kreátor blogja

Csak röviden

Hajnalkával írtunk egy nagyon jó könyvet Erdélyben. Szerettük volna Magyarországon is kiadni. Hihetetlen ajánlatokat kaptunk. Gyakorlatilag nekünk kellett volna vállalni az összes költséget, és a szerződési feltételek alapján vagy 5000 példány eladása után térült volna meg a befektetés.
Tavaly elkezdtem komolyabban foglalkozni a vonzás törvényével, sokat segített ez az oldal, nagyon. Tovább »

Meditáció

Néptelen úton haladok. Lassan sétálok, nem kell sietnem. Csönd van. Az út fölé hatalmás fák lombja borul a magasban. Mintha egy óriási alagútban járnék. A fákról apró bíbor levélkék tömege permetez a levegőben, puha szőnyeget terítve az útra. A lombok között pászmákban szűrődik be a hold ezüstös fénye. Lágy szellő támad, megforgat néhány levelet a levegőben, aztán finoman visszateríti őket az útra. Pont elém. A távolban, az alagút végén kicsiny ház apró ablakaiban barátságos fény világít. Tovább »

Címkék:

Köszönet – és nem búcsú

„Szeretem az életemet, és szeretem az álmaimat, és szeretek abban a világban élni, amit magam teremtettem, és amit most hozok létre.”
Amikor valamikor az év elején regisztráltam ezen az oldalon, az első írásaim egyikében fogalmaztam meg ezt a gondolatot.(http://www.thesecret.hu/meg-kell-tanulnunk-szeretni_kreator) Nagyon örültem neki, hogy megtaláltam ezt az oldalt. Úgy éreztem, egy csodára találtam rá. És most már tudom, hogy valóban egy csodára találtam rá. Nem túlzás ez, és jól esik kimondani, bár lehet, hogy lesznek, akik nyálas érzelgősségnek tartják. Talán az is. Mit számít. Tovább »

Címkék:

Fájdalom vagy öröm?

Rövidtávfutó voltam. 110 gátas. A rajttól a célig néhány másodperc. Beleadsz mindent, feszülnek az izmok, robban az energia, és ott a cél. Ötven lépés. Körülnézni sincs időd. Nem is szabad. Nem a következő lépésre összpontosítasz, nem számít a következő mozdulat, nem számít, hogy eldőlt vagy állva maradt a gát, a célra összpontosítasz. Csak azt látod, mint a fényt, ha belenézel egy üres csőbe. Már ott is vagy. Akár győztél, akár vesztes vagy, vége.
Kicsit lihegsz, de percek múlva már újra normálisan veszed a levegőt. Tovább »

Téves kapcsolás

Tolle, fájdalomtestEz a bejegyzés hozzászólásnak indult sterkeni blogjába (http://www.thesecret.hu/ferfi-es-no_sterkeni), de túl hosszúra sikeredett, és talán önállónan is megáll. Esetleg ajánlom az előzmények elolvasását is.
*****
Azt hiszem, megszólítottam a kollektív női fájdalomtestet. (vö. E. Tolle) Nem azt akartam, a nőt, a kedveset, a boldogságra vágyót akartam megszólítani. Tovább »

Kik vagyunk?

kik vagyunk?Újra és újra visszatér ez a kérdés kik vagyunk? Ki vagyok én? Mi a dolgom itt a földön?
Fölteszem magamnak a kérdést, és megpróbálok rá válaszolni. (Már aki fölteszi, és már aki megpróbál.)
A „mi dolgom a földön” kérdésre sok kész válasz van:
Azért vagyok itt a földön, hogy kifizessem az adómat. Tovább »

Férfiak a nőkért

zászló„Igazi nagy vállalkozás: napi 30-40 km-t teljesíteni három héten át. Sokan egyedül is bevállalják.

Napi 20-25 km gyalog?
Milyen lesz?
Egyedül nem akarok menni.
Ki jön el velem?
Egyáltalán ki fogom-e bírni? Tovább »

A víz

vízA víz élőlény.
Gyerek voltam még, amikor először láttam egy pocsolya vizét, egyetlen cseppet mikroszkóp alatt. Tátva maradt a szám a csodálkozástól. Ez volt talán az első pillanat, amikor rádöbbentem: mennyi csoda van, amiről nekem fogalmam sincs. Amit nem látok, nem hallok, nem érzékelek. És mennyi csoda van, amihez a mikroszkóp is kevés. Vagy bármilyen műszer, amit alkotni tud az ember.
És aztán megtanultam, hogy mennyire fontos is a víz. Tovább »

Címkék:

Továbbadom

világítótoronyKenneth Copeland: Légy áldás!

... örüljenek, akik kívánják az én igazságomat, hadd mondják mindenkor: Magasztaltassék az Úr, aki gyönyörködik az Ő szolgájának gyarapodásában.
Zsoltárok 35:27

Ha a vallási hagyomány azt tanította neked, hogy Isten szegénynek és elnyomottnak akar téged látni, akkor van számodra egy jó hírem. A Biblia szerint az Úr gyönyörködik a gyarapodásodban. Isten azt akarja, hogy bővölködj! Tovább »

Mese a diófától

faóriásTörténet a diófáról

A fiút Péterkének hívták, azután amikor megnőtt, Péternek. 63 deka volt mindössze, amikor megszületett. Nagyon apró, nagyon törékeny, nagyon esendő. Ám hatalmas lélek lakott benne. Gyorsan nőtt, erős vasgyúró lett belőle hamarosan.
A várostól távol éltek, egy hatalmas birtokon, egy gyönyörű palotában. Ápolt kert, sűrű erdő, halban gazdag tó, virágos rétek, tiszta vizű, gyors patakok vették körül a palotát. A közelben lankás dombok hívogattak, a távolban magas hegyek hófödte csúcsai kéklettek. Tovább »

Avatar

AvatarMegnéztem az Avatart a családommal. Az Imax felerősíti az élményt. Elvarázsol a csodálatos világ. Érzed, ahogy árad a szeretet mindenből. Benne vagy, a része vagy, és joggal mondod magadban: a világomban minden rendben van. Jake Sully ki is mondja a konklúziót: Mit adhatnánk nekik? Sört? Farmernadrágot?
– "Nem hinném, hogy volna olyan hely itt a földön, ami szépségében a filmben látottakat meg tudná közelíteni." – olvasom az egyik hozzászólásban a port.hu–n.
Úgy jövök ki megint a moziból, hogy bevállalnám a Pandorát. Szívesen élnék ott. Élvezném a csodát, a szépséget, a harmóniát. Csak sóhajtozom, és boldog vagyok, bennem marad a film varázslata. Tovább »

Én melyik vagyok?

leprásokVan egy történet a Bibliában. (Több is van, de én most csak az egyikről beszélnék. Lukács 17:11–19)
Jézus egy faluban találkozott tíz leprással. Azok megálltak távolabb, a helyi szokások szerint, és kiáltoztak Jézusnak (a helyi szokások szerint).
Jézus elküldte őket a papokhoz, hogy mutassák meg magukat. Azok elindultak, és amíg odaértek, meggyógyultak. Egy közülük visszatért Jézushoz, hogy megköszönje, és hálát adjon. Jézus nézte az embert, és megfogalmazódott benne a kérdés: Hol van a többi?

Én is szeretem továbbgondolni a történeteket. Tényleg. Mi történt a többi kilenccel? Tovább »

Képzeld el!

parkolásKépzeld el, hogy kiviszel valakit a vonathoz, de a vonat nem jön időben, megváltozott a menetrend, késik, kimarad, mindegy, csak fél óra múlva jön. Nincs mit tenni, vártok. Visszaültök a kocsiba, és vártok. Beraksz egy CD–t a lejátszóba: „Ha bármikor félelem vagy aggodalom uralkodna el a tudatomon, azonnal azt gondolom: most az egyetemes bölcsesség vezérel engem, és az egyetemes bölcsesség a legjobb megoldást választja.” (http://www.thesecret.hu/nyitott-ajtok-zart-ajtok_kreator)
– Ne izgulj, hogy elkésel! – mondod, Tovább »

A benned élő gyermek

benned élő gyermekMeghívtál egy kirándulásra Kedves!
Nem aggódom emiatt! Nem kerül pénzbe, nem kell engedélyt kérnem a munkahelyemen, nem kell átszerveznem az időbeosztásomat. Vagy mégis? Néhány perc nyugalomra szükségem lesz. De az amúgy sem árt.
Azzal kezdődik az utazás, hogy látlak téged, mintha a vonat ablakában ülnél, de nem ott vagy. Otthon ülsz, a legkényelmesebb foteledben. Egyedül vagy egy olyan pillanatban, amikor nincs veled senki, egyedül vagy, nem törnek rád a családtagjaid, és nincs telefonhívás sem. Halk, lágy, kellemes zene szól. Tovább »

Címkék:

A csönd

csöndA fájdalom az, amikor hiába beszélsz. És tudod, hogy nem a szavakban van a hiba. Talán hiba sincs, minden tökéletes, mégis hiába. Annyi szó van, ami képes célba találni. Szép szavak, okos szavak, csendesek, szelídek, vagy éppen a szenvedély, az öröm, a lelkesedés, a csodálat vagy a szeretet szavai. Célba is találnak máskor. Másoknál. Csak éppen ott nem, ahol szeretnéd. Mert csukva van az ajtó.
Tudom, hisz magam is így vagyok ezzel. Nincs szó, ami áttörje a páncélomat, nincs érv, amitől résre is nyitnék, ha bezárkóztam. Tovább »