thesecret.hu

Ez most csak egy gondolatlavina, amit meg akartam fogalmazni ...

Ma reggel kedvenc kollégám dúlva, fúlva jön be, és szinte kiabál, hogy "valami paraszt beállt a parkolni tilos tábla elé, ami nekünk, a cégnek van fenntartva, és most nem tudok beállni"... kis félmosoly játszadozott az arcomon, amikor belegondoltam, hogy mindegyik parkolóhelyünk rendszámos, és a kollégának bizony nincs ott helye. Amikor ez máskor szóba kerül, akkor mindig megindokolja, hogy az ő kocsiját már megpróbálták feltörni, és nem áll a 200 méterre levő publikus parkolóba, de nem ám. Ilyenkor azért elgondolkozom, hogy "és akkor miért várod el másoktól, hogy betartsák ugyanazt a szabályt, amit te kacagva rúgsz fel?"
És eszembe jutott az is, mennyire általános ez: magunknak, mivel tudjuk a pontos, és számunkra teljesen logikus indokokat, megengedjük, de másoknak - mivel az ő világuk indokait nem értjük, nem érthetjük meg - pusztán pökhendiségnek tűnik a szabályszegés.
És még az is eszembe jut: sokan példálóznak azzal, hogy a spiritualitás, a lelkiség, Richard Bach, Neal Donald Walsch, Rhonda Byrne mind arról beszélnek, hogy lépjük át a korlátjainkat, de hogy lehet ezt a szabályok betartásával. Az én válaszom erre: a szabályok az egymással, egymás mellett élés alapjait alkotják, ezért mindig a másikra vonatkoznak, azaz az én és mások kapcsolatára a mindennapokban. A határok átlépése viszont mindig személyes tapasztalat, mindig magunkról szól. A határok bennünk léteznek.