thesecret.hu

2009/2010. évi második szemeszter kemény időszakom volt a főiskolán. Alapvetően nem lett volna sokkal keményebb, mint a többi a többi, de a bsc/kredit rendszer legnagyobb előnye egy idő után visszaüt. Ez történt velem is. Bár nem voltam rossz tanuló a főiskolán, sőt kifejezetten jól teljesítettem a tantárgyaimat (az ösztöndíj miatt), de alapvetően olyan vagyok hogy ami nem érdekel azzal nem foglalkozom. És hát ami tárgy annyira nem fogott meg azt nem erőltettem, hagytam neki időt (átcsúsztattam a következő aktuális félévre) hátha majd akkor jobban fog érdekelni.

Csak hogy ez a szemeszter volt az utolsó számomra, ezt követte az államvizsga illetve a diploma.. Április közepe táján tudatosult bennem, hogy mivel is állok szembe. Közel kétszer annyi tárgyam volt, mint egy átlagos félévben, plusz mellé még ott volt a szakdolgozat ami persze megint csak egy döntő dolog.

Na, tehát áprilisban megkezdődnek a zh-k és a beadandók időszaka. Nagyon kétségbe estem. "Úristen és egyéb Entitások! Hogyan fogom én ezt megcsinálni. Szinte mindennek az irányítása kicsúszott a kezemből. A hullámok összecsaptak a fejem felett. Pánikba estem és egyre jobban tudatosult bennem, hogy rajtam már csak a csoda de legalábbis a Máriapócsi Szűzanya szenteltvize segíthet.. Persze ez nem így volt! Valójában nekem kellett változtatnom a hozzá állásomon. Nem tudom honnan és miként jött a gondolat, hiszen akkoriban még nem ismertem a Titkot, de elkezdtem elképzelni magamban, ahogyan átveszem majd a diplomámat a rektortól kezet rázok vele, mosolygok rá és megköszönöm neki :) Közben szépen túléltem a zh-s időszakot, történt egy-két olyan kisebb csoda amit itt inkább nem részleteznék, de aki volt hasonló helyzetben tudhatja min mentem keresztül.

Közben túléltem sikeresen a zh-kat. Jött az utolsó nagy megmérettetés előtti vizsgaidőszak, plusz szakdolgozat leadás. Hozzá kell tennem, hogy bárki aki tudta, hogy milyen helyzetben vagyok azt mondogatta hogy ez nem fog sikerülni. "Te államvizsgázni, ebben a félévben? Felejtsd el, tele vagy tavalyi tárgyakkal, és még hátra van XY és ZZS és VW tanárok vizsgái akik szemrebbenés nélkül vágtak már ki sokkal jobb embereket is." De ennek ellenére nekem mindig a cél lebegett a szemem előtt. A vizsgaidőszak majdnem minden napjára jutott egy vizsgám, hála a trehányságomnak. Tehát stressz az volt rendesen. Gyakorlatilag minden napra jutott egy csoda, mindet nem írom le mert egy külön könyvet meg lehetne tölteni vele, de legyen elég annyi hogy valahogy mindig minden összejött. De valahogy mindig attól féltem hogy valami piti tárgy miatt fogok elcsúszni, ráadásul a sok stressz és nem alvás plusz kevés étkezés miatt teljesen le voltam gyengülve (fogytam kb. 12 kilót). Közben elnéztem a szakdolgozat leadásának határidejét is, így majdnem egy hónappal előbb adtam le a konzulens tanáromnak, mint amikor kellett volna, ő meg nem tudta ilyen hamar kiértékelni. Kezdett a cél, az áhított diploma egyre messzebb és messzebb kerülni tőlem mintha egy végtelen utat szerettem volna bejárni.

Május elején nem bírtam tovább, kell egy hétvége amikor nem gondolok semmire, ezért beneveztem egy teljesítmény túrára, rögtön a legnagyobb és legnehezebb 50 kilométeres távra. Ilyen legyengült állapotban és nehéz terepen utólag nézve nagy felelőtlenség volt belevágni. Az első 10 kilométer után a bakancs feltörte a lábamat, szédelegtem, a combom kidörzsölődött, fel akartam adni. Velem kb. egy iramban halad egy idősebb úriember, egyszerű alföldi fickó amolyan kicsit magának való igazi teljesítmény túrás veterán. Neki mondogattam, hogy a következő pontnál kiszállok, feladom, normális körülmények között menne, de most így nem! Erre ő:" No komám, ilyet még viccből sem mondunk, gyere velem oszt majd csak beérünk estére nem kell szaladni, a következő pont egy faluban lesz, ott meg van kocsma iszunk egyet, utána megint egy falu ott is iszunk egyet utána meg már csak 3 pont marad, az meg könnyen meg lesz!". Kitartottam a veterán mellett, bár az első falu olyan picike volt hogy még egy kisbolt sem volt, a következő településen tartottunk néhány túratárssal egy kis pihenőt. Ott kinyögtem a problémáimat, hamar kaptam is babakenőcsöt, hintőport, ragtapaszt, egy sört és némi biztatást. Több nem is kellett! Összeszorított fogakkal, de megcsináltam a túrát, nem volt könnyű de csak is a cél lebegett a szemeim előtt. Amikor jócskán sötétedés után beértem és kicsit megpihentem volt időm gondolkodni. Ha ez sikerült, így ilyen állapotban, akkor már semmi sem lehet akadály.

Ezzel felvértezve vágtam neki a hátralévő vizsgáimnak, sorra teljesítettem őket. Voltak reménytelen pillanatok, voltak sokan akik nem hittek bennem, de én hittem magamban. Hiszen a túrát is teljesítettem úgy hogy hittem magamban, akkor ennek is sikerülnie kell. A legnehezebb vizsgán is elsőre átmentem, pedig a tanár talán a legszigorúbb az egész intézetben. Képzeletben több ezerszer lejátszottam azt a pillanatot amikor átveszem a diplomámat, elképzeltem milyen kézben tartani, hogyan néz ki. Kicsit olyan érzésem volt, mintha minden az utolsó pillanatban úgy fordulna, ahogyan nekem kell. Akkor még nem tudtam hogy miért történik ez, csak élveztem és örültem neki hogy a részese, sőt főszereplője vagyok a történéseknek. Voltak bonyodalmak, kemény helyzetek, de mindig minden megoldódott, mintha egy jó tündér a háttérben mindig segített volna.

Elérkezett az államvizsga napja, mondanom sem kell, hogy előtte nem alvás 3 napja, minimális étkezés mellett próbáltam még minél több információt az agyamba zsúfolni. De reménytelennek tűnt. Elsők között mentem be vizsgázni, remegő kezekkel húztam ki a tételt. Nem épp kedvenc témákat húztam, de tudtam róluk igen sokat beszélni. Szakdolgozat védés: a konzulens tanárom igen lehúzta, közepesben egyeztünk meg, hogy inkább legyen egy kicsit rosszabb mint túlértékeljem magam. Részletekbe nem akarok bele menni, a lényeg az hogy az eredmény hirdetésnél külön kiemelték a nevemet, értékelhető 100%-ban szakmai válaszokat ezen a napom csak tőlem hallott a vizsgabizottság, és olyan hogy valaki 2 érdemjegyet javítson az államvizsgán, talán még nem is nagyon volt a tanszék történetében. Így a végjegyem 5 lett! Én csak álltam és néztem magam elé, tudtam jól hogy ez velem történt meg, de valahogy nem tudtam elhinni.

Kb. egy félévvel később találkoztam a Titokkal, amikor megnéztem a filmet mosolyogtam magamban, nekem nem kell bizonyíték. Úgy használtam és alkalmaztam a Vonzás törvényét, hogy közben nem is tudtam a létezéséről. Azóta, ha nehéz és kilátástalan helyzetbe kerülök, mindig eszembe jut ez a történet, tudom hogy működik a dolog, meg tudom csinálni, el tudom érni, meg tudom szerezni. A barátaimnak és ismerőseimnek is ezt szoktam mondogatni. Több barátom kérte, hogy adjam neki kölcsön a könyvet, én inkább meg szoktam venni nekik, ha kérdezik hogy ez tényleg működik-e, csak sejtelmesen elmosolyodok és annyit mondok: "Merd kipróbálni!"