Segítség kellene :)

Sziasztok :)

Jó régen nem jártam itt. :) Az életem furcsa fordulatot vett, valószínűleg ennek így kellett történnie.
Meg kellett élnem valami hatalmas lelki válságot és mélypontot, de igazából most nem ezért vagyok itt, hogy sirikáljak a múltamon, meg nyomjam az önsajnálatot.

Baj van.

Illetve, hát a fene tudja.

Hát belevágok. Segítséget, tanácsot, információt szeretnék kérni. Könyvet, bármilyen technikát, megnézendő filmet, embert, akivel lehet beszélni erről a dologról, ami velem történik.
Kicsit félve vágok bele, elég nehézkesen kezdődik, mert nem valami szokványos dolog. De igazából miért is játszom itt az eszem? Azt hiszem egyetlen "szokványos" ember sem posztolgat itt :D :D

Érzem mások érzéseit. Nagyon intenzíven.

Majd valamikor leírom az egész történetet, évekkel ezelőtt kezdődött, 1-2 emberrel működött, amit csodaként éltem meg. Volt benne valami szép, meseszerű, hogy amikor a másiknak fáj valami, iszonyatosan kikészülök lelkileg, kilométerekkel arrébb.
De ezek a dolgok ritkák voltak, és csak a nagyon erős negatív érzelmek csorogtak át. Harag, szomorúság, reménytelenség, elkeseredettség.
Figyelem magam. Mindig. Elemezgetős agyam van. Mi történik bent? Miért történik? Mi váltja ki?
Mindig a semmiből jön, és rettenetesen intenzív. Erről ismerem fel. Na, nem szaladok előre ennyire.

Eleinte volt ez az 1-2 különleges ember, jó ritkán. Aztán lett belőle egy ember, akivel eléggé össze vagyok nőve már majdnem 10 éve. Elnevezem mondjuk Szöszinek. A legjobb barátom, és bár ellenkező neműek vagyunk, mégsem volt soha semmi. :) De iszonyatosan egy hullámhosszon vagyunk.
Ezért nem is volt meglepő egyikünknek sem, hogy van köztünk egy kapocs. Ezt már gyakorlatilag tényként kezeljük. Bizonyítást nyert a dolog, nincs ennyi "véletlen", hogy én pont akkor borulok ki, amikor a párjával veszekednek, vagy épp reménytelenül elveszettnek érzem magam, amikor ő véglegesen összeveszik a családjával.

Aztán jött még 1-2 elég közeli ismerősöm. Hmm. Végülis a barátaim. Ez kb egy hónapja kezdődött. Figyeltem, hogy folyamatosan erősödik. Már bárki, akit ismerek, ha látótávolságon belül van, átjön a fájdalma. Ha szomorú, ha feszült, ha gyűlölködik, ha fél.
Meglepődve vettem észre.
Aztán meglepődtem, mikor belémcsapott egy fura érzés, hogy reménykedek, de aggódom. És egyből a Szöszi ugrott be. Írtam sms-t, megkaptam, hogy "Komoly vagy! Ráhibáztál :)"
Egy elég jelentős "békülés" zajlott éppen azokban a percekben Nála.

Tehát már volt pár pozitív érzelem is, ami átjött. Mind a nagyon közeliektől. Ebből gondolom, hogy fejlődik bennem ez az hmm... adottság :)
Meg abból, hogy már vadidegenek is befolyásolnak. Nem bírom a tömeget. Múltkor ki kellett jönnöm egy kajáldából, mert nem bírtam elviselni a feszültséget. Majdnem rosszul lettem.
A nagyon intenzív érzésektől fizikailag rosszul leszek, és gyakorlatilag az ájulás kerülget. Ijesztő. Hálistennek eddig ez max 3-4 alkalommal fordult elő, hogy el kellett mennem, és lefeküdnöm.
Ja, és a barátoknál már elég jó eséllyel meg tudom mondani, hogy kitől jön. Ez még kicsit bizonytalan, de nagyon sokszor beletrafálok.

Jelenleg ott tartok, hogy szinte nap 24-ben érzek. Másokat. Sajnos sok ismerősömnél vannak magánéleti gondok, szóval ez nem meglepő. Felébredek álmomból pl és eszembe jut a Szöszi hajnalban, és rettenet szomorú vagyok. Kiderült, hogy igen, őt bántották éppen, és sírt. Nagyon el volt keseredve.

Ami viszont zavar:
Sokkal, de sokkal erősebb a saját érzéseimnél. Gyakorlatilag letaglóz. Kihat a napomra, az életemre. Hiába tudom, hogy ami bennem zajlik, az épp nem az enyém. Én csak egy rádió vagyok, fogom az adást, de nem gyártom. Az agyam tudja, hogy az optimizmusom mindig töretlen, és mégis elveszettnek és szomorúnak érzem magam. Egy cimborám épp egy szakításon van túl, hát rengetegszer érzem, hogy minden értelmetlen. Elindulni dolgozni, kimenni a boltba, de muszáj, mert életben kell maradni. Hát totálisan ráismerek a gondolkodására :D

Viszont szenvedek. Mert átélem, amit ők.

Bár az ijedtség már teljesen eltűnt, a félelem, hogy nem fogom bírni, és felkötöm magam, az már múlik. Már kísérletezgetek, figyelek, tetszik a dolog, kíváncsi vagyok nagyon, hogy hová vezet az út, csak ez a k*****tt fájdalom ne lenne :D Mert az biztos, hogy ez csak az út eleje. Érzem minden porcikámban. Meg hát tapasztalom, hogy egyre "erősebb" vagyok. A képesség rohamosan fejlődik.

És tudom azt, hogy kontroll nélkül nagyon hamar el fogok veszni, és baj lesz belőle.

Uralni kell ezt, megtanulni irányítani, vagy legalább azt, hogy hogyan lehet kikapcsolni, ha már épp nem bírom cérnával.

Keresgetek a neten, de semmit sem találtam eddig. Igazából nem tudom, hogy mit is kéne keresnem.

Eddig amire rájöttem. Amikor nagyon nagy a fájdalom, szimbólumokba kapaszkodom. Pl, hogy én csak villámhárító vagyok, rajtam csak átfolyik ez a dolog, nem a sajátom. Én csak segítek cipelni a terhet, és levezetem. Rettenetesen nehéz mostanában koncentrálnom. Ez azért rossz, mert az elmúlt 30 évben soha nem esett nehezemre :D

A másik érdekesség a növények, természet. Mintha valamennyit leszigetelnének a dologból. Ha időm engedi, ki szoktam menni a közeli rétre, hálistennek vidéki vagyok, nem egy nagyváros közepén őrülök bele ebbe a szarba :D

Nem tudom mit várok itt, vagy hogy lesz-e haszna ennek, vagy épp bárkinek bármilyen ötlete, meglátása, tanácsa.

A meditáción gondolkodom, hátha segít, de mint mondtam, szinte képtelen vagyok koncentrálni bármire is. Meg azt sem tudom hol kezdjem, eszik-e vagy isszák.

Most is csak csapongok itt, mindenfélét leírok összevissza. Pedig már éjfél elmúlt, a világ nagy része alszik, kicsit nyugodtabb is vagyok. De valaki feszül és fél.

Nemtom. Lehet a szomszéd néni :D Ki tudja? :D

Ami még feltűnt ma: egy ismerősömnél voltam, és hát marhára fájt valami. Ültünk a teraszon. Láttam, hogy le van rakva egy régi fém lavór az udvaron, tele esővízzel. Támadt egy fura gondolatom, és odamentem, leguggolttam, és beledugtam a két kezem. Nem tudom miért csináltam, de jobb volt.
Talán a hideg víz visszarántott kicsit a valóságba? Vagy levezette rólam a dolgot? Leföldelt volna? Lövésem sincs.

Próbálkozok mindenféle őrültségekkel, némelyik hátha bejön. Igazából kapkodok összevissza, mint egy ovis :D

Ja, viszont érdekes adalék. Hmm... Kettő is.

Mióta van ez a "szuperképességem", az élet megoldotta az anyagi dolgaim. Na nem vagyok milliomos, nem nyertem a lottón, de mintha magától csorogna be a pénz az életembe. Lehet túlmisztifikálom, de úgy érzem ez is egy segítség, hogy ezzel ne kelljen foglalkoznom, és legyen időm a "fontosabb" belső dolgaimra.

Ma egész nap rakott krumplira kattogtam. Pont elfogyott a bagóm és a pénzem, majd arra gondoltam, hogy az elfogadás már sokszor segített. Éppen dolgozom. Éjjeli őr vagyok. Na ez is fasza :) Éjszaka, nyugalom, gondolkodás, egyedül. Igazából erre is nagy szükségem van most. A magányra.
Tehát elfogadás. Hát mondom én márpedig nem fogok aggódni azon, hogy nem tudok rágyújtani 12 órán keresztül, majd az élet megoldja. Ez már többször bejött :D :D Nem beletörődés, hanem tényleges elfogadás, aggódásmentesen. Gyakorlom egy ideje :D
Na, erre nemsokra rá, felhívott a szakítós barátom (legyen a neve Jeges), hogy holnap melózzunk már. Mondom jó. Hogy, hogy nem, közölte, hogy hoz ő nekem dohányt simán.
Idejött, majd a kezembe nyomott egy ételhordót, hogy "kárpótlásként". Mondom aztán mit kárpótolsz? Azt mondja, hát köszöni, hogy cipelem a terhét. Csinált rakott krumplit, és hozott nekem.

Majdnem hanyatt estem a röhögéstől. Mondom ha te tudnád, hogy ma hogy rá voltam kattanva a rakott krumplira! Természetesen nem tudtuk meg, hogy most vajon megint fogadó fél voltam, vagy én küldtem neki az infót :D De ez lényegtelen.

Elfogadás. És a kapuk megnyílnak, a csodák megtörténnek, és az élet mindent megad, amire vágyik az ember... :)

Hűűűűű, mintha visszatértem volna a saját bőrömbe!!!!

A feszülős, félős "idegen" úgy tűnik megnyugodott, vagy lefeküdt aludni :)

Na megyek, kiélvezem most ezt a pár órát önmagammal :D Hiányzok már magamnak. Ritkán találkozunk mostanában.

Bármilyen észrevételt, ötletet, információmorzsát köszönettel veszek bárkitől. :)

Hozzászólások



Valószínűsítem, hogy empata vagy, kedves Milliomos!

Javaslom, hogy keress empatákról szóló cikkeket, hogy definiálni tudd önmagad! :) Én is rendelkezem valamilyen "képességgel" (adottsággal, áldással), de annak behatárolása még a tiédnél is sokkal nehezebb.



Kedves Milliomos!

Secret tehet mindenről, :) mert amióta a Friss blogbejegyzések fiókjába hajigálja szemetet, :) azóta nem tudom figyelemmel kísérni (nyomon követni) a tényleges bejegyzéseket, s így történhetett meg az a szégyenletes eset, hogy megfeledkeztem az írásodról, s az ígéretemről is!

Juj, azért nem fogom teljes mértékben a "nyuszira", hiszen imádom!

Majd írok! :)



:)

Köszönöm a segítséget. :)
Hamarosan írok :)



Kedves Milliomos!

"Érzem mások érzéseit. Nagyon intenzíven".

Hasonló dolgokról beszélt (írt) nekem egy barátnőm is, akiről közben kiderült, hogy mégsem volt a barátom, de ez a téma tekintetében most lényegtelen.

Tetszik a bátorságod, hogy leírtad, felvállaltad mindezt!
Később megpróbálok segíteni, válaszolni a kérdéseidre, de nem kútfőből, hanem "szakirodalomból", mert saját tapasztalatokkal egyáltalán nem rendelkezem.

Mihelyst találok valamit, azonnal jelentkezem!

Legyen szép napod!



hm

"vagy legalább azt, hogy hogyan lehet kikapcsolni,..."?

Talán, ha meditációban egy fehér, sűrű fénygömböt képzelsz magad köré, mely visszaver minden gondolatot, energiát. Annyi, hogy se be, se ki nem áramlik. Nyugi van egy darabig, ha bírod az érzelmek nélküli állapotot. S talán még az, hogy ne akarj "meggyógyítani" mindenkit, csakis magadat. Idegrendszered állapotát is erősíteni kell, tudod azok a bizonyos vitaminok... Na meg egy jó hobby, amibe beleöntheted énedet, hogy csupasz lehess a sok megújuláshoz.

Ezeket olvastam a világhálón, talán jó valamire, használd egészséggel! :D