Kozma Szilárd: Csernus Imréről

Mivel ez egyik régi barátom valósággal belezúgott Csernus Imre doki tudományába (De szerintem csak az ötös házában található pozitívan fényszögelt három bolygója által jelzett, rendkívüli – tagikus! - színészi szuggesztiós erejébe!) az utóbbi napokban – hetekben több olyan youtube-kisfilmet is megnéztem, amelyen ő szerepelt. – A szerepelt kifejezést sem véletlenül írtam, mert az amit ő végez (legalább is ezeken a kisfilmeken), az operai nagyjelenet-előadások sorozata, semmi köze nincs a gyógyításhoz. Miután, ez az abszolút színészi tehetsége és játék-szenvedélye valósággal mellbe vert, és a szintén erős, de hamis Skorpióságot is egyre jobban kezdtem érzékelni a szellemében, valamint azt is jól láttam már, hogy tudattalanul fél teljes és egészséges családot alapítani, a régi barátomnak - aki személyesen is megkereste több alkalommal is a vele egy idős média-sztár pszichiátert - abból a meggondolkoztató híréből kiindulva, hogy Csernust harmadik felesége és ezzel egyben, az ötödik általa abszolút komolynak képzelt élettársa is elhagyta, előbb, a hetes házba akartam nyomni vagy a Lilithjét, vagy a négy Halak bolygóját, de úgy nem tetszett a képlet, mert a többi motívum ezzel egyáltalán nem került a helyére. Hirtelen ötlettől indítatva tehát, fogtam a négy darab Halak-bolygóját és bepakoltam az ötös házba, úgy, hogy Skorpióban lehessen az Ascendense. Gyerekek: nézzétek meg: minden passzol. Kiváltképp a blokkolt Skorpió-szimata, aminek köszönhetően soha nem képes megérezni a nyilvánvaló igazságot, ami ott lebeg az orra előtt, valahányszor a szerencsétlen pácienseit analizálja.

(Erre a későbbiekben kitérek majd részletesen.) Hiszen így, nem csak, hogy a Skorpió – Ascendense mind csak negatív fényszöget kap, de a teljesen negatív Jupiterje is, valósággal ordítja (Mint a doki a foteljében – annak a karjaira feltámaszkodva – felemelkedve a pácienseinek, analízis közben), hogy nem akarok újjá születni az Istennek sem, hanem Ikrek-elméleteket gyártok magamnak ehelyett! A többit már csak gyorsan felsorolom: Lilith az otthon és a családházában. – Nyilván, hogy elhagyta szülőföldjét és nyilván, hogy képtelen családalapításra (Mint egyébként és is, metafizika nélkül és a horoszkópom ismeret nélkül, az ő korában.), mindamellett, hogy a felelősségről néha nagyon jó megállapításai vannak, az V. Házban álló, talán a legjobban fényszögelt Szaturnusza által jelzett, jó alkotói – előadói képességeinek megfelelően. A kilences házban a szintén jobb Holdja: mennyi jónak tetsző elméletet nem gyártott a gyermekekről az utóbbi időben és állítólag – legalább is a saját bevallása szerint . jó gyermekpszichológus. De legalább is majdnem annyira szereti a gyermekeket, mint a pedofilok..., akarom mondani, mint Michael Jakson (Vigyori). De a XI. házban álló Uránusz – Plútó párosa is behozta neki az egyetemi tanári karrier helyett, a sokkal jövedelmezőbb Média sztárságot. Stb.
De mondjuk, hogy a képlet mégsem jó, mert ő egyes helyeken Kos, máshol meg Vízöntő Ascendenst emleget. – Egyébként a VIII. házban álló, tök negatív Ikrek Jupiterjével, számomra teljesen világos, hogy kauzális kérdésekben rejtőzködve hazudik, illetve hazudozva rejtőzködik, mert nem akarja, hogy a misztikusok őt „megfejtsék”! – Még úgy járna mint Benkő Dániel meztelenül magamutogató gitárművésszel, aki kinevezte tanítványnak, majd, amikor ezt Csernus elhérította, ötlet-tolvajnak! Szóval, a képletttől függetlenül, a Csernus prototípusával, nem csak a 22.es csapdájában találkozunk a felesége által szintén elhagyott szexológus: Daneka Doki személyében, de még inkább a Hamvas Karneváljában, az Absolom Doktor személyében. Absolom ugyanis éppen olyan tévesen – hamisan – beavatott, mint Csernus, és éppen olyan fűrészgyárba illően, de racionálisan kevésbé indokoltan ordítozik a pácienseivel. – Mert ha Csernus a kamera előtt is így ordibál, elképzelhető, hogy totál Absolom Doktorként viselkedik a rendelőjében. Hogy miért ordítanak? – Pontosan a lelepleződéstől való félelmükben. Csernus attól fél, hogy lelepleződik az, hogy az egész nagy pasizása és csajozása mögött (Egyébként: nem elég, hogy olyan rondán hangsúlyoz magyarul, mint nálunk a jó indulatú moldovai románok, akik annyira itthon érzik magukat erdélyben, hogy még magyarul is megtanulnak beszélni, még a pesti külvárosi jassz nyelvet is beszéli e romános kiejtésével, amitől borzolódik a szőr a hátamon.), az áll, hogy gőze nincs arról, hogy neki mint férfinak és potenciális apának nem éppen a feminizmus – persze, az ő steril publikumánál abszolút nyerő! – moralitását kellene képviselnie. Hogy tulajdonképpen, csak jár a szája, mert ő is csak egy igazi családi felelősség-vállalásra képtelen infantilis enfan terrible (vásott kölyök?), aki, Kozma Emőkéhez hasonlóan, anyuci után vágyik még néha, egy - egy kicsit gyengédséget szopikálni. Meg látnám én három olyan gyermek után, akiknek nem csak az egészségéért, de a testi épségéért, meg a jövőjéért is felelősnek kellene lennie, a fülbevalós „pasit”, hogy mit kezdene a liberálisan moralizáló feminizmusával!
De nézzük a prototípust, a Karnevál főhőse, Bormester Mihály, Máté nevű patafilozófus ismertetésében:
„A Herminautikua meghatározásában Absalom Doktor, un sage mal initie. ....
A francia mal, hamisat is jelent. Mondjuk így: hamisan beavatott. Találónak tartja?
Tistan megijed. Nem tudom, mondja. ...
Máté: Abasolm a múltkor sokat beszélt Herstallékrol. Háziorvosuk. Már több mint harminc éve. A grófnő krónikus, sőt permanens fejfájásainak az oka, szól harsogva doktorunk, hogy házassága nem sikerült. Orvostól ilyen megállapítást példátlannak tartok. EZ ABSOLON ELŐNYE MINDEN MÁS ORVOS FÖLÖTT. Tudja, hogy z embernek van valamije, amit a régiek léleknek neveztek. Sőt, ő ezt valamilyen tanulmány tárgyává tette. Az okkultizmusban otthonos, misztikusokat olvasott, az asztrológiát elvben ismeri. A grófnő fejfájásainak az oka meglepő. Én, mondotta a doktor bömbölő hangján, ezt már harminc évvel ezelőtt megjósoltam. Ön, mondom, ha a hangjával gyógyítani tudna, a grófnőnek a húsz éves kora egészségét vissza tudná adni. Absolom tovább bömböl. A grófnő a fejfájásokba menekült, mert azokat a normális szenzációkat, amelyeket az emberi élet nyújt, de amelyben neki rész nem lehetett, most a szenvedésben kezdte keresni. Az ilyen természetű betegségek szenzáció-szurrogátumok. Mert a betegség fő tulajdonsága, hogy izgalom. A léleknek élményekre van szüksége. A lélek, élményekkel táplálkozik. Ha élmény nincs a lélek elpusztul. Nincs kellemes élmény? Akkor legyen fájdalmas! Nincs boldogság? Akkor legyen szenvedés! Nem lehet tőle elvenni. A beteg est az élményt élvezi. Erősen ragaszkodik hozza. Mert ebből él... Férje, Herstall tábornagy a neuralgiás hipochondria klinikai esete. Ha orvosilag megvizsgálja, makkegészséges. Mindenféle szolgálatra jó. Mégis, a legbetegebb ember, akit valaha láttam. Hipochonder? Mi az, hogy hipochonder? Reszketni attól a betegségtől, amit meg szeretne kapni, úgy, hogy az csak szenzáció legyen, de veszélytelen. Mivel ez nem megy, vagyis, mivel a betegségnek az a természete, hogy veszélyes, el kezd félni. Most rá jön arra, hogy a félelem pont olyan, mint a betegség. Még nem az, de bármely pillanatban, bármely betegségre, teljes névértékben beváltható. Közben nem veszi észre, hogy a mohó lélek tele zabálja magát félelemmel. Vagyis meg van mérgezve. Ezt hívjuk neurotikus
hipochondriának...
Egész sereg szebbnél szebb esetet mondott el. A rákról olyasféle megjegyzéseket tett, hogy az az életben elkövetett mulasztások fölött való önmardosás betegsége. A Tuberkulózis általában, patológ anti intellektualizmus. .... - Az egyetlen zavaró mozzanat az előadása dinamikájában volt. A fortissimót senki sem bírta. Nyilván, ha valaki szüntelenül üvölt, abban a rettegésben szenved, hogy eszméit nem fogják méltányolni. De Abasolom nem az az ember, akit egyszer ha száját kitátotta, el lehet hallgattatni. ... Amint látja, ebben eddig nincs több szélhámosság, mint amennyi az ilyen dolgokban általában lenni szokott . A herminautika álláspontja a következő: Ábsolom doktor jó diagnózisokat csinál. „ - Ha ön legalább egy kicsit a terápiát is komolyan tudná venni, egészen tűrhető orvos lenne. Ábsalom persze, nem is hallja, bömböl tovább....
Mert kérem szépen, a doktornak esze ágában sincs gyógyítani. A beteghez férkőzik, titkát kilesi, és a beteggel együtt a betegség szenzációit ő is élvezni kezdi. Ábsalom a legérdekesebb parazita, akit valaha láttam. A kolosszális ebben az, hogy ő a betegnél aránytalanul kisebb kockázattal élvez. Miért? Mert nem ő a beteg. Ő csak ott van, s a betegségbe belenyal. A legízesebb falatokat a betegtől elkapja és gyorsan lenyeli! Ha a beteg ezt tőle zokon veszi, tüstént azt vallja, őrüljön, hogy elvette tőle, mert ebbe bele halt volna....”

Kérlek nézzétek meg a Bevállalja néhány darabját és csodálkozzatok el azon, hogy Hamvas Béla, aki 69-ben halt meg, amikor még számítógépről is alig hallottak az emberek, nem hogy internetről, már ismerte Csernus Imre doktor urat, aki viszont még csak három éves volt akkoriban.

Következésképpen, annak ellenére, hogy Csernus doktor egyáltalán nem egy olyan, az áldatlan tevékenységgel tudatos kártevő misztikus, mint A.J. Krisztián, beszélnünk kell róla és kritikailag kell értelmeznünk a néha – tudatosan, vagy akaratlanul, de - spirituális húrokat is pengető munkáját, mivel az a tény, hogy az egyes a látszólagos pozitív eredményei ellenére, hosszú távon, sok kárt tesz, sőt tömeges kárt hoz létre az állítólagosan gyógyító tevékenységével. És ezt a kijelentésemet a Viola által is elemzett, Kitty esetével is alá tudom támasztani:
Ha megnézzük a videót döbbenetes a Csernus Luciferi (- És azzal, hogy ezt a kifejezést használom, egyáltalán nem túlzok a hatáskeltés érdekében, ahogy a doki szokta!) mentalitásának, cselekedeteinek, hogy ne mondjam: tudatos ördögi játszmájának a szimbólikája: A beszélgetés elején egy pólyában levő „valamit” – gondolom, játék babát – tartó, az átélt traumák és általa okozott tragédia által furcsa módon komollyá tett, a doktorra nagyon figyelni igyekvő, és nyilvánvalóan egyértelműen és határozottan, annak a hatása alatt álló, attól bármit elfogadni és bármit elismerni kész kamaszlányt látunk, akit a doki a szó szoros értelmében nem is leckéztet, hanem szid. Mielőtt tovább lépnénk, gondolkozzunk el azon, hogy mit is akar(na) a pólyába rejtett játék baba jelenteni - Amiről és aminek a funkciójáról, vagy szerepéről egyébként a pszichiáter szakember, feltűnő módon, sőt: tüntetően egyetlen szót nem ejt és nem is kérdez Kittytől, annak ellenére, hogy ő adta oda neki a felvétel elején! Mit keresett az a pólyás baba, a hirtelen magzatot fogant „gyilkos lány” ölében? Miért rakta a babát Csernus a kamaszlány ölébe, ha utána onnan éppen, hogy nem brutálisan kivette? Ha a későbbi történések fényében, esetleg helyt is adunk annak a sokak által megfogalmazott gyanúnak, hogy Kitty az anyja tanácsára, tudatosan „csináltatta fel magát” a szeretőjével, annak érdekében, hogy elkerülje a börtönbüntetést, illetve a javítóintézetbe zárást, ÉPPEN, HOGY A SZÜLŐI FELELŐSSÉGVÁLLALÁS ÖSZTÖNÉNEK – DERENGŐ JELÉT, POZITÍV SZÁNDÉK-MEGNYILVÁNULÁSÁT kellett volna jelentenie! Azt a prímér anyai ösztönön keresztül, gyengén előbukkanó felelősségvállalást, de legalább is a felelősségvállalás szándékát, ami még meg menthette volna, az átélt traumák után és az általa okozott tragédia után idejekorán a felnőtt kor küszöbére került kamasz lánynak, az éppen szétesőben levő, erkölcsi integritását, normális jövőjét és a gyermeke jövőjét is! Ehelyett ez, a hamis felelősségtudatot megtestesítő, világi szakértő, ez a - sajnos nem tudom másképpen mondani: - sátáni figura, nem csak a látszólagos világi-tudományos- gazdasági felelősségű szavakkal ragadja el ezt az utolsó szülői állapotba fektetett reményt, ezt az utolsó spirituális szálat az, erkölcsi és meneküléshez a szerencsétlen kamaszlánytól, doktori tekintélye és férfias-oroszláni rámenőssége magas lováról kiosztva neki a stupid pragmatikus észt arról, hogy mennyire nem lesz képes 15 – 16 évesen szülői feladatait ellátni! - És micsoda stupid érvekkel! Mintha Romániában - Szerbiában élnének és nem adna elegendő gyest a magyar állam! Mintha nem lenne hagyományos pelenkázással gondozni egy gyermeket! (Az első három gyermekünkre semmiféle gyest, gyedet, családi pótlékot, stb., nem kaptunk! És úgyszintén az első hármat hagyományos pelenkázással gondoztuk, mosván és szárítván a vászon pelenkákat.) Mintha a gyes lejárta után, nem lehetett volna a gyermeket bölcsődébe - óvodába adni és nem tudott volna az addig 17 - 18 évessé váló Kitty munkába járva, becsülettel ellátni a gyermekét! És mintha nem lett volna sem neki, sem a szeretőjének, anyja, rokona, aki segítsen egy - egy kicsit!
Ezek józan latolgatása - felmérése helyett, és egy ilyen szemszögből megközelített felelősség-megerősítés helyett, a doktor ELRAGADTA a jövendő anyától EZT, AZ UTOLSÓ SZÁL REMÉNYÉT IS, és ezzel megfosztotta az emberi lényünk legfontosabb funkciójától: a személytelen felelősségtől! Ehelyett, folytatván a magas szintű istenkáromlást amit az úgy kezdett meg, hogy az elkapartatás "elmulasztását", vagyis a nem-gyilkolást (!!!!) egoizmusnak nevezte és arról osztotta az szerfölött felelősségteljes észt, hogy adja oda a gyermeket Kittynél idősebb házaspárnak, akinek nem lehet gyermeke! – Eközben, a székelyföldön, de a csángó-vidéken egyáltalán nem megy annyira ritkaság-számba és főként tragédia számba az, hogy lánygyermekek anyává és nem is egy esetben, nagyon is jó anyává, felelős szülővé válnak!
Persze, egyáltalán nem azt akarom ezzel mondani, hogy helyes ez így, hogy ez lenne a megoldás a manapság az otthonainkban álló tévé-készülékek képernyőjéről is, az otthonokba ömlő szexuális kísértések tömkelege következményére és főképpen nem vagyok hipokrita és egyáltalán nem örülnék annak, hogy az én lányaim is idejekorán beszereznék a „való világi” tapasztalatokat. De erre egyáltalán nem az a megoldás, hogy a nem abortáló kamaszlányokat legorombítjuk és a sátáni módon a képükbe vágjuk, hogy önzésből nem gyilkolják le a magzataikat, mint ahogyan azt Csernus - Belzebúb tette ezzel a szerencsétlen, nála még reménykedő, de az ő hamisan beavatott lélek-kurkász „kezelése” után, nyilván minden reményét, a felelősségét elvesztő kamasszal!

Szóval, a 4. házban álló Lilithje által jelzett, irracionális és tudattalan félelmei és szorongásai miatt, a családalapítástól tudattalanul iszonyodó és ezért család- és gyermekvállalására képtelen, de mert az ötös házi feladatairól semmit nem tud, hát az intim párkapcsolatok nyílt és becsületes "bevállalása" helyett, folytonos meddő házasságokban él ez a 37 éves terapeuta! És mivel első sorban saját magától van megzavarodva, ha már nem tudta a kamerák előtt abortuszra küldeni a 15 éves Kitty-t, - akinek, gondolom, "elrettentésképpen" egy pólyába tett játék-babát nyomott az ölébe, a vele való beszélgetés közben. – Szerintem maga a mindenható az Úristen üzent a Csernus tudattalanján keresztül, illetve ezen a szimbolikus tárgyon keresztül, és nem is Kittyinek, hanem magának Csernusnak! És nem csak azt, hogy jobban figyeljen oda, hogy mit beszél és mit tesz, illetve, hogy miként kezeli ezt az ügyet – hanem, azt is, hogy ideje lenne már végre neki is szülővé válnia, és ne csak a száját jártassa üresben, minden gyakorlati, tehát morális alap nélkül a szülői felelősségről!
De a tudományától vakká vált orvos, ahelyett, hogy észbe kapott volna, határozott durvasággal kitépte Kittynek a potenciális anyai szívéből a megszületendő gyermekével szembeni felelősséget, és határozottan azt szuggerálta, hogy amint megszüli a babát, azonnal adoptáltassa, nála és a szeretőjénél érettebb és felelősségteljesebb személyekkel.
És ez még mind nem volt elég. Mert amit megtett szóban, majdnem, hogy brutális agresszivitással – de legalább is ellentmondást és ellenállást nem tűrő határozottsággal – ki is szedte a polyás játékbabát a jövendő anya öléből és jó messzire eltette, mintegy szimbolikusan is elvégezve a Kitty nyiladozó (jövendő) személyi felelősség-fosztását.
És miután így megfosztotta a lányt az utolsó halvány - anyai felelőssége által helyre állítható morális - reménysugarától is, semmiféle következtetést annak a számára le nem vonva, attól el nem búcsúzva, minthogyha az a személy ott sem lenne, illetve, mintha csak egy tárgy lenne, a kamerák felé fordult és teljes fapofával elmondta azt, hogy lényegében nem mondott semmit.

Immár a világ előtt láthatóan is rögzítve, szóról - szóra megismétlődött tehát a Hamvas Karneválja-beli tragikus aktus, amelyben a hamisan beavatott orvos (Ábsalom), öngyilkosságba kergeti a páciensét, aki utolsó élet-reményével, annak a szakemberi segítségét kéri. Ugyanígy zavarta össze és vetette oda a felelősség-hiányból eredő züllés monstrumának a torkába ez a luciferi Csernus is a hozza segítségért forduló kamasz lányt, aki ennek megfelelően meg is zavarodott és el is züllött(!!!), miután a gyermekét megszülte.

Írta: Kozma Szilárd

http://www.kozmaszilard.hu
http://www.astrologos.ro

Hozzászólások



Köszönöm a volt besúgómnak:

Köszönöm a volt besúgómnak: Nagy Attila Pulinak!

Az önjelölt székely próféta és magát valamiért vallásos anarchistának nevező „virtus-főszerkesztő”: Nagy Puli rólam terjesztett „információi” – Tehát: az engem személyesen nem ismerők számára akár hihetőnek is tűnő hazugságai! - pontosan annyira felelnek meg a valóságnak, mint amennyire igaz ő szerinte az is, hogy az Erdélyi magyarok többsége utálja Orbán Viktort és helyette Gyurcsány Ferencet tartja a magyar országgyűlési szószólójának. - Aki nem hiszi, elolvashatja : „Gyurcsány Ferenc, mondd meg Orbán Viktornak, hogy mi erdélyi magyarok nem kérünk a kettős állampolgárságból..., stb.” ( www.spiritualitas.blogter.hu – Nagy Attila Puli művek.)
A Nagy Puli által rólam terjesztett rágalmaknak annyiban van tárgyi-valóság alapja, amennyiben, nekünk, Erdélyi magyaroknak nem csak, hogy „nem kell” Puli szerint (-Aki, láss világ csodát, beállította magát a neten, az egész székelyföldi közvéleménynek!) a Fidesz – Kereszténydemokrata többségű Parlament által megszavazott Magyarországi honosítás, de ráadásul még finnyáskodva, orrot húzva, ki is kérjük azt magunknak, mert állítólag „megalázónak” találjuk – persze, egyedül a revolveres Puli próféta szerint.
A Nagy Puli önjelölt misztikus nihilista és nemzetáruló politikai diverzáns által rólam terjesztett, sarlatánozások, valamint a többi személyi és szakmai becsmérlések, éppen akkora valóság-alappal rendelkeznek, mint amennyire igaz az, hogy mi, erdélyi magyarok többsége, ő szerinte utáljuk és üres bálványnak tekintjük Tőkés Lászlót. Úgy és annyira igaz minden, amit rólam, az ő mindenkire lövöldöző, primitív hírnévszerzési vágyában az internet különböző helyein (Blogjaiban és cikkeiben) a nagy nyilvánossággal „közöl”, mint amennyire igaz az (Ő szerinte, illetve az ő politikai és misztikus hőbörgéseiben megtalálható!), hogy mi erdélyi magyarok, „kiröhögjük” és elutasítjuk Tőkés László mellett és Szilágyi Zsolt és Toro T. Tibor mellett, Semlyén Zsoltot, Németh Zsoltot, Kövér Lászlót, Lzár Jánost, Navracsis Tibort, Morvai Krisztinát, Gaudi Nagy Tamást, és más Magyarországi politikusokat, de emellett még azokat a magyar írókat is, akik fel emelik a szavunkat értünk és akik a maguk képességeik és lehetőségeik szerint harcolnak mind a székelyföldi autonómiáért, mind Romániai Magyarok ügyeinek a kezelése közben a jognak és a törvényességnek az érvényesítéséért, a kisebbségi törvények betartásáért.
Annira igaz tehát mindaz a sok sötét rágalom, amit ez a volt egyházi, majd kulturális szekus- besúgó rólam és a családomról az internet széltében – hosszában elképesztő szorgalommal terjeszt, mint amennyire igaz az, hogy nekünk nem kell, és mi hevesen elutasítjuk a székelyföldi autonómia politikai úton történő instaurálását.
Úgy igaz tehát mindaz, amivel engem a volt besúgóm: Nagy Puli az ő internet-helyein, mint mindenkit kiokító spirituális (prófétai! - sic!) szakértő és persze: erdélyi erkölcsi példakép „bevádol”, mint amennyire jogtalannak érezzük mi, erdélyi magyarok szerinte azt, hogy jogtalan azoknak a Magyarországi állampolgároknak a lelkiismeret furdalása, akik a Gyurcsány propagandának és a Kovács László irracionális ijesztésének bedőlve, NEM-el szavaztak a határon kívül rekedt magyarok kettős állampolgárságára.
Köszönöm szépen tehát a volt besúgómnak, Nagy Attila Pulinak (más művész nevén: Jicih-valaminek...), hogy ebbe az általa évek alatt az interneten létrehozott, misztikus – politikai erkölcsi-fertőbe, mint legfőbb ellenséget belekevert, mert ennél jobb és ékesebb bizonyítékot arra, hogy még a Puli félék szemében "kétes erkölcsű asztrológusként" is(!), megtartottam az írástudói felelősségemet és mindig igyekeztem lehetőleg többet adni, mint amennyit kaptam, nem is lehet találni.

Kozma Szilárd, író, 1992-től, a Magyar Írószövetség tagja.



-

Önnek ajánlom, ismerkedjen meg a filozófiák, vallások egyéb szellem tudományok alapjaival és akkor nem okoz majd gondot a fent leírtak értelmezése.
A Nagy Puli Attila szemmel látható szellemileg/értelmileg/érzelmileg sérült ember hiszen, ennyi energiát fektetni egy asztrológus vagy bármilyen más szellem vagy akármilyen tudományt képviselő ember lejáratásában és rászálni mint egy pióca, nem kis teljesítményt jelent, és nem is normális viselkedés, főleg hogy érvek nélkül hadakozik, miközben a Kozma Szilárd nevű asztrológus próbára tehető amit személyesen is megtettem.

További jó olvasgatást!



Kedves Krisztián!

Kedves Krisztián!

Fogalmam nincs, hogy miként került ide ez a Csernus Imre pszichiáternek a youtoube-n található gyors megváltásairól szóló filmjei megtekintése után keletkezett cikkem. Azt viszont tudom, hogy a Titook című filmet, így ebben a formájában - tehát anélkül, hogy a szerzők beszélnének és figyelmeztetnének a többi kilenc egyetemes törvényre, mint a vonzás törvényének a megvalósulási feltételeiről is - egy irtózatos átverésnek, sőt, egyenesen szélhámosságnak tartom. És erről több rendben és több alkalommal írtam is az Egyetemes Törvényekről szóló tanulmányomban. Én tehát itt reklámot magamnak nem akartam, és az aki a volt besúgómnak, aki nyíltan és büszkén vallja magát ingyenélőnek az itt össze hordott zagyvaságait elhiszi - Ti., persze, hogy nincsenek neki hitelességi gondjai, és még ezzel henceg is az aljas, hiszen nincs gyermeke és az ingyen élés és a munkakerülés hitelességét nem tudja elveszíteni, de nagyon is tisztában van azzal, hogy a sötét bosszúvágya kielégítése céljából itt és máshol össze hordott hazudozásával a négy gyermekes családom gazdasági tönkretételét vette a célba - az magára vessen.
Amennyiben az ön értelme nem bírja követni a magyar nyelven írt cikkeim és tanulmányaim logikáját, hátha mégis sikerül az alábbiakat megértenie, ha nem az eszével, akkor legalább a szívével:

Több helyen megírtam már, de most újból aktuálissá vált, hogy író-mérnökként, az asztrológiát még azt követően is elutasítottam évekig, hogy a Hamvas Bélai életmű különböző tanulmányaiban és esszéiben, nem csak, hogy pozitív szellem-megismerési tevékenységként, de egyenesen „szent tudományként” szerepel. A belém nevelt ellenséges értelmiségi mentalitásom falát végül is az rombolta le, hogy életem egyik legnagyobb és talán legveszélyesebb krízise közepén, tehetetlenségi-érzettemben és tudatomban már – már az életemről való lemondáshoz is közel álló tehetetlenségi állapotomnak a határán, egy olyan metafizikainak hirdetett előadáson vettem részt, ahol az előadó éppen a Skorpió jegyében született és a Skorpió-karmával rendelkező személyek jellegzetes betegségeinek a lelki – szellemi (A Skorpió- természetnek megfelelő mentalitás béli) okairól beszélt. Nos, ott már nem volt tovább amit és amiért tagadni, mert nem csak, hogy a felsorolt betegségeknek az orvosok szerint már kigyógyult, de testi fájdalom szintjén, akkor még éppen jelen voltak az én szervezetemben.
A Hamvas-művekből elsajátított hibabelátáson alapuló önelemzéseim alapján is világos volt számomra, hogy azok, az, előbb utóbb a „jellegzetes” betegségekhez vezető, hibás mentalitások is, amelyekről az előadó beszélt, egytől egyig, mind jellemzők rám. – És csak ettől kezdve néztem utána annak, hogy mi is hát a helyzet a Hamvas által számomra addig bosszantóan sokat emlegetett asztrológiával. A regénybe illő további történet, a jelen mondani valóm szempontjából nem érdekes. De az igen is érdekes, sőt: igen fontos, hogy egyáltalán nem azért lettem asztrológus, mert ez, a székelyföldi félműveltszemélyek, de a komolynak képzelt székely-értelmiségi öntudattal rendelkező személyek körében is szélhámosnak ítélt foglalkozás a könnyű megélhetési lehetőséggel kecsegtetett volna. Sőt: az, hogy ebből a mesterségből, és főképpen amennyiben azt az addigi jó hírnevem megőrzésének az igényével akarom gyakorolni, Erdélyben, de főként a székelyföldön iszonyú nehéz megélni, már az első, vonatkozó kísérletezgetéseimből kiderült. Hanem elsősorban igen is, azért fogtam bele, mert az asztrológia, vagyis az első személyi horoszkópomból megszerzett információk segítségével, a szó szoros értelmében, megmenthettem az életemet. Később meg rendeztem az életemet. Azért fogtam tehát bele, mert kiderült a számomra, hogy végső soron, ez volt az, a minden lét-megismerési és személyes sorskérdésemre választ adni képes „szent tudomány” , amit azelőtt a fizikában, a biológiában, a filozófiában, pszichológiában, majd a teológiában kerestem.
De persze, ha egészen őszinte vagyok magammal szemben, akkor azért is, mert a végett, hogy akkor még annyira sem tudtam helyesen írni magyarul mint most (első osztály első napjától végig román nyelvű iskolába és főiskolákon tanultam), és a kilencvenes évek elején, amikor még nem voltszámítógépem (vagyis amikor még nem helyesírás-javító programmal rendelkező számítógépen írtam),egyetlen romániai magyar szerkesztősége sem volt hajlandó állandó és belső munkatársaként alkalmazni, annak ellenére, hogy mint „külsőstől”, mikor néhány hónapos szerződéssel, mikor szerződés nélkül, de szívesen közölték a riportjaimat, interjúimat és cikkeimet.
Szóval asztrológussá, elsősorban az évek óta várt és keresett „rátalálásból” lettem. – Ez volt az életem és sorsom fő problémás-kérdéseire választ adni képes tudomány, tehát a mindentudás-forrás, amit már kamasz korom óta kerestem! Másodsorban egyszerre szellemi és egzisztenciális szükségletből is asztrológussá kellett lennem, amennyiben kitartok azon kamaszkori álmom mellett, hogy jó író akarok lenni, annak ellenére is, hogy amiért nem tudok magyarul helyesen írni, nem vettek be egyetlen szerkesztőségbe sem, mivel az építő üzemmérnöki diplomám megszerzése, szintén egy, a kommunista diktatúra miatt létrejött egyik sajátos, pártok kívüli! - sorshelyzetemből fakadó, ugyancsak szellemi és egzisztenciális szükséghelyzet eredménye volt. Ezért ezzel semmiképpen nem akartam továbbra is „vissza - élni” (Lásd a visszaélés fogalmunk metafizikai értelmezését: spirituálisan vissza felé fejlődni.).
És nem csak azért mert egyetlen akkori Románia magyar újság, vagy heti, vagy havi lap szerkesztőségébenem akartak felvenni, de akkor úgy képzeltem, hogy ez, a kényszerű irodalmi pályán kívüli helyzet, valójában az irodalmi-spirituális fejlődésemet is szolgálja, hiszen, mint ténylegesen sorsfigyelő és sorsértelmező „szellemi munkás” egyrészt a legvalóságosabb valósággal foglalkozhatok, másrészt nem voltam kitéve egyetlen főszerkesztő, vagy igazgató, vagy laptulajdonos, befektető, stb. esetleges
szeszélyeinek, önkényes elképzeléseinek arra vonatkozóan, hogy mit és miért ne írjak, illetve ne úgy írjak, ahogyan én azt a leghelyesebbnek tartom. Stb.
Tehát: még csak asztrológus sem azért lettem, mert a ködös álmaimban ez a hivatás valamiféle könnyű megélhetési lehetőségként jelent volna meg a számomra, hanem, amint írtam, elsősorban azért, mert végül is, a sajátos egyéni szellemi alkatomnál fogva, az irodalmi önkifejezési lehetőség mellett, mint lényegi sors- és valóság-megismerési lehetőség a leginkább vonzott és ezt tartottam a legjobb szellem-megismerési lehetőségnek. És másodsorban, de szintén nem a könnyű és felelőtlenmunkával való pénzkereseti lehetőség gyanánt, az első osztálytól román iskolákban való értelmiségi képződésem következtében: a sajátos sorshelyzetem miatt.
Amennyiben tehát ezt sikerült megérteni és az, aki e sorokat olvassa, esetleg még el is tudja fogadni ezt a vallomásomat, tehát ezzel úgymond a bizalmába fogad, akkor, kérem szépen azt is elhinni, hogy időközben nem, hogy megtagadtam volna és egzisztenciális okokból pl., elárultam volna azt, amit a szellemi – tehát: az erkölcsi! - hitelesség fontosságáról és szükségéről a Hamvas Bélai életműből korábban a magaménak érezve, magamévá tettem, hanem az elején családi gondok nélkül, majd családapai felelősségemben is, még inkább fontosnak ítéltem és teljesen a magaménak érzem és értem!
Sőt: egyenesen egzisztenciális feltételként állítottam magam elé a személyes hitelességet. Hiszen amint haladtam az életben és a sorsomban előre, egyre világosabb lett a számomra, hogy azzal a súlyos karmával, amivel a világra jöttem, nem engedhetem meg magamnak az önámítás luxusát, azt, hogy létfontosságú tehát számomra az, hogy elsősorban önmagammal mindig egyenesben legyek. Hamvas kifejezésével élve: hogy önmagam számára autentikus legyek.
Hiába törekszik ugyanis valaki külső hitelességre, ha önmaga előtt, belül nem hiteles. Ismét csak Hamvas idézi számtalanszor Nietzche-nek azt az aforizmáját, ami szerint: „Elenyészően kevés az, hogy mennyit hazudunk másoknak, ahhoz képest, hogy magunknak mennyit hazudunk.” Márpedig az a személy, aki nem csak azért igyekszik minden nehéz sorskörülmény ellenére becsületes maradni mert egész gyermekkora, fiatalkora és néhány év az érett férfii korából is, a Ceausescu féle román kommunista diktatúra fekete hazugság-mákonyában telt el, amitől az élete hátra levő részére elégségesen megundorodott, hanem azért is, mert metafizikusként („Önkéntes” és ha kell: önkényes Hamvas-tanítványként) felfedezte és megtanulta, hogy egyes, egyedül a tárgyi valóságnak megfelelő igazság az egyedüli szellemi erő, ami a karma-rabságából felszabadíthatja az embert, annak soha, egyetlen józan gondolatával, tettével, vagy szavával sem szabad elárulnia, a tárgyi valóság által is alátámasztott igazságot.
Erről, a húsz évvel ezelőtt határozottan felvett és azóta is tartott szellemi – erkölcsi alapállásra való(erkölcsi!) törekvésemről, nincs szándékomban egyelőre többet írni, nem tartom ildomosnak azt úton – útfélén bizonygatni. Aki az iménti állításom felől meg akar bizonyosodni, és az ide vonatkozó magatartásomról, eljárási módomról meg akar győződni, olvassa el a honlapjaimon található cikkeimet és tanulmányaimat és az asztrologosz.com c. portálomon található asztrológusi és családapai tanácsaimat, hozzászólásaimat, valamint a szintén a honlapomon található, régi ügyfeleimtől kapott köszönő-leveleket. Sőt: amennyiben alkalma és lehetősége van erre, a szintén a Hamvas által szükségesnek vélt és a szellemi – spirituális élet előfeltételeként felállított erkölcsi alapállás szerint élő Csíkszeredai, Sepsiszentgyörgyi, Székelyudvarhelyi, Kézdivásárhelyi, vagy Kolozsvári barátaimat is megkérdezheti, mivel ők egészen közelről, úgymond a hétköznapi élet szintjén is, ismernek.

Hogy miért tartom mindezt a végső soron kényelmetlenül és szemérmetlenül, ha nem éppen: szégyenletesen ható magyarázkodást leírni? Sajnos, azért, mert él az Erdélyi Kovászna megyei Kökös községben egy magát valamiért újabban Pulinak nevező, Nagy Attila nevű, előbb a Gyulafehérvári katolikus teológiáról a pappá avatása előtt önként kiugrott (Később tudtam meg, hogy a Gyulafehérvári teológián a pappá szentelés előtti kilépést a szekuritate által beszervezett besúgó-növendékek gyakorolták.), majd később az unitáriusi tisztségéből a hívek kérésére a papi tisztségéből az egyházi elől-járói által kirúgott gyermektelen – gondtalan...- férfi, aki amiatt, hogy a negyedik alkalommal már nem adtam neki olyan „kölcsönt”, amit ő korábban soha nem fizetett vissza, sötét bosszút állt rajtam. Előbb csak egy nevetségesen hiteltelen cikkecskét írt, „Kozma Szilárd viselkedése egy beteggel szemben”, címmel, amit valahogyan sikerült ennek a magát Pulinak nevező Nagy Attilának az interneten az én nevem után megjelenő anyagok között a harmadik – negyedik helyre feltornásztatni. Ez, a sötét bosszúból írt, rágalmazó cikk nem csak azért tartalmaz a gyakorlati – tárgyi valóságnak ellentmondó, alaptalan vádakat és hamis állításokat, mert egy szava sem igaz!! Hiszen asztrológusként én gyógyítással egyáltalán nem is foglalkozom. Persze, azon kívül, hogy az asztrológia által biztosított lehetőségek alapján, bárki számára meg tudom mondani a betegségeinek az illetőszellemi-lelki mentalitásában gyökerező okát. De én nem vagyok gyógyító és hozzám soha nem is jönnek beteg emberek, be sem engedném őket a lakásba a négy kiskorú gyermekem otthonába!
Hanem azért is álnokság ez a cikk, mert az egyedüli „beteg ember”, akit én a több gyermekes otthonomba (véletlenül!) mégis beengedtem, az éppen a Nagy Puli Attilának, az akkor éppen kékre – zöldre vert felesége volt, akiről csak azt követően derült ki, hogy pszichiátriai kezelésre szorul, amikor az egy bika rámenősségével meg akart győzni arról, hogy a harmadik lányunknak az éjszaka való (otthon)születése ellenére, mégis adjak nekik pénzt kölcsön, mert ők útban vannak Gyergyó (Vagy Udvarhely?) felé, de az esete valamiért nem folytathatták az útjukat, hanem felugrottak egy csíki ismerősükhöz, ahol éppen valamilyen ünnepély volt, amihez anyagilag nekik is hozzá kellett járulni és így teljesen pénz nélkül maradtak.... De nekik fontos, hogy azonnal tovább utazzanak, mert, hogy ő beteg... Milyen beteg? Agy problémái vannak, stb. Pénzt nem tudok adni, mondom, mert az most nekünk sincs, de a sorsképletébe bele nézhetek – úgy mind korábban többszörösen Attilának – és a betegsége igazi, karmikus okát megmondhatom. Tovább nincs is, amiért meséljem, időközben még néhányszor és búcsúzáskor is, próbálkoztak a kölcsönkéréssel, és én már arra sem emlékszem, hogy volt-e esetleg valami pénzünk akkor a háznál, hanem csak arra, hogy éppen a Turula születése másnapján jöttek. És, hogy azokban a napokban kezdték közölni néhány héten át egy helyi lapban fél oldalas terjedelemben az un. heti horoszkópjaimat – amelyek persze, nem jóslatokat tartalmaztak hanem karmikus pontok szerinti spirituális tanácsokat és időminőség-leírásokat a konstellációk szerint – és ami akkor éppen, hogy szintén az anyagi csődbe jutástól mentett meg.
Pulinak, illetve a velem Vastag-Margó szerűen viselkedő rámenős feleségének, akkor sem adhattam tehát, olyan, soha vissza nem fizetendő kölcsönt mint az előtt többször is, mivel, ha lett is volna akkor éppen pénzünk – hiszen egy gyermek születése akkor is sok kiadással jár, ha otthon és nem a korházban születik – akkor sem adhattam volna oda! - És ez lett a vesztem. Amikor ugyanis Nagy Puli Attila, az interneten a harmadik és a negyedik lejárató cikkét is megjelentette rólam, amelyben különös tájékozottságról, sőt: aprólékos dokumentáltságról(!) tett tanúbizonyságot, mind az asztrológusi, mind az írói tevékenységemet illetően, erősen gyanússá vált számomra a dolog és jól utána gondoltam annak, hogy én mikor és miket is beszélgettem vele, illetve, hogy mikor, milyen alkalommal, és milyen helyzetekben találkoztam vele? Nem akarom az olvasót fárasztani emlék vissza- pörgetés közbeni tény-összefüggések összeállásáról, de egy adott pillanatban rájöttem, hogy csakis egy olyan ember rendelkezhet rólam olyan jellegű, abszolút pontos és részletes tárgyi információkkal, akit ezért az aprólékos adatgyűjtő munkáért valaki meg is fizeti, illetve valakik meg fizetik. De legalább is aki benne van valamiféle, a szoros megfigyelésemmel és megfigyeltetésemmel járó, ellenem szőtt komplottban. Kézenfekvő volt tehát, hogy Attila azért kezdeményezett velem „barátság” kötést, mert akkoriban a szekuritáte besúgója volt.
És csakugyan, az idén (2O11) tavasszal lehetőségem is nyílt a „Poetul” című konspirációs név alatt nyitott és tizenkét éven át vastagított szekus – megfigyelt személyi ügycsomóimat alaposan áttanulmányoznom. Kétséget kizáróan meg győződhettem tehát, hogy egy másik katolikus teológus – tanonccal, Balázs F. Attilával együtt, aki szintén a pappá szentelés előtt hagyta ott a katolikus papképző főiskolát, Nagy Attila is, a szekus besúgói fedőnevén: „KOKOSI”, többek között, rólam is írt besúgói jelentéseket a szekuritatenek. Miután az asztrologosz c. portálomnak a humor-rovatában ezt, a steril életet folytató (gyermektelen, évtizedes munkanélküli és végső soron életcél nélküli!) személyt, vagyis az interneten létrehozott különböző blogjaiban és más cikkeiben az ő személyi munkaiszonyát és notórius naplopói –koldulói mentalitását sajátos életvezetési ideológiaként, sőt: filozófiaként hirdető Nagy Puli Attilát, mint volt besúgómat lelepleztem és a szintén az interneten megtalálható adatai szerint felállított sorsképletét a munka- és hivatásundora szempontjából, mint az ő meghaladni való karmikus sajátságaként értelmeztem, ez a valamikor rólam besúgói jelentéseket gyártó személy, el kezdett mindenütt, ahol csak az interneten a nevem felbukkan sarlatánnak megnevezni, sarlatán-asztrológusként jellemezni.
És nem csak a Nagy Puli Attila név alatt, hanem, profi diverzánshoz illő módon, mindenféle álnevek, illetve az internet kultúrában „nick-nek” nevezett fedőnevek alatt. Akkor is, amikor a Csíkszeredai Polgármesteri Hivatalban dolgozó hivatalnokok, osztályvezetők és polgármesterek közömbössége ellen, illetve az ellen, hogy ezek a személyek vagy az érdektelen és közömbös, sőt: elutasító, felelősség-elhárító ügykezelésükkel hét hónapon át megfosztottak a törvényes szociális jogaimtól, éhségsztrájkba kezdtem, Nagy Puli Attila, rögtön rávágott a hivatali mulasztások és az

.Akkor is, amikor a Csíkszeredai Polgármesteri Hivatalban dolgozó hivatalnokok, osztályvezetők és polgármesterek közömbössége ellen, illetve az ellen, hogy ezek a személyek az érdektelen és közömbös, sőt: elutasító, felelősség-elhárító ügykezelésükkel hét hónapon át megfosztottak a törvényes szociális jogaimtól, éhségsztrájkba kezdtem, Nagy Puli Attila, a szó szoros értelmében üdvrivalgásban tört ki és a maga sajátos ember-árulói módján azonnal élt is a közömbös hivatali ügykezelés miatt kialakult, abszurd sorshelyzetemről szóló újságcikkeknek az interneten közölt változata alatti, un. „vélemény- és vita- fórumok” által biztosított gúnyolódási, hiteltelenítési lehetőségekkel. És főként: a sarlatánozási lehetőségekkel. (- Ebbe a szóba Nagy Puli Attila valósággal szerelmes lett, de legalább is, utolsó szalmaszálként kapaszkodik bele a Sarlatán fogalomba, amelyet már – már egyenesen és kizárólag az én személyemmel szinonim kifejezésként használ, gondolom, abból a célból, hogy ezzel, az én emberi tisztességemnek és szavahihetőségemnek a hitelteleintésével, semlegesíthesse azt, hogy miután többszörösen is, felhívta a figyelmemet a személyére - Amelyet Puliként nem is ismertem fel az elején! - és kénytelenné tett elolvasni az interneten a korábban rólam írt rágalmazó cikkeit, rájöttem az összefüggésekre és lelepleztem őt is, Balázs F. Attila mellett, mint az egykori besúgómat.).
Tette ezt többszörösen, mikor a saját neve alatt, józanul, vagy agyalágyultan, (Még a Kökösi polgármesternek a - teljesen témán kívüli! - állítólagos részegeskedéseit is bele keverve...), mikor a nevetségesen átlátszó módon a „besenyői pistabácsi”, a „katinka”, a „farkasloki”, a „feri”, a „hívő”, a „csíkmoszkva”, és a többi, végül is, már figyelemre sem méltó fedőnevek alatti „hozzászólásaiban”, amelyek mára az első olvasásra lelepleződtek azzal, hogy bennük volt a Nagy Puli Attila szerelmes szava, a „Sarlatán”, vagy azért, mert a sajátos „vélemény”- illetve „hozzászólás” értelme ellentmondott annak a magatartásnak, amit az ember egy normális „Pista bácsitól”, vagy egy magát gazdagnak hirdető, gőgös Farkaslaki erdő-vágó bérestől, vagy fakereskedőtől elvárna. Le is leplezte Nagy Puli önmagát, azonnal, ahogy ezeket a logikai ellentmondásokat felfedtem, és persze, el is kezdett, mikor Szentistváni vallás-erkölcsi ideológiákkal előhozakodni, mikor „hatszázhatvanhatozni”. Vagy is, olyan misztikus fogalmakkal dobálózni, amelyeknek a metafizikai jelentésének az ismeretét úgy-e, sem egy internetező „besenyői pista bácsitól”, sem egy négy gyermekes farkaslaki erdővágótól nem lehet elvárni.
Mivel nincs lehetőségem nincs arra, hogy ennek a bomlott erkölcsű, tehát végül is: lelkileg és ma már láthatóan értelmileg is bomlott személyiségű férfinek a sarlatánozásait és főként a más, különböző álnevek alatt megírt hiteltelenítő írásait (A gyakorlati valósággal teljesen ellentétes, azzal össze sem hasonlítható hazudozásait, sőt: a besúgói korszakában, vagy egyenesen az én írásaimból szerzett információkon és féligazságokon alapuló rossz indulatú csúsztatásait és ferdítéseit), arra kérek, minden engem, akár a hétköznapi valóságból, akár csak az elvégzett, lelkiismeretes asztrológusi munkáim alapján ismerő személyt, aki internetezési lehetőséggel és nem utolsó sorban ismerettel rendelkezik (Én például nem bírok ilyen képességekkel és a lelki társam: Joó Viola lesz, az, aki, a gyermekeink gondozása mellett, ezeket az információkat és ezt a kérésemet majd azokra a helyekre, ahol a Nagy Puli Attila velem kapcsolatos rágalmai és valóság-hamisításai találhatók, feltölti, vagy személyesen tovább küldi), hogy amennyiben az én személyemmel, asztrológusi, vagy írói erkölcsi alapállásommal kapcsolatosan - Ennek a számomra roppant kényelmetlen és kellemetlen és anyagilag is mérhetetlen károkat okozó, tehát szerfölött hatékony Nagy Puli Attilai, rágalmazási és hiteltelenítési hadjáratnak köszönhetően - felmerült, vagy felmerülhet, ezt tisztázó magyarázatomat tovább küldje, illetve a megfelelő helyre eljuttassa.
Én nem tudom ugyanis, hogy létezik-e olyan internet- hatóság, ahova ilyen jellegű kérésekkel fordulni lehet. Erre a személyi alaphelyzetet tisztázó személyes, vagy hivatalos információ-küldési segítségre nem csak nekem - és főként a négy gyermekes családomnak - van szükségem, akihez a volt besúgóm és többszöri kölcsönkérő adósom eme internetes sarlatánozási hadjáratának következtében, hetek óta nem jutok hozza egyetlen rendeléshez sem, hanem azoknak is, akik számára (Általában a Víz- és Tűz – karmások, vagyis a Rák, Skorpió és Halak, illetve a Kos, Oroszlán és Nyilas, valamint az Ikrek jellegű karmával születtettek számára) lehet, hogy kimondottan én adhatom meg azt a mély ás részletes kauzális asztrológiai információkat, amelyek segítségével magukat a személyi, vagy családi sorskríziseikből ki tudnának lábalni. Segítségüket, segítségeteket előre is köszönöm: Kozma Szilárd



Annyit fűzök ehhez hozzá,

Annyit fűzök ehhez hozzá, hogy bár én nem ismertem a Kozma Szilárdot addig, amíg nem írt ide.
A cikkeit nem tudtam végig olvasni ,mert értelmezhetetlen.

Két dolog nagyon feltűnt:

1;
"Röhej volt nézni, a Heti hirdetőben a hirdetéseidet, éveken keresztül, ahogy kínlódtál, váltogatva kínálataidat, hogy valahogy pénzre tegyél szert, hol a betegség rejtett titkának feltárásával akartad ámítani az embereket, hol kuruzslást, rontás bontást hirdettél, hátha többen mennek, jobban lesz lóvéd. Természetesen, ez ellen is úgy védekezel, hogy azért figyeltem hirdetéseidet, mert besúgó vagyok."
ezt írja a cikk írója.
Nos nekem is ezt jött le elsőnek. Az első gondolatom, hogy "mi van? itt hirdet kuncsaftért?" Szóval nekem is egyértelműen hirdetés szagú volt.
2;
A beírt szöveg alapján egy agresszív ember jelent meg előttem.
Aztán jött egy másik beírásnál egy válasz az egyik hozzászólónak és ott megmutatta ismét miért harcol kétségbeesetten.

És ami a legláthatóbb, hogy asztrológiát használ fegyverként, hogy a másik ember önbizalmát alááshassa, szépen csengő, hangzatos szavakkal és megfogalmazásokkal, mint ahogyan azt a cikkeiben is tette. Pont azért, hogy figyelmet kapjon és ezzel energiához jusson. Így hatalmat és elismerést csikar ki a megbízóiból. Leellenőrizhetetlen, és hogy ha az önbizalmában alulmaradt kuncsaft szeretne utána nézni az elmondott információnak, akkor igen csak fel kell kötni a gatyáját, mert tanulnia kell ezt az egészet.
Ezt alátámasztja, a minden cikkben elhangzó mondat, amiben elmondja, hogy másfél évtizedes gyakorlata és tapasztalata van. Ha ezt egy önéletrajzban leírja, teljesen rendjén van. De mikor arra akarja felhasználni, hogy tekintélyt teremtsen magának, akkor az már elég átlátszó.

Természetesen mindez teljesen rendjén van. De csak akkor, ha pártatlanul és szeretettel figyeled.



Kabaré

Nagyon igaz!!!



Írásaim Kozma Szilárd asztrológusról



Kozma Szilárd asztrológus a közveszélyes tanácsadó

Hát ha valaki veszélyt jelent a tanácsaival a naiv hívőkre a Szilárd. Megdöbbentő az a felelőtlenség ahogy belerondít emberek életébe, válásokat javasol, csak úgy, mert ő mindentudó.

Csernust vádolja azzal, hogy képtelen a házasságra. Hát Szilárd ne marháskodj, neked nem volt az életbe egy normális házasságod - az egyik nőd az eljegyzéseteken hagyott faképnél. Akitől elváltál nem olyan rég azt valami megdöbbentő aljasan mocskolod. Róla is azt állítod, hogy képtelen valamire, amúgy rólam is, Csernusról is, nálad ez egy unalomig ismételt motívum.

Ha valaki neked nem tetszik rögtön előrántod a horoszkópját és bebizonyítod, hogy tök hülye, képtelen.

Engem, mert próbálom felvilágosítani az embereket, megvédjem tőled potenciális áldozataidat, azzal próbálsz hiteltelenné tenni, hogy ne higgyék az emberek, amiket rólad írok, hogy a román titkosszolgálat ügynökének teszel ki, ki rád van állítva. Engem nem érdekelnek ezek a vádak, nem tudsz ártani, mert nekem nincsen szükségem jó hírre a megélhetéshez, mint neked. Egy vérbeli vallásos anarchistának nem számít, hogy mit hisznek róla.

De jól tetted, hogy annak tettél ki, mert így rávilágítottál a volt román titkosszolgálat módszerei és a tied közötti hasonlóságra. Amikor kihallgattak, akkor az egyik módszerük az volt, hogy érzékeltették, hogy mindent tudnak rólad, tehát a markukban vagyok. Ezt látom nálad is, ha valaki nem tetszik, vagy kritizálni mer, akkor előrántod annak a horoszkópját, ahogy láttam a hiányokat elég hasból pótolod, és azzal vágsz vissza, mint a volt szekusok, hogy hát mindent tudok rólad, a markomban vagy. A tudás hatalom. Szilárdka te hatalommániás vagy. Nagy metafizikus vagy, de ha jól tudom, Heidegger a metafizikát a hatalom gyakorlás egyik formájának tartotta. Hatalmi mániádat tanácsadás ürügyén éled ki.

Számon kérted egy levélben, hogy a memoáromban a hatalom üldözöttjének teszem ki magamat, a kommunizmusban, de kérded, hogy fel tudom-e mutatni a szekus dosziémat, mert te igen. Hát tudjad, hogy kértem és nem kaptam meg, és tudod kik nem kapják meg kik most is figyelve vannak?! Még a román katonai titkosszolgálat is kihallgatott, ehhez keveseknek volt szerencséjük. Egy kicsit nagyobb pácban voltam, mint az olyan szájhősök, mint te, kik csak szájukkal vívták ki a megfigyeltség érdemét. Eszement asztrológusoktól nem tart a román titkosszolgálat.

A másik ok mi miatt besúgózol engem, hogy azt írtam, oda alacsonyodtál le, nagy szellem kutatóként, hogy a Jobbik propagandistája legyél a Székelyföldön - írásodban kinyaltad Morvai Krisztina plasztikáját. Még támadsz a székely autonómiát kritizáló írásaim miatt is, melyeket azért írok, szerinted, hogy lejárassam az autonómia törekvést, mint a "SRI misztikus ügynöke", ahogy te nevezel engem. Hát így volt ez mindig, aki gondolkodni mer az ellenség.

Röhej volt nézni, a Heti hirdetőben a hirdetéseidet, éveken keresztül, ahogy kínlódtál, váltogatva kínálataidat, hogy valahogy pénzre tegyél szert, hol a betegség rejtett titkának feltárásával akartad ámítani az embereket, hol kurozslást, rontás bontást hirdettél, hátha többen mennek, jobban lesz lóvéd. Természetesen, ez ellen is úgy védekezel, hogy azért figyeltem hirdetéseidet, mert besúgó vagyok.

A rejtett titkok feltárásával való ámítás azt árulja el nekem, hogy te vagy saját magad előtt egy nagy titok - és bele fogsz hülyülni a titkod megfejtetlenségébe.

De a legröhejesebb az egyik kisfilmed, majd előkerítem, bevezető szövegében vagy, hogy olyat tudsz a teremtésről, amit még eddig senki nem tudod. Ha jól tudom a te betegséged az én inflációja!!!

Amikor tudomásul vetted, hogy mit írtam rólad, a nekem írott leveledben veréssel fenyegettél, hogy hozzánk jössz és elkensz, ha nem veszem le az írásomat rólad - hát én még írtam. A verekedést mesteredtől, Hamvastól tanultad ugye?! Amikor visszaírtam, hogy rendőrséget hívok, akkor azt írtad, hogy egy anarchistát nem véd meg a rendőrség - hát ez a válaszod sokat mond okosságodról, hogy te ki is vagy igazán értelmileg.

Levélben írtad és ez a legbeszédesebb rólad, hogy engem börtönbe kéne csukni és elterjeszteni rólam a börtönben, hogy kiskorút erőszakoltam meg, ezzel kéne büntetni engem. Alaptalanul elterjeszteni valakiről valamit, anélkül, hogy az tudna védekezni, a börtönben nem nagyon lehet, nagyon nagy alattomosságra vall, még ha valaki úgy is írja, hogy csak "kéne". Tehát ez amit írtál, hogy kéne tenni velem, két dolgot árul el rólad, hogy alattomos vagy és agresszív a végtelenségig.

Ha te ilyet írsz, hogy valakiről alaptalan dolgot kéne elterjeszteni, akkor azt teszed is. Ezért írod, hogy kölcsön leptoppal írok, hogy alkoholista vagyok. Voltam nem tagadom, de leszoktam, italról bagóról, már hét éve. Egy olyan változásra voltam képes mire te soha nem.

A te eseted vak vezet világtalanokat!!!

Te Szilárd azért megkérlek valamire! Van egy asztrológus Erdélyben, ki krónikus agresszivitásban szenved. A feleségétől elvált és a nála maradt két gyereket, a négyből, arra biztatja, hogy verjék az anyjukat, kérlek lépj közbe, mint család asztrológus.

A család asztrológiáról jut eszembe, hogy mostanság Szilárdka azt űz, az tesz ezt ki nem élt soha egy normális házasságban. Önkényesen javasol válást. Mondtam vak vezet világtanokat.

Ezt nem azért írtam, hogy védjem Csernust, hanem ne legyen olyan egyoldalú a kép, lássák mások is, hogy ki is igazán az aki olyan nagy okosnak hiszi magát.

Tudod Szilárdka, hogy ellenem a háborút eleve vesztésről kezdted, mert nekem nem számít, hogy mit hisznek rólam, de nálad igen, mármint a hisztérikus reagálásodból kitűnik.

Hisztérikusságod, erőfitogtatásod, férfiasságod kényszeres bizonygatása, mit ahogy egy előadásodon láttam, azt bizonyítja, hogy te megrekedtél a személyiségfejlődésben még a gyerekkorban. Egyik könyved címlapján a te fotód van nagyon nagy méretben a középen, ez mindent elárul, hogy a te vagy mindennek a közepe, rólad, az önös énedről szól minden. Nagyon veszélyes, mikor egy gyerek ember, gyerek-felnőtt tanít másokat.

Az asztrológiához meg azok menekülnek kik krónikus önbizalom hiányban szenvednek.

A csillagjegyek archetípusok. Azokról jó tudni, ha nagyon közel mész hozzájuk, ha állandóan velük foglalkozol, akkor a foglyává tesz, a kép és az elmét megzavarja, eszelőssé tesz, példa rá derék asztrológusunk. Vagyis vigyázni kell az archetípusokkal, mert azok elnyeléssel fenyegetnek és elnyelhetik a személyiséget, soha nem szabadul a személyiség tőlük. Valahol itt a másik probléma Szilárdkánál, nincsen már neki szémélyísége, csak képek, mik fogva tartják.

Csernusnak az anyához való kötöttségét, az elszakadás képtelenségét veti a szemére. Szilárdkánál az asztrológia és a metafizika rögeszme. A rögeszmék az anyának felelnek meg az anya kötöttségnek, az anya nyújtotta biztonságot a rögeszmék nyújtotta biztonsággal helyetesíti, ababn az életkorban mikor az anyáról le kellene válnia.

A Szilárdka a nőiességgel küzd, sokaknak vágj a fejéhez, sokakat vádol a nőiességnél való megrekedéssel, de sajnos ezzel, hogy ez visszatérő motívum nála, minden ellenféllel szemben, le lehet vonni a következtetést, hogy az az ő problémája, megrekedt a női princípiumnál a személyiség fejlődésben, a női princípium elnyelte személyiségét. Az ő korában már rég túl kellene legyen azon ami a személyiség fejlődés folyamatában az érett személyiség feltétele, a nő és férfi pólusok egyesítése. De meg kell figyelni támadó írásait és rögtön látszik, hogy majdnem mindenkivel szemben ugyan azok a motívumok jelennek meg, ebből látszik, hogy horoszkópiája mondva csinált.

El kell olvasni Szilárdka mesterének Hamvas Bélának az írását az asztrológiáról, meg van a netten, és abból, amit a horoszkópiáról ír Hamvas abból kitűnik, hogy milyen ellentmondásos Hamvas tisztelő és majmoló, és Hamvas írása nyomán kitűnik, hogy a tanítvány milyen sarlatánságot művel a horoszkóppal és a magas szintű metafizikájával, melynek Hamvas szelleméhez semmi köze. Hamvas biztos nem nyalta volna ki a szélsőjobbos Morvai Krisztina plasztikáját, mint Szilárdka tette.

Szükségesnek tartottam Szilárdka rövid kielemzését, hogy lássák az olvasók, hogy ki tartja markában, a horoszkóp alapján Csernust.

Írásaim Szilárdról: http://www.scribd.com/collections/2808814/Kozma-Szilard



És Ti nevezitek magatokat

És Ti nevezitek magatokat szakembernek?

Szavak és értelmezhetetlen mondatok mögött kiabáltok másoknak, hogy kik vagytok.

Ez a kabaré :)