Elfogadható kell-e/metlenségek

Fel-le mászkálok a szobában, csapkodok, morgok, majd szétrobbanok a dühtől. A fejemben gondolatok követik egymást sűrű egymásutánban, olyanok, mint a legyek nyáron. Odaérek az ablakhoz és abban a pillanatban meg is feledkezek az egészről. Az állam is leesik milyen gyönyörű a lemenő nap, körülötte a felhők, a lilás ég. Egyszerűen megfogott a pillanat, a csodára szegeződött tekintetem és a jó érzés, ami elönt a látvánnyal kapcsolatban, visszaránt a jelenbe. Te jó Ég, idáig a múltban tartózkodtam!

Elmosolyodok önmagamon, milyen butus is tudok lenni. Ez nem én vagyok valójában. Ezek csak gondolatok! Ráadásul nem is önmagamról szőtt gondolatok, hanem minden lében kanalak. Ugyan miért kéne valaki MÁSTÓL függővé tenni az ÉN kedvem? Miért is foglalkozok mással? Miért várok el egy adott viselkedést mástól? Miért is akarnám én irányítani őt? Miért is várok el bármi olyat tőle, amit csak magamtól várhatok el?

Nem úgy viselkedett, ahogy vártam tőle. Ez egyáltalán nem meglepő. Mindkettőnknek szabad az akarata és azt tesszük, amit akarunk. Ő is azt teszi és én is. Ő önmaga. Én is önmagam vagyok.
Most, ha jól belegondolok, alapvetően nehéz nekem megfelelni. Olyan dolgokat várok el másoktól, amik az én fejemben vannak… (Néma gyereknek ráadásul édesanyja sem…)
Ugyan ki képes teljesíteni ezeket az elvárásokat? És miért is kellene teljesíteni? Miért kellene akarnia? Mert nekem az a jó? És, ha neki nem az? Elvárnám, hogy miattam lemondjon önmagáról? Én lemondanék másért önmagamról?

Ott állok a naplemente fenséges képével a tekintetemben és rájövök, hogy éppen nem magammal voltam elfoglalva. Rájövök arra, hogy hirtelen más háza előtt kezdtem el sepregetni és mindaddig, amíg ezt teszem, az én házam előtt nem seper senki. Ott áll magányosan.
Lassan visszasétálok önmagamhoz. Jogos volt a düh, hiszen „elmentek otthonról”. De most már rendben van. Hazatértem, itt vagyok.

***

Tudjátok, vannak olyan dolgok, amik az én saját dolgom és vannak, amelyek másoké. (És Katie Byron szerint van még Isten dolga is.) A mások dolga néha olyan nagyon hasonlít a miénkhez, hogy akár képesek vagyunk összetéveszteni is vele. De attól még nem lesz a miénk az, ami az övék.

Az elvárás saját csak. Ám egy belső dolgot, ami bennünk él, teljesen felesleges másoktól remélni. Mindenki egy külön kicsi egység a nagy egységben és ezért a kis részéért ő felel, senki más. Tudjátok, ha mindenki csak a maga dolgával foglalkozna, nem lennének háborúk, nem lennének konfliktusok. Csak békés kontaktusok.
Sokan rettegnek elengedni a gyeplőt mások felett. Szorítják, kapaszkodnak bele, miközben észre sem veszik, hogy csak egy nagy adag illúzió van a kezükben szíjak helyett. Abba kapaszkodnak, a nagy semmibe. Hát, csoda, ha van, aki pofára esik a semmibe kapaszkodva?
Ennek ezt kéne csinálni, annak meg azt. Nem kellene ezt mondania, vagy azt tennie. Ezt nem kellene, meg azt nem kéne…

Megsúgom, mindenki azt teszi, amit szerinte tennie kell. (Még akkor is azt teszi, amit szerinte tennie kell, ha azt hiszi valaki elvárása szerint cselekszik… De nem ragozom.) Ezt el lehet fogadni és lehet tiltakozni ellene. Ám, ha valaki tiltakozni kezd, az még közel sem biztos, hogy változtat bármin is a saját hangulatán kívül. (Negatív irány.) Úgy meg minek?

***

A nap lassan lenyugszik, én pedig már folyamatosan mosolygok, csak úgy magamnak. Önmagamért. Most már csak az égen, a színek tombolnak, arany, lila, szürke, narancssárga… Az, hogy a másik mit tett meg olyan távolinak tűnik, mintha sohasem lett volna.

Ha neki úgy jó, tegye! Én hagyom. Ha nekem valamit keresztbe is tett, félelemre nincs okom, hiszen itt vagyok magamnak, megoldom. A pillanatnyi helyzet nem változott. Csak jobban érzem magam és ez siker a javából!

Mindenkinek a legjobbakat!

Ajánlott irodalom/ inspiráció: Katie Byron

Hozzászólások



Kedves Diamyne!

Köszönöm szépen, hogy olvastál, a hozzászólást, a jókívánságot.
Egyetértek és részemről már egy ideje úgy érzem, hogy bármi van és bármi lesz, nyert ügyem van. És ez nekem jó és én ennek örülök. :)
A legjobbakat kívánom Neked!



Kedves Ritocska :)

öröm volt olvasni bejegyzésedet.
"A nap lassan lenyugszik, én pedig már folyamatosan mosolygok, csak úgy magamnak. Önmagamért." - ez már-már olyan, mint epigrammában a csattanó... :) Lényegek lényege.. Ha az ember idejut, nyert ügye van. :)
Örömteli napokat kívánok Neked!
diamyne



Kedves Thommer!

Ha szeretsz olvasgatni, ajánlom figyelmedbe Esther és Jerry Hicks-től A vonzás törvénye című könyvet, magának a törvényszerűségnek a megértésére a legjobb és legrészletesebb. Nekem nagyon hasznos volt, igaz ez minden Hicks könyvről elmondható. Ha érdekel tudok linkkel segíteni, privátban. :)

Szép napot Neked! :)



Kedves Ritocska!

Most már értem a mire gondoltál, ez a kis kiegészítés kellett hozzá. :)
A vonzás törvényével még csak ismerkedek, de gondolkodásomat már sokkal-sokkal pozitívabbá tette.

A legjobbakat kívánom én is!
Thommer



Kedves Thommer!

Az én nézőpontomból ez pont úgy néz ki, hogy nem. A mások irányítási szándéka az, ami ilyen helyzetekhez vezet. A másokhoz fűzött elvárások, amiket nem tudnak/nem teljesítenek.
Hiszen, ha mindenki csak magával törődne azzal a kitétellel, hogy másoknak ebből ne legyen kellemetlensége, a vonzás törvénye alapján - amiben én hiszek - nem is lenne másoknak semmilyen kára. :)
Az áldozat mindig azért áldozat, mert annak érzi magát, a tettes pedig szintén azt gondolja, hogy a tettének lesz áldozata... Nem hiszek a véletlenekben, ezért ezeknek a szerepeknek a véletlenségében sem.
De ez egy vélemény csak. Nem kell egyet érteni vele, az akaratod szabad. :)

A legjobbakat kívánom Neked!
Ritocska



.

Szép gondolatok!

Egy valamit azonban nagyon nem értek, és valószínűleg ez az én hibám:
"(...)Tudjátok, ha mindenki csak a maga dolgával foglalkozna, nem lennének háborúk, nem lennének konfliktusok. (...)"
Nem pont azért vannak a háborúk, és azért vannak a konfliktusok, mert mindenki pont csak magával törődik, a maga érdekeit nézi csak, közben egy cseppet sem figyel másokra, hogy mennyi kárt okoz nekik?



...

..ha nem az jön vissza amit elvárok ,akkor elkedvetlenedem?! Ez az?
Hát nekem mélyenszántóan sikerült bezárkóznom, és elszomorodnom.
Akkor kaptam egy figyelmeztetést egy tök idegen embertől. Pont jókor.
Most akkor nem mindegy nekem mi történik?
Két napig nem tudtam kimondani, mi az a lényeges változás, ami végbe ment bennem.
Harmadik nap reggelén csak sikerült szavakba önteni és végig gondolni, hogy hová menekültem mások elvárásai elől.
Jól elutasítottam őket, hogy a hangulatom, nehogy összeomoljon.
Ezen jót nevettem, mert úgy sem tudom kivédeni még a hangulatommal sem mások érzéseit, vagy dolgait.
Nehogy mások máshogy reagáljanak, mert akkor összeomlik a hangulatom. Fatális fatálas tévedés.. :D
Naon nyomasztó tudtam lenni mások számára is.
Onnan jöttem rá, hogy anyukám zavartan kérdezte, hogy most akkor figyelek e rá?
Jé...és elcsodálkoztam magamon, mert elfelejtettem elutasítani.. :D
Szegény én :D



:)

Köszönöm, hogy megosztottátok velem ezeket a tapasztalataitokat. Úgy tűnik az elvárásokkal sokaknak dolga van. Sebaj, első lépés a felismerés. :)

Joe Vitale egyszer úgy fogalmazott a blogjában, hogy az ember egy problémagyártó egyed. Ha megold egy problémát rögtön utána gyárt egy másikat helyette. Valahogy az elvárások is ilyeneknek tűnnek számomra. leadsz egyet, jön helyette egy másik... Legalábbis, ha hagyod.
Ezért megoldás feladni egyszerre mindet. Elengedni a gyeplőt. Node ehhez rengeteg önbizalomra van szükség. Meg ugye ott van az is, hogy sokan összekeverik a vágyakat és az elvárásokat, ezért megijednek ettől az amúgy csak drasztikusnak tűnő, de amúgy nem is olyan nehéz lépéstől. Tudom, én is kevertem. Nem ugyanaz. :)

Nagyon köszönöm még egyszer mindenki hozzászólásait a témához, nagyon sok dolgot tanulok minden egyes hozzászólásból. Bárkinek kedve van a továbbiakban is, kérem, ne tartsa vissza! :)

Sok szeretet Mindenkinek és a legjobbakat!



Ez nagyon jól esett, engem is

Ez nagyon jól esett, engem is kísért a múlt, és persze az elvárások, vagyis inkább a nekem tett be nem tartott ígéretek. Néha magukkal ragadnak a megválaszolatlan kérdések, a sok miért és miért nem? Miért nem tőlem függnek a dolgok, miért nem én irányítok? Mert nem csak rólam szól, sok életet befolyásolna az én álmom beteljesülése. Az a jó, hogy már tudom mi a teendőm ilyenkor, vissza a jelenbe, ez a kulcsszó. Ami volt, elmúlt, de még ragaszkodom, még él a vágy. Aztán átgondolom, hogy mi miért is történt, mennyi pozitívumot hozott magával az egész, és megint könnyebb, legalább egy időre. Lassan elmúlik, mindig könnyebb lesz, az idő sokat segít.



Kedves Ritocska! Nagyon

Kedves Ritocska!
Nagyon köszönöm,amiért ezt a szöveget leírtad,és felnyitottad vele a szemem.Hálás vagyok érte!
Sajnos sokszor azon kapom magam,hogy a múlt eseményein rágódom feleslegesen,hiszen most a jelenemben,teljes jól érzem magam,mégis néha így bevillannak a múltból dolgok,és akkor ha nem vigyázom akkor az agyam elkezdi nagy részletességgel elemezni,hogy mi az aminn idegeskedtem a múltban vagy szomorkodtam. A baj pedig az ,hogy ilyenkor ebbe nagyon beleélem magam,és a jelenben érzett boldogságomat egy pillanat alatt le tudom törni.
Az írásod pedig ösztönzőleg hatott rám. Mégy egyszer nagyon köszönöm! :)



Drága May!

Igenis nagyon hasznos volt, hogy megosztottad, köszönjük szépen.

Az említett jelenségre az a magyarázat, hogy, ha mások felé áramlik az energia, hiába "gyűjtöd be", már el is áramlik a másik felé, aki viszont mivel tevőlegesen nem vesz részt ebben a folyamatban, nem tudja viszonozni. Emiatt egyszerűen nem tudsz rögtön visszatöltekezni. (Hihi, mint az autóban a levegő keringetésnek a két kis ikonja, áthúz a kocsin, vagy át tudod állítani belső keringetésre, ha büdi az előtted menő. :P)
Amikor magad felé áramlik, akkor "forgatod" belül, kering benned, egyre több áramlik be, egyre több lesz így belül és úgy adod ki magadból, mint mondjuk egy túlfolyó. :)

Viccet félretéve az energia végtelen, vissza tudsz töltekezni bármikor, de ezt a kis energiaszint csökkenést megérzed. Általában a rezgésed, avagy a hangulatod által. Persze ez most egy negatív helyzet, hiszen, ha úgy foglalkozol másokkal, hogy áramoltatjátok az energiát egymás között. Vagyis adsz és kapsz is, az már egy egészen más érzés. Akárcsak a szeretet. De hát tudjátok miről beszélek. ;)

A legjobbakat Mindenkinek!



mit érzek közben?

Köszi szépen, hogy ennyire jól leírtad... nagyon ismerős az érzés, a tapasztalat.
Ilyet én is csinálok időközönként, s igazából már nagyon boldog vagyok, attól is hogy utólag ráláthatok arra, hogy mibe is sikerült belecsöppennem.

Annyit szeretnék leírni, hogy számomra miben különbözik a két állapotnak a megélése.

Amikor a múltban vagyok, amikor másoktól várok el dolgokat, amikor irányítani akarok másokat vagy egy helyzetet, vagy amikor a mások életével foglalkozom, akkor valahogy az energiaszintem fokozatosan csak csökken és nagyon elfáradok.

Amikor pedig az adott szituáció/helyzet/látvány részese vagyok, a jelenben tartózkodva és csak a jelenben számomra megtapasztalható érzéseket érezve, akkor pedig egyszerűen csak akadálytalanul átáramlik rajtam minden, s valahogy feltölt engem, még akkor is ha esetleg intenzív szomorúságot, elkeseredettséget, bánatot kell közben megélnem.

Lehet, hogy a régebb óta tudatos gyakorlóknak mindez magától értetődő már, amit leírtam, de hátha valaki más is van rajtam kívül, akinek jól jöhet ez a fajta különbségtétel...



Igazad van!

A túlzott szigor is jellemző. :) Igyekszem fejbekólintás helyett círógatva figyelmeztetni!

Neked is csupa csupa jót Ritocska!



Kedves Neytiri!

És a napot is előcsalogattuk a háztetőn a találkánk közben... :D Épp kisütött.

Azért ne légy szigorú magadhoz! Inkább csak szelíden cirógasd meg a saját fejed. Nem baj, észrevetted, most már változik. Mostanában én is így szoktam. Már nem hülyézem le magam, annál többet érdemlek. Néha még előkúsznak a régi berögzülések, aztán jön az új is, teret követel. És neki van igaza most már. ;)

A legjobbakat kívánom Neked és én köszönöm. :)



Hát köszönöm!

Az utóbbi 1-2 hétben kicsit kibillentem. Sokat gondolkodom az okán, hol, mikor, mivel hagytam. Hol a gyökere a dolognak. Kb. 20 perce fogalmazódott meg bennem, az elvárásaim okozták! Amíg nem voltak, addig szabad voltam. Hajlamos vagyok elvárásokat támasztani. Sokszor észre sem veszem és nem rossz szándék vezérel. Az utóbbi hónapokban kezdtem szabad lenni és most jöttem rá, hogy mi volt a hiba ami becsúszott. Önmagam teszem rabbá. Ilyenkor a varázserőm is csökken.

Gondoltam írok egy bejegyzést az ELVÁRÁSOKRÓL. Majd kinéztem az 5.emeleti irodánk ablakán, elmerengtem egy havas háztetőn és jött egy gondolat: lesz valaki aki jobban megírja helyettem. Nagyobb most a vágyam olvasni róla,mint írni.

Köszönöm Ritocska! :) Lehet találkoztunk egy percre a háztetőn. :)