Ex visszahóditás, visszavonzás (hosszú de kérlek olvasd el!!!) NAGYON FONTOS!!!!

Sziasztok!

(a képen nem mi vagyunk.
én 15 vagyok, júniuban leszek 16. a volt párom pedig 16)

Sok hasonló bejegyzést láttam ezen az oldalon ezért remélem nekem is tudtok tanácsokat adni.
2012. augusztus végén megismertem egy fiút. Évnyitón. Osztálytársak vagyunk.
Eleinte nem volt semmi, késöbb elkezdtünk beszélgetni és beleszerettem. Mindig smseztünk és végül 2012.10.30án összejöttünk. Minden maga volt a tökéletesség.Szinte soha nem veszekedtünk a szüleivel is jól kijöttem. Sokat voltunk együtt. Nem volt olyan, hogy 4 napnál többet kibirtunk volna egymás nélkül. Nem csak partnert hanem barátot is találtam benne ki mindig megértett és meghallgatott. 2013.áprl.08án kicsit vitatkoztunk olyanokat mondott, hogy nem vagyok már az akinek megismert de megbeszéltük, hogy mindketten odafigyelünk és meg is kérdeztem , hogy "Akkor mi legyen most?" erre azt mondta, hogy "nem akarom, hogy szakítsunk, szeretlek" és minden jó volt.Eltelt 2 nap. Nálam voltunk a szobámba és én elsirtam magam, hogy én nem szeretném elveszíteni, hogy mennyire szeretem. Megvigasztalt, hogy nem veszítem el és mondta, hogy nem baj, hogy sírtam.
Hétvégén is minden jó volt. Nem beszéltünk sokat de pl. napközben ő irt smst hogy mizu velem nem én zaklattam.
Következő héten szintén okés volt. KEdden elmentünk együtt meg két osztálytársunkkal mekizni.Még atrról beszélgettünk, hogy mit kérjünk majd a fél éves évfordulónkra tőlük,poénkodtunk, mert megláttunk valamit egy kirakatban. Szerdán is jól megvoltunk. Délután a szobámban fekve megkérdeztem tőle, hogy most már jobban érzi e magát velem és, hogy mostmár minden rendbe van e nem akar már szakítani ugye. azt mondta "jaj, igen persze ne is gondolkodj ezen" megnyugodtam. Megbeszéltük, hogy nyáron, júniusban lefekszünk és, hogy szedjek fogamzásgátlót.Délután elmentem nőgyógyászhoz és felírta meg még egy gyógyszert mert felvagyok fázva.
Mondta, hogy azonnal hívjam fel majd a doki után. Felhívtam és elmondtam mi volt és mondtam is,hogy "a te hibád, hogy felfáztam. Tudod múltkor elveted a meleg takarót" (viccesen mondtam és nevettünk is) és modta, hogy "akkor majd figyelünk, hogy meleg takaróval aludj és, hogy bevedd a gyógyszert". Csütörtökön is jól éreztük magunkat.Délután vagyis órák után azonban összevesztünk. Látta, hogy fbn beszélek egy fiúval csupán barátilag. Még irtam is a srácnak hogy csak baráátilag szeretném megismerni,mert van barátom és őt szeretem. A párom kiakadt, hogy "Hát ez furcsa" és mondtam, hogy "ha szeretnéd nem beszélek vele" Megbezséltük, mondta h igazából nem zavarja ha beszélünk de mondta,m hogy nem fogunk akkor. Én kértem hogy "te viszont lágyszi ne beszélj a violettával" mert kb 2 hete bejelölte egy barátnőmet és beszélt vele sokat. Erre azt mondta hogy "de én szeretnék és fogok" és mondtam hogy "akkor beszélj". Tudom, hogy nem flörtöltek meg semmi mert egy részét olvastam + nagyon jó barátnőm a lány. Délután találkoztunk jól éreztük magunkat nevettünk, fagyiztunk. Este smsben megitnveszekedtünk mert irtam neki, hogyy "azért szarul esett, hogy ennyi áldozatot nem tudsz meghozni értemm" mondta h "ezen nem szertnék veszekedni" én irtam h ne haragudjon hogy kiakadtam beszéljen vele nekem az a fontos hogy boldog legyen még ha a másik lány beszélgetésétől lesz az akkor is. És mondtam hogy tudom hogy veszekedünk de ne dobjuk el ezt a sok jót mert vanak gondjaink és hogy ne szakitsunk. Egy részét csak reggel látta de nem írt vissza.Másnap 2013-ápril.19 suliban nagypon hideg volt velem. Egyik szünetbe odajött megöletlem és mondtam, hogy "szeretlek" elfordúlt és nem mondott semmit. MOndtam, hogy "bcsánat a tegnapiért hülyeség volt" erre annyit mondott "majd órák után megbeszéljük" én"de ugye nem akarsz szakítani" ő"ezt ne így" én nagyon megijedtem. Nem mentünk be következő órára és 45 percig beszélgettünk nem tudom miről. Azt mondta szeret de már nem úgy nem ugyan úgy mint mikor összejöttünk. Mondta, hogy rossz, hogy osztálytársak vagyunk és mindig együtt voltunk sose tudtam neki hiányzoni. Azt mondta nem az én hibám. Hogy szép vagyok meg minden de nincs bennünk közös meg, hogy már nem érez semmit.Kérte, hogy maradjunk barátok, beszéljünk és, hogy ne utáljam , ne utáltassam meg az osztállyal (nekem több a barátom az osztályban sokkal) Fura volt mintha egy rossz álom lenne. Kicsit pityeregtem de nem sírtam. Kétségbe esve megkérdeztem ugyna, hogy nem próbáljuk e még helyrehozni, hogy biztos végleges -e. Mondtam, hogy tarsunk szünetet, hogy ne beszéljünk egy darabig de nem akarta. Végül megkérdeztem, hogy "utoljára megcsókolhatlak?" nem engedte.Kimentme a mosdóba. Abarátnőim is jöttek, közben kicsengettek. Sírtam nagyon rossz volt. DEelötte nem sírtam. Következő órán egy előadásra kelett menni. Az osztályfőnök megengedte, hogy én és a 2 barátnőm ne menjünk el.Mikor olyan 1,5 óra múlva elindultak vissza a terembe már mosolyogva kisminkelve ültem a padon nevetve.Ő jött elöl de bement a mosdóba és csak 10 percel késöbb jött be.
Órá után elrohant az öltözőbe nem nézett rám, semmi.
Ebédkor odaültünk. Kínos csend.Elkezdtem beszélni hozzá (mosolyogvan , szépen kisminkelve nem mint egy zombi) "Képzeld az xy(barátnőm neve) telefonja kiírta, hogy "hűtse le a készüléket mielött használná" ugyan olyan telefonunk van mind3unkak.Rámnézett majd elkapta a fejét és a barátnőmtöl kérdezte"tényleg". Már mennie kelettt volna, mert ment a busza de ott ült és mondta, hogy:"Jaj de elfáradtam nem tudok menni se" (nem evett kb semmit az ebédjéből pedig mindig sokat eszik)Mondta a haverja, hogy "Menj már mert lekésed a buszt" Nem ment. Kivitte a kajáját visszaült. Aztán mikor már muszáj volt elment.Nem beszéltünk azon a hétvégén (ez péntek volt)
Csak szonbaton tette ki fbn, hogy egyedül álló és cserélte le a közös képünket. Nem törölte ki a bejegyzéseket, hogy "szeetlek" a közös képeket se. Borzalmas hétvégém volt de nem zaklattam.
Hétfő reggel odajött"Milen volt a hétvégéd?" én"Szonbaton elmentem Pécsre, vásárolgattam, vasárnap virágot ültettem" Aztán egész nap kb nem beszéltünk. Egyik barátnőmnek (továbbiakban legyen Y ) mondta, hogy pénteken nagyon berugott és elszívott fél doboz cigarettát mikor soha nem dohányzott és hülyeségnek találta mindig egyszer kipróbálta de akkor az egy szál se volt. Utolsó óra után félre hívtam és mondtam neki, hogy ne csináljon ilyeneket meg kérdeztem, hogy miért de megint annyit ondott, hogy "Én sem értem elmúlt". Mondtam neki, hogy "Meg a másik, hogy nem szeretném, hogyha lelkiismeret furdalásból vagy szánalomból aggódnál értem" (mert elötte kérdezte, hogy miért nem eszek meg stb.) Aztán aznap bunkó volt: beszéltem hozzá elfordúl és egy idegenhez kezdett beszélni meg ilyesmik.
Másnap is nagyon bunkón viselkedett. Szerdán első óra után mondtam is neki, hogy szerintem nem így kéne hozzáállnia, mert én is rendesen kezelem a dolgot, nem utálom ki nem veszekedek vele meg semmi. Erre elkezdte, hogy "Ezt csak bemeséled magadna k megint nem is vagyok bunkó" és feláll megfogta a táskáját és elrohant. Másnap félrehívott és bocsánatot kért amiért bunkó volt és egész nap kedves volt velem.
Pl: Ebédkor, hogy kérek-e a kajájából.Pénteken meg tényleg nagyon kedves volt. Reggel nemment át misére (Katolikus suliba járunk és péntek 1. óra mise kötelezően) megvárta mikor én és a barátnőim megyünk, mindig mi vagyunk az utolsók. Kérdezte, hogy nem fogok-e fázni-mert szoknyában voltam. Misén mellém üllt pedig volt még hely máshol is. Kérdezte, hogy nem kérem e a pulcsiját biztos nem fázom-e.
Én késöbb ebédeltem, mert megvártam a barátnőmet, de odamentem addig a többiekhez és megkérdezte, hogy "Anna te miért nem eszel?" meg kértem egy másik barátnőmet, hogy had igyak a poharából (ami kb tele volt) erre a volt barátom "jaj töltök bele még".
Péntek este kicsit összekaptam egy barátnőmmel (továbbiakban X).
Este, éjszaka. Szombat hajnali 1. Sírtam, kiabáltam, csapkodtam. Nagyon hiányzott és mindig ő hallgatott meg. Nem tudm miért de megnéztem fbn. Pár perce még fenn volt telórol és ráirtam. Nem nézte meg, nem írt vissza. Felhívtam. Felvette de nem szólt bele majd kinyomta. Még 1x ugyanígy. (hajnali 2 volt)
Irtam neki smst, hogy ne haragudjon majd hívok mást. Megnézte nem írt vissza.Utána irtam, hogy bocsánat, hogy felébresztettem. Ez 4kor nézte meg de nem írt vissza.
reggel:

Ő: "?"
Én: "Már mind1"
Ő: "De miért szerettél volna felhívni?"
Én :"Mert szarul voltam ls nem volt kit hívnom mert pont X el van a baj. És nem tudom megláttam a neved és eszembe jutott mennyiszer vigasztaltál meg és mindig meghallgattálés gondoltam ha már senki más nem ér rá mint barát meghallgatnál."
Ő: "Ja:/ szegény. Mit csinált?
Bocsi nem jelezte h irtál és lefeküdtem :/"
Én "semmi nem is kelett volna felhívnalak csak sírtam és nem volt más"
Ő: " :/ sajnállak de mi a probláéma?"
én: "Nem fontos lehet,hogy nem jó ötleh ha beszélünk érted"
Ő. Hat ahogy gondolod nekem nem probléma.én szívesen meghallgatlak"
Én: "csak nem akarom h azt hid, hogy nyomulok"
Ő" Nem hiszem azt:)"
~leírtam mi történt és hogy bunkó a barátnőm~
Ő: "pedig te mindig segitesz neki meg minden"
~még írtam h mik bántanak~
Ő: :/
Szgény:( megértelek"
Én: ne sajnálj de emlékszel mivolt múltkor is ....."
Ő: "XD lol ezek hülyék majd rendeződik a dolog:)
most mennem kell"
Én: "azért köszi, hogy meghallgattál és bocsi h felébresztettelek :S többet nem foglak xd"
Ő:"nem ébresztettél fel mert fél1kor értem haza:) "
én: de 2kor hívtalak xd
Ugye nem csináltál most semmi hülyeséget?"
Ő "nem"
~erre nem írtam vissza~

egész hétvégén többet nem beszéltünk.
hétfőn reggel behozta a kajáját osztályterembe pizza szerüség volt.
(sose hozta még be) odajött, hogy milyen volt a hétvégém.És kérdezte, hogy kérek e a kajájából. Mondtam,hogy ebből inkább nem.
Utána második óra töri volt. Mindenkit egyesével kihíívtak a táblához.Én pont olyat kaptam amit nem tudtam és nagyon béna voltam. Megyek vissza a volt párom oda hajol, hogy "tök ügyes voltál" (mosolygott és nem irónikusan mondta)
Utána egész nap kedves volt. Informatikán egymás melett ültünk.Dolgozat volt.Kérdezgette, hogy segítsek letölteni? Aztán dolgozatnál segítettem neki kicsit. Utána mikor egyedül voltam odajött,hogy a szioknyám rosszul áll. A mosdóban voltam jövök ki látom, hogy ott áll a tesi polójával. Kimegyek. "Nézd hogy összemosta anya most tiszta kék"
Meg kérdezgette, hogy mi a baja a barátnőimnek mikor kedves voltam meg segítette.Mert az egyik besértődött valami hülyeségen. Utána tesiórán bementem a terembe a fiuk már benn voltam .Rövid gatyában voltam láttam,hogy végig nézett rajtam.
Óra után mondja az egyik évfolyam társunk, barátnőm (legyen Z) hogy "majd beszélni akarok veled" ezt a volt páromnak mondta. De Z korán elment és mint utólag mondták találkozott a volt barátommal és mondta neki, hogy most siet majd máskor. De ezt mi nem is hallottuk, mert mi öltöztünk. Y onnal mentünk ki és a volt barátom ott ült. Bejött utánunk az ebédlőbe, hogy "nem láttátok Zt azt modnta akar velem beszélni" mondtuk, hogy már rég elment. A volt barátom leült az osztály elött egy osztálytársünkkal beszélt akivel sose szokott majd mikor az osztálytárs elment egyedül ült. Yonnal megkérdeztük "te mit csinálsz itt miért nem mentél vissza koleszba?" (mindig elmegy egyből koleszba egyik osztálytársunkkal aki koleszos)
azt mondja"hát csak vagyok még én se tudom mit. Ti?"
erremi :"megyünk"
Ő:" hova?" mi :" el"
mondta a barátnőm, hogy kb meg akarta magát hivatni. De nem hívtuk. Kedden is kedves volt.
Meg valamit még kihagytam. Pénteken sugott meg direkt kinyitotta a könyvét, hogy sugjon nekem mikor már beadta német dolgozatnál.
Szóval kedden egyik évfolyamtársam fiú bejött h akkor beszélek e vele (mert előző nap irt h négyszemközt szertne beszélni velem) kimnetünk az udvarra az exem odaüllt az ablakba és elkezdett a kint lévő a -sokkal kiabálni pedig kb soha nem beszél velük. Az évfolyamtársam megjegyezte "nem úgy tünik,hogy túl lenne rajtad"
Nem tudom, hogy mi van mert minden fura és mintha csak álmodnám és minden helyrejönne majd.
Egyik barátja akivel egy kolesz szobába van azt mondta,hogy múlthéten végig egész délután üllt az ágyán és zenét hallgatott és gondolkodott hiába hívták bárhova pl focizni midig mondta, hogy nem megy.
Szerdán ugye szünet volt. Ő csütörtök, péntek nem jött suliba. Én nem írtam nem kerestem.
Pénteken 2.órán kaptam egy smst tőle:
" szia. az osztályfőnök számát megtudod adni ha ráérsz :)?"
Én megnéztem (kijelzi neki) és olyan 3.órában írtam neki vissza " +36*******"
Ő:" köszi"
Én: nincsmit:)"
---ennyi---
Fura volt barátnőim szerint hiányzom neki. Eltudta volna kérni mástol is. Osztály fb csoportba kiirja: Alegjobb barátjától smsbe aki osztálytársunk. Kb mindenkinek tudja a számát. +szerintem az ofő száma is megvan neki.
Most 5 napig nem látjuk egymást ilyen még nem volt. Belájkolta egy képem ahol egyik fiú meg egy lánnyal vagyunk.
Fura és nem tudom mi legyen és hoygan cselekedjek.

Tudom, hogy miért szakítottunk. A szeretet megvolt. Én azt rontottam el, hogy túl sokat lógtam rajta és nem adtam neki elég szabadságot elég teret.És féltékenykedtem ezzel eltaszítottam.
Ő pedig már nem volt olyan romantikus mint korábban. Szeritenm rendbehozhatjuk csak nem tudom hogyan érjem el, hogy kezdeményezzen vagy valami meg hogy hogyan viselkedjek. Közönbösség nem jó de ha túl kedves vagyok az se.

Kérlek véleményt írjatok meg tanácsokat! (lehetőleg a "felejsdel" eket ne!!!)

Előre is köszönöm! :)

Hozzászólások



Csak 1 mondat, nem több... egyfajta kiegészítése a lentieknek

Ha az illetékes (vagy az illetékesek) el tudnak számolni önmagukkal, akkor reklamációnak helye, értelme nincs, hiszen úgyis falra hányt borsó volna mindegyik kérdésem.



Szia:) Kísértetieen hasonlít

Szia:) Kísértetiesen hasonlít a történeted az enyémre. Azzal a különbséggel, hogy nálunk eltelt már lassan 4 hónap. 3 hónapot ilyen kétértelmű körülmények között éltem. Reménykedtem...most viszont már mindenhonnan eltávolított, ami netes felület. Már túl késő szerintem . :(
Veletek mi történt?



Szólj hozzá!

Kérlek titeket ha elolvastátok szóljatok hozzá valamit!
Nagyon megköszönném! :)