Tartozni valahova

Az ember állítólag társas lény. Még én is, bár többször van antiszociális időszakom.
Mindenki szeret tartozni valahová. Én soha nem éreztem. Nem tartoztam sehova. Nem voltak barátaim. Ez általában nem zavar. Néha, mint most is, igen.
Ezt a bejegyzést két dolog indította el. Először, a kedvenc autós fórumomon azt bírták leírni, hogy akinek 6 évnél idősebb BMW-je van, az kancigó. Nem írtam vissza, hogy se kan, se cigó nem vagyok, köszönöm. Nyeltem. Aztán másnap kedvenc motoros fórumomon meg felvetődött a szokásos kérdés, ki a motoros? Nos, mint megtudhattam, a segédmotorosok nem, mert azok mind állatok, hülye kisköcsögök. Mivel még csak segédmotorom van, ez is jól esett.
Nem tartozom sehová.
Nem vagyok BMW-s, mert fúj, mi az az amcsi szemét a kertben.
Nem vagyok amerikai autós, mert ott "kötelező" gyűlölni a bömbiket, én meg imádom, és rettegek, hogy megtudják, hogy az a másik autóm.
Motoros nem, mert csak segédmotorkerékpárom van, amin idén nem is ültem, mert beteg.
A munkahelyen is kívülálló vagyok, hisz nem vagyok se nővér, se orvos. Az orvosok nem fogadnak be, mert ők külön kaszt, a nővérek nem fogadnak be, mert nálunk ezeréves ellentét van az egy és többműszakosok között.
Szoktam mondani, hogy író vagyok. Milyen író az aki senkinek nem mutatja meg a műveit? Pár kiválasztott a verseimet olvashatta, azt mondták nagyon jók. De a kiadástól félek.
Ide is jó lenne tartozni, de ide sem tartozom. Nekem nem sikerül folyton pozitívan gondolkozni, folyton vigyorogni, elérni a teljes belső békét, harmóniát. Próbálkozom, de vannak visszaesések. Vannak olyan időszakok, amikor csak az jár a fejemben, hogy milyen jó lenne meghalni, elaludni, és nem felébredni többé. Ilyenkor semmi nem jó. Most ilyen állapotban vagyok. Szedjek antidepresszánst? Kösz, nem. Nem hiszek a gyógyszerekben.
Jó lenne egy lelki társ. Jó lenne tartozni valahová. Mert ez most olyan, mint egy kődarab az űrben. Csak repül céltalanul, néha egy-egy bolygó vonzásába bekerül, de ezzel csak pályát változtat. Nem tud ott maradni, megy tovább.
Mit akarok? Lelki békét, nyugalmat, azt, hogy tartozzak valahová. Egy csipet boldogságot. Hogyan? Nem tudom.

Hozzászólások



Tartozni valakikhez

egy jó csapathoz: http://noiportal.hu/images/cikkek/36357_posoki.jpg ... ez is vágya minden egészséges lelkületű embernek.

Tartozni valakihez - az élet ajándéka:
http://2.bp.blogspot.com/-od0GM85Hkhk/VOCrIDhi6EI/AAAAAAAAM8Q/rwBt9j_HPp...



Tartozni valahová - a legnagyobb szükséglet?

Elliot Aronson, a Kaliforniai Egyetem nyugalmazott professzora szerint: igen!

"Az emberek egyik leghatalmasabb szükséglete az, hogy tartozzanak valahová. Az elfogadás és az elutasítás a társas lények egyik legnagyobb jutalma, illetve büntetése."

(forrás: http://www.hazipatika.com)



Szia. Mintha rólam

Szia.

Mintha rólam írnál..csak én királyfi vagyok:P



Nem Titok ellenes ez.De azért

Nem Titok ellenes ez.De azért van különbség a felelőtlen döntés és a nem a jövőn való görcsölés közt.Ha felelősségteljesen döntesz,akkor mindent megtettél amit tudtál,ha görcsölsz,akkor meg félsz mi lesz.Na mindegy, mindenki máshogy csinálja:)



Cogito ergo sum

Titok ellenes, tudom, de én szoktam előre gondolkozni. Ha csak spontán hoznám a felelőtlen, átgondolatlan döntéseket, nem tartanék sehol. Szerencsére ez nem így van :)
Ja, és ha szülök gyereket, azt se magamnak fogom szülni. Nem az én tulajdonom lesz, hanem a sajátja. Az én feladatom "csak" annyi, hogy békében, boldogságban felneveljem, megadjak neki mindent, ami lehetséges.



Kedves Jayme!

Gondolkodtam Te mennyi idős lehetsz, de végül is mindegy. Én 41 vagyok és valamilyen szinten igazad van, hogy minek azon gondolkodni, hogy mi lesz 20 év múlva. De mint ahogyan másként látja a világot egy huszon, harminc vagy negyvenes ember, így nyilván a jövőkép is mást jelent mindenkinek. Megmondom őszintén, hogy most ebben a korban amiben vagyok, sokkal megfontoltabban hozok már döntéseket is. Engem pont most érdekel, hogy mi lesz tíz vagy húsz év múlva. A gyermekvállalás ennyi idősen sokkal komolyabb kérdés mint fiatalabban.
Persze nem vagyunk egyformák és bármikor lehet szülni is, de egyáltalán nem mindegy, hogy feltudok e menni a fára vagy már csak alatta állok és nézem, hogy jön le a gyerekem. Remélem érted a példámat. Az autó is bármikor elüthet, de húsz évesen még az sem jutott eszembe, hogy valamilyen bajom lehet, mint például most.
A gyermeknek egész életében szüksége van a szüleire. Szóval nyilván akinek 40 éves korában jön össze az első az ne is gondolkodjon azon jöjjön vagy ne. De akinek már van, lehet akár több is, azon az elven vagyok, hogy akkor már azokra koncentráljon.
Szóval hidd el aki idősebb már jobban végig gondolja a cselekedeteit mint egy jóval fiatalabb. Végül is ez így természetes.



Szerintem meg így nem is

Szerintem meg így nem is lehet hozzáállni a dolgokhoz.Egy 40 évest miért érdekelné,hogy mi lesz 18 év múlva? Szüljön aztán legyen boldog.Amúgy meg lehet,hogy ő ott lesz az érettségién a gyerekének,te meg nem,mert szülsz és másnap elüt az autó.Ez olyan,mintha én azon paráztam volna,hogy lesz-e valaha apja a gyerekemnek. De én már terhesség előtt is biztosan tudtam,hogy majd lesz,terhesség alatt is biztosan tudtam,most is biztosan tudom. Ha meg pasinak szül valaki akkor meg parázzon azon,hogy mi lesz,ha elválnak?Basszus Cathsy,így nem lehet nyugodtan élni,ahogy te csinálod.Mit érdekel mi lesz ezer év múlva?Ja meg esélyeket se kell számolgatni.Nem mondom el konkrétan az én gyerekem fogantatásának a körülményeit,de egy a nemtomhány millióhoz esély volt rá hogy összejöjjön,utólag derült ki,mert egy barátnőm utánanézett a neten,hogy tul.képp. majdnem lehetetlen,hogy terhes lettem.Hát erről ennyit.



Tényleg

nem ciki 40 évesen szülni. De. Egyrészt akkor másodikra kicsi az esély, másrészt, ha valaki 40 évesen szül, akkor 58 lesz mikor a gyereke érettségizik, 62-63 mikor diplomázik, még több, mikor jön az unoka... Ha megéri.

(Ma a kolléganőm, aki gyesen van, bejött a kislányával. Én általában nem tartom szépnek, cukinak, akárminek a kicsiket, főleg az ilyen piciket, akik még beszédképtelenek, de ő! Ő gyönyörű, édes a gügyögése is, még az az icipici nyűgösködés is édes volt! Egy ilyen édes, jó gyereket azonnal el tudnék fogadni.)



Kedves Mindenki!

Ez a beírás is megerősített abban, hogy most az önvizsgálat ideje van. Ez az év gyakorlatilag végig erről szól.
Pár hónapos lelki mélységből kezdek talpra állni. Ahol voltam olyan mély, sötét és ragacsos világ volt, hogy kimásznom belőle igen fáradságos és nagy megpróbáltatás volt. Most már a felszínen vagyok és tudok örülni újra az életemnek. Pedig ugyan azok vettek körbe akkor is mint most. Vissza gondolva a családomat sajnálom a legjobban, mert féltőn nézték végig vergődésemet, de hagytak végig csinálni egyedül, mert ezt kértem tőlük.
Nem akartam róla beszélni, de aztán pár hete ki kívánkozott. Szó szerint kiszakadt belőlem és a súly ami ledöngölt a mélybe megszűnt hirtelen. A nyomai még itt vannak, érzem a mellkasomban, de már sokkal könnyebb levegőt vennem. Most erről kell szólnia a létnek. Önvizsgálat mindenben. Párkapcsolat, munka, barátok és gondolkozás.
A hova tartozás számomra fontos, de nincsenek megkötéseim. Volt időszak amikor csoporthoz tartoztam, az is jó volt. Az is egy korszak volt. Most én is kevés emberhez tartozom, de Ők nagyon szeretnek, épp ezért tudtam kilábalni ebből. Pedig közben nagyon magányosnak éreztem magam. Égetően magányosnak!!! De én tettem magamat magányossá, én kértem távolságtartást, én kínoztam magam hónapokig a gondolataimmal. Még nem tudom hova jöttem ki és azt sem hova tartok, de végre a felszínen vagyok. Érzem a bőrömön a hűvös levegőt, érzem az arcomat simogató napocskát, most már hallom szeretteim hangját.
Nem csak akkor lehetünk magányosak ha szó szerint nincs körülöttünk senki. Saját magunkat is eltávolíthatjuk embertársainktól. Pedig ott vannak, jönnének, csak mi találunk kifogást amiért inkább NE! Mi teremtjük a helyzetet erre is meg arra is. Minden nézőpont kérdése csupán.

A gyermekvállalásról csak pár szót. Nagyon fiatalon szültem lányomat. Volt férj hozzá, aztán pár év után elváltunk. Anya marad, apa megy. Erre nincs garancia, de a legideálisabb akkor is együtt tervezni. Szüksége van férfi energiára is. Sajnos nem mindig úgy alakul ahogy tervezzük ez igaz, de próbálj meg várni.
Nekem volt segítség a szüleim felől, de akkor is nekem kellett minden pillanatban helyt állni és hidd el voltak időszakok amikor én meg akkor szerettem volna elaludni. Élete végig felelősséggel tartozol neki.
Ami a 40 felett nem ciki szülni az is igaz. Most ilyen világot élünk, és nyilván aki most fiatal helyesnek is érzi.
Én örülök, hogy fiatalon szültem. Most 41 vagyok a lányom pedig 19. Még fiatalon élhetem az életemet, pedig két éve lassan egy nagyon szép kapcsolatot kaptam az élettől. De egyikőnk sem akar gyermeket, mert nem a kihordása nagy dolog, hanem ami után következik. Vajon 50 évesen milyen egészségem lesz, vajon mennyi erőm lesz, sőt türelmem lesz e?
Szóval ciki nem ciki a testünk és szellemünk nem erre hivatott. Hozzá teszem én csak is saját magamról beszélek!!!!!



Hát manapság 40 évesen se

Hát manapság 40 évesen se ciki szülni szerintem:)



Az, hogy

mennyire szeretnék gyereket, az időjárásfüggő... :) (Ha jó idő van, akkor a szomszédoknál nyitva van az ablak, és folyamatosan ordít a 3 gyerek, a 2 felnőtt, és a kitudja hány vendég. Na olyankor nagyon nem akarok.)
Az utcán sem nézem a gyerekeket, inkább elfordulok, mert fáj, hogy nekem még nincs. Ezért inkább kerülöm őket.
Szóval szeretnék gyereket, de igazad van, a problémamegoldás van előtérben. (Meg az a kis hangocska, ami folyton azt suttogja, hogy le fogok késni erről a témáról, ha még sokat vacillálok.)



Én arra jöttem rá,hogy

Én arra jöttem rá,hogy hozzánk passzoló emberi lényeket nem lehet keresni,hanem a megfelelő időben jönnek. Legalábbis én mindig ebben hittem,ezért nem zakkantott meg annyira az egyedüllét(na jó,néha igen) és nem megfelelő társaság.Csomó dolog van például amiket egyedül kell megélni.Gondoljatok csak bele,ha mindenkinek gyerekkora óta lenne lelki társa vagy lelki társai,ki döntene egyáltalán egyedül?Senki.Akkor hogy alakulna ki a személyiségünk?Hogy lennénk olyanok amilyenek vagyunk,ha mindannyian ketten-hárman-négyen lennénk,lelki társ számától függően?Mire lennénk egyáltalán büszkék,ha minden nehézségben többen lennénk?Hogy fejlődne ki a probléma megoldó képességünk?Hogyan tudnánk értékelni a boldogságot,ha mindig benne lennénk?Hogy teljesítenénk be a karmánkat?Hogy mennénk egyedül az úton egy ideig?
Ettől függetlenül,ha nyerek a lottón,simán nyitok egy hippitábort és jöhettek amikor csak akartok:) Plussz befogadjuk az összes társadalom peremére szoruló emberkét is és megtanítjuk nekik hogyan gondolkodjanak pozitívan:) És mindenki másra a legnagyobb tisztelettel szarunk:)

http://www.youtube.com/watch?v=2xB4dbdNSXY&feature=related



Én sem tartozom sehová...egy

Én sem tartozom sehová...egy ideig próbálkoztam aztán rájöttem nincs is szükségem nekem ilyen emberekre akik nemértenek engem. Mostmár egy ideje igazi barátot próbálok találni, lelkitársat. De ez sem sikerül. most úgy érzem feladom, nincs értelme tovább kersgélni... nem is tudom.. lehet, hogy ennek igy kell lennie. Egyedül szeleburdiskodom tovább az életem :)



Ja,meg még egy dolog.Nem

Ja,meg még egy dolog.Nem tudom mennyire szeretnél gyereket és mennyire jelentené Neked a gyerek egy probléma megoldását,mondjuk,hogy apád hatásköréből kikerülj.Már terhes voltam amikor azt olvastam,hogy az a jó,amikor a gyerek nem úgy születik meg,hogy egy problémát kell megoldania,hanem azért születik,mert a szülők,vagy szülő szeretni akar valakit.Nálam pont ez volt,hogy végre szeretni akartam valakit akitől nem a bántás jár cserébe,hanem szintén szeretet.Mondjuk én annyira rá voltam kattanva már a gyerektémára,hogy ha elmentem egy bölcsi előtt leálltam nézegetni őket,meg minden baba után fordultam.Ezt csak azért írom,mert nem ismerem a gondolataidat,de szerintem érdemes addig várni amíg tényleg már csak arra vágysz,minden mást leszarsz,mert akkor szeretnéd igazán,ha vannak még más érzések is,akkor még ráér(szerintem).Plussz nézd meg azt,hogy mennyire vagy önálló és határozott,mert egyedül babával arra van szükség.Bár ha anyukád támogat,akkor egyedül se lennél végül is.



Mondjuk egy apa tényleg kell

Mondjuk egy apa tényleg kell egy gyereknek szerintem,de manapság szerintem olyan mindegy,hogy valakinek szülsz-e,vagy utána jön be valaki az életedbe aki apa lesz,mert a legtöbb gyereket nem az apja neveli fel manapság.Legalábbis én így gondoltam anno még mielőtt terhes lettem.Azért gondold át,ne hamarkodd el,én is két évet filóztam rajta,még se egy egyszerű döntés és végig kell gondolni.A környezet véleménye meg ebben sem fontos,úgyis találsz olyanokat is,ha így döntesz,akik nem néznek hülyének,én is találtam.



Jayme,

azon én is szoktam gondolkozni, hogy szülök egy gyereket. Sőt, van egy jó apajelöltem is, csak ő hallani sem akar róla, hiába mondtam neki, hogy ha nem akar, neki rá se kell nézni a gyerekre... Pedig ő az egyetlen haverom, aki már tíz éve elvisel, a hülyeségeimmel együtt.
Anyukám tud erről a tervről is, még támogat is benne. :D (Mindenki más azt mondja, hogy hülye vagyok, meg a gyereknek apa kell, amire saját tapasztalataim alapján azt mondom, hogy ez baromság...)
Gyerek egy egyéjszakás kalandból... hogy ne is ismerjem az apát, ne találkozzak vele. Nekem ez lenne a legjobb megoldás. Rögtön mehetnék táppénzre, mert veszélyeztetett terhes lennék, aztán a gyes alatt meg nem kéne tandíjat fizetnem az egyetemen, és akkor az sem apám kedvétől függne, hogy hány félévet járhatok. Tökéletes lenne. Csak ki kéne hozzá bújnom a csigaházamból...



Kedves Cahtsy, annyira

Kedves Cahtsy, annyira átérzem miről beszélsz! De most olyat mondok, amitől a mostani lelkiállapotodban lehet nagyot nézel. Szerintem szerencsés vagy. Van egy macskád és a kutyád, pont. Jó neked. Én most épp jól vagyok, de nem mindig volt így. Hidd el sokkal rosszabb, ha rengeteg ember vesz körül, akikhez elvileg "tartozol", de ezt rohadtul nem akarod, ők mégis ott vannak, nap nap után. Mindent megadnál egy órányi magányért, de nem lehet. Sokszor szerettem volna én is elaludni, mert mintha nem ezen a világon éltem volna, nem tudtam szót érteni senkivel. A legdurvább, hogy ezt senki nem vette észre. Mindenki szerint életvidám, kedves ember vagyok. Most már ez igaz is, de sokáig ezt a szerepet csak jól eljátszottam. Változást akartam, csinálom is. Azzal kezdtem, hogy nem játszom meg magam többé. Azt mondom amit gondolok, nem érdekel mások véleménye. Úgy élem az életem, ahogy nekem tetszik, nem akarok megfelelni senkinek, csak magamnak. Mikor eldöntöttem, hogy így lesz, elkezdtek körülöttem olyan emberek megjelenni, akikkel egy a véleményem, akik nem néznek hülyének, csak mert álmodozom és sokat gondolkodok. Szerintem ne akarj sehová tartozni, élj, ahogy tetszik. Amúgy mi itt vagyunk, közös fórum, ahol mindenki segíteni próbál, ide tartozhatsz. Kezdetnek nem is rossz, ugye? Keresd meg a Pozitiv Man címü bejegyzést, nekem sokat segített, olvasgass, ha egyedül vagy, garantáltan feltöltődsz. És írj ki mindent magadból, akár ide, akár papírra, nálam nagyon bevált.



Cathsy,

ismerősek az érzések amikről írsz. "Vannak olyan időszakok, amikor csak az jár a fejemben, hogy milyen jó lenne meghalni, elaludni, és nem felébredni többé." Ilyet is kívántam már néhányszor. Alapvetően vidám és pozitív embernek lát környezetem, mert elvileg ilyen is vagyok, de vannak mélypontok is. Pár évvel ezelőtt eléggé mozgalmas életem volt, teli programokkal, de egy ideje úgy érzem, épp az ellenkezője. Persze munkából kijut bőven, még ha szeretem is, de... Néha sodródom egyik véglettől a másikig, mégis úgy fogom fel, mindez arra jó, hogy megtaláljam aranyközéputamat. Egész életemben menekültem mindenfajta függőségtől, igazából sosem tartoztam sehova. Ha fellángolt bennem, hogy szeretnék, akkor sem ment. Csak egy rövid ideig. Idők során eléggé nyitottá váltam, kommunikálok, de általában van egy határ, amit nem engedek átlépni - csak nagyon keveseknek. Van 1-2 barátom, akikkel lelkizni szoktam, akik többségében meg tudnak érteni, mert hasonló szemszögből látjuk a világot. Visszagondolva életszakaszaim minőségére, valahol mindg úgy gördültek a szálak, ahogy épp szükségem volt arra. Érzem, hogy a mostani visszahúzódó, elmélyülős fejezet is valahol a végéhez közeledik, s valamilyen másik fejezet nyílik, de még egyelőre nem látom az alagút végét. Keresem saját megoldásomat. Vagy az időre hagyom? Végülis, amikor már egy adott helyzet tarthatatlanná válik, az ember szükségét érzi a változásnak, s tudatosan, vagy tudat alatt érlelődik benne a gondolat, rajzolódik az út, amelyre lépnie kell.. Ahogy a liszteszsákból kiszórják a lisztet, hirtelen a sok szemcse ködbe rejt minden láthatót, de ahogy telnek a percek, lassanként leülepedik, alászáll a lisztporfelhő, az ember látni kezd, a látvány pedig érzéssel párosul, s határozottan tud dönteni, hogy lépnie kell... mert már látja, hogy merre is... Minden perc kínál valamilyen lehetőséget. Nekünk kell döntenünk, vagy megérzésből (akár tudatalatt) megragadnunk, ha úgy adódik, döntés nélkül is döntve haladnunk. :)



Hát azt gondoltam.Nekem egész

Hát azt gondoltam.Nekem egész életemben ez a fő gond.Hibáimra rájöttem mondjuk,de a hogyan továbbra még sincs válaszom.Annyit tudok csak,hogy hogyan nem.Na mindegy.Majd alakul.



Nem tudom átérezni a

Nem tudom átérezni a helyzetedet Jayme,nem is ismerlek.Nekem ez csak kisebb gondokat okozott az életemben,és tanultam a hibáimból.Nem tudok hozzászólni,hogy neked mért nem megy,ezt innen én nem tudom megítélni.



Hát Ugyanaz,nem tudom mit

Hát Ugyanaz,nem tudom mit csinálok rosszul,de biztos rosszul csinálok valamit.Nekem csak abból van elegem,hogy én mindenkit megértek,hogy miért olyan,amilyen,mert levezetem,hogy mi lehet az oka és még akkor is elfogadom,ha tök máshogy döntenék.Ritka az,hogy nem.Ezt elvárnám viszont,de hiába,engem nem vezetnek le,csak nem értenek. Az egyáltalán nem zavar,ha nem úgy ugrálnak,ahogy én akarom,csak egy kis empátia jöhetne már vissza is,ha már oda is van.



Hát Cathsy,nálam nem teljesen

Hát Cathsy,nálam nem teljesen így volt ez,de hasonló.Magányos farkas szerep.Kérdés mennyi ebből az önként vállalt szerep és mennyire érzed magad rákényszerítve.Én ezt sose szerepnek láttam,hanem egyetlen megoldásnak ahhoz,hogy önmagam lehessek.Önmagam alatt az éppen aktuális önismereti szintet értem,ami ugye mindig változik. Valahogy nekem az tűnt fel,hogy pont azok az emberek akik különcök,különc alatt értem azt, hogy nem hajlandóak átmenni birkába,tehát a saját útjukat járják,gyakran lesznek visszahúzódóak a visszautasítások,kiközösítések miatt.Nem fogsz hazamenni anyukádhoz,mert ha már elköltöztél,akkor azt úgy láttad jónak,hogy nélküle,valszeg ő se a lelki társad.Mondjuk én mindig jól be tudtam illeszkedni mindenhova, persze csak látszat szinten,beilleszkedni bárhova könnyű.Csak meg kellett nézni milyenek az emberek körülöttem és azt az arcomat elővenni,na inkább ez volt a játék.De én ezt már nem akarom,már unom az arcaimat is,pedig rohadt jól csináltam amúgy,csak az zavart,hogy mindig elnyomtam magamban a többit,aztán valahogy csak kitört és jött a döbbenet.Hát én már ezt se akarom. De olyanok mégis hol élnek,akik egészben akarnak látni?Az nekik tök bonyolult,állítólag én bonyolult vagyok,pedig szerintem tök egyszerű vagyok.De amúgy szerintem is ez a durva,választhatsz a macskád és az anyád közt.Lehetsz önmagad a macskádnak,vagy az anyádnak.Szuper.Olyan könnyű leírni azt,hogy mutasd meg önmagadat,de hát ha nincs rá vétel,akkor meg kinek.Kipróbáltam egyszer, hogy önmagam voltam totálba egy társaságba,azt a szívást.El se hitték,hogy van ilyen,voltam én ott minden (bolond,skizofrén,szerencsétlen hülye) csak emberszámba nem sikerült venni.De ott legalább önmagam voltam, csak hát minek.Akkor kezdtem el gondolkodni azon,hogy inkább gyereket szülök magamnak.Nem tudom hogy lehet olyan embereket szerezni akik hasonszőrűek.



Jayme,én nem azt mondtam

Jayme,én nem azt mondtam neked,hogy mindig könnyű,csak azt,hogy nem bonyolult.Ha én arra vágyom,hogy nekem legyenek barátaim,ismerőseim,akkor lesznek.Ha magányra vágyom,akkor magányos leszek.Konfliktusok vannak,én sem állítottam,hogy ne lennének...és akkor mi van,ha vannak konfliktusok az ember életében?Semmi.A probléma azért van,hogy megoldjuk,nem azért,hogy ragozzuk...és azt sem mondtam,hogy mindig egymás seggébe kell bújnunk,nem attól barát a barát,hogy sülve főve együtt vagyunk.
Amiről meg te beszélsz az az én értelmezésemben az,hogy te sehol nem érzed magad jó,egyik társaságban sem,mert téged nem tudnak olyannak elfogadni amilyen vagy.Akkor viszont ,neked is el kéne gondolkoznod azon,hogy valamit rosszul csinálsz.Alkalmazkodni pedig kell,ha az emberek közé megyünk.Senki nem mondta,hogy legyél olyan amilyen nem vagy,de azt se,hogy mindenki úgy ugráljon,ahogy azt te szeretnéd.Valahol középen meg kell állni.



Örülök,

hogy van aki megért.
Mert miből is áll most az életem? Reggel kelés, aztán lehúzom azt a nyolc órát a gyűlölt munkahelyemen, hazajövök a töküres lakásba. Beszélgetek a macskával. Szerencsére okos macsek, válaszolni is szokott. Belekötök a kutyába. Tanulni is kéne, de nincs kedvem. Várom az estét, hogy lefeküdhessek aludni. Aztán újra előröl. Elegem van. Ha végre meg lenne a motor, akkor legalább mehetnék a fórumosokkal motorozni, néha lenne valami program. Emberek között lehetnék. Közéjük tartoznék. Az egyetem ebben jó, ott elméletileg olyan emberek között vagyok, akik valamiben hasonlítanak hozzám, de nem tudok jól beilleszkedni. Nagyon unom ezt a magányos farkas szerepet, de világ életemben ezt játszottam, nem tudom, hogy kéne abbahagyni. Elegem van mindenből. Gondolkozom, hogy visszaköltözöm anyukámhoz. Eladom a házamat, és visszamegyek. Akkor legalább nem a töküres lakásba mennék haza, nem csak a macska várná, hogy mikor érkezek.



Hát az tök oké,hogy nem kell

Hát az tök oké,hogy nem kell tartozni egy csoporthoz,nyilván nem.De én ahányszor önmagamat adtam társaságban, szinte annyiszor nem tetszettem.Szóval jó ez a légy önmagad dolog,csak az én életemben ehhez még sose járt pozitív viszonyulás.Sőt,elvárták,hogy érezzem magam kevésnek és amikor feltűnt nekik,hogy nem érzem magam annak,akkor még én voltam a beképzelt.Mondjuk mondtam én,hogy ti érzitek magatokat kevésnek,nem én soknak, de fel se fogták.Lehetett választani,hogy köztük úgy,hogy nem vagyok önmagam,vagy inkább egyedül úgy,hogy vagyok.Én rendszerint a másodikat választottam.Arra jöttem rá,hogy tök mindegy mennyire fogadom el magamat,ha ők mást látnak bennem,mint amit én magamban,mert ennek a következménye az egyedüllét.Szóval kifelé is mutatni kell önmagunk elfogadását...hát attól is függ mi a társadalomban betöltött szereped,ez konkrétan egy nagyon veszélyes játék is lehet,mert elképzelhető,hogy sok embernek rohadtul az egójába gázol,ha feltűnik nekik,hogy nem az vagyok akinek hisznek.Kérdés,hogy azok az emberek ezt hogy dolgozzák fel.Ha szépen lightosan felfogják,akkor még oké.Csak ugyebár ha átlagember egójába belegázol önmagam kifejezése,nem biztos,hogy van annyi tartása, hogy szépen közölje,lehet éppen agresszívabb reakciója is.Na és akkor lehet segítséget kérni,kérdés,hogy aki ad, miért ad.Lehet,hogy neki is egójába gázol önmagam kifejezése,de már előre látja,hogy ha segít,akkor hol lesz benne az érdek.Nekem legalábbis nincs jó tapasztalatom emberekkel.Próbálom persze átformálni ezt a véleményemet,de ha egyedül érzem magam amellett,hogy eszembe jut,hogy lehetne jobb is,az is eszembe jut,hogy rosszabb is lehetne.



Nézd Jayme,én soha nem

Nézd Jayme,én soha nem akartam tartozni sehova sem.Vannak barátaim,ismerőseim,kedves és kevésbé kedves rokonaim:),de az,hogy én egy csoporthoz tartozzam,az soha nem motivált.Nem járok templomba,nem vagyok fanclubbok tagja,stb.Emberekhez tartozom,és embereket érzek magamhoz tartozónak.Olyan vagyok amilyen vagyok,ők is olyanok amilyenek..nyilván hasonlóan gondolkodunk,jól érezzük magunkat egymás társaságában,tudunk egymásra számítani,ha valami gond van,persze figyelembe véve azt,hogy a baját igazából mindenki maga tudja csak megoldani...de az is jó időnként,ha van valaki akivel a gondjait meg tudja az ember beszélni kicsit,az is segíthet.Tehát én sosem csoportokat választottam,hanem embereket..és igazából sosem választottam,csak kialakult,hogy ismerősök barátok lettünk...és bizony nekem is voltak,vannak időszakaim,amikor jobb ha magam vagyok,és nem szólnak hozzám...az ismerőseim,barátaim ismernek annyira,hogy tudják,ilyenkor ezt tolerálni kell velem kapcsolatban.De épp nem rég az egyik barátom volt ilyen helyzetben,azt mondta,mindenki hagyja őt most békén,mert átgondolja az életét....3 hónapig tartott...tiszteletben tartottam,és kivártam,nem akartam megmenteni,segíteni neki,mert nem igényelte.Aztán mikor lerendezte magában,ő keresett meg engem,és akkor már tudtunk megint beszélgetni,hülyülni.
Vannak olyan ismerőseim,akikkel szinte mindenről lehet beszélgetni,ami engem is érdekel.Vannak olyanok,akikkel egyszerű hétköznapi dolgokról lehet jókat dumálni.Vannak olyan ismerőseim,barátaim,akik nagyon ezoterikusak,velük ezoterikáról szoktunk beszélgetni.
Én úgy gondolom,hogy ez is olyan dolog,mint az összes többi,nem kell erőltetni,kialakul ez magától is,már ha szeretnénk.

És még annyi,hogy persze fontos,hogy az ember elfogadja magát olyannak amilyen,de ez kevés.Ezt kifelé is mutatni kell..vagyis:olyan vagyok amilyen a jó,és a rossz tulajdonságaimmal együtt.Ha valakinek nem tetszem,nincs harag,de akkor mit erőltessük?Nekem sem tetszik mindenki,de akkor vele nem tartok fent kapcsolatot,nem bacogatom,nem akarom megváltoztatni.

Szóval én azt gondolom,nem bonyolult dolgok ezek.



Hát ez az Ugyanaz,ezt akarom

Hát ez az Ugyanaz,ezt akarom már 12 éve és bejártam fél Európát,még se találtam meg őket,pedig kajakra kerestem,de mindig csak bolygóhollandiba mentem át és ha rájöttem,hogy ezek már megint nem is azok,akkor léptem.



Tartozz azok közé,akik nem

Tartozz azok közé,akik nem tartoznak sehova,és le van a gond:):)



Kedves Cathsy,tökre

Kedves Cathsy,tökre egyetértek.
Gaben5,mi a baj azzal,ha az egód csinálja?Komolyan én azt nem értem ezen a fórumon már egy ideje,hogy miért szónokolják páran állandóan azt,hogy bőven elég nekik,ha az univerzumhoz tartoznak.Azzal mondjuk egyetértek, hogy nem birtokol senkit-senki,meg mindenki önálló lény.Mondjuk én már kicsit unom ezt a "szeretem és tisztelem magam,jó ez nekem így,boldoggá tesz,hogy az univerzumhoz tartozom" szöveget,mert ez egy akkora nagy kamu. Az meg,hogy van egy haverod,akinek a hatása alatt vagy és úgy érzed,hogy a szabadságod elveszik és nem vagy önmagad azt bizonyítja,hogy nem is vagy azon a szinten,hogy ego nélkül élj,mert akkor önmagad maradnál akkor is,ha haverral lennél és nem éreznéd függésnek.Ja,ha meg változnál általa,nem zavarna.Szerintem itt a fórumon csomó olyan emberke van aki arra mantrázik,hogy ő mennyire nagy szám lény,hogy nem kellenek nekik emberek, mert ők már ott tartanak,igazából meg magányosak.
Szóval Cathsy-val értek egyet,nem passzol sehová se,tehát lelki társ kéne neki,ez legalább őszinte volt,nem arról szólt,hogy nem passzol sehová de jó neki így.



ismerős érzés..

Énis hasonló vagyok nagyon, de tudod különösebben nemis hiányzik senki, ha igen azt az egóm csinálja csak h jajj kelljen vhová tartoznom.
De tudod nem kell sehová se tartoznod, mivel az univerzumhoz tartozol az pedig bőven elég, persze ennyivel nincs elintézve a dolog hisz társasági lények vagyunk, de nem kell mindenáron annak lennünk!

Csak ha valóban jól érzed magad attól h vkivel vagy, rossz szó amúgyis h tartozni vkihez, ugyanis te senkihez sem tartozol senki sem birtokolhat és soha nemis fog, max ha ezt hagyjuk.
Van egy haver bnőm, akinél kezdem érezni h a hatása alatt vok, és máris kényelmetlen mer érzem h kezdem elvesziteni a szabadságom és nem önmagam vok, persze azért mert érzek iránta vmit, de ez nem kéne h feljogosítson arra hogy függjek tőle.