Szabadság törvénye

A szabadság törvénye az embert életének minden pillanatában a teremtés teljessége elé állítja, és szabadságot ad neki a választásra, ugyanakkor kötelezi is a döntésre. Már az is döntés, ha valaki nem dönt, s a következményeket mindenféleképpen ő viseli. Ő határozza meg a „belső képeket", amelyek életét meghatározzák. Szabadságában áll választani, hogy a felismerés királyi útja mellett dönt, vagy pedig a megszokott utat választja, amely a betegségen és szenvedésen keresztüli tanulás útja.

A szabadságnak három szintje van:

1. Szabadság mint megszabadulás valamitől.

Az embernek szabadságában áll léte bármely pillanatában kiszabadulni a vágyak rabságából. Akkor válik szabaddá, ha már semmire nincsen szüksége, felismervén, hogy a teremtés megadja mindazt, amire neki valóban szüksége van ahhoz, hogy az életet teljességében kifejezésre juttassa, hogy a telességben éljen. Csak ekképpen szabadulhat meg az ember a birtokvágytól, felismervén, hogy minden birtoklás illúzió csupán. A világon senki semmit nem birtokolhat, minden itt marad, amikor távozunk. Kizárólag saját felismeréseinket vihetjük magunkkal, ezért is éltünk.

Igen fontos lépés a bírvágytól való megszabadulás útján az elengedés. Az igazi elengedés azt jelenti, hogy semmi olyat nem gondolok, nem mondok és nem teszek, ami hamis, gátló és zavaró.
Mindent el kell engednem, ami nem Igaz Valómhoz tartozik, még a régi tudatállapotomat is, melyhez a következő érzések tartoznak: harag, félelem, gond, stressz, bűntudat, érzékenység, kisebbrendűségi érzés, önsajnálat, gyűlölet, irigység, bizonytalanság, utálat, izgalom, agresszió, düh stb.
A következő magatartásformák tartoznak hozzá: kényelmesség, hamisság, szeretetlenség, intolerancia, hűtlenség, ítéletek, fegyelmezetlenség, szenvedély, rossz szokások, igények stb.
A következő elvárások tartoznak hozzá: túlzott igények önmagammal, a többiekkel és az egész világgal szemben, vágy arra, hogy tiszteljenek, hogy megértsenek, hogy szükség legyen rám, hogy szeressenek, hogy keresztülvihessem az akaratomat, hogy több legyek, mint a többiek, hogy győzzék stb.
A következő múlt tartozik hozzá: megcsontosodott elképzelések, túlhaladott program, elavult célok, normák, határok, neveltetés, környezeti befolyás, klisék, szerepek, negatív gondolkodás, negatív önkép, elvétett hivatás, betegség, szülői kötöttség, partner, gyerekek, vagyon, karrier, test, megbántódások, sértődések, csalódások, szegénység.

S végül a régi tudatállapothoz tartozik az önfejűség és az ego. Ahogy elengedem magam, kis énem beleolvad a NAGY ÉNBE, és ez a nagy én él és hat rajtam keresztül. Az ilyen ember valóban szabad, nem akar többé birtokolni, csupáncsak létezni és tenni azt, amit az élet rajta keresztül megvalósítani akar, ez pedig a tökéletes bizalomhoz, biztonság¬hoz és rendíthetetlen lelki nyugalomhoz vezet.

2. Szabadságomban áll valamit tenni

Szabadságunkban áll magunkat másoktól különálló egónak tartani, ennek megfelelően önző módon élni, a teremtés szimfóniáját zavarni és ezzel diszharmóniát előidézni, amely aztán megfelelő sorscsapásként visszahullik ránk.

Szabadságunkban áll azonban az is, hogy felismerjük önmagunkat az egész részeként, hogy felismerjük, miért is születtünk, és mindent elhagyjunk, amire feladatunk teljesítésében nincs szükségünk, és kizárólag életfeladatunkkal, missziónkkal foglalkozzunk, ennek tiszta szívvel, örömmel tegyünk eleget, és ekképpen teljes életet éljünk.

3. Az igazi szabadság

A szellemi törvények valóságosak, valóban hatnak, függetlenül attól, hogy hiszek-e bennük vagy sem. Tagadhatom őket, és megpróbálhatok ellenükben létezni, ám ekkor betegség vagy szenvedés formájában „korrepetálást" kapok a sorstól. Ám együtt is működhetek velük, harmóniában élhetek ezekkel a szellemi törvényekkel és az egyetlen erővel, amely teremtette őket, s ekképpen teljes életet élhetek. A választás a kezemben van.

Ez az egyetlen igazi szabadság.

Címkék:

Hozzászólások



Kedves Szmörcsi!

Szívesen:) Még nem láttad ezt a filmet?

Huuu............sürgősen pótold mert nem tudod mit vesztettél................HATALMAS FILM,én mindig sírok rajta:(

Mester Tamás zenéjét szeretem nagyon:)

Szépséges napot neked!



Kedves Drága Sünike :)

köszönöm! :)))
Mester Tamást nagyon szeretem...
mindenféle értelemben. Kicsit azt hiszem példaképem is.

a filmet betettem a megnézendők listájába.
Anthony Hopkinst is szeretem. Őt máshogy :D



Kedves

Szmörcsi!

Ajánlom neked:
http://www.youtube.com/watch?v=TvuhLAWfkE0
Teljes film Ösztön

http://www.youtube.com/watch?v=wdQzDZb4byY
Mester Tamás - Szabadítsd fel~Ez most ide illik remélem nem bánod,hogy ide írtam:)

Kellemes napot neked!



:)

Gratula Szmörcsi,jó a téma megint.................:) Szabadnak lenni a legjobb dolog a világon (szerintem) Ez mind a fejedből jön? Saját? Vagy másolod valahonnan? Szép estét!



"előfordulhat az, hogy valamiről azt hiszed (vagy tudat-alatt elhiteted magaddal), hogy nem kell, hanem szabad?"

Igen, dolgoznom szabad.

Véleményt mondanom szabad, akkor is ha nem kérdezik :)

Egy szabad embernek mindent szabad, még akkor is szabad, ha belehal :)

A gyávák nem mondanak véleményt.

Érted? *¤



(-*-)

"Mindent el kell engednem, ami nem Igaz Valómhoz tartozik, még a régi tudatállapotomat is..."

Ha valamit KELL ... akkor nem vagy szabad ~

Szabad vagyok :) nem tud érdekelni mások szövegelése a szabadságról :)

Érted? *¤