Az angyalok mosolya

„Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.” (Máté 25, 40)

Az a nap is úgy kezdődött, mint a többi. Reggeli után a válltáskámba csúsztattam egy kisméretű Bibliát és egy könyvet. Ráhel és Illés, a hátsó ülésen nagyokat kacagtak az előző este kitalált szóvicceken, miközben begördültünk az iskola épülete elé. A szerkesztőségben a szokásos kávéval kezdtem, majd megnyitottam a frissen érkezett, olvasatlan leveleket. A gyártásvezető egy spirálfüzettel a kezében írta ki a faliújságra a napi forgatásokat. Lassan mindenki beszállingózott, beindult az élet.

Gyakran az utolsó pillanatban érkeztek meghívók, vagy telefonok a napi eseményekről. Megszoktam már, így nem is lepődtem meg, amikor a délelőtt folyamán jött egy váratlan riasztás. Néha a mentősök életéhez hasonlítottam ezt a munkát. Vannak helyzetek, amikor gyorsan kell kiérkezni a helyszínre és egy-két perc késés is végzetes lehet, hiszen egy operatőr rémálma, hogy lemarad a legjobb képekről. Százéves néni köszöntésére indultunk, akit a megyei közgyűlés elnöke látogatott meg.

A köszöntések közben pezsgő és sütemény került az asztalra. Igyekeztem szép és megható képeket készíteni az esti híradóba. Mindenki hozott magával valamilyen ajándékot. Az újságíró kollégák mikrofonnal és jegyzetfüzettel a kezükben vártak a sorukra. Hirtelen arra gondoltam, milyen jó lenne valami jelképes kis ajándékot adni. Váratlanul megszólalt bennem a már jól ismert, csendes kis hang: „Add oda a rózsafüzéredet!” Megdermedtem a gondolattól és vitatkozni kezdtem, mert nem akartam megválni tőle.

Néhány pillanatig tartott csak ez a belső párbeszéd, mert az utolsó szó jogán ezt hallottam: „Ne azt, ami a zsebedben van, hanem a másikat, amit a táskádban hordasz!” Elszégyelltem magam, hiszen ez eszembe se jutott. Letettem a kamerát és kiszaladtam az autóhoz. A táskámban valóban ott lapult egy másik. Kicsit bátortalanul kérdeztem meg a nénit: „Elfogad tőlem egy szerény ajándékot?” Közben pironkodva rejtettem tenyerembe az olvasót, mert nem tudhattam milyen hatással lesz a körülöttem állókra.

A néni szemlátomást meglepődött, amikor az ágyához léptem és lassan nyitottam szét az ujjaimat, mintha kismadarat tartottam volna a kezemben. A madárka azonnal fészekre talált. Akkor tudtam csak meg, hogy a néni minden nap a katolikus rádióval együtt imádkozta a rózsafüzért. Előző nap elszakadt a rózsafüzére és többé már nem tudta használni. Még egy nap sem telt el, amikor beállított egy vadidegen férfi az otthonába és a kezébe csúsztatott egy újat. Beleborzongtam a gondolatba. Újra megtörtént velem az, amire mindig is vágytam. Isten eszköze voltam.

Ez a történet számomra Isten gondviselő szeretetéről tanúskodik. Ő pontosan tudja, mire van szükségünk, még mielőtt kérnénk tőle. A legapróbb részletekig ismeri még a kimondatlan vágyainkat is. Ez a rózsafüzér talán az utolsó kapaszkodó lehetett akkoriban a néni életében. Utólag tudtam meg, hogy néhány hónap múlva elköltözött az örök hazába. Azóta már számtalanszor elmesélhette az angyaloknak, hogy mi történt a születésnapján. Az angyalok pedig újra és újra huncut mosollyal hallgatják az igaz mesét, egy szégyenlős operatőrről.

Címkék:

Hozzászólások



A szavait a lelkembe olvasztottam

Angyalkám azt mondta, hogy velem lesz, mellettem marad, amíg csak élek!
Miután a fenti szavait a lelkembe olvasztottam, mosolyogva aludtam el. Tényleg így történt.



Véletlenül:-)

Jajjj, véletlenül kétszer ment el!:-) Hogyan lehet az egyiket törölni????:-)