A halál misztériuma

Az ősidőkben természetesnek tartották az elmúlást, manapság azonban tabunak tekintik a témát.

A halálban ott rejtőzik egy új élet csírája is - a halál nem a vég, sokkal inkább a kezdet. Újjászületés, átváltozás, transzmutáció, esély egy magasabb szintre való lépéshez. Sokan félnek a haláltól – de ki, vagy mi az, ami valójában fél bennünk? Hiszen az igazi önvalónk, a lélek, a szellem, lényegünk – nevezzük, ahogy szeretnénk – halhatatlan.

A test az, ami mulandó, ez borzad a halál árnyától, nem akarja megismerni. A szellem nap mint nap találkozik a halál misztériumával az álmok régiójában, ez a kis halál, a bardó állapota.

Igazi lényünk nem féli a halált, átlát Maya fátylán.

Csupán az pusztulhat el, ami nem mi vagyunk, vagy ami soha nem is volt igazán a miénk: testünk, anyagi javaink, gondolataink mind elmúlnak, bármennyire is ragaszkodunk hozzájuk. Oda térünk vissza, ahonnan jöttünk, és csupán azt vihetjük magunkkal, amit hoztunk, semmi mást. Születésünkkor retúrjegyet váltottunk, és a jegyet már visszafelé is kilyukasztották… Jobb elfogadni a halált, mint félni tőle. Ehhez egy, az eddigitől eltérő látásmódot kell önmagunkban kifejlesztenünk.

Az önvizsgálatban, gondolkodásban segíthetnek a következő kérdések. Keresd meg a halálban az életet, fedezd fel az örök körforgást, kutasd fel az élet és a halál azonosságait, hogy megismerd őket és ne félj tőlük. Ha segít, idézd fel kedves halottaiddal való álmaidat, mi történt ott, miért láthattad őket ott és akkor, mi volt az üzenetük?

Címkék:

Hozzászólások



Érdekes....

Közeledik a halottak napja, és így még aktuálisabb a téma.

Addig amíg valaki számunkra nagyon fontos embert, rokont, barátot, családtagot jó ismerőst el nem veszítünk másképpen viszonyulunk a témához, de abban a pillanatban amikor közelről érint, vagy fiatal a hozzátartozó mindjárt más a meglátás.

Nekem sajnos 19 éves korom óta több alkalommal volt benne részem, és mindig megviselt egy-egy haláleset.
A 2004- ben és 2005- ben bekövetkezett veszteség némileg megváltoztatta a a halálhoz való viszonyomat.

Nagyon nagy volt a fájdalom a veszteség érzése, de ha nehezen is sikerült feldolgozni, elfogadni.
Volt egy-két álmom is szerettemmel kapcsolatban amikor megjelent nekem. Olyan időben amikor a legnagyobb szükségem volt rá. Mosolyogva beszélt hozzám, - Te csak legyél nyugodt, minden rendben lesz, segítek ! - és ezután elhalványult a kép.

A történés után valóban megoldódtak az éppen akkor fennálló gondjaim.

Hogy erre mit lehet mondani..- nem tudom.

Együtt kell élni a gondolattal, hogy élünk, valamikor meghalunk, és meghalnak a szeretteink is. Azt, hogy mi történik a halál után? ...Mindenkinek hite szerint kell elfogadnia a halál tényét.



:) Szmörcsinek

Kedves Szmörcsi! Hmm...............hát igen erről nem szívesen beszélnek az emberek,de mért is kénne? 1-szer mindenki meghal,evvel mindenki tisztában van,de csak a test lesz az elennyészeté,a lélek nem,a lélek tovább él valaki másban újjászületik..............én így tudom.



ErkölcsTan blog



Szia Szmörcsi!

Szép ez az írás, de engem nem győz meg.

Sokszor úgy érzem, hogy hiába a hit, a tudás, sőt tapasztalat erről, attól még rohadtul hiányoznak azok, akik most nincsenek velünk.
Hiányzik az a fajta érzet, amivel tapasztalhattam őket. Látványuk, ízük, illatuk, mosolyuk, mérgelődésük, hangjuk.:(
Szívesen érezném őket. Nem mindenkit, csak akik jelenlétében nagyon szerettem lenni.

Ti hogy yagytok ezzel?