Bizalom

"Bízz az emberekben!" - mondták neki.
"De hát én bízom!" - válaszolta. És így is gondolta. A bizalmat az ő véleménye szerint nem az jelentette, hogy minden vele történt dolgot meg kell osztani másokkal. Egyfajta titokzatosság lengte őt körül. Kíváncsi emberek próbálták megkörnyékezni, megismerni (?), de az életét firtató kérdéseket általában diplomatikus válaszokkal hárította el. Úgy gondolta, nem kell vadidegeneknek mindenről tudnia.

Megvoltak a barátai, akikkel viszont mindent megosztott és akik mindent megosztottak vele. Mert jól tudta és a barátai is jól tudták, hogy az igazi barátság erről szól, a feltétlen bizalomról.

"Légy már kicsit nyitottabb! Ez elkerülhetetlen, ha új kapcsolatot szeretnél!" - hallotta egyre gyakrabban. Ezt azonban a rengeteg csalódás és hátba szúrás miatt nehezen tette meg. De hallgatott a barátaira. Gyökeres változás állt be a gondolkodásában ezzel kapcsolatosan is. Persze, ehhez kellett egy újonnan felbukkanó valaki, aki az őszinteségével és a hasonló gondolkodásával ebben nagy mértékben segítette. Végre újra tudott bízni, az őszinteségért, a kitárulkozásért hasonlót kapott cserébe. Aztán, ahogy egyre kevesebb lett a titok, egyre érdektelenebbé vált a másik számára.

"Sose add ki magad teljesen!" - szólt egy régi, most felbukkanó barát tanácsa. A tanács hasznos volt, csak későn érkezett. Nem lépünk kétszer ugyanabba a folyóba. Hát nem. Saját butaságának és naivitásának köszönhetően nem másodszorra, hanem többedszerre is megtette. Ő az, aki nemhogy másokéból, a saját hibájából sem tanul.

Aztán egy elszólás után kiderült, hogy a titkai megint olyan ember kezébe kerültek, aki - csalódásában(?), bosszúvágyában(?) - nem tartotta magában. Megint egy olyan ember, akinek megismerkedésük utáni, szinte legelső mondata az volt, hogy gyűlöli a hazugságot. Mégsem ennek szellemében cselekedett. Annak a másiknak is voltak titkai, melyeket ő tudott, de úgy gondolta, ezek nem tartoztak másokra. Kiteregethette volna, de meg sem fordult a fejében. Csak csendben hagyta, hogy szórakozzanak rajta, a nyíltan kimutatott érzésein.

Majd három évnek kellett eltelnie, hogy valakinek ennyire kitárulkozzon. És hogy eljön-e az az idő, mikor újra megteszi? Igen, őt ismerve újra belelép abba a bizonyos folyóba. Csak kérdés, lesz-e abban az új emberben annyi erő, hogy feledtetni tudja vele ezeket az aljas játékokat és be tudja bizonyítani neki, hogy vannak még olyan emberek, mint ő. És hogy a "másik fele" nélkül is van boldog élet.

Hozzászólások



Új írásjel :)

Hmm ...
Istenem, ... drága, jó Istenem ...
2011. november 12. (hozzászólás: salome néven)
2012. január 2. (hozzászólás: Harmatcseppként)
Ne csodálkozzatok, hogy tekintetemet most az ég felé emeltem ...
Nem akarom ismételni önmagam, ... mégis az egyik, hónapokkal ezelőtt leírt mondatom ide kívánkozik:
" ... lehet, hogy mindenben tévedtem, lehet, hogy bolond vagyok?"
Most kérdőjelet tettem a végére, nem pontot.
(Micsoda fejlődés! Ennyi időre volt szükségem ahhoz, hogy kicseréljek egy írásjelet!).
Kérlek benneteket, - akik olvassátok ezt az értelmetlennek tűnő szöveget- ne reagáljatok semmit!
Nem akarom megtudni, hogy bolond vagyok-e vagy sem ...
A kérdést saját magamnak szerkesztettem! :)

ui.: Enti, ide ismét beszúrhatod a "Bolond lány" című nótádat! :)
Nálam ez csak neked megengedett! :))



:)

nekem is, gondjaim vannak a bizalommal. és igen, ez azt jelenti, hogy nem tanultam meg megfelelően felismerni, kiben mikortól és meddig lehet megbízni, és igen, mindez a gyerekkorból kezdődik. többértelmű jelzéseket kaptam, nem voltak következetesek a szüleim, ennek eredményeképp... nem tudom, hogyan kell kezelni. vannak jó példák, ahogy írod, az életedben, a barátaid.. tehát, van akiben meg lehet bízni :):) (az elkövetett, apróbb hibákra most nem térjünk ki :)) és a jó hír: bár benned is van a hiba, de azon lehet segíteni!! :):) kicsit paradoxon, de keríts egy olyan pszichológust, akiben meg tudsz bízni. keresni kell, tény. ha eleinte nem is teljesen tudsz benne bízni, de belejössz, akkor ő fog segíteni. :) és eljuthatsz a várva várt állapotba: nem fogsz számodra megbízhatatlan emberben bízni, viszont, magadban annál inkább. ;)



Feltétlen bizalom

Istenem, lehet, hogy mindenben tévedtem, lehet, hogy bolond vagyok.
Vedd el az érzéseim, mert még mindig bízom abban a valakiben, aki bizalmát tőlem megtagadta!

Az igazi barátság a "feltétlen bizalomról" szól.
Muszáj így lennie, mert ha az ember már a legjobb barátjában sem bízhat,
akkor jobb, ha visszavonul a gonosz világból,
saját, nyomorult gondolatvilágába!



Mindenkinek...

...köszönöm a hozzászólását. Az írás napján és még a következő napon gondolkodtam nagyon sokat erről a szituációról. Hogy mire jutottam? Megtörtént. Elmúlt. Megváltoztatni nem lehet és valamiért így kellett történnie. Az okára is fény fog derülni, ha eljön az ideje. Végülis a sors annyiban kegyes volt hozzám, hogy figyelmeztetett, ennek az embernek nincs helye az életemben. A bizalom? Az évek, évtizedek óta tartó barátságoknak ez az alapja. Valaki megpróbált bekerülni ebbe a körbe, de más célból.

Era, a hátba szúrás sikerült, de a sérült felépült.:) Igaz, ennél az ölelésnél egy "free hug" is jobb lett volna. Mert az ölelésre szükségünk van. Ha pedig a kockázatairól kezdünk gondolkodni, akkor az az ölelés már nem lesz szívbéli.

Kedves Csilla, külön köszönöm a soraidat. Nem dolgozik már bennem a minden áron megfelelni akarás a külvilág felé, mások számára. Magamat adom minden helyzetben. Az utolsó mondatodat én úgy módosítanám, hogy "Bátran maradj hű önmagadhoz és az erkölcsödhöz akkor is ha csalódsz a másokban, egyszer lesz olyan akiben nem fogsz." "De talán" nélkül.:)

Salome, mint ha én írtam volna.:) Akaratlanul vonzok be helyzeteket, embereket az életembe. Most leginkább arra próbálok választ kapni, hogy miért történik ez így? Hogy nem én találom meg ezeket az embereket, hanem ők engem. Talán ez lehet a további tanulás alapja?



Álarcban

Bízz az emberekben!" - "Légy már kicsit nyitottabb!

Érdekes, sokat elhangzó kulcsmondatok ezek. Az ember már néha el is hiszi, hogy megteheti. De aztán jönnek a csalódások, s az ember lelke összezáródik, láthatatlanná válik.
Gondolom, többen vagyunk, akik úgy érezzük, minél kevesebbet tudnak rólunk, annál kevésbé leszünk sebezhetőek.
Mivel így élni nehéz, szinte lehetetlen, mégis előfordul, hogy az alapjában véve bizalmatlan ember is, -mint például én, -bizalmat szavaz egy másiknak, vágyva annak bizonyos szintű megértésére.
Ilyenkor bizalmat adok, s bizalmat remélek, …. de ez a kettő valahogy nagyon ritkán jár együtt az én életemben.
Nem tudom, mi alapján választok, de egy párszor már a melléfogtam.
Talán, az emberismeretemmel van gond,… talán velem. Az utóbbit valószínűbbnek tartom.

Szeretnék nyitottabb lenni, de a viszont-bizalomért nem fogok hazudni, még akkor sem, ha pontosan tudom, mit hallanának szívesen tőlem.
Mindig vártam, hogy lesz valaki, aki előtt sohasem kell „álarcban” lennem, mert anélkül is elfogad, de nem találtam ilyet. S ez szomorú.
Fogalmam sincs, hogyan csinálják ezt mások? Valahogy jó lenne, éppen ideje lenne megtanulnom … nekem is.



Igen, tárulkozz!

Sajnos sok emberben nem fejlődött ki az a képesség, ami a bizalom fogalmát takarja. Nekik ez nem fontos, ha pillanatnyi örömökért oly gyorsan félredobnak mindent. Talán nem a megfelelő emberrel kerültél össze. Ezt kivédeni nem lehet rafinált logikai játékokkal sem, ha belsőlényed kitárulkozásra vágyik akkor ne csapd be önmagad csak hogy valakinek megfelelj. Sokkal mélyebben élsz át érzelmeket mint az aki csak felszínesen próbálja ápolni a kapcsolatát. Az nem ismeri a másik lelkét, ép csak cirógatja. Bátran maradj hű önmagadhoz és az erkölcsödhöz akkor is ha csalódsz a másokban, de talán egyszer lesz olyan akiben nem fogsz.



Emlékszel , hátbaszúrni csak az tud ......

Azt mondtad nincsenek véletlenek , most megint el kell ismernem , hogy igazad volt ! A másik : pont elsején írtam neked hogy rád sohasem ! És legvégül : mindig tanulok tőled valamit ami segít emberré lenni az embertelenségben!



Ki tudja?

Tudod amikor igazad van, akkor elkerül a boldogság! A boldog Embert nem foglalkoztatja az igazság.A boldog Ember egyszerűen boldog. Az élet legfontosabb szabálya "Érezd jól magad" A szabályra figyelsz mindent megkapsz amit akarsz!
http://csodadoktor.uw.hu/



igen, igazad van. Olykor

igen, igazad van. Olykor megfeledkezem erről. Köszönöm!
Ki vizet prédikál, igyon vizet. Illetve kóstoljon néha bort is. ;-)



Kila

A gond az hogy sokan élnek is a "könnyebb" lehetőséggel :)
Én próbálom megérteni az embereket, és nem támasztok elvárásokat igy nem is csalódom bennük



Manapság még könnyebb

Manapság még könnyebb állatnak lenni, mint embernek.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges