lélekszerelő blogja
EGY ÉRZÉS – Együtérzés
2012. május 4. péntek - 16:16 | beküldő: lélekszerelőGondolom sokan látták az AVATÁR című filmet. Az egyik jelentben Grace azt magyarázza a katonáknak, és a befektető képviselőjének, hogy a bolygón levő fák, mind összeköttetésben vannak egymással és az emberi agy sejtjei közötti kapcsolatteremtő képességnek a sokszorosával kommunikálnak egymással. Ez mérhető és kimutatható. Tovább »
Utolsó vacsora
2012. április 6. péntek - 01:35 | beküldő: lélekszerelőMegtörtént. Három féle halból, kenyérből és badacsonyi kéknyelűből állt. Gondolom régen nem volt 3 féle hal. Van aki szerint, bárányt ettek akkoriban. Lehet. Az én böjtöm viszont vasárnap hajnalig tart. A feltámadásig! Így marad a hal. „Marad” – pedig nem ilyen lemínősítő ez a „marad”. Sőt magam sütöttem, borban pároltam. A bor. A Váli Péter barátomtól származó kéknyelű, saját szerzemény. Tovább »
Segítőnk, jóbarátunk a TESTÜNK
2012. március 26. hétfő - 15:55 | beküldő: lélekszerelőHa idealisták vagyunk, akkor elhisszük, hogy a betegségeknek lelki okai vannak, még a lábtörésnek is. Hiszen előbb van az idea, a gondolat, vagy érzés, és csak utána keletkezik ennek fizikai lenyomata.
A test, amiben élünk a földi ruhánk. Porból lettünk és porrá leszünk. Semmit sem vihetünk magunkkal a túlvilágra. Itt marad a fizikai testünk. Elporlad, átalakul, más alakot vesz fel. Hasznosul. Egy körforgás része. Tovább »
Következtetés - böjt, 2010
2012. március 23. péntek - 14:37 | beküldő: lélekszerelőTanulságok keletkeznek, úton útfélen.
Az egyiket megosztom, mert fontosnak tartom…
Kedves Mindannyian!
Két, oskolás hétvége telt el.
Nagyon szembetűnő volt a következő, amit megírok Nektek. Azért írok róla, mert a tapasztalatom szerint az elhangzott dolgok nem mindig épülnek be és ezt a mostanit nagyon fontosnak tartom. Tovább »
2012 április 8. Húsvét vasárnap, HATÁRKERÜLÉS
2012. március 23. péntek - 03:15 | beküldő: lélekszerelőHúsvét vasárnap,a reggeli misén elhangzik. Jézus Krisztus feltámadott! Legyőzte a halált, teste fénnyé vált! Megvalósult a legnagyobb misztérium. Tovább »
Szenvedély - erő
2012. március 18. vasárnap - 11:48 | beküldő: lélekszerelőÉrdekes felvetés a szenvedély vizsgálata. Nem is gondolunk bele, igazán, hiszen például én nem is nagyon használom a kifejezést. Ennek ellenére nagyon fontos dolgok állapíthatóak meg általa.
Kezdjük magával a szóval. SZENVED-ély. Jól látszik, valami olyanról beszélünk, amelyben szerepet játszik a szenvedés. De vajon hogyan. Vajon mi okozza a szenvedést? Tovább »
Böjt Magyarország felébredéséért
2012. március 4. vasárnap - 18:23 | beküldő: lélekszerelőKedves Mindannyian!
Elérkezett a böjt ideje. A megtisztulásé, az önvizsgálaté.
Lehetőségünk van újra számot adni tetteinkről, eredményeinkről.
Ebben az időszakban lehetőségünk van lemondásunkat, böjtünket felajánlani
egy nemes célért. Amilyen nehéz időket élünk, legyen ez a nemes cél:
Magyarország felemelkedése, feltámadása! Tovább »
Gazdagság, már megint! Hogy unom… :-)
2012. február 29. szerda - 14:52 | beküldő: lélekszerelőA viccet félretéve. Annyit beszéltünk már róla és még mindig nem megy. Nem megy! Nem akar sikerülni! Kicsiben még talán, de nagyban... Pedig éppen úgy kell csinálni, minden alkalommal. Ha volt olyan amikor sikerült, akkor hajrá! CSAK MÁSOLD! Másold le, akkor hogyan csináltad és tegyél úgy az új helyzetben is. Éppen úgy, olyan módon. Hiszen láthatod, sikerült. Egyszer már igen. Mit jelent ez? Azt, hogy KÉPES VAGY RÁ! Képes. Ja, hogy az véletlen volt? Tényleg? És akkor most vannak véletlenek, vagy nincsenek? ELDÖNTHETNÉD VÉGRE! Spirituális utat jársz, vagy sem? Vagy mindig amelyik hasznosabb? Tovább »
Válj felnőtté! Teremts új világot! Nem unod még a függőséget, hogy Neked sem megy jobban, mint szüleidnek?
2011. augusztus 30. kedd - 21:41 | beküldő: lélekszerelőIsmereteim szerint az embernek két nagy feladata van az életben. Az egyik egy személyre szabott feladat, amely mindannyiunk sajátja. Ehhez jön még egy családi feladat is. Ez olyan dolog, probléma, amely, sok esetben generációkon át húzódik, öröklődik a család egyik tagjáról a másikra. Amolyan családi örökség. Mindaddig ismétlődik ez, amíg valaki meg nem oldja.
Mielőtt leszületünk, élettervet készítünk. Ez amolyan irányt mutató tervezet. Tartalmaz kötelező feladatokat és szabadon választottakat. A szabadon választottak megoldása halasztható egy másik életre, míg a kötelezőek mindenképpen megoldást kívánnak. Tovább »
Célkeresztben a jövő
2011. augusztus 22. hétfő - 14:07 | beküldő: lélekszerelő„Lássátok az Úr dicsőségét, mert látomás nélkül nincsen jövő!” – Wass Albert Hagyaték.
Cél, célok, célkitűzések. Szép sorozat. Egész életünkben azt halljuk, hogy legyenek céljaink. Célok nélkül nem élhetünk. Célok nélkül nem érünk el semmit. Mindezen gondolatok ellenére az emberek, tanítók, jelentős része az eleve elrendelés híve. Azt állítják, hogy az életünk 97 százaléka, vagy annál valamivel kevesebb, már előre eldőlt. Nem tehetünk mást, mint elfogadjuk a megmásíthatatlant, az előre megírt jövőt. Tovább »
Az újnak születése
2011. január 11. kedd - 16:09 | beküldő: lélekszerelőÚjjászületés. Hú de szépen hangzik! Újjászületni, azt mindenki szeret. Az amolyan szép dolog, nemes, pozitív. Bár az utat odáig megtenni azt nem szívesen vállalja senki.
„Némely ember mérföldeket halad téves irányba, anélkül, hogy elfáradna. Aztán mikor csak néhány lépést kell tennie, hogy jó ösvényre jusson, akkor sokallja. Hiába, ilyenek vagyunk mi, emberek.” (Wass Albert) Tovább »
Egyén, közösség - egyedül, közösen?
2010. december 15. szerda - 20:28 | beküldő: lélekszerelőA Szent Korona Tan volt a nemzeti alkotmányunk, 1944 március 18-ig, a német megszállásig. A Szent Korona Jog két alap jogra épült: 1. magánjog, 2. közösségi jog. Ha az adott kérdésben mindkettő szerint igazságot lehetett szolgáltatni, akkor minden esetben a közösségi jog volt az erősebb. Tovább »
2010. december 19. vasárnap, FÉNYVÁRÁS Dobogókőn
2010. december 1. szerda - 16:37 | beküldő: lélekszerelőImmáron negyedik alkalommal ünnepelünk Dobogókőn. Sajnos az idei évben nincs olyan szerencsénk, mint tavaly, amikor hétvégére esett a téli napforduló ünnepe. Persze az ideális időpont mellé elég csípős időjárás kerekedett. Mínusz 15,5 fok volt. Zenész társunk furulyája pár dallam után be is fagyott. Ennek ellenére a tűzgyújtás, az éneklés, az ima és a meditáció sem maradt el. Tovább »
Elkerülhetetlen találkozások
2010. december 1. szerda - 16:33 | beküldő: lélekszerelőAz ok-okozat törvénye létezik. Mindenki megtapasztalja, nap mint nap, hogy a tetteinek, sőt a szavainak, de még a gondolatainak is van következménye. Mindennek van oka, minden döntésünk valahová vezet. Oda, ahová egy másik döntés nem vezetne, vagy nem ezen az úton vezetne. Több döntéssel is eljuthatunk ugyanoda, de a közben megtett út is számít.
Igaz az is, hogy annál jobb döntéseket hozunk, minél jobban ismerjük magunkat. Tovább »
Kötelező? Elkerülhető? Egyáltalán szükséges az élethez? (Felelősségvállalás)
2010. november 25. csütörtök - 13:45 | beküldő: lélekszerelőSokan úgy vannak vele, hogy nem szívesen vállalják. Ha lehet, inkább elkerülik. Ez talán társadalmunk egyik alap problémája. Ha megbetegszünk, egyszerűen elmegyünk az orvoshoz, majd amit mond bevesszük, megtesszük és várjuk a csodát. Ha nem tud éppen segíteni, akkor szépen akár meg is halunk. Többségünknek eszébe se jut, hogy valami mást is tehetne.
FELELŐSSÉG! Tovább »










