Születés és halál

Bár hasonlóan vélekedem, mint Eckhart Tolle, aki a következő gondolatokat vetette papírra: „A halál nem az élet ellentéte. A halál ellentéte a születés. Az élet örök”, mégis fontosnak vélem, hogy ráirányítsam a figyelmet a jelenlegi életünk törékenységére, hiszen csakis egyetlenegy dolog biztos: valamikor meghalunk!

Lehet, hogy egy új testben, valamikor új lehetőséget kapunk, de a születés és halál két végpontja, dátuma között mindenképpen érdemes arra törekednünk, hogy az utolsó pillanatokban lepergő „életfilmünknek” legyenek olyan szép, emlékezetes filmkockái is, amiket látva, az utolsó lélegzetvétellel egy időben, arra gondolhatunk: mégiscsak érdemes volt megszületni, élni.

Néhány híres magyar ember első és utolsó napjairól szól ez a bejegyzésem. Persze a történetekkel nem a halál elkerülhetetlenségét óhajtom bizonyítani, hiszen az tök felesleges volna, hanem azt, hogy a két végpont (a születés és a halál dátuma) közötti időszak életregényeinek tartalmi minőségéért mindig a „szerzők, az „írók” felelősek.

A híres emberek bizonyos értelemben halhatatlanok, de némelyikre – 30 vagy 40 év után- már a kutya sem emlékezne, ha nem tettek volna le az „asztalra” valami olyasmit, amire egyszerű halandóként mi képtelenek vagyunk. Ki emlegetné például a gyermektelen, utódok nélkül meghalt Adyt, ha nem lett volna híres költő? Valószínűleg senki…

Viszont azokat, akik egy szeretetteljes emberi közegben, családban élnek, jó emberként, a családi krónikák, illetve azon települések emlékezete, ahol valami értékeset tesznek a közért, akár 100 év múltán is emlegetik.

Először egy rövid személyes történetet adok közre.

Nagymamám egyedüli gyermeke volt a szüleinek. A dédim rendkívül nehezen esett teherbe, pedig még a csodatévő gyógyvizes kúrákat is becsülettel végigcsinálta, de méhében csupáncsak egyetlenegyszer fogant élet.

Amikor nagymamámat a „tepsin” betolták a halottas kocsiba, a fehér lepedő alól kilátszottak a csupasz lábfejei, talpai… és én akkor arra gondoltam, hogy 88 esztendővel korábban azok a picike, rugdalózó talpacskák bizonyára hatalmas örömet okoztak egy félig „meddő” asszonynak, aki akkor még véletlenül sem sejthette, hogy sok-sok évvel később az egyik ismeretlen dédunokája – vagyis én- fogom azokat utoljára látni.

Teljesen véletlen, hogy létezem, hiszen ha a dédim meddősége végérvényes marad, akkor én sem születek meg soha. A nagymamám egyszerű, mégis rendkívüli asszony volt, akinek neve mindaddig, amíg én élek, soha nem fog elhalványulni, hiszen rengeteg mindent köszönhetek neki.

Most pedig következzenek azok a hírességek, akik bár meghaltak, mégis halhatatlanok!

BABITS MIHÁLY ELSŐ ÉS UTOLSÓ NAPJAI

A költő életrajzából idézek:
„Anyám aznap, amelynek estéjén megszülettem, mustostököt evett, ezt nagyon megkívánta, s utána hosszú levelet írt egy barátnőjének. A levél olyan gyönyörű lett, hogy anyám azonnal föl is olvasta apámnak, s később szentül meg volt győződve, hogy költői pályámat ennek a levélnek kell tulajdonítani, hiszen akinek a születése előtt pár órával az édesanyja ilyen levelet fogalmaz, abból nyilván csak költő lehet. Mikor születtem, már késő november volt. A szüret már régen lezajlott, a pincékben csípős, szappanos mellékízű újbor forrt, mely karcolta és égette a torkot s már alig tűrte a «must» nevet”.

Babits saját halálát sorokba már nem szedhette, de talán jobb is, hiszen rendkívül megszenvedett érte. Az utolsó ismert fényképéről, melyet egy esztergomi fotóművész készített - halála előtt pár nappal - már „csak a csont és bőr és fájdalom” poétája néz vissza ránk. http://m.cdn.blog.hu/ko/konyves/image/1011/babits.jpg

Az esztergomi „zárófejezet” fájdalmas részleteiből csupáncsak néhány képet villantok fel.
A költőnek nem a nyelési, hanem a vizelési problémák okozták a legfőbb gondot, ugyanis a morfium és egyéb alkaloidák beadását követően hólyagürítési és székelési nehézségek léptek fel nála. Beszélni akkor már a gégeműtétei miatt nem tudott, ezért a „beszélő” füzetei segítségével, írásban kommunikált a külvilággal. A nővérkék abból a füzetből olvasták fel a telefonüzeneteit is, amik egyikéből most idézek: ” Kedves Főorvos úr, nagyon rosszul vagyok. Tegnap előtt este óta nem volt vizeletem, irtózatosan feszít, mit lehetne csinálni, hogy megkönnyebbüljek? A katéter, attól félek, megint nem sikerülne, mint ahogy a kórházban sem sikerült. Nagyon szomjas vagyok, ihatom? Attól is féllek, hogy a tegnap a vesekő elzárta a kivezető utat, lehet ezen segíteni?”

Babits nemcsak testileg, de pszichésen is sokat szenvedett. A gyakori gégekanül-cserék és egyéb beavatkozások felőrölték erőtartalékait, ezért orvosai, ápolói minden erőfeszítése ellenére is rohamosan romlott az állapota. Hozzátartozói és a körülötte lévők kimerültek, ezért szorgalmazták a fővárosba való visszaszállítását. Babits azonban tiltakozott: „Én szívesebben maradnék itt, Esztergomban” – írta, de augusztus 3-án, amikorra már teljesen magatehetetlenné vált, mentővel átszállították a budai Siesta Szanatóriumba, ahol másnap befejezte földi pályafutását. Utolsó útjára sokan elkísérték és övé maradt a költői halhatatlanság.
Babis temetése: http://jozsefvarosanno.ucoz.com/kerepesi/babits_tem.jpg

II. RÁKÓCZI FERENC ELSŐ ÉS UTOLSÓ NAPJAI

II. Rákóczi Ferenc 1676. március 27-én született, a borsi kastélyban, két nevezetes család, a Rákócziak és a Zrínyiek sarjaként. Borsiból Munkácsra vitték, és ott belefektethették abba a szép, vörösrézből kivert, monogramokkal és képekkel díszített, selyemmel és strucctollakkal ékesített függő bölcsőbe, amely az Erdélyi Múzeum raktárában még ma is megvan. A bölcső eredetileg nem Ferencnek, hanem az elsőszülött Rákóczi Györgynek készült, akit elveszítettek a szülei. Az újszülöttet fejedelmi udvartartás, különleges gondoskodás és szeretet vette körül.

Visszaemlékezéseiben erről Rákóczi így vall:
„Zavarba jövök, és elpirulok, Uram, ha fölidézem születésedet és körülményeit, és ha az enyémre gondolok. Te, az Isten, teremtőm nekem és a mindenségnek, istállóban születtél, én pedig palotában; téged ökör és szamár között szegény pásztorok, engem – ki por és féreg vagyok a te színed előtt – udvari emberek nyüzsgő tömege vett körül.”

A fejedelmet március 25-én hideglelés kínozta, ami napokig nem csillapult. A szegény bujdosók nagy remegéssel gyűltek a betegágya köré, de a közeledő katasztrófát nem tudták feltartóztatni. 1735. április 8-án – II. Rákóczi fejedelem- éppen úgy befejezte a földi pályafutását, mint más halandók.

Mikes Kelemen leveléből ismeretesek halálának részletei: „Amitől tartottunk, abban már benne vagyunk. Az Isten árvaságra téve bennünket, és kivéve közülünk a mi édes urunkat és atyánkat, három óra után reggel. Ma nagypéntek lévén, mind a mennyei, mind a földi atyánkat” siratjuk.

Rákóczi holttestét mindjárt a halála után felboncolták és aprólékjait egy ládába tették, majd a rodostói görög templomba eltemették. Szívét, ahogyan kérte, Franciaországba küldték. Végül a bebalzsamozott testét Konstantinápolyba helyezték örök nyugalomra, amit később mégiscsak megháborgattak, de ez már egy másik történet.

Cifra bölcsőben kezdte … és szétszabdalva végezte, de nevét a magyar történelem örökre jegyzi. Úgy gondolom, hogy emléke előtt illik minden magyarnak fejet hajtani!

MÓRICZ ZSIGMOND ELSŐ ÉS UTOLSÓ NAPJAI

A szabolcsi író életrajzából származnak a következő sorok.

„Vasárnap reggel volt. Éppen egy héttel Péter-Pál után. A magyar aratási ünnep. Akkor születtem ugyanis; s rá egy héttel meg lehetett tartani a keresztelőt.

Még alig pitymallott, édesapám leugrott az ágyról. Én felsírtam a bölcsőben, s édesanyám magához vett...
Péter-Pál a reformátusoknál nem ünnep - a szenteket "bálványoknak" mondta édesanyám -, kivételt tett azonban Péter-Pál napjával, amely engem adott neki. Ennek az egy napnak megbocsátott, s hogy igazolja magát, egész pogány hitet alkotott, hogy Péter és Pál nem is voltak zsidók, ezek a mesékben a Jézus magyar kísérői voltak. Roppant büszke volt azért édesanyám, hogy a fia éppen egy ilyen neves napon lett a világra. Pláne, hogy ebben az évben Péter-Pál még vasárnapra is esett. Dupla ünnep s hozzá: délben tizenkét órakor lett meg a gyerek. Édesanyám mindenben szimbólumot látott, s el volt telve büszkeséggel, csak éppen azon sírt, versenyt a mindig síró kicsivel, hogy a fiát mindenki Péternek vagy Pálnak akarta keresztelni... Neki nem kell se Peti, se Palkó. S ebben benne volt az irtózás annak a világképnek legkisebb jelétől is, amit a férje hozott az életébe. Hiába szépítjük, hogy "finomult ízlése volt", ez a finomultság a paraszt ízléstől való távolságot jelentette.Micsoda szívós és lankadatlan harcot intonált ez az ő hajnali sírása, hogy neki nem kell se Peti, se Palkó. Abban az időben ez a két név túlkoptatott volt a falun. Anyám sírása azt jelentette, hogy neki nem kell se ásó, se kapa. Neki nem kell se kondás, se bíró. Neki nem kell se bocskor, se gatya. Se árvalányhaj, se falusi romantika.

- Mi lesz az újszülött neve? – kérdezték a keresztelőn.
Akkor megszólalt édesapám valahonnan hátulról, s mondta nagy hetykén:
- Zsig-mond!
Zsigmond?!... Soha ezt a nevet nem hallották... Az egész rokonságban, de az egész faluban sem volt egyetlenegy Zsigmond sem. Senki se tudta, hogy apám honnan vette ezt a nevet, de édesanyám oly rendkívüli módon megörült neki, hogy nem leszek hát se Peti, se Palkó, hogy hangosan felzokogott örömében. Csaknem megállott a keresztelésem szertartása, hogy mi történt vele?...De én túlsivítottam, azt mondják, mikor a hideg vizet a fejemre öntötték”

Móricz Zsigmond halálát állítólag egy örömhír okozta. 1942. augusztus 29-én arról értesítették telefonon, hogy egyik leánya, Gyöngyi gyermeket szült. Az író annyira elérzékenyült, hogy stroke-ot kapott és elesett. Egy héttel később, szeptember 5-én hajnali két órakor elhunyt agyvérzésben, a budapesti Korányi klinikán.

KOSSUTH LAJOS ELSŐ ÉS UTOLSÓ NAPJAI

A Kossuth-házaspár első szülött csecsemője meghalt, ezért Lajos, a második gyermek, aki 1802. szeptember 19-én látta meg a napvilágot bizonyára bearanyozta életüket. A keresztelőt az evangélikus anyaegyház templomában, Tállyán tartották az egyik szeptember végi napon. Mivel a tállyai egyházi anyakönyv egy tűzvészkor megsemmisült, Kossuth születésének pontos dátuma megkérdőjelezhető. Egy helyi legenda szerint: egy nagyon öreg Mihály bácsi kint ült a ház előtt, amikor a kis pólyás Kossuth Lajost levegőzni kihozta a dajkája. Mikor meglátta a csecsemőt, felállt a lócáról. Öregesen közelebb lépett, felhajtotta a baba terítőjét, és így szólt: „Ebből a gyermekből Magyarország vezérlő csillaga lesz.”

Élete, érdemei közismertek, de halának részletes körülményeiről már kevesebben tudnak. 1894. március 20-án halt meg Torinóban, 92 éves korában, természetes halállal. 1894 februárjában gyakran volt lázas. Március első napjaiban súlyos tüdőgyulladást kapott, melyhez csakhamar veseelégtelenség is járult. Fiait, Ferencet és Lajos Tódort sietve hívatták haza. Amikor Lajos Tódor, a kiváló vasútépítő-mérnök megérkezett, Kossuth már csak annyit tudott mondani: „Fiam, rosszul vagyok!” Parányi, öreg teste szívósan küzdött az elmúlás ellen, de 1894. március 20-án , este 10 óra 55 perckor mégiscsak lekaszálta a halál. A szenvedéstől eltorzult arcvonásai kisimultak és az orvos lezárta a fennakadt pilláit.

Látjátok, Őt sem a haza (nem Magyarország) sorsa érdekelte az utolsó óráiban, hanem a fiai.

ADY ENDRE ELSŐ ÉS UTOLSÓ NAPJAI

„Születtem pedig, hajh, 1877. november hó 22. napján Szilágy megye Érmindszent községében, a régi Közép-Szolnok vármegyének Szatmárral határos érmelléki kis falujában”. - írta kurtán az életrajzában.

Állítólag egyik kezén hat ujjal látta meg a napvilágot, mint a táltosok, de erre bizonyítékot nem találtam. Ady életrajzaiból, prózai és verses írásaiból kétségtelenül kiderül, hogy anyja, a „szent asszony” valóban szent volt előtte. A költő és anyja, egymással szemben tökéletesen be tudták tartani a szeretet törvényét. Egymáshoz való állandó figyelmességük, gyöngédségük örök-szép dokumentuma lesz mindig az emberi léleknek. Ady egyik írásában a következőket írja édesanyjáról: „Érmindszent nekem leges-legelőször is az édesanyámat jelenti, aki sóhajtani se mer, ha én netán alszom és álmodom”. De ugyanez az áhítatos szeretet nyilatkozott meg mindig az Édes (Pásztor Mária) szavaiból is, amikor „lelke Bandikájáról” beszélt.

Ady Lőrincnének, Pásztor Máriának három terhessége ismeretes. Az elsőből született egy leány, Ilona, aki korán meghalt. A második volt a sorban Endre, aki keresztlevele tanúsága alapján András.
Végül Lajos zárta a sort. Az Ady- család alacsony gyermekszáma hátterében valószínűleg Ady Lőrinc gyakori házon kívüli „nőügyei” álltak, de ez nem oszt, nem szoroz.

Sokszor bizonyítgatott közhely, hogy a költők anyjuktól öröklik költői képességüket és lelkületüket. Csokonairól, Petőfiről, Goethéről, Byronról, Heinéről és sok más nagy lírikusról egy csomó életrajzíró és esztétikus állapította meg újra és újra, mennyire anyjuk mivolta határozta meg az ő költői egyéniségüket. Ady és édesanyja temperamentuma, egész lelkisége szinte megdöbbentően emlékeztettek egymásra.

A beteg Adyt, a Veress Pálné utcai lakásukban felesége, Boncza Berta ápolja éjt nappallá téve. Ady 1919 januárjában többnyire már csak ágyban feküdt. Bár néha felkelt, de nem sokáig bírt talpon maradni, hiszen októbertől a végzetes januárig ötször esett át tüdőgyulladáson. Bertuka végül úgy döntött, hogy beutaltatja férjét a szanatóriumba.

„Csinszka, már Te sem tudod megfordítani a dolgokat” – mondta a költő és ez valóban így is lett.

Az agónia január 27-én hajnalában kezdődött el. Ady ágyánál ekkor csak egyetlen ápolónő, Papp Mariska tartózkodott. A költő halálának másnapján elmesélte, hogyan teltek a költő utolsó órái, percei. Elmondása szerint este Ady megvacsorázott, aztán elszenderedett. Az egész napos magas láz ekkorra alábbhagyott. Éjféltájt köhögni kezdett, de azután újra visszaaludt. Reggel nyolc körül nehezen lélegzett. Gyorsan kámforinjekciót kapott, de már nem segített rajta semmit. Reggel negyed kilenckor beállt nála a halál.

Teste több mint tizenkét órán át feküdt a halotti ágyon a Liget Szanatórium II. emeletének 30-as számú szobájában. A megboldogultnak azonban nem volt nyugta, mert hatalmas tolongás támadt körötte. Százak kerekedtek föl, hogy legalább egy pillantást vethessenek rá.

Ady a halottas ágyán: http://nyugat.oszk.hu/html/galeriak/fotok_album/pages/images2/021hub1_ar...

Az első, aki az ágynál megjelent, Móricz Zsigmond volt. Ő munkához is látott azonnal. A lebírhatatlan erejű barát mindig dolgozott ugyanis. Akkor is, ha temetett. Most is: jegyzettömböt vett elő, ceruzát, és a még ki sem hűlt, felkötött állú holttest felett nekilátott a riportnak, amely Ady Endre a halottas ágyon címmel jelenik meg majd a Nyugat Ady-emlékszámában. Kora délután Móricz elment, hogy intézze a temetést.

A rajzolók továbbra is ott tolonganak az ágya körül. ,,Nehéz fej - súgja az egyik - nehéz, de szép." Mire a másik: ,,Háromnegyedből a legjobb lerajzolni." ,,Háromnegyed nekem rossz - szól egy harmadik, aki fotósként felülnézetből próbálkozott megörökíteni a halott arcvonásait.

Ó, Istenem, mint a dögkeselyűk egy dög fölött, úgy keringtek az ágya körül! Később, a költő sötétszürke ruhájával karján visszatért Móricz, és kizavart mindenkit, majd az ápolónő segítségével felöltöztette a holtat.

Pásztor Máriának, a nagyobbik fia halála után gyakran az ajkára buggyant a „lelkem Bandikája” siránkozás. Halottak napján, a születési vagy halálozási évfordulón mindig meglátogatta fiát a kerepesi temetőben, 18 esztendőn keresztül. Legutoljára november 22-én, Ady hatvanadik születése napján. Ady Lőrincné, Pásztor Mária tizennyolc évvel élte túl költőt. Nagy ajándéka volt a Sorsnak ez a tizennyolc esztendő, ugyanis megérte sokat üldözött és sokszor megcsúfolt gyermeke lángelméjének, kivételes költői nagyságának teljes elismerését és világhírét.

**
Kedves olvasóim, mi még itt vagyunk … és sokunknak sem a történelem, sem az irodalom nem fogja jegyezni a nevét, amikor elmegyünk. Csakis családtagjainkra és azokra a tartalmas emberi kapcsolatainkra számíthatunk emlékőrzőként, akik jelenleg is körülöttünk vannak. Próbáljunk hát minél több jót cselekedni, a szűkebb és tágabb környezetünk örömére és megelégedésére, hogy amikor eljön az idő, ne üres „tarisznyával” induljunk útnak.

Abba a „tarisznyába” csakis mások tudnak „tenni” tiszteletet, megbecsülést és szeretetet, de csakis akkor, ha előbb mi adunk.

Egy olyan idézetcsokorral zárom a bejegyzésem, ami segíthet megtanulni nekünk ezt a „leckét”!

„Az élet tisztelete azt jelenti, hogy a születés és a halál végpontjai között úgy bánunk egymással, hogy érdemes legyen a világon élni”. (Popper Péter)

„Tégy jót, és mindig gondolj arra, hogy lehet, hogy az utolsó órádat éled”! (Talmud)

"Sírva jöttél világra, s körülötted mindenki mosolygott, Úgy menj el, hogy mosolyogj, és körülötted mindenki sírjon." (régi indián mondás)

Zen koan mondta: "Az egyetlen dolog, ami biztos, az a halál. A halál pillanata nem biztos. Hogyan éljek?" Ha minden pillanatban meghalhatok, és ha minden pillanatban mindenki, akit szeretek, meghalhat, akkor szerintem csak úgy érdemes élni, hogy részt vegyek, ott legyek minden élő pillanatban, hogy ne hagyjak semmit se holnapra, hogy élvezzem az együttlétünk minden édes cseppjét a legeslegutolsóbbig” (Feldmár András)

„Minden órának szakítsd le a virágát, találd meg minden percben a szépet, a kellemest, az örömet adót, s a többiről igyekezz elfeledkezni, vesd ki az agyadból a gondot, élvezd a percet, amíg élvezheted, hiszen ki tudja, mi vár rád holnap, s egyáltalán, megéred-e a holnaputánt?” (Szilvási Lajos)

„Élvezned kell az életet, mert két másodpercen belül véget érhet” (Kimi Raikkönen)

„Örvendj a hóvirágnak, az ibolyának és a búzavirágnak. Az erdő csöndjének. Ha egyedül vagy: annak, hogy egyedül lehetsz. Ha nem vagy egyedül: annak, hogy nem kell egyedül légy. Vágyódj arra, amit a holnap hoz, és örvendj annak, ami ma van” (Wass Albert)

„Nem a halál az, amitől az embernek félnie kellene, hanem az, hogy soha nem kezd el élni.” (Marcus Aurelius)

„Sírni fogsz, amiért az idő túl gyorsan múlik, és amiért végül elveszítesz valakit, akit szeretsz. Készíts képeket, nevess sokat, és szeress úgy, mintha soha nem fájna semmi sem, mert minden hatvan másodperccel, amit szomorúsággal töltesz, egypercnyi boldogságot veszítesz el, amit sosem kapsz már vissza”! (Andy Biersack)

„Nem választhatjuk meg a halálunk módját. Az időpontját sem. Csak arról dönthetünk, hogyan élünk. Most.” (Joan Baez)

„A halál elkerülhetetlen, élj meg minden napot úgy, mintha az utolsó lenne”. (Justina Chen Headley)

„Ha vén halottnak a sírgödör szélén még egyszer megnyílhatna az ajka, valamennyi azt mondaná:
- Bolondul éltem!
Mert valamennyi úgy élt ezen a földön, mintha ez volna az örökkévalóság helye, s ő az elején érezte magát a végtelen időnek, úgy robotolt, verejtékezett, gyűjtött, rendezkedett, hogy az elején túl aztán jól élhessen. S egyszer csak, maga se tudja hogyan: ott fekszik a sírnál.
Tehát élt, de mégse élt. S erre nem eszmélkedett előbb.
Ha visszanézhetnénk a temető kapujából, bizony sokan elmondhatnánk: életünk idáig való útja nem volt egyéb, csak nyugtalanság a nyugalomért” (Gárdonyi Géza)

„Az elmúlt 33 év során minden reggel belenéztem a tükörbe, és megkérdeztem magamtól: "Ha a mai lenne az életem utolsó napja, azzal szeretném vajon tölteni, amit ma csinálni fogok?" És valahányszor a válasz túl sok napon át volt "nem" egyhuzamban, tudtam, hogy valamin változtatnom kell... majdnem mindenen - a külvilággal szemben támasztott elvárásaimon, a büszkeségemen, a félelmeimen a szorult helyzetektől vagy a kudarctól - mindezek a dolgok egyszerűen szertefoszlanak, amikor a halállal nézünk farkasszemet, és csak az marad hátra, ami igazán lényeges. Nem ismerek jobb módszert azon gondolat csapdájának elkerülésére, hogy valami vesztenivalód van, mint emlékeztetni magad arra, hogy meg fogsz halni” (Steve Jobs)

„Most mondd meg, ha belenézhetnél egy kristálygömbbe, látnád a halálod, és tudnád, hogy holnap, vagy a jövő héten történik, mit tehetnél? Leülnél rágni a körmödet, átkoznád a világot és gyűlölnéd az életet? Vagy úgy élnéd le utolsó néhány órádat, mintha a halál nem számítana? Úgy értem, jobb életet élnél addig? Vagy inkább sajnálnád magad, el lennél keseredve és megátkoznád a napot, mikor világra jöttél?
Nyilvánvaló, hogy senki sem tudja, mikor fog meghalni. Nem is tudhatja. Nem is akarná tudni. Egyetlen dolga marad: bátor, teljes életet élni, minden egyes nap”. (Dan Schmidt)

„A SZÜLETÉS PILLANATÁBAN MINDEN JÖVŐ. A HALÁL PILLANATÁBAN MINDEN MÚLT. DE KÖZBEN? MI VAN KÖZBEN?”

No, éppen ez az, ami csakis rajtunk múlik, mert valamennyien „írók” vagyunk. életünk regényének írói!

-----------------

források: http://www.ekor-lap.hu/babits_utolso_hetei_esztergomban
Babits: CURRICULUM VITAE
http://epa.oszk.hu/00000/00022/00623/19901.htm
http://home.hu.inter.net/kortars/0007/czeize.htm
http://www.epa.oszk.hu/00000/00022/00553/17282.htm
Veresegyháziné Kovács Jolán: Híres magyarok utolsó napjai

Hozzászólások



„… élek, melynek útján szüntelenül halok”

Bessenyei György magához

„Ki vagyok? mi vagyok? merről s mibül jöttem?
Hol voltam? s hogy esett, hogy világra lettem?
Érzek, gondolkodom, küszködöm, fáradok,
S élek, melynek útján szüntelenül halok.”

Bessenyei György író, drámaíró, költő Mária Terézia haláláig az udvarnál viselt hivatalt, de a királynő halála után kegyvesztett lett. 1787-től haláláig Pusztakovácsiban, a Berettyó partján gazdálkodott, 1811. február 24. napjáig.



Meggyilkolták Mátyás királyt! S a királyné tette!

Mátyás király halálának körülményeit göngyölítjük fel dr. Garamvölgyi László segítségével. Garamvölgyi László újabb tényfeltáró munkájával viharos történelmünk egy több mint fél évezredig tartó fehér foltját satírozza ki. Pontot tesz a mendemondák végére, és alapos, mindenre kiterjedő kriminalisztikai kutatásokkal, valamint cáfolhatatlan bizonyítékokkal igazolja: Mátyás királyt meggyilkolták - a gonosz tett kitervelője pedig nem más volt, mint Beatrix királyné!

22 perces videó: https://www.youtube.com/watch?v=cy1J1yBoc_4



Berzsenyi pszichopata volt?

Annyira meghökkentem e feltételezésen, hogy halálának évfordulóján közreadok néhány részletet. A „niklai remete" (a magyar Horatiushoz) 1836. február 24-én hunyt el.

**
Berzsenyi betegségeiről a következőképpen nyilatkozik 1820. december 13-án, Sopronból írt levelében:

„Nyavalámnak okai egy chinával elfojtott epehideg s egy veszedelmes feldülés, melyben vállforgóm és sódarom [lapocka – M.] letörött, fejem is nagy contusiót [rázkódás] szenvedett, melyek miatt fél esztendeig nyomtam az ágyat. Ide járul tán még a goromba recensio is, mely engem oly állapotban ingerlett a gondolkozásra, midőn arra legalkalmatlanabb valék…”

A költő fia, Berzsenyi László (MTA Magyar Irodalmi Levelek 120. sz.) így írja le Berzsenyi betegségét:

„Arca gyulladt volt, az erek feldagadva lüktettek fejében, szemei szikrákat lövelltek s főfájásról panaszkodott […] Estefelé láza növekedvén, elkezdett panaszkodnia sors ellen s mindazon sebeket, amelyeket életében kapott, vagy vélt kapni, haraggal és néha könnyekre fakadó fájdalmas érzéssel felszaggatta; éjfél után egy-két óráig is beszélt, fantazírozott, reggel felé aludt csak. Haragja és panasza inkább önsorsa ellen irányult; sokszor csak a leggyengédebb bánásmóddal lehetett lecsillapítani…”

Majd így folytatja emlékezését:

„Kölcsey bírálta teljesen feldúlta nyugalmát, s magát lealázva látván, teljesen félretette lantját…”

Idegrendszerének megrázkódtatása oly nagyfokú volt, hogy orvosai 1817-től 1820-ig minden szellemi munkától, megerőltetéstől eltiltották.

Nem lehet feladatom, hogy orvostudományi szempontból elemezzem e tényeket; tanulmányom inkább az irodalomtörténet és az orvostudomány határterületére szorítkozik. Cikkemnek az a célja, hogy felhívja a figyelmet a költő megbetegedésének pontosabb analízisére, ami eddig nem történt meg.

Az eddigi magyarázatok közül a pszichoanalitikus H. Szirmay Pulszky Genie und Irrsinn című művében Berzsenyit pszichopatának tartja. (München 1935. 20–22. p.)

1817 és 1820 között a költő, orvosai tanácsára, lemond minden komolyabb szellemi tevékenységről. Még 1820-ban is beszél a fülében hangzó „halál-harang”-ról, tehát súlyos vérkeringési zavarai is lehettek. Főleg a budai és balatonfüredi fürdőzésekkel gyógyíttatja magát.

Halálos ágyán tanúsított magatartását fia, Berzsenyi Farkas a következőkben írja le:

„Néhai édes atyám már előbb álmatlanságban s gyomorgörcsökben sokat szenvedvén, lábain kezdődött és lépcsőnként a test fellebb részeire szétterjedt szélütés következtében húnyt el ápoló kezeink között 8 napi súlyos szenvedés után, a közelgő elmúlástól mit sem tartva, velünk és orvosaival az utolsó percig férfiúi szilárdsággal, nyugalmas lélekkel beszélgetvén.”

Döbrentei Gábor közlése.
(Egy jellemző apró feljegyzés maradt ránk ez utolsó napokból. Cseppet sem reszkető, sőt teljesen szilárd vonásokkal írja a költő 1836. február 22-én, tehát két nappal halála előtt utolsó „comissio”-ját (megrendelő céduláját) a marcali boltoshoz: „legjobb gyenge dohányt, öntött gyertyát, édes mandolát és rizskását” rendel oly nyugodt, kalligrafikus írással, amely legszebb levélíró napjaira emlékeztet…)

Egyszerű falusi temetés jutott osztályrészéül a kor egyik legnagyobb költőjének.
forrás: http://members.iif.hu/visontay/ponticulus/rovatok/limes/merenyi_berzseny...

Megjegyzés: A link alatti írás szerzőjének cikkéből én csak néhány kulcsrészletet emeltem ki.



Meghökkentő fotósorozat

mégis érdemes végiggörgetni (végiglapozni) az „albumot”! Üvegből készült műtárgyakba zárt emberi hamvak.
http://toochee.reblog.hu/urna-helyett-uveg-emlekmuvek



Az iskola abnormális hely :)

„Az iskola abnormális hely, ami abból is látszik, hogy ott az kérdez, aki tudja a választ, és annak kell válaszolnia, aki nem tudja”.

Ezt az a Karácsony Sándor dr. pedagógiai, filozófiai író, egyetemi tanár fogalmazta meg, aki 1952. február 23-án halt meg.

Ó, de kíváncsi lennék rá, hogyha visszajöhetne még közénk 1-2 hétre, akkor mit mondana!? :)



A debreceni Füvészkert megnyitását már nem élhette meg

Fazekas Mihály író, költő, botanikus 1828. február 23-án hunyt el.

Ő tervezte és készítette elő a később oly nagyhírű debreceni Füvészkertet, amelynek megnyitását azonban már nem érhette meg.
Mindezek mellett Fazekas Mihály tevékeny közéleti ember is volt egészen haláláig. 1806-ban ő lett a debreceni kollégium gazdasági vezetője, majd később Debrecen főpénztárnoka, 1807-től városi esküdt.

Ő szervezte meg a debreceni polgárkatonaságot, a városi rendfenntartó alakulatot, mai szóval rendőrséget, melynek a kapitánya lett.

1828. február 23-án tüdőbajban halt meg. Összegyűjtött költeményei először 1836-ban jelentek meg.

(forrás: Cultura Magazin cikke)



Szegény, beteg és csúnya volt?

Hogyan lehet egy irodalmi portálon ilyen kijelentést tenni?
25 éves korában meghalt John Keats angol romantikus költő. (1821. február 23-án)

„Keats szegény, beteg és csúnya volt, a sikerrel sosem találkozott. A görög szépséget, amelynek legnagyobb modern költője, az akkoriban Angliába hozott Elgin-márványokon kívül csak egy lexikon tollrajzaiból ismerte, magasabb neveltetésben nem részesült, görögül nem tudott.

Első költeményeiről gyilkos kritikát írtak, értelmetlen zagyvaságnak nevezték. Egyetlen szerelme, kacér és üres kislány, nem vállalt szolidaritást a szegény és szenvedő költővel, és csak bánatot okozott neki. Tüdőbeteg fivérének ápolása közben maga is tüdőbajos lett,

Rómába ment gyógyulni, és Rómában éhen halt. Költői nagyságát csak fél századdal halála után ismerték fel”.
(forrás: http://www.literatura.hu/irok/romantik/keats.htm)

Keats szegény, beteg és csúnya volt?
Hogyan lehet egy irodalmi portálon ilyen kijelentést tenni?

A portréi alapján egyáltalán nem látom csúnyának.
https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/1/1a/John_Keats_by_Willia...
https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/e/ef/John_Keats_after_J._...



Meghalt Mátyás, oda az igazság!

Mátyás király 1476-ban feleségül vette Aragóniai Beatrixot, a nápolyi király leányát, gyermekük azonban nem született. Ezért élete utolsó éveiben megpróbálta házasságon kívül született fia, Corvin János számára biztosítani a trónt.

Haláláról a következőket tudjuk, hiteles forrásból:

"Mátyás a virágvasárnapi szertartással egybekötve akarta lovaggá ütni Domenico Bollani velencei követet, és erre az alkalomra a bécsi várpalota udvarán fakápolnát építtetett. Április 4-én, vasárnap reggel, felesége és fia kíséretében jelent meg a kápolnában, ahol már várták a papok, főurak és a külföldi követek. A pálmaág-szenteléssel bevezetett virágvasárnapi körmenet és ünnepi mise után maga elé rendelte a velencei követet és a szokásos ceremónia szerint lovaggá ütötte. A hosszúra nyúlt kettős szertartás után fáradtan visszavonult palotájába. Mivel Beatrix még a közeli templomokba is ellátogatott, az ebédet a szokottnál későbbi időpontra tűzték ki.

A király, hogy éhségét csillapítsa, anconai fügét hozatott asztalára. Miután azonban az első gyümölcsöt megkóstolta és azt romlottnak találta, nagy haragra lobbant. A hazatérő királyné igyekezett megnyugtatni és különböző ételekkel kínálta, ö azonban mindent visszautasított. Nem sokkal később szédülni kezdett és elsötétült előtte a világ.

Parancsára szobájába vitték és ágyba fektették. Este hat órakor állapota válságossá vált, súlyos bénulási tünetek léptek fel nála. Nyelve is megbénult, kínzó hasgörcs gyötörte, fájdalmát azonban csak hangos nyögéssel tudta kifejezni. A királyné kétségbeesett kísérleteket tett férje megmentésére: erőszakkal kinyitott szájába orvosságot csepegtetett, bátorító szavakat kiáltott a fülébe és sürgette a betegágynál tehetetlenül álló orvosokat, hogy segítsenek rajta.

Mátyás szenvedésének szemtanúi voltak: fia, János herceg, anyai unokaöccse, Geréb Péter ajtónállómester és Geréb Mátyás horvát bán, valamint Nagylucsei Dóczi Orbán püspök, Szapolyai István alsóausztriai helytartó és Báthori István országbíró. Éjszaka tovább erősödött a haldokló király fájdalma, akinek keserves kiáltozását a jelenlevők oroszlánüvöltéshez hasonlíttatták.

Hajnalban enyhült szenvedése, és néhány órára elaludt. Reggel ismét fájdalomra ébredt, ereje ekkor már észrevehetően hanyatlott. Az egész napot félálomban töltötte. Amikor magához tért, megpróbált beszélni. A hátán feküdt, tekintetével hol feleségét, hol fiát kereste és a jelek szerint utolsó tanácsokkal szerette volna ellátni őket. A hatalmas király azonban, akinek parancsszavára milliók engedelmeskedtek, most néma, béna és tehetetlen volt. Felesége hiába ostromolta kérdéseivel, még fejbólintással vagy kézjellel sem tudott válaszolni. Az erős szervezet haláltusája másfél napig tartott.

Április 6-án, kedden reggel egyre nehezebben, hörögve lélegzett, majd 7 és 8 óra között megállt a szívverése. A bécsi várpalotának abban a szobájában halt meg Hunyadi Mátyás, ahol egykor gyermekkori rabtartója, László király lakott. A király halála után hamarosan elterjedt a hír, hogy ellenségei megmérgezték.

Korányi Frigyes professzor a múlt század végén, a Bonfini által leírt tüneteket vizsgálva megállapította, hogy azok nem mérgezésre, hanem agyvérzésre utalnak. Bár szélütésnél ritkán jelentkeznek tartós görcsök, néha mégis fellépnek, ha a megpattant érből kiömlő vér az agyhártya alatti agyfelületet borítja el A reuma, amely Mátyást élete utolsó két évében kínozta, gyakran kóros szívnagyobbodást okoz, ez pedig agyembóliához vezethet.

A mai orvostudomány a mérgezés lehetőségét sem zárja ki. Ennek okai:
a) Agyvérzésnél,ellentétben a mérgezéssel, sohasem lép fel teljes bénulás, mint amelyre Bonfini leírásából következtethetünk. A jobboldali bénulással együtt jár ugyan a beszédközpont kikapcsolása is, ebben az esetben azonban a betegfejbólintással és egyik kezével jelezve válaszolhatott volna a királyné kérdéseire.
b) Az agyvérzés sokkal inkább apáthiát, mint kínzó fájdalmat vált ki. A király éjszakai fájdalmas ordítását nehéz tehát szélütéssel magyarázni. Nincs kizárva az sem, hogy a romlott füge által előidézett gyomorrontás elősegítette az agyvérzést, az elviselhetetlen gyomorgörcs azonban inkább jellemző a mérgezésre, mint a gyomorrontásra."

(forrás: http://leletek.lapunk.hu)



A halál jeges ujja

videó: https://www.youtube.com/watch?v=WyWn1XJ9kTE

Lényegében egy különös természeti jelenségről van szó. A jelenségre rendkívül nehéz rátalálni, ezért készültek róla legelőször csak 2011-ben felvételek. A pusztító jégcsap a sós vízben alakul ki. A halálos jégcsap kezdetben lassan ereszkedik le az óceánok felszínétől a mélybe egészen a fenékig. A lassan leereszkedő jelenség az útjába kerülő élőlényeket kíméletlenül csapdába ejti és szépen lassan lefagyasztja őket.

„Ilyen extrém körülmények között azonban elég a legcsekélyebb, felülről induló, leáramló változás a víz sótartalmát illetően, és máris kialakul a halálos “cseppkő”, mely miatt a tengerfenéken élő tengeri sünök csillagok és rákok a frissen kialakuló kristálytiszta jégrétegbe fagynak.” (forrás: http://hir.ma/kulfold/szines-hirek/a-halal-jeges-ujja-egy-kulonos-termes...)



Tényleg ilyet cselekedett egy magyar?

A sztori címe: Halál az árnyékszéken

" (...) Ugyanabban az időben történt, hogy Waldo gróf testvére, István, éjszaka a várfalon lévő árnyékszéken a belein akart volna könnyíteni, amikor egy magyar, a nyilával, a helyiség nyílásán keresztül súlyosan megsebesítette, amibe még azon az éjszakán bele is halt".

(Anonymus: A magyarok cselekedetei. 53. fejezet. Veszprémy László fordítása)

"Az árnyékszéken történő halál nem egyedi a középkorban. A csehországi Jaromír fejedelem Prágai Kozmasz tudósítása szerint szintén árnyékszéken lelte a halálát. Hasonló történt II. (Vasbordájú) Edmund angol királlyal, akit 12. századi angol források szerint szintén akkor öltek meg, amikor a dolgát végezte. Anonymusnak alighanem nem esett nehezére, hogy a Reginónál olvasható sorokat a magyarokhoz kösse, hogy mi se maradjunk árnyékszéken ülő halott nélkül."

Az igazság leleplezése a link alatt:
http://ntf.hu/index.php/2016/12/01/a-seggbe-lott-istvan-tiz-kulonos-hala...



Hogyan halt meg a világ legmagasabb embere?

Robert Pershing Wadlow óriási méretei egyre inkább nehézséget okoztak neki. A lábaira merevítőket kellett helyezni, hogy járni tudjon, és nem nagyon érezte a kezét és lábát.

1940. június 27-én – tizennyolc nappal a halála előtt – 274 cm magasnak mérte dr. C. M. Charles és dr. Cyril MacBryde a St. Louis-i Washington Universityn.

1940. július 4-én, miközben a Nemzeti Erdei Fesztiválon vett részt, kórházba kellett szállítani, mert az egy héttel korábban felhelyezett, hibás lábmerevítő felsértette a bokáját és a seb elfertőződött. Vérátömlesztést kapott és meg is műtötték, de állapota romlott, és július 15-én, hajnali 1:30-kor álmában elhunyt.

Az altoni Oakwood Cemeteryben temették el július 19-én; temetésén körülbelül negyvenezren vettek részt.
Fél tonnás koporsóját, mely 3,28 méter hosszú, 81 cm széles és 76 cm mély volt, tizenketten vitték, testét szilárd betonkriptában helyezték nyugalomra, feltehetőleg mert családja aggódott, hogy kíváncsiskodók betörnek a kriptába vagy ellopják a holttestet. (https://hu.wikipedia.org/wiki/Robert_Pershing_Wadlow)



Vasárnap virradó éjszaka öt perccel éjfél után örökre lehunyta

szemét a lipótmezei tébolyda lángeszű lakója: Gulácsy Lajos festőművész. (1932. február 21-én)

1932-ben erről így írtak:

"Tizennégy éve hullott ki alkotó kezéből az ecset, tizennégy éve volt az örültek házának vendége.

Négy év óta nem szólt senkinek egy szót sem: még a téboly beszéde is elhallgatott ajkán. Hang nélkül, csöndes apátiában feküdt ágyán, az utóbbi években már meg sem látogatták régi barátai és rokonai, akiket nem ismert többé és akikhez nem szólt egy szót sem. Gulácsy minden reggel pontosan felöltözködött és elment a fürdőszobáig, de táplálkozni alig táplálkozott már. Ereje egyre jobban hanyatlott és az egyre jobban elhatalmasodó tüdőbaj testét a fölismerhetetlenségig összesorvasztotta. Halála percében az egykor szép termetű, magas növésű Gulácsy Lajos csupán negyven és félkilót nyomott...

Egy héttel ezelőtt az elgyöngült, ellenállásra képtelen szervezetet tüdőgyulladás támadta meg, amely hamarosan végzett a szerencsétlen művésszel. Holtteste a hétfőre virradó éjszakán még a tébolyda halottasházában van, temetésről eddig nem történt semmiféle intézkedés."

forrás: http://www.huszadikszazad.hu/bulvar/vasarnap-virradora-meghalt-gulacsy-l...



Ezen a napon halt Fodor Ákos, a haiku mestere

2 esztendővel ezelőtt, 2015. február 21-én. Emlékezzünk rá ezekkel a videókkal!

Még mindig: https://www.youtube.com/watch?v=EDHZrbik--A
Haiku-montázs: https://www.youtube.com/watch?v=Dd2u9f9eNEg



"Én is mindeniknek megbocsátok" (Zrínyi Ilona haláláról)

A munkácsi vár hős védője, II. Rákóczi Ferenc édesanyja halála a következőképpen történt:

A sorvadás, a tüdővész jelei már néhány évvel korábban is mutatkoztak rajta. A nyavalyája 1703. telén annyira elsúlyosbodott, hogy január 20-án túl már nem kelhetett fel az ágyából. Huszonhat napi szenvedés után – február 18-án délben, életének 60. esztendejében- csöndesen elszenderülve múlt ki az életből. Öt- hat nappal korábban a halála előtt megkönnyebbülést érezvén, megtette végrendelkezéseit. Rendelkezett temetkezési öltözetéről és annak helyéről.

Jámbor szolgájának fejét magához húzván a következőket suttogta a fülébe:
,,Követem az én édes uramat, ha mit én vétettem Ő Kegyelmének, én Ő Kegyelméhez igaz voltam. Másokat is követek kicsinytől fogva nagyokig, nékem megbocsássanak; én is mindeniknek megbocsátok."

forrás: http://vmek.oszk.hu/10900/10948/10948.pdf



Jókai Mór 1825. február 18- án született...

ezért adtam közre a lenti sztorit, amin érdemes elgondolkodni!

Ha egy keresztnév szerencsétlenségek sorozatával jár, ne kísértsük az Istent!



Egy keresztnévhez való ragaszkodás néha rossz ómen!

A Jókai házaspár fia - Jókai Mór író, mesemondó, újságíró, szerkesztő – talán csakis azért maradt életben, mert a szülőket végül sikerült lebeszélni a Lajos keresztnévről.

Egy érdekes sztorit hoztam ma!

„Nagy volt a csodálkozás, mikor 1812-ben farsangkor híre futott, hogy Jókay úrfi elveszi Pulay Máriát, Pulay Dávid banai birtokos leányát, a vármegye egyik legokosabb, legelevenebb, legvirgoncabb »kis sárkányát«. Furcsa házasságnak találták. A pár kétségkívül nem volt összeillő, ha elütő tulajdonaikat tekintjük. Jókay méla, ábrándozó, engedékeny természetű,minden benyomásnak engedő, kevés szavú, óvatos ítéletű,habozó, Pulay kisasszony ellenben határozott, önállóságra törekvő, szókimondó, néha nyers, aki a csípőjére teszi a kezét és nem ijed meg a maga árnyékától; szóval a magyar kardos asszony palántájának látszik lenni a csinos ovál arcú, magas termet szűz, de ha a hiányzó tulajdonok kiegészítését célozzuk az egybekeléseknél, akkor ez volt a legösszeillőbb pár, mely valaha megáldatott a banai templom öreg boltívei alatt.

A jegyben járás a farsangtól késő nyárszakáig, 14-ik augusztusig tartott, mely időköz alatt nem hiányzottak a szokásos bárányfelhők a frigy fölött, de végül tévedtek a borúlátók, mert szépen élt a házaspár.

Az első bánat és csapás 1820-ban köszönt be a nyugalmas hajlékba – egy kis koporsó képében. A szomorú apa reszkető kezekkel nyitotta fel a kapcsos bibliát, melynek első lapjára saját kezűleg írta fel házasságának évét, napját s a gyermekek születését. Az utolsó sorok alá, melyek Lajos születéséről szóltak, most oda kellett jegyeznie a megmásíthatatlan végzetet: »Ezen kedves fiú meghalt december 16., 1820.«

Ennek a szomorú karácsonynak fájó emlékét sokáig őrizték szívükben.
Lajoska akkor halt meg, mikor a legkedvesebb volt, harmadik esztendejében. Idővel megadta a hit a gyógyító balzsamot, mert mind a ketten vallásosak voltak. 1823. évben született harmadik fiukat, ismét Lajosnak keresztelték, de ez csak egy esztendeig élt.

Sőt midőn 1825-ben, február 18-án (a Jókay gyerekek többnyire e hónapban születtek), ismét egy fiúnak adott életet Jókayné, ezt is Lajosnak akarták keresztelni. Vörösné ifjasszony azzal az örvendetes hírrel szaladgálta be a szomszédokat s fogadta az iskolából uzsonnatáján hazaérkező kilenc éves Esztert, hogy a kis Lajoska visszatért.

De a harmadnapra összehívott komák és komaasszonyok, illetve keresztszülők, szám szerint tizenhatan, babonás félelemből lebeszélni próbálták a szülőket a Lajos névről. A rokon Nagy Mártonné asszonyom, ki a keresztelői lakomát készítette a háziasszony képében, szintén tiltakozott a Lajos név ellen, minélfogva februárius 20-án nagytiszteletűt Csepy Mihály uram, Jókay József uram kedvenc hőse Gróf Benyovszky Móric tiszteletére, Móricnak keresztelte a kisdedet".

Ebből a Móric névből később néhány betűt lefaragódott az író, csak MÓR lett, Jókai Mór.



Inkubátorok a történelemben, a mítoszokban és a múltszázadban

Mi látható ezen a régi fotón? Egy nagyon furcsa kiállítás
http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1065/10654/106541/10654181_93b8c9e5c5e635...

Egy évszázaddal ezelőtt a New York melletti Coney Island furcsa kiállításnak adott otthont: élő csecsemőket lehetett megnézni. A koraszülötteket inkubátorokban tartották életben, az egész kiállítást pedig a gyógymódban úttörő Martin Arthur Couney (1870–1950) doktor rendezte. Ahogy Semmelweis kézmosásos ötletét is elutasították kortársai, úgy Couney inkubátorainak sem volt helyük a kórházakban.

Ezért az orvos negyven éven át a kiállítás 25 centes belépőiből finanszírozta az inkubátorokat, amikért viszont a szülőknek nem kellett fizetniük. Ezzel a megoldással rengeteg, kórházakban egyébként kis súlyuk miatt elutasított gyerek élt túl, akik máskülönben meghaltak volna. (...)

Az első inkubátorok fadobozok voltak, bennük melegvizes palackokkal. A feltaláló csecsemőmelegítő eszköznek hívta ezeket. 1864-ben Carl Credé készítette el a duplafalú változatot, amiben meleg víz cirkulált. (forrás: http://index.hu/tudomany/til/2015/12/29/kiallitason_mutogattak_a_csecsem...)

**
Ókori inkubátor Dionüszosz mítoszában

Az ókori görögök valószínűleg tudhatták, hogy miként óvják meg a koraszülött babákat a környezettől - derült ki egy múlt hétvégén tartott konferencián, amelyen több ókori mítosz valóságtartalmát elemezték az orvosok.
Az athéni onkológiai klinikák vizsgálatainak eredményeit a 15. hellén koraszülött gyógyászati konferencián mutatták be Thesszalonikiben. Az egyik, "Mythological description of an incubator" című előadásban az orvosok azt állították, hogy Dionüszosz születésének mítosza egy olyan szokást mutat be, amely nagyon hasonló a mai koraszülöttekkel kapcsolatos bánásmódhoz.

Zeusz és a halandó Szemelé fia, a szőlő, a bor, a szüret, a lakomák, a mámor és a felszabadultság istene volt. Születésének története tömény borzalom: Zeusz titokban látogatta a szépséges thébai hercegnőt Szemelét, de ez nem kerülte el féltékeny felesége, Héra figyelmét. Héra féltékenységében nem akarta, hogy a már Zeusztól állapotos Szemelé megszülje gyermekét, s ezért dajkájának álcázva magát, azt tanácsolta a lánynak, hogy kérje meg kedvesét Zeuszt, hogy teljes isteni pompájában jelenjen meg nála, mint egykor Héránál. Zeusz mivel ezelőtt visszavonhatatlan esküvel megígérte kedvesének, hogy teljesíti bármilyen kívánságát, menydörgés közepette és villámokat szórva jelent meg thébai hercegnőnél, ezzel lángba borítva palotáját.

A lány nem bírta el a látványt, s halálra égett, de Zeusz kiemelte halott kedvese testéből még fejletlen fiát, és saját combjába varrta, hogy ott fejlődjék, s mikor ideje elérkezik világra hozza. A gyermeket Nüsza hegyén szülte meg combjából, a szülésnél fia Hermész segédkezett, aki Dionüszoszt a nüsza-völgyi nimfákhoz a Hüászokhoz és a Szilénoszokhoz vitte.

A kutatók szerint a mítoszból kiderül, hogy Dionüszoszt a terhesség nyolcadik hónapjában, a tervezett időpont előtt vették ki Zeusz lábából, és a fejletlen gyerekre a nimfák különös gonddal vigyáztak. A fiút egy apró barlangba helyezték, amely a mai inkubátoroknak felelt meg: a bejáratnál a levegőt fenyők szűrték, és a gyereket egy speciális ágyon helyezték el, amely megvédte őt a külső környezeti hatásoktól. A mítosz szerzői persze valószínűleg nem technikai eszközöket, hanem egykori eljárásokat örökíthettek meg, amelyek biztosították a gyerekek túlélését.
(forrás: http://mult-kor.hu/cikk.php?id=26388)

**
Egyik koraszülött királyunkat pedig frissen leölt sertések meleg bendőjében nevelték.
Részletek: http://www.c3.hu/~iris/00-1/groak.htm



Amikor az ember a halálos ágyán fekszik...

Heinrich Heine ezen a napon halt meg.

Heine (1797. december 13. — 1856. február 17.) német költő gondolatai a halálról.

„Amikor az ember a halálos ágyán fekszik, nagyon érzékennyé válik, meglágyul, szeretne Istennel és a világgal megbékélni. (...) Azok a versek, amelyek félig-meddig a jó Isten elleni durvaságokat tartalmazták, aggódó buzgósággal kiszolgáltattam a lángoknak. Jobb, ha versek égnek el, mint a rímfaragó. Igen, ahogy az emberi lényekkel, úgy a Teremtővel is megbékéltem felvilágosult barátaim legnagyobb bosszúságára, akik szemrehányást tettek erről a régi babonába való visszaesésemről, ahogy ők az Istenhez való hazatérésemet nevezték”.



„Így születtem” (Böjte Csaba története)

Az apja csak évekkel később tudta meg, hogy Csaba nevű fia megszületett.
https://www.youtube.com/watch?v=msCTt8x7v-E



„Így születtem” (Halász Judit története)

Bombázták Budapestet, amikor a világra jött.
https://www.youtube.com/watch?v=W_SdwjftHxc



Február 15-én itta ki a méregpoharat

Kr. e. 399. február 15-én itta ki a méregpoharat Szókratész, a híres görög filozófus, akit az athéniak istentelenség – aszebeia – vádjával ítéltek halálra.

Szókratészt sokakkal ellentétben nem a természet tanulmányozása, hanem a filozófia ragadta meg, mi több: egész életében azt vallotta, hogy az embernek is inkább a jó és erkölcsös dolgok megismerésére kell törekednie.

A filozófust ugyanakkor egyáltalán nem ragadták meg az emberi hívságok: ha tehette, gondolatai világába merült, így például feljegyezték róla, hogy egyszer őrségben 24 órán keresztül merengett, azt pedig szintén nem tekinthetjük véletlennek, hogy felesége, Xanthippé a boldogtalan, zsémbes asszonyok legismertebb példája lett.

Olyan eszméket fogalmazott meg, melyek – például a vallás tekintetében – szembementek az általános felfogással, a politika terén pedig – a demokrácia kritikájával – még ennél is nagyobb veszélyt jelenthettek.

Szókratészt ellenségei istentelenséggel és az ifjúság erkölcseinek megrontásával vádolták meg, és Kr. e. 399 elején kimondták fejére a halálos ítéletét.

Szókratész, aki nézetei nyomán egyáltalán nem félt az elmúlástól, békességgel tűrte a bíróság döntését.

(Szerző: Tarján M. Tamás)



Állítólag Csajághy Laura, Vörösmarty Mihály felesége is...

ezen a napon halt meg, de a Google ezt nem erősíti meg, hiszen több különböző dátumot is számon tart! Hm, úgy látszik, hogy a híres múzsák többsége "ragaszkodik" a február 15-ei halálhoz!

Kávészünet - 1. Laurához (Vörösmarty Mihály):
https://www.youtube.com/watch?v=KRkI-KR9AEk



102 évesen hunyt el Gyarmati Fanni, Radnóti özvegye

Fanni 2014. február 15-én hunyta le örökre a szemeit, de úgy, hogy mindvégig Radnóti Miklós felesége maradt.

Naplója, mely a költőről is sok emléket, információt őriz, talán most már talán hozzáférhető.

„Gyarmati Fanni 1936 és 1946 között vezetett naplót. Az első feljegyzéseket házasságkötése előtt fél évvel, az utolsót Radnóti Miklós újratemetése után készítette. Ferencz Győző irodalomtörténész, Radnóti életének és költészetének kutatója 2003-ban szerzett tudomást a napló létezéséről, amikor Gyarmati Fanni megkérte, hogy rakjon rendet abban a szekrényben, amelyben iratokat, dokumentumokat tartott. A naplót Radnótiné eredetileg gyorsírással vezette, majd befejezése után mintegy negyedszázaddal, az 1970-es és 80-as években kitartó munkával legépelte. A gépelést helyenként megszerkesztette, a munkába egy volt gyorsíró-tanítványát is belevonta. A napló létezését nem titkolta, de az irodalmi világban mégsem tudtak róla.

2010-ben megbízta egy ismerősét, hogy az eredeti gyorsírás szöveget vesse egybe a gépirattal, és pótolja, ahol esetleg kimaradt valami. Az évek során tehát egyre határozottabbá vált a szándéka, hogy a naplót közzé akarja tenni, de ragaszkodott hozzá, hogy csak halála után jelenhet meg”.

További részletek: http://hvg.hu/plazs/20141203_Radnotine_Naplo



Vajda Julianna (Lilla) 1855. február 15-én halt meg

Csokonai Vitéz Mihály múzsája, Vajda Julianna talán élete végéig – persze csakis lelkiekben – hű maradt a költőhöz.

Kétszer ment férjhez, mégis „egy boldogtalan asszony nyugszik a dunaalmási sírban. Nem lehetetlen, hogy Csokonai szerelmének emléke némileg megszépítette vigasztalan életét. Ezért kérte, hogy halálakor helyezzék mellé a koporsóba a hozzá írt Lilla-verseket, melyeket nagy gonddal másolgatott, s a búcsúlevelet, melyet élete végéig féltett kincsként őrzött.

Dunaalmáson pedig, mikor a Duna felől érkező szelek borzolják a temetőt, mintha Csokonai zokogná a szélben:
"Kedv! Remények! Lillák! Isten véletek".

Vajda Júlia minél jobban öregedett, annál gyakrabban és görcsösebben kapaszkodott emlékeibe. Újra hallotta a rég elhangzott szavakat: "Nagyorrú, hosszas koponyájú legény, szemre nem szép, vőlegénynek nem kapós. De amit mond, meg ír, az megkacagtatja, elbódítja az embereket."

Csokonai Lillája éppen félszázaddal a lantos halála után, 1855. februárjában vívta haláltusáját a dunaalmási ház utcai szobájában. Utoljára ezt mondta: "Ezt a zsoltárt a benne levő Lilla-dalokkal a fejem alá tegyétek, Csokonai emlékei ezek."

Halála könnyű volt, mert úgy érezte, Csokonai hajolt ágya fölé. Végh Mihályné, Vajda Julianna halálának okául "öregség, elgyengülést"-t jegyeztek be a halotti anyakönyvbe.

forrás: világháló



KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: CSÁTH GÉZA BETEGSÉGÉRŐL ÉS HALÁLÁRÓL

Csáth Géza morfinista volt és - közvetlenül - a morfium ölte meg őt, harminchároméves korában.

Hogy mikor kezdett élni a méreggel, biztosan nem tudom, de nem sokat tévedek ha - egyes jelek nyomán - 1910-re teszem azt az időpontot, mikor először szúrta magába az oltótűt és rákapott a szer használatára. Ekkor a Moravcsik-elmeklinikán mint gyakorlóorvos működött. Irodalmi neve napról-napra fényesebbé vált. Darabjait játszották a Magyar Színházban s egymásután írta azokat a novelláit és cikkeit, melyek a megújhodó irodalom eseményei.
A méreg hatása lassan mutatkozott. Én, aki gyakran érintkeztem vele, négy évig, a háború kitöréséig észre se vettem, hogy beteg és csak utólag fedeztem föl életében és cselekedeteiben olyan jelenségeket, melyek most - a tudottak alapján - idegenül hatnak rám és lassú pusztulására mutatnak. Annyi bizonyos, hogy kevesebbet írt, mint annak előtte.

Elkészült egy drámával, de a fiókjába zárta. Néha csalódottan beszélt az irodalomról, azt mondta, hogy "boldog akar lenni", aztán egy napon váratlanul és érthetetlenül megházasodott, választását pedig sem a közeli hozzátartozói, sem a barátai nem értették meg, rejtélyesnek tartották. Nyilvánvaló, hogy ekkor már ketten gondolkoztak és cselekedtek: ő és a morfium, mely beivakodott a vérébe és átalakította egykori egyéniségét.

Leírhatatlanul sokat szenvedett. Vértanú-testén nem volt egyetlen fillérnyi helyecske sem, melyet föl ne tépett volna az oltótű. Tályogok keletkeztek rajta és szíjakkal kötötte át a lábát, hogy valahogy vánszorogni tudjon. Így dolgozott, évekig.

Vajon meg lehetett volna-e valamiképp menteni? Alig hiszem. A fizikai elkülönítés, a szer föltétlen megvonása csak a testi épségét mozdította volna elő talán és az utolsó véres tragédiát gátolja meg, de semmi esetre sem lelki betegsége kifejlődését, melyet a morfium eltakart pár évig, a maga forró és sűrű ködfátyolával.

A morfinizmus mindig okozat és nem ok.
Szegény, ő is tíz évig élt, mint morfinista és mire meghalt, olyan öreg volt, mintha húszmillió esztendeig szenvedett volna.

Utolsó akarata az volt, mint a fönt közöltem levélből kitűnik, hogy agyát, szívét és máját vegyék ki a testéből és vizsgálják meg a klinikán. Ezzel a rendelkezésével az életén túl is az igazságot kereste, mivoltának a titkát. Úgy rémlik, én is a parancsának engedelmeskedtem, mikor itt le igyekeztem írni szenvedését, bajnok-testének megrokkanását és küzdelmét, fényes lelkének elfakulását, hogy megértve, - és megértetve másokkal - tragédiáját, kisebbítsem azt az el nem múló fájdalmat, melyet korai és igaztalan halálán érzek.

forrás: http://epa.oszk.hu/00000/00022/00271/08036.htm



Barabás Miklós csak csendesen elszenderült

Szép halála volt…

Barabás Miklós festő, grafikus, a magyar biedermeier festészet legjelentősebb művésze ezen a napon halt meg.

Életrajzi írása rendkívül izgalmas: http://mtdaportal.extra.hu/books/barabas_miklos_oneletrajza.pdf

A legvégén a leánya sorai olvashatók:
„Eddig terjednek boldogult édesatyámnak, márkosfalvi Barabás Miklósnak, saját kezűleg feljegyzett emlékei, melyeket több év folyamán szórványosan írt össze, úgy amint egyes mozzanatok eszébe jutottak. Ez a körülmény oka annak, hogy jegyzeteiben az események nem folynak egymás nyomán időfolyami rendben és rendszerűséggel. Az 1897. év őszén már mutatkoztak a testi gyengülés jelei, emlékezete azonban csodálatosan megmaradt teljes épségében mindvégig. 1898. február hó 12-én csendesen öröklétre szenderült”.



Liliomfit vajon a felesége ölte meg?

Soós Imre 1957-es halála körüli rejtélyekre a mai napig nem derült fény, s valószínűleg már nem is fog. Hiszen a XXI. század mai adásában elhangzik: a legendás színművész és a felesége, Perjési Hedvig pszichiáter tragikus haláláról készült jegyzőkönyvet már régen kiselejtezték.

A debreceni színész, Kóti Árpád elmesélte, hogy Soós Imrével halála napjának hajnalán összefutottak egy Thököly úti kocsmában. A művész akkor már nagyon részeg volt, ezért hazavitték a kollégiumi szobájukba. Soós arra kérte Kótit, hogy reggel 8-kor keltsék fel, mert a minisztériumba kell mennie. Tiszta ruhát adtak rá, és Soós elindult. De hová? Nem valószínű, hogy a minisztériumba ment, hiszen délben már bemondta a rádió, hogy halott.

Mindössze 27 éves volt. Mit nem bírt elviselni? A hirtelen jött népszerűséget?
További részletek: http://www.blikk.hu/sztarvilag/felesege-olte-meg-soos-imret/8gfefdk

A színész ezen a napon született, ezért idéztem fel halálának körülményeit.



Egy perces tisztelgés

Edison halának részletei

Dearbornban 1929. október 21-én az izzólámpa születésének 50. évfordulójára Edison tiszteletére hatalmas ünnepséget rendeztek, melyen az USA elnöke, Herbert Clark Hoover, Henry Ford (Edison legkedvesebb barátja), és sok neves polgár, újságíró, riporter is jelent volt.

Edison már ekkor is betegeskedett.

A jubileum után Edison állapota egyre rosszabbodott, majd 1931. őszén életének „izzólámpája” örökre kialudt. Az USA elnökének indítványára a megadott időpontban önkéntesen kapcsolták le egy percre az izzókat azok, akik tisztelegni akartak Edison emlékének. A szabadságszobor fáklyájának lángját is kioltották egy percre. (http://hirmagazin.sulinet.hu)

A híres feltaláló ezen a napon született, ezért tettem említést a haláláról is.



Egy halott bosszúja

A IX. században Sigurd Hlodvisson, Orkney első grófja sikeres katona volt, meghódította Skócia északi részét. 892-ben Maelbrigte-t, Moray grófját és seregét győzték le különösen heroikus küzdelemben. A gróf ennek emlékére lefejezte Maelbrigte-t, és a fejet a lova nyergére akasztotta úgy, hogy a további utazásai során folyamatosan hozzádörzsölődött a lábához. A fogak megvágták Sigurd lábát, aminek köszönhetően nem sokkal később vérmérgezésben halt meg a sikeres hadvezér. (http://divany.hu)



A saját sálja fojtotta meg

fotó: http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/236/2369/23694/2369470_47232f1894b4ea6d56...

Isadora Duncan korának egyik leghíresebb táncosa volt. Rengeteg rajongó figyelte ámulva teljesen egyedi mozgásvilágát az 1900-as évek elején, és neki is tulajdonítható a ma ismert modern táncok kialakulása is. A másik jellemzője az egyéni öltözködése volt, különös tekintettel nagyon hosszú sáljaira. Ennek a kiegészítőnek köszönheti a halálát, ugyanis 1927. szeptember 14-én, járművének beleakadt a tengelyébe, és addig csavarodott, ameddig meg nem fojtotta az 50 éves művésznőt. (http://divany.hu)