Mint máskor

Ellobbant, de még utolsó lángjain,
Egy elárvult ölelésbe futott,
Testében nem maradhatott tovább,
Ajkán már nem látszott a megszokott,

Hétköznapi tompult mosolyból kiáltó,
Segítségre, gyengéd szavakra vágyó,
Puha, időtlenségbe itatott,
Szokványos mozdulat.

Szabadabb volt, mint máskor,
S ahogy a pillanat szétszakadt,
Tűzzé vált a lángból,
A csillagok óceánja alatt.

Majd a csendtől visszhangzó karokban,
Egyedül, saját vágyait szülve,
A padon ülve magába látott,
Szemét lehunyva, álomba szenderülve.

Keresve önmagát a hajnalba hasadt,
Keze a sziklákon gyengéden szaladt,
Felébredt, túl minden álmon,
Volt szerelem, volt szép, még most is őt várom…:)

Címkék: