...gordiuszi...

Évek óta kötögetek egy "valamit". Készült már sálnak, aztán pelerinnek, vagy éppen szőnyegnek, aztán mire készen lettem vele, valahogy elkezdett bomlani...

Most úgy döntöttem lefejtem az egészet és újrakötöm.

Nehezen tudtam az első sorral (ami ugye a befejező volt) haladni, mivel nem egyszerű fonal, hanem szép kis bolyhos-szőrös, ami elakad, összeáll, egybefonódik, szóval előkerült végül az olló is.

...és ahogy ezzel az első sorral küszködtem, rögtön asszociáltam...

Mert én ilyen asszociáló-típus vagyok.

Előtte éppen az emberi nagyságon filozofáltam magamban, erre vissza is térek. Aztán a fonal kapcsán mosolyra fakadtam, hogy mindig is egy bogozós voltam, ha valami összekuszálódott, már gyermekkoromban is, zsinór, kábel, lánc és társai, én szépen türelmesen megoldottam, kibogoztam a gordiuszi csomókat.
Ma is ezen munkálkodtam, ám a szemem nem a régi már , a szemüvegért nem emeltem fel a hátsóm, gondoltam elvágom ollóval a szálakat, nem sok vész kárba.

És akkor jött a megvilágosodás!

Talán ezt az életben is alkalmazni kellene!
Lazul és bomlik a lekötött szemek sora?
Bontsuk le őket, vágjuk el a szálakat, ha olyan szorosra csomósodtak, hogy kibogozni nem lehet!
Elhullik néhány szál? Na és? veszteség mindig, mindenhol adódik.... Megbírkózunk vele.
Aztán kössük újra az egészet, amikor is már simán lefejtettük és újra gombolyítottuk a fonalat.
Lehet, hogy ilyen egyszerű....

Ez tulajdonképpen csak egy kis elő-elmélkedés volt, mint említettem, néhány napja az emberi nagyság foglalkoztat.

Olyan jó látni, hogy egy volt intézetis lány befogadott magához egy hajléktalan idős nénit!
Vagy, hogy egy pécsi postás direkt a cigánysorra kérte magát, amikor ott üresedett egy állás.
Ezek most a média által közölt események, biztosan tudnék többet felidézni.

Most a kis saját tapasztalataimból is szeretnék említeni.

Például nagyon harapok a köszönésre, erről beszélgettünk a minap egy jó barátommal.
Mert kifakadok rajta.

Ha ismerőst látok, nehezen tudom megállni, ha hallótávolságba érek, hogy azonnal ne köszönjek.
Vagy ha látom, hogy ez nem fog megtörténni mégsem, akkor integetek.

Azt gondolom ez a természetes, így neveltek.
Azt is tanították, hogy az idősebbnek előre illik köszönni, illetve, hogy a férfi köszön előre a nőnek,
a beosztott a vezetőnek, a fiú a lánynak.

Természetesen ez alól vannak kivételek. Ne várja például egy fiatal lány, hogy idősebb férfi ismerőse előre köszönjön neki. Helyesebb az is, ha a fiatalabb vezető előre köszön idősebb beosztottainak, a férfi vezető a női beosztottaknak.

Másik kivétel, ha valaki helyiségbe lép be és ott már néhányan tartózkodnak: köszönjön előre tekintet nélkül arra, hogy odabent férfiak, vagy nők, vagy fiatalabb személyek tartózkodnak.

Ne várjunk arra, hogy a másik fél előre köszönjön. Az igazán udvarias embert nehéz ebben megelőzni.
Van egy olyan illemszabály is, hogy a köszönést nem fogadni és nem viszonozni sértés. (idéztem)

Na ez utóbbiak azok, amelyek mostanában szembeötlenek.
Már a középkorosztály az éveim számának jelzője, talán nem lenne furcsa, ha igenis elvárnám, hogy a nálam vagy 5-10 évvel fiatalabb ismerős házaspár ne csak várakozóan nézzen rám, hanem esetleg előre köszönjön.
De nem várok el semmit, hiszen az ember manapság már azért hálás, hogy visszaköszönnek neki, ha egyáltalán visszaköszönnek.
Azt gondolom, ha valakit megtisztelek a köszönésemmel, főleg előre, az a minimum, hogy viszonozza.
A probléma, hogy ez sem jellemző.

(Ilyenkor aztán jól felhúzom magam és mormogok , hogy majd legközelebb én sem köszönök, de...nem tudom megtenni. Valahogy jön...)

Tehát a probléma, hogy ez sem jellemző.

Mint ahogy az sem, hogy valamit megköszönjünk.
Általában előfordul, hogy kétszer is megteszem, mert elsőre olyan automatikusan teszem, hogy elfelejtem, ezért nekilendülök újra, de inkább kétszer, mint egyszer sem.

Nekem ez is furcsa.

...hogy valakinek írsz levelet (ugye jelen esetben már inkább az e-mailről és az sms-ről, üzenetekről beszélek), és ráaásul egy mondjuk rossz címre érkezett üzenetet továbbitasz a jó helyre, nem jön reakció, hogy hoppá köszi.

Mert ez is természetes, némelyeknek.

Elkalandoztam, illetve leragadtam a köszönésnél....

Nehogy félreértés essék, nem vagyok magam a tökély, nem is szeretnék az lenni.

Csak vannak olyan emberi dolgok amik számomra alapvetőek, és ha nem emelünk szót ellene, egy idő után el is vesznek.

Ezek az igazi gordiuszi csomók, amiknek a miértjeit nem tudom kibogozni.

Nem mehetek el amellett sem, hogy amikor szakmai tanácsot és segítséget kértem olyan országosan elismert szakembertől, akit csak felszínesen, látásból, néhány szóváltás kapcsán ismertem, azonnal válaszolt, segített, tanácsot adott és bíztatott, bízott bennem!

A dolog itt még nem ért véget (sőt, talán itt kezdődik) általa vettem fel a kapcsolatot ismeretlenül, egy másik, számomra kevésbé ismert, de szintén országosan elismert emberrel, aki szintén nem mondott nemet.

Hát kérem, lehet így is!

Ezekért én mind olyan hálás vagyok, és boldog, hogy létezik még ilyen önzetlenség.

Végezetül egy szintén személyes jellegű tapasztalatot, hogy hogyan lehet mégis embernek maradni.

Bejelöltem itt, egy általam nagyon tisztelt és elismert személyt, akinek a munkásságát és művészetét nagyra becsülöm.
Visszajelölt.
Örültem nagyon és névnapjára privátban fel is köszöntöttem.
Nem lepett meg, hogy megköszönte, hiszen a médiából ismervén, nem is feltételeztem mást.

Most viszont személyes tragédia érte..
Szintén privátban írtam neki, hogy nem érzem, hogy illetőségem lenne ilyenkor zavarni, de idézetet küldtem, amit szoktam másoknak is, ami olykor segítség is volt...
Nem vártam választ...
Mégis jött.... Megköszönte...
Mert a fájdalmán és a veszteségén túllépve ember tudott maradni akkor is, amikor egy számára ismeretlen valaki részvétet nyilvánított a közösségi hálón.

Emberszámba vett, "átlapozhatta" volna az üzenetemet, mert rengeteget kaphatott, mégsem tette.
Vette a fáradságot és megköszönte.

Ettől nagy ember, az emberi nagyság nálam ezekben az apró dolgokban nyilvánul meg.

...és ezekért egyfolytában hálás vagyok.

Köszönöm szépen.

Hozzászólások



Unique

...igyekszem... most nehéz :D
De köszönöm!



Kedves Ági!

Már a Falak c. jegyzetemnél is meghallgattam, amikor küldted, csak néha elfelejtem megválaszolni, és megköszönni (ugye-ugye, írtam, hogy én sem vagyok tökéletes....)
Köszönöm szépen, most is!!
Puszi:Marcsi



Kedves Szsm.
Tőlem, neked....
Mert csak.

Hunyd le a szemed.... hallgasd... és csak érezd...

https://www.youtube.com/watch?v=OfobsmIbT7A

Puszi. Ági



10 lépcső

Szórd szét kincseid - a gazdagság legyél te magad.

Nyűdd szét díszeid - a szépség legyél te magad.

Feledd el mulatságaid - a vígság legyél te magad.

Égesd el könyveid - a bölcsesség legyél te magad.

Pazarold el izmaid - az erő legyél te magad.

Oltsd ki lángjaid - a szerelem legyél te magad.

Űzd el szánalmaid - a jóság legyél te magad.

Dúld fel hiedelmeid - a hit legyél te magad.

Törd át gátjaid - a világ legyél te magad.

Vedd egybe életed-halálod - a teljesség legyél te magad.

Weöres Sándor