és ezzel megmentette az összes barátja életét, viszont a magáét feláldozta értük, mert a sötét angyal csak őt tudta magához láncolni, örökre.

Megkaptuk a harmadik tanítást a teremtő angyaltól

Így történt, hogy a Délkeleti hegy, északi csücskénél, a nyugati oldalán aláterülő eredőjéhez egy szép napon, egy csapat sólyom érkezett, és alászállva az erdőbe, újra visszanyerve régi alakjukat, otthonra leltek. A szemtanúk, a felhők, a nap, a hold így emlékeznek, ők nevezték el az erdőt Sólyomvölgynek.
Na ezért lett így nevezve az erdő, nézett mosolyogva a kisfiára az anyuka.
De a fiú már békésen aludt, messzi vidékeken járt, sólymokkal repült, angyalokkal táncolt, és fákkal beszélgetett. És mosolygott, mert minden világban biztonságban érezte magát, mindenhol szeretetben fürdött, valószínű, hogy sólymok vigyázzák a nappalát, és éjjelét….
L.I. ♥

Címkék:

Hozzászólások



<3

<3 szintén



:) ♥