Suttogó

Az indiánok – akik úgy ismerik az állatok lelkét, mint a sajátjukat – azt mondják, hogy nem “betörni” kell a vadlovakat, ahogy azt a nyugati emberektől, látták, hanem meggyőzni őket arról, hogy a szelídség az ő igazi, boldog lelkiállapotuk.
Ehhez szeretet kell, melyet az állat tévedhetetlenül megérez.
A szeretetnek pedig – így mondják az indiánok – kétféle ereje van.
Az egyik az Erély (szigort is írhatnék, de a magyar “erő”-ből képzett “erély” jobb szó), a másik a Gyengédség.
Ha ez a kettő megvan az indiánban, lova s a vele való kapcsolata harmonikus lesz.

Először kipányvázzák a vadlovat, s az így keményen őrzött állatot a harcos lassan közelíti meg.
“Lónyelven” beszél hozzá. Hogy mit mond ilyenkor, kettőjük titka.
Csak annyit hallani belőle, hogy: hóóóó… hóóó… hóóóóó… hóóó…
A gondolat a lényeg nem a szó.
“Hó… hóóóó… hóóó…” Ez lefordíthatatlan. De a ló érti.
Amikor lassan megnyugszik, a harcos egy vékony bőrszíjat kanyarít az orra, a nyaka és a füle köré, s ezt roppant erősen tartja. Innen kezdve az állattól függ, hogy laza-e vagy feszül.
Ha ellenszegül: feszül, ha odaadó: laza.

Ez a szeretet az Erély nyelvén. “Te döntesz, nem én!” – üzeni. Ha lázadsz, fáj, ha megadó vagy, jó lesz neked.
Az Erély nem tévesztendő össze az erőszakkal: az erőszak rabszolgákat csinál, mert önző és szeretetlen, az Erély társakat, barátokat nevel. Az erőszak a lealjasítás, az Erély a megnemesítés eszköze. A ló ezt érti.
Mi nem.
Mi azt hisszük, a szeretet lágy, puha, mindent megengedő, elomló, gyenge. Tévedés! Ez csak az egyik oldala.
A másik – amit nem ismerünk – az erő. A szeretet ereje. Ez legyőzhetetlen és nagyon kemény lehet.

Innen kezdve már nem kell pányva – a ló az ember kezében van. Ezután végigsimogatja a remegő ló fejét, homlokától az orráig. Az orránál hosszan tartja a kezét, hogy a szagához hozzászokjon.
Aztán a bal oldalát simítja végig, majd a jobb oldalát, majd lassan a lábait – vagyis a legveszélyesebb részét.
A máskor vadul rugdalózó lábak simogatása döntő: a ló érzi, hogy nem félnek tőle, mert nincs benne félnivaló. “Nem bánthatsz, mert szeretlek!” – üzeni ilyenkor az emberi tenyér.

Aztán lassan ráfekszik a ló hátára az indián. Kezdetben csak úgy, hogy a lába még a földet éri, aztán lassan… egészen lassan följebb-följebb kúszik. Végül elfoglalja helyét a ló hátán. Ekkor már uralja a lovat.
Aki ezentúl gazdájának hű társa lesz. És azt üzeni, néma gondolatával: “ne az én akaratom legyen meg, hanem a tiéd, gazdám!”. Ez az önnevelés, de a nevelés folyamata is.

Ha csak az Erély működik – így tanítják az indiánok -, a lóból eltűnik ugyan a vadság, de sohasem lesz szabad. Rabszolga ló lesz belőle. Dacos, törött lelkű, rosszkedvű lény.
Nem barát, akivel beszélgetni lehet, hanem riadt jobbágy, lelketlen robotgép.
Ha pedig csak a Gyengédség neveli, az állat uralhatatlan marad. Önfejű és fékezhetetlen. Az történik, amit ő akar, visszaél a jósággal.

Azt is mondják még, ha az indiánból bármelyik erő hiányzik, akár a Gyengédség, akár a szeretet- ereje, az azt jelenti, hogy nem tud szeretni igazán. Vagy mondjuk így: nem tud jól szeretni. És ezt a ló nem csak “érzi”, tudja is. A lovak többet tudnak a szeretetről, mint mi – mondják az indiánok.
Azt is tudják például, ha a harcos így megszelídítette, ezentúl együtt él, együtt harcol, s néha együtt is hal meg vele.
Barátommá tenni valakit ugyanis azt jelenti, hogy én is odaadom magamat neki, teljesen.
Figyelek rá.

Szeretettel:Ági

Címkék:

Hozzászólások

*

Megkötöm lovamat: https://www.youtube.com/watch?v=et2p4PCYlfk

Lehet ezt könnycseppek nélkül meghallgatni? Nekem még nem sikerült.

Fordulj kedves lovam!

Sebestyén Márta & Muzsikás: http://www.youtube.com/watch?v=nZhY1KEKFbM

Érdemes meghallgatni!

Lovas versek

Csikóellés

Juhász Gyula: Csikóellés

Májusi rózsák nyíltak éppen,
bodza bomlott és orgonák,
mikor a ló elleni készül.
Sokszor pihent, döcögve járt.
Pöttöm legényke jártatta lassan
virágos réten és dalolt.
Mire fáradtan hazaértek
az ég kék vállán ült a Hold.
Az istállóban, puha almon,
tajték verte ki, remegett,
szuszogtak, fújtak, fekve nézték
szétterült hasú tehenek.
Amikor a kazlak is aludtak,
s a göncöl rúdja délnek állt,
a ló megellett. Sokáig nyalta
leragadt szemű csikaját.
Anyja mellett aludt a jövevény,
dunnából kiszakadt pehely.
Sose terült a szalma szebben,
nem aludt így a hó, a tej.
Piros kalappal jött a hajnal,
intett és aztán elfutott.
A csikó fölállt, csomós kis lába
reszketett, akár a habok.
S ahogy az ablakon bedugta kék orrát
a reggel, s rájuk szagolt,
anyja hasát döfködte vidáman,
hamvas pofával megszopott.
Lombok susogtak össze-vissza,
tyúkok kotortak, boldogok,
irigységükben elhervadtak az arany szirmú csillagok.

A lelkünk most is vágtat - Lovas Himnusz

Refrén:
A lelkünk addig vágtat
Míg hajtanak a vágyak
De, hogy mindent láss, miről álmodsz még
Száz lóerő sem elég
A lelkünk arra vágtat
Hova hajtanak a vágyak
Ahol győz a remény és a baj menekül
Ülj fel egy lóra s repülj

Verse 1:
Semmit sem értünk el gyorsan, bár volt ezer év
Sokszor előre mentünk, de még többször hátrafelé
Lassanként mégis itt vagyunk
S csak egy irányba hajthatunk
Mert a kétfelé hajtott szekér
Sehova sem ér

Nem kell, hogy száguldj
Kell a még a tegnap, hogy holnapot láss
Nem baj, hogy álmodod:
A Csodaszarva még előtted jár
És ezer új csodával vár

Verse 2:
Egy táltos, ha vágtat, kinyitja két tiszta szemét
Orrában érzi a szabadság üzenetét
Merről a szél fúj, arra megy
Nem állja útját völgy, se hegy
Nem állna meg semmiér'
S haza is ér

Refrén:
A lelkünk most is vágtat ...

Kedves Szmörcsi!

Szép és elgondolkodtató bejegyzés, igazi bölcs zárással:

"Barátommá tenni valakit ugyanis azt jelenti, hogy én is odaadom magamat neki, teljesen.
Figyelek rá."

*

Én már sokat gondoltam azokra a lovakra, akik régen a csatákba mentek. Vajon mit érezhettek az ütközetek előtt?
Nemcsak az emberek, hanem ők is bátrak voltak, mert hiszem, hogy a lelkükkel tökéletesen megértették a helyzetet.
És volt, amelyik a sebesült gazdája mellől nem mozdult, hanem testével védte a további sebektől.

Csodálatos kapcsolatokat lehetnek emberek és lovak között! Nekem sohasem volt közeli lóismerősöm, de feltételezem, hogy nagyon megértettük volna egymást.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges