thesecret.hu

Ajándékozni öröm, és mint tudjuk, az öröm, örömöt terem, így hát megajándékozlak Téged az alábbi részlettel a "Halálra szeretni" című most készülő újabb könyvemből.

Adja Isten, hogy legyen a segítségedre!

Gyermeklelkű mesegyakorlat felnőtteknek

"Meggyőződésből tudom, hogy egy ember szívéhez, a legrövidebb, és a
legkönnyebben vezető út, gyermeki lelkének megérintése.

Valamikor, amikor még én is gyermek voltam és iskolás lettem, egy idős bácsi
lett a Tanító bácsim. Gyönyörű neve volt, Rózsa Bandi bácsinak hívták. Még ma
is egy bársonyos vörös rózsaszálat látok magam előtt, valahányszor csak rá
gondolok.

Minden nap minden óráját úgy kezdte, hogy felállt az íróasztala
mellől, ránk nézett, a tágra nyílt szemű kis nebulókra és így szólt hozzánk:
- Ragyogó gyémántok! Drága mosolygó kis aranyalmák! Édes kis
ezüstmogyorók! Gyönyörű kis csengő barackok! Most jól figyeljetek…- és
közben szemüvegét törölgette, amely a könnyeitől mindig bepárásodott, mert
valahányszor csak megszólított bennünket, mindig elérzékenyült (legalábbis mi
így gondoltuk), majd folytatta az aznapi tanulni való feladatokkal. Mi pedig úgy
figyeltünk, olyan odaadással szívtuk magunkba a betűvetés és a számtan
tudományát, hogy észre sem vettük és már vége is lett a tanításnak. Másnap
pedig boldogan iparkodtunk Bandi bácsihoz az iskolába.

Nos, felnőttem és egy időre bizony elfelejtettem ezeket a szavakat, a szeretet
könnycseppjeivel, és azt is, hogy én itt legbelül, mint Te is és mindannyian, egy
csodálatosan ragyogó gyémánt vagyok. Te mennyire vagy tudatában ennek a
szikrázó tündöklésnek?

Drága mosolygó alma! Ragyogó gyémánt! Merülj most bele velem együtt
Te is, ebbe a ragyogásba!

Ez az egyszerű kis folyamat, amit most megmutatok, lényegében arról
szól, hogy megtanulj bízni önmagadban. A folyamat során eljutsz egy
sejtemlékhez, egy a sejtjeidben tárolt, a kibontakozásodat akadályozó és azt
visszatartó mintához.

Ha az ellenállás megszűnik benned , és természetszerűleg feloldódik, nem
leszel állandó harcoló üzemmódban az Univerzummal, lényed egyre inkább
megtapasztalja, hogy bízzon, és az akadályozó, visszatartó mintaként
beprogramozódott sejtemlék megszakad.

Mielőtt hozzáfognál a mese olvasásához, kérlek mondd el magadban az alábbi imát:

Ima:

Örökkévaló Létezés! Imával fordulok hozzád! Megköszönöm és tudom, hogy
egy vagyok veled! Megköszönöm neked azt a csodát, hogy a most következő
mese hallatán képes vagyok érzelmeimet szeretettel átölelve, kedvesen
üdvözölve úgy fogadni, hogy tudom, ha ebben az ölelésben bármi feljön, azt
szívesen látom. Legyen így most!

Mese:

Hol volt, hol nem volt, túl az Óperencián, élt egyszer egy édes kicsi
gyermek. Egy tüneményes nyári nap délutánján, kagylókat keresgélt a
kertjük alján csörgedező kis patak partján a homokban, de nem talált egyet
sem. Bosszankodott is miatta, nem értette miért nem sikerül rátalálni egyre
sem, pedig annyira szeretett volna találni egy tündöklő fényt visszaverő
kagylót.

Leült hát a kis patak partjára és csak nézte-nézte a vizet, amint apró kis
hullámok cikáztak, játszadoztak a felszínén. Nézte ezeket a táncos kis
hullámokat, és kedve szottyant közéjük állni. Becsukta hát a szemét, és így
is maradt, mint ahogy most Te is, - és észrevette, hogy az, aki az előbb az Ő
szemein keresztül nézte a táncos kis hullámokat, az most is itt van.
- De hát Ki van itt? Ki vagyok én? - Kérdezte – és csak csend volt.
Mérhetetlen hatalmas csend. Ő pedig figyelte ezt a csendet. Nem várt
semmit, csak figyelt. Csak ült és lélegzett csendesen, elengedte magát, és
érezte, hogy az a valami, amit figyelt, az a mérhetetlen hatalmas csend,
kitárult előtte a végtelenbe. Érezte a végtelen teret maga mögött is, majd
minden irányban. Hagyta, hogy a mélység kitáruljon alatta, és fölötte is a
végtelenbe veszett az ég, és csak pihent. Mint ahogy most Te is.
Hatalmasnak, határtalannak és erősnek érezte magát, így hát gondolt
egyet és kitárta a szívét olyan szélesre, mint a Világ, hogy az, mindenestül
beleférjen. Kitárta karjait, és ölelése akkora volt, hogy az emberiség
minden bánatát magába fogadta, átölelő szeretettel. Vett egy mély
lélegzetet, könnyedén, mint ahogy most Te is, és arra gondolt, hogy
magába szívja a világ összes fájdalmát, majd amikor kifújta a levegőt
tudta, hogy az a rettenetes mennyiségű bánat, fájdalom mind átalakult
benne szeretetté, és csak a mindent átölelő határtalan szeretet áradt belőle
a Mindenség felé. Talált is gyorsan egy mondókát, hogy ezt ismételgetve
magában, közben könnyedén lélegezve, szeretete eljusson a világ minden
részébe, a vizekhez, a fákhoz, a madarakhoz, a kövekhez, az állatokhoz, a
növényekhez, még a szúrós kaktuszokhoz is, és a világon minden
emberhez, még az utcavégén lakó barna pólós sráchoz is, aki a minap is
kővel hajigálta őt.

A kisgyermek csak lélegzett könnyedén, figyelte a légzését és mondta a
mondókát magában, mint ahogy most Te is.

A mondóka így szólt:

Beszívom a hideget és várok,
Kifújom a meleget és megállok.
Beszívom a hideget és várok,
Kifújom a meleget és megállok.
Beszívom a hideget és várok,
Kifújom a meleget és megállok.

Aztán észrevette, hogy elsuhant felette egy fekete károgó gondolat madár,
és odaszólt a gyermekhez: - De hibás vagy! Mit csinálsz? Beszívod a szart, és
kifújod a frankót? Neked mi marad? – Szia! Köszöntötte kedvesen,
mosolyogva a gyermek, de nem törődött a madárral, csak lélegzett
könnyedén, miközben mondókáját ismételgette:

Beszívom a hideget és várok,
Kifújom a meleget és megállok.
Beszívom a hideget és várok,
Kifújom a meleget és megállok.
Beszívom a hideget és várok,
Kifújom a meleget és megállok.

Ahogy itt pihent, szeretettel átölelve a világot, gondolta ebből a hatalmas
ölelésből előcsalogatja saját, személyes fájdalmát, bánatát, megengedi neki,
hogy ártatlanul feltörjön, mint ahogy most Te is. Szerette volna megismerni,
hiszen eddig mindig csak hátat fordított neki, vagy igyekezett eldugni lelke
legmélyebb bugyrába. Jött is egy érzelem és Ő kedvesen üdvözölte: Szia!- és
szeretettel telve megkérdezte: - Mi a neved? Te melyik vagy? Az érzelem
félénken, halkan, suttogva felelt, hiszen hozzászokott, hogy eddig bezárta,
lelakatolta és figyelmen kívül hagyta őt. Szégyenlősnek mutatkozott, hiszen
eddig mindig elfordult tőle ezért hát, nem bízott a gyermekben.
- Csak gyere bátran, - mondta - megengedem, hogy itt legyél, szeretném
érezni milyen erős vagy, mit tudsz okozni nekem? Ekkor megszólalt egy
hang, mintha egy ficánkoló hullámocska szólt volna a patakból:
- Óh! Nem ölelhetem meg! Fájni fog! Ez egy gonosz manó, rossz érzést kelt
bennem! De Ő így szólt kedvesen: - Szia! Te is itt vagy, Te vagy az ellenállás
ugye? – Igen felelte az ellenállás. Köszönöm, hogy meg akarsz védeni
engem, de nyugodj meg! Nincs mitől félnem, biztonságban vagyok! Téged is
nagyon szeretlek! – mondta a gyermek, és szeretettel átölelte az ellenállást,
amitől az úgy meghatódott, hogy azonnal ellazult és szólni sem tudott többet.
A gyermek újra félénk vendége felé fordult és így szólt: - Gyere közelebb,
hadd öleljelek meg, bocsáss meg nekem, hogy eddig olyan szigorúan
elítéltelek, nyílj meg nekem, mint egy szépséges virág, mutasd meg milyen
vagy! Kíváncsi vagyok, hogy mi van Ott benn a közepedben, engedj be,
kérlek! Az érzelem megnyílt, kitárta szirmait, - kiteljesedett -, és a kíváncsi
édes kis gyermek lágyan megadta magát, Ő is megnyílt teljesen az
érzelemnek és engedte, hogy teljesen ellazulva, könnyedén belehulljon az
érzelem szívébe, mélyebbre, beljebb, mélyebbre, beljebb, még mélyebbre,
még beljebb. Mélyebbre, egyre mélyebbre. Úgy érezte, egyre csak tágul, és
feloldódik benne, kinyílt az érzelem szívében. A különböző történések,
emlékképek madarai repkedtek felette, üdvözölte őket, mosolyogva,
kedvesen, és hagyta, hogy átrepüljenek szívének nyitott égboltján. Majd
észrevette, hogy újabb vendége érkezett. Halkan kopogtatott a gyermek
szívének kapuján, mire Ő szeretettel, kedvesen üdvözölte, átölelte és
beengedte szívébe. – Neked mi a neved? – kérdezte. Ez az érzelem is
válaszolt csendesen, mint ahogy most Neked is, a gyermek pedig átölelte,
odaadó mélységes szeretettel, és odasúgta neki: - nagyon szeretlek, soha
többé nem foglak bezárni, most már tudom, hogy vendég vagy nálam és
szeretettel fogadlak mindig, ha ellátogatsz hozzám. Azonnal érezte, ahogy
tágul, ahogy egyre megnyílik és belehullik, feloldódik, az érzelem szívében.
Az érzelmet kísérő emlékképek madarait is üdvözölte mosolyogva, kedvesen,
és hagyta, hogy továbbrepüljenek.

Majd hirtelen valami különös dolog bukkant fel! Egy végtelen semmi, ami
egy óriási fekete lyuknak tűnt. Félelem fogta el, mert úgy érezte, mintha
valami titokzatos erő szippantaná, húzná bele a nagy-nagy semmi közepébe.
Megkapaszkodott hát egy pillanatra a nagy semmi szélébe és arra gondolt,
hogy: – Vajon mi van itt? - Mi lehet mögötte, vagy alatta, vajon mit rejthet ez
a különös mélység? – Óh! Ez is biztos csak egy virágszirom – gondolta és
mivel kíváncsi volt, mert a gyerekek nagyon kíváncsiak, azt kérdezte
magától, hogy: - Vajon mi van a közepében? Elhatározta, hogy legyen ott
bármi, az Ő szíve olyan tágas és úgy tele van szeretettel, hogy örömmel
üdvözli, és szeretettel öleli át, bárkivel vagy bármivel találkozik. Így hát
beleereszkedett, mint ahogy most Te is. Ebben a pillanatban olyan érzés
öntötte el egész lényét, amihez foghatót még soha nem tapasztalt. Boldog
volt. Megérkezett a béke, a szeretet, a fény és a szabadság hatalmas
óceánjába és most ott lebeg, és minden sejtjét átjárja, átitatja a kegyelem
határtalan jelenléte. Csak pihent, pihent csendesen, és tudta, hogy közben a
kis patak, a ficánkoló kis hullámokkal a felszínén, megérkezett az óceánhoz,
és eggyé vált vele. Csak pihent, pihent csendesen. ……..

Majd lassan kinyitotta a szemét, és az Élet mindenfelől gyönyörű
csillagokat, szikrázó sugarakat küldött felé. Ő pedig vett egy könnyed de
mély lélegzetet, és amint lepillantott a lába elé, a homokból különös fény
tündökölt elő. A szivárvány minden színében játszott, és olyan gyönyörű
volt, hogy még a lélegzete is elállt egy pillanatra. Lenyúlt a homokba, hogy
megnézze, mi lehet ez a csoda, érezte a langyos homok simogatását ujjain, és
egy kagyló héja akadt a kezébe, amiben a papsugarak úgy cikáztak, úgy
táncoltak, mint az a sok kis ficánkoló hullámocska a kis patak vizének
felszínén! Felállt és kezében a kinccsel, amit talált, boldogan szaladt
hazafelé."

Gyermeklelkű mesegyakorlat

http://ujmagikusterapia.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1133901

Szeretettel: Jutka