thesecret.hu

Sokakban felmerül a kérdés: miért nem haladok spirituálisan, miért nem fejlődök? Pedig annyi könyvet elolvastam már, előadásokra járok, beszélgetek emberekkel, stb. Mégis úgy érzem, nem jutok egyről a kettőre.

Igaz. Mások gondolatait hiába olvassuk, hiába fürkésszük mi lehet a mondanivaló mögött, nem jövünk rá semmire. Még a szentírások olvasása is kevés, egy idő után pedig megszokássá válhat, azzal hogy különféle információkat ad, ha az információ megélésére nem kerül sor, semmit sem ér.

Nem kerülhet sor a megélésre pl. azért, mert az ember nem tart ott, nem elég érett rá hogy azt megélje. Mindenkinek vannak kérdései, de a válasz mindig magunkban van, csak azt jelen pillanatban nem tudnánk elfogadni, a válaszba is bele kellene nőni, és aztán megélni az életünkben.

Sokan ajánlják azt, hogy nézzük kívülről, vagy madártávlatból magunkat és a problémáinkat…Jó ötlet, de ez teljesen megzavarhatja az embert. Az lehet, hogy sikerül Tolle-nak, vagy más tanítóknak, de hétköznapi embernek nem. Mindenki nyakig benne van az érzelmi problémáiban, amit meg kellene élnie, de inkább kimenekül belőle. Sajnos nem tud senki segíteni ebben. Az önmegismerés pont arról szól, hogy ne kint keresgéljünk választ és megoldást, hanem magunkban. Minden információ bennünk van, ezt már eleve birtokoljuk, de ahhoz hogy ebből merítsünk is, meg kellene élni azt, amit az élet hoz. Sokan azt hiszik, az élet mindig kívülről hoz valamit. Akkor hoz kívülről valamit az élet, ha valamivel nem merünk szembesülni, ha valamit nem akarunk megoldani magunkban. Egyébként nem nagyon vagyunk zaklatva az élet által.

Sokszor elkövetjük azt a hibát, hogy kívül keressük a megoldást. Ha valami nem tetszik, kiszállunk egy adott helyzetből, elutasítjuk az élet tanítását, mert nem szeretnénk megélni azokat a kellemetlen dolgokat, ami ránk várnak. Megélés helyett kimenekülünk az adott szituációból, és soha nem kapjuk meg ezért a választ a kérdéseinkre. Azt is gondolhatjuk, az élet azért van, hogy élvezzük, és ha ebben valaki megakadályoz, akkor nincs vele dolgunk.
Igen, így is lehet élni, ezen az utat is lehet választani, de ezen az úton nagyon lassú a fejlődés. Az élet élvezete és valódi boldogság nem ugyanaz.

A valódi boldogságot akkor kapjuk meg, ha már kiérdemeltük, és Isten kegyelemből megadja nekünk.

Mi emberek sajnos sokkal többet gondolunk magunkról, mint amennyi bennünk van. Ez is egoista tulajdonság. Az egónk szeret különféle szerepekben tetszelegni, ez pedig szerencsétlen helyzeteket vonhat maga után. Lehet belőle versengés, hogy másoknál jobbak legyünk. Aki nem tart még ott, őbenne sajnos irigység és féltékenység ébred.
Sokan másoktól akarják ellesni, milyen módszereket kellene használni, hogy maguk is arra a szintre elérjenek el. Sajnos erre nincs módszer. Sok mindent el lehet lesni egymástól, de nem megyünk vele semmire. A mi fejlődésünk szempontjából nem számít, hogy ki milyen módszert használ, vagy milyen könyvet olvas, mert nincs senki a másik helyében, nem lehet olyanná válni, mint akit adott esetben az egónk le szeretne másolni.

Nincs szellemi klónozás sem, nem lehet egy jó képességű embert klónozni, sokszorosítani, másolni. Szerencsére, mert akkor nagyon unalmas lenne az élet, ha megkapnánk a kész válaszokat, és nekünk nem kellene értük megdolgozni.

Sokak célja az, hogy megszabaduljanak az egójuktól. Nos, nem lehet attól megszabadulni, csak ha eljött az ideje. Hiába meséli el valaki, hogy ő már felszabadult lélek, leírhatja az információkat lépésről lépésre az embereknek, de mint látjuk, nem megy. Ha menne, annyi felszabadult ember futkosna a világban, hogy semmi probléma nem lenne. Óriási mértékben beindulna a fejlődés. Miért marad el mégis? Mert mindenkinek magának kell megjárnia a saját kálváriáját, mindenkinek fel kell vennie a saját keresztjét, és cipelni.
Miért nem akarják felvenni az emberek a keresztjüket? Mert nehéz. Nem lehet tőle élvezni az életet. Sok félelemmel jár, sok kellemetlenséggel, nehézséggel, fájdalommal, netán lemondással, sőt, ne adj Isten, meg kell valamit osztani másokkal. Ezt már az ego nem tudja elviselni, köpköd, prüszköl, üvöltve menekül a sorsa elől. Az ego első számú törvénye. Nem adok, nem osztok meg. Nyilván igaznak tűnik az érzés, mert az ego tényleg nem tud megosztani, és adni. Mert nincs miből adni. Neki sincs, mit adjon? Adni csak abból lehet, ami VAN. Az egónak nincs semmije. Ha ad valamit, mindjárt vissza is kéri, nehogy véletlenül üresség támadjon benne.

Az egó is keresi az igazságot. Csak sajnos a maga igazságát keresi, nem az Isten igazságát.
Az igazsághoz mélyreható őszinteséggel lehet eljutni, de az nagyon kellemetlen. Azért kellemetlen, mert kiderül, hogy nem csak másokat, hanem magunkat is becsaptuk. Ez is fáj. Fel kell dolgozni ezt az élményt. A valódi fejlődésnek nagy ára van. Felboríthatja az ember életét. Az egó pedig nagyon szereti a megszokottat, ahol biztonságban érzi magát, és nem tud róla senki semmit. Akkor tud megmaradni a boldogság illúziójában. Ha valami kibillenti belőle, összedől a rendszer. Mi ez? Félelem. Ez az egyik oldal.. A másik oldal az, amikor már olyan fejlettnek gondolja magát, hogy hagy csapot-papot, és elhagy mindent és mindenkit, mert úgy érzi, csak akadályozzák a fejlődésben. Sok család széthullott azért, mert nem volt a partner eléggé spirituális. Még mindig az egónál tartunk. Elindul a fejlődés a vélt jó irányba, felfelé. Ez az út nem lehet a jó út, mert nem tudja elfogadni az életet olyannak amilyen.

Rengeteg ember fordul a spiritualitás felé manapság. Miért? Mert csalódott, és sokat szenved. Csalódott az életben, nem sikerült megvalósítani az álmait. Vágyott valamire, de nem jött össze. Akinek sikerült, azt sokszor irigyli, mert ő is szeretné tudni, hogy csinálja az a másik, de az utat már nem akarja végigjárni. Jó, ha elvakult irigységében nem teszi tökre a másikat. Mert ilyen is van. Ha nekem nem jó, akkor a másiknak se legyen jó. Mert irigységből is kétféle van. Fehér, és fekete irigység. A fehér irigység ösztönöz, a fekete irigység rombol. Ez utóbbi önmagát is romba dönti.
Mi emberek, rossz helyen keressük az igazságot. A spiritualitásban. Úgy gondoljuk, az szebb és jobb világot ígér, egy szebb és jobb világban mindenki jobban tudna érvényesülni, ott jobbak lennének az emberek, nem kellene annyit szenvedni.
Ez az egó vágya, hogy ne kelljen szembenéznie a földi élet realitásával. El akar utazni egy jobb helyre, ha nem is fizikálisan, de gondolatban és érzelemben igen. Csodálatos ez az érzelmi utazás. Sokan élnek a gondolati világukban és az érzelmi világukban bezárva. Ott nem fáj az élet. És sajnos sokan abban is hisznek, hogy jönnek űrhajók egy másik dimenzióból, jó emberekkel, segítő lényekkel, akik kimenekítik a jó embereket a földi rabságból, a szenvedésből. Álmodik az egó, álmodik a nyomor.

A jó emberek örökké kísértéseknek vannak kitéve, és folyton menekülnek valami elől. Pedig így kell szembesülniük azzal, amit megtagadnak magukban vagy másokban, ez a tükör. Van egy mondás: az vagy, amit eltitkolsz magadban. A titkok valóban nyomasztóak. Csak nehogy kiderüljenek, mert összetörik az álarc, lehull a maszk. És mindenki meglátja ki vagy.
Mehet minden a szőnyeg alá, elfér.

Az egó imád az ÉN képében, a sátán imád a fényesség ruhájában tetszelegni..Ez mind tőle van, ezek az ő tanításai. Csakrákon keresztül eljutni a fénybe. Az ÉN-nek nem kell eljutni sehová, jó helyen van, ahol van. Neki fejlődnie sem kell, eleve tele van fénnyel, szeretettel.
Sok tanító tetszeleg a fény köntösében, mert a kifejlesztett egójuk erre vágyik. Ők azok akik nem Istenből táplálkoznak, és ők azok akik megbuknak. Az egó sokféle elfojtásából aberrált élet lesz, szexuális botrányokkal, csalásokkal fűszerezve. Ők sincsenek kapcsolatban az ÉN-jükkel. Sok guru egy kifényezett egoista. Aki hisz Istenben, az a szíve mélyén érzi az igazságot az emberekkel, vagy egyes tanításokkal kapcsolatban. Egy igazi guru soha, semmilyen körülmények között nem bukik el.

Az egónk fél, ezzel jobb ha megbarátkozunk. Nem szeret itt a földön lenni. Máshol szeretne fejlődni, úgy érzi az jobban menne.
Az egó retteg és fél a földi élettől, mert az fájdalommal és félelemmel is jár. Ő ebben aztán nem vesz részt. Ez nem tetszik neki. Nem tetszik az anyagi világ, jobb lenne máshol, máshogy élni. Ez a sok alacsony tudatú ember, a mocsok, a kosz, egyenesen undorító. Isten hogy is hagyhatja ezt a szenvedést, miért nem teremtett egy olyan tökéletes világot, ahol csak örömünk van, és lógathatjuk a lábunkat. Mindig újabb és újabb örömök várhatnának ránk.
Az igazság az, hogy az Új földhöz, ezen a világon, ezen a földi életen keresztül vezet az út, amit az ember megtagad, és nem mer megélni. Mivel az ego a tökéletességre törekszik, egy saját maga által megálmodott világot szeretne megvalósítani itt a földön. És csalódott, hogy Isten magára hagyta ebben. Az egó által megálmodott „fény birodalma” nem valósítható meg a földön. Soha nem fog itt ilyen élet lenni. Az indigó gyerekek munkanélkülivé fognak válni. Ők is sajnos félnek a földi élettől, nem tartják elég tökéletesnek Isten munkáját. Ki szeretnék javítani. És nem tudnak beilleszkedni.
A tökéletes egónak előbb le kell mondani a tökéletességéről. Ez a fájdalom rosszabb még annál is, ami előtte volt. Ez egy újabb és fájdalmas bukás lesz. Fentről leesni a pórnép közé, a sárba, ahonnan elmenekült.. Ez maga a halál. Pedig nem lehet kikeveredni a létforgatagból, csak ha az ember megtapasztalja azt, benne él, és jól megismeri, azután elfogadja a csúfságával együtt. Ha megismerte, elfogadta, mehet tovább. Sokan nem akarnak átmenni rajta, hanem keresnek, vagy kitalálnak maguknak jó kis kerülő utakat, hátha megússzák a dolgot sérülések nélkül. Aki valóban át mer menni rajta, az fel fog szabadulni, meg fog világosodni. És már felülről tekinthet a világra. Megélte, jár neki. Szemlélő lesz.
Aki még nem élte meg, kívülről sem tudja szemlélni.

Az igazság az, hogy azért születtünk az anyagi világba, hogy fejlődjünk. Hogy haladjunk a tudatosság felé. Ha elfogadjuk a világot olyannak amilyen, akkor megszabadulhatunk a szenvedéstől.

De a magukat spirituálisnak tartó emberek vannak a legnagyobb bajban. Nekik nem felel meg ez a világ. Félnek tőle. Nem is fognak haladni. Aki fél a változástól, és az anyagi világtól, az semmit nem fog fejlődni.
Sokan nem tanulnak semmit, nem képezik magukat, mégis sokkal közelebb állnak Istenhez, és boldogabbak még ebben a bizonytalan világban is, mint azok, akik folyamatosan keresik az igazságot, és százezreket költenek arra, hogy hozzájussanak azokhoz az információkhoz amikre szükségük lenne a biztonságérzetük eléréséhez. Sajnos nincsenek csodatanok, viszont olyanok akik félrevezetnek, abból bőven akad.

Aki az igazságot keresi, az jár a legjobban. Mert az igazság felszabadít. Az igazság bennünk van, ott kell keresni.
Megkaptuk, mielőtt útnak indultunk.

K. Zsuzsa

****

www.lelkunktitkai.lapunk.hu