Mozaikok

Nem a kényelem vezérel, amikor idehozom egy-egy régebbi gondolatomat. Csupán olvasgatva barátságról, szerelemről, elfogadásról és egyéb történetekről, eszembe jutott, hogy nem is olyan rég írtam néhány rövid sort, melyek számomra mai napig nem vesztették el érvényüket.
Minden történésnek megvan az oka. Hogy ezekre az okokra rájövünk-e, tanulunk-e belőlük illetve egyáltalán érdemes-e gondolkodni rajtuk, egyéne válogatja - szerintem nagyrészt érdemes átgondolni ezeket, én legalábbis minden velem történt eseményből tanultam valamit, bár gyarló ember lévén volt, hogy legközelebb is elkövettem ugyanazt a hibát, amiből már egyszer okulnom kellett volna. Hazudnék, ha azt mondanám, nem másban, nem külső okokban kerestem a hibát. De végül mégis mindig arra jutottam, hogy bármi, bárhogyan is történt, minden esetben lett volna alkalmam úgy alakítani a dolgokat, hogy azok számomra kedvezőbben alakuljanak. "Jól kiszúrt veled" - mondta egyszer valaki. "Nem, saját magammal szúrtam ki, mert ha ezt és ezt - és itt egy hosszabb felsorolás következett - nem így teszem, akkor ez nem következik be. De a múlton egyébként is kár rágódni, változtatni nem lehet rajta, legfeljebb a rossz következményeket lehet enyhíteni." Értetlenkedő csodálkozás volt a válasz - amit viszont én nem értettem.

És akkor álljon itt a pár hónappal ezelőtti néhány mozaikom:

1. mozaik: Néhány hónapja a technika ördögének és mulasztásomnak köszönhetően a süllyesztőbe került a telefonom névjegyzéke. Az eltelt idő alatt rájöttem néhány dologra, többek között arra is, hogy ha ez nem történik meg, akkor néhány illúziót kergettem volna egész életemben.

"Voltak életemben,
Olyan emberek,
Megpróbálták elhitetni,
Csak velük létezhetek."

http://www.youtube.com/watch?v=j2HR5auYLEo

2. mozaik: Mosolyogsz, mert ezt szokta meg tőled a környezeted és mert nincs kedved magyarázkodni. Csak a Barát veszi észre mosolyod kesernyés voltát. Rengeteg dolga és tiltakozásod ellenére keresi az alkalmat, hogy beszélgessetek. Nem csak meghallgat, hanem BESZÉLGET veled egy csésze tea mellett. Nem ad tanácsot, nem mondja meg, mit tenne a helyedben. Viszont mesél a saját életéből hasonló történeteket és mesél arról, hogyan oldotta meg a problémáit. Amik valójában sosem voltak problémák.

http://www.youtube.com/watch?v=kacGwAu5eg0

3. mozaik: Láttam egy filmet, egy modern mesét az elátkozott "béka(malac)királylányról". Akiről csak akkor száll le az átok, ha elveszi feleségül egy vele hasonló társadalmi szinten lévő fiú. A varázslatot végül mégsem ez oldja fel, hanem egy varázsige: "Szeretem magam olyannak, amilyen vagyok!"

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges