Az élet titka

Szemünk mindig odáig lát, ameddig lelkünk mélyén látni kívánunk. Ahová valóban el akarunk jutni, sokszor félünk tőle, ezért nem is láthatjuk, merre van az út, ami oda vezet. Miért félünk valódi, igazi, mély vágyaink beteljesülésétől? Mert lehet a vágy bűntudattal teli, lehet, hogy nem mernénk felvállalni mindenki előtt, miért is vágytunk mi annyira arra a bizonyos dologra, eseményre, személyre, bármire, hogy megvalósuljon. Akik körülöttünk vannak, mások, mint mi magunk vagyunk, és a következmények mindig ott vannak a cselekedeteink mögött. Legféltettebb kincseink, vágyaink mindig kockázatosnak tűnnek, hogy megszerezzük őket, ezért aztán legtöbbször bele sem vágunk azok megvalósításába.

Mi az, amire szíved legmélyén vágysz? Tudod hogy mi az? Ha már minden alapdolgot elértél az életben, ami most esetleg még távolinak tűnik, ha már minden kívánságod teljesült, mi marad? Ha minden igényed ki van elégítve, mi következhet vajon? Elárulom. Szeretet, nyugalom, hogy nem kell semmi miatt aggódnod. Hogy a dolgok a helyükön vannak, szerető emberek vesznek körül, akik szintén jól érzik magukat a bőrükben, és minden a legrugalmasabban és legnagyszerűbben megy.
És még mindig nem vagy kielégítve. Még mindig ott van a kérdés: "és azután?"
És azután a szíved megszólal. Mi van idebenn? És mi van a te személyeddel? Igazán a helyeden vagy ebben a világegyetemben? Igazán ez van neked elrendelve? Vagy igazán jó, hogy erre sodort a szél? Vagy igazán jó, hogy ezt építetted fel? Fel lehet tenni a kérdést száz és ezer féle képpen, de mind ugyanarra vonatkozik. Hol is vagyok én igazán ebben a világmindenségben? És miért vagyok itt? És egyáltalán, mi ennek az egésznek az értelme? Van-e jelentősége? Vagy én is csak eggyel több falevél vagyok, akit elfúj a szél majd egyszer?
Hová igyekszel? Tudod, hogy hová igyekszel? Mert mind ez a sok kérdés nyughatatlanságot takar. Valami még hiányzik. A valóság ismerete korlátozottnak tűnik, s te ábrándozol. "Lehetne jól éreznem magam a végtelenségig?" Ki lehetne lépni ebből az örökös vágyakozásból, aminek mindig kielégítetlen utóíze van? Mindig valamire vágyni és megszerezni, vagy elfelejteni örökre, mert nem lehet a tiéd, aztán újra vágyni. Fel és le, akárcsak a hullámvasút. Megszakíthatatlanul. A világ, a helyzetek változnak, minden cserélődik körülötted folyamatosan. Akár egy folyó. Körülfoly téged, te pedig mint egy kő a folyó közepén állsz egy helyben, és csak nézed, ahogy a különböző fodrozódások megjelennek, körbevesznek, majd eltűnnek, s te vagy az egyetlen, ami, aki állandóan veled van. Mesélhetsz történeteket az életedről barátoknak, nevethetsz velük egyet rajtuk, de amikor mindenki hazamegy, és te egyedül maradsz a gondolataiddal, és már senkinek nincs elmesélni, mindez a sok tapasztalás elveszti jelentőségét. Nem foglalkozol már velük, mert a külvilágból nem érkezik több visszacsatolás/visszajelzés, és akkor ismét a jelenre fókuszálsz. A múlt addig tart számodra, amíg a külvilág megjelenik körülötted. De amikor lefekszel este aludni, az ébrenlét és az álom között ott van egy pár pillanat, amíg semmi nem jelenik meg a gondolataidban, mert csak Te vagy ott. Az aktivitást tudatosan engeded el, már nem akarsz semmit tenni, engeded saját tested pihenni, és az alvással újratöltődni. Mert ha a tested nem pihen, a lelked sem tud. De minden alkalommal, amikor alvásba merülsz, tudatosan visszamész a folyóba, egy pillanatra látod ismét, hogy életed hogyan folyik körül rajtad, s te ott állsz a közepén egyedül mozdulatlanul, állandó jelenlevőjeként az eseményeknek.
Az életed minden dolga közül, amit tapasztalsz, az egyetlen örök dolog te vagy. Minden más változik. Nem a tested, nem a gondolataid, mert azokat mind hátrahagytad, amikor úgy döntöttél, hogy lefekszel aludni. Az változik, aki látja mindezt megtörténni. AKI tapasztalja mindezt. A kő a folyó közepén. Te magad. Akárcsak a moziban. Aztán reggelt vetítenek, és te folytatod, ahol tegnap abbahagytad. Egy másik világ. Vagy nem is másik, hanem ugyanaz. Egy világ, amit te alkotsz és nem is tudod. Egy világ, amiben még csak nem is eshet bajod, hiszen a kő mozdulatlan, állandó jelenlévő, csak a folyó folyik körül rajtad. A test pedig nem te vagy. Csak része a folyónak. Te örök és sérthetetlen vagy valójában. Vad gondolat nem igaz? Vagy több mint egy gondolat?
Emlékezz csak rá. Számtalanszor ott vagy egyedül a folyó közepén, és ráébredsz, hogy ott vagy a folyó közepén millió fodrozódás közepette, és csak nézed, ahogy a habok vonulnak el melletted, és nem érted, hogy mindez hogy lehet annyira távol tőled, ha egyszer benne vagy. De a folyó erre nem fog választ adni, mert a folyónak az a dolga, hogy folyjon körülötted. A te dolgod, hogy felfedezd, hogy ki az, aki ott áll a közepén. Hogy hogyan került oda, és hogy honnan van ez a bizonytalanság a szíved legmélyén. Hogyan nem tudsz bízni önmagadban már egy ideje? Nem tudod, hogy a kisgyermekkori érzések csak álmok voltak-e, vagy tényleg lágy meleg levegő lengte körül az anyut, az aput vagy most a gyermekedet. Olyan, amit senki más nem tudott, nem tud érzékelni, ahogyan te. Hogy az oviban és otthon a játékoknak sokkal több jelentésük volt, mint a szavaknak, amellyel most leírod őket. Famozdony? Rongyból készült baba? Mi köt egy ilyen tárgyhoz, ha most beviszlek egy játéküzletbe? Semmi. Ott van egy halom tárgy egymás mellett polcokon, lehetnének akár afrikai babszemek is. Valami azért mégis köthet ezekhez. Emlékek. De minden dolog egy emlékhez vezet vissza, ami összeköt mindent mindennel a világban. A szeretethez. Ahhoz a lágy, kellemes érzéshez, ami megkülönbözteti az ismerost az ismeretlentől, a jót a rossztól, a szépet a csúnyától. Minden, amihez a szeretetet egyszer hozzákapcsoltad valamilyen formában, az számodra szép, jó és ismerős lesz. Amiből a szeretet hiányzik, attól félsz, elutasítod, csúnyának, rossznak és idegennek titulálod. Látod? Ilyen egyszerű. Igen, egyszerűnek tűnik. S ha tudod, hogy minden maga a szeretet, jogos a kérdés, hogyan hiányozhat hát akkor bármiből is? A jelen, múlt és jövő, mind egyetlen pillanatban létezik. Ami a külvilágban történik, az mind csak a múlt szerinti érzékelésed, amit a jelennel azonosítasz be. Ha a külvilágban megjelenik valaki, akire haragszol, valójában ő csak a múltban tapasztalt és megélt, tehát régi haragodat indítja be benned. Mivel soha nem tanította meg senki, hogyan működik ez a testi szintű mechanizmus, joggal azonosítod be a régi érzéseidet azzal, akiről, vagy amiről hitted, hogy okozza a haragodat. Tehát a harag nem a jelenben van, hanem a külvilágban észlelt eseményre vetíted ki a régi ismerős rossz érzést. Azonnal azonosulsz vele a jelen pillanatban. Így jelenik meg a jelenben a múlt, anélkül, hogy tudnál róla, és haragszol arra, aki éppen ott van. A saját túlélő, védekező mechanizmusod megtévesztő játéka ez. Az adott pillanatban benned beindult rossz érzés (amely természetesen a múlt fájdalma) akar téged megvédeni attól, nehogy újra átéld, ami egyszer már fájdalmas volt neked. Megjelenik tehát a múlt védekezési reflexként a jelenben, s a jelen soha nincs előtted tisztán, ahogyan szeretnéd, a vágyott állapotnak megfelelően. Úgyis mondhatnám, a jelent a múlt uralja, mely félelem formájában máris ki van vetítve a jövőre. De hol van a jövő ebben a pillanatban? Mondhatom, nem létező. Mindig éppen MOST van. Ez a jelen pillanat. Holnap reggel nem mondod, hogy felébredtem, holnap van. Azt mondod, ma van. Tehát éppen most. Akkor hol van a jövő? Csak a múltból fakadó, jelenre kivetített negatív érzelmeid indítják be benned azt a félelmet, ha rossz volt régen, nehogy rossz legyen majd a jövőben. S ekkor még mindig nem ismered fel, hogy a múlt elmúlt, történelem, a jövő ebben a pillanatban nem létezik, tehát nincs mitől félned. Most újra megismétlem, ennek tükrében, a jelen, múlt és jövő mind egyetlen pillanatban létezik. Tehát a jelenben van minden, egyetlen pillanatban.

Minden EGY! Ami a gondolataidban megszületik, ami körülvesz a mindennapjaidban, amit megszokottnak nevezel, mind csak illúzió. Mindent csak érzékelsz a múltnak megfelelően, minden csak a te érzékelésed. Minden, amiről gondolsz valamit nem a valóság, csak az arról alkotott képed. Talán nehéz elhinni, hiszen ez az állítás az egész életedet, az egész lényedet kérdőjelezi meg. Viszont ez az illuzórikus világ, amiben élsz, az is egyben, ami rámutathat neked, hogy hogyan teremts valódi boldogságot a saját és mindenki más életében, hogy hogyan lásd meg általa a valóságot az illúzió mögött. S hogy mégis hihető legyen számodra, most idézd fel az előbb említetteket a külvilág érzékeléséről, a jelenről, múltról, s jövőről. Ha a múlt negatív érzelmei jelennek meg benned a külvilág történéseivel kapcsolatban, akkor valóságos a gondolat, miszerint a külvilág történéseit hiszed valóságosnak? Hát igen, ez csak egy gondolat a múlt szerint, amely eltakarja a jelen pillanatait. A gondolatod a valóságról nem a valóság. De te amióta élsz, és minden ember, aki él, a gondolatával azonosult minden pillanatban. S ez nem a valóság. Máris hihetővé válik az, hogy minden, amiben élsz illúzió, nem pedig a valóság. A valóság az, hogy a három dimenzióban megnyilvánuló valóságosnak hitt világ csak egy részét mutatja meg a mindennek, azt a részét, amin keresztül fel kellene ismerned azt, hogy miért születtél meg, mi a feladatod ebben a világban, mi az élet utad. Azt, hogy a gyermekkori tudatosságodat hogyan veszítetted el. Ez a legfőbb titka annak, hogy mi a dolgod a világban. Amilyen negatív érzelmek okozták a tudatosságod elveszítését, ugyanazt a negatív érzelmet tapasztalod az életed minden jelen pillanatában. Ezt a felismerést keresed minden idő pillanatban, s ez a felismerés mutatja meg neked a valóságot. Vedd hát észre, hogy amit gondoltál eddig, az egy álomvilágban tartott téged. Ideje felébredned!

Ébredés? Vagy álomba merülés? Csukd be a szemed egy pillanatra, s kérj meg valakit, hogy olvassa fel neked a következőket:
Te vagy az egész világ. Te vagy a végtelen űr, benne a sok-sok csillag, a tejútrendszer is a Földdel, összes lakójával. Te vagy minden virág az összes réten, minden fa, minden hegy, az összes síkság, minden állat és ember. Elszállhatsz most a Föld felett, láthatod az összes kontinenst, mint saját részeidet, a tengereket, folyókat, a felhőket az égen. Megkerülheted a Holdat, elszállhatsz messze, bele a világegyetem közepébe, ha van olyan, s láthatod milyen hatalmas, mily végtelenül nyújtózik el minden irányban. El tudod képzelni ezt a hatalmas világmindenséget a markodban tartva? Ez az, ahogyan lelked, (s) Isten láthatja. Az a végtelen tudathalmaz, mely minden létezőt átfog, magába ölel. Ha akar, átsuhan a világmindenségen egy pillanat alatt; belelát az emberek szívébe, érzékelése nem ismer határokat. Itt van veled is, most is. Láthatatlan, mert nincs formája, színe, tapintással sem érzékelhető. Semmilyen érzékelési mód nem alkalmas önmagában arra, hogy érezd. Mert mindenhol ott van ugyanabban a pillanatban, minden szín és forma ő maga. És minden pillanatban. Ebben is, itt, most, velünk, ahogy tapasztalod. Veled. Végtelen, s lágy érintése szeretettel tölt el. És neked nem kell sehova menni mindezért; mert mind a tied. AZ vagy... Kinyithatod a szemed.

Isten benned van. Az élet benned, rajtad keresztül teremtődik minden pillanatban. A valóság pedig egyetlen pillanatból áll csupán. Hogy meglásd, el kell felejtened minden eddigi hitetlenségedet, kételkedésedet, bizalmadat, félelmedet, örömödet, s csak önmagad maradni élmények, külső és belső hatások nélkül. Leülni lelked rétjen a nagy fa tövébe, és ott maradni; a pillanat csodájában úszva. Az örök pillanatban, ami itt és most van csupán. Minden, amit a múltnak gondolsz egy álom csupán. Itt a pillanat magába foglalja az egész világmindenséget, mindent, ami valaha megtörtént vagy meg fog történni. Neked egy dolgod van. Elfelejteni a megfelelésre és a szokásokra fókuszálni. Most felejts el mindent egy pillanatra, ami a fejedbe lett ültetve eddig. A pillanat csodáját nem egy régi, nem is egy új, esetleg csodálatosnak hívott elmélettel, vagy szemléletmóddal lehet felfedezni, mert amikor valamin gondolkodsz, a figyelmed arra irányul, és így elmulasztod a pillanat valódi szépségét. A pillanatról nem lehet gondolkodni, azt csak látni lehet. Amikor ott ülsz a moziban, akkor sem gondolkodsz a filmen, csupán figyelmet szentelsz neki, így minden pillanatot átélsz. Minden pillanat egy extázis lehet, ha átadod magad neki. Az életed filmjét élni ugyanígy a legcsodálatosabb. Nem rágni magad a múlt dolgain, még az egy másodperccel ez előttin sem, hanem csak élvezni a jelent. Miért? Mert a pillanatban minden benne van. Ha a jelen pillanatot teljes egészében képes vagy látni, nem csak azt az 1-2 dolgot veszed észre benne, ami fontos szokott lenni számodra, hanem mindent, ami beletartozik, akkor megláthatod, hogy mennyire egyensúlyban vannak a dolgok egyetlen pillanatban. Amennyi árnyékot, annyi fényt is magában foglal minden egyes pillanat. Emlékszel a fizika órára? Minden tárgy, amire erőhatást gyakorolnak, ugyanúgy visszahat a másikra, ugyanolyan mértékben. Ezáltal van egyensúlyban az egész világ is. Ha nem így lenne, már rég szétesett volna. Hogy te mit ragadsz ki ebből a kerek egész világból, ebből a kerek egész pillanatból, az határozza meg, hogy hogyan fogsz érezni. A te fókuszod visz a pozitív és a negatív érzések felé. Te irányítod az életed szekerét fel és le a lejtőn, attól függően, hogy a pillanatból mit ragadsz ki. Mindig együtt léteznek az ellentétek. A rossz nem létezik a jó nélkül, mert nem tudnád meghatározni, hogy mihez képest rossz éppen valami. Tehát kell tudnod, hogy milyen a jó. Ez valójában életed nagy titka is, hogy azon keresztül, ahogyan a múltbeli negatív érzelmeiddel reagálsz a külvilágra, kell felismerned annak ellentétét, hogyan érezheted magad a pozitív érzelmek birtokában. Tehát a háromdimenziós fizikai világ a viszonylagosság elvén működik. Minden pillanatban magában foglal mindent, minden negatív és pozitív érzelmet is egy időben. Mindig csak egymáshoz képest léteznek. Amikor rosszul érzed magad, felismered, hogy ebben a pillanatban jól is érezhetnéd magad, hiszen az egyik nincs a másik nélkül, akkor az nem más, mint a jelen pillanat. Nincs miről tovább gondolkodnod. A pillanat teljes, de ha ezt nem látod meg benne, nem állsz meg és hagyod a perifériádat kitágulni, akkor örökösen csak folytatni fogod ezt a hullámvölgyezést, hiszen ha az egészből kiragadsz egy részt, és afelé veszed az utadat, egy idő után a másik rész is elő fog kerülni, hisz így alkotják az egészet együtt, így lesz meg az egyensúly. Más szavakkal: Ha mész az általad pozitívnak tartott felé, és megtagadod, elutasítod az általad negatívnak tartottat, egy idő után az általad negatívnak tartott is megjelenik, de mivel fókuszod sokáig annak kizárásán volt, a feszültség nagyra nőtt a két pólus, a két világ a te belső valóságod és a külső valóság között, így sokszorosan felnagyítva fogod azt megtapasztalni, hiszen sokáig taszítottad el magadtól. És miért mondom, hogy "általad pozitívnak" és "általad negatívnak" tartott dolgok? Mert a világmindenségben minden együtt létezik, a rendszerezés a jó és a rossz kategóriájába csak az ember találmánya, és azon belül is egyénenként változik. A világegyetemből hozzád érkező dolgok nem azért érkeznek hozzád, mert "jók" vagy "rosszak", hanem mert te szétválasztod az összetartozó elemeket azáltal, hogy egy részükre vágysz, más részüket pedig igyekszel elkerülni. A te általad berendszerezett fogalmak pedig abból származnak, hogy bizonyos dolgokat a múltban örömmel, vagy fájdalommal éltél meg. Ez által a jelen eseményeit azok alapján akarod elkerülni, vagy magadhoz vonzani. Így, - emlékeztetlek újra arra, hogy - te magad hozod létre az örök hullámvölgyet, és az örökös szenvedést. De hát hogyan lehet úgy élni, hogy ne menj a jó felé, és ne taszítsd a negatívat? Ennek látszólag semmi értelme, igaz? Persze hogy nincs, amíg félelem van benned. Félelem? Miféle félelem? Valószínűleg te nem ennek neveznéd, hanem azt mondanád, persze hogy a jó felé megyek, mert ha nem azt tenném, amit jónak gondolok, akkor mindent elrontanék. Hmmm.
Már tudod, hogy amit gondolsz az nem a valóság. A dolgok másképpen vannak. Ebben a világban minden tényleg egyensúlyban van, akkor is, ha te nem látod, és ha egyensúlyban van, az azt jelenti, hogy ha te hatást fejtesz ki rá, az is azt fogja tenni, de ha te nem fejtesz ki semmilyen hatást, akkor az sem fog rád visszahatni. Ez alapján tapasztalod a szenvedést, a fájdalmat. Ha felismered, hogy a múltban keletkezett fájdalmaid, negatív érzelmeid azok, amik a jelenre hatnak, és ez volt az ok, akkor eltűnik a következmény is, azaz megszűnik a visszahatás, a fájdalom és szenvedés, megszűnnek a kudarcok, sikertelenségek. A világban minden egyensúlyban van, csak te nem látod, mert valami mással vagy elfoglalva. Állandóan a jó érzéseket hajszolod, csak azért, mert nem tudod, hogy a világ több mindent rejt magában, mint ahogyan azt a legtöbb ember tudja. Mint ahogyan azt eddig tudtad.
Érzések kavarognak benned, nem tudod, merre is van a helyes irány, utakat keresel a megvilágosodás és egyéb célok megvalósítása felé. Legtöbbször falakba ütközöl, és ráeszmélsz, eddig egyik sem működött neked igazán, mert még mindig elégedetlenül keresel. Az átmeneti örömök csak azért töltenek el hosszabb-rövidebb időre megelégedettséggel, mert nem tudod, hogy másfajta öröm is létezik, aminek soha nincs vége. Ezt kell egyszer megtapasztalod.
Csak keresel, és keresel, ösztönösen egész életedben. Állj meg egy pillanatra! Hagyd végre abba a keresést. Az igazi válasz arra, hogy hogyan tovább az, ha megállsz végre a keresésben. Nem akarsz sehová menni, elmenni a pillanatból a vágyaiddal, hanem a pillanat varázsában itt maradsz.

A háromdimenziós világ, és minden, ami azon kívül létezik egy anyagból van. Egy közös tulajdonsága van mindennek, mégpedig az, hogy létezik. Létezik a Föld az összes hozzátartozó elemével, élőlényével, létezik a világűr, létezik a gondolatodban az egész világ. Mondd el nekem, ha vakon, süketen, némán, ízlelés, szaglás, tapintás és mindenféle érzékelés képessége nélkül születnél a világra, mit tudnál a világról? Lenne-e fogalmad arról, hogy mi az a hóvirág, vagy hogy milyen magas a Himalája? Lenne-e értelme számodra a fogalomnak, "naplemente"? Agyad nem rakná rendszerbe a világban létező dolgokat, hiszen azt sem tudná, hogy mi az a magas, alacsony, friss, illatos, vörösesbe hajló, narancsszínű, felhők mögül előtűnő napsugár. Elméleteket, rendszereket, elvárásokat nem lehet a dolgok ismerete nélkül létrehozni. Az egységből ki kell ragadni egy részletet, hogy azt rendszerezhesd, elhelyezhesd a többi részlethez képest valahol, és igen. Hogy elveszhess az arról való gondolkodásban. De ha elveszel a dolgokon való gondolkodásban, akkor vajon mikor lesz lehetőséged meglátni a pillanat szépségét a jelenben? Azt a pillanatot, amely magában foglalja minden kérdésedre a választ, azt a pillanatot, amelyben gondolkodás nélkül látod a feladatod megoldását, azt a pillanatot, amely élvezni hagyja a munkát, és azt a pillanatot, amely csak egyszerűen felhőtlen életet biztosít neked.

Gondolkodni csak elmúlt dolgokon lehet, vagy olyanon, amit a múlt ismerete alapján tervezel a jövőben megvalósítani, esetleg elkerülni, de próbálj csak meg a jelenről gondolkodni. Képtelenség. Minden, amit gondolnál az akár csak egy másodperccel ezelőttről is, az a múltból jön. Minden, amit kiragadsz az egészből, és gondolsz rá, egyedüli tárgyként, emberként, fogalomként, az elvonja a figyelmedet a jelenről. Egy pillanaton belül nem tudod látni is a dolgokat és gondolkodni is róluk azzal kapcsolatban, amit láttál, mert egy pillanat egy pillanatig tart csak. Egy pillanat arra elég, hogy befogadd az információt, hogy lásd azt, ami van, a rá való gondoláshoz már a következő pillanat szükséges. Ennél a pontnál már ismét kibillensz a jelenből. Az elmúlt pillanatra gondolsz ahelyett, hogy azt a pillanatot is megtapasztalnád. Minek hát kiragadni részeket az egészből? A pillanat arra elég, hogy befogadd a dolgokat olyan módon, ahogyan érkeznek, és elengedd őket nyitott elmével befogadván a következő pillanatot. Nem visszamenni gondolatok által a múlt pillanataiba, hiszen azt amúgy is lehetetlen. Minden pillanat itt van, most, csak a jelenben tudsz jelen lenni. Most vagy itt, most vagy jelen. Még ha akarnál, sem tudnál innen elmenni. Itt vagy. És itt van veled a teljes pillanat; itt van az egész világ, most veled. A rétek, a fák, minden állat, az összes ember, minden, ami valaha megtörtént és megtörténhet. Itt vagyunk mindannyian a közös pillanatban, részeként az egésznek, részeként a végtelen világmindenségnek, ami itt létezik teljes valójában veled. Fogadd be ezt a pillanatot, és ne gondolkodj rajta. Utak nincsenek, amik ide vezetnek a pillanat varázsába, hiszen itt vagy benne, sehol máshol nem tudsz lenni. Ide sehonnan nem jössz, egyszerűen csak itt vagy. Amint tenni akarsz valamit, az egy dolog kiragadása lenne az egészből. Ne tedd. A boldogság nem a dolgok egy részének elutasításából és másik részének magadhoz vonzásából születik. A boldogság része az egésznek, itt van ez is, most is veled. A világ teljes szépsége körbevesz minden pillanatban, de te nem látod, mert mindig mással vagy elfoglalva. Csak engedd most a világot beáramolni hozzád. Csak fogadd be a pillanatot úgy, ahogy van. Semmi más nem számít. Ne kérdezd: "és azután mi lesz?", mert a teljes boldogságot a teljesség befogadásával tapasztalhatod csak meg. A teljes végtelen minden pillanatban létezik, megmutatja neked minden arcát, minden létező részét, csak hagyd, hogy az egész előtted legyen. Ne akarj semmit kiragadni belőle és a figyelmed központjában ott tartani. A teljességben minden egyformán 100%-ig létező, ha tudatod egy pillanatban befogadja az egészet, eggyé válik velük, s nem fogod magadat külön létezőként tapasztalni már. Megpillantod a végtelent, amely csodálatos csak azáltal, hogy létezik. Felismered, hogy a világ végtelenjében a halál sem vet véget semminek, hiszen a jövő és a múlt felolvad a jelenben, s te mindig ott leszel a közepén, sérthetetlenül, végtelen energiával, amely áramlik minden irányban. Ezt az áramló energiát életnek nevezzük. A benne történő eseményeket, embereket, és mindent, ami létezik. Mert mindez egyszerre történik itt, most. Minden ember, aki létezik most, most létezik, minden történés, ami létezik, most létezik, minden gondolat a fejedben is most van itt. Még akkor is, hogyha az a gondolat, hogy a múltra gondolsz, mert "Most" gondolsz rá, tehát az is most létezik. Még akkor is, ha csak a te fejedben létezik most. Minden itt van, most, veled. Közös anyagból van minden, s minden létező egyszerre létezik most.
Gondolat, tárgy, vagy lélegző lény? Az energia nem vész el, csak átalakul, így az összes létező energia létezik minden pillanatban, mert nem vész el, csak átalakul, és így minden egyszerre létezik minden egyes pillanatban, csak maximum különböző megnyilvánulási formákban. Így van benne minden, minden egyes pillanatban. Vagy úgy is mondhatnánk: Így van benne minden egyetlen pillanatban; így van benne minden ebben a pillanatban. Sehová máshová nem tudsz eljutni, ahol valami mást találnál. Minden létező dolog ugyanannak az energiának a része. Különböző oldalait láthatod, de semmi mást nem tudsz megtapasztalni azon kívül. És ez a végtelen, csodálatos, mindent magába foglaló energia itt van veled. Ez a létezés. Egy vagy vele, te is belőle vagy. A tested, lelked, egód, és az a részed is, aki mindezt az egészet szemléli. Mert nem tudsz máshol lenni, de itt mindent megtalálhatsz, és még menni sem kell hozzá sehová. Mert végtelen, teljes, és harmónikus. Itt, a Földön, ezen a kontinensen, ebben az országban, ebben a szobában, a székeden, itt legbelül, a szívedben, ami maga a teljes univerzum. Isten hozott nálad.

Ennek a programnak a célja, hogy megértsd, hogyan teremted az életedet minden pillanatban. Hogyan vonzod be a körülötted lévő embereket, eseményeket, hogyan teremtődik világod. Ez alapján felfedezheted, hogy ha a gondolataid megváltoznak, megváltozik a körülötted,s benned élő világ. Megláthaod, hogy a múlt hogyan uralkodik rajtad itt a jelen pillanatban. Rádöbbenhetsz, hogy a valóság a gondolataidon túl van.

Ennek felismerése adja a legrövidebb utat önmagadhoz.

Felfedezheted, hogy te magad hordozod életed titkát, a kulcsot, hogy megtaláld a határok nélküli TUDÁS-t. Felismerheted, hogy te magad vagy a TUDÁS.

~Ilona és Nerella

Forrás: http://csendo.hu/archiv/vers-es-proza/elet-titka

Címkék: