2010. december 6. hétfő - 18:32 | beküldő: Ritocska
Bármit is állítsanak itt a Secreten a mai világ alapelve, hogy a szeretet cseretárgy, amit meg kell érdemelni, amiért küzdeni, dolgozni kell, amit kemény munkával el lehet érni. Igen, jól szeretlek, amíg jó kisfiú/kislány vagy és úgy szeretsz, ahogy nekem az jó. De, ahogy ez nem úgy van, csalódok, megsértődök és haragszom. Változz meg! Nem értem mit nem értesz azon, hogy mindenről te tehetsz! Én csak szerettelek, úgy, ahogy tőlem tellett. Nem értem miért akarsz elmenni tőlem.
Haragszom, dühös vagyok, igen. Hogyne lennék az, amikor nem akarsz elfogadni?! Pedig én most már látom, hogy mi a baj és változok is és hidd el, majd megváltoztatlak téged is. Miért nem vagy képes visszajönni és megnézni milyen vagyok most? Hogy képzeled? Nem lehetsz mással boldog csak velem! Hiszen érzem belül, hogy összetartozunk! És nem érdekel, ha Te ezt nem érzed. És hiába mondod, hogy nem szeretsz, tudom, hogy hazudsz! Ez nem így van. Nem lehet így! Hiszen én szeretlek! Istenem, legszívesebbem megráználak, értsd már meg! Térj már észre! Kezdj már el változni! Figyelj rám megint!
Annyira nehéz a más emberekkel való kontaktus, mert vannak saját gondolataik, érzéseik. És nem irányíthatóak az esetek nagy részébe! Ez annyira dühítő! Olyan piszkosul nehéz így megtervezni az életet! Hogy lehet tervek nélkül irányítani? Hogyan vonhatom az ellenőrzésem alá? Mi lesz ezután velem? Hogy is tudnék élni nélküle?
Hiszen ezt megszoktam! Hiszen ez az életem, ő pedig csak fogja magát és feltúrja? Romba dönti az egészet? Amikor olyan szép volt, olyan ígéretes. Voltak viták, igaz, hibáztam én is, igaz. De mindenki érdemel egy új esélyt. És mi érdemlünk, érzem, hogy igen! Hogyan is érthetné ezt meg bárki?
Különben sem értem azt a sok baromságot, amit a secreten nyomnak! Én idejövök segítségért, mert szükségem van segítségre, hogy visszakaphassam. Kell a mások véleménye! A bizonyosság, hogy visszajön, hogy még nincs vége. Nem lehet még vége!
Mi az, hogy minden belülről indul kifelé!? Ember! Voltál te már szerelmes? Az rohadtul kintről jön! Fogalmad sincs mit érzek! Tudnád mennyire szeretem és most mennyire szenvedek ettől, egy szót sem szólnál! Mennyire kell nekem! De nem tudhatod! Ezek meg itt azt magyarázzák nekem, hogy majd megtanulok nélküle is boldog lenni! Tévednek. Én nem tudok. Vissza kell kapnom, vissza akarom kapni! Nélküle nem élek, nem tudok élni. Nélküle semmi vagyok. Nélküle nem érdemes bármit is tenni vagy csinálni, nincs is kedvem. Élni sem. Ő mindig mindent megtöltött tartalommal, én pedig élveztem ezt. Elszúrtam, hogyan szúrhattam el ennyire! De tudom, hogy visszajön. Vissza kell jönnie! Tudom, hogy szeret, érzem. Nem tudom elfelejteni, állandóan csak rá gondolok. Nem tudok aludni. Nélküle semmi értelme. Ez nem lehet véletlen. Mindenhol az autóját látom, mindenki a kedvenc parfümjét viseli és minden férfi/nő rá hasonlít. De persze senki sem ő. De ezek jelek! Látom őket nap, mint nap és azt jelzik nekem, hogy visszatér hozzám. És én megvárom. Nem keresek mást, én nem akarok. Mert mi összetartozunk… Még akkor is, ha ezt nem értik meg a secretesek.
***
Hát elment. Összepakolt és elment. Azt mondta vége, azt mondta már nem szeret. És ez nagyon fáj, hiszen én még szeretem. Eszembe jut naponta sokszor, hogy is ne jutna? Hiszen együtt voltunk ennyi ideig. Egy kicsit haragudtam is, de aztán rájöttem, hogy nem rá, csakis magamra. Azt hiszem kicsit naiv voltam, nem akartam észrevenni, hogy már nem megy. Be kell látnom, most, hogy így közölte, hogy ez neki már nem ugyanaz, észrevettem, hogy tényleg nem. Hogy megváltoztunk.
Pokolian fáj most, de hagyom, hogy menjen. És, hogy remélem-e, hogy visszajön? Még igen. Most biztosan. Hátha! Lehet, hogy csak ki kell szellőztetnie a fejét. Meglehet. De az is, hogy végeles. Ahogy lesz elfogadom. Hiszen tudom, hogy ő is önmaga és én is. A kapcsolatunk egy darabig nagyon szép volt, az érzések csak úgy áramlottak. Aztán lassan megtört ez. Azt hiszem már nem voltunk olyan őszinték. Talán ezt máshogy kellett volna. Nem mintha most már tudnék változtatni a múlton. Oka volt. Annak is, hogy most így alakult.
Nem okolhatom azért, hogy ő most változott és úgy hű önmagához, ha elmegy. Sokkal jobb, hogy hű önmagához, mintha feladná magát mellettem és boldogtalan lenne. Nem akarom, hogy boldogtalan legyen. Az is igaz, hogy én is boldog akarok lenni, de ezen a ponton a boldogság egyszerűen véget ért. Megtört. Ezért ez a jó megoldás mindkettőnknek.
És most őszintén nem tudom mi és hogy lesz. Még túlságosan fáj ahhoz, hogy tudjam. De azt tudom, hogy én itt vagyok önmagamnak, szeretem magam, erős vagyok, bízok magamban és bízok a gondviselésben, a törvényben. Tudom, mélyről belülről, hogy, ami történik az csak a javamra fog válni, akkor is, ha most éget. Tanulni fogok ebből. Felelősséget vállalok az életemért. Az övéért pedig ő vállal felelősséget. Meg is tette. Örülök, hogy volt ereje. Majd meglátjuk mennyire gondolta komolyan, igaz ez már csak a jövő zenéje, én pedig itt és most élek.
Minden esetre korrekt volt. Így én is az leszek vele. Ha ezt szeretné tényleg, elfogadom a döntését. Nem erősködök, nem erőszakoskodok vele. Elég nagyfiú/nagylány ahhoz, hogy tudja mi a jó neki.
És hogy mi a jó nekem? Most épp nem tudom, de azt igen, hogy rá fogok jönni.
Egyébként annak örülök, hogy nem fűztem elvárásokat felé, most nem csalódtam. Mindig a mostban voltam vele, minden úgy volt jó, ahogy volt, ezért voltam boldog vele általában. Nem bánok semmit, még akkor sem, ha el is múlt számára, bennem meg még nem jött el ez a pont.
Tudom, hogy a boldogság belőlem indul. Tudom, hogy a külvilág az én tükörképem. Ez most egy jelzés nekem, arra, hogy valami elmozdult bennem. Talán elkezdtem túlságosan függeni, vagy ragaszkodni hozzá. Talán letértem az útról.
Jól esik, ha vannak velem, de alapvetően nincs szükségem segítségre. Szomorú vagyok. Még hiányzik, még fáj, azt hiszem ez olyan, mint a gyász és nekem meg kell gyászolnom ezt a kapcsolatot. Most úgy érzem, erre van szükségem. Talán nem kizárt, hogy egyszer folytatjuk, de az akkor már más lesz. Mert ettől az egésztől mindketten változunk.
Magamat pedig mindettől függetlenül is szeretem és becsülöm annyira, hogy nem kezdek el durcás gyereket játszani és dörömbölni a Mennyország ajtaján, hogy adják már ugyan nekem őt vissza. Tudom, hogy ő nem tulajdona senkinek. Nekem főleg nem. És szeretem magam annyira, hogy vállalom mindezt. És nem kíváncsiskodok innentől róla, nem faggatok róla másokat, nem hívogatom, nem kérdezgetem és nem teszem ki magam annak, hogy fájdalmában megbántson. El akart menni és én ezt tisztelem. És tényleg szeretem őt és szeretem annyira, hogy belássam azt, hogy amit ő érez, azt ő tudja. Mert benne van. Ettől még nem kell függenie az én szeretetemnek, hiszen nem azért szerettem, mert ő szeretett, vagy mert jó humora volt, vagy mert olyan szép volt nekem. Csak szeretem és ennyi. De, ahogy mondtam elengedtem, menjen, szálljon és szívből kívánom legyen boldog és találja meg a szerelmet mellettem vagy akár más mellett!
Már csak az a kérdés, vajon mit kell tanulnom ebből most? Talán nem szeretem eléggé magam? Fogok tudni élni nélküle? Igen, hiszen előtte is éltem, most is élek. Fogok is és már nem félek a változástól.
- Ritocska blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 3036 olvasás
-
Hozzászólások
Szia Feketeangyal, Tolle mester nyomán pár gondolat :)
Légy boldog, MOST!
Ne hezitálj, ne elmélkedj, hanem teljes testeddel és lelkeddel éld meg a pillanatot, és légy JELEN mindig. A gondolkodás felesleges energiát emészt fel. Múlton rágódás, elmélkedés pedig elveszi jelen pillanatod, és a jövő lehetőségeit.
Ha megtörtént, örülj neki! Ne akard visszacsinálni újra élni, hisz már elmúlt. Csodálatos volt, de a jelenben nem ott a helyed. Légy boldog ott és ahol vagy éppen! Minden érted történik. Nem lehetsz mindig a csúcson. Ha nagyobb hegyet akarsz megmászni, akkor előbb le kell jönnöd az előzőről. Fogadd el ezt, és lásd tisztán, mit miért teszel.
Le kell vonnod a tanulságot, mert nem tudsz továbbmenni. E nélkül újra szembekerülsz a feladattal. Amihez idő kell. De sose elmélkedj hetekkel korábban történtek miatt! Rég lejöttél arról a vágányról, emiatt zsákutcában tekeregsz. A múltban. Ami lezárult. Csak úgy lesz szebb jövőd, ha előre nézel, tervezel és cselekszel a JELEN-ben.
JELEN pillanat megélése a tudatos FIGYELEM. Kulcsa annak, hogy minden pillanatot teljességgel átélj, átadva magad az élet varázsának. Amikor egyszerre vagy a pillanatban, élsz át örömöt, boldogságot vagy fájdalmat, és egyszerre látod magad kívülről is, mintha egy másik ember lennél, akit figyelsz a mozivásznon. Egyszerre van benned tiszta érzés, és ugyanott megjelenik a tiszta gondolat is. S nem elég hogy mindkettőt éled és érzed, e kettőnek összhangban is kell lennie. Ekkor, ebben a pillanatban, amikor színtiszta érzésekkel szívedben- és gondolatokkal fejedben kívülről/belülről is látod magad, eltűnik az ego, és eggyé válasz a mindenséggel. Ilyenkor tökéletesen teremted az életed, s tökéletesen érted mi miért történik, hiszen mindez a Te akaratod szerint van úgy, ahogy van.
Amikor pillanatokra meg tudod tapasztalni ezt az érzést, akkor egyre többször akarod majd érezni. Rájössz, hogy a tudatosság és boldogság kulcsa ez. Mert az élet egy ajándék, melyet Te irányítasz, kormányzol, s melybe senki sem szólhat bele, csak Te magad. Az ego pedig ilyenkor már nem uralkodik rajtad.
:)
Köszönöm a sok segítséget!:)
Egyre erősebbnek érzem magam, magamon is meglepődöm néha, hogy mikre vagyok képes!
Az újévem nem épp úgy kezdődött, ahogy szerettem volna...Hátra akartam hagyni a múltam, persze, hogy ő volt az első aki hívott, hogy boldog új évet kívánjon!
Aztán kezdődött a szokásos, egyszer azért keresett, hogy elmondjon mindennek, utána bocsánatkérés, persze semmi olyat nem tett ami azt mutatná, hogy szeret!
Nem is baj!
Azt hittem, az, hogy keres, nem lesz baj, mert egyoldalú a dolog, én nem adom ki magam neki...
Hát így is sikerült felkavarnia, de betelt a pohár, semmi elérhetőséget nem hagyok már neki!
Nincs szükségem arra, hogy szidjon, mert nincs oka rá, nincs szükségem a negatív dolgaira...
Sőt arra sincs szükségem, hogy azt mondja hiányzom neki, vagy hasonlók...nem kívánok neki szenvedést, a harag csak haragot szűlne nem?
Elég nagy hely a föld ahhoz, hogy mi békében elférjünk egymástól távol:)
Biztos vagyok abban, hogy valahol vár rám egy olyan férfi akinek én vagyok a mindene, és nekem is ő!
Ő ugye nem lehetett az, mivel ha szeret nem tesz ilyeneket...nem is az a gond, hogy elhagyott...mert igen ha mennie kell menjen...
Az évek alatt akit megismertem, teljesen üti a mostani énjét....lehet rosszul ismertem meg!
Csalódás, de ebből is építkezem!
Lehet nem szép dolog, de már csak nevetni tudok, ha rá és a mostani párjára gondolok..mert azt hiszem a mostani lányt (is) csúnyán becsapja....
Valaki voltam az életében, mert nem tud elfelejteni, de annyit nem értem, hogy megtartson...
Én meg annyira szeretném a múltat elfelejteni, hogy a vele töltött évek homályba vesszenek...szép volt, jó volt...tán igaz se volt:)
Remélem sikerül mindig megfogadnom a jó szándékú tanácsokat, és helyesen cselekednem!
Köszönöm a sok erőt amit adtok nekem a hozzászólásokkal!:)
Kedves GondolatokGondolata!
Nincs miért szabadkoznod, bocsánatot kérned, hiszen nem tudhatjuk, hogy egy-egy nicknév mögött milyen ember, életút, szövevényes probléma rejtőzik. Amellett meg emberek vagyunk, tévedhetünk...
Köszönöm szépen a nevedhez fűzött magyarázatot, először arra gondoltam, valamilyen irodalmi műből származik, azért kérdeztem rá. (akár az Énekek Éneke:-))
Örülök, hogy hozzászóltál az én dolgaimhoz is, minden jót és szépet kívánok az új évre!
Szeretettel:
ébredés
Kedves Feketeangyal!
Én is csak gratulálni tudok! Bátran és éretten döntöttél, és 100%-ig jól!!! Efelől kétséged se legyen! Számtalan példát látva magam körül - köztük a magamét is - valójában nincs esély az újrakezdéshez. Vagy legalábbis nagyon ritka, mint a fehér holló. De a ritka sikerekbe nem szabad belekapaszkodni!!! Jól teszed, nézz csak előre, mindig csak előre!
Régi arany igazság, hogy aki menni akar, annak segíteni kell csomagolni!
Rengeteg szenvedéstől menekülsz meg, ha tartani tudod magad okos döntésedhez! Ehhez kívánok sok-sok erőt, kitartást, új életedhez meg nagyon sok boldogságot! Új év, új ÉLET!
BÚÉK, szeretettel:
ébredés
Gratulálok!
Kedves Feketeangyal,
gratulálok döntésedhez!
Nagyszerű nő vagy, remek ember. Megérdemled a boldogságot. Szerelem a jellem próbája.
Jellem pedig az élet nehéz helyzeteiben való helytállás képességével azonos.
Folytatáshoz figyelmedbe ajánlom a következő linket. Nagyon jó! :)
http://noiportal.hu/main/npnews-3945.html
Erős jellem vagy, aki keserű tapasztalatai révén erősödik, okosodik, fejlődik. Mindig legyőzni nehézségeit.
Nekem is megérte ide regisztrálni: Ritocska és Mások mellett, társad lehettem helyes életutad megtalálásához:)
Szép jövő előtt állsz, amihez sok sikert kívánok/kívánunk!
B.U.É.K.!
.
Igen igazad van teljes mértékben, én is ezeket gondolom amiket írtál!:)
Megyek is és iszok a jövőre, és a múltat elfelejtem!
Ez lesz az új évi fogadalmam!
Csak előre, és hátra soha többé!:)
Mindenkinek boldog új évet kívánok!
Köszönöm a segítséget!
Érdemes volt rátalálni erre az oldalra!
Segített, de még mennyit!:)
BUÉK!
Kedves ébredés!
Írásodból azt látom, hogy sokkal összetettebb, sokrétűbb az életed, mint azt én gondolni
mertem eleinte:) Elnézésedet kérem, amiért avatatlanul érintettem problémáidat! Ezek miatt
természetesen csak helytelen következtetésekre juthattam. Maxima mea culpa!!!
GondolatokGondolata saját összetétel. Azt akarja kifejezni, hogy a gondolatokról is lehetnek/vannak
kell legyen gondolatunk. Másfelől az emberben megszülető/cirkuláló gondolatok újabbakat szülnek.
Tehát a gondolatoknak más gondolatokat bizonyos ideig (pillanatig) birtokolniuk kell, hogy azokból
újabbak keletkezzenek:) Mivel hozzám mindez közel áll, emiatt találtam ki ezt a nevet:)
Szíves elnézését kérem Ritocskának, amiért magamról megfeledkezve, az illendőnél hosszabban
tartózkodtam/alkottam territóriumában:)
Végezetül a következő videóval kívánok minden jót:
http://video.xfree.hu/?n=fama2|3770a72fd85d6fe7908088342210f575
Az emlék halott, az is marad!
Az emlékek, bármilyen szépek, akkor hasznosak, ha érdemes őket felidézni, őrizgetni.
Más esetben károsak. Sőt, HATÁSUK PUSZTÍTÓ!!!!
Az emlékek felőrlik idődet, szépségedet, AZ ÉLETEDET!!! Szabadulj ezektől!!! Rád nézve kifejezetten előnytelenek. Mert az exed ezek által tart téged fogságban. Sőt, inkább ÖNKÉNTES FOGDÁBAN!!! Amíg ő vidáman hancúrozik a másik lánnyal, van képe felróni neked, hogy miért nem éred be az emlékekkel???!!! Az ő csodálatos emlékével, ami ugye VALAHA RÉG, valóban boldogító lehetett, ma viszont elzárja előled a boldogulás útját. Méghozzá tartósan.:(((
Elmondásaidból az látszik, hogy exed a maga részéről kiürítette a belőled nyerhető boldogságot és azt már egy
másik lánynál igyekszik megkapni. Méghozzá eredményesen. Ugyanakkor háttérnek szeretne megtartani téged.
Hogy ott legyél a kispadon, mint beugró, cserejátékos. És roppant ideges lesz a fiú, amikor fel akarsz állni erről a
kispadról. Ilyenkor az emlékekre hivatkozik, azokra apellál. HALOTT DOLGOKKAL MANIPULÁL TÉGED!!! Merthogy az
emlékek elmúltak, meghaltak. Soha vissza nem jönnek. Ölthetnek új alakot/formát a szereplők. Exed esetében ez
egy másik lány személyében meg is történt. De veled már SOHA!!! Mielőbb belátod, annál kevesebbet szenvedsz.
Feltéve, hogy nem vagy megverve önsorsrontó, önpusztító, azaz mazochista hajlamokkal. Mert ez esetben neked
kifejezetten az a jó, ha szenved a lelked, megaláztatásban részesülsz. Eddigiek alapján nem úgy tűnik, hogy ilyen lennél. Máskülönben nem írnék itt neked Szilveszterkor is, azt elhiheted:)
Lehet (sőt biztos), hogy volt párod VALAHA RÉG SZERETETT téged. De már nem szeret, lásd be! Ha szeretne, akkor nem egy másik lánnyal kavarna. Mi oka lenne máshol keresni a boldogságot? Csakis az lehet, hogy
1) Már kevés vagy neki valamiért. Nem merek, nem akarok találgatni, hogy miért, mi változott benned. Vagy, BENNE, irántad. Lehet, hogy rád unt és eredményesen keresi a változatosságot.:)
2) A másik lány annyival előnyösebb számára, hogy miatta otthagyott téged. Tehette, hiszen mindmáig totál
eredményesen manipulál téged. Mert te meg hajlamos vagy olyanokat elhitetni magaddal, hogy "hátha előtör benne a múlt" Ehelyett előtör belőle egy újabb ravaszság, amivel még jobban gúzsba kötheti szívedet. Képes lesz nagy érzelmeket bemutatni, angyali arcocskáját macsósan feléd fordítani. Tán még egy könnycseppet is elmorzsol szeme sarkában. Mindent megtesz, csak ott maradj a kispadon, hátha még jól jössz neki "valamire".
És akkor elég csak felemlegetni heves történetetek bizonyos pillanatait, és te ettől annyira elolvadsz, hogy önkéntesen, fogadalom nélkül leszel hozzá hűséges:)
Úgy, ahogy téged szeretett, NEKI MÁR KEVÉS!!! Különben miért ment volna el??? Tudod, legkönnyebben önmagát
csapja be az ember, mert nincs senki, aki ellent merne mondani neki:))))
Egyébként pedig rövidesen új év köszönt ránk. Egy kiváló alkalom megfogadni ÉS BETARTANI, hogy soha többé,
semmilyen téren nem állsz vele szóba.:) Mondd, mit veszthetnél még? Az emlékeidet? Azokért nem kár, hiszen
mára becsaptak, cserben hagytak!!! A reményteli szép jövődet? Azt nem neked tartogatja exed, hanem egy másik lánynak tette VALÓSÁGGÁ!!! Talán már teherbe is ejtette. Ki tudja. Valóban kell neked ez a "kaland"???
Pontosan
Pontosan nagyon is így van minden, mintha ismernél:)
Elmondom neked, hogy amint elengedtem megkeresett!
Én megmondtam neki, hogy nem akarok emlékezni, mert nekem így jobb lesz! Ezzel "bántottam meg", hogy akkor nekem nem jelentenek semmit az emlékek???
De nekem azt hiszem többet jelentettek, hisz ő lépett ki a kapcsolatból!
Olyanokat írt, hogy boldog volt velem, minden jó volt....A kérdés akkor miért ment el? Persze erre válasz nincs, boldog volt, de elment, mert boldog akart lenni! Ki érti ezt?:)
Igen lenne egy olyan akit én érdeklek, és képes lenne azt hiszem szeretni, és lépni is akartam, hogy akkor én boldog is leszek!
Persze, hogy az ex ilyenkor akar látni!
Ezért rossz, mikor továbblépnék, felkavarja az érzéseimet! Tudom nem kellene találkozni!
Egy dolog miatt szeretném látni, hogy magamnak esélyt adjak, hátha előtör benne a múlt!
Ez tudom önzőség...de mégis...
És hát a szilveszteri csók, igen azt ma más kapja, sőt minden mást amit eddig én kaptam, az már a lányé!
Kívánom, hogy legyenek boldogok tényleg!
Csak ha a volt párom boldog, akkor miért zaklatom fel??
Én úgy érzem, hogy engem igazán szeretett, akármi történt, úgy ahogy engem szeretett, mást már nem tud és én sem!
Ismertem a mozdulatait, nem kellett beszélnie tudtam mit gondol!
És ez kölcsönös volt....és amikor elhagyott, olyan ember hagyott el akit nem ismerek!
Egy idegen után vágyom ma már...
Dönts okosan, K&H!
Kedves Feketeangyal!
Szerintem nem a volt kedvesedet kéne elengedni, hanem a hozzá köthető szép emlékektől
szabadulni és az általa REMÉLT, kettőtök szép JÖVŐKÉPÉT felszámolni. Ugyanis csak reményeid
lehetnek egy ilyen KÉP szépségéről, aminek teljesülését a gyakorlat (külvilág, mások) minden erővel
akadályozni igyekeznek. Sőt, a JELENBEN, egyfolytában cáfolják!!!
Maga a párod egy másik lány JÖVŐKÉPÉT fényesíti. Éppen most is!!! Vele koccint éjfélkor, őt öleli Újévkor.
Te meg vársz erre a fiúra nyitott ajtóval? Miért? Tudom, szereted. Csakhogy szereteted/szerelmed eddig is kevésnek bizonyult megtartani kedvesed. Olyannyira, hogy őkelme idegen nő ölelésében "vigasztalódik". De azért időnként visszasétál hozzád, hizlalni benned az illúziókat. Semmi okod egy efféle méltatlan kapcsolatot elszenvedni! Dönts okosan, K & H! (Kerüld és Hűtsd ki örökre!)
Összegezve. Egy olyan kép reménye okozza szenvedésed, amelynek eljövetele több, mint kétséges.
Vagyis legjobb lenne felmérni veszteségeidet és elkezdeni egy teljesen új kapcsolatot, hozzád méltó,
kedves fiúval. Hidd el, létezik olyan, aki KIZÁRÓLAG RÓLAD álmodik, nem tesz kitérőket azért, hogy
aztán visszasettenkedjen a nyitott ajtón és nyugtázza, hogy "nem tudsz élni" nélküle. Igenis, van élet
exed után. Legyen erőd nem találkozni exeddel! Ettől ő feltehetően "kiborul", de ez már legyen az ő gondja!
Korábban lett volna benne ekkora "tisztázási" hajlam. Mielőtt egy idegen nő kegyeit el nem kezdte élvezni.
Sok erőt, bölcsességet, nyugodt elmét, békességet! :)
.
Mindkettőtöknek köszönöm a választ!
Igen nyitva hagytam az ajtót, lehet azt is be kellene zárni...
Annyira úgy érzem, hogy még sok olyan dolog van amit közösen kellene megtennünk, nem tudom mi az, de úgy érzem vár még valami kettőnkre!
Hát igazából a döntés az én kezemben van, ezért is félek most, általában a szívemre hallgatok, és sokszor koppanok, de felállok, és csak előre!
Viszont most....most nem tudom, mi a helyes írány!
Bár tudnám mit kellene tennem!:(
Kínos vég, vagy végtelen kín
Kérdésedre magad válaszoltál:
"Tényleg tiszta szívből elengedtem, viszont az ajtót nyitva hagytam számára!"
Vagyis az exed besétált, besétálni kíván a nyitott ajtón:) Valóban ezt akartad/akarod?
Exedben nem (igazán) zárult le lelkileg, ami fizikailag igen. Hiszen új barátnője van, ami
ugye elég meggyőző érv. Viszont ő csak most érzi át, mekkora veszteség érheti, ha már
nem lesz nyitva az ajtó. Látogatást kíván tenni nálad, hogy a nyitott ajtó nyitottságát,
személyes varázsa által biztosítsa. Számodra ebben semmi jó nem lesz, mert miután
kitámasztást nyert az ajtó, azon ismét kisétál az exed. Aztán oda-vissza járkál rajta.
Midőn új kedvesét öleli, reményeiddel, jóságoddal visszaélve sétál a szíveden :(((((
Te döntesz. Tiéd lesz a következmény is: lásd a címet!
Szia Kedves Feketeangyal!
Amit leírsz az "próbaszagú". Néha az élet leméri, hogy mit tanultál ezidáig, hogy valóban megtanultad-e a leckét.
A megoldás általában az arany középút, találd ki, hogy ebben a helyzetben mi lehet az. Találd ki és légy nagyon biztos abban, hogy mit szeretnél igazán. (És itt most nem olyan vágyakat értek, hogy látni szeretnéd.) És aszerint, plusz érzéseid szerint cselekedj!
Az elengedést megérzi a másik. Furcsa, hogy sok szerelmes tudni véli, hogy az ellentétes oldalon még szereti az illető, de azt, hogy bármi mást is érezhet az valahogy nem jut el... :)
Eddig bárki olyannal beszéltem, aki sokáig kitartóan "ragaszkodott" a régi kedveséhez, valamint saját tapasztalat is az, hogy ahogy elengedsz, a másik megjelenik. De nem biztos, hogy ez a megjelenés nem csak az érzelmi szálak leoldásának szokatlan okán történik...
Szóval csak ügyesen! Keresd azt, hogy NEKED mi a legjobb és tégy eszerint! :)
A legjobbakat! :)
Köszönöm
Köszönöm a hozzászólásokat!:)
Most vettem csak észre, hogy írtatok!
Azóta történt velem egy különös dolog, amit itt is olvastam, de kicsit késve, de sikerült megértenem!
Kb. egy héttel ez elött írtam az exemnek, pár szót beszéltünk, azt mondta "ha szeretem elengedem"!
Tudtam eddig is, hogy ezt kellene tennem, de nem ment,de ahogy ezt leírta, elengedtem!
Tényleg tiszta szívből elengedtem, viszont az ajtót nyitva hagytam számára!
Jobb kedvem lett, nem is hittem volna, nevettem, végre egy hónap után nevetni tudtam! Nagyon jó érzés volt!
Eltelt pár nap így, boldog voltam, persze eszembe jutott, de azt mondogattam magamban, hogy elengedtelek, legyél boldog! Így is gondoltam!
Aztán elkezdte zavarni, hogy jól vagyok! Rámírt, jelentéktelen dolog miatt, én közömbös voltam vele, megsértődött!
Másnap már haragudott rám, és elég durva dolgokat írt nekem!Erre se reagáltam nagyon, nem is haragudtam rá, had dühöngjön!:) elöttem csak azt volt, hogy elengedtem, legyen boldog, és én is az leszek!
Eltelt még egy nap, és megint írt!
Szeretne találkozni velem!
Nem tudom mit tegyek, felkavart most mindent!
Azért akar találkozni, hogy lezárjuk a kapcsolatot, de nem értem, már lezártuk, már vége van! Ő döntött így!
Félek találkozni, mert számomra ez egy esély! Viszont ő ezért akar találkozni, legalábbis így gondolom!
Hiszen ott a barátnője, akit szeret!
Vagy szerintetek? Miért lehet ez?
Rossz most, hogy nem tudom mit tegyek!
Mert eddig jobban voltam, ha nem keres, és semmi egyre jobban vagyok...most, hogy ezek történtek felkavart mindent!
Látni akarom mindennél jobban, de lehet nem ez a helyes út!
Egyszer elment végleg, nem tudom képes lennék-e újra végig nézni azt ahogy kisétál újra az életemből, ezt a részét a "filmnek" elég volt egyszer megnézni!
GondolatokGondolatának:
Lassan jobb lesz, ha külön "csatornát" nyitunk, ez ui. Ritocska blogja, de már néhány levél óta a kettőnk párbeszédéről szól. Bocsánat érte a többiek felé!
Azonban kénytelen vagyok még reagálni, mert félreértesz már megint (pedig visszaolvastam az irományomat, én világosan fogalmaztam), és nem szeretek tévképzetet hagyni még ismeretlenekben sem!
Ki beszélt itt 10 év korkülönbségről Kedves Ismeretlen Uram?:-)) Én csak annyit írtam, hogy lehetnék 10 évvel ifjabb, mert amúgy meg kinézetre mindenki egy tizessel fiatalabbnak néz, így 10+10=20, ennyivel már be is előzném a "lányomkorú" utódomat. Az exem fiatalabb volt ugyan, de messze nem 10 évvel, sőt, kettőnk közül őt nézték idősebbnek (amire büszke voltam:-)).
A másik, amit mindenáron "rám akarsz erőltetni", kedves GondolatokGondolata (amúgy honnan jön ez a név?), az, hogy én vissza akarom SZEREZNI az exemet. Ilyet sehol nem írtam, ui. már régen nem. Ezért vagyunk "csak" barátok, mert továbbra is szeretjük, tiszteljük, becsüljük egymást.
Belső dolgok ezek, de talán ismeretlenül nem gáz, ha írok róla. Az exemnek még soha nem volt felesége, nincs gyermeke. Én már voltam férjnél és két gyermekem is van, s bár kettőnk között is felmerült a gyerekkérdés, de a volt kedvesem meglehetősen lassan érő típus. Túlságosan is lassan érő, holott már középkorúnak számít, de még mindig nem érzi magát eléggé érettnek arra, hogy apa legyen. A jelenlegi párja még 10 év múlva is bőven szülhet neki, s egy férfinek az sem baj, ha a negyvenes évei vége felé lesz először apa, én viszont ennyi évet már nem várhattam volna... Nagyon nehéz volt ezt sokáig megértenem, hogy ezen állt és bukott az egyébként minden vonalon jól működő kapcsolatunk, de végül emelt fővel, méltósággal tehettem pontot a történet végére, hiszen nem az én "készülékemben" van a hiba, hanem a biológiában.:-) Arról meg ugye nem tehetek!?
Remélem, hogy ezúttal sikerült megfelelően és érthetően átadni a gondolataimat, kedves GondolatokGondolata, ha még lenne kérdésed, állok elébe, de akkor kérlek priviben beszéljük meg, ne tegyük próbára secretes társaink türelmét!
Szeretettel:
ébredés
Ébredéssel igyekszem lenni irántad:)
Kérlek bocsáss meg, valóban félreértettem egy s mást! Ám pár dologról biztosítani szeretnélek.
1) Nem venném a bátorságot, ismeretlenül kioktatni/észt osztani. Írásaidból érződik, magad is
sok dologban tisztán látsz. Tisztábban mint én, hiszen a te életed, a te történeted.
2) Nem sértesz meg, ha nem akarsz. És nagyon úgy tűnik, te nem akarsz sértegetni engem. Mint ahogy én sem téged.:) Csakis konstruktív, megoldás-orientált gondolatokkal próbálok szolgálni. Kezdő vagyok ezen a téren,
de jó szándékom/indulatom vitathatatlan. Legalábbis én ezt próbálom érzékeltetni. Őszintén sajnálom-, és restellem, ha nem ekképpen érződnék írásomból!!!
Belátom, a "leereszkedés" nem szerencsés kifejezés. Az odafordulás, társalgási hajlam/kedv/alkalom, találóbb lenne. Merthogy a 10 évvel fiatalabb partner helyzetbe hozása, tökéletes magyarázat, mindenre.
Nem szeretnék vájkálni múltadban, de magad is tudod, mindennek oka van. Tíz év korkülönbség igen jelentős.
Általad vázoltakból úgy tűnik, kevés eséllyel hozna kellemes folytatást "exed visszaszerzése" Ő minden bizonnyal
könnyedén "szocializálódott" mostani kedvesére, amit úgy gondolom, legjobb lesz tudomásul venned. Hangsúlyozom, hogy nem tanácsot adok most sem!!! Ez csak a privát meglátásom, de lehet, hogy tévedek.
Minden esetre lehetetlen konkurálni egy - elmondásod szerint- lányod lehetne korú lánykával. Bármennyire kis
tapasztalatlan liba lehet az illető, hamvas bája felmenti őt összes olyan fogyatéka alól, amelyek nálad hiányoznak. Hiszen te egy érett, okos nő lehetsz, amit nem bókolás végett írok!!! Ez tény, vitán felül áll.
Nem tudom, mennyire véled használhatónak, de szeretném figyelmedbe ajánlani a megismerkedéskori életkor összeillés, gyakorlati(nak mondott) képletét:
http://www.dack.com/misc/optimum_age.html
Magam is szeretettel vagyok irántad, és remélem, sikerült felébrednem:)))
Köszönöm türelmes jóindulatodat és minden jót kívánok neked!
GondolatokGondolata
Kedves!
Valamit nagyon félreértettél velem kapcsolatban. Az exem nem ereszkedik le hozzám és én nem vagyok alul! Hidd el a méltóságom megmaradt! "Sajnos" nem nyeretlen kétéves vagyok, a hibám mindössze annyi volt, hogy nem tudok 10 évet fiatalodni (exem mostani partnere bőven lehetne a lányom). Ezt azért nem egyszerű megemészteni, hogy egy olyan dolog miatt bukik egy kapcsolat, amin nem tudsz változtatni. Ebben ugye egyetértünk?
A félreértések elkerülése végett nem tanácsot vártam, csak a tapasztalataimat írtam meg az "ex visszaszerzése" témakörben, de remélem ezzel nem sértettelek meg.:-)
Szeretettel:
ébredés (ja, már felébredtem:-)))
Kedves ébredés!
Mindig az van előnyben, aki kevésbé érdekelt a folytatásban. Ideálisnak tűnő exed emészti napjaidat,
midőn őkelme éli életét. És időnként leereszkedik hozzád, kegyet gyakorolni feléd. Biztos, hogy jót tesz mindez leendő kapcsolatodnak? Hová lesz a méltóságod és az önértékelésed, ha így folytatod?
Az előbbiek persze költői kérdések. A lényeges kérdés az, hogy hol akadt ki nálatok a tű? Miért nem feleltél meg előző kapcsolatodban? Ezt feltétlenül tisztáznod kellene, ha - mint írod - baráti viszonyban vagy volt kedveseddel.
Miért fontos ez? Azért, hogy megtudd, alkalmas/hajlandó lennél-e annyit változni, hogy megfelelj? Jó lenne az neked? Képes lennél erre? Egyáltalán: elfogadná/igényelné tőled ezt a változást az exed? Merthogy ő biztos nem ott szeretné folytatni, ahol abbamaradt. Hiszen most/már olyan valaki van az oldalán, aki "hozza" azokat a "paramétereket", amelyeket te nem tudtál, vagy nem voltál képes realizálni.
Ritocska például nagyon okosakat tud mondani. Egyet kivéve: nem képes belátni, hogy bármennyire komoly dolog is a párválasztás, lényegét és szépségét tekintve: JÁTÉK!!! No persze nem a másik szívével, inkább annak mindenféle rátermettségével, ügyességével, rugalmasságával, azaz: életrevalóságával szemben. "Tesz üzemmód! :)"
Ébredés kedves, kellemes ébredést! :)
Pontosítás
Az előzőekhez még annyit tennék hozzá, hogy a "jó kapcsolatban MARADTUNK" természetesen nem pontos így. Eleinte munkált bennem a sértettség, megaláztatottság érzése, sokáig a hűvös távolságtartás jellemzett... Szerencsére nem bántottuk meg egymást olyan mélyen, hogy az visszafordíthatatlan sebeket ejtett volna, így lassan-lassan eljutottunk (ill. inkább én) egy olyan pontra, ahol már kimondhattam: ragaszkodás nélkül, szeretettel - s ha ő úgy akarja - barátként tudok viszonyulni hozzá. A folyamat kulcsszava a türelem! Semmit nem szabad sürgetni. Ha még nem eléggé gyógyult a lélek, akkor nem szabad erőltetni a baráti viszonyt. S főleg nem úgy, hogy folyamatosan azt a reményt táplálom magamban, hogy akkor majd ezen az úton visszaszerzem. A jelszó: csak könnyedén, áramolva! A görcsös akarást el kell felejteni...
Szeretettel:
ébredés
Igazi szeretet vagy ragaszkodás?
Kedves Sophieka és Feketeangyal!
Én teljes mértékben Ritocskával értek egyet, noha végigmentem gyakorlatilag az összes stáción, amiről Ti is írtok. 2008 tavaszán indítottam itt a Scereten egy fórumot, amelyen én is segítséget vártam, ugyanúgy, mint most Ti. Én is mindenáron vissza akartam szerezni a volt páromat.
Ez nem más, mint RAGASZKODÁS! És ez taszító. Minden esetben! A másik úgy érzi - még gondolati síkon is - hogy megfullad tőled! A ragaszkodás fojtogató szeretet!
Az igazi szeretetnél/szerelemnél hagyod a másikat szárnyalni, szabadnak lenni. Ha ő menni akar, elengeded. Ha úgy érzed, nagyon szereted, magadban természetesen meghagyhatod a kiskaput, amelyen ha szeretne, szabad akaratából visszasétálhat, de közben élned kell a saját életedet egyedül, kiteljesedetten, önharmóniában.
Most írok egy furcsát: nekem azóta sem volt komoly kapcsolatom, mióta az exem kilépett az életemből. Nagyon sok szenvedés van mögöttem (gyakorlatilag 3 év), de mostanra megbékéltem, ugyanúgy szeretem a volt kedvesemet, viszont már nem akarom feltétlenül visszakapni. Jó kapcsolatban maradtunk, gyakorlatilag baráti a viszony köztünk. Ő egyfajta mércét felállított bennem, amelyet tudom, hogy feltétlenül meg kell ugornia a leendő páromnak (és itt most nem külsőre gondolok elsősorban) ahhoz, hogy el tudjam fogadni.
Van egy jó hasonlat. Mi magunk vagyunk a torták! Teljesek, egészek, önmagunkban is. Mindenki más (partner, barát, stb...) csak hab lehet a MI tortánkon. A torta viszont hab nélkül is finom, élvezhető. Ti önmagatokban is értékes, becsülhető, szerethető emberek vagytok! Ezt ne tévesszétek szem elől!
Szeretettel:
ébredés
:)
Szia, én nagyon megértelek!! Ugyanúgy érzek, ahogyan te és én sem tudom elegedni őt, mert nagyon kötődöm hozzá és mindennél jobban szeretem. Nekem sem kell más, mert tudom, hogy soha senkivel nem lesz meg az a csoda, ami vele. Én kb. két napja találtam rá a Titokra itt a neten és jelnek vettem, mert abban igaza, van, hogyha itthon sírok reggeltől estig azon, hogy mennyire elrontottam, akkor nem fog visszajönni. És próbálok tényleg arra gondolni, hogy mi az, ami jó volt vele és, hogy hogy lehetne megint jó és csak arra gondolok állandóan, hogy megint együtt leszünk. Ettől egyrészt jobb kedvem van, mert úgy élek, mintha még mindig velem lenne. Másrészt reménykedem benne, hogy ez visszahozza nekem, mert amíg mindketten élünk, addig nem adhatom fel és nem is fogom feladni soha, mert Ő kell!! Csakis Ő!! :D
-
dupla hozzászólás ment el
Kedves Feketeangyal!
Tudod a szerelmi bánatok azért alakulnak ki, mert az a fél, aki szenved, benne marad a helyzetben, úgymond nem reagálja le, vagy nem úgy, ahogy amúgy számára a legjobb lenne. Ezt a belső én szépen éreztetni kezdi, azt súgja, nem jó ez az egész ügy már Neked, gyerünk kelj fel, lépj tovább. A tudatos én meg, a szeretet és a szerelem nevében masszívan ragaszkodik az elképzeléséhez. Ez egy belső harc, amit a tudatos és a tudattalan vív belül.
A jelenlétét kettő okból "érezheted" az egyik, hogy érezni akarod, a másik, hogy talán neki is eszébe jutsz. Tudod sok olyan ember van, aki úgy oldja meg, ha egy párkapcsolatában (vagy akár egymás után többen is ugyanaz) nem stimmel valami, hogy átlép egy másikba. Ezzel valójában elnapolja azt, hogy megkeresse mi az, amivel szembe kell nézni és az új, sokkal ígéretesebb partner ugyanazzá válik, amivé minden nem kívánt előző.
Éppen ezért elképzelhető, hogy bizony eszébe jutsz, hogy mivel szépen kihagyta a "gyászidőszakot", néha vissza-visszanyal a fagyi. De ez a kapcsolatotok későbbi alakulása szempontjából nem azt jelenti, hogy feltétlenül vissza fog menni. Ez csak annyit tesz, hogy volt valami, amit melletted kellett volna megtanulni és ezt ő elódázta.
A "véletlenek" oka a szűrt figyelem. Az, hogy mindig pont a kedvenc számotokat hallod a rádióban, vagy mindig olyan autót látsz, mint az övé, pedig nem is egy elterjedt típus, ilyen és ehhez hasonló jelek valójában túlértékelődnek. A tudatos figyelmünk szűrt észlelés. Ha mindenre ugyanúgy fókuszálnánk, amit látnánk, képtelenek lennénk az információhalmazt feldolgozni. Éppen ezért, ami a tudatalatti gondolkodásunkba kiemelt figyelemmel bír, ahhoz kapcsolódó dolgok észrevételére vagyunk programozva.
Ezt tapasztalatból mondom, hogy bármikor ki tudod verni a fejedből, ha valóban akarod. Lehet, hogy kell pár nap átállás, mire már nem fog állandóan eszedbe jutni, de könnyedén meg lehet csinálni egy kis tudatossággal és odafigyeléssel. A gond csak akkor van, ha igazán nem is akarod.
Javaslom, ha eszedbe jut, küldj neki fehér fényt és szeretetet, aztán azonnal engedd is el. Ezt nekem még elég régen egy Júlia nevű tanító ajánlotta, működött. Aztán "véletlenül" hallottam róla azt "Ízek, imák, szerelmek" című filmben is.
Innen küldök Neked egy párbeszédet! :)
" - Tudom, hogy rosszul érzed magad. De az életed változik és ez nem rossz dolog.
- Azt hittem, túl vagyok rajtad, de... szeretem.
- Nagy ügy. Majd beleszeretsz valaki másba.
- Tényleg hiányzik.
- Hiányold! Küldj felé fényt és szeretetet mikor eszedbe jut, aztán hagyd! Tudod, ha meg tudnád tisztítani a teret az elmédben, arra használhatnád a fickó iránti megszállottságod, és a bukott kapcsolatod, hogy megnyisson egy vákuum-ajtót. És tudod mit tenne az Univerzum azzal az átjáróval? Puff! Berohanna! Isten rontana be. Több szeretettel töltene el, mint amiről csak álmodsz."
Talán először ezt sokszor és gyakran el kell játszanod magadban. De, ha valóban elszánod magad arra vagyis megért a szándék, hogy elengeded, akkor kitartással pár nap alatt a töredékére csökkennek a gondolatok iránta.
Nézd azt nem érezhetted, hogy ő a másik felének hisz, ez egy kis csúsztatás magad előtt. Te szeretted volna, ha a másik felének hisz. Ugyanakkor az, hogy vele lettél egész azt jelzi, hogy önmagadban nem vagy egész és ezzel bizony dolgozni kellene. A párkapcsolat a közhiedelemmel ellentétben nem arról szól, hogy a felek kiegészítik egymást. Vagyis, amit nem tudnak azt a párjuk csinálja meg helyettük vagy tőle lesik el... Az ember alapvetően egy önálló lény és mások számára akkor a legvonzóbb, ha önmaga alkotja az egységet és egységként lehet hozzá "csatlakozni". Mindaddig, amíg ez létre nem jön a párkapcsolatok csak időleges tanulóterepek, amik előbb utóbb véget érnek.
És hidd el, elég erős vagy, csak most talán nem akarsz eléggé. Bocsásd meg ezt magadnak, légy önmagaddal szelíd és elnéző, kezeld úgy a lelked, mint egy hímes tojást. Ahelyett, hogy lépcsőket akarnál ugrani, gyászold meg alaposan ezt a kapcsolatot, sírd ki, veszítsd el belül! Enélkül az elengedés nem igazán működik. Talán még nem volt elég a gyász. Figyeld magad, hogy mire lenne épp szükséged! Szeresd magad, ahogy éppen vagy, esendőnek! Mindenhogyan!
Az erő pedig jön magától, amikor eljön az ideje.
A legjobbakat kívánom Neked!
Szia Feketeangyal!
Segítő szándékom jegyében írom a következőket.
Idézek Anne Wilson Schaef: Menekülés a meghittség elől c. könyvéből:
A meghittségre törekvő ember:
- képes arra, hogy "várjon"; hadd fejlődjön a kapcsolat a maga természetes útján
- képes arra, hogy őszintén megmondja a másiknak, ha nem érdekli valami, vagy éppen nem tud odafigyelni
- felismeri és elfogadja saját szükségleteit és megbecsüli őket
- társa és nem ápolója a másiknak
- tiszteletben tartja saját és társai személyi integritását, mert tudja, hogy a függőség a kapcsolatok gyilkosa, bármilyen formát öltsön is
- tudja, hogy mihelyt feladja saját spirituális és morális értékeit, azzal a kapcsolatot is aláássa
- jelen van önmaga és társa számára, és érzékeli az intimitásra alkalmas pillanatokat
- tudja, hogy a testi szerelem a meghittség elmélyülésével folyamatosan fejlődik
- tudja, hogy a kapcsolat csak egyik fontos összetevője az életének
- nem teszi senki más kezébe az életét
- vállalja a felelősséget saját életéért, és elfogadja, hogy társa ugyanígy önmaga életéért felelős
- őszinte magával azzal kapcsolatban, hogy ki is a társa, és felismeri, hogy értékrendszerük, reményeik és félelmeik hol térnek el
- tisztán, ítélkezés nélkül látja társát és önmagát
- nem vádolja sem a másikat, sem önmagát - így hát képes arra is, hogy önvád nélkül ismerje el saját hibáit is
- képes arra, hogy a másik "világának" része legyen, és eközben ne adja fel sajátját sem
- folyamatosan jelen van
- vállalja a kapcsolattal járó kockázatokat, és azt, hogy esetleg sebeket is kap
- érzéseit torzítások nélkül osztja meg a másikkal
- tudatában van a saját és a másik határainak, és tiszteletben tartja azokat
- tudja, hogy a szenvedés nem egyenlő a szerelemmel: fájdalmak léteznek, de a szenvedés mindig önként vállalt
- benne él saját élete folyamatában, és tiszteletben tartja a másik élete folyását, bárhogy alakuljon is
- úgy osztja meg gondolatait, érzéseit, élete eseményeit a másikkal, hogy nem igyekszik befolyásolni azt, hogy mit kezd társa az értesüléssel
- tudja, hogy szerelmet nem lehet kelteni, vagy kicsikarni, a szerelem ajándék
A meghittség előfeltételei:
- szeretünk valakit (szerethetők vagyunk)
- úgy, hogy közben önmagunk maradunk, és
- teljesen részt veszünk saját életünkben.
A meghitt kapcsolat tehát:
- ismerjük a másikat és a másik is ismer bennünket
- nyíltan megosztjuk egymással a dolgainkat
- gyakran simogatunk
- a romantika vagy a szex nem szükségszerűen része az együttlétünknek
- elevenek vagyunk, és társunkkal is megosztjuk az eleven létezés örömét
- legelsőként önmagunkkal alakítjuk ki a meghitt kapcsolatot
- társunkkal együtt tapasztaljuk meg az életet - közös történelmet írunk
- minden érzékünk részt vesz a megtapasztalásban
- nem külsődleges technikákkal hozzuk létre a meghittséget
- nem szorulunk a tér és az idő határai közé - a meghittség szoros kapcsolattartás nélkül is megőrizhető, és feltételezi, hogy elengedjük a másikat, ha menni akar.
A meghittség tehát:
- varázslatos, szavakkal nem megragadható, olyan, mint egy hologram
- sokféle - egyik formája sem érvényteleníti a többit, van belőle bőven
- játékos és örömteli - a hibákat és a bolondságokat is meg tudjuk osztani egymással
- azt jelenti, hogy sokat beszélgetünk, de sosem elemzünk
- ellentmondásos - együttlétet feltételez, de nem kényszerít erre; sok belefektetett munkát kíván, mégsem hozható létre mesterségesen
- ajándék.
..
Ritocska! Köszönöm a válaszokat, lehet, hogy félreértettem akkor!
Fura nekem ez a helyzet....igen nem akarom elengedni, de ez nem számít igazán, szabad ember, elment!
Szeretném elengedni, szeretnék nem rá gondolni, de az a baj, hogy szinte érzem nap, mint nap a jelenlétét...nem tudom, hogy már én csavarodtam-e be ennyire, és azért történnek a dolgok, mert ezt akarom...de túl sok a véletlen...és a sok véletlen nem hagyja, hogy akár egy kis időre is kiverjem a fejemből!
Úgy érzem vele voltam egész, úgy éreztem ő is engem hisz a másik felének...
Szeretnék emlékezni a jóra, de ha ezekre emlékszem, elfelejtem, hogy már nincs velem, és amikor erre rádöbbenek, megint csak kezdődik elöről minden!
Bár több erőm lenne, hogy felülkerekedjek ezen, azt hittem erős vagyok, mindig az voltam, de most....
Kedves Ritocska!
Köszönöm dícséreted, és kérdésed. Jól vagyok, meg persze egy picit megilletődött, és csodálkozom... Miért? Azért, mert ez új, hogy ha belejavítasz az írásba, pl. helyesírási hiba miatt, akkor kiveszi az időrendből az írást és előre teszi, ezzel teljesen megbontva a fórumbeszélgetés kronológiáját... ez nem tetszik!:(
ébredés írta:
"Én továbbra is jó viszonyban maradtam az exem édesanyjával, öccsével, hiszen nem vétettünk egymás ellen, miért kellene eltépnünk a szálakat?" - Ez nagyon tetszett!!! Ha jobban belegondolunk a legtöbb kapcsolatra ez ráillik... s itt most elsősorban arra gondolok, hogy "nem vétettünk egymás ellen"... valójában az összes "szenvedéstörténet" "Üdvtörténet", csak általában a veszteség miatti fájdalom eltakarja ettől az érintettet... persze csak egy ideig... S akkor ott vannak még a "keményebb diók", mondjuk a 10-15 éves házasságok... szép az, ha valaki 10 év együttélés utáni szakítás után ugyanezt el tudja mondani...:)
Persze mindez oda vezethető vissza, hogy a lélek/érzések tartományával nem szívessen foglalkoznak általában az emberek, illetve a korszellem igyekszik mindent megadni, hogy ne foglalkozzanak vele, ha pedig igen, akkor ÓVÓDÁSNAK és HÜJÉNEK kezel mindenkit, és azt mondja: szerelmes ugyan lehetsz, de te ehhez nem értesz, úgyhogy mennyé' párkapcsolati terapeutához meg magánéleti coach-hoz (mibe h már ilyen is van:D), vagy egyszerűen csak pszihológushoz.:)
Kedves Mindőtök!
Köszönöm szépen, hogy olvastok és a hozzászólásaitokat is. Bár ezt már írtam, de mindig jól esik, minden hozzászólás, még az építő kritika és a kérdések is. Bár nem adnám fel semmi pénzért, nem hagynám abba, de, amikor hozzászólásokat olvasok, valósággal szárnyakat adtok. Köszönöm. Újra és újra. :)
Kedves Ébredés!
Minden hozzászólásod kapcsán mély szimpátiát és egyetértést érzek, köszönöm szépen Neked ezt az élményt. :)
Köszönöm szépen Alexa.
Más: Az utolsó leveledben nem írtál semmit, véletlenül küldted el, vagy a tartalom tűnt el véletlenül.
És Drága Zsűl, régen láttalak, remélem, hogy nagyon jól vagy. Köszönet az értékes kiegészítésedért, mint mindig. :)
A legjobbakat kívánom Mindenkinek!
Ritocska :)
Kedves Feketeangyal!
"Azon gondolkodtam sokat ahol azt írtad, hogy az önzőségemet úgy értette a volt párom, hogy nem hagytam neki szabadságot"
Ezt én hol írtam Drága? :)
Nézd, én nem látok bele a kapcsolatotokba, ezért én csak arra reflektálok, amit leírsz.
Én az utolsó helyzetetekre írtam, azt, hogy nem tisztelted az akaratát. Mert ott úgy is volt. Egészen pontosan arra, hogy elhagyott, így döntött és nem fogadtad el a döntését. Te jobban tudni vélted, hogy őt mi teszi boldoggá azzal, amikor vissza akartad vonzani, meg hívni magadhoz. Egész pontosan így értettem és szerintem ezt Te is látod, csak nem jött össze a két gondolat teljesen Benned. A leírásod alapján az jött le, hogy már a szakítás után csapta oda, hogy önző vagy. Lehet, félreértettelek.
Hogy a szabadság a kapcsolatotokban mennyire volt jelen, azt nem tudom.
Őszintén szólva az, hogy hagyod menni, de közben rosszul esik, nem sokban különbözik a korlátoktól, még akkor sem, ha nem mutatod, mert tökéletesen érzi. (Energialények vagyunk.)
A családra az a gondolatom, amit Ébredés is írt. Az ég világon semmi köze ahhoz, hogy a családja kivel tartja a kapcsolatot. Szabad, felnőtt emberek, akik el tudják dönteni, hogy mit szeretnének. Nem kell velük az exről beszélni és ennyi. Ha Neked az esik jobban, hogy megszakítod a kapcsolatot tedd, de miatta ne hozd meg ezt az áldozatot, ha szereted azokat az embereket.
Én biztos nem tenném, ha valóban szívből azokért az emberekért akarom tartani a kapcsolatot és nem azért, hogy legyen honnan infóhoz jutni és maradjon egy kapocs az ex felé.
A legjobbakat kívánom Neked!
Köszönöm
Köszönöm a biztató szavakat!
Ritocska hihetetlenül okos, és érett nő lehetsz, nagyon jók a gondolataid...
Azon gondolkodtam sokat ahol azt írtad, hogy az önzőségemet úgy értette a volt párom, hogy nem hagytam neki szabadságot...Lehet van ebben is valami...
Sokaknak tettem fel a kérdést, hogy vajon szabadságra vágyott ezért ment el? És mindenki nézett, hogy ha ennél nagyobb szabadságot akar, mással se lesz boldog....
Én tényleg megadtam neki a szabadságot úgy érzem! Sok barátom, főleg barátnők pórázon tartották a párjukat, nem engedték egyedül bulizni, féltékenykedtek....
Én nem! Mondtam neki, hogy attól, hogy velem van, mehet bulizni, ha nála is voltam, menjen nyugodtan, nekem az elég, ha mellettem alszik el! És így is gondoltam!
Volt olyan, hogy együtt mentünk el szórakozni, egész este nem is velem volt, hanem egy lánnyal! Ezért se szóltam neki, mert megbíztam benne, mert kiérdemelte a bizalmam...
Egyet kértem tőle csak, hogy ne hazudjon! Mondtam neki, hogy élheti az életét, ahogy eddig, csak van egy párja, és ha ő is így gondolja, akkor ossza meg velem az életét! Így tartottam helyesnek a dolgokat!
A legjobb barátai is őszintén mondták, hogy nem csajozik, és hittem nekik, mert ismertem! Az utcán előbb néztem meg egy szép lányt, mint ő! Pedig mondtam neki, hogy nézze meg nyugodtan! Simán megbeszéltük, ha neki tetszett valaki az utcán, vagy nekem! Ettől csak azt éreztem, hogy "na ha veszek egy ilyen cipőt az majd tetszik neki!"
Volt viszont arra is példa sajnos, mikor már akkora szabadságot akart, hogy azt nem hagytam szó nélkül, de nem bánom! Ünnepekkor együtt voltunk, épp megbeszéltük, hogy nézünk egy filmet, egyszer csak, hogy ő el akar menni a haverokkal! Várta, hogy mondjam, hogy menjen csak!
...de nem mondtam....Azt mondtam neki, hogy: tudod ünnep van, épp terveztünk valamit együtt, és te meg most mennél! Máskor mondanám, hogy menj nyugodtan, de most nem tudom, úgy érzem, hogy ezzel nagyon megbántanál!
Erre elkezdte, hogy de miattam nem tud elmenni....csak visszatartom őt! Annyit mondtam erre, hogy akkor gondolja végig mi a fontosabb....mert ha én nem számítok neki, nem hogy rám, kapcsolatra nicns szüksége...
Szerettem volna megértetni vele, hogy maradjon szabad, viszont, ha szeret és velem van, akkor ekkora áldozatot neki is meg kell hoznia!
Végül nem ment el, duzzogott kicsit, és megbeszéltük, hogy keres megoldást!
Egy évvel később ez lett a vége, hogy elhagyott!
Bocsánat megint hosszúra sikeredtem...
A lényeg, hogy én megadtam neki a szabadságot...és úgy érzem tényleg határok nélkül engedtem neki mindent, mert én boldog voltam, hogy mellettem az lehet aki akar lenni!
És mégis megfulladt mellettem, de nem a szabadságra vágyott, hanem másra...
A másik, hogy miért nem akarom a családjával tartani a kapcsolatot, lehet rosszul látom, de nem akarom őt megbántani!
Mert úgyis kiderülne, hogy a szüleivel beszélek néha....és neki ez rosszul esne! Nagyon megbántott, de én nem akarom őt bántani, és ezért szakítok meg minden kapcsolatot a családdal is!
Kedves Ritocska!
Gratulálok az íráshoz, szépen körbejártad, mondhatni kereken, ezt a kérdést!
Nagyon sokszor vegig olvastam
Nagyon sokszor vegig olvastam es koszonom
Ritocskának és Feketeangyalnak
Ritocska!
Ma láttam először az írásodat... elképesztően nagy életbölcsességről, önismeretről árulkodik. Követendő példa, és jó, hogy megmutatod másoknak is: így is lehet. Sőt, csakis így lehet. Így érdemes.
Köszönöm!
Feketeangyal!
Ritocska válaszához sokat nem tudok tenni (nagyon megszívlelendő, amiket írt Neked!), csak a saját tapasztalataimat osztanám meg Veled.
A férfiak legtöbb esetben megvárják, hogy a nő adja a szájukba azt, amit szeretnének. Én is elkövettem ezt, de megtanultam, hogy nem érdemes megtenni nekik ezt a "szívességet". Utána megvan a mentség a viselkedésükre. Nem nagyon érdemes azt sem firtatni, hogy ezt vagy azt miért lépték meg. Sok esetben maguk sem tudják, mert a lelkifurdalás elfedi a valódi okot. Azt olvastam egy pszichológiai könyvben, hogy a férfiak konfliktuskezelő viselkedése teljesen más. Egy nő, ha elveszít valakit, akár hetekig, hónapokig, netán évekig gyászol. Egy férfi másként éli meg a veszteséget. Minél inkább szeretett valakit, a szakítás után annál hamarabb próbál vígasztalódni más karjaiban. A férfiak ugyanis nehezen tűrik/viselik a lelki szenvedést. A tapasztalat azt mutatja, hogy ez valóban így van.
Más. Ha szereted az exed családját, miért kellene őket elveszítened? Nyugodtan levelezhetsz velük, telefonálhatsz nekik, pláne, ha jó volt a kapcsolatotok. Én továbbra is jó viszonyban maradtam az exem édesanyjával, öccsével, hiszen nem vétettünk egymás ellen, miért kellene eltépnünk a szálakat? Ha nincs harag Benned, fontold meg.
Szeretettel:
ébredés
Kedves Eni!
Szívből gratulálok Neked a fejlődésedhez, ahogy ezt már meg is tettem a saját írásodnál is.
Köszönöm, hogy olvastál és a hozzászólásodat is. Mindig örülök, ha Te vagy más hozzáteszi a saját részét az írásomhoz. Köszönöm!
A legjobbakat kívánom!
Kedves Feketeangyal!
Ha boldog akarsz lenni, az önzőség a legjobb út. Bár ebbe a mondatomba talán bele fognak kötni mások, de az egyetlen személy, aki mindig ott marad magunknak, az saját magunk. Az fix, ha azt tudjuk szeretni, ha abban tudunk bízni furcsa mód megváltozik az egész világ.
Az önzőség szó mára más értelmet kapott. Mert sok ember azt hiszi, hogy a világban nincs elég jó mindenki számára, ezért, ha valaki él egy lehetőségévél gyakran rádobják, hogy önző, mert nem gondolt másra. Holott az a valaki csak sértettségében, csalódottságában tolja oda ezt mert látja, hogy ő nem tudott élni a lehetőséggel, ami talán előtte is ugyanúgy ott állt egy darabig.
A párod az önző szót arra értette, hogy észrevette, irányítani akarod. Úgy mond le akarod igázni. És mindegy, hogy a szeretet nevében vagy a boldogság nevében tetted, de a TE akaratod akartad rajta érvényesíteni. Nem hagytad, hogy önmaga legyen és úgy döntsön, ahogy neki jó. Látod, ha így nézzük, ő is önző, mert magának akar jót és nem érdekli Veled mi van. Mindketten ugyanazt csináltátok valójában.
Érdemes megérteni, hogy nem birtokolunk magunkon kívül senkit. Mindenki szabad. Mert szabad akarata van.
A másik, hogy pusztán azért, mert Te azt gondoltad nem kellett volna hazudnia, attól ez még nincs így. Ez a TE elvárásod volt felé, aminek ő nem akart (vagy nem tudott) megfelelni. És nem is KELL megfelelnie Neked, csakis önmagának.
A gyászra pedig... Mindenki másként gyászol. És van, aki elnapolja a gyászt. Mindenki más. Ezt kell megérteni.
Tele vagy elvárásokkal valaki más iránt, aki talán máshogy gondolkodik és érez, mint Te vagyis nem tudja teljesíteni az elvárásaidat. Nagy részüket bármennyire is azt hiszed, hogy tudja, valójában fogalma sincs róluk. Ez a játék Benned folyik. Nem vele harcolsz, hanem magaddal.
És azért harcolsz magaddal, mert a Belső Éned már tudja, hogy ideje olyan dolgok felé fordulni, ami Neked tényleg jó, amiben örömöd leled, Te pedig ésszel véled tudni, hogy mi a jó Neked. A különbség annyi, hogy míg Belső Éned az egység része, a kollektív tudatalatti része és ezáltal ismeri mások szándékát, a tudatos rációd általában csak azt tudja, amit felfogsz a külvilágból.
"Kevés idő telt el mióta elhagyott....azt hiszem, az, hogy holnap még nem kelek fel az ágyból, és nem leszek boldog....az még érthető...de tudom azt, hogy idővel fel kell állnom, és újra mosolyognom kell (úgy várom, hogy mikor fogok végre mosolyogni)..."
Nem idő függvénye. Ha Te úgy érzed ez most Neked "jó", hogy nem kelsz fel, hogy kicsit még a szenvedés a társad, tedd! Nincs ezzel baj. De utána ne azért áll fel, mert fel KELL állni. Nem kell. Állj fel magadért és azért, hogy új, talán ennél sokkal szebb tapasztalatokra lelj. Hogy megismerd más szerelmét és Te is megtudd milyen az úgy szeretni, ha megtanultad önmagad szeretni. Hogy megismerd azt, ha belső forrásból táplálkozol és alapvetően nincs szükséged másra. Elképesztően más dimenzió úgy lenni valakivel, hogy alapvetően magadra támaszkodsz ebben a dologban. Mivel a közfelfogás alapvetően nem ez, ezt sokan magányos dolognak tartják, meg azt hiszik nincs szenvedély benne, meg ilyeneket. De valójában ez nagyszerű. Így lehet igazán szeretni, elvárások és szükségek nélkül, csak magárért a szeretetért.
A legjobbakat kívánom Neked és persze a boldogságot! :)
Kedve Ritocska!
Azt hiszem, amikor az embernek szerelmi bánata van, nem képes felfogni, hogy nincs egyedül...Azt gondolja; "tudom, hogy neked is volt bánatod, de neked elmúlt, nekem meg most van és kész!"
Sokan ilyenkor, nem képesek észrevenni, más bánatát, vagy éppen a szeretetét...sokan akik mindennél jobban szeretnek, végignézik, ahogy te szép lassan csak egy test leszel, egy haldokló üresség...
Önzők vagyunk mi emberek, és ebben az esetben, az ember nem tud tisztán gondolkodni, csak az jár a fejében, hogy úgyis visszajön, nem mehetett el végleg, én szeretem, ő nem szeret, de majd rájön, nem lehet így vége...
Azt hiszem a legtöbb energiát azzal veszítjük el ilyenkor, hogy tagadunk, tagadunk, és tagadunk...
A szívemmel elkövettem a legtöbb hibát, keresem a neten, keresem telefonon, haragot szítok ellene, de mégis annyira megalázom önmagam, csak azért, hogy csoda történjen...pedig azt hiszem a csoda nem így működik...
Véletlen bukkantam az oldalra, csodát kerestem, mindenben, mindenhol, másoktól vártam a csodát...
Megtaláltam ezt az oldalt, és megdobbant a szívem, hogy végre van megoldás!
Pár hete hagytak el engem...nem tudtam elhinni, hogy vége, pedig már rég tudtam, hogy nem szeret...Az egészben a legrosszabb, hogy én adtam a szájába a szavakat...."tudom mit érzel, szeretnél egyedül lenni, terhedre vagyok, türelmetlen vagy velem, zavar még az is, ha levegőt veszek"....mindezt én mondtam ki neki, azt mondta, igen ezt érzi, nem tudja mi legyen...abban a pillanatban nem mondtam semmit, engedtem, hogy döntsön, nem hittem, hogy elhagy....
Hogy lehettem ilyen bolond? Miért ne hagyná el az ember azt aki mellett megfullad?
Másnap megszületett a döntése...elhagy...még akkor sem fogtam fel...csak azt az egy esélyt kértem,csak ez hajtott, hogy adni fog esélyt nekem!
És a mai napig reméltem, hittem, hogy úgyis rájön....
Harag van bennem és megértés, hit és hitetlenség, feladás és harc...
Azt mondják az az igazán bölcs aki ismeri önmagát...nem ismerem önmagam....tudom milyen vagyok, de nap mint nap meglepődök önmagamon...
Mindig is harcban álltam önmagammal, tudni szoktam általában mi a helyes, de mindig a szívem vezetett...
Én is segítséget vártam tőletek..azt hittem, ha mással megtörténik velem is...
Olvasgattam amiket írtatok...és rájöttem ez nem így működik....a sorok közt kell olvasni....
El kell engednem szeretettel....most ezt szeretném, és nem akarok várni rá többé...
Bevallom azt vártam, hogy jelentkezik majd, írtam neki levelet, szerettem volna találkozni vele, mindent megtettem....de nem válaszolt semmire
Nem rég hajlott a találkozóra, de rájöttem, hogy már mással van együtt...és ez akkora haragot keltett bennem, hogy fel is hívtam rögtön és a fejéhez vágtam, hogy miért hazudtál? Ő úgy gondolta semmi közöm hozzá, igaza van, nem vagyunk együtt, nem csalt meg, hanem most alakult ki... Nem is ezért haragudtam, hanem azért, mert hazudott, kértem, ha van valakije mondja el, ne mástól halljam vissza, hazudott, és azt mondta, hogy neki is rossz, nem kell neki senki, csak a szép emlékek vannak benne, fontos voltam neki....nem hittem többé neki, annyira haragudtam...
Azóta már nem beszél velem, utál, mer rájöttem...Én már nem haragszom rá, úgy érzem, az ő haragja is magának szól, mert tudja, hogy hazudott...
Amiket írtál, magamra ismertem, mindkét oldalon....harag van bennem, szeretet, bánat, öröm, minden...
Az fáj, hogy az a sok év amit együtt töltöttünk, ő úgy mondd nem gyászolta meg...
Fáj az is persze, hogy nem kaptam meg azt az esélyt, mert ő már érezte, hogy baj van, de nem szólt, magának adott esélyt nekem nem akart....és ezek után rám mondta, hogy önző vagyok...
Hiába mondtam neki, hogy ha baj van, de nem teszel semmit akkor, változatlan marad minden...
Én beismertem neki a hibáimat, azokat amiket én is másképp tennék...
Mindent elkövettem azért, hogy visszaszerezzem, pár nap alatt, mindent tönkre tettem, ha előbb észhez kapok, és elengedem, akkor nem utál meg....mert az utóbbi napokban az önzőség és a harag volt csak bennem azt hiszem...nem is tudom mi lett volna akkor, ha azt mondja kapok egy esélyt...igazából, nem is tudnék bízni benne már, mert hazudott, és nem értékelte a szeretetemet. Azt hiszem egy kapcsolat ezen alapul azért, amit adsz, azt várod vissza...mert ha egyoldalú akkor, nem kapcsolatról van szó...
Kicsit úgy érzem sikerült bevonzanom a rosszat...mikor még együtt voltunk már felbukkant a nő akivel most együtt van....Sokat beszélgettek....zavart, de nem szóltam neki, mert nem akartam féltékenykedni, azt gondoltam, miért ne barátkozhatna?
Minden egyes percben féltem, hogy elhagy miatta...és megtörtént...
De hát megtörtént, ezt is elengedem, nem hibáztatom magamat már....voltak hibáim. Kinek nem?
El akarom engedni....szeretnék úgy rá gondolni, hogy ne sírjak, hogy szép emlékek legyenek...
El akarom felejteni a félelmeimet, hogy egyszer újra képes legyek mások felé nyitni, hogy azok akik szeretnek, ne azt mondjam nekik, hogy: hagyjatok békén, nincs szükségem rátok!
Kevés idő telt el mióta elhagyott....azt hiszem, az, hogy holnap még nem kelek fel az ágyból, és nem leszek boldog....az még érthető...de tudom azt, hogy idővel fel kell állnom, és újra mosolyognom kell (úgy várom, hogy mikor fogok végre mosolyogni)...
A legnehezebb elengednem a családját, nagyon szeretem őket, hiányozni fognak, de úgy félem nem tarthatom velük a kapcsolatot, nem lenne helyes...viszont szeretettel gondolok rájuk...
Remélem nem baj, hogy írtam ide...szerettem volna veled/ veletek megosztani a gondolataimat...sokat segített az írásod, és egy előző fórumban írtak is....rájöttem a segítség nem úgy érkezik, hogy kérdezek, és ti válaszoltok...meg kell tanulni olvasni a sorok között...
Köszönöm a segítséget, mert segítettetek, azzal, hogy olvashatom az írásokat...
Fiatal vagyok még, biztos, hogy van bennem még boldogság, és szeretet....sok mindent kell még tennem magamért...és most kicsit önző leszek igen...és azt kívánom magamnak, hogy boldog legyek!
valasz
Sziasztok,mar reg nem voltam itt,de ma szerelmi banatom van,ugy hogy idekattintottam,es mit latok,egy ram vonatkozo temat...erdekes...en hiszek a vonzasban,most is,es ez is egy bizonyitek nekem.A fent leirtak szerintem is igazak,csak nagyon nehez nem lenni duhosnek a korulmenyekert,még ha mi is vonzottuk magunknak.Vadolunk masokat,magunkat.Mikor volt O nekunk minden konyen ment,mar mar hihetelenul jol mentek a dolgok,sikeresek voltunk,most hogy nincs ezt eloidézni nagyon nehez.De eljuk meg a jelent,szeressuk magunkat,es emlekezzunk azokra a gyonyoru erzesekre amit ateltunk,koszonjuk meg azokat,es vissza jonnek,ateljuk majd ujra vagy vele vagy massal es minden kivilagosodik ujra.Akkor majd ra jovunk ennek igy kellet lennie....mert a valtozas nem mehet fajdalom nelkul...
Én is köszönöm,
Én is köszönöm, végigcsináltam az egészet, lépésrőé lépsére, ahogy leírtad. Örülök, hogy sikerült elfogadnim a helyzetet, sikerült elengednem, és nem bánok semmit, értem, mi és miért történt.
Jó volt olvasni, nagyon magával ragadó. Köszönöm!
:))))))))
Kedves Mindannyiótok!
Tényleg nagy öröm volt, hogy tetszett, mert nem voltam biztos benne, hogy érthető lesz mindenki számára. De ezek szerint az. Köszönöm az olvasást és a hozzászólásokat is! Mindnek nagyon örülök és nagyon becsülöm.
Kedves Lolli!
Olyan nagyon hajlamosak vagyunk önmagunkat háttérbe tessékelni a "problémáink" miatt. Pedig szegény kicsi Belső Én, belőle indul minden "probléma" és néha hiába szól halkan, hogy itt vagyok, itt vagyok. Néha még akkor sem hallgatjuk meg, ha már üvölt szegény... De, ha egyszer észrevesszük már mindig tudjuk, hogy ott van. És ez jó. :)
Kedves Melazo!
Nagyon örülök, hogy tetszett. Köszönöm minden sorod, az ajánlott könyvet és azt, hogy újra eszembe juttattad Kunderát! Emlékszem, nagyon tiltakoztam az egyetemen, amikor kötelezőnek adták A lét elviselhetetlen könnyűségét, aztán mennyire tetszett.
Kedves Eleklaci!
"Hagytam elmenni, de vissza kell kapnom! Érzem, hogy vissza fog jönni!" Amíg ezt érzed, addig még a türelmen kívül más tanulnivalód is akadhat. Valóban azokból a cselekedetekből tanulunk a legtöbbet, amire azt hisszük, hogy "hibáztunk". És általában lehetőséget is kapunk az élettől ezeket újra el nem követni, csak nem mindig úgy, ahogy azt hisszük. Köszönöm, hogy olvastál és írtál! :)
Végül, de természetesen nem utolsó sorban Drága May!
Köszönöm szépen, hogy olvastál és, hogy egy újabb tapasztalatoddal ajándékoztál meg!
Bár az írásaim mindig személyes tapasztalaton alapulnak, semmi esetre sem mostani helyzetet írtak le. Teljesen jól vagyok, sőt, mindig minden nap egyre jobban. :) Köszönöm szépen az aggodalmad is, jól esik, ez a szeretet. :) Köszönöm! :)
Mindenkinek a legjobbakat kívánom! :)
naaaggyooon jóóóó!
Nagyon jól leírtad, hogy mit lehet ilyenkor érezni.
A szakításunk után a volt partnerem sehogyan sem akarta elfogadni a tényeket (én voltam a gondoskodós pótanyukája, s ő pedig nem akart felnőni ebből a számára kényelmes szerepből).
Sem az érzéseit, sem a gondolatait nem teljesen (csak részben) értettem meg ez idáig, de most a Te írásod segített, köszönöm:)
Azért abban reménykedem, hogy ezeket most nem Neked kellett átélned ugye?
Elképesztő
Mintha a saját történetem olvastam volna... Bár én nem tudnám ilyen szépen megfogalmazni. Az enyém 5 hónapja történt! És még mindig szeretem a hölgyet. Hagytam elmenni, de vissza kell kapnom! Érzem, hogy vissza fog jönni! Nekem azért kellett ez a pofon, hogy rájöjjek a hibáimra, hogy tudjam, mint nem szabad elkövetnem a jövőben. Megtanultam! Kemény lecke volt, de megtanultam! Most a türelmem van próbán! De ezen a vizsgán is átmegyek. És a végén ott lesz, amire vágyok.
!
zseniális!
pillanatról pillanatra váltakozott bennem az érzés, hogy ez most épp egy irodalmi teljesítmény, vagy egy naplórészlet, te írod-e, vagy csak idézed... komolyan veszed éppen, amit írsz, vagy csak viccelődsz. annyi biztos, hogy adtál vele! olyan dolog, amit akkor kell elolvasni, ha baj van. lehet, hogy valakinek nagyon helyre teszed a lelkét vele...
és eszembe jutott róla egy könyv. Grendel Lajos: Szakítások (http://legeza.oszk.hu/sendpage.php?rec=li0771 engem kicsit Kundera nobel-díjas regényére emlékeztet...)
Csodálatos írás!
A legjobb amit valaha olvastam ebben a témában!
A két felfogás egymás mellé állítása nagyon szemléletes.
Elmentettem, hogy máskor is elolvashassam.
Felfogni, hogy egyszer minden véget ér a sok üres reménykedés helyett, igazi megváltás.
Jól begyakoroltam!
Mostanában élvezem, hogy a változás mentén új vágymagvak sarjadnak. Nem ragasztom magam hozzá senkihez, és egyre kiváncsibb vagyok. magamra... :D