...eljárt???!

Ma reggel egy kicsit megdöbbentett az egyik oldal mondata, (bár 2 éve íródott) mely szerint: Minden nőnek az életében eljön a pillanat, amikor szembesülnie kell azzal, hogy az idő bizony eljárt felette.

Így kéremszépen az arcunkba vágva.

És nem az verte ki a biztosítékot, hogy felettem is, dehogy, ez benne van a pakliban, hanem ez a kijelentés így.

Kérdéseim lennének: mikor is és hogyan és miért is?

Mikor jön el az a pillanat?

Egyszer csak belenézek a tükörbe és azt mondom magamnak, na Mária, feletted most már eljárt az idő????

Persze a cikk az örök fiatalság titkaiba próbál beavatni a fényvédő, kizárólag C vitamint tartalmazó krémek és a fogselyem használatával, meg az Omega-3 zsírsavban gazdag ételek, az ásványvíz fogyasztásával, halkabb zenehallgatással, dohányzásmentességgel. Szóval ilyen hasznos információkkal lát el.

De akkor is kikérem magamnak a NŐK nevében ezt az általános ledegradálást.
Körbe kell tekinteni a nagyvilágban és észre kell venni a szépségben megöregedett, megkorosodott hölgyeket, asszonyokat. Akikről süt a jóság, a belső szépség, ha nem is rejtik festék alá kifehéredett tincseiket.

Attól még NŐ!

Anya, testvér, feleség, társ, nagymama. Nevezzük bárhogy, NŐ.
Lehet, hogy a filmvásznon, színpadon örvendeztetett bennünket élete során, de lehet, hogy a sarki közértben tette félre nekünk a friss kiflit, amióta csak ismerjük, vagy éppen bennünket tanított a betűvetésre, és később a gyermekeinket is. Az értéke ugyanolyan, hiszen értünk tette.

Mit jelent az, hogy eljárt felette az idő?

Megöregedett?

Hát ez az élet rendje, nem?

És ha megöregedett, akkor az leamortizálja az értékeit?

Olyan szép a magyar nyelv és olyan sok találó hasonlatot és kifejezést enged.

De még mindig nem értem, mi az, hogy bizony eljárt felette?

Mikor is kellene ezt éreznem? Vagy kellett volna? Vagy mi van?

Mert kéremszépen én például sosem voltam egy szabvány alkat.

Mélynövésű lévén bizony erősen megmutatkozik rajtam a családomra jellemző fajsúly.

Mondjuk ez a születésemkor fordított volt, mert születési súlyom nem érte el a 2 kg-ot,
ott kezdtek el aztán táplálni, hogy megmaradjak. Na így sikeredett.

Ezt most már illene elfogadnom, de elég sok minden szól ellene magamban, majd igyekszem.

Ráadásként szerencsére elmondhatom, hogy szültem két csodálatos gyereket, akik szintén növelték a térfogatomat, tőke vagy ingósúlyként.

Aztán igen, a fent említett dohányzásmentesség, most ismét ezt élem, viszont ahányszor erre kárhoztattam magam, (ez immáron a harmadik alkalom, remélem végleges) hipi-hopi tömegem-térfogatom statisztikai görbéje felfelé iramodott.

De ettől még NŐ vagyok.

Lehetőségeimhez mérten igyekszem kényelmesen, a magam tetszése szerint öltözködni, ez már ugye behatárolt többféle szinten is. Nem bocsátkozom részletekbe.

Bár szőkeségem megosztotta rajongóim táborát, pontosan olyan megfontolásból lett a rubintvörös hajam szőke, hogy két-háromhetente ne az ápolatlanság képét mutassa az, ami a korképet ábrázolja..

Szeretem és régóta alkalmazom a sminket is, nekem kiegészítőm, jól érzem magam általa.

Kérdezem, mikortól is járt el az az idő felettem és miért?

Érdekes ennek megítélése kis hazánkban.
Mert ha szeretnél mondjuk elhelyezkedni, közel az 50-hez már szinte az esélytelenek nyugalmával állhatsz a starthoz. De ugyanakkor vannak szakmák, ahol a 60-70-es korosztály még vígan dolgozik ( ez minden szempontból érthető) és ugyanakkor az iskolák ontják az utánpótlást.

Tehát a nyugdíjasokhoz képest miért is kellene lejárt szavatosságúnak éreznem magam? Jó, hát a fiatalokhoz képest persze....

De ki dönti el?

Szóval NŐ.
A nagybetűs, aki felett... Igen, mellbevág a kijelentés még mindig.

Mert amíg a tagdíjat fizetem be a sportkörre, vagy csomagolom a kollégiumba a kaját, addig felejtős, hogy szolibérletet vegyek magamnak, egyedüli keresőként a családban, mert a munkanélküliség így félévente felüti a fejét a családban. Hol az én esetemben, de most éppen a párom a soros.
Fél éve.

Na jó, a szolibérlet nem létszükséglet, de jót tenne a bőrömnek az a heti 10 perc.

De majd.

Addig is gondolkodom, hogy mikor jár el felettem?

Mert még rengeteg tervem, tennivalóm van, pedig közelebb vagyok már az 50-hez, mint a 40-hez.
Na és?

Jobb későn, mint soha!

Jó kis szakmám van, már három éve nem tudok benne elhelyezkedni, így a közelében próbálom magam hasznossá tenni.

Persze az álom még megmarad, csak jönne egyszer egy királyfi tán hófehér paripán, és azt mondaná, a TE hangod kell nekem, a te karaktereddel !!

Ja, de hogy közben meg eljár felettem????

Mikortól, ha szabad megint kérdeznem?

Amíg sulykolják belénk ezt a megfáradt, elcsépelt mondatot, addig el is hisszük.

Hölgyeim, nem szabad!

Persze, már én sem fonom a hajam kétoldalt copfba, mert nem is akarok huszonévesnek látszani, nem is menne...

A miniszoknyát felvenném, de plus size méret azért ennek is határokat szab, olykor áthágom, de csak a jó ízlés határain belül. Ha nem, akkor kéretik felhívni rá a figyelmem!!

Nem kell több alapozó, nem kell ránctalanító, mert ami van, azt bátran vállalom, szerencsére nincs sok.

A hajfestéket már az ókorban alkalmazták, no para, fentebb említettem, a színváltásom miértjét, és azt hiszem bár én magam sem gondoltam volna, hogy 25 év dögös-vörös után kiszőkülök. A dögös-vörös kifejezés nem saját kútfő, barátaim aggatták rám. Ízlések és pofonok, szabad ezt gondolni.

Egyszóval eljár felettem???

Persze, de csak az évek számával. A többi rajtam múlik.

Mert én itt belül nem írom le magam, elég, ha a környezetemben akadnak rá elég sokan, akik ezt megteszik.

De én egészen másképpen gondolom.

Ott-itt belül még pislákol valami, ami azt mondja, van helyed, keresnivalód.
És ez így is van jól.

Mert amikor már felteszed a kezed és megadod magad, akkor mondhatni, igen, eljárt feletted az idő!

Én is felteszem a kezem, de azt mondom STOP!

Én adok még magamnak időt, vállalva azt amit külsőségekben az ég reám mért,
nekem ez adatott, amit lehet renoválok.

Belül pedig építkezek, folyton-folyvást, néha Kőmíves Kelemenként, de újra és újra!

Addig pedig senki se merje azt állítani, hogy eljárt!!!!

Hozzászólások



Kedves Ági!

Azt hiszem, engedni kell az embernek a gondolatait, érzéseit, a lényét szabadon csapongani, és nem a mások által kikiáltott korlátok közé szorítani! És én engedtem!!! :D
Ölelés!!!



:)))))
Édes volt a kifakadásod, és jogos!
Nekem ilyenkor csak az jut eszembe, hogy oké, lehet, de!
és itt igenis a lényeg a de után van, mert átlagéletkor mondjuk 65-70 év.
Oké! Akkor s még van 20-30 évem minimum, ha vigyázok magamra, akkor sokkal több.
Azaz az életem második felét miért is írnám le?
Inkább integrálom az első felében szerzet tapasztalatokat. ;)
Ölellek kedves. ♥
Ági