Egy falu élete...

Hát na, hogy is kezdjem. Szakavatott olvasók nagyon jól tudják, hogy bizony nem könnyű egy jól és pontosan kitervelt betörést végre hajtani…

Főhősünk Garbó, mert ez lévén a becsületes neve (egyébként nem lehet tudni honnan ragadt rá, de még nem mesélte el sohasem), az ész, az agytröszt a csapatban. Lelkesedését mi sem mutatja jobban, hogy a "szakmát" már igen fiatalon kezdte. Apja cigarettáját dézsmálta meg rendszeresen, amire előbb-utóbb fény is derült, ha másból nem, hogy füstölt a pajta…

Persze a szomszéd Pista bácsija ennek következtében rendszeresen riogatta a falu igen éber tűzvédelmi szakembereit, akik annak rendje módja szerint ki is vonultak, mind a ketten. Ketten voltak bizony, és ez már kész csapatnak számított azon a vidéken. Jól képzettségüket mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a távolság (mely emberi mértékben mérve azért elég tisztességes) megtétele nem vett igénybe többet, mint fél napot. Igen! Mert a pajta kérem 10 km-re volt a "parancsnoki" épülettől…

Azon az igen szép nyári napsütéses délutánon Garbó a pajtában aktívan tevékenykedett egy szalma bála tetején, a zsákmányolt három szál dohány rúd utolsó darabját használva el. Nem tanulván az évek során elszenvedett apja által okozott fizikai (mellesleg építő jellegű) érintkezésekből, teljes nyugalommal heverészett, és egészen idáig üresnek tűnő fejébe elmés gondolatok fészkelték be magukat.
Jobban mondva egyetlen gondolat…a nagy Meló!
Igen csak mélyen szántó agyi tevékenységét csupán a két ló nyerítése zavarta meg, ebből igen hamar következtetett arra, hogy a szomszéd Pista bácsija nem hazudtolva meg önmagát az eltelt évek mély és tanulságos tapasztalatainak következményeként ismét riasztott a tűzoltókat, akik annak rendje és módja szerint a riasztás után kb. fél nappal ki is érkeztek.
Teljes technikai felvonulásuk még körülbelül egy teljes órát fog igénybe venni, így Garbó barátunk a menekülési útvonalat is meg tudta tervezni.

A főbejáraton fognak érkezni a tűzoltók, ezért ott nem menekülhetett…a hátsó bejáratnál viszont apja fogja várni a nadrágszíjjal a kezében…arra is zárva az út!

- Mit tegyek…mit tegyek…- hajtogatta magában, hogy megpróbálja elkerülni a fizikai érintkezést a fentebb említett, egészen másra tervezett, bőrből (megjegyezném valódi bőrből!) készült nemes ruhadarabbal…

Ekkor mint egy villám, sújtott belé a gondolat, mely hosszú idők folyamán eddig még (szerencsére) nem jutott eszébe…

A kezében tartott csikk szép nagy ívet írva le, egyenesen a mellette levő szalmabála csoport aljában landolt. A parázs mely még aktívan világított a csikk végében, bizony hamar ellátta a neki szánt munkát, és lángra is lobbantotta annak rendje és módja szerint a már említett kötegeket.

Ekkor Garbó kajánul mosolyogva nézte munkája büszkeségét, ahogy immár a tűz egyre inkább elterjed. Számításából csupán azt hagyta ki, hogy nem volt egyéb kiút a pajtából, csak a már fentebb leírt két útvonal, vagy előre, vagy hátra….
Ez a gondolat, mint egy eltévelyedett gyermek, úgy közeledett a fejében lévő feketeség vészes homályába, mint egy aprócska kis gyertyaláng. Rémülten tapasztalta azt az alapvető emberi tulajdonságot, hogy bizony a tűz éget…

A tűzoltó parancsnok akit becsületes nevén Záholy-nak neveztek, éppen ki akarta adni a parancsot a legénység egyetlen nemes képviselőjének, hogy "lóról le", azonban csak addig jutott a megkezdett szófolyamban, hogy "lóóó" , és biza tátva maradt a szája:

A jelenség, melynek hatására a végén a kedves olvasó két igen nagyra tátott szájú tűzoltót látott volna, nem egy Ufó megjelenése volt hivatott okozni, hanem az, hogy Tódor gyermeke, Garbó úgy tört ki az immár teljesen lángokban álló pajtából, mint Zrínyi apánk a várából! Hangos "hujja héjj" kiáltásokkal, és parázsló-füstölgő ruházattal, no meg pucér hátsó fertállyal rohanván a nem túl messze levő kút irányába.

Tódor persze mit sem sejtve még mindig a pajta hátsó részén várta egyetlen szeme fényét (mert a másikat az egyik nevelés alkalmával sikeresen kiverte saját magának) Garbót, így utólag már csak a mondába illő elbeszélésekből értesült a nagy kirohanásról.
Azt persze érzékelte, hogy gyermeke valami új féle tettet hajtott végre, mert a nagy tüzet látta ám ő is. De türelmes ember lévén tisztában volt azzal, hogy a tűzoltóság a pajta főbejáratánál már aktívan oltja a tüzet, nem tudhatta, hogy a parancsnok és legénysége éppen a rendkívüli jelenség tanulmányozásával lévén elfoglalva abszolúte nem foglalkozott már a pajtával.

Garbó pedig gyakorlatilag alaposan megpörkölődött fenékkel de ennek folyamán igen sebes mozgással közelítvén meg a kutat, egyenesen (és nem törődve annak komoly 6 méteres mélységével) fejest is ugrott bele. Miután a tűzoltók megfelelően kicsodálkozták magukat, ismét a munkát adó pajta irányába fordultak, ami pont ekkor dőlt össze, félig égő, félig füstöltő romhalmazt produkálva…
A túloldalt éppen szembe velük állt Tódor, kezében a nadrágszíj, arca és egész teste tiszta füst, korom…
A parancsnok okos ember lévén hamar felmérte a helyzet komolyságát, és jól látva azt, hogy a kormos, emberhez egyáltalán nem hasonlító alak szeme kezd furcsa, vöröses-sárgás fényben égni, az elvonulás mellett határozott.

A mögötte álló csapat felé csak egyetlen rövid megjegyzést tett:

• No, itt már elvégeztük a munkát…és korához mérten nagy sebességgel ugrott fel a szekérre, amely a falu tűzoltó kocsijának szerepét töltötte be...

További részek az oldalon: http://nagyidesign.atw.hu/

Hozzászólások



:))))))

ez nagyon "zsííííííír" :DDDDDDDDDD
megint egy mesélő... ;)



Hmmm ..... Falu élete ????

Hmmm ..... Falu élete ????