2011. szeptember 5. hétfő - 20:17 | beküldő: halev
Ez is egy olyan kifejezés, mint az igaz szeretet, semmit sem tudtam róla. Pedig a szüleim bőszen biztattak és kérdezgették, mikor vállalok már felelősséget, mikor növök már fel. Én pedig hűen önmagamhoz gondoltam magamban, lázadva: Majd ha fagy, vagyis sohanapján! :)
Nem túl ironikus, inkább krónikus, de sok szülő próbálja rávenni a gyermekeit olyasmire, amiről fogalmuk sincs mit is jelent.
Csak annyit éreznek mélyen magukban, hogy valami hiányzott az életükből, nagyon fontos dolgok!
Ezért a gyermekeiket kétségbeesetten nevelik, nehogy ugyanabba a hibákba essenek ők is ha felnőnek.
Kijelölik mit és merre, kivel és hogyan, mit és mennyiért, mit igen és mit nem és hogy mit kell szeretni és mitől kell félni.
Ez a szülői programozás, a gondolkodásmód kialakítása....
A felelősségvállalás pedig már a gondolatoknál elkezdődik.
Minden egyes gondolattal vonzunk vagy taszítunk valamit a jövőben.
Minden ítélettel erősítünk egy sötét foltot az életünkben,
és minden elfogadással, megengedéssel és megértéssel romboljuk ezeket.
Ez már csak azért is ajánlott, mert a karma ezekből a sötét foltokból épül fel.
Tehát lehet oldani és lehet erősíteni és építeni aspektusokat,
érzékeny és sebezhető részeket mélyen önmagunkban...
Valami mélyen megérint. Egy fontos dolog.........
Ha valami az ember szívéhez szól, az egy nagyon fontos valami.....
De valódibb, ha az ember szívéből szól ugyanaz.
A felelősségvállalásnál maradva van ugyebár a személyes felelősség.
Ez mindenki magánügye, a szabad akaratán múlik minden választása és véleménye, hite!
Ami számomra érdekesebb, az a szülői felelősségvállalás.........hiánya!
Elvárás, vagy véletlen "baleset", esetleg szerelemből született gyermek.
De ami nagyon lényeges, hogy a nevelés milyen gondolkodásmódon nyugszik.
Mire neveli a gyermekét valaki, és milyen "szeretettel" táplálja!
Élete kincse valószínűleg, tehát retteg attól hogy elveszíti.
A ragaszkodás láncaival köti magához néha, és megfosztja az önállóságtól.
Konkrétan megfosztja gyermekét sok szülő a szabad akaratától, hiszen csak gyerek.
Hát erre azt mondanám, hogy egyetlen tiszta lelkű gyermek, felér több millió felnőttel.
Az igaz szeretet, amit a nevelés meggyilkol egy gyermekben, az élet célja, sokak számára a megvilágosodás.
Mert mire is neveli a sok "felelősségteljes, felnőtt" szülő a gyermekét?
Hogyan boldoguljon?
Igen, hogyan használjon ki másokat, hogy érvényesüljön a hatalmi játszmákban,
hogyan taposson el bárkit, hogy magasabbra jusson......mert a cél szentesíti az eszközt.
És természetesen, hogyan szentségtelenítse meg a nőiség és férfiság szentségét.
A nő hogyan alázkodjon meg, a férfi pedig hogyan uraljon minden helyzetet.
Ez is kivételes remélhetőleg, és csupa szerelem és béke az élet, tele örömmel és boldogsággal......
........mélyen legbelül legalábbis, a sötét fátylak alatt...........
És van még az önkinyilvánítás, önkifejezés felelőssége.
Na, hát ezt én se ismerem:)
Legalábbis nem mondok véleményt róla, mert ezt megfigyelve válik teljessé a mélységes önismeret!
De elgondolkodtató, hogy ki milyen felelősségteljes életet él.......
A lényeg, hogy ki és hogyan áll a személyes, a szülői és a kollektív felelősségvállaláshoz.
Az életútjához!
- halev blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 1171 olvasás
-
Hozzászólások
felelősségre nevelés
Én csak annyit tudok, hogy felelősséget az a gyerek vállal, akinek hagyják. Néha az az érzésem, hogy a felelősség mintha valami bizonyos meghatározott (!) hosszúságú rúd lenne a vállon, amit (vagy amiből) ha én VÁLLalok, azt a gyereknek már nem kell. Vagyis nem jut, nem marad neki. 2-3 éves korban már lehet bizonyos döntéseket rájuk hagyni! és aztán egyre többet. Sokkal többet, mint a legtöbb szülő enged.
Aha!:)
Meg az a sok szingli nő...:)
Áááá:)
A nyers hagyma az igazi:), az igazán vérmacsók a hagymalevet is beledörzsölik a szemükbe:).
De hatékonyabb ugyanez csípőspaprikával:)...
Mert egy acélkemény macsónak a fájdalom is kellemesebb az érzékenységnél....:(
Sajna az érzékenység a gyengeséget jelképezi egy pasinál.........néha.
Ezért van oly sok bátor, erős és büszke................talpig férfi:)
hagyma
Érdemes előtte megfőzni vagy megsütni és olyankor már nem csíp :D
Emlékszem egy filmjelenetre:
-miért sírsz!
-Hát az uborka szeleteléstől!
Temetés
Emlékszem amikor nagyanyám meghalt, csak azok sírtak akiknek maradt elintézetlen dolguk vele. Én nem sírtam hiszen mindig is jóban voltam nagyanyámmal így nem maradt köztünk semmi ami fájna. Persze az érzelgősség ezt nem képes megérteni mert pl.: a nő akkor is pityereg ha virágot kap, mert ugye meghatódik ahelyett hogy látná a hosszú távú szándékot a virág mögött stb.
Az hogy valaki keménykedik és visszafogja a sírást az is marhaság. Persze a sírás sokat jelent, ugyanis jelzi hogy az illető nem képes a helyzetet teljesen felismerni tudatosan és így alacsonyabb szinten, tehát érzelmileg reagálja le: sír vagy nevet.
:)
A Vérmacsóknál:) előfordul, hogy elromlik valami....
A jég és az acél vérré változik........
És az ellenségek mellett....hagymát is aprít az emberfia...:)
A hagyma nagyon egészséges:)))
KÖnnyezés
Az a fránya hagymaszeletelő, már megint elromlott!
A macsók:)
Hát az igazi macsók vagy kihaltak a dínókkal együtt, :)
vagy csak a mozifilmekben és a színes, képes mesefüzetekben, a pletyka és hírlapokban szerepelnek.
Esetleg az internet virtuális valóságának a bátor harcosai, tehát illúzió minden esetben.
A "kemény" kifejezés azt jelenti, hogy páncélt visel, tehát hatalmas a félelem a sebezhetőségtől.
A "harcos" azt jelenti, hogy bőven van sebezhető és érzékeny pontja amit védelmez......
Az "agresszor" pedig látens homofób, mert gyűlöli az érzelmeit és az érzékenységét, mert az nőies.
Ez egy nagyon veszélyes aspektus, mert ezekből lesznek a kegyetlen erőszaktevők,
vagy ha valaki nem menekül az érzelmektől veszettül, de félreértelmezi, akkor pedig homoszexuális.
És a jó öreg macsók:)
Természetesen mindenkinek vannak elképzelései, a nőknek pedig álmaik ezzel kapcsolatban:)
De mitől macsó valaki?
Bátor, nem igazán fél semmitől? A gyengék védelmezője?
Az igazság rettenthetetlen bajnoka? A női szívek meghódítója?
Egy szuperhős, aki mindennek és mindenkinek meg tud felelni?
Tehát a tökéletesség! A tökéletes férfi.
És biztos léteznek is, főleg mert hiszek a földönkívüli életben:).
De vannak igaz "macsók", talpig férfiak.
A családapa, aki sok évnyi házasság után is szerelemben él a feleségével, szeretetben a gyermekeivel....
És a megvilágosodott, felemelkedett mesterek, tanítók....akik világokat pusztítanak el, sötét világokat......
Jó?
Inkább azt mondanám elfogadok dolgokat.
Az érzelmi áttöréseim mindig zokogással jártak....
A magasabb frekvenciák megtapasztalása pedig a hála könnyeivel....
Sokan el sem hiszik, főleg az érzelmes és érzékeny nők,
hogy egy macsó, agresszor, "kemény" harcos pasinak mennyire nehéz szabadon engedni az érzelmeket.
Sokunkat az érzéketlenségre és érzelem nélküliségre neveltek.
Ezen áttörni pedig iszonyat!
De azért nem lehetetlen.....:)
És ez tényleg jó így Neked???
Engem csöppet sem zavar, ha egy pasi könnyezik, akkor legalább látom, hogy ő is emberből van:))) A könnyek temérdek "salakot" mosnak ki, melyek nélkül sokkal könnyebb az élet. Ráadásul mindezek fényében - nagymamám nagyjából a Te nagyapád volt nőben:))) -, bennem is volt egy meggyőződés, hogy sírni szégyen, de olyan elkeseredetten próbáltam ennek megfelelni, hogy volt idő, amikor percenként sírtam el magam, csak mert a legkevésbé sem lett volna jó, ha elsírom magam:)))
Bocs, ha bántón hatna Rád - remélem nem -, de butaságnak tartom, belenevelni a gyerekeinkbe, hogy sírni szégyen, akár fiúknak, akár lányoknak.
Emlékszem, icipici lányként szerelmes voltam az apámba. Életemben először, és utoljára éreztem azt, később csak nagyon hasonlót, de olyan erővel, mint akkoriban, soha többé. Ez nagyjából addig tartott, míg elég kicsi voltam ahhoz, hogy teljesen meg merjen nyilvánulni velem szemben, nem gondolkodott, nem az egoja vezérelte, hanem a végtelen szeretete, amit irántam, a csöpp lánya iránt érzett. És egész további életemben EZT az érzést, és EZT az embert kerestem, akinek vannak érzései, és nem is szégyelli azokat. Persze sosem találtam meg - apám azóta is a kemény, érzések nélküli fickó, bár mostanában - megdöbbenek néha ezen - elesettnek látom, ahogy öregszik, úgyhogy pontosan tudom, milyen érzés lehetett a Nagyapádat betegen látnod, más pasik meg sosem nyíltak meg annyira, hogy ezt az érzést elérhetővé tették volna:)
Sok mindent elvesznek tőlünk a korlátok, melyeket a belénk nevelt elvek, hitek, meggyőződések állítanak, sokszor acélketrecet kovácsolva körénk:)
Hát igen, a könnyek....
Amikor régebben írtam róla, égetett mint a tűz....egy pasi és a könnyek:)
Visszagondolva, hogy mikor szégyelltem először sírni, egyből a nagyapámra gondoltam.
Nagydarab, bivalyerős parasztember volt, az emberek féltek tőle mint a tűztől.
És félt a család is, a szeretetét nem nagyon mutatta ki senkinek.
Hallomásból tudom, hogy engem szeretett, a térdén lovagoltatott,
és büszkén mutogatta nekem az új állatait, vagy a kismalacokat.
Pedig jó pár unokája volt rajtam kívül....
Ő volt az isten, agresszívnek pedig nem láttam soha, elég volt a pillantása.....
Azt mesélték róla, hogy egyszer a cigányok ellopták egy malacát,
egyedül, egy vasvillával ment a cigánytelepre, vér nem folyt,
de a malaccal jött vissza és soha többé nem loptak tőle semmit sem.....
Isten volt a faluban, és az én szememben is.
13 éves lehettem, amikor összeomlott a keringése és meglátogattuk a kórházban.
Egy elesett és elhagyatott, erőtlen és haldokló embert láttam....
Úgy megdöbbentem, hogy potyogni kezdtek a könnyeim,
mert egy isten haldoklott előttem......mégis szégyelltem, hogy könnyezem.....
De megesett többször is, hogy a szerelmeimmel, amikor egymás szemébe néztünk könny szökött a szemünkbe...
És hálával öleltük meg egymást, teljesen nyitott szívvel, igaz szeretettel, szerelemmel.
Vannak nagyon keserű, fájdalmas....... és vannak örömteli, mézédes könnyek....
De pasi vagyok, csak a szerelmeim és Anyám látott könnyezni,
mindenki más csak maximum a vért látta folyni a sebeimből, könnyeket a szememből sosem.
Kedves Halev!
Nagy érdeklődéssel olvasom az írásaidat, s hozzászólásaidat - van miért odafigyelni Rád:)
Ezzel az írásoddal (is) mélyen egyetértek.
Egy érdekes megfigyelés: Apukámnak 25 éve halt meg az édesanyja. Azóta sokszor jutott eszembe, ahogy állt ott, a koporsó mellett, egyetlen könny nélkül. Becsületem érte - egy ideig. De a minap történt valami, pontosabban kétszer egymás után történt meg ugyanaz. A középső lányom elsírta magát, az én drága jó apám meg első alkalommal egyszerűen sarkon fordult, és elrobogott, másodjára meg közölte, hogy csak az ideggyenge emberek sírnak.
Elgondolkodtam.
Tényleg nem láttam soha sírni még anyut sem, de marékszám szedi a nyugtatót, és mindenféle betegségei vannak, melyeknek nagy részét kezelné egy kiadós sírás.
És rávilágosodtam; apámat így nevelték, egy férfi ne sírjon, de hát ne sírjon más sem, mert sírni szégyen, és gyengeség. Nagymamám - emlékszem Rá - rettentő kemény, szigorú asszonyság volt, el tudom képzelni, milyen női példa lehetett a fia számára, és mit nevelhetett bele. Apám meg - szegény -, mindezek ellenenére érző lélek lévén, nem bírja, ha könnyeket kell látnia. Dühös lesz tőlük - és a düh, a harag - meglátásom szerint - nem egyéb, mint reakció a kétféle énünk összecsapására. Vagyis amikor az elménk mond valamit, a szívünk meg annak az ellenkezőjét mondja - na akkor leszünk dühösek.
Ez jutott eszembe írásod olvasva, egy példa, micsoda erővel hatnak ránk a szülők elvárásai, meggyőződései, s mennyire tönkre tudják tenni az életünket, mennyire ki tudnak fordítani minket magunkból.
Köszönöm, hogy olvashattam:)