thesecret.hu

Sokan szeretnek a felszínen kapirgálni, s reménykedni, hogy a kincsekért(tapasztalatokért) nem kell megdolgozniuk, nem kell lemenni a sötét mélységekbe. Ezért gyakran hagyatkoznak a nyájas emberre, aki bokáig érő ballonkabátja alól árulja a különböző, másolt(lopott) csecse- becséket.
Minden élőlényre jó hatással van a kedvesség, szeretet, gondoskodás, odafigyelés. Vajon akkor is, ha érdek fűződik hozzá? Ha valaki azért jó velünk, mert cserébe elvár/ vár valamit? Vagy csak egyszerűen jobbnak akarja érezni magát a segítségein keresztül?
Bármely esetről is legyen szó, a végén – a legvégén – megsérül az egyikük, esetleg mindketten. Nehéz felismerni időben a helyzetet és beszélni róla, ha az ember megbízik a másikban. De még nehezebb azután beszélni róla, miután lehullt a lepel és meglátjuk a farkasfogakkal vicsorgó bárányt.
A kínai (és egyéb keleti) filmekben a mester csakis kemény munka árán (és kemény munkán át) közvetíti tanítványának tudását. Legyen az szellemi illetve fizikai(harcművészetek) lecke. És közben vagy a végén a tanulásnak, a tanítvány elvonul egy csendes és sötét helyre. (Általában ez szokott lenni a végső beavatás: önmagunk fel-/megismerése.) Jól tükrözi azt, hogy ha meg akarom szerezni és magamévá tenni a bölcsességet, szükséges lemerülnöm saját mélységeimbe. Ahhoz az „Én”- hez, akitől a hosszú évek során eltávolodtam. Tehát nem úszhatjuk meg csakúgy a vermet, a zuhanással, félelmeinkkel és teremtményeinkkel. (Gondoljunk csak Alice Csodaországban című mesére. Mi mindennel nézett szembe a kislány, és elmondható, az ország lakói, akiket Alice teremtett, cseppet sem voltak kedvesek, ugyanakkor mennyi mindent tanítottak. Főleg a hernyó. Ráadásul, – Vigyor kandúrral az élen -, folyton rébuszokba beszélnek.)
„Nem minden arany, ami fénylik.” – tartja a mondás. Ami igaz lehet személyre, s tudásra is. Ébernek, de ugyanakkor bizakodónak kell lenni. Ha megcsalva, átverve érezzük magunkat, tanuljunk az esetből és fordítsuk arcunkat a Nap felé.