A besavanyodás művészete

A felnőtt lakosság körében különösen magas mértékben magas a besavanyodás, mármint ami az életstílusukat értinti. Mondhatni, hogy szinte művészi szinten képesek a besanyavodott életstílust művelni. Ezek a szavak kissé keménynek hathatnak, viszont az tény, hogy a legtöbb embert ez érint, és, ha nem vigyázunk, könnyen besavanyodhatunk még akkor is, ha eddig nem voltunk azok. A körülöttünk élő besavanyodott reményvesztett emberek mindent meg fognak tenni hogy téged is a maguk szintjére húzzanak le. És nem feltétlenül rossz szándékkal.

Hogy egy kicsit mélyebben belemenjek a dologba, meg kell vizsgálni azt, amit az emberek arcán látunk, miközben az utcán sétálnak el mellettünk. Ideges, gondterhelt arcok mindehol, ideges lökdösődések a villamoson, vonaton, buszon. Forgalmi dugóban agresszív dudálások, bemutogatások.. Bármilyen oka legyen is ennek, gazdasági, magánéleti, egészségügyi egy biztos: akik így viselkedik, azokat a besavanyodott emberek közé lehet sorolni.

Az ember nem besavanyodva született, valamikor el kellett kezdeni átvenni ezt a destruktív magatartásformát, és ez biztosan nem gyerekkorban kezdődött. Láttál már besavanyodott gyereket? Aligha hiszem. A gyerekek önfeledten játszanak, mosolyognak, örülnek, futkosnak körbe körbe, és teljesen gondtalanul élnek. Még akkor is képes erre a gyermek, ha éppen látja, hogy a szülei otthon csatároznak, válófélben vannak, vagy esetleg már elváltak. Bármilyen tragádia is legyen egy gyermek körül, ő mégis képes gondtalanul elengednie magát és örülni az életnek, mindezt pedig nem erőltetve, hanem a legtermészetesebb módon.

Aztán mi történik amikor felnőtté válasz, a körülötted lévő emberek elkezdik neked bizonygatni, hogy az élet mennyire sz@r és hogy gyorsan felejtsd el mindazokat a gyerekkori álmaidat, amelyeket dédelgettél, mert úgysem sikerül megvalósítani azokat. Kifogást lehet mindenre találni. Így fordulnak elő azok az esetek, amikor egy ember élete teljesen más irányba mozdul tizennyolc éves kora körül. Ekkorra már mindent megtanulnak az emberek arról, hogy hogyan felejtsék el mesteri szinten, hogy mik a valódi vágyaik, és illeszkedjenek be a társadalomba olyan formában, amely tele van szenvedéssel, és boldogtalansággal.

Az a gyerek aki gyerekkorában rockzenész szeretett volna lenni, hagyja magát lebeszélni róla, és inkább elmegy egy szárazabb tantárgyat tanulni az egyetemen, mint például építészetet, vagy közgazdaságtant, holott tudja, hogy nem ez az amit ő igazán akar. Namost, itt kezdődik a besavanyodás. De, hogy ne csak karrieri szempontból vizsgáljuk a kérdést, hanem az életstílus szempontjából, itt is messzemenő következtetéseket lehet levonni. Az a gyerek, akinek a vágya az, hogy fitnessz edző legyen, kisportolt testtel, vagy egy csinos nőies testalkata legyen, mint a példaképeinek, 18 éves kora körül, eseteknént még hamarabb, a felnőttek erről lebeszélik, és a legostobább magyarázatokkal szolgálnak neki. Lebeszélik arról, hogy edzze magát, mert, úgysem sikerül lefogyni, mivelhogy ez “genetikailag öröklődik” a családban. A lányokat pedig durván lebeszélnek arról a vágyáról, hogy valaha is karcsú lesz, merthogy a családban örüklődik a “széles csípő.” Az emberek nem szeretik, ha különbözől tőlük, ösztönösen magukhoz hasonlóvá próbálnak tenni téged.

Aztán megtanulják, hogy milyen “kemény az élet”, de azt nem tudják felfogni, hogy azért olyan az élet amilyen, mert a legtöbb ember ugyanazokkal a figyelmeztetésekkel, és előítéletekkel kezdi el az életét. És, ahol mindenki félve védi magát, ott mindig kitör a háború. Az emberek anélkül adják tovább ezeket a kliséket, hogy belegondolnának, hogy mit is mondanak egyáltalán. Egy fiatal felnőttnek megtanítják, hogy az élet kegyetlen, nehéz, fájdalmas stb, még akkor is bemagolják ezt a fejükbe, ha történetesen eddigi életük rendben zajlik, jó barátaik vannak, szeretet veszi őket körül, sokat nevetnek, a megálmodott egyetemen tanulhatnak, és az életük minden szempontból rendben van.

Sokszor nem vesszük észre, hogy olyan dolgokat mondunk válaszként másoknak, amelyeket tulajdonképpen nem is tudunk az életünkkel bizonyítani. Panaszkodunk az életre, mert nehéz, miközben nincsenek gondjaink. Miért is van ez? Azért, mert elfelejtettük, hogyan kell élni. Kifogásokat keresünk a lustaságunkra, hogy miért nem csinálunk valamit, és utána eljátsszuk a mártírt, hogy milyen rossz életet élünk. A besavanyodás ellen csak úgy lehet védekezni, ha tudatos erőfeszítéseket teszünk azért, hogy megvalósítsuk az álmainkat. Ám ne legyen félreértés, az erőfeszítés nem egyenlő az erölködéssel, pusztán arról van szó, hogy a nap bizonyos időszakában tudatosan rákoncentrálunk egy adott feladat végzésére, és nem engedjük magunkat kizökkenteni, és fegyelmezetten végrehajtjuk azt amit elterveztünk. Ezt csak a saját lustaságunk képes megakadályozni. Ha képes vagy legyőzni a saját lustaságodat, akkor bármit képes vagy elérni.

Üdv, shaumbra

További írásaim itt: www.motivacioblog.hu

Kövesd a blogomat a Facebookon is: www.facebook.com/motivacioblog.hu

Címkék:

Hozzászólások



A küzdeni akarás ...

Sziasztok!

A küzdeni akarás hiánya az ami részben ezt okozza és a félelem attól hogy mi lesz ha mégsem sikerül?
Mert ugye ha valamit hangoztatunk a többiek felé (másképp is lehet ám látni ezt a savanyú világot) de valamilyen ok miatt nekünk mégsem sikerül eszerint élni vagy megcselekedni dolgokat, akkor mindjárt jönnek is az ő "igazságaikkal"- ugye megmondtam én neked hogy nem lehet..? Ettől is félünk többek között...
Ennek ellenére valóban kitartóan kell küzdenünk, mert meglesz az eredménye és a "megmondtam én" című előadások is megszűnnek szép lassan...:-))

Szép napot Mindenkinek!



Mekkora igazság

Teljesen igy van egyetértek csak látni kell a szivárványt..:) mert a felhők mögött mindig süt a nap és ha ez tudod akkor úgy is élsz...:) nagyon jó irás bár olvasom mindig a blogodat.Köszönöm hogy megosztod



Édi, bédi, Vibri!

jaj :D



Amikor én a besavanyodott

Amikor én a besavanyodott világomból kiléptem az édesbe, mondhatám olyan édes lettem :) akkor hirtelen érdekes módon mindenki édes lett.

Elgondolkodtam, hogy akkor hogy is van ez?
Én lenni sáványú, társaság lenni sáványúság.

Én leni életnek édes, társaság lenni életemnek édes.

Nohát akkor ki is a savanyú?

Tök édi vagyok nem? :)



Igen Shaumbra! Ugyanezt látom

Igen Shaumbra! Ugyanezt látom a környezetemen is. A legújabb szlogen, amit mindenki hangoztat, hogy olyan rossz a mai világ, hogy nem érdemes gyereket szülni, max egyet. Meg, hogy soha nem volt ilyen nehéz az élet, nincs jövőjük a fiataloknak, stb. NEM ÉRTEK EGYET! A világ tele van lehetőségekkel, ezeket miért nem látja senki? És miért van az ha valaki mégis kap egyet, akkor hamar elhesegeti, mondván " ó, nekem úgysem sikerülhet". A másik ami zavar, a gazdagságról alkotott vélmenyük, miszerint becsületes munkából nem lehet meggazdagodni. Ezt sugározzák felém minden nap. Eleinte vitába szálltam velük, próbáltam rávilágítnai az élet szebbik oldalára (én, a válófélben lévő, munkanélküli anya), de nem értik miről beszélek. Elhallgattam, elindultam a saját utamon, a boldogságot keresve, mert én tudom, hogy a világ attól szép vagy rút, ahogyan érezzük magunkat benne. Remélem sokaknak megadatik még időben ráébredni erre.