Ugyanaz blogja

A pozitív mélypont

Jön a szervezett országos sztrájk, sokan készülnek rá, de azt tapasztalom, ugyanennyien vannak azok is, akik csak legyintenek erre, és már lakonikus nyugalommal tűrik a sorsukat. Persze hogy én vagyok az, aki most is azt mondja, sztrájk sem kell, és tűrni sem kell. Igaz én láttam és olvastam a Titkot... lehet hogy ezért :) Tovább »

Címkék:

Megyek előre... MAGAMÉRT

Azt mondja Alf a sorozat egyik részében: A mi bolygónkon úgy éltünk, hogy amit nem értettünk, azt összetörtük :) Ez is egy járható út.
Az emberi elme nagyon sok mindent képes megérteni, dacára annak, hogy vannak még sötét foltok, felfedezetlen területek bennünk,és a minket körülölelő mindenségben. De ha van valami, amit a legnehezebb, pedig valójában a legkönnyebb megérteni, az a másik ember. Nem győzöm eleget hangsúlyozni, hogy bár a legegyszerűbb megoldásnak sokszor az tűnt az életemben, hogy megváltoztassak másokat, végül mégis csak bebizonyosodott, hogy ha valaki változásra szorul az én magam vagyok. Tovább »

Szépségkirálynő

Egyszerű hétköznapi történeteket osztok meg veled most is, annak reményében, hogy te is felismered eddigi megborult életünk okait, kisiklott motivációink eredetét, mely súlyos manipulációkon alapul. Tovább »

Címkék:

Az élet szép, a szépség maga az élet!

"Majd én megmondom hogyan éljél!"

Szereted ezt a mondatot? Nem? Akkor mért hagyod, hogy mások megmondják, te hogyan éljél?

Minden értelmes lény ezen a földön már rég hanyagolja a politikát. Nem véletlen, hogy itt sem beszélünk róla. Én most azonban mégis fogok. Egyben megosztanám veled azt a felismerésemet is, hogy minden ami bármilyen okból kifolyólag félelmet kelt benned, nos még azt is a javadra tudod fordítani. Minden félelmed mögött is van egy mély igazság, amin keresztül megismerheted magadat, és a világot. Tovább »

Címkék:

Misztikus a francokat... viszont csodálatos :)

Bevallom neked, egy kezemen meg tudom számolni azokat az alkalmakat, amikor hajléktalannak valaha is pénzt adtam. Amikor kéregető embert láttam, mindig vegyes érzelmeim voltak. Azt is beismerem neked, hogy gyakran inkább elfordítottam a fejem, csak ne kelljen velük szembesülnöm. Nem minden esetben, de sokszor bűntudatom volt azért, hogy nem adok nekik semmit, azzal együtt, hogy nem is láttam értelmét.

Az utóbbi egy évben egyre több minden zizeg az agyamban, folyamatosan fordul meg bennem a világ. Nem tudom honnan jönnek a gondolataim, nem tudom sokszor mi az, amit valaki mástól hallottam, mi az, ami a saját fejemből pattant ki. De nem is érdekes. Sokkal fontosabb a tény, hogy nyitottá váltam a változásra. Tovább »

Láss "csodát"!

Van egy ismerősünk, aki ha betéved egy üzletbe, és azt kérdezi tőle az eladó, hogy: "Mit parancsol?", ő már csak ennyit szokott kiabálni határozottan a földre mutatva, hogy: "FEKÜDJ!!!!!!" :) Én jó ideje ott tartok, hogy ha megkérdezik tőlem egy bótban, hogy "miben segíthetek?", azt válaszolom, "Kéne egy olajcsere a kocsiba". Mert tudod úgy vagyok ezzel, nekem annyi is elég, ha kedvesen rám mosolyognak, és jó napot kívánnak (amire persze én jó reggelt-tel szoktam válaszolni:) ). És tekintettel arra, hogy nagy fiú vagyok, majd intézem én a dolgomat, ki tudom választani azt, amire nekem szükségem van, ha meg még sem, van szám, azt tudok kérdezni. Tovább »

Barátaim kis segítségével:)

A kérdés nem most először merül fel,és nem csak bennem...illetve az is én voltam..aki éri,érti:)

Szóval a kérdés erősen költői, de inkább már csak nyilvánvalónak nevezném.Mért nincsenek olyan plakátok,feliratok az utcán minthogy:

Béke
Szeretet
Boldogság
Bőség
Magyarnak lenni jó
Egység
Szabadság
stb. Tovább »

Címkék:

A legszebb ébredés

Neked adom legszebb szavaim,
Vidd, és súgd meg annak akit szeretsz!
Hangold dalokká,festett vásznakon,
amit kérsz,és ami még kérve lesz.

Hulljanak szerelembe régi könnyeid,
Lehess végre aki vagy,
Nem csak szabadabban,hanem szabadon,
Saját csodádban szülessen meg a pillanat.

Ne kérj lehetetlent,csak amitől magad lehetsz,
Így vagy már bármi, minden,és valós, Tovább »

Címkék:

Kis mágusok kulisszatitkai :)

Varászszavak

Vannak varázsszavak, amiknek ha birtokában vagy olyasmire vagy képes, amire mások nem. Régi misztikusok alkották ezeket a szavakat, elrejtették a kíváncsi szemek elől, és felkutatásukhoz sokaknak egy élet sem elég.

Minden ami misztikus,varázslatos, az emberek többsége számára elérhetetlen.Titkos társaságok, régi tekercsek őrzik ezt a tudást, melyért sokan ölni is képesek. Tovább »

Címkék:

A negativitás pozitív hatásai

Nyugi, nem kell bárgyúnak lenni :) Azt mondom neked, nem hogy megijedni nem kell a negatív érzéseidtől, hanem a javadra fordíthatod azokat. Ez egy lehetőség, ha gondolod, próbáld ki.

Mivel a világ megfordul benned és kívüled egyaránt, ha fel akarod venni az új élet ritmusát, egyszerűen állítsd szembe a mostani, a régi életedet, hitedet meggyőződésedet, azzal, amivé válhatsz.

Kapj elő egy papírost! Írd le, amit most érzel. Tovább »

Címkék:

A titok, mint kezdőlökés

A legtöbb ember úgy tekint a társadalmunkra, hogy abban alá fölé - rendeltségi viszony létezik. El is fogadja valóságnak ezt. Rá kellett jöjjek, hogy a világunk rendkívül ellentmondásos. A helyzet ugyanis az én meglátásomban az, hogy az alá fölé rendeltség nem létezik, ugyanakkor mégis.

Hogy ezt az ellentmondást feloldjam, vagy épp megerősítsem benned, most a társadalom felépítésén keresztül mutatom meg neked. De mindez egy nagyobb összefüggésben is létezik, az univerzumot, és a természetet mozgató erők szintjén is. Tovább »

Minden vágyad teljesül

A Titok felbukkanása egyenes következménye mindannak ami most történik velem. És amikor azt mondom velem, rád is gondolok.

Ahogyan eddig éltem, "éltünk", az a társadalom, az a felfogás, ami az életünket irányította, ugyanúgy nem a véletlen műve, mint ahogy az sem, hogy ez most változik. Úgy kellett élnünk, ahogy éltünk. Megéltünk érzéseket, olyan érzéseket, amik a társadalmi berendezkedésünkből adódtak. Aki még mindig fél, legyen az bármi amitől fél, ezt a régi világot erősíti. Tovább »

Címkék:

Mindenhol...

Elmondom, én hogyan értettem meg:

Minden egy energia.

...még egyszer:

Minden ugyanaz az energia.

na még egyszer:

MINDEN UGYANAZ Tovább »

Együtt a mindenségben

Egyedülálló férfi megosztaná :)

Sokáig magányos voltam. Céltalanul, egyedül. De amióta felfedeztem a Napot, a Holdat, az ég csillagait, a Földet amin élek, annak minden csodájával sokkal jobban éreztem magam. S amikor mindezt a csodát már mind megéltem, felfedeztem a legnagyobb csodát, felfedeztelek Téged. Akkor éreztem először, akkor értettem meg, hogy minden csak díszlet, boldogságunk hálószobája, életünk játszótere, szenvedélyes szeretkezésünk univerzuma. Tovább »

A béke tudománya

Einstein relativitás elmélete és a Kvantum fizika

A tudósok manapság azt a dilemmát feszegetik, hogy van ez a két dolog, amit ha sikerülne összepasszintani, összeházasítani, akkor sok rejtélyre meglelnék a választ, sok mindent meg tudnánk oldani. De úgy tűnik ez megoldhatatlan. A probléma oka érthető, csak azt nem látják a fizikusok, hogy a probléma nem létezik. Ha ezt észrevennék, meglenne a megoldás is. Csupán annyit kéne felismerniük, hogy a két elmélet valójában egy. Ha felismerem, hogy minden egy, hogyan lehetne bármi is probléma? Tovább »

Címkék: