De honnan került elő ez a sok mester...?

Hogyan tévesztenek meg napjaink
szellemi vezetői?

3/1. rész
De honnan került elő ez a sok mester...?

Akik rendszeresen olvasnak apróhirdetéseket, az elmúlt néhány évben érdekes jelenségre figyelhettek fel: robbanásszerűen megnőtt a lelkünk rendbetételére jelentkező szellemi vezetők, tisztánlátók, guruk, jósok, boszorkányok, kineziológusok, pszichológusok, trénerek, mindenféle tanácsadók száma.

Ha mesterre van szükségünk, jelöltek százai közül válogathatunk, a legkülönbözőbb szempontok alapján. A piac törvényei szerint ekkora kínálat hosszú távon elképzelhetetlen volna számottevő kereslet nélkül.

Az igény tehát akkora, hogy a lelki vezetésre szép lassan egész iparág épült. Ennyien estünk kétségbe hirtelen? Esetleg már régóta szenvedünk, ám valamiért csak most jutottunk el oda, hogy tegyünk ellene valamit? Szorongunk? Megcsömörlöttünk? Vajon, mit keresünk, amikor úgy döntünk, hogy egy idegen útmutatására bízzuk életünket?

"Nézz ki jól, és érezd magad remekül!" - hangzik a fogyasztói társadalom jelmondata, amely már jó ideje meghatározza életünket. A diadalmas individualizmus korszakában, a reklámok civilizációjában élünk, amelynek szlogenje szerint bármi lehetséges és minden megkapható - az élet kellékei által a tökéletes boldogság is. Csupán a kellékeket kell megszerezni, ami viszont a legtöbbünket alapvető nehézségek elé állít. Ugyanakkor immár Magyarországon sem egészen szokatlanok a karrier-vagyon-luxus szentháromságára épülő sikertörténetek, melyeknek megvalósítóiról egyre többet hallhatunk.

Persze ha a sorok között is tudunk olvasni, hamar gyanút fogunk. A remek közérzethez ugyanis azok sem feltétlenül jutnak közelebb, akik irigylésre méltóan néznek ki, megengedhetik maguknak a síelést Svájcban és a nyaralást Dubaiban, miközben egyetlen telefonnal óriás gépezetet hoznak mozgásba, s mindenhová elér a kezük.

A sikeremberek és a "lúzerek" mára épp úgy tanácstalanul állnak életük megoldatlanságai előtt, csupán egyiküket a "miért nem sikerül?", másikukat az "akkor miért nem tudok örülni?" problémája gyötri. A fogyasztói civilizáció nem ad választ alapvető kérdésekre, az intenzív élvezetek és a luxuscikkek mámora csak ideig-óráig képes elnyomni a belül kongó ürességet, a szorongást és az élet valódi értelmének hiányát.

A hiányérzet piacot teremtett, s ezen a piacon a valódi segítők mellett hamar megjelentek a kétségbeesés vámszedői is, akik jól csengő hirdetésekben kínálnak megoldást kátyúba jutott életünk problémáira.

Több ezer éves szellemi iskolák követői versengenek a modern tudományok képviselőivel, így kerül egy lapra a buddhizmus az NLP-vel, a kabbalizmus a kineziológiával, a taoizmus az agykontrollal. E zavarba ejtő kínálat sokszor egyszerűen "ezotéria" vagy "oktatás" címszó alatt szerepel, mi pedig úgy válogathatunk a mesterek között, akár a zsibvásáron a megunt játékok, kinőtt cipők és divatjamúlt kalapok kupacában.

Más módszerek segítségével, de mindegyikük ugyanazt ígéri. Megelégedettséget a hiányérzet helyett, változást a defektállapot helyett, életprogramot a sodródás helyett, függetlenséget a kiszolgáltatottság helyett, kompetenciát az inkompetencia helyett.

Hogyan döntsük el, melyik hitre, módszerre, programra van szükségünk, s ki az, akire nyugodt szívvel rábízhatjuk magunkat? Minek alapján mondhatjuk ki az ítéletet: ez a mester, ez pedig a szélhámos? Mire figyeljünk, hogy a kétségbeesés legsötétebb órájában se keveredjünk egy csaló vagy egy szekta hálójába?

A 32 éves Csilla megszokott élete szinte napok alatt omlott össze, amikor egyszerre mondtak fel neki munkahelyén, és derült ki, hogy férje már jó ideje megcsalja valakivel. Kétségbeesésében saját maga számára is meglepő lépést tett: jelentkezett egy újsághirdetésre. Az ígéretes néhány sor feladója olyan egyedülálló módszert kínált, amelynek elsajátításával bárki jelentősen javíthat életminőségén. Hamarosan kiderült, hogy ezt a technikát egy meglehetősen drága hétvégi tanfolyam keretében lehet elsajátítani, ám Csilla úgy érezte, hogy jelenlegi helyzetében nincs sok veszítenivalója.

Kezdeti bizalmatlansága hamar feloldódott, amikor egy szuggesztív erejű előadó és egy maroknyi, de egyre lelkesebb csoport társaságában találta magát. A rendkívül jól felépített, magával ragadó előadások hatására rövid idő után úgy érezte, eddig szomorúságban, fásultságban és tudatlanságban tengette mindennapjait, s számára az élet csak most kezdődik igazán. A második nap végére már teljes eufóriában volt, korábbi problémái jelentéktelennek tűntek a káprázatos új lehetőségek fényében. Külön örült neki, hogy a kétnapos előadás valójában nem is kétnapos, mert még számos találkozón fogják tökéletesíteni az elsajátított módszert, és újabbakat tanulni. Még az sem rettentette el, hogy ezek az alkalmak - bár olcsóbban kínálták őket, mint az első hétvégét - az ő pénztárcájára szabva így is nagyon drágák voltak.

A hétvégét követő napok hihetetlen felszabadultságban teltek - soha nem volt még ennyire sugárzó és magabiztos. Váratlan állásajánlattal keresték meg, hűtlen férjének pedig könnyű szívvel adta ki az útját, bízván abban, hogy rövidesen megtalálja az igazán hozzá illő partnert. A tanfolyam csapata az időközben heti rendszerességűvé sűrűsödött találkozók során valódi közösséggé nőtte ki magát, a csodás módszer oktatója pedig olyan lelki mesterré, aki az élet minden területén pontos útbaigazítással szolgált.

A pozitív élményektől kivirágzott Csilla hamarosan megismerkedett egy vonzó férfivel. A kapcsolat ígéretesen indult, ezért Csilla enyhe lelkiismeret-furdalással ugyan, de minden második hétvégéjét szabaddá tette udvarlója számára. Igencsak meglepődött, amikor mestere dühösen kérte számon mulasztásaiért, és azt állítván, hogy a férfi "veszélyezteti megújult személyiségét", arra buzdította, hogy azonnal szakítson vele. Csilla megzavarodott az addig tapasztaltaktól szögesen eltérő reakciótól: erős bűntudatot érzett, ugyanakkor józan kritikai érzéke jelezte, hogy valami nincs rendben.

Eleinte megpróbálta összeegyeztetni kapcsolatát és a tanfolyamot, amely új magabiztossága forrását jelentette - ám próbálkozásaira csak még nyugtalanítóbb reakciókat kapott. Csoporttársai egyre hűvösebben bántak vele, a mester nyomán ők is azt sugallták, hogy súlyos hibát követ el - egyikük száján még az "áruló" szó is kicsúszott, amiért minden második alkalmat elmulaszt. Mestere többször megfenyegette, hogy ha nem hajlandó követni a "helyes utat", kitaszítják maguk közül, ám az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor felszólította, hogy fizesse ki azokat a találkozókat is, amelyeken nem vesz részt, hiszen ő sem követelhet más elbírálást, mint a többiek. Csilla ekkor döntött - és becsukta maga után az ajtót.

A fenti epizód óta másfél év telt el, és Csilla azóta is boldog, harmonikus kapcsolatban él új partnerével.
"Abban a kétségbeesett élethelyzetben nagyon jól jött, hogy találtam egy közeget, ahol elfogadtak, bíztattak, és azt állították, mindenre képes vagyok." - mondja - "Így utólag átgondolva, az 'egyedülálló módszer' lényege csupán ennyi volt, minden más eleme nélkülözhető. Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy jókor találtam rájuk, s még hálásabb, hogy időben szállhattam ki. Ma már ugyanis tudom, hogy ez a közösség egy szekta volt. Mindenhez a mester jóváhagyása, bölcs ítélete kellett, aki az eredményeket csak addig támogatta, ameddig nem váltunk általuk túlságosan függetlenné - és legfőképpen ameddig fizettünk. Erre talán a mai napig sem döbbentem volna rá, ha akkor nem találkozom a jelenlegi barátommal. Mindenkinek azt javaslom, bármennyire is kétségbeesett, arra a néhány percre még őrizze meg lélekjelenlétét, amíg kiválasztja, kitől kér segítséget."

Csilla esete egyáltalán nem egyedi, és nem is a legkirívóbbak közül való. Ugyanakkor szép számmal akadnak pozitív példák is, olyan tanácsadók, akik egy-egy nehéz élethelyzetben valóban képesek segíteni rajtunk. A kérdés csupán az, miként találhatjuk meg őket a sok önjelölt próféta között.

***

Hogyan tévesztenek meg napjaink
szellemi vezetői?

3/2. rész
Fát vágni fejetlen baltával...
...avagy hogyan segítsenek rajtad, ha azt sem tudod, mit akarsz?

Ahhoz, hogy megtaláld a számodra legmegfelelőbb segítőt, először is nem árt tudnod, mit keresel. Ez a látszólagos közhely valójában jóval bonyolultabb feladat, mint amilyennek első hangzásra tűnik, sőt általában épp itt kezdődnek a problémák.

Sokszor csak annyit tudsz, hogy valami nem működik az életedben, rosszul érzed magad a bőrödben, és akár komoly áldozatokra is kész vagy a változásért. Nincs konkrétabb vágyad, mint hogy "legyen már jó végre".

Ez a bizonytalanul várakozó, befogadásra kész állapot akár veszélyes is lehet. Ilyenkor hiheted el könnyedén egy szélhámosnak, hogy ő jövőbeli boldogságod egyedüli letéteményese. Ilyenkor képzelheted azt egy szektáról, hogy ráleltél igazi családodra, s egész addigi életed tévedés, rossz álom volt csupán. Ilyenkor válhatsz fanatikus hívévé egy módszernek, egy vallásnak, egy eszmének. És ilyenkor történhet meg az, hogy szeretteid rémülten nézik, miként fordulsz ki önmagadból, de kétségbeesett meggyőzési kísérleteikben csupán tudatlanságuk, ne adj isten irigységük bizonyságát látod.

Mielőtt tehát úgy döntesz, segítőhöz fordulsz, érdemes tisztázod magadban, életed mely területén szeretnél változtatni, nagyjából mit akarsz elérni, és ebben milyen szerepet szánsz lelki/szellemi vezetődnek. Ha már ennél a kérdésnél elakadsz, és úgy érzed, tökéletes káosz uralkodik a fejedben, számodra első körben valószínűleg egy önismereti tanfolyam vagy egy pszichológus a megfelelő választás.

Bármely specifikusabb módszer korai lehet: hiába ad ugyanis életprogramot, ha üres edényedet saját tartalmaival tölti fel, s Te közben továbbra sem tudod meg, ki vagy és mire van szükséged valójában.

Lewis Carroll Alice Csodaországban című művében Alice egyszer csak egy útkereszteződéshez ér, ahol két ösvény áll előtte - mindkettő előre mutat, ám ellentétes irányban. Egy fán ülő macskától kérdi meg, melyik utat válassza.
- Az attól függ, hová akarsz menni - mondja a macska.
- Nem tudom - feleli Alice.
- Akkor voltaképpen mindegy, melyik utat választod, nem igaz? - hangzik a macska válasza.

Ha az első kérdésre már határozott válaszod van, lássuk a következőt. Az alapvető választás ugyanis az, hogy praktikus ismeretekre van szükséged, vagy spirituális útra kell, hogy lépj. Tehát mit szeretnél? Sikeresebbnek lenni abban, ami most vagy, esetleg egy egészen újfajta gondolkodásmódot és életformát?

Ha az előbbit, akkor ne a misztikus tanítások felé indulj. A vallás soha nem lesz igazi otthonod, ha kizárólag kudarcaid elől menekülsz bele, és az ezotéria rendeltetése sem az, hogy titokzatos varázsigék és meditációk segítségével jobban érvényesülj a fogyasztói civilizációban. Ne azért akarj megismerkedni ezekkel a tanításokkal, mert sikertelen vagy az üzleti életben vagy átmeneti válságba jutott a magánéleted.

Ha gyakorlati problémád van, gyakorlati módszert keress - pl. marketing kurzust, agykontroll tanfolyamot vagy kommunikációs tréninget. Bárki bármit ígér, a helytelenül értelmezett ezotéria nem oldja meg praktikus gondjaidat, és felszínes érdeklődésed miatt annak valódi tartalmaihoz sem tudsz eljutni. Így legfeljebb divat-ezoterikus lehetsz, akinek útkeresése társasági beszédtéma, tele homályos fogalmakkal és nagyképűséggel.

A zen-buddhizmus a vágyakat se beteljesíteni, se elfojtani nem segíti, pusztán átéli. Nem az emberi természet tökéletesítése, csupán megtapasztalása a célja. Bárhogyan döntünk, a szenvedést nem tudjuk kikerülni, pontosan ott vár ránk mindig, ahová menekülünk előle. A zen-buddhizmus szerint a mester nem mások, hanem önmaga mestere. Tanítványai nem azért gyűlnek köréje, hogy kövessék őt, hanem hogy bátorítást nyerjenek példájából. A mester sem kívánja vezetni a tanítványokat, de neki oly sok van, hogy szívesen megosztja másokkal. Egy zen-mestertől hiába is várnánk magyarázatot - sosem beszél nyíltan, nehogy megfossza tanítványát a felfedezés örömétől.

A keleti tanítások irányába kizárólag akkor érdemes elindulnod, ha kész vagy elkötelezni magad egy hosszú, csöppet sem csillogó, próbatételekkel teli útnak, melynek végére érve alapvetően más emberré válsz, mint aki most vagy - más szokásokkal, más célokkal, más értékrenddel. Hogy egy kicsit közelebb kerülj ahhoz, ez miről is szól voltaképpen, érdemes megismerkedned egy különös mester nevével.

A hatvanas évek Franciaországában óriási sikere volt egy bizonyos Arnauld Desjardins vezette, keleti tanításokkal foglalkozó televíziós műsornak. Desjardins lebilincselő riportfilmeket forgatott Ázsiában, a hindu ashrámokban, buddhista kolostorokban, szufita közösségekben, találkozott és beszélgetett az ott élő lelki mesterekkel, bölcsekkel.

Mindenkit meglepett, sőt sokan el is fordultak tőle, amikor népszerűsége csúcsán egyszer csak otthagyta a televíziót, és maga is lelki vezetésbe kezdett. Mivel nyitott szellemű keresőként csaknem minden vallási és szellemi hagyományt élénk érdeklődéssel tanulmányozott, némelyek szélsőséges szinkretizmussal vádolták, noha ő mindvégig ragaszkodott ahhoz, hogy keresztény.

Amikor évtizedekkel később egy vallási folyóirat riportere váltásának okáról faggatta, Desjardins meglepő kijelentést tett: Ázsia lelkisége lehanyatlott, elfogytak a mesterek, akiket felkereshetett volna. Meghaltak a tibeti aszkéták, az indiai bölcsek, s a szentek és szerzetesek világát egy pénzt és kényelmet hajszoló társadalom foglalta el.

Desjardins 1974-ben létrehozta első ashramját, ahol a szellemi keresőket fogadta - teljesen ingyen. A hozzá fordulókat meghallgatta, és legjobb tudása szerint tanácsot is adott nekik. Noha ezt a lelkigyakorlatos helyet semmi módon nem reklámozta, özönlöttek az érdeklődők, s hamarosan jóval tágasabb helyet kellett neki keresni.

Amikor megkérdezték tőle, hogyan válhat valaki lelki mesterré, Desjardins így válaszolt:

"Ahhoz, hogy valaki lelki mesterré váljon, le kell töltenie az inaséveket, és tapasztalatokat szereznie egy lelki úton, kiállva a próbákat. Mielőtt tanácsokat adna, el kell jutnia az igazi békéhez. Ami engem illet, türelmes, állhatatos, olykor nyakas voltam. Az évek során elindult bennem egy átalakulás, amelyre bárki képes.
Az emberi természet nem csupán képtelenség, erőszak, reménytelenség, hazugság, képmutatás és hitványság, de magában rejti a szeretetet és a részvétet is. A lelki mesternek hosszú felkészülésre van szüksége, a pszichológiai és lelki formálódás éveire, melyek elegendő bölcsességet biztosítanak. Magam mindig vigyázok, hogy a tanácsok ne alanyiságomból, ne tudattalanomból jöjjenek elő.
A rossz tanács igen nagy pusztítást okozhat, ezért ha nem látok világosan, inkább hallgatok."

Desjardins a nyugat lelki keresését gyakran zavarosnak és felszínesnek tartja. Az a tapasztalata, hogy a legtöbben gyorstalpaló kurzust szeretnének elvégezni a bölcsességért, valami mágikus receptet várnak, hogy eljuthassanak a legmagasabb tudatállapotba. Ő azonban senkinek sem ígér könnyű sikert, mint ahogyan véleménye szerint egyetlen lelki mesternek sem szabadna megtennie.

Noha egyszerű útról van szó, ez nem jelenti azt, hogy ez az út egyszersmind könnyű is. Rengeteg elmélkedéssel, gyakorlással és aszkézissel van kikövezve, és ami a legfontosabb, el kell fogadni, hogy ez az út nem hozzátesz valamit ahhoz, amik vagyunk, hanem mély belső átalakulást követel.

Ha már a második kérdésre is tudod a választ, elérkeztünk az utolsóhoz. Szellemi iskolákból és gyakorlati tanfolyamokból is ezer meg ezer kínálja magát - melyik a Neked való?

Nos, ez az a kérdés, amelyre annyi a válasz, ahányan feltesszük. A legjobb tanács, hogy nagyon figyelj arra a belső hangra, amely, ha nem nyomod el, meglepő pontossággal tudatja Veled, merre indulj. Fogadd meg, amit Hamvas Béla tanácsolt Smaragdina című művében: "Guarda e passa!" - vagyis nézd meg, és lépj tovább! Nézz meg mindent, s ami jó, tartsd meg! Ha épp annyira megőrzöd nyitottságodat és kiváncsiságodat, mint józan kritikai érzékedet, nagy felfedezések várnak Rád.

***

Hogyan tévesztenek meg napjaink
szellemi vezetői?

3/3. rész
A lélek Mekk Elekjei...
...avagy mire képes, aki bármit megígér?

"Egyszer - még régen, az iskolában - felelnem kellett. Nem tudtam megoldani egy matematikapéldát, valami képletet kellett volna használnom, de nem jutott eszembe. Körbelestem, hátha súg valaki - hát súgott is az osztályelső. Azt súgta:
- Gondolkozz!
Hát nem ilyen segítők vagyunk mi is?"
(Popper Péter)

Most érkeztünk el a legnehezebb kérdésekhez. Kinek helyezhetjük kezébe az életünket, s miről ismerhetjük fel a szélhámost? Létezik-e biztos támpont, amely megóv minket attól, hogy bizalmunkat és pénzünket egy csalóra pazaroljuk?

A probléma megközelítéséhez ne menjünk messzebbre a mester szó ipari jelentésénél, és gondoljunk a középkori céhekre, melyek egészen a 19. századig működtek Európában. Ezek a hierarchikus szervezetek kimondták, hogy csak azon mesterek űzhetnek valamely ipari foglalkozást, akik a céh tagjai közé tartoznak. Ide pedig csak a legjobbak kerülhettek be.

"A tiszteletet nem kierőszakolni, hanem megszolgálni kell."
(Gracián)
A mesterré válásnak igen szigorú feltételeket szabtak: a reménybeli jelöltnek a kiképzés után először inaskodnia, majd legénykednie kellett, sőt, hogy tudását tökéletesítse, előírták, hogy vándorlegényként külföldön is tapasztalatot szerezzen. Ezután készítette el az ún. mesterremeket, s ha ez megfelelő minőségű volt, próbaidőre bekerülhetett a céhbe. A megrendelő így biztos lehetett benne, hogy a pénzéért minőségi munkát kap, ha mégsem így történt, az iparos a céhhez tartozását tette kockára.

Voltak tehát egzakt feltételei, sőt garanciái annak, hogy valaki mesternek nevezhesse magát, s nem a laikus megrendelőnek kellett kitalálnia, mi alapján döntse el egy szakember alkalmasságát.
A lélek, a szellem persze jóval bonyolultabb kérdés - egy egyesületi tagság vagy hivatalos minősítés még egyáltalán nem garantálja, hogy jó kezekbe kerülünk. A régi szempontok között akad azonban, amely a mai napig is érvényes és jól alkalmazható. Néhány kulcsszó: BIZONYÍTOTT TUDÁS, TAPASZTALAT, REFERENCIA.

Hogyan fogj hozzá a kereséséhez?

- Ha teheted, első körben ne egy újságban vagy az interneten, hanem ismerőseid körében tájékozódj. Sokkal nagyobb biztonsággal fordulhatsz olyasvalakihez, akit egy barátod vagy munkatársad már kipróbált, és jó szívvel ajánl Neked.

- Ha valaki egy adott terület szaktekintélyeként hirdeti magát, alaposan nézz utána az addigi tevékenységének. Az internet az információk kimeríthetetlen forrása, ha valaki bármiben komoly eredményeket ért el, légy biztos benne, hogy számos oldalon találkozhatsz a nevével. Ha mégsem, nyugodtan elkezdhetsz gyanakodni.

- Látogass az adott témába vágó internetes fórumokat - ezek sokszorosan informatívabbak, mint egy hirdetés vagy akár újságcikk. Főleg a női magazinok fórumai hasznosak, itt a hölgyek egymás között, névtelenül, nagyon őszintén számolnak be személyes tapasztalataikról. Ne légy szemérmes kérdezni! Sorstársaid rengeteg kidobott időt és pénzt spórolhatnak meg Neked.

- Nem biztos, hogy mindig a "sztárok" a leghatékonyabbak, mégis egyfajta garanciát jelent, ha valakinek a neve sokat forog mértékadó tévéműsorokban vagy újságcikkekben.

- Ha az adott tanácsadó vagy mester hirdetésben kínálja szolgáltatásait, fordíts némi figyelmet annak nyelvezetére. A szenzációhajhász, túl sokat és túl gyorsan ígérő szöveg rendszerint semmi jót nem jelent. Az emberi lélek bonyolult, érzékeny szerkezet - hogyan ígérhetné valaki felelősséggel, hogy úgy rázza ki belőle a problémákat, akár egy nejlonzacskóból a szemetet? Bíztató a logikus, tömör, korrekt megfogalmazás és a referenciák.

"Más dolog valakinek megmutatni, hogy téved, és megint más az igazság birtokába juttatni."
(John Locke)
- Noha önmagában sem a diploma, sem annak hiánya nem dönti el, hogy valaki alkalmas-e lelki vezetőnek, azért nem árt, ha mesterünk korábban behatóan foglalkozott választott területének ismereteivel, módszertanával, s nem közvetlenül a motoros fűrész mellett határozta el, hogy holnaptól kezdve tanácsadással foglalkozik.

- Bíztató, ha személyes találkozáskor azonnali ígérgetés és kalkuláció helyett őszintén feltárja, hogyan látja a problémádat, annak megoldásában reálisan mit és mennyi idő alatt lehet elérni. Még bíztatóbb, ha elsősorban a Te teendőidet és nem saját csodálatos képességeit emeli ki.

"Ne félj túlságosan az ellentmondásoktól! Kényelmetlenek, de jótékony hatásúak."
(Martin Du Gard)
- Jó jel, ha a találkozáskor ösztönös rokonszenvet és bizalmat érzel - még az előtt vagy a nélkül, hogy a mester saját képességeinek és eredményeinek legendáriumát ismertette volna veled.

- Nagyobb bizalommal fordulhatsz hozzá, ha meggyőző publikációkat közöl könyvekben, szakfolyóiratokban, újságokban vagy az interneten.

Mikor kezdj el gyanakodni?

"A búzakalász, ami érett, fejét lehajtja. Minden, ami érett, fejét lehajtja. Ha peckesen áll, abból tudhatod, hogy üres, s hamar eltörik a szára."
(Zurab Murvanidze)

- Ha látatlanban vagy az első találkozáskor biztos sikert ígér, aminek érdekében tőled nem vár semmiféle erőfeszítést, csupán a pénzedet.

- Ha a vele való beszélgetés során többször is erőszakkal nyomod el a belső hangot, amely valamiért tiltakozik az együttműködés ellen.

"Az okos százfélét gondol, az ostoba csak egyet."
(Rusztaveli)
- Ha személyiségedtől független, általános, "egyedül üdvözítő" módszert kínál.

- Ha olyan stílusban hirdet egy lelki vagy szellemi fejlődést megcélzó módszert, mint egy kereskedelmi szolgáltatást.

- Ha feltűnően sokat ad a külsőségekre.

- Ha olyan erőszakosan, ellentmondást nem tűrőn vezet a világosság felé, hogy közben tehetetlen, ügyefogyott kiskorúnak érzed magad.

- Ha gyors, könnyű, fájdalommentes eredményekkel kecsegtet.

- Ha kezded úgy érezni, nélküle már nem boldogulnál a világban, ő pedig nem gyengíteni, hanem erősíteni próbálja ezt a meggyőződésedet.

- Ha tevékenységét megpróbálja a titokzatosság ködébe burkolni.

- Ha más módszereket/vallásokat/szellemiségeket nem ismer el, s szavaiból az tűnik ki, hogy ő az igazság egyedüli letéteményese.

- Ha tanfolyamán két hét alatt elsajátítható, amit máshol több év alatt tanítanak meg.

- Ha "nincs múltja", vagyis az első találkozáskor nem mesél saját magáról, a módszeréről, hitéről, lelki-szellemi útjáról, a kérdésekre pedig kitérő vagy homályos válaszokat ad.

- Ha van múltja, de az nem tűnik meggyőzőnek és hitelesnek.

- Ha irreálisan magas összeget vagy egyáltalán kér a segítségért.

- Ha nem ismeri azt a választ, hogy "nem tudom", ha soha nem tépelődik, egyetlen pillanatra sem bizonytalanodik el. Még a nagy próféták és vallásalapítók is küzdöttek olykor kétségekkel - ő volna az egyetlen, aki minden kérdésben tévedhetetlen?

- Ha pátosza mindent beborít, s akár egy bulvármagazin, kizárólag sorstragédiákban és tökéletes harmóniában képes gondolkodni. Nem feltétlenül érzékenyebb vagy hatékonyabb az a segítő, aki minden problémához könnyes szemmel, kenetteljes stílusban közelít.

- Ha viselkedésében nincs alázat, s nem nyilvánvaló, hogy épp annyira nyitott a tanulásra is, mint a tanításra.

És hogy a végén szolgáljunk némi jó hírrel is: ha a fentieket mind figyelembe veszed és betartod, az még nem garantálja, hogy adott esetben nem eshetsz áldozatául egy karizmatikus gazembernek. Éppen ezért azt javasoljuk, hogy ígérjen bárki bármit, Te mindig tartsd fenn magadnak a kételkedés jogát.

Mesterkurzus hírlevél

****

********

"Ha körbenézünk a világban, a spirituális életben éppen annyi útvesztőt találunk, mint az élet bármely más területén. Tényleg elhisszük, hogy ha valaki már öt éve meditál, vagy tíz éve jógázik, akkor ő már emelkedettebb, mint a többiek? Jó esetben egy kicsit tudatosabb a problémáira – egy kicsit.

Ez a gondolat indított arra, hogy az elmúlt 15 évben a spirituális utak zűrösebb részeihez szükséges józan ítélőképesség kialakításáról írjak könyveket – mint a hatalom, szex, megvilágosodás, guruk, botrányok, pszichológia, neurózisok. De ide tartozik még a fejlődni vágyó emberek tudás hiánya miatti zavaros motivációja is.

Utazásaim során spirituális tanítók százaival és gyakorlók ezreivel találkoztam. Szinte arcon csapott az a felismerés, ahogyan a spirituális nézeteinket, élményeinket és világképünket alattomos és észrevétlen módon, a szexuális úton terjedő betegségekhez hasonlóan “fertőzik meg” a fogalmi tévedések. Ezek a tévedések a spirituális elvekhez kapcsolódó éretlen hozzáállásunkban és zavart megértésünkben gyökereznek.

A spirituális úton terjedő betegségek tízes listáját gyűjtöttem itt össze – a felsorolás nem teljes, de érdemes életünkben odafigyelni rájuk:

1. Instant spiritualitás: egy olyan kultúrában, amely a sebességet, az egyszerre több dolog párhuzamos végzését és az azonnali eredményeket értékeli, ott a spiritualitás is nagy eséllyel instant spiritualitássá válik. Ez nem más, mint egy kollektív elképzelés arról, hogy az emberi létből adódó szenvedésektől könnyen és gyorsan meg lehet szabadulni. Egy dologban biztosak lehetünk: a spirituális átalakulás soha nem megy gyorsan.

2. Hamis spiritualitás: úgy viselkedni, beszélni, öltözködni, mint amilyennek egy spirituális embert elképzelünk. A spiritualitás ilyen imitálásának annyi köze van a valódi spiritualitáshoz, mint egy leopárd mintás anyagnak az eredeti leopárdbőrhöz.

3. Zavart motiváció: bár a növekedésre való vágyunk tiszta és igaz, gyakran keverednek hozzá olyan szükségletek, mint a szeretet, a valahova tartozás, a belső üresség kitöltése iránti vágy, az az elképzelés, hogy egy spirituális ösvényt követve megszabadulunk a szenvedéseinktől, valamint az a törekvés, hogy különlegesebbek, jobbak, sőt kiválasztottak legyünk.

4. Azonosulás a spirituális élménnyel: az ego spirituális élményekkel azonosítja magát, és azt hisszük, mi magunk vagyunk az a dolog, amivel az élmény során találkoztunk. A legtöbb esetben ez az állapot nem tart örökké, de hosszúra nyúlhat a magukat megvilágosodottnak tartó és/vagy spirituális tanítóként működő embereknél.

5. A spiritualizált ego: akkor alakul ki, amikor egy erős egóval bíró ember személyiségét a spirituális eszmék és fogalmak megtámogatják, így tovább erősítve az egoját. Az eredmény ilyenkor egy “golyóálló” személyiségszerkezet, ugyanis amikor az ego spiritualizálódik, elvágjuk magunkat minden új behatástól, segítségtől, építő visszajelzéstől. Megközelíthetetlenné válunk, elzárva ezzel magunkat a spirituális növekedéstől – mindezt persze a spiritualitás nevében.

6. Önjelölt spirituális tanítók tömegei: manapság számos felkapott spirituális iskola működik, és ontják a magukat megvilágosodott mesternek gondoló embereket, akiknek a valós tudatszintje messze elmarad ettől. Úgy működik ez, mint egy spirituális futószalag: gyere, vedd át a tüzet, érezd meg te is, és bumm, megvilágosodtál, mostantól te is képes vagy hasonló módon megvilágosítani másokat. A probléma nem a tanításokkal van, hanem azzal, hogy ezek a tanítók spirituális mesternek adják el magukat.

7. Spirituális gőg: akkor következik be, amikor egy gyakorló több éves kemény munka eredményeként elérkezik a bölcsesség egy bizonyos szintjére, és ezt az eredményt a további tapasztalatoktól való elzárkózásra használja. A spirituális felsőbbrendűség érzése szintén egy fajtája a spirituális úton terjedő betegségeknek, és úgy nyilvánul meg, hogy jobbnak, bölcsebbnek tartjuk magunkat másoknál, mert mi spirituálisak vagyunk.

8. Csoportszellem, más néven ashram betegség: egy spirituális közösség normákat alakít ki a megfelelő gondolkodásról, beszédről, öltözködésről. Azok a személyek és közösségek, akiket megfertőzött a csoportszellem, elutasítják azokat az embereket, attitűdöket és helyzeteket, amelyek nem felelnek meg a csoport íratlan szabályainak.

9. Kiválasztottság érzés: annak a hite, hogy a mi csoportunk spirituálisan fejlettebb, emelkedettebb, közelebb van az Igazsághoz – magyarul jobb, mint a többi csoport. (És ez nem csak a zsidókra érvényes.) Nagy különbség van aközött, amikor valaki megtalálja a maga számára leginkább megfelelő utat, tanítót, közösséget, vagy megtalálja az Egyetlen Igaz Utat.

10. A halálos vírus: “én már megérkeztem”: Ez a betegség olyan súlyos, hogy végzetes lehet a spirituális fejlődésünkre nézve. Annak a hite, hogy mi már elérkeztünk a spirituális utunk végcéljához. Amint ez a hit beeszi magát az elménkbe, a fejlődésünk véget ér.

Ahogy Marc Gaffni tanítása szerint “a szeretet lényege az elfogadás”, úgy az önmagunk szeretetének lényege az önelfogadás. Csak olyan embert szerethetsz igazán, akit a teljes valójában tisztán látsz – önmagadat is ideértve.”

Marc tanítása szellemében én is úgy gondolom, a legkritikusabb pont a spirituális úton való tájékozódásban az, hogy fel tudjuk ismerni a személyiség egészét átható zavarokat és a mindannyiunkra jellemző önáltatásokat. Ehhez jó adag humorérzékre és a valódi barátaink támogatására van szükségünk. Amikor akadályba ütközünk a spirituális úton, a kétségbeesés, kételkedés és az önleértékelés lehet rajtunk úrrá, de bíznunk kell magunkban és másokban, hogy valóban változást hozzunk a világra.

Forrás: Mariana Caplan"

Hozzászólások



Jóó Gerike Violetta ideírt,

Jóó Gerike Violetta ideírt, jé, milyen kedves!



"the show must go on" Gerike :)

Gerle Éva - unique! Alakváltó-névlopó-férfiutáló--terminátor! A shownak mennie kell tovább? Különben kiesel a bipoláris depresszóidnak a figyelem-elterelős, aktív fázisból és akkor aztán lesz világfájdalom meg vagdalkozás... Na, jó éjszakát!



Na végre, nyugalom van. Akkor

Na végre, nyugalom van.

Akkor most beszéljünk a Titokról.

:-)



Béka hopp!

Olyan szép hosszú, miért nem örülsz Pipacska! Köszönjük, hogy mi ennyire fontosak vagyunk nekik, sajna fordítva lelappadt.

Ráadásul már vagy háromszor is olvashattuk... volna... mert ugye mindig felülre ugrik... de hát vajon ez még érdekel bárkit is???

Béka hopp!



Derekasan hozták magukat,

Derekasan hozták magukat, örülünk!

Köszönjük, mi ugrunk tovább!

Mi lett a békával elugrott?

Hozzak másikat?

:-)



Szerinted eljutunk a 200-ig

Szerinted eljutunk a 200-ig úgy, hogy egyesek ne itt dőljenek saját méreghalmukba?

:-))



**

Vagyis tetszik, de sajna nem az én gondolatom :-)



Várjááááé, idézőjelben van

Várjááááé, idézőjelben van ám!



**

Megvan!

"Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy gyönyörű, okos, intelligens kövér, jópofa, ufó-királylány.

Egy szép délutáni napon a palotája kertjében sétálgatott, miközben metafizikai képleteken álmodozva gondolkodott.

Ám amikor a kerti tóhoz ért, hirtelen megpillantott egy hatalmas, fura békát.

A béka ráköszönt:- Üdvözöllek szépséges királykisasszony! Hadd mondjak valamit neked:

- Ha most megcsókolnál engem, akkor én daliás herceggé változnék át, feleségül vennélek, hozzád költöznénk anyámmal. Főzhetnél ránk, moshatnál ránk, nevelhetnéd a leendő gyerekeinket, és mindezért persze nagyon hálás lennél nekem.

A királylány töprengett egy kicsit, majd így szólt:

- Tudod béka, én ezt egész másképp képzelem el.

Aznap este a királylány rántott békacombot vacsorázott és fehér bort ivott mellé. "



Na, kereshetek valami

Na, kereshetek valami királylányosat is...

:-)

pillanat



Ó hagyd. Elsikkadt. Mint

Ó hagyd. Elsikkadt. Mint ahogy lenni szokott.

De a békás játékot próbáld ki :-))



mennyi? Annyi, hogy Gerle Éva vagy és hazudozol és uszítasz.

Uszítasz és hazudsz most éppen valamilyen elfelejtett idézőjelek miatt kiáltasz ki minket közveszélyes bűnözőknek. (A fenti bejegyzésedben Amerkai szektás rémsztorikat összehordtál hatásvadászón és sejtelmesen közölted, hogy vaj van a fülünk mögött. Megtaláltad?)
Aztán meg jössz a (tipikusan gerleévai) alattomos sejtetéssel, hogy "hjuj ki kíváncsi itt" a nemtudom milyen kitálalt magánéletünkre, írod te, aki a csakazolvassa.hu című blogodon az önkielégítéseidről és anális behatolási élményedről írsz. Hát, így van ez, húzod az orrodat, mert... ahogy Hamvas Béla írta, aki csatorna bűzben nőtt fel, annak a tiszta levegő büdös. És te úgy viszolyogsz az egészséges és normális élettől, mint a jó érzésű, ép lelkű és eszű ember a kanálisba való leköltözéstől, vagy egy pszichopata szomszédságától...

Unique nevében írta Gerle Éva az idézőjeles részeket:

"Ez az oldal 3 héttel ezelőttig, Szilárd felbukkanása előtt egy jó kis szeretethely volt." - első hazugság!

- Kozma Szilárd két éve regisztrált tag, és azért elég sok anyaga van itt, már csak a saját neve alatt feltéve is, minthogy az pusztán 3 hét alatt történt volna. Tehát az első unique-bőrbe bújt Gerle Évai hazugság, hogy az a három hét az több, mint két év.
Te bukkantál fel, mint valami nyelvtan rendőr a Kozma Szilárd, na kérlek szépen addig volt szeretethely ez az oldal, meg addig, amíg a te dirigálós, tanár nénis berobbanásod előtt néhány nappal nem kezdte valaki a gerle Éva által kreált, Kozma Szilárdot támadó infantilisan gusztustalan rágalom-blogot reklámozni. Milyen érdekes egybeesés!

"Szeretném jelezni, hogy itt nincs szó megbántásról. Engem nem érdekel, ki köpköd, de az igen, ha már másokat is, és a secret ideáját is."

- Nincs szó megbántásról, csak tegnap napok óta pszichopataként tombolsz hetet-havat összehányva, és összevissza hazudozva, mint pl. hogy Gerle Éva és Kozma Szilárd szeretők lettek volna (lefeküdtek volna) meg hogy pl. az iménti orbitális hazugságod miszerint itt Kozma Szilárd 3 hete bukkant fel. Te jöttél oda az éppen akkor feltöltött (sokadik) tanulmányához, hogy azon nyomban, rontom bontom javítsa ki a címbéli elütést és hogy képzeli, hogy így viselkedik az itt olvasókkal, secretfalvával, jajj, nem tiszteli őket. Miközben örvend az ember, ha néha magyar anyagot is lát a robotok által napi százával ontott angol és francia reklám szövegek helyett... Szóval kicsit sem voltál átlátszó! És csak a vak nem látta, hogy neked éppen lenyomhatnékod van!

"Itt rágalmazásról van szó." - pontosan, te rágalmazol.

"Az pedig nagy különbség. Minket rágalmazott meg egy állítólag nagytudású költő, író, asztrológus Népmegmentő." - Népmegmentő? Vátesz? Ez a te beakadásod Gerle madár! És az újabb rágalmazásod: hogy Szilárd rágalmazna. A szokásos nóta, most épp ordenáré hazugságokkal való alátámasztás nélkül.

"Pár már akadt itt a secreten, akik a naivok hátán akarták megcsinálni a szerencséjüket és milliók álmából akartak kovácsolni MAGUKNAK milliókat... szóval már sokkal óvatosabban vagyunk." - Hogy jön ez ide? Megint rágalmazol arra utalgatsz, hogy Kozma Szilárd ezért jött ide? Ó, te szegény... Akik gyorsan meg akarnak gazdagodni nem írnak 10 oldalas tanulmányokat, pláne nem hét megjelent könyv után... De ezeket te is tudod jól, csak reménykedsz, hogy az hatásvadász fellépéseddel, a secretfalva lakóiért, a szeretethelyért való aggodalmadra hivatkozván esetleg besegítenek az aljas szándékodba, hogy Kozma Szilárdot lejárasd és elűzd innen, mint ahogy a csakazolvassa.hu című blogodon kihirdetted, hogy te megállítod Kozma Szilárdot és provokálni fogod, hogy ne legyen ideje mással foglalkozni, csak veled. És téged ez szórakoztat.

"Igazad van, aki nem volt benne ebben a három heti káoszban, az valóban összekeveredhet, vagy nem értheti meg pontosan, miről is szól a poszt. De sajnos sokan nagyon is értik."

- Sajnos megint nagyon sokakra hivatkozol, és közvetítesz, mintha a te beteges gyűlöletedben Kozma Szilárd ellen más is osztozna. Ha osztozik is, attól egyikőtök se lesz boldog.

"Az történt, hogy kedvenc Kozma barátod bedurrant ide a secretre sok éves szünet után, és vagy 8-10 hosszú kommentet engedett meg Gerle Éváról és a magánháborújáról, és mi csak pislogtunk, miért tartozik ez ide, és milyen hangnemben és stílusban gyaláz egy számunkra tök idegen embert, aki ugye nem jelent itt meg védekezni, és ugye Kozma Szilárd, saját bevallása szerint mint népmegmentő jelent meg itt újra, no de kérem, milyen ezo-király az, aki így beszél másokról?"

- Te durrantál be Gerle Éva ide, a förmedvény gúnyblogod linkjét és reklámszövegét beszemetelve, miszerint mindenki válassza inkább Tuna kutyát, Kozma Szilárd helyett, és aki rá kattintott az láthatta, hogy egy pszichopata írogat azon a blogon mindenféle agyrémet, nyomorult állatok képeit feltéve és azok szájába adva Kozma Szilárdot minősítő, nyomdafestéket nem tűrő szavakat. Hát, igen Gerle Éva, ez is te vagy, miután a nagyhírű csakazolvassa blogodon a "megannyi gyöngyszem" című menü pontod alatt felgyűjtött 40-50 oldal értelmes, normális és komoly Kozma Szilárd idézetet kitetted, az egyik videóból kivágva egy képet, amin szilárd nem éppen előnyösen szerepel, és ugye tudván, hogy mennyi sarat dobáltál rá, mindenkinek világos volt, hogy te azt szégyenfalnak szántad, de ettől az ép lelkű olvasóid mind elhatárolódtak és tiltakoztak ekkor kezdtél gyerekes gúnyblogok gyártásába és azok kőkemény weboptimalizálásába és a rájuk vezetők linkeket mindenhova huszasával benyomva a neten, ahol mi is jelen vagyunk. Pl. ide a secret-re is. Mihelyt Szilárd egy védekező-magyarázkodó szöveget megírt és kezdte betenni az anyagai alá, te uniqeu-bőrébe bújva megjelentél és rá se rántva Szilárd megtámadott helyzetére sem arra, hogy "valaki" gusztustalan tartalmakat linkel Szilárd anyagai alá te az ő helyesírását kritizálni, mint egy zárdafőnökasszony!

Aztán megint csak tipikusan Gerle Évás a "Guru" szó gúnyos használata (itt most újítottál: ezo-királyra - brávó!) arra, aki soha sehol nem ír ilyet sem hasonlót magáról. És sehol senki nem használja rá, legalábbis, akik kicsit is ismerik, azok nem... majd miután a gúny-piedesztálra állítod - természetesen akarata ellenére - az áldozatodat, számon kéred rajtuk, hogy miért nem viselkednek úgy, ahogy az általad kéretlenül és direkt gúnyként rájuk ragasztott cím szerint viselkedniük kellene!

Gerle Éva, ha ekkora nagy böhöm kígyó vagy nem kellene vedlened már?

"Ráadásul ő a Mester, csapnivaló helyesírással?" - a szokásos "mesterezés" (mint a guruzás, ezo-királyozás, ezo-arcozás), majd megint a magyar tanári vesszőparipád a HELYESÍRÁS.
"A kommentjei teljesen más nyelven íródtak, mint a bejegyzések, ezt sem értettük. Ki ez, és mennyire valódi a portékája, amit itt eladni kíván?" - "nem értettük" mire fel a királyi többes?
"Mennyire valódi a portékája?" - ez a te lényeged, kígyó-Gerle Éva a kétely (a métely) felélesztése.

Miért is foglalkozol KOzma Szilárddal, miközben állítólag eleve nem hiszel az asztrológiában? Csak akkor érdekel az asztrológia, ha Kozma Szilárdnak keresztbe lehet tenni? Akkor még a petíciódra, a kérésedre "Stone" néven megírt asztrológus barátnőd véleménye is jól jön, hogy azt mutogathasd Kozma Szilárdot vagy Joó Violettát reményeid szerint majd valamiképp megcáfolva, még ha te, mint írod nem is hiszel egyébként az asztrológiában...

"Így hát elkezdtük, többen is tüzetesebben olvasni." - Kikkel? A hozzád hasonlóan csípőből elmebetegező Pipacskával? Meg Szilvácskával? Akik egyébként a csakazolvassa.hu blogon megszokott módon ajnároznak téged, ha kell épp uniqueként...

"Helyesírási hibák tömkelege" - tömkelege? Micsoda Gerle Évai grandiózus csúsztatás és hömpölygő lehordás... "furcsa hangú kommentek" - Gerle Éva "furcsázás" és finnyás sejtetés...
"zagyva, olvashatatlanul hosszú tartalmak..." - hömpölygő, sárba tipró, teljesen szubjektív kritika... Ha zagyva lenne, miért van 7 kiadott könyve? Ha zagyva, akkor hogyan lehet 20 éve asztrológus úgy székelyföldön, hogy messziföldről is, ahol hemzsegnek a Stone-féle asztrológusok, mégis őt választják? t nem érted és nem is kötelező.
"ő lenne a megváltó, a mester?" - megint a piedesztálra állított céltábla, "ide lőjjetek!" felirattal. Megint a "megváltózás", a "mesterezés" amit az illető a te megítélésedben megkövezni, leköpni valóan bitorol. Bitorol? Hát, éppen te tűzted ki rá! Miről van is itt szó? Te tulajdonképpen rájátszol arra, hogy az emberek hajlamosak bűnbakot keresni. Te tálcán kínálsz egy embert, hogy gyűlöljék, hogy íme itt van valakin, akin bosszút állhatnak minden csalódásukért. De ki ez az ember? Hogy ő valóban csaló-e? A több ezer oldalnyi munkásságában időnként előforduló helyesírási hibákat hozod fel, amiket teljesen ingyen közzé tett. Egy hatvanéves férfit, aki 20 éve asztrológus és mindenféle fényűzés nélkül igazán szerény körülmények között él, párjával négy gyermeket nevelvén, és aki mindeközben az 5 hónapja tartó megveszekedett bosszúállási hadjáratod közben folyamatosan felajánlotta neked a békét és azt, hogy mindkét fél, tehát te is ő is (és én is az ő társa) letöröljük, amiket írtunk. Nem te nem fogadtad el, te tovább gyártod a támadó, rágalmazó tartalmakat, ide is befészkelted magad, itt is támadni kezdtél szégyentelenül és most szokásodhoz híven a balhét velünk akarod elvitetni. Ezt a balhét egyedül te akartad, egyedül neked kellett. Mint ahogy öt hónapja te nem vagy képes a legelső támadásodig - mert te kezdted - visszamenően mindent letörölni, mert ahhoz betegesen büszke vagy és ahogyan írtad élvezed is, hogy játszhatsz velünk, mert mi ki vagyunk szolgáltatva annak, hogy mi jelenik meg rólunk, név szerint az interneten...

"Hmm. Elolvastuk a linkeket is, amiket saját maga ide betett, ahol is rájöhet az egyszeri olvasó, hogy valamilyen szexháromszög volt kialakulóban és egy nem kért horoszkóp erről a hölgyről nyilvánosságra került." - szexháromszög? Az kialakulóban esetleg a te fejedben volt, Gerle Éva. De már az is előrelépés, ha végre nem tagadod, hogy ilyesmiben is reménykedtél, amikor belémkötöttél, majd amikor zsarolni kezdtél, hogy forduljak el Szilárdtól, különben tönkre teszel mindkettőnket.
"Ez mind nem tartozik ránk, minek teszi ide, kit érdekel." - egyedül téged érdekel, és te tetted ide a linkeket, az Első Oldal nevű secretes profillal, és te is hoztad létre azokat az oldalakat. Szilárd pedig kénytelen volt cáfolni és magyarázkodni.

"Aztán megjelent egy hölgy, Joó Violetta, akihez ugyan nem szóltunk, de lazán szájba kent minket," - Kiket? Kik azok a ti? A hölgy, aki megjelent, az te voltál, és te kented szájba Kozma Szilárdot, amire én reagáltam, mert Szilárdnak egymagában nincs annyi szabadideje, mint neked, aki 5 hónapja napi 12-18 órában csak a róla szóló rágalmak terjesztésével foglalkozol...

"és csak néztünk." - igen, gerle Éva mindig csal ledöbben és csak néz, mint aki erre nem számított, mintha nem ő csinálta volna a balhét.
"Hű, már ketten alázzák azokat" - megint kiket? Én csak neked válaszoltam akkor, miután ránk támadtál két profilról is.
"akik más véleményen vannak" - neked nem véleményed volt, te parancsokat osztogattál, nagy különbség. Így hazudik Gerle Éva!

"vagy értetlenül állnak ennyi gyalázás és gyűlölet láttán." - gyalázás és gyűlölet? De nem ám, az ő támadása, a gúnyblogok, meg a nyelvtannáci berobbanás és kiosztás, nem amit én védekezni mertem, az a gyalázat. Az.

"Ugyanis megkértük, figyeljen a mondanivalója stílusára, ez itt egy nemzetközi oldal, tisztelje meg az olvasót azzal, hogy kijavítja a hibáit és kihagy minket a magánháborújából." - stílusról te egy szót nem szóltál, te a címbéli elütést nehezményezted nemzetközileg, meg a tájszólásosan leírt "törülni"-t.

"Ennek lett a vége az, hogy itt mindenki, aki hozzájuk mert szólni, az a földbe lett döngölve" - nem te léptél fel földbe döngölési szándékkal, és miután, mi nem lapultunk ki, jöttek a barátnőid is a kanyarfúrásaikkal, hogy végre valahogy hátha kihoztok minket a sodrunkból...
"és egyáltalán nem szalonképesen." - és nem kesztyűs kézzel...

"Az is kiderült, hogy 2 évvel ezelőtt már ugyanezt csinálta itt." - ki Puli? A nagy példaképed.

"Milyen mester az ilyen?" - milyen mester Puli? Mert hogy ő mesterezi magát, de mivel ő támadta Kozma Szilárdot, nála, sőt, általában másnál nem probléma, egyedül Kozma Szilárd milyen mester, aki nem ismer, és akiről hatványozottan össze-vissza hazudoztál, majd megkérded az embereket, hogy hát, ez milyen? Hát, olyan! Pont olyan, mint egy Gerle Évai bűzlő, Bábel torony méretű hazugság-kupac.

Ami végtelen: "s csak úgy, Gerle Évaként azonosítanak bármelyikőnket, aki más véleményen van, ellent mer mondani nekik, vagy más eszmét vall." - több ezer ember ír a secreten és van más véleményen és eszünk ágában nincs náluk nyomulni, nem úgy, mint ahogy te nyomultál a Szilárd egyik tanulmánya alatt, katonásan dirigáltál egy elütés miatt, majd pusztán, egyes-egyedül a "törül" szó tájnyelvi használata miatt egyenesen, minden teketória nélkül megkérdőjelezted az írói minőségét. Nem szégyelled magad? A védekező-magyarázkodó szövegére homályosan utalva pedig kioktattad afelől, hogy tiszta lelkiismeretűnek kell lenni asztrológusként és a "bosszú furcsa dolog". Hát, akkor hagyd abba már egyszer a beteges bosszúállásodat Gerle "unique" Éva! Ki akar rajtad bosszút állni? Nem-e te írtad meg, hogy tudod, hogy ki vagyunk szolgáltatva annak, hogy mi jelenik meg rólunk az interneten és te csupán csak annyit fogsz tenni, hogy az első leszel a neveinkre? És nem-e létrehoztál 3 blogot is miután a csakazolvassás olvasó-közönséged kezdett viszolyogni az érthetetlen utálkozásodon és gúnyolódásaidon? És nem ajánlottunk számtalan béka ajánlatot? És nem-e írtuk, hogy nem vonjuk azt vissza és bármikor elfogadhatod? És nem-e figyelmeztettük, hogy védekezni fogunk és leleplezünk, és jól gondold meg, hogy ezt akarod-e? És nem-e figyelmeztetett a Naja nevű olvasód, hogy egy négy gyermekes családfőt akarsz tönkretenni és ne csodálkozz, hogy küzd ellened? És nem-e azt válaszoltad erre, hogy szerinted nincs veszteni valónk, mert hogy a gyermekeink már félig állami gondozásban vannak (ez Gerle Éva, ilyen kegyetlen rágalmakat képes kitalálni) majd, magadnak ellentmondva bevallottad, hogy nagyon jól tudod, hogy van veszteni valónk, nagyon is sok és épp ezért kellene meghúznunk magunkat, tanulhattunk volna a kökösi anarchista támadásaiból, hogy azt sem lehetett leállítani, s eképp te sem fogsz leállni, mert te példát akarsz velünk statuálni, hogy neked nem mondjon ellent senki és téged ne kritizáljon senki, még az se, akit te az ismeretlenségből (derült égből villámcsapásként) le elmebetegeztél. "Joó Violettával van baj, amihez fehér köpeny kellene."

Itt pedig ezzel nyitottál Szilárdnál, a fenti sorozat lövésed záróakkordja:
"Olybá tűnik, az egyetlen igazság ismerőjének vallod magad.

Nem piszkálódásként írtam, ne vedd annak. Javítsd magadban a magadról kialakított képet."

Nem Kozma Szilárd kell javítson, hanem, te, Gerle Éva, aki ahelyett, hogy már az elején elfogadtad volna, hogy letörölsz minden rágalmat és sértést, amit ismeretlenül rólunk írtál, s kivered gyorsan a fejedből a mi családunk tönkretételéért és Szilárd elhallgattatásáért tervezett módszeres rágalomhadjáratodat és uszításaidat, akkor mi sem foglalkozunk veled, nem leplezzük le, hogy miféle ember vagy te, mert ha képes lettél volna belátni a hibádat és a békét elfogadni, akkor nincs is szükséged ilyen leleplezésre. De te erre képtelen voltál és öt hónapja rabja vagy a beteges bosszúállásodnak, amiért viszont kritikát kaptál tőlem a leelmebetegezésemért és Szilárd sem állt le veled bájcsevegni, hogy vajon nem-e gondolod meg, hogy talán még sem irtasz ki minket az internetről mindenféle becsületsértés, intrikálás, uszítás és gazdasági tönkretétel céljából gyártott rágalmak hadával, hanem tárgyilagosan szembesített téged a lehetőségeiddel, hogy amennyiben nem törölsz le mindent rólunk, asztrológusi ismeretei szerint is le fog téged leplezni annak érdekében, hogy semlegesítse a rágalmaid. Ezt azóta sem bírod lenyelni, és csak támadsz és támadsz ezerféleképpen, és reméled, hogy egyszer megtöröd a védekezésünket, vagy végre valahol sikerül egy csoportot felhasználni arra, hogy befejezzék a "kicsinálást" helyetted. Íme, ezen próbálkozásaidat láthatjuk éppen. - Húzzál már el innen, Gerle Éva! Ez nem pszichopaták játszó- és lőtere!



Ez sem rossz,

Ez sem rossz, sőt!

http://www.mme-koka.hu/beka.html

... és ha már állatos,
tán csak nem utálatos...
királyfiból lesz tán béka
vagy a csók miatt
csakis fordítva?

LSZR tabletta kéznél?



ez meg a másik...limes -

ez meg a másik...

limes - smiles

ha citromot kaptál az élettől, csinálj belőle limonádét....

persze nem lócitromra vonatkozik... :-))

arra még nincs megoldásom :-)



:-))

:-))



Van egy nagyon klassz kép,



Van egy nagyon klassz kép,



Tehát az, akinek nem jut el

Tehát az, akinek nem jut el az agyáig, hogy idézőjelbe tegyen egy verset, ha nem az övé, mit várhatunk?

Láthatóvá vált, hogy az idézőjelek mintha nem is léteznének, mintha nem tisztelnék meg a másik ember, itt éppen andrás81 személyét SEM, és ezután már azt is értjük, hogy nekik az, ha valaki idéz valakitől ÉS idézőjelbe teszi, mintha az nem is egy másik ember gondolata lenne!!! Vagyis egyből azonosít bennünket velük!

Így már érthető, miért is csináltak ekkora hepajt.

Ahogy végül is kiderül a magánéletük minden részlete, az csodás. Csak hát senki nem kíváncsi erre, viszont arra elég, hogy látható váljon, hogy maguk is elegek ahhoz, hogy feketévé váljanak és maradjanak. Sajnáljuk. Elfogadjuk.

Vagyis, van mit tehetnénk értük?

Vajon mennyi jut el ebből az agyukig?
És a szívükig?



Rendben, legyen apránként, hátha...

Azt látni, hogy megrekedtünk, körbe-körbe járunk.
Vagyis, megkérdezem, mit tehetnék azért, hogy befogadóbb légy?
Mit tehetnék érted, hogy a tényeket ne hagyd figyelmen kívül?
Szabad bizonyítani, amit itt állítotok.
Egyre több titok tárul fel itt a Kozma család életéről, ami sajnos senkit nem érdekel, de legalább tisztábbá teszi a képet, amit küldenek magukról. Elfogadjuk, látjuk sorsotok, hiszen magatok tálaljátok fel nekünk, és sajnos ez nem ment fel benneteket.



a virtuális világ rabjai

:D jól elszóltad magad, Gerike!



Pipacska!

:-))

Kezdtél már desszerttel étkezést?

:-)) Isteni!



Pipacska!

Nincs foguk! Vánnyadt öreg ínyük van... csak ez maradt nekik, a virtuális világ... itt lebzselnek, ebben élnek, nyugi!

Az ilyeneknek van szükségük a legnagyobb szeretetre!

Nekik kell kíváncsinak lenni a javaslatra!

De eszükbe sem jut, nézd csak... :-))

:-)



Ez RÓLUK szóluk!

Apránként is leírom, ha kell, hátha úgy könnyebb nekik megérteni és kilátni a felesleges és oktalan dühük mögül.

Ez nem rólunk szól Pipacska!

Ez RÓLUK szóluk!

:-))



Semmit nem közömbösített,

Semmit nem közömbösített, sőt, erősítettek!

Köszönet nekik ezért.

Vajon kíváncsi-e bárki a javaslatomra???

:-)

Nincs semmi baj.

Csak megrekedtünk.



Azt látni, hogy megrekedtünk,

Azt látni, hogy megrekedtünk, körbe-körbe járunk.
Vagyis, megkérdezem, mit tehetnék azért, hogy befogadóbb légy?
Mit tehetnék érted, hogy a tényeket ne hagyd figyelmen kívül?
Szabad bizonyítani, amit itt állítotok.
Egyre több titok tárul fel itt a Kozma család életéről, ami sajnos senkit nem érdekel, de legalább tisztábbá teszi a képet, amit küldenek magukról. Elfogadjuk, látjuk sorsotok, hiszen magatok tálaljátok fel nekünk, és sajnos ez nem ment fel benneteket.

***

Tehát az, akinek nem jut el az agyáig, hogy idézőjelbe tegyen egy verset, ha nem az övé, mit várhatunk?

Láthatóvá vált, hogy az idézőjelek mintha nem is léteznének, mintha nem tisztelnék meg a másik ember, itt éppen andrás81 személyét SEM, és ezután már azt is értjük, hogy nekik az, ha valaki idéz valakitől ÉS idézőjelbe teszi, mintha az nem is egy másik ember gondolata lenne!!! Vagyis egyből azonosít bennünket velük!

Így már érthető, miért is csináltak ekkora hepajt.

Ahogy végül is kiderül a magánéletük minden részlete, az csodás. Csak hát senki nem kíváncsi erre, viszont arra elég, hogy látható váljon, hogy maguk is elegek ahhoz, hogy feketévé váljanak és maradjanak. Sajnáljuk. Elfogadjuk.

Az ő dolguk, reméljük lassan eltávolodnak.
Ha mégsem ...

***

Tehát van egy javaslatom.



Na, vagyük sorra a Gerle Évai újabb unikum-hazugságokat!

"Ez az oldal 3 héttel ezelőttig, Szilárd felbukkanása előtt egy jó kis szeretethely volt." - első hazugság!

- Kozma Szilárd két éve regisztrált tag, és azért elég sok anyaga van itt, már csak a saját neve alatt feltéve is, minthogy az pusztán 3 hét alatt történt volna. Tehát az első unique-bőrbe bújt Gerle Évai hazugság, hogy az a három hét az több, mint két év.
Te bukkantál fel, mint valami nyelvtan rendőr a Kozma Szilárd, na kérlek szépen addig volt szeretethely ez az oldal, meg addig, amíg a te dirigálós, tanár nénis berobbanásod előtt néhány nappal nem kezdte valaki a gerle Éva által kreált, Kozma Szilárdot támadó infantilisan gusztustalan rágalom-blogot reklámozni. Milyen érdekes egybeesés!

"Szeretném jelezni, hogy itt nincs szó megbántásról. Engem nem érdekel, ki köpköd, de az igen, ha már másokat is, és a secret ideáját is."

- Nincs szó megbántásról, csak tegnap napok óta pszichopataként tombolsz hetet-havat összehányva, és összevissza hazudozva, mint pl. hogy Gerle Éva és Kozma Szilárd szeretők lettek volna (lefeküdtek volna) meg hogy pl. az iménti orbitális hazugságod miszerint itt Kozma Szilárd 3 hete bukkant fel. Te jöttél oda az éppen akkor feltöltött (sokadik) tanulmányához, hogy azon nyomban, rontom bontom javítsa ki a címbéli elütést és hogy képzeli, hogy így viselkedik az itt olvasókkal, secretfalvával, jajj, nem tiszteli őket. Miközben örvend az ember, ha néha magyar anyagot is lát a robotok által napi százával ontott angol és francia reklám szövegek helyett... Szóval kicsit sem voltál átlátszó! És csak a vak nem látta, hogy neked éppen lenyomhatnékod van!

"Itt rágalmazásról van szó." - pontosan, te rágalmazol.

"Az pedig nagy különbség. Minket rágalmazott meg egy állítólag nagytudású költő, író, asztrológus Népmegmentő." - Népmegmentő? Vátesz? Ez a te beakadásod Gerle madár! És az újabb rágalmazásod: hogy Szilárd rágalmazna. A szokásos nóta, most épp ordenáré hazugságokkal való alátámasztás nélkül.

"Pár már akadt itt a secreten, akik a naivok hátán akarták megcsinálni a szerencséjüket és milliók álmából akartak kovácsolni MAGUKNAK milliókat... szóval már sokkal óvatosabban vagyunk." - Hogy jön ez ide? Megint rágalmazol arra utalgatsz, hogy Kozma Szilárd ezért jött ide? Ó, te szegény... Akik gyorsan meg akarnak gazdagodni nem írnak 10 oldalas tanulmányokat, pláne nem hét megjelent könyv után... De ezeket te is tudod jól, csak reménykedsz, hogy az hatásvadász fellépéseddel, a secretfalva lakóiért, a szeretethelyért való aggodalmadra hivatkozván esetleg besegítenek az aljas szándékodba, hogy Kozma Szilárdot lejárasd és elűzd innen, mint ahogy a csakazolvassa.hu című blogodon kihirdetted, hogy te megállítod Kozma Szilárdot és provokálni fogod, hogy ne legyen ideje mással foglalkozni, csak veled. És téged ez szórakoztat.

"Igazad van, aki nem volt benne ebben a három heti káoszban, az valóban összekeveredhet, vagy nem értheti meg pontosan, miről is szól a poszt. De sajnos sokan nagyon is értik."

- Sajnos megint nagyon sokakra hivatkozol, és közvetítesz, mintha a te beteges gyűlöletedben Kozma Szilárd ellen más is osztozna. Ha osztozik is, attól egyikőtök se lesz boldog.

"Az történt, hogy kedvenc Kozma barátod bedurrant ide a secretre sok éves szünet után, és vagy 8-10 hosszú kommentet engedett meg Gerle Éváról és a magánháborújáról, és mi csak pislogtunk, miért tartozik ez ide, és milyen hangnemben és stílusban gyaláz egy számunkra tök idegen embert, aki ugye nem jelent itt meg védekezni, és ugye Kozma Szilárd, saját bevallása szerint mint népmegmentő jelent meg itt újra, no de kérem, milyen ezo-király az, aki így beszél másokról?"

- Te durrantál be Gerle Éva ide, a förmedvény gúnyblogod linkjét és reklámszövegét beszemetelve, miszerint mindenki válassza inkább Tuna kutyát, Kozma Szilárd helyett, és aki rá kattintott az láthatta, hogy egy pszichopata írogat azon a blogon mindenféle agyrémet, nyomorult állatok képeit feltéve és azok szájába adva Kozma Szilárdot minősítő, nyomdafestéket nem tűrő szavakat. Hát, igen Gerle Éva, ez is te vagy, miután a nagyhírű csakazolvassa blogodon a "megannyi gyöngyszem" című menü pontod alatt felgyűjtött 40-50 oldal értelmes, normális és komoly Kozma Szilárd idézetet kitetted, az egyik videóból kivágva egy képet, amin szilárd nem éppen előnyösen szerepel, és ugye tudván, hogy mennyi sarat dobáltál rá, mindenkinek világos volt, hogy te azt szégyenfalnak szántad, de ettől az ép lelkű olvasóid mind elhatárolódtak és tiltakoztak ekkor kezdtél gyerekes gúnyblogok gyártásába és azok kőkemény weboptimalizálásába és a rájuk vezetők linkeket mindenhova huszasával benyomva a neten, ahol mi is jelen vagyunk. Pl. ide a secret-re is. Mihelyt Szilárd egy védekező-magyarázkodó szöveget megírt és kezdte betenni az anyagai alá, te uniqeu-bőrébe bújva megjelentél és rá se rántva Szilárd megtámadott helyzetére sem arra, hogy "valaki" gusztustalan tartalmakat linkel Szilárd anyagai alá te az ő helyesírását kritizálni, mint egy zárdafőnökasszony!

Megint csak tipikusan Gerle Évás a "Guru" szó gúnyos használata (itt most újítottál: ezo-királyra - brávó!) arra, aki soha sehol nem ír ilyet sem hasonlót magáról. És sehol senki nem használja rá, legalábbis, akik kicsit is ismerik, azok nem... majd miután a gúny-piedesztálra állítod - természetesen akarata ellenére - az áldozatodat, számon kéred rajtuk, hogy miért nem viselkednek úgy, ahogy az általad kéretlenül és direkt gúnyként rájuk ragasztott cím szerint viselkedniük kellene!

Gerle Éva, ha ekkora nagy böhöm kígyó vagy nem kellene vedlened már?

"Ráadásul ő a Mester, csapnivaló helyesírással?" - a szokásos "mesterezés" (mint a guruzás, ezo-királyozás, ezo-arcozás), majd megint a magyar tanári vesszőparipád a HELYESÍRÁS.
"A kommentjei teljesen más nyelven íródtak, mint a bejegyzések, ezt sem értettük. Ki ez, és mennyire valódi a portékája, amit itt eladni kíván?" - "nem értettük" mire fel a királyi többes? Mennyire valódi a portékája? ez a te lényegeden kígyó gerle Éva a kétely (a métely) felélesztése. Miért is? Miközben állítólag eleve nem hiszel az asztrológiában? Csak akkor érdekel az asztrológia, ha Kozma Szilárdnak keresztbe lehet tenni? Akkor még a petíciódra, a kérésedre "Stone" néven megírt asztrológus barátnőd véleménye is jól jön, hogy azt mutogathasd Kozma Szilárdot vagy Joó Violettát reményeid szerint majd valamiképp megcáfolva, még ha te, mint írod nem is hiszel egyébként az asztrológiában...

"Így hát elkezdtük, többen is tüzetesebben olvasni." - Kikkel? A hozzád hasonlóan csípőből elmebetegező Pipacskával? Meg Szilvácskával? Akik egyébként a csakazolvassa.hu blogon megszokott módon ajnároznak téged, ha kell épp uniqueként...

"Helyesírási hibák tömkelege" - tömkelege? Micsoda Gerle Évai grandiózus csúsztatás és hömpölygő lehordás... "furcsa hangú kommentek" - Gerle Éva "furcsázás" és finnyás sejtetés...
"zagyva, olvashatatlanul hosszú tartalmak..." - hömpölygő, sárba tipró, teljesen szubjektív kritika... Ha zagyva lenne, miért van 7 kiadott könyve? Ha zagyva, akkor hogyan lehet 20 éve asztrológus úgy székelyföldön, hogy messziföldről is, ahol hemzsegnek a Stone-féle asztrológusok, mégis őt választják? t nem érted és nem is kötelező.
"ő lenne a megváltó, a mester?" - megint a piedesztálra állított céltábla, "ide lőjjetek!" felirattal. Megint a "megváltózás", a "mesterezés" amit az illető a te megítélésedben megkövezni, leköpni valóan bitorol. Bitorol? Hát, éppen te tűzted ki rá! Miről van is itt szó? Te tulajdonképpen rájátszol arra, hogy az emberek hajlamosak bűnbakot keresni. Te tálcán kínálsz egy embert, hogy gyűlöljék, hogy íme itt van valakin, akin bosszút állhatnak minden csalódásukért. De ki ez az ember? Hogy ő valóban csaló-e? A több ezer oldalnyi munkásságában időnként előforduló helyesírási hibákat hozod fel, amiket teljesen ingyen közzé tett. Egy hatvanéves férfit, aki 20 éve asztrológus és mindenféle fényűzés nélkül igazán szerény körülmények között él, párjával négy gyermeket nevelvén, és aki mindeközben az 5 hónapja tartó megveszekedett bosszúállási hadjáratod közben folyamatosan felajánlotta neked a békét és azt, hogy mindkét fél, tehát te is ő is (és én is az ő társa) letöröljük, amiket írtunk. Nem te nem fogadtad el, te tovább gyártod a támadó, rágalmazó tartalmakat, ide is befészkelted magad, itt is támadni kezdtél szégyentelenül és most szokásodhoz híven a balhét velünk akarod elvitetni. Ezt a balhét egyedül te akartad, egyedül neked kellett. Mint ahogy öt hónapja te nem vagy képes a legelső támadásodig - mert te kezdted - visszamenően mindent letörölni, mert ahhoz betegesen büszke vagy és ahogyan írtad élvezed is, hogy játszhatsz velünk, mert mi ki vagyunk szolgáltatva annak, hogy mi jelenik meg rólunk, név szerint az interneten...

"Hmm. Elolvastuk a linkeket is, amiket saját maga ide betett, ahol is rájöhet az egyszeri olvasó, hogy valamilyen szexháromszög volt kialakulóban és egy nem kért horoszkóp erről a hölgyről nyilvánosságra került." - szexháromszög? Az kialakulóban esetleg a te fejedben volt, Gerle Éva. De már az is előrelépés, ha végre nem tagadod, hogy ilyesmiben is reménykedtél, amikor belémkötöttél, majd amikor zsarolni kezdtél, hogy forduljak el Szilárdtól, különben tönkre teszel mindkettőnket.
"Ez mind nem tartozik ránk, minek teszi ide, kit érdekel." - egyedül téged érdekel, és te tetted ide a linkeket, az Első Oldal nevű secretes profillal, és te is hoztad létre azokat az oldalakat. Szilárd pedig kénytelen volt cáfolni és magyarázkodni.

"Aztán megjelent egy hölgy, Joó Violetta, akihez ugyan nem szóltunk, de lazán szájba kent minket," - Kiket? Kik azok a ti? A hölgy, aki megjelent, az te voltál, és te kented szájba Kozma Szilárdot, amire én reagáltam, mert Szilárdnak egymagában nincs annyi szabadideje, mint neked, aki 5 hónapja napi 12-18 órában csak a róla szóló rágalmak terjesztésével foglalkozol...

"és csak néztünk." - igen, gerle Éva mindig csal ledöbben és csak néz, mint aki erre nem számított, mintha nem ő csinálta volna a balhét.
"Hű, már ketten alázzák azokat" - megint kiket? Én csak neked válaszoltam akkor, miután ránk támadtál két profilról is.
"akik más véleményen vannak" - neked nem véleményed volt, te parancsokat osztogattál, nagy különbség. Így hazudik Gerle Éva!

"vagy értetlenül állnak ennyi gyalázás és gyűlölet láttán." - gyalázás és gyűlölet? De nem ám, az ő támadása, a gúnyblogok, meg a nyelvtannáci berobbanás és kiosztás, nem amit én védekezni mertem, az a gyalázat. Az.

"Ugyanis megkértük, figyeljen a mondanivalója stílusára, ez itt egy nemzetközi oldal, tisztelje meg az olvasót azzal, hogy kijavítja a hibáit és kihagy minket a magánháborújából." - stílusról te egy szót nem szóltál, te a címbéli elütést nehezményezted nemzetközileg, meg a tájszólásosan leírt "törülni"-t.

"Ennek lett a vége az, hogy itt mindenki, aki hozzájuk mert szólni, az a földbe lett döngölve" - nem te léptél fel földbe döngölési szándékkal, és miután, mi nem lapultunk ki, jöttek a barátnőid is a kanyarfúrásaikkal, hogy végre valahogy hátha kihoztok minket a sodrunkból...
"és egyáltalán nem szalonképesen." - és nem kesztyűs kézzel...

"Az is kiderült, hogy 2 évvel ezelőtt már ugyanezt csinálta itt." - ki Puli? A nagy példaképed.

"Milyen mester az ilyen?" - milyen mester Puli? Mert hogy ő mesterezi magát, de mivel ő támadta Kozma Szilárdot, nála, sőt, általában másnál nem probléma, egyedül Kozma Szilárd milyen mester, aki nem ismer, és akiről hatványozottan össze-vissza hazudoztál, majd megkérded az embereket, hogy hát, ez milyen? Hát, olyan! Pont olyan, mint egy Gerle Évai bűzlő, Bábel torony méretű hazugság-kupac.

Ami végtelen: "s csak úgy, Gerle Évaként azonosítanak bármelyikőnket, aki más véleményen van, ellent mer mondani nekik, vagy más eszmét vall." - több ezer ember ír a secreten és van más véleményen és eszünk ágában nincs náluk nyomulni, nem úgy, mint ahogy te nyomultál a Szilárd egyik tanulmánya alatt, katonásan dirigáltál egy elütés miatt, majd pusztán, egyes-egyedül a "törül" szó tájnyelvi használata miatt egyenesen, minden teketória nélkül megkérdőjelezted az írói minőségét. Nem szégyelled magad? A védekező-magyarázkodó szövegére homályosan utalva pedig kioktattad afelől, hogy tiszta lelkiismeretűnek kell lenni asztrológusként és a "bosszú furcsa dolog". Hát, akkor hagyd abba már egyszer a beteges bosszúállásodat Gerle "unique" Éva! Ki akar rajtad bosszút állni? Nem-e te írtad meg, hogy tudod, hogy ki vagyunk szolgáltatva annak, hogy mi jelenik meg rólunk az interneten és te csupán csak annyit fogsz tenni, hogy az első leszel a neveinkre? És nem-e létrehoztál 3 blogot is miután a csakazolvassás olvasó-közönséged kezdett viszolyogni az érthetetlen utálkozásodon és gúnyolódásaidon? És nem ajánlottunk számtalan béka ajánlatot? És nem-e írtuk, hogy nem vonjuk azt vissza és bármikor elfogadhatod? És nem-e figyelmeztettük, hogy védekezni fogunk és leleplezünk, és jól gondold meg, hogy ezt akarod-e? És nem-e figyelmeztetett a Naja nevű olvasód, hogy egy négy gyermekes családfőt akarsz tönkretenni és ne csodálkozz, hogy küzd ellened? És nem-e azt válaszoltad erre, hogy szerinted nincs veszteni valónk, mert hogy a gyermekeink már félig állami gondozásban vannak (ez Gerle Éva, ilyen kegyetlen rágalmakat képes kitalálni) majd, magadnak ellentmondva bevallottad, hogy nagyon jól tudod, hogy van veszteni valónk, nagyon is sok és épp ezért kellene meghúznunk magunkat, tanulhattunk volna a kökösi anarchista támadásaiból, hogy azt sem lehetett leállítani, s eképp te sem fogsz leállni, mert te példát akarsz velünk statuálni, hogy neked nem mondjon ellent senki és téged ne kritizáljon senki, még az se, akit te az ismeretlenségből (derült égből villámcsapásként) le elmebetegeztél. "Joó Violettával van baj, amihez fehér köpeny kellene."

Itt pedig ezzel nyitottál Szilárdnál, a fenti sorozat lövésed záróakkordja:
"Olybá tűnik, az egyetlen igazság ismerőjének vallod magad.

Nem piszkálódásként írtam, ne vedd annak. Javítsd magadban a magadról kialakított képet."

Nem Kozma Szilárd kell javítson, hanem, te, Gerle Éva, aki ahelyett, hogy már az elején elfogadtad volna, hogy letörölsz minden rágalmat és sértést, amit ismeretlenül rólunk írtál, s kivered gyorsan a fejedből a mi családunk tönkretételéért és Szilárd elhallgattatásáért tervezett módszeres rágalomhadjáratodat és uszításaidat, akkor mi sem foglalkozunk veled, nem leplezzük le, hogy miféle ember vagy te, mert ha képes lettél volna belátni a hibádat és a békét elfogadni, akkor nincs is szükséged ilyen leleplezésre. De te erre képtelen voltál és öt hónapja rabja vagy a beteges bosszúállásodnak, amiért viszont kritikát kaptál tőlem a leelmebetegezésemért és Szilárd sem állt le veled bájcsevegni, hogy vajon nem-e gondolod meg, hogy talán még sem irtasz ki minket az internetről mindenféle becsületsértés, intrikálás, uszítás és gazdasági tönkretétel céljából gyártott rágalmak hadával, hanem tárgyilagosan szembesített téged a lehetőségeiddel, hogy amennyiben nem törölsz le mindent rólunk, asztrológusi ismeretei szerint is le fog téged leplezni annak érdekében, hogy semlegesítse a rágalmaid. Ezt azóta sem bírod lenyelni, és csak támadsz és támadsz ezerféleképpen, és reméled, hogy egyszer megtöröd a védekezésünket, vagy végre valahol sikerül egy csoportot felhasználni arra, hogy befejezzék a "kicsinálást" helyetted. Íme, ezen próbálkozásaidat láthatjuk éppen. - Most már húzz el végre innen! Ez nem pszichopaták játszó tere!



:D

Itt találtam:

http://thesecret.hu/blogok/kozma-szilard/magikus-mantrak-verse

idézőjelek nélkül
bármilyen költő neve nélkül

vidám ez a nap...



**

Én kérek elnézést, de nem szeretném, ha ez elveszne.

Nem Nektek szól. De az valóban túlmegy minden határon.

Igen, most nem vagyok finom és nőies. Az ilyenekkel nem szabad!!!



Unique-nak nincsen másik

Unique-nak nincsen másik nickje. Admint kérdezzétek.

Unique, nem uniqe. Ne keverjétek össze, kedves olvasni sem tudók (írni meg még kevésbé).

Nem Budapesten élek. Nem megyek fel ilyen oldalakra, ahova ti jártok, azok az oldalak rég megszűntek, ahol írtam, nem is baj. Hat és fél éve ide írok, ide tartozom, akkor is, ha ilyen tahók köpködnek.

Nem kiabálok részegen Csíkszereda utcáin, pláne nem 10 évvel ezelőtt, mikor még a gyermekeim kicsik voltak és nem voltam fenn a neten, ugyanis nem értem rá ilyesmikre.

Nem halt meg a férjem rákban. Létezik, él, köszöni jól van.

Nem érdekel az asztrológia, mert hamis tudománynak tartom és mint látható, a művelői sem bővelkednek IQ-ban. Ostobák és szégyentelenek.

Érdekel a csillagászat, de csak annyira, mint egy átlagos embert.

Tehát kérdezzétek meg a Secret admint, hogy egyeznek-e az emailcímek, az IP címek, és mindenki látni fogja, mennyire buta és arrogáns dolog ítélkezni, feltételezésekbe bocsátkozni! Bár kétlem, hogy ebbe belemenne. Tele van a hócipője veletek és hogy gyűlölethullámot keltetek.

Ti pedig annyira ostobák vagytok, hogy egy egyszerű, "most már biztos, hogy" -ra ugrotok.

Marék molylepke. Mind ugyanolyan gőgösek és gyűlölködők vagytok. Hirtelen felregisztrált senkik, Nulla tartalommal, senki emberek.

Hazudtok. Rágalmaztok. Minden alapot nélkülözve feltételezgettek. Hát ez édes kevés, kedveseim.

Ahelyett, hogy Adminhoz menne az a valaki, aki nem újreges. Neki talán válaszol Admin.

Bár kötve hiszem. Kozma Szilárd megásta a sírját, senki nem veszi komolyan.

Ahogy az újreges Linda44, képidéző, kalandor és hasonló senkiket.

A probléma nem én vagyok. Nem unique. Nem uniqe. Nem stone. Nem Pipacska. Nem szilvácska. Nem Gerle Éva.

Hanem, hogy erőszakosak, ostobák és durvák vagytok, mestereknek tartjátok magatokat, mindenkin felülállónak képzelitek magatokat és bizony, ez csúnya dolog egy magát megváltónak tartó ezómestertől és falkájától.

Így saját kardodba dőltél kedves Kozma uram, ezóguru helyett ezótahó lettél. És ezt bizony TE magad csináltad magaddal.

Remélem a rendőrség leleplez és a petíciót sokan elolvassák. Közveszélyes vagy.

Bekaphatjátok. Hülyék a túloldalon.

Szórakozzatok máshol és mással.

Hatni nem tudtok, úgyhogy talán menjetek innen, úgy, ahogy jöttetek. Senki nem kíváncsi erre a bandára.

Unique-nak nincs másik nickje, világos?

Nem vásárolta meg tőle senki. Nem vásárolták meg tőle. Van és kész. Hat és fél éve. Itt. Jó helyen.

Na erről ennyit. Hátba milyen könnyű is támadni, ugye kedveskéim???

Ekkora lúzerek!



Pipacska, szánj rá időt.

Pipacska, szánj rá időt. Világos lesz. :-))

Stone írása, 86-os:
http://www.peticiok.com/forum/75553/start/75#86

M írása 26-os:
http://www.peticiok.com/forum/75553/start/25#26

Domnisoara írása:
http://www.peticiok.com/forum/75553#24