Azok a csodálatos negatív gondolatok!

Hétfőn reggel munkába menet, mint már oly sokadszor, rám tört a félelem, hogy Édesanyám elveszítem. Mivel az egészsége igen csak leromlott, ezért ez a félelmem nem is annyira alaptalan. Percekig másra gondolni sem tudtam, csak kizárólag erre. Aztán egyszer csak érthetetlen okból, mosoly terült szét az arcomon (mostanában szinte mindig mosolygok, főleg mikor látom az emberek bosszús pillantását vigyorgó képembe bámulva), s egy gondolat kezdett motoszkálni bennem.
Mi is az amire most szükség van? Anyum csak 63 éves. Fiatal még. Az egészségén viszont lehet javítani. Ekkor lehunytam a szemem, s megpróbáltam elképzelni őt, amint kedvenc foteljében üldögél. A múlt héten sikeresen összeszedett egy jóképű ideggyulladást, amitől még menni sem nagyon tudott, így azt próbáltam elképzelni, ahogy kinyújtott lábbal üldögél. Egyszerűen nem voltam képes őt tisztán magam elé képzelni. Mindig csak egy fotelben ülő alakot láttam. Inkább körvonalait, semmint őt, s körötte egy átlátszó gömb volt, melyen egy jókora "seb" tátongott. Hirtelen ötlettől vezérelve, erre a sebre tettem a "kezem", majd az áramló energiával beforrasztottam a lyukat. Ekkor hirtelen vége szakadt a képnek, s vissza kerültem a valós(?) tudatomba. Délután felhívtam anyumat, hogy hogy érzi magát.
-Vasárnap még alig tudtam megmozdulni, de ma reggel már sokkal jobb lett a derekam. Ablakot kéne pucolni!
Ekkor olyan boldogság fogott el, hogy az leírhatatlan. Azt hiszem ezt nem kell részleteznem.

Az utóbbi időben akkorát változott köröttem a világ, hogy ezt elképzelni sem tudtam. A párommal a kapcsolatom csodás lett (10 év után végre), a munkahelyemen pillanatokra tudnak csak felhúzni, amelyet képes vagyok egyetlen cifra szóáradattal ki is adni magamból, anyagi téren beindult minden (nem hogy nullába, de pluszban vagyok végre), s mostanában kezdem TUDNI, hogy mi is az a teremtés. Valamiért megszűnt az ellenállásom a dolgokkal szemben. Elmúlt a múlt iránti harag, a jövőbe mosolyogva tekintek, s olyan mérhetetlen nyugalom leng körül, hogy az ismerőseim szerint is jócskán meg fiatalodtam. Érzékelésem új kapukat tárt fel előttem, s mostanában már észreveszem, hogy: Mindig történik valami. Ami régen nem tetszett, esetleg feldühített, az most mosolyt csal az arcomra. Annyira voltam csak romantikus, mint oroszlán a gazellával szemben, s most meg ajándékokat veszek a páromnak. (ezt már lassan kezeltetni kell :D )

A gyógyítás az, ami felé szeretnék elmenni, de egyenlőre azt sem tudom, hogy mit csináltam Anyummal. Bújom a "szakirodalmat", de eddig még nem találtam meg azt, amire szükségem van. Abban viszont biztos vagyok, hogy ha eljön az ideje, majd felbukkan a segítség! :)

Még órákig tudnék írni, de nem "untatlak" benneteket tovább! :)

Majd egy következő bejegyzéssel!
Szeretettel.........
Folyt. köv.

Hozzászólások



Köszönöm

Szépen a kedves szavakat és a biztatást!
Amióta csak az eszemet tudom, mindig is gyógyítani szerettem volna, de az ősi módon, s nem pénzkeresetként :)
Egy időre feledésbe merült ez a vágyam, de a napokban ismét felszinre került. S mint az ábra is mutatja eredménnyel. Én ezt az utat szeretném járni, s remélem sok csodás élményben lesz még részem!
Majd el feledtem: Ez is csak "véletlen" volt :)
Boldog teremtést mindenkinek..........



TE MÁRIS GYÓGYÍTASSZ.......

Kedves Dezoxi ! Elolvastam az írásod, nagyon megható, ahogy az édesanyádról írsz!!!
Véleményem szerint, Te máris gyógyító vagy. A Szíved melegével gyógyítasz, azzal a szeretettel, ami benne lakozik. Hogy mikor, és mitől jön el az ideje, hogy megváltozzunk? Nem tudhatjuk.
De eljön, és örülnünk kell neki. Mi ennek az oka ? Nem feltétlenül kell magyarázatot keresnünk.

"Aki arra vállalkozik, hogy kideríti mi az igaz, és mi a nem igaz, azt az Istenek nevetése fogadja...."
mondta: Albert Einstein.



újabban

újabban én is ezt tapasztalom mostanság az emberek furán néznek rám, és én még azt hittem a hajam áll furán :) de nem . rá kellett jönnöm, hogy azért mert folyton vigyorgok. állandóan mosolyra álla szám és ez nem csak külsőség a napokban "átbillentem" egy ponton, amire azt mondhatom hogy megértettem, és alkalmazom a vonzást törvényét.pár napja minden kimondott , inkább kigondolt kivánságom teljesül, teljesen fura, de szuper érzés,tök olyan mintha varázsló lettem volna... :) ez nem egy sima megemelkedett rezgésszint, ezt inkább egy kicsit eufórikus érzésnek mondanám...vagy mi. mosolyogva ébredek, mindennek tudok örülni,még a víznek is ami a csapbol folyik. nem igazán értem mi történt, de minden megvan csak ki kell gondolnom, állandóan örülnöm, és minden teljesül, és teljesen spontán nem eröltetett, sem a jókedvem, sem az életem..szerintetek tényleg "rájötem " a vonzás törvényének a "titkára"?



Köszönöm

a kedvességed, s köszönöm a tippet. Máris nézem az oldalakat!



Nagyon jó olvasni a sikeredet!

Gratulálok!
Először használtad a képzeletbeli gyógytást.
Ez egy technika az agykontrollban, vizualizálással gyógyítani. Már ösztönösen magadtól is tudod, mi az amivel hozzájárulhatsz szeretteid jól létéhez.
Az agykontroll.hu oldalon, vagy az esettanulmányok.hu-n találsz több technikát információt, és sikert, vagy tanfolyamot is, ha szeretnéd elvégezni.



Köszönöm!

Köszönöm a biztatást és köszönöm az oldal ajánlót!



Ezek aztán eredmények!

Ezek aztán eredmények! Gratulálok neked-nektek! Olyan jó ilyet olvasni, erőt ad. KÖSZÖNÖM
Napos vasárnapot!
:)))



Szia Dezoxi!

Nézd meg itt ezt, nagyon új és nagyon erős...igazi energia munka, amiről írtál...
http://www.facebook.com/photo.php?pid=30844067&id=1418767508#!/pages/Krisztusi-Fenypontok-Kollegiuma/113027882090695