A nyirkai jóslat lenne a tuti?

Ez most valószínűleg az utolsó blogbejegyzésem jó darabig. Ennek oka egyszerű. Úgy érzem, a világ, vagy az országunk jelenlegi helyzetében már kár ragozni, hogy mi lenne célravezető. Egyetlen gondolatmenetet még belódítok, aztán részemről a további agyalásnak nem látom értelmét, sokkal inkább a cselekvésre helyezném a hangsúlyt.

A nyirkai jóslatról valószínűleg nem én írok először, talán nem is utoljára. Röviden, azok kedvéért akik netán még nem ismerik, magyar táltosok, illetve sámánok írták. A benne foglalt szöveg, illetve az események, amiket a jóslat megfogalmaz, a mai napig pontosan lekövethetőek, tehát igazak. Tény, hogy mint általában a jóslatok, megfogalmazásukat tekintve némileg homályos, de így utólag én is azt mondom, minden ami ott olvasható az ül. Meg tudod keresni a neten, egy egész szép, és kerek értelmezés pedig itt hallható:

http://www.youtube.com/watch?v=xK15fAxxDTU

A jóslat a mostani időnkre ezt írja, illetve mondja:

A Fekete Kányák rendje
hatalomra tesz szert
és zsarolja a Kiskanászt,
aki jót akarna, de rosszul.

Zsarolja egy siheder kori barátja is,
aki nagy vagyont harácsolt össze
és villogó ruhában futkározik.
Huszonöt strázsa ügyel rá.

A Kiskanász -vásári hintások sarja-,
igazságos szigort akar,
de az sanyargatássá fajul.
A nép lehurrogja, de nem tágít.

Avítt helyébe
hevenyészett törvényt erőszakol.
Magára haragítja a Hadakat.

A jóslat a továbbiakban éhínségről, és polgárháborúról is szól. Megnyugtató, hogy a végén persze minden jóra fordul.
Az általam szentnek épp nem nevezhető, de mondjuk úgy, hogy István király koronájában is van egy megfejthető kód, ami a magyarság sorsát 2020-al lezárja, pontosabban onnantól kezdve új fejezet nyílik az életünkben.

Mit jelent mindez az én értelmezésemben?
A népemnek számomra nyilvánvaló módon van egy karmája. A feladatunkat a világban, a mai kereszténység felvételével nem teljesítettük be, mint tudjuk, megborulásunk kezdőpontja nagyjából ezer évre vezethető vissza. Más megfogalmazásban, a népem 1000 éve nem a saját útját járja. Viszont fontosnak tartom megemlíteni, hogy az én népem feladata pozitív.

A nyirkai jóslat, ahogyan azt már mások is elmondták, egy lehetőség. Lehetőség mind addig, amíg a népem nem tér észhez, és nem teszi azt, amire született. A koronából kiolvasható 2020-as dátum pedig annyit tesz, hogy addig valamilyen változásnak meg kell történnie az országomban. Azt nevezhetjük egy utolsó időpontnak, amíg a felfogásunk fenntartható, de mondhatom úgy is, hogy addigra a változás elkerülhetetlenné válik. Meg kell azonban érteni, hogyha nem vállaljuk fel végre önmagunkat, akkor még 8 évig betyár világ gyün ránk. Ha már holnap változtatunk, mind a szegénység, mind az éhínség elkerülhető.

A nyikrai jóslatot készpénznek vehetjük addig, amíg a nemzetem nem változtat, és nem tér vissza a számára helyes irányba. Ha ez nem történik meg, akkor én is azt mondom, tanácsos tartalékolni, bevetni tavasszal a földet, és felkészülni a nehézségekre. Amennyiben azonban mégis elszánjuk magunkat a változásra, mindez elkerülhető, illetve akkor nem a túlélés érdekében vetjük be a földeket, hanem a bőség érdekében, és hát lássuk be, a vetés az élet szerves része, mondhatni ha enni akarunk, akkor ez az élet rendje.

A változás számomra legalapvetőbb formáiról már írtam, de rövidem még egyszer. A jelenlegi parlamentünket, az összes politikusával együtt fel kell oszlatnunk, ezt népszavazás keretében is megtehetjük, és a teremtő tudat hatalmával olyan szakemberekre bízzuk az országunk irányítását, akik becsületesek, tisztességesek, és ugyanilyen fontos, hogy jó szakemberek. A Kínával való kapcsolatainak leállítjuk, valamint a mára kialakult kereszténységet beszüntetjük az országunkban. Minden ilyen esetben elmondom, ez nem a jézusi tanításokra vonatkozik, hanem erre az ember, élet, és fejlődésellenes vallásra, aminek valóban megvolt a szerepe az életünkben, de jól látható, hogy pontosan eddig. A jézusi tanítások pedig szerintem jók, de akkor is csupán fakultatívak, tehát nem tartom kötelező olvasmánynak. Fontos még, hogy össze tudjunk fogni minden jóérzésű emberrel annak érdekében, hogy fejlődjünk, és természetesen a teremtő tudatunkkal, és az így értelmét nyert munkanedvükkel felemeljük az országunkat.

Ha a népem nem kezdi el használni a teremtő tudatát, vagy lebecsülve a jelenlegi eseményeket, a valóságtól elrugaszkodva, több ezer méterről a föld felett lebegve akarja szemlélni mindazt ami történik, akkor a csúnya dolgok elkerülhetetlenek, legalább is szerintem.

Úgy vélem nincs sok időnk már ezen vacillálni. Békében, de határozottan, önérzetesen kell tennünk a dolgunkat, mind a spirituális, mind az anyagi síkon.

A döntés mindenkinek a sajátja, én még mindig bízom a magyarok józanságában, és becsületében.

Áldás a népemre, áldás az univerzumra. :)

Hozzászólások



Szia Admin!

Ugye,hogy ugye?
Persze,hogy elkezdődött! Ezt látva,érezve engem is mintha kicseréltek volna!
ITT vagyok!
Vagyis a jelenben... :D

Szép hétvégét Mindenkinek! :)



Kedves Admin!

"És ahogy mind tudjuk, a fejlődés és a változás örök, a hullámzás, pulzálás is az, és végül mindig minden visszatér oda ahonnan indult. :)"

Teljes mértékben egyetértek veled.

Vissza fogunk térni a 3000 évvel ezelőtti életvitelhez. Aztán megint visszatérünk, aztán megint...



Kila, ne a félelmeidről

Kila, ne a félelmeidről beszélj nekünk, hanem inkább arról, amit szeretnél :)

Jlia, minden szavaddal egyetértek, és én is pontosan így látom és így gondolom. Sőt nem csak hogy ez lesz, de már el is kezdődött szerintem, a szemünk előtt zajlik a tisztulás, és örömmel tölt el, ahogy kezd a helyére kerülni minden. Hiszek benne, hogy végül mindig a jó győz, mert van egy törvényszerűség, ami hosszú távon mindent a helyére tesz. Sőt több is van, az ok és okozat törvénye, a harmónia törvénye. És ahogy mind tudjuk, a fejlődés és a változás örök, a hullámzás, pulzálás is az, és végül mindig minden visszatér oda ahonnan indult. :)

Enti, bankban nem dolgozom, és nem is szeretnék, unalmas munka lehet. ezek szerint ha helyes a következtetésed, akkor a banki világhoz fingom sincs. lehet hogy így is van. de józan paraszti eszem azért van, és szerintem elég jól látom azt, hogy működik a pénzrendszer. azt látom hogy sok a kritikusa, de azt nem igazán látom hogy ki az, aki tud jobbat mondani. 3000 éve senkinek sem sikerült. és a logika azt diktálja hogy nem is nagyon fog, ugyanúgy ahogy az örökmozgót sem találták még fel a mai napig.



Kedves Enti!

Látod azt elhiszem,hogy elegük van a vidékfejlesztő városiakból! :)
De lesz ez jobb! Én annyira hiszem!
Balog Bélákra meg szerintem szükség van most,hogy elgondolkodjanak az emberek, aztán úgyis
mindenki teszi majd amit tennie kell, és akkor lejár majd a beszéd ideje.
Én tényleg azt tapasztalom,hogy elindult valami.
Jó lesssszzzz!
Jó éjt neked is!
Aludj csak! Én majd álmodom! :D



Kedves Jlia,

Balog Béla előadására reagáltam :)
Biztosíthatlak róla, hogy nincs bennem rosszindulat, a vidéki nép nem rosszindulatú.
Amit írtam, csak ízelítő volt a jövőből, hogy milyen lehet majd a vidéki nép.
Azt is merem írni, hogy nálam sokkal nagyobb parasztok is vannak. Akiknek elegük van a vidékfejlesztő városi népből.
Jó éjt :)



Kedves Enti!

Hol írtam olyat,hogy én a pofázásaimmal fizetek? Pénzről írtam,vagy ami akkor éppen lesz amivel tisztességesen meg is fizetem amit kapok. De jól megmondtad! :)
Mitől van benned ennyi rosszindulat? De lehet,hogy csak félreértelek.
Azt sem írtam,hogy csak pofázni szeretnék ezentúl. Eddig is megdolgoztam minden egyes forintomért.
Kívánok neked elégedett,boldog életet. Őszintén!
Tedd amit jónak érzel,én is azt teszem!
De.
Számomra úgyszintén az a lényeg,hogy szeressük és segítsük egymást!
Jó éjt! :)



Kedves Jlia,

Köszönöm szépen az előadást :)

Számomra a lényeg, hogy szeressük, segítsük egymást.

De!!!

"Én nem akarok saját magam termelni, meg állatokat.....
Abban a Magyarországban, abban a világban amiben hiszek ott a magyar termelőknek lesz munkája, lesz
piaca, nekem,nekünk pedig lesz pénzünk megvenni azt! :)"

A "probléma" az, hogy paraszt is kezd megvilágosodni, és nem akarunk az egységről, meg a szeretetről való pofázásért dolgozni.

Szép estét :)



Mit tehetünk például?



Enti!

Köszi! Igen,egyre jobban alszom! :)

Hogy ez a pénz,ami most van visszanyeri-e eredeti szerepét vagy új lesz.... ki tudja még.
Valahol olvastam,vagy halottam a tv-ben,már meg nem mondom,hogy Balatonon saját pénzt találtak ki,
amit csak ott lehet elkölteni.
Ha úgy vesszük,már most sincs pénz. Lehet,hogy Adminnak lesz igaza, és csak egy elszámolói rendszer lesz.
Ki tudja még.
Van-e realitása,hogy a bankárok,politikusok eltűnnek?
Persze,hogy van. Már nincs mit lehúzni az emberekről sem itt,sem sehol a világban... szép lassan a bankok
bedöntik saját magukat... ami most megy,csak időhúzás,hogy amit még lehet szedjenek be.
Ha már nem lesz aki fizessen,mert nem tud,vagy már visszafizette,szerinted ki fog bankba menni?
Megtakarítást normális ember biztos nem fog berakni. Persze,hogy vége lesz a bankárok aranykorának.
Politikusokat meg ebben formában biztos nem fog tartani egyik nép sem. Minek?
Na ehhez kell felnőni, hogy mégis menjenek a dolgok. Ne hitelből legyen vállalkozás,hanem induljon inkább kicsiben,oszt nője ki magát.
Realitása annak van,amit el tudsz képzelni.
Semmi nem megy egyik napról a másikra.
Az összeomlás sem úgy van,hogy tegnap volt ez az,ma semmi nincs,na emberek végre akkor építsünk!
Mindkét dolog folyamatban van már most.
Azt azért nem gondolom,hogy most 4 millió család mind termelni fog saját magának élelmiszert,mert a városban oszt hogyan? De lesz újra cipőjavító, varrónő, meg mindenki amihez ért és összefogással át lesz vészelve a nehézség.
Összefogás!
Ez az ami kicsiben kezdődik és úgy növi ki magát.
Ez az én véleményem.
A pénz csak egy dolog. Nekem sincs sok belőle,de igazából sose arra vágytam, mégis mindenünk meg lett,amit
megálmodtunk magunknak. Ezután is meg lesz.
Úgyhogy köszi, én álmodom tovább, közben meg teszem a dolgomat,ahogy eddig is.
Álmodni és álmodozni két különböző dolog. Ha megálmodsz valamit,azt meg is tudod valósítani és teszel érte.
Az álmodozó meg csak álmodozik.
Én álmodom! :)



Kedves Admin!

"Enti, a pénz nem kelt önálló életre, ha megérted hogy működik akkor téged szolgál, ha nem akkor te szolgálod őt. a pénz csak egy fiktív dolog, ami csak úgy tud befolyásolni ha te befolyásolod vele magad... :)"

Azt biztosan merem írni, hogy a banki világhoz fingod nincs.
Vagy te magad is a banki szférában dolgozol.



JÓ REGGELT MAGYARORSZÁG

Kedves Jlia,
Remélem nagyon szépet álmodtál :)
Tudod, amiről írtam, az nem a jajveszékelésről szól, mert én képes vagyok rá, hogy pénz nélkül megéljek a családommal együtt. A nagyszüleim is pénz nélkül éltek. Számodra ez persze elképzelhetetlen. Te a szófröcsköléshez álmodozáshoz értesz. De majd meglátjuk, hogy mire juttok vele.
Tudsz, vagy tudtok felmutatni valami kézzelfogható realitását annak, hogy a pénz visszanyerje eredeti szerepét? Gondolod, hogy a bankárok, politikusok kiengedik a kezükből a gyeplőt (hogy parasztosan beszéljek :)
Én jobbnak látom felkészülni az összeomlásra, és azt követő újraépítésre. Jobb félni mint megijedni (mondják a józan parasztok:)
Persze, gondolom, hogy Neked még esélyed sincs a vihar előtti felkészülésre, ezért inkább álmodozol, háta mégsem jön a vihar. Teljes mértékben megértelek. De azért valamit mégiscsak cselekedjetek.

Szép napot :)



Kedves Ugyanaz!

A népünk használja a teremtő tudatát! Reálisan látja a jelenlegi eseményeket!

Igazad van! A döntés mindenkinek a sajátja! Én is bízom a magyarok józanságában, becsületében, de szeretetteljes érzéseiben, szívében is!

Áldás Mindannyiunkra!



Köszi Admin! :) Hiszen ez a

Köszi Admin! :) Hiszen ez a secret oldal! Teremtünk!
Amerre én járok, akikkel találkozom, mind érzik,hogy tenni szeretnének valamit.
Az emberek egymás felé fordulnak, biztatják,szeretik , segítik egymást.
Tanulnak,hogy adhassanak. Ami a legszebb benne,hogy az osztályomban is minden korosztály jelen van 19-61 éves korig.
Higgyetek benne,hogy az emberek ébredeznek, cselekednek...
Én nem az összeomlásra és az újraépítésre akarok felkészülni, nem olyan időkre,ahol jaj mi lesz,ha nem lesz tehenem,
hogy lesz akkor tejem...
Én egy szeretetteli átalakulást érzek, egy nehéz de békés átmenetet, aminek apró lépései már elkezdődtek!
Annyi kis csoport sürög-forog, hisz, teremt... cselekszik....
Sokkal inkább tapasztalom az életben az emberek jóságát!
Azt is,hogy ezek a csoportok egyszer majd csak körbeérnek, egymásra találnak... majd amikor a harag, a félelem, a
kirekesztés helyett a szeretet, a tolerancia, a jövőbe vetett hit lesz az erősebb.
A jóság, a szeretet vonzza egymáshoz az embereket, nem a kétségbeesés.
Én ezt érzem,és ezért született meg a csodás Magyarország írásom is.
Mert ezt látom! Ezt tapasztalom.
Közben pedig nem érzem magam rózsaszín ködben magasan a föld felett. Nagyon is reálisan készülök a munkáimra.
Lehet,hogy eleinte párhuzamosan fut majd a régi és az új világ. A politikusok a parlamentben... a kis emberek meg szorgos
hangyaként politikán kívül kezdik majd építeni az új életet... mígnem egyszer csak ki nem derül,hogy a politikai játszóteret
lehet bezárni, mert egész más vonalon épülnek ki a hazai és a nemzetközi kapcsolatok.
Amik először baráti meg üzleti kapcsolatokkal kezdődnek.... majd szép lassan egybeérnek, és a céljuk semmi más mint egy
új, szeretetteli, emberi, élhető világ!
Minden karma , jóslat addig kísért csak, míg nem tanulunk mi emberek a hibáinkból... aztán elveszti szerepét, mert betöltötte,
megtanított minket arra amire akart.
Teljesen felesleges azon rágódni, jaj de mi lesz ha..... amíg a 'ha' szócskán rágódsz,addig még nem hiszel a jóban...
amíg pedig nem hiszel.... addig ugye teremtés sincs.
Hogy hinni tudj a többiekben, előbb hinned kell magadban... hogy hinni tudj a békében, magadban is békét kell teremtened...
Enti,te kérted ugyanazt,mondja meg mégis mit kéne tenni.
Szerintem mindenkinek előbb magában kéne rendet teremteni, és elhinni végre, hogy ez egy csodás lehetőség arra,hogy az emberek újra egymás felé forduljanak! Nemcsak a magyar a magyar felé,de a magyar mindenki felé,mert pont ez az a több,ami eddig hiányzott... pedig itt van bennünk, a szavainkban... önzetlenül fordulni mindenki felé,mert mi megtehetjük,mert igaz szívű magyarok és emberek vagyunk!
Bármit is látsz odakint, higgy a változásban!
Ami elkezdődött! Nem rejtőzködőn, de szelíden, halkan.... nem félve, nem gyűlölködve, de szeretetteli reménységgel....
nyitott szívvel... toleránsan... tekintet nélkül mindenki felé fordulva!
Mindegy mit csinál a politika... új világ épül az emberek között,amit a szív köt össze,nem a pénz,nem a haszon!
Nem lobogtatni kell a magyarságot, a magyarságtudatot mint valami véres kardot csata előtt... hanem HASZNÁLNI!!!!! Nem bemagolni... ÉREZNI!!!! Aztán TEREMTENI!!!! Gondolatban... érzésekben... tettekben.... mindegy mit, csak szeresd amit csinálsz, és ha eljutsz valahova, hát ne tartogasd,segíts másokat... ne válogass. . akit eléd küldened annak segíts szeretettel!
Bárcsak el tudnám mondani,hogy értsd, hogy megnyissa a szíved!
Egy biztos! Mindegy mit gondolsz, igen vagy nem... mindenféleképp igazad lesz!
Én meg ebben hiszek! Ezt érzem! Ezt látom!
Nem hagyom,hogy a hírek, vagy bármi más eltérítsen ettől,mert a szívemben ez van! Nem dátumok,meg jóslatok.
Kívánom,hogy egyszer ti is megérezzétek ugyanezt!
Nincs bennem félelem...
és ne felejtsétek el, minden gondolat teremt! :)
Ez kikívánkozott belőlem!
Jó éjt Mindenkinek!



kedves May, nagyon tetszett a

kedves May, nagyon tetszett a hozzászólásod! :)

IGE, köszi! :)

Jlia, kívánom hogy úgy legyen! :)

Kila, mit szólnál olyan vezetőkhöz akik nem csak beszélnek hanem cselekszenek is? sőt, akik olyat cselekszenek, amit beszéltek előtte, és nem az ellenkezőjét? :) lehetne mondjuk megszüntetni a pártokat és megszüntetni a pénzt is (hagyományos formájában) ez a két fő program pontom lenne ha nekem kéne összerakni egy megvalósítandó programot vagy tervet. nincs szükség politikára, mert csak a megosztáshoz értenek, és nincs szükség a hagyományos pénzre sem, mert bővel elég egy elszámolási rendszer, és ha ez megvan akkor az adórendszer teljesen automatizálható lenne, elfelejthetnénk az adóbevallást, meg a hasonló hülyeségeket... és mégis lenne pénz, ez a csodálatos benne! furán hangzik, de szerintem működne. ráadásul papírom van róla hogy értek is ehhez... :D

Enti, a pénz nem kelt önálló életre, ha megérted hogy működik akkor téged szolgál, ha nem akkor te szolgálod őt. a pénz csak egy fiktív dolog, ami csak úgy tud befolyásolni ha te befolyásolod vele magad... :)



helló

Én is befejezem,igencsak,semmi értelmét nem látom a szófröcsögtetésnek,muszáj lépnem ,ha nem akarok zavart az agyamban,valamit tenni kell,ha mást nem járom az országot,és a szív energiával gyógyítanom embertársaim.



Ugyan... javaslatot adjál

Ugyan.. javaslatot adjál hogyan lehetne kitörni a rabszolgasorból.
Te is tudod, hogy a pénznek már nem csereérték szerepe van. A pénz önálló életre kelt, mint az ember által teremtett robotok. Isten szerepét játsza és elvárja, hogy mindenki neki hódoljon.
Nem hinném, hogy bárgyúság megszabadulni a Pénzistentől.



Nem értek veled egyet

Nem értek veled egyet Lenci.Ez még egy átmeneti időszak,másrészt a vonzás törvénye sem bárgyúságra tanít.Harmadszor,ne legyen igazam,de ha ezeket nem tesszük meg,az országunk akkor is megváltozik,csak akkor előtte lesz egy kis nebasszameg...de igazad van,aki képben van azt nem fogja érinteni.



Javaslom (mivel javas ember

Javaslom (mivel javas ember vagyok:) ha nem akartok tehén ganajt talicskázni, akkor szokjatok le a húsevésről. Akkor elég lesz csak lovat tartani. A földterületnek is csak hatod része kell a megélhetéshez.
De ha ez a megoldás sem tetszik, akkor maradjatok tovább a bankárok, politikusok rabszolgái.



Én nem akarok saját magam

Én nem akarok saját magam termelni, meg állatokat.....
Abban a Magyarországban, abban a világban amiben hiszek ott a magyar termelőknek lesz munkája, lesz
piaca, nekem,nekünk pedig lesz pénzünk megvenni azt! :)
Energiatakarékos házam pedig lesz!!!
Szép napot Mindenkinek! :)



Tíz lovat, tíz marhát, tíz

Tíz lovat, tíz marhát, tíz ha. szántót, tíz ha. erdőt, tíz nőt vonzok magamhoz :)



jóslat

Jézus tanítása nem kell kötelező olvasmánynak lennie, de melegen ajánlott. UGYANIS! Az a Biblia, amit ma Bibliának nevezünk, köszönőviszonyban sincs a valódi Bibliával. Ajánlom figyelmetekbe Avatara (Bácsfi Diána) előadásait. Itt talán nem kell őt bemutatnom.

Ami a Bibliából kimaradt:
http://www.youtube.com/watch?v=0uqAogr5F-s

Jézus misztikus élete:
http://www.youtube.com/watch?v=LJIQpvPjkN0

A magyarság sorsa 2012-ben:
http://www.youtube.com/watch?v=LtRtNPNBGmc



Szórakoztató Valláskritika

Szórakoztató Valláskritika közösségi oldal megosztotta
https://www.facebook.com/szorakoztato.vallaskritika



Ami ellen vagy azt vonzod magadhoz

Ami ellen vagy azt vonzod magadhoz.

"A jelenlegi parlamentünket, az összes politikusával együtt fel kell oszlatnunk, ezt népszavazás keretében is megtehetjük, és a teremtő tudat hatalmával olyan szakemberekre bízzuk az országunk irányítását, akik becsületesek, tisztességesek, és ugyanilyen fontos, hogy jó szakemberek. A Kínával való kapcsolatainak leállítjuk, valamint a mára
kialakult kereszténységet beszüntetjük az országunkban."

A politikai helyzet és a politikusok ellen. Kína ellen. A kialakult keresztény szemlélet ellen. Mi mellett kellene és nem mi ellen kellene kiállnunk?

Én úgy látom, hogy csak vak vezet világtalant, mert még nincs tisztában azzal miként is működik a vonzás törvénye.



erényeink fontosak a spiri úton

Egyik legfőbb erényünk a türelem és tolerancia, s bármennyire nehezünkre is esik, a spiri úton ez még fontosabb, mint az életben.

2012 a döntés éve, hogy ki-ki eldöntse, hogy miben hisz, mit gondol és miben akar cselekedni is. A döntési pozicióhoz pedig tudatosaknak kell lennünk és minél többen, annál jobb.

Szerintem mi magyarok sok mindenre képesek vagyunk, de be kell várnunk egymást, hogy sokmindenkiben megérlelődjön, hogy itt az idő.
S egyre inkább úgy érzem, hogy ezt nem aggyal fogjuk eldönteni, hanem nagyon is szívvel átélt döntést fogunk hozni.
Isten és Boldogasszony Anyánk segítsen Bennünket/Mindannyiónkat, hogy jó döntéseket hozzunk, amelyekkel a szívünk mélyéről sokakat megszólíthatunk (magunk mellé állíthatunk).

Másrészt meg kérdezd meg a tisztánlátókat, vagy a táltosokat... mind azt mondják, hogy mi 1000 évvel ezelőtt is keresztények voltunk (tehát nem áttértünk, csak váltottunk).
Úgy tartják, hogy a fénykereszténységet vallottuk, ami nem a Pál féle, hanem a János féle őskereszténység.
De ez szinte mindegy már, mert nem az számít, hogy mi volt, hanem az, hogy a bennünk lévő belső erőkkel, energiákkal, belső hívással mit kezdünk...ez számít igazán.
Hiszek abban, hogy amíg tudjuk/érezzük/sejtjük (kinek-kinek a maga szája íze szerint), hogy a karmán nagy mértékben azonos az ország karmájával, addig van lehetőségünk a változtatásra... csak a módját kell nagyon jól megtalálni, hogy ne elriasszunk - hanem magunk mellé állítsunk másokat.



Kedves Ugyanaz! Javaslom

Kedves Ugyanaz! Javaslom (mivel javas ember vagyok) inkább teheneket vegyél. A tehénnel lehet szántani és tejet is ad. Később vegyél lovat, és akkor a tehenet levághatod, és szétoszthatod a barátaid közt.
Ha majd nekik is jól megy és tudnak lovat venni, akkor ők is adnak majd neked a levágott tehenük húsából.
Szép napokat :)