Összezavart szeretet!

Őszintén elgondolkodtam a szeretetről. Meghallgattam minden bölcs és tapasztalt, vagy annak tűnő barátomat. Elolvastam jó pár könyvet, láttam filmeket, ilyet is olyat is. Mindenhol azt hallom, olvasom, hogy a szeretet legyen a legfőbb érzelem ami irányitja az életet, ezáltal minden megoldás és elfogadás könnyebben megy. Míg olvasom, addig hiszem is. Aztán egy nyugodt pillanatomban rám omlik a valóság. A szeretet fáj. A világ legritkább eseteiben fordul elő, hogy két ember „egyszerre” szeresse egymást. Ez az, ami mindent meghatároz. Már az indulásnál eldönt egy vitatkozást. Hisz aki jobban szeret, az a szívével érvel, aki kevésbé az eszével. Nem kérdés, hogy legyen a probléma bármilyen eredetű, az fog felülkerekedni, aki ésszel dolgozik. Mit kap aki a szívével? Valami megfoghatatlan ürességet, valami olyan érzést, hogy benn ragadtak az érvek, a meggyőzéshez szükséges mondatok. Ennél is szerencsétlenebb, ha a vita közben sírva fakadok, pedig hallva a másik kemény, racionális szavait épp ezt szeretném a legkevésbé tenni. De nem én kormányozok, a szívem és az érzelmeim.
A szeretet szubjektív. Még azzal szemben is, aki engem szeret. Mentalitás szerint más és más. Amit én adok az sok a másik félnek, amit kapok az pedig kevés. Az is milyen örültség, hogy a szeretet önzetlen. A nagy fenét az! Hacsak másért nem önző, hát azért biztosan, hogy visszakapjuk. Miből tudna újra virágozni, ha nem úgy működne, mint egy szeretet visszaverő tükör? Elég egy szó, egy érintés és csillogok, szeretem a világot, nevetésemmel adom ezt át a környezetemnek. De ha nem jön a tükrömre semmi? Egy ideig elvegetálok a szeretet emlékeimből, de aztán vége. Utálok ilyenkor a tükörbe nézni, mintha nem is az én arcom nézne rám vissza. Ha most nagyon szarkasztikus lennék, akkor azt kellene mondanom, a szeretet a gyűlölet forrása? Hisz ha nem vagyok szeretve, ha hiába dugdosom oda az én szívem, előbb utóbb elegem lesz az áldatlan állapottól. Olyankor kegyetlen dolgok kívánására vagyok képes. Elképzelem magamban, hogy majd szeretnél engem, de…, és innen különféle utak visznek a messzeségbe, attól függ ki a személy. Ostobán, bárgyú alázattal teszem magam áldozattá, és még az sem tud vigasztalni, hogy mindezt a szeretet oltárán áldozom fel. Egy szóval nem mondom, hogy a hiba nem az én készülékemben van. Befelé fordulok, magamban keresem a hibát, legszívesebben kifutnék a világból, de legalábbis el, nagyon messzire. Látom magamban a nagy vasajtót, amit könnyed mozdulattal húzok egyre inkább magamra. Mert legközelebb már nem szólok, elfogadom azt ami van, és már nem hiszem, hogy törődök azzal, milyen messze is van ez attól amire én vágyom.
Önző vagyok magam is, hisz egy általam megszabott érzésre várok, és nehezen fogadom el, hogy nem mindenki ilyen. Ennyire képes aztán kész. Ebbe még talán bele is tudnék nyugodni, de aztán jön valami. Egy történés. Mondjuk egy másik barát, vagy bármilyen szeretet fél bajba jut, és az aki előtte nem kevéssel, okosan érvelve, vagy durván a szemembe mondva közölte, hogy ennyire képes és kész, így kell elfogadni, képtelen a változásra, stb….na ő, bepattan a kocsiba és vigasztal éjjelig. Nem számít, hogy nem sokkal előtte elhittem őszinte szavát, hogy ő sincs jó passzban, nem tudja átvenni az én érzelmi, vagy épp annak hiányából fakadó gondjaimat, most megért, vígasztal, erőt önt, optimizmust, fényt ad… másnak.
Én meg magamra maradva, elgondolkodom, és ismét áldozatot csinálok magamból, vagy csak racionálisan gondolkodom és áldozattá válok, akár tetszik akár nem?
Nincs bajom a szeretettel. Sok van bennem belőle, még talán a hibám is az, hogy adom annak is aki kihasználja, visszaél vele.
De, nem értem a szeretetet. Mennyivel jobb lenne, ha az érzelmek is olyan evidensek lennének, mint egy vásárlás. Ezt vettem, ennyivel tartozom érte.
Azt hiszem rendesen belegabalyodtam a szeretet érzésének boncolgatásába, és most is épp azt érzem, hogy ezer érv maradt a torkomban, amit nem írtam most le. Egy jó nagy kusza gubanc!
Nem vagyok tájékozatlan, olvasott és tapasztalt vagyok. Bármilyen hihetetlen még a saját hibáimat is világosan látom (az egy dolog, hogy védelmi szempontból nem adom ki ezeket). De ezzel a szeretet kérdéssel erősen hadilábon állok, mióta az eszemet tudom.
Azért lehetne egyszerűbb is az élet, nagyon tudnék neki örülni!

Címkék: