Meskete

Lehettem vagy 1 éves, mikor a világban is nyomot hagyott létem, tettem, történésem. Emlékem oly mélyen maradt meg bennem, hogy a mai napig is mosolygom rajta... ahogy kisettenkedtem az erkélyre és kidobáltam a sakkfigurákat... nem, nem egyszerre, hanem módszeresen, egyenként... egyszer jön ám apukám , fogja a fejét és "jajveszékel", nem volt dühös, inkább kétségbeesett, aztán egyszer csak az erkély alatt láttam már, ahogy a fűben keresgél... mikor eltűnt onnan (közben feljött), megint kidobtam egyet... :-) a végét kitaláljátok-e gyerekek?

.. mert arra sajna nem emlékszem... gondolom az már nagyon is hétköznapi vég lehetett ...

:-)

Kedvenc mesekönyvem, és talán az első is, egy rongyos, kék, vékonyka kacsás könyv volt. Bori kacsa. Aki sírt, mert éhes volt, és a barátai nem tudtak neki segíteni, mert nem tudták, mit szeret, csak azzal kínálták szegényt, amit ők szerettek. A kislánygazda csokit adott, a csirke magot, a kutya csontot... a cica tejet, s közben elértek valahogy egy tóhoz. És végre Bori kacsának felcsillant a szeme, mert nem tudta, hogy mit keres, és nem tudtak segíteni rajta a barátai, mégis segítettek neki... addig terelgették, míg a saját közegére akadt és jóízűen ehette a békalencsét. :-))

Az igazi mesekönyvek nagyon mély értelműek. A szeretetről, a másságról, a segítésről, megbocsátásról szólnak. Arról, hogy ne hordozzuk és tömjük tele a hátunkon lévő zsákot felesleges méregkövekkel.

A gyerekek nem hordozzák magukban a bűntudatot vagy a sértettséget, egyszerűen elfelejtik, nem címkéznek vagy kategorizálnak be senkit örökre, rácsodálkoznak a világra s annak fordítottságára, s hagyják, hogy úgy történjenek a dolgok, ahogy történnek. Ahogy történniük kell.

Bennük még ott van a Titok. Mi felnőttek... neveljük ki belőlük.

Aztán persze vannak horrormesék is: a gonosz banya megmérgezte, és megölni vágyta, a zsémbes boszorkány ketrecbe dugta, meghizlalta, hogy megegye..., hát ez van.

Ha írnék, csakis "kicsinyeknek" írnék. Ja, jó, hisz csakis azoknak írok. :-)) Akikben még nincs feledve a belső gyermek. :-)

Címkék:

Hozzászólások



Cím nélkül

Nagyon érdekes emlékek tolulnak fel időnként... elég hozzá egy szó, egy hang, egy illat, egy élmény...

Néha azt is érzem, hogy a gyökereink csak addig gyökereink, amíg szárnyra nem kelünk. Amíg nem visszahúzóak.

Néha teljesen gyökértelennek érzi magát az ember. Szárnyatlannak. (Vagy gyökérnek illetve hátán tollasnak, de ezen most épp nem lamentálok, tettem ezt már eleget. :-)))

Holott... A gyökereink alakulnak szárnyakká. Minden fás rész kihull és minden, ami marad ezeken kívül, átalakul..

Emlékekből... Önmagaddá. Szerepek, skatulyák, címek nélkül.

Csodaszép.