Megszállotság - Meditáció

EGY ENTITÁS VÉLEMÉNYE A CSATORNÁZÁSRÓL
(Aki hallja adja át a veszélyben lévő embereknek!)

Ha passzívan keressük a csendet és úgy lépünk be oda (mint ennek a technikának az esetében), akkor megnyitjuk magunkat és a nyitott ajtón át bármi bejöhet.

Az éteri és asztrál-világ tele van olyan lényekkel, amelyek szívesen kihasználják ezt a kínálkozó alkalmat és "megszállják" az üresen maradt elmét.

Ezeknek a lényeknek a világa nagyon sokszínű lehet. Az, hogy melyik jelentkezik az a meditáló alapszemélyiségétől függ.

Vannak ott nagyon intelligens, nagyon művelt lények, akiknek csak az hibájuk, hogy nem akarnak a természetes úton meghalni (a halál egy folyamat, amely során fokozatosan feloszlik az éteri, majd az asztrál végül a mentáltest és csak a Tudat marad, amely újra belép egy inkarnációs körforgásba).
Ezek a lények mintegy vámpírként a megnyílt emberek éteri, asztrá és mentál sugárzásaiból pótolják testük elpárolgó anyagát. Ők az igazi vámpírok.

Azért keresik a megnyílt embereket, hogy létüket minél tovább megnyújtsák a túlvilágon.

Ha ez így túl keményen hangzik, akkor a channelingezés célját nézve is azt mutatja, hogy a különböző szerepszemélyiségek megidézése csak az Ego megerősítését szolgálja.

A belső csend másik módja, ami nem passzív megnyílás, hanem éber figyelmi állapot, amely nem vár el semmit (főleg nem misztikus élményeket) a jövőtől, hanem a mosta összpontosít az nem járhat ilyen jellegű megszállással.

Hozzászólások



?

Valaki érti, hogy Pipacsvirág most fel akarja-e szedni Senkit, mert azt hiszi, hogy a szerelme, vagy épp a szerelmét csalja meg vele? Nem igazán vagyok oda a brazil szappanoperákért, ezért nem nagyon tudom követni már, hogy itt ki kivel és mit.



Senki! Neked mindenki kell?

Senki! Neked mindenki kell? Látom nem olvastad még a Dunába lökős válaszom... :P
Vigyázz, Pipacsvirág féltékeny lesz! :)
Amúgy szép vagyok, csak azt akartam, hogy Barikának igaza legyen.



Kedves Bari! Köszi a "kedves"

Kedves Bari! Köszi a "kedves" kívánságod, de sajnos igazad van, én olyan randa vagyok, hogy nem kellek senkinek. Szomorú.



Új Tavasz :)

Mégiscsak eljött a Tavasz.

"Én is mondtam már nekik, hogy menjenek szobára. Tavaszodhat, mert lassan mindenhol egymással üzekedő hozzászólásokba futok."

Kedves Szivárványvirág!

Láthatod, hogy az ember a természet része. De inkább azt írom: Egylényegű a természettel.
Őszintén kívánom, hogy veled is üzekedjen egy férfi :)))
Vagy Te olyan ronda vagy, hogy nem kellesz senkinek?

Üdv. Bari



Enti, nem. Nem lennék szíves

Enti, nem. Nem lennék szíves leírni.
És nem, nem olvasok a sorok között. Jobban szeretem az egyenes dolgokat, a sunyizást kevésbé.

De vicces, ahogy felháborodtok. Ha már a sorok között járunk, ez elárul egysmást, ott a sorok között! :)



¤

"Nálam nem a vallásánál kezdődik az ember."

Lennél szíves leírni, hogy nálad hol kezdődik az ember?

Nálam ott kezdődik az ember, aki, nem ajánlgat szobát ha két embert beszélgetni lát.

Tudsz a sorok közt olvasni?

Van aki tud, és elolvassa mit írtam a sorok közt :)



Sajnálom, hogy ízléstelennek

Sajnálom, hogy ízléstelennek találod, szerintem teljesen találó volt.

Az idézet forrásának és vallásának nézz utána, ha érdekel. Nálam nem a vallásánál kezdődik az ember.



Szivarvanyvirag

Bekesseg nektek!

Szivarvanyvirag,

izlestelen megjegyzeseidet elhanyagolhatod, koszonom.
Az idezeted a meditacio es az ima kulonbsegerol kitol, mifele embertol szarmazik? Milyen vallasu o?
(Nalam itt kezdodik a jo iras vizsgalata.)

Koszonom valaszod, es megertesedet.

Bekes napot!



..

"Persze, megértem azt is, ha kettesben akartok lenni,és a békepipázás csak egy jó ürügy! :)"

Én is mondtam már nekik, hogy menjenek szobára. Tavaszodhat, mert lassan mindenhol egymással üzekedő hozzászólásokba futok.



.

"Az est fénypontja lenne, ha megtudhatnám végre, mi a különbség a meditáció és az imádkozás között!?"
Egy másik témánál én már idéztem egy elég jó írást, de ezek szerint az nem volt megfelelő, vagy nem az én véleményemre vagy kíváncsi, illetve csak szórakoztok így hárman. (Ez utóbbi a legvalószínűbb, már szinte képtelenség az oldal témájában olvasni itt bármit is.)



Enti

Bekesseg nektek!

Ez neked BEKEPIPA?!

Ez Varazspipa, ugyhogy ...........MOSOLYSZUNET............

Minden jot!



1/2 Barát részére



Enti

Bekesseg nektek!

Enti felebaratom,

mar majdnem elhittem, hogy baratodnak tartasz!
Viccelodni baratok kozott nem gond, elbirja a barati kapcsolat.
A Bekepipamat visszautasitottad, faggatozni bezzeg tudsz!!!
Nincs kommunikacio Bekepipazas nelkul.
Mosolyszunet.

Minden jot!



¤

"nem, nem hallottam errol a szemelyiseg csere-akciorol. Melyik bevasarlokozpontba kaphato?
Koltoi kerdes: Veled elo szokott fordulni?"

Csak egyszer fordult elő velem :)

Több napos koma után, más emberként jöttem vissza :)

Nem lettem jobb :)))

Te miért lettél iszlamista?

Magyar vagy, vagy csak tudsz magyarul is?



BEKEPIPAZUNK?

Bekesseg nektek!

Draga Enti,

nem, nem hallottam errol a szemelyiseg csere-akciorol. Melyik bevasarlokozpontba kaphato?
Koltoi kerdes: Veled elo szokott fordulni?

"De az is előfordult már, hogy nem is ébredt fel ..."-irtad.

Na, errol mar olvastam, itt van:

"Allah szólítja magához a lelkeket, amikor meghalnak, és amelyik még nem halt meg, azt álmában (szólítja magához). Visszatartja azt, akinek eldöntötte a halálát és elbocsátja a másikat egy megszabott határideig. Bizony jelek vannak ebben, azok számára, akik elgondolkodnak." (39:42)
http://www.youtube.com/watch?v=QsqImUhdgOc

Bekes napot! :)

U.i.: Bekepipazunk? Ugye mar nem vagy duhos? Ne haragudj, kerlek! Muszaly volt elsutnom azt a ket ici-pici trefat! Mosolygos napot szereztel vele nekem. Koszonom.:))



¤

Hallottál már olyat, hogy este lefekszik valaki, és reggelre egy másik személyiség ébred fel? Vagy esetleg kettő?
De az is előfordult már, hogy nem is ébredt fel ...

"Van meg 'passziv csend' tevekenyseg ezeken kivul?"

Nem tudom.



Enti

Bekesseg nektek!

Enti,

az alom fiziologiailag a relaxaciohoz hasonlit(kb. ugyanaz), akkor az alvas is 'passziv csend' kategoria?

Van meg 'passziv csend' tevekenyseg ezeken kivul?

Bekes, szep napot! :)



¤

Elfogadom :)



Enti

Bekesseg nektek!

Enti,
azt olvastam, hogy a 'relaxacio' az passziv csendnek minosul.
Szerinted is?

Foleg, ha agymosast ize 'gondolat nagytakaritast' is vegez az illeto, akkor aztan a kiuresedett elmet ostromazzak kulonfele 'jellemek' odaatrol.

"...A belső csend másik módja, ami nem passzív megnyílás, hanem éber figyelmi állapot, amely nem vár el semmit (főleg nem misztikus élményeket) a jövőtől, hanem a mosta összpontosít az nem járhat ilyen jellegű megszállással..."-irtad.

Ez ugye a hagyomanyos imatkozas akar lenni?

Bekes napot! :)



Enti

Bekesseg nektek!

Enti felebaratom,

"...Ha passzívan keressük a csendet és úgy lépünk be oda (mint ennek a technikának az esetében), akkor megnyitjuk magunkat és a nyitott ajtón át bármi bejöhet..."-irtad.

Mi tartozik a 'passziv csend' kategoriaba?

Bekes napot! :)



.

'Jó sok bajt spórolhatunk meg magunknak, ha együttműködünk ezekkel
az erőkkel - úgy, hogy azonnal a második lépést is megtesszük, és magunk is istenekké
válunk."

Köszönöm Kedves Halev :)

Számomra nagyon értékesek az írásaid.

Véleményem szerint, beindult az apokalipszis, a hazugságok lelepleződése.

Úgy gondolom, ezek után, egy szebb kor köszönt ránk. :)

Örömteli napot :)



.

Deepak Chopra leírja a channelingezés technikáját a Boldogság Mint Erőforrás című könyvében:
"Íme az egyik technika, amellyel beléphetsz a lélek birodalmába.
Hunyd be a szemed és merülj el a csendben vagy meditációban húsz percre!
A húsz perc csend után hívd kedvenc példaképeidet, hőseidet vagy hősnőidet, hogy jelenjenek meg és nyilvánuljanak meg rajtad keresztül!
Összekapcsolódhatsz a vallás alakjaival, amilyen Buddha, Jézus Krisztus, Szűz Mária vagy Mohamed, spirituális mintaképeiddel, vagy az ókor mitológiájának isteneivel és istennőivel.
Kezdetnek tedd fel magadnak a kérdést: kik a szerepmodelljeim, történelmi, mitológiai vagy vallási hőseim és hősnőim?
Ki hat rám inspirálóan?
Ők a nagyság bennem rejlő magvai.
A nap hátralevő részében kövesd figyelemmel testi érzeteidet, és valahányszor úgy érzed, hogy kihívás előtt állsz vagy pácban vagy kérd meg szerepmodelljeidet, hogy öltsenek testet rajtad keresztül és vezéreljenek."



.

Mire kell odafigyelni meditáció során?
(Kérdezi Sri Natanánanda, Sri Ramana Maharsit)
'Annak, aki szilárdan megállapodott Önmagában mindenekelőtt arra kell ügyelnie, hogy a legcsekélyebb mértékben se forduljon el ettől az elmélyedéstől.
Valódi természetétől elfordulva (ugyanis) ragyogó sugárzást láthat maga előtt, szokatlan hangokat hallhat, vagy valóságosnak vélheti a benne vagy rajra kívül megjelenő isteneket. De ezeknek a jelenségeknek nem szabad félrevezetniük őt, nem engedheti meg, hogy ezek eltereljék figyelmét Önmagáról.'