Keisla-nak:)

Sokszor magamról, a saját érzéseimről, gondolataimról írok, de most konkrétan átmegyek családregénybe:) Nyilván nem ok nélkül, ebből is ki akarok hozni valamit,aztán persze, hogy számodra mit jelent a történet, majd eldöntöd te.

Címkék:

Hozzászólások



És látod, Ugyanaz....

...ha Te most egy képmutató, álszent hívő lennél, akkor ezt a történetet nemhogy el nem mesélted volna, hanem épp ellenkezőleg. Szégyenfoltnak tartanád a nagyapádat, és sosem bocsátanád meg neki, hogy ott, akkor volt egy pillanat, amikor nem tudott uralkodni az érzései, vágyai, ösztönei felett.

A termékenységi vallást is sokan azért vetik meg, mert azt hiszik, állatias ösztönöktől vezérelt majomberek hitrendszere volt, pedig koránt sem. AZ ÉLET VALLÁSA VOLT, szemben a kereszténységgel, ami a HALÁL VALLÁSA.

Nem véletlenül faggatom Zarándokot olyan hévvel, hogy mi okból tartja ennyire sértőnek a gondolatot, ami szerint egy tőről valók vagyunk az állatokkal, és nyilván nem véletlenül nem árulja el:)

Az embernek igenis vannak vágyai, ösztönei, és ezeket sokan tartják alsóbbrendűnek az észhez képest. Pedig nézd csak meg, hogy amíg a világot az ösztönök irányították - azaz az Isten, Mindenség, Létezés, Evolúció (nevezzük, ahogy tetszik) által a lényekbe kódolt viselkedési formák, addig a világ Édenkert volt. Most, amikor EMBERI ÉSZ őméltósága uralkodik - minden pusztul, és haldoklik.

Hűűűű, na most fejezem be, mert erről megint regényt tudnék írni:)))



Egy újabb kiemelés:

"... az amit hiszek, vagy hinni vélek sosem olyan erős, mint amit érzek."

És épp ez az, ami miatt képes az ember úgymond "lehívni" információkat a közös tudattalanból, ahol megtalálható az összes, valaha létezett tudás. Ha az ember kellőképpen megtisztult az elme, a civilizáció és egyebek hülye programjaitól, ilyen, úgymond "sugallatok" által okosodhat, bármilyen témában, ami csak érdekli. Nem kellenek ehhez könyvek, és nem kell egyetem - minél egyszerűbb, tisztább a lélek, az ember, annál több mindenhez férhet hozzá, mert úgy van ám ez kitalálva, hogy lehetőleg ne rosszra használják az emberek. :)



Ez is nagyon tetszett:

"Az a kultúra, amit a dédnagyapám is még képviselt, az értéket teremtett. Nem csak úgy élet bele világba, és azt sem tudta mit csinál. Az életük akkor sem volt mindig felhőtlenül boldog, de magához az élethez, a munkához, a családhoz való viszonyuk alapvetően értékközpontú volt. És a történettől függetlenül, ha gondolod, egyszer vegyél a kezedbe egy darab követ, és gondolkozz el azon, hogy az milyen változáson ment keresztül, amire ilyenné formálódott."

Látod, ez az!
Az ÉRTÉK!

Ha hallanád, mennyit szitkozódom én a mai, elfuserált technika, és a magát olyan rettentő okosnak tartó emberiség kapcsán! Semmiből nem vettem újat soha, már legalább is olyasmiből, amit hosszabb ideig vágytam használni - bútor, elektromos cikkek -, mert szentül hiszem, hogy ami régi, az még használható, a mai meg csak szemét. "Meg is hálálják" ezt a felfogásomat a mai kor termékeként jellemezhető háztartási gépeim, mert bizonyítanak rendesen. Egyik a másik után adja be a kulcsot:))) Ilyenkor az ember megkérdezi, melyik volt előbb. A hit, hoyg manapság minden pocsék, vagy a pocsékság hozta a hitet?:))



És amit még kifelejtettem!

A családokban, vérrokonságban az a nagyon érdekes jelenség áll fenn, hogy az azonos gének reagálnak egymásra. Biztosan vannak itt az odalon, akik ezt veszettül tudományosan, kvantumfizika, matematika, teológia, biológia, horoszkóp, mikroszkóp és sztetoszkóp igénybevételével, szakszerűen és nagyon tudományosan el tudnák magyarázni - én nem:)

Én csak azt tudom, hogy az ember sokszor megérzi, ha ahhoz a másik emberhez bármi köze van, nem lehet eltitkolni előle. A dédnagyapád pontosan tudta, hogy Ő az édesanyád apja, és ez a tudata, ez az érzése Neked teljesen tisztán átszűrődött azon a bizonyos valamin, ami az embereket egymással összeköti. Ehhez azonban tényleg - ahogy mondtad - valamiféle misztikus kapcsolat kell:)



Kedves Ugyanaz!

Egyik legkedvesebb emlékedet osztottad meg velem, s én tudom, hogy nálam az ilyesmit ki kell érdemelni, úgyhogy feltételezem, hogy valami módon én is kiérdemeltem Nálad. Nem tudom, hogy mivel, de nagyon megtisztelőnek érzem bizalmadat:)

Tényleg szinte mesés történet, látod, ilyet csakis az Élet tud produkálni, meg hát a szappanoperák, amiket folyton mindenki szid - szerintem csak divatból -, pedig nagyon is sok közük van a való világhoz. Ezt most úgy mondom, mintha óriási szappanopera rajongó lennék, pedig az elmúlt 20 évben egyet néztem meg, azt is megbántam, és megfogadtam, hogy soha többé. No, nem azért, mert nem tetszett! Épp ellenkezőleg! Odaszegezett a tévé elé, a nap egy bizonyos szakában, minden nap, én pedig egy valamitől egészen biztosan megveszek secperc alatt; ha valahol ott KELL lennem, akár külső, akár belső kényszertől vezérelve.

A másik, ami miatt igen érdekes a történeted:
Szent meggyőződésem volt - mostanáig -, hogy bizonyos kor alatt az embernek csakis akkor rögzülnek emlékei, ha trauma éri. Én például majdnem vízbe fulladtam 2.5 évesen, és élesen, tisztán emlékszem mindenre az elejétől, a végéig. Müller Péter úgy fogalmazza meg ezt a jelenséget, hogy JELENLÉT. Amikor olyan megdöbbentő, rémisztő dolog történik az emberrel, hogy a teljes tudata jelen van.

Nos, valami miatt a dédnagyapád, már a puszta létével is ilyen érzést váltott ki Belőled, vagyis nyilván valóban nem akármilyen ember lehetett. Csodálatos dolognak tartom, amikor az Élet megteszi azt a szívességet az embernek, hogy olyan embereket vezérel melléjük, akikre még ilyen távlatokból is emlékeznek - ez nagy dolog. És Ő bizonnyal nem véletlenül volt Melletted - tanított Neked valamit, amit Te tudsz is, talán tudatosan, talán tudat alatt - ezt egyedül Te vagy hivatott eldönteni.

Mindent összevetve csodálatos történet, és én nagyon köszönöm, hogy megosztottad velem. :))

Ami még érdekes, hogy épp a kártyás nemeseket említed;
Nem tudom - sosem kérdeztem, sosem érdekelt - van-e, vagy ha van, mennyi nemesi vér van az én őseimben, de azt tudom, hogy apai dédnagyapám egy egész utcát kártyázott el házsorostól, mindenestől, sőt, még a feleségét is eljátszotta, bár hogy a nyertes el is vitte-e, na azt nem tudom:))) Mindezek következtében apai nagyanyám - vagyis a kártyás nagyapó lánya - egy szép emléklezetű éjjelen, miután férjura gyanúsan hosszú ideig nem keveredett elő, bizony a keresésére indult, és a kocsmában, óriási kártyaparti kellős közepén lelt rá szegény nagyapámra. A játszma tét nélkül zajlott, de a nagymamám olyan szinten gyűlölte a kártyát, és azt is, aki kártyát vesz a kezébe - mindent összevetve ez nem is csoda -, hogy a kártyázókra borította a kocsmaasztalt, és nagy dírre-dúrral elvonult:))))

Viszont ami szintén nagyon érdekes;
A napokban néztem meg itt ezen az odalon, Gini99 jóvoltából a magam, és a családom karmahoroszkópját. Eddig csak mintegy rosszmájú felhanggal mondogattam olykor, hogy a nagylányom tiszta apám, de képzeld: kettejük karmahoroszkópja teljes egészében megegyezik.

Most már azon töprengek apró félmosollyal az arcomon, hogy milyen érdekes, furcsa, kiszámíthatatlan valami is a Sors, hisz dédnagyapám kártyás jelenete óta az egész család szegénységben él, folyamatosan - vannak, akik kicsit többre viszik, de a jellemző a szegénység, végig az Ő ágán -, a lányom meg nem egyszer beszélt már arról a mélyen megbúvó érzéséről, hogy Neki nincs otthona, Ő otthontalan, nincs hová hazamennie. Vajon mennyi búvik meg ebben az érzésben a dédnagypapi "Elvesztettem egy egész házsort" érzéséből????

Most az az utca a városka egyik legszebb utcája, régi, de nagyon takaros kis házak sora - s ha arra gondolok, hogy ez mind a dédapámé volt, a lányom meg most albérletből albérletbe költözködik, mint valami ágról szakadt madár...:)

Hm!
Máris elkapott az érzés, ami a kedvenc regényem olvasása közben szokott, ami már cafatokra van olvasva, de épp emiatt az érzés miatt imádom annyira, amit éleszt bennem, s amit most is érzek - a múlt, s a vele való kapcsolatunk. Vajon mennyi van belőlünk, ma élőkben azokból, akik két, három, öt, hat generációval előttünk éltek. Melyik mozdulatunk, melyik érzésünk, melyik jellemzőnk melyiküké volt eredetileg?

Érdekes dolgok ezek, és én még egyszer, szívből megköszönöm Neked ezt az írást, mert csodálatos érzéseket élesztettél bennem általa, és mégcsak regényt sem kellett olvasnom hozzá:)))

Gyönyörű napot Neked:)



Én pedig köszönöm, kedves Ugyanaz...

...hogy elmesélted:))

Bár most rohannom kell, végigolvastam mégis, ott egyen meg a fene minden mást. Ha visszajöttem, elolvasom újra, és válaszolok:))

Addig is gyönyörű napot Neked:)