Ne ítélkezz, és nem ítéltetsz!

Hányszor találkozunk életünk során, amikor valaki másról, más életéről mond véleményt, ítélkezik. Pedig ehhez senkinek nincs jogosultsága! Senki nem tudhatja, hogy egy másik ember milyen tanulnivalót vállalt magára, és éppen miért abban az adott élethelyzetben él. Azt pedig végképp nem, hogy az a szituáció számára megfelelő-e, avagy sem. Nem tudjuk, megítélni, hogy a másik ember számára, a kívülállóként hamisnak látott világ mennyire igaz, vagy éppen hazug. Csak az illető Önmaga tudhatja, Ő éli a mindennapokat, Ő alakítja az eseményeket jobbra, vagy éppen balra.

Még ha ítélkezésünket mások élete felett a jó szándék vezérli is, akkor is van sajnos egy rossz hírem: senkit sem védhetünk meg Önmagától, Sorsától, Életétől! Senkit, saját magunkon kívül. Mindenkinek meg kell tapasztalnia saját életén keresztül a boldogságot és a csalódottságot is, a bánatot, és az örömöt, a barátságot, a becsapottságot, mindent! Kívülről nagyon okosan meg tudjuk mondani, hogy mit és hogyan csinálhatnánk mást, ha a másik helyében lennénk! És, így a Sors máris elénk tár egy hasonló szituációt, hogy tessék, most megmutathatod, és akkor jövünk rá, hogy ez közel sem olyan könnyű, mint ahogy ítélkeztünk.
Nem szabad elfelejteni, hogy az ember azt kapja vissza, amit ad, nem szabad senkit szánni, sajnálni, mert az szánalmat, sajnálatot szül felénk! Ugyanígy járunk az alaptalan ítélkezésekkel is, hiszen ezek mind-mind csak a negatívumot hordozzák, így, amit adunk, azt kapunk vissza!
Foglalkozzunk saját Életünkkel, álmodjunk bele nagy dolgokat, és éljük azokat saját valóságunknak megfelelően! Hogy ez másnak hazugságnak tűnik? Semmi baj, Mindenki a saját Sorsának felelőse, és ha valamit nem jól csinál, senkit nem vonhat felelősségre, csak saját magát! Aki boldognak hiszi magát, az is lesz! Ne feledd, aki ítélkezik, előbb-utóbb elítéltetik!
Sok sikert és boldogságot mindenkinek!

Hozzászólások



Szegény bírók! :D Előbb-utóbb elítéltetnek ők is? :D

Mi lenne, ha ezt a személyt nem zárnák be börtönbe, mert ítélkezni fúj?
És mi lett volna, ha valaki észreveszi, mire készül, és nem homokba dugja a fejét, mert nem akar belekeveredni semmiféle problémába?
A pszichológus szerint ez:
http://www.webbeteg.hu/cikkek/psziches/11766/breivik-psziches-gondok



Mivel társas lények vagyunk,

Mivel társas lények vagyunk, a társasságra szükségünk van, mert így tudjuk behatárolni, hogy kik vagyunk valójában. Az, hogy látjuk a másikat, és azt is mit cselekszik, önkéntelenül górcső alá esik a cselekedete, vagy mondatai. Hisz mondtam, ezáltal tudjuk behatárolni, mi kik vagyunk. Vagyis szükséges, hogy egy-egy eseményre azt mondjuk, ez kell nekem, ez nem kell. Ez számomra igaz, ez nem igaz. Ez identitásunk megerősítésében szerepet játszik, ezáltal láthatunk rá saját cselekményeinkre.
Sokkal helyesebb azt mondani szerintem, hogy a cselekményt elítélhetem, de a személyt nem. Mert a személy saját tapasztalata, eseményei, élete után jutott olyan elhatározásra, amilyenre. És mint így csak helyesen cselekedhetett. Mégha gyilkolt is. Az az én jóhiszemű tudatlanságom, hogy nem rendelkezem azokkal a behatásokkal, tapasztalatokkal, amikkel a másik, és még így is valószínű máshogyan döntenék, de ezt nem tudhatom, mert nem vagyok a másik. Így amit látok csak arra mondhatom, hogy kell vagy nem. De erre van jogom magam felé mindenképpen. Az az én dolgom, hogy később, ha jobban megértem a motivációt, esetleg felülbírálom a döntésemet, de ez is csak számomra tanítás. A cselekmény sem nem jó, sem nem rossz.



Kedves Sikerre Születve!

Igazán nincs mit, nagyon szívesen. Azért járatom ennyit a számat, mert azt remélem, akad ember, aki előre léphet egy-egy helyzetből, amiben esetleg rég megragadt, a szavaim által. S ha csak egy ilyen ember is van, már nem dolgoztam hiába, úgyhogy én köszönöm Neked:)

Szép napot:)



Kedves Keisla!

Kedves Keisla!

Köszönöm!
:)

Ezt a mondatot pedig különösképpen:

"Egyébként pedig hála az Égnek, amiért ez így történik, amiért beleviszi az embert abba az élethelyzetbe, melyekről korábban elítélő véleménnyel volt, mert éppen ez kell ahhoz, hogy az összes, valaha - bárki és bármi iránt - érzett, valaha átélt neheztelésünket feldolgozzuk, és megszabaduljunk tőle, önmagunk, a másik ember, és a világ örömére."

A siker első lépcsőfoka! :))

Sikerre Születve



Tökéletesen igaz!

"Kívülről nagyon okosan meg tudjuk mondani, hogy mit és hogyan csinálhatnánk mást, ha a másik helyében lennénk! És, így a Sors máris elénk tár egy hasonló szituációt, hogy tessék, most megmutathatod, és akkor jövünk rá, hogy ez közel sem olyan könnyű, mint ahogy ítélkeztünk."

Évek óta szinte egyebet sem teszek, csak sorra futok bele olyan élethelyzetekbe, szituációkba, amiket régebben másoknál láttam, és elítéltem az illetőt miatta, akár nyíltan, akár titkon - bár, az igazat megvallva, titkon ítélkezni még sokkal, de sokkal rosszabb, sokkal több kárt okoz.

Ha nyíltan kimondjuk, amit érzünk, gondolunk, akkor talán ezzel, hogy kimondtuk, el is engedjük, túl is vagyunk rajta, de ha lenyeljük a véleményünket, ilyen-olyan okoknál fogva, akkor az belül megtelepszik, s nem csak minket nyom, de a másik emberre is, szüntelenül hatást gyakorol, és fenntartja azt az energiát, amikor maga a dolog történt. Ő folyamatosan afféle dolgokat fog tenni a közelemben, amiért én elítélem, én pedig folyamatosan neheztelni fogok rá, és nézzétek meg jól ezt az igét:

NEHEZTELNI!!!!

Lehúzzuk egymást, lehúzom magam, és a másikat is ezzel az érzéssel. Tehát nem elég elhallgatni a véleményünket, de odáig kell eljutnunk, hogy amikor valaki olyat tesz, amit nem helyeslünk, akkor se érezzünk iránta negatív érzelmet, képesek legyünk elsiklani a dolog felett, mindenféle érzelem nélkül, vagy még jobb, ha szeretettel.

Egyébként pedig hála az Égnek, amiért ez így történik, amiért beleviszi az embert abba az élethelyzetbe, melyekről korábban elítélő véleménnyel volt, mert éppen ez kell ahhoz, hogy az összes, valaha - bárki és bármi iránt - érzett, valaha átélt neheztelésünket feldolgozzuk, és megszabaduljunk tőle, önmagunk, a másik ember, és a világ örömére.

Fontos megemlíteni, hogy a világban tapasztalható széthúzást, közönyt, ellenségeskedést épp az ítélkezés hozza magával, hogy mindenki mindenki felett ítélkezik.
Mert mi is az ítélkezés menete?

Látom, mit tett az a másik ember. Azt mondom - magamban, vagy hangosan -, hogy még ilyet, ÉN ilyet sosem tennék, mert ÉN RENDES EMBER VAGYOK, ELLENTÉTBEN VELE.
Elhatárolódom a másiktól, igyekszem bizonyítani, hogy márpedig én más vagyok, nem olyan vagyok, jobb, különb és a többi...

Pedig higgyük el, minden ember egyforma.
Minden emberben épp ugyanazok a potenciálok állnak rendelkezésre, bármelyik ember képes bármire, amire a másik, mert ugyanabból az anyagból lettünk gyúrva. EZ a felismerés, EZ a gondolat visz egyesegyedül az EGYSÉG FELÉ, minden más elválaszt, széthúzást, ellenségeskedést, gyűlöletet, harcot szül.



:)

Kedves Krisztíne!

Ez nem arról szól, hogy ne hallgassunk a megérzéseinkre, hogy hagyjuk figyelmen kívül a környezetünket, és azok változásait, hanem arról, hogy ne ítélkezzünk, ne nyilvánítsunk véleményt arról a történésekről, cselekedetekről, életutakról, amit más jár. Mindenki változik, és ez kell, hogy a természetes legyen, hiszen semmi sem állandó, csak a változás.
Ha valaki olyan életet él, ami külső szemmel számunkra igencsak bírálható, akkor sem mondhatunk ítéletet felette, mert nem mi vagyunk felelősek az Ő életéért egyrészt, másrészt pedig nincs is jogunk hozzá....
Ez a kis bejegyzés arra hivatott szólni, óvatosságra inteni, hogy ha alaptalanul másokat bírálunk, akkor ezen oldal rendszeres olvasóinak hite szerint ugyanazt kapjuk vissza...
Van egy indián mese, és a régebbi bejegyzéseim között olvasható is róla egy rövid összefoglaló, miszerint a békák futóversenyt rendeznek, a "szurkolók" folyamatosan bírálják a verseny résztvevőit, hogy ki miért "béna", miért nem érdemelné meg a győzelmet. Minden bírált résztvevő kiesik, egyet kivéve. Ő nyeri meg a versenyt, és tudod miért, mert süket volt! Egyszerűen meg sem hallotta a környezete bíráló szavait!
Hagyjuk, hagy élje mindenki a saját életét, amit felépít maga köré, ne mondjunk véleményt róla, mert még csak esélyünk sincs, hogy a belső gondolatait 100%-osan megismerjük! És igenis, éljük mi is a sajátunkat, saját belátásunk szerint.
A boldogságot természetesen érezni kell, de sokan még csak elhinni sem merik, hogy nekik az jár! Márpedig, ha valaki elhiszi, hogy boldog, akkor érezni is fogja!
További szép napot Neked is! :)



Ha.

Ez jó duma!

Azért, ha megfigyeljük magunkat, folyamatosan születnek bennünk a pillanatnyi vélemények, érzések, érzetek.
Csak ezek folyamatosan változnak. A környezetünk és benne mi is.
Szerintem érdemes hagyni és figyelni ahogy születnek és elhalnak.
Ami részemről butaság lenne, elhinni, hogy amit most gondolok, amiben most vagyok, ami most vagyok, az megáll örökké. :)))
Vagy elhinni ugyanígy mások világról, rólam, róla megszülető, kimondott érzéseit, gondolatait.
Megrekednénk valamiben, ahelyett, hogy elengednénk, tovább lépnénk a friss, új megtapasztalások felé.
Ezt lehet némán, mint a hal és dalolva is.:)

Szép Napot!

Csak beszéltem, bla bla bla.

A boldogság az nem elhiszem, hanem boldog vagyok, érzem és boldog nem vagyok, nem érzem.