EGY TÖRTÉNET,AHOGY TALÁN MÉG SOSEM HALLOTTAD!

Mesélek egy történetet.
Egy olyan történetet,amely titkokkal van tele. Titkokkal és csodákkal,nyomorúsággal és reménnyel, jósággal és gonoszsággal,szeretettel és gyűlölettel,bukással és diadallal,egyszóval ez a sztori az életünkről szól.
Bizonyára hallottad már,de meglehet nem úgy,ahogy kellett volna.
Olvasd el és ítéld meg magad! :-)

Az örökkévaló múltban már létezett Isten. Három külön személyben,de ugyanakkor mégis egy Istenként.Isten tökéletes szeretetben és harmóniában létezett és úgy döntött,hogy ezt a boldogságot megosztja másokkal is. Elhatározta,hogy teremteni fog szabad akaratú lényeket a saját képére és hasonlatosságára azzal a céllal,hogy egy család legyen velük. Először létrehozott egy ideális életteret. Úgy alkotta meg a Világegyetemet,hogy az tükrözze az Ő végtelen hatalmát,sokszínűségét,egységét,fantáziáját. Nem teremtett két egyforma galaxist,nem alkotott két egyforma csillagot,mindent egyedinek tervezett és mindezt olyan grandiózusra, hogy semmi kétség ne férjen ahhoz,hogy mindez kinek a műve. Gondosan megtervezte a fizikai törvényeket,amelyek létfontosságúak az élet fenntartásához és ezeket állandónak alkotta. Aztán megteremtette azt a bolygót,ahol az ő szeme fényei fognak élni. Nem fukarkodott itt sem a csodákkal. A Föld bolygó éden kertként ragyogott az űrben.
Végül megkoronázta a művét. Megalkotta az első emberpárt!
Olyannak formálta őket,amilyen Ő maga is lett volna,ha testet akar ölteni. Egy szabad akaratú,gondolkodásra,érzelmekre képes lény lett az ember,aki éppen úgy három lényegű,mint Isten!
Test,lélek és szellem!
Egy lény,de mégis három.
Tökéletes alkotás.
Aztán megbízta őket egy feladattal. Gondozzák és uralják a földet,az otthonukat,amely olyan csodálatos volt,hogy nem lehetett vele betelni.
Közben szeretettel tanította őket,gondjukat viselte.
De Isten tanított a felelősségről is!
Az édenben állt egy fa,amely a jó és a rossz tudását őrizte. Felhívta a figyelmüket,hogy minden fáról ehetnek,csak arról nem,mert ha esznek róla,akkor meg fognak halni.
Isten nem korlátozta a szabadságukat,viszont felhívta a figyelmüket a választás lehetőségére.
Ha ezt nem tette volna,akkor az ember szabad akarata mindössze látszólagos lett volna!
Isten úgy döntött,hogy választási lehetőség elé állítja az embert,hiszen nem akarta,hogy Őt kényszerből kövessék! A szeretet csak akkor igazi,ha önkéntes döntés eredménye!És Isten azt akarta,hogy az ember szeresse őt a szabad akaratából.
Ádám és Éva válaszút elé került.
Vagy Isten tökéletes útját követik,ahol nincs tévedés,bűn,halál,ahol nem nekik kell eldönteni mi a jó és mi a rossz,ahol még törvény sem létezett,ahol egyszerűen nem hibázhattak,vagy vállalják azt,hogy ők maguk hoznak döntéseket Isten nélkül!
Ebben a döntésben "segítségükre" volt egy bukott angyali fejedelem:Sátán,akit valaha Lucifernek hívtak!
Lucifert Isten a legcsodálatosabb lénnyé teremtette,nagy hatalommal,dicsőséggel. Ő volt Isten után a második,minden angyalok fölött.
De ez a Lény egy ponton fellázadt Isten ellen. Isten valószínűleg elmondta neki az emberrel kapcsolatos terveit. Sátán megdöbbent,hogy Isten az embert nagyobb pozícióba szánja,mint őt!Ekkor elhatározta,hogy ezt meg fogja akadályozni!Kilépett isten tervéből és így magával rántotta a gonoszság! A dicsőséges Lucifer bűnös lénnyé vált és Sátán lett a neve,amely "Ellenséget" jelent.
Mindenki,aki nincs Istenben,az bűnös.
A bűn nem valami,hanem isten hiánya,éppen úgy,ahogy a sötétség a fény hiánya,vagy a hideg a meleg hiánya,stb.
Sátán egy médiumot használt egy kígyót,hogy becsapja Ádámékat.
Nem mutatta meg magát,hiszen akkor lepleződött volna.
Éppen ezt teszi ma is!
Elhitette,hogy ő nem is létezik.
Azt mondta Ádáméknak,hogy Isten hazudik és egyenek csak nyugodtan a jó és rossz tudásának a fájáról,nem fognak meghalni.
Az ember pedig hitt neki.
Úgy döntött,hogy a saját kezébe veszi az élete irányítását és mostantól ő dönti el,mi a jó és mi a rossz.
Ettől a pillanattól fogva az ember tudatába került a bűnnek,éppen ezért felelősségre vonhatóvá vált!Ameddig nem létezett számára bűn Isten jelenlétében,nem is lehetett rajta semmit számon kérni!
Isten szerint a törvény nem tudása mentesít a felelősség alól!!! :-)
Isten tudomásul vette a döntést és az embert felruházta a jó és rossz megítélésének a képességével.
Ettől a pillanattól fogva az emberben működik a lelkiismeret,amely pontosan megmondja a tetteink milyenségét!
A lelkiismeret isten szívünkbe írt törvénye!
Ekkor az emberiség első két képviselője elszakadt Istentől és elveszítette a halhatatlanságot és ezért a szellemi részük halott lett.
A bűn eredeti jelentése:céltévesztés!
Ádámék összes leszármazottja,azaz mi örököltük a bűnt,az istentől való elválasztottságot.
A Biblia ezért mondja,hogy mindenki bűnösként születik és egyetlen jó ember sem létezik.
De Isten nem hagyta magára a teremtményeit!
egy tervet készített,hiszen előre látta a bukást.
Írt egy könyvet a számunkra,amelyben mindent elmesél és ahol bemutatkozik nekünk. Elmondja előre,hogy Ő maga eljön közénk és kifizeti minden egyes ember bűnét,így mentve meg minket.

Jézus Krisztus a kereszten és az Univerzum alkotója ugyanaz a személy!
A Szentháromság Isten második Személye feláldozta önmagát,hogy kifizesse helyettünk a bűneink árát!
Ez egy jogi dolog!
Ha van egy tartozásod és azt valaki helyetted kifizeti,akkor azt már neked még egyszer nem kell rendezni!
Jézus helyetted halt meg és így jóvá tett téged Isten előtt!
Nem neked kell jóvá tenned magad,hiszen ez a Biblia szerint nem lehetséges! A bűn egy állapot,amibe születsz,így nem lehet hatályon kívül helyezni!Erre csak Isten képes!
Ez a kegyelem! Ingyenes ajándék neked Istentől!
Persze ehhez is a te beleegyezésed kell! A szabad akaratú döntésed korlátozza Isten hatalmát!
Ha nem tartasz igényt a megváltásra,akkor nem fog veled erőszakoskodni.
Ha mondasz egy igent Jézusnak a szívedben,akkor örök életed van. Ha nem,akkor Isten azt is tudomásul veszi.
Az Újszövetség lényege az Evangélium,azaz Örömhír!
Mi az örömhír?
Az,hogy neked semmit sem kell tenned az üdvösségedért,mindössze hinned kell Krisztusban,mint a Megváltódban!
Ez így igazságos,erre minden ember képes intellektustól,helyzettől,körülménytől függetlenül.
Ez a Biblia üzenete!
Isten eljön,hogy az ember újra visszataláljon Őhozzá!

Amikor a szívedben elhiszed Jézus megváltását,akkor Isten harmadik személye a Szent Szellem(Szent Lélek) beléd költözik és megeleveníti az addig halott szellemi részedet!
Újra teljessé válik az ember: testté,lélekké és szellemmé!
Itt kezdődik az élet teljessége,vagy ha úgy tetszik,a boldogság,amit mindenki keres! :-)
A világ nem tudja megadni az ember boldogságát,hiszen Isten eredetileg egy saját magával való kapcsolatra teremtett minket!
Ez nagyon valós és élő dolog.
A képmutatás nélküli kereszténység nem más,mint egy napi,élő kapcsolat a Teremtő Istennel!
A Biblia üzenete pozitív,bátorító,hiszen Isten szeret minket,az életét adta értünk!
Minden a miénk lehet!

A következő részben arról fogok írni,sátán miként uralja a világunkat,hogyan csap be minket és mi várható a közeljövőben...

Mindenkinek szép napot és jó gondolkodást kívánok szeretettel!

Címkék:

Hozzászólások



Kedves Zarandok

Bekesseg nektek!

Kedves Zarandok,

koszonom az oszintesegedet, es ismetelten az erdeklodesedet, ami nyitottsagra, az igazsag oszinte keresesere vall reszedrol.
A Sors kerdeseben megnyugtato valaszra lelni, nem sorolnam a konnyu 'feladvanyok' koze. Sajat tapasztalatom ezzel kapcs., hogy Isten tulajdonsagaival kell nagyon alaposan tisztaba lenni elsokent. Rolad, mint teologus vegzettsegu hivo emberrol feltetelezem, hogy kepes vagy onmagadtol is raerezni, rajonni, hogy is van ez a Sorskerdes. Sokkal kellemesebb nekem is, ha nem kell 'kioktassalak', hanem csak egy pici infoval, egy apro mozaik reszlettel konnyebbe tehetem a felismerest e kerdesben.
Miert csak egy link?
Secret Admin szepen megkert itt mindenkit a 'Miert' c. blogban, hogy ne vigyuk el az oldal eredeti temajat. En, mint forumozo nem hagyhatom figyelmen kivul az o kereset sem. A link, amit megadtam, aki akarja elolvassa, aki nem, nem, tartalmazza a kerdesedre a valaszt. Ha szansz ra kis idot -kb.2 orat- es vegigolvasod a 6 reszes sorozatot a Tulvilagrol, szerintem nem marad benned ertetlenseg 'Sors' es 'szabad akarat' osszefuggeset illetoen.

"Tisztelem a meggyőződésedet,habár én más hitet követek és nyilván nem fogunk tudni egyetérteni."-irtad.

Egyetertek veled, vannak reszletkerdesek, fontosak, amiben a te hited es az en meggyozodesem kulonboznek. A nyitottsag azt jelenti, hogy nem felunk az uj ismeretektol, elolvassuk, meggondoljuk, osszevetjuk azzal, amit addig meggyozodesunknek tartottunk, es vagy kiegeszul altala az, amit igazsagnak ismerunk vagy elvetodik, nyugtazzuk, hogy ilyen is van, de nem fer bele a hitunkbe. Ez meg mindig nem jelenti azt, hogy pl. egy keresztenybol hipp-hopp muszlim lesz ill. forditva. Ez csak annyit jelent, hogy az igazsagrol alkotott kepunk egeszul, teljesedik, tokeletesedik.
Tudom, nem mindenki kepes erre sem. Nem baj.

Az utolso kerdesem, "Te milyennek ismered Istent...?" egy lehetseges 'ut' a valaszhoz a nekem feltett kerdeseidre.

Koszonom jokivansagodat.:)
Isten vezessen minden oszinte, igazsagot kereso hivot az Egyenes Utra/Uton!

Bekes, szep napokat!

U.i.: Az irasaidat azert tovabbra is erdeklodessel olvasgatom, es ha vmi nem egyertelmu szamomra, akkor kerdezek. Megigerted, hogy valaszolsz, amire tudsz.:)



Kedves

Kedves Felebarátikérdés!

Köszönöm szépen a válaszokat,habár még mindig vannak erős ellentmondások,amiket nem igazán értek,de már nem szeretném ismételni magam.
Tisztelem a meggyőződésedet,habár én más hitet követek és nyilván nem fogunk tudni egyetérteni.
Kívánok neked minden jót és azt,hogy az igazság ösvényén járj.
Üdv!



Kedves Zarandok

Bekesseg kedves Zarandok!

Az Iszlam nem kulomboztet meg arab v. nem arab embert, a muszlim az muszlim. Mindenki, aki felvallalja/'felveszi' az Iszlam vallast, a Kegyes Korant veszi alaptanitasnak plussz Mohamed profeta Szunnajat / Hagyomanyat.

A Koran alapjan -23/99-100- minden lelek egy 'Barzak'nevu helyen gyujtetik ossze a Feltamadas napjaig.
Reszletesebben keresedre itt:
http://iszlam.com/iszlam-az-elet-vallasa/tulvilag-halal-feltamadas/tulvi...

"Továbbra is érdekelne,hogy ha Allah már eldöntötte,hogy mi lesz az örökkévaló sorsod,akkor jogosnak mondható-e a közelgő ítélete?
Van-e valójában szabad akaratod?"-kerdezted.

Elso kerdesre a valaszom: Igen, teljes mertekben jogos.
Masodik kerdesre a valaszom: Igen, van.

Azt nem ertem, hogy ha te ismered Istent es az O tulajdonsagaival tisztaban vagy, akkor miert okoz neked gondot a Sors kerdese?

Szep napot!



Kedves Felebarátikérdés! Most

Kedves Felebarátikérdés!

Most én kérnélek tisztelettel arra,amire te kértél engem korábban.
Kérlek,ne ködösíts!
És főleg ne érts félre.Én nem meggyőzni akarlak,hanem egyszerűen érdekel a hited,hogy mit miért gondolsz úgy,ahogy gondolsz.

Kérlek,ne haragudj,de én mindig nem kaptam egyenes választ arra a kérdésemre,hogy ha most meghalnál,akkor a jelenlegi állapotodban hová kerülnél a Korán szerint?

Továbbra is érdekelne,hogy ha Allah már eldöntötte,hogy mi lesz az örökkévaló sorsod,akkor jogosnak mondható-e a közelgő ítélete?
Van-e valójában szabad akaratod?

Ezek a kérdések tényleg érdekelnek.
Beszélgettem több arab emberrel is,akik nagyon őszinték voltak ezekkel kapcsolatban és csak kíváncsi vagyok a te álláspontodra is.
Jó megismerni egymás hitét,mert sokat lehet tanulni belőle,sok minden kiderülhet,egyszóval érdekes így beszélgetni.

Az én Istenemmel kapcsolatban pedig majd akkor írnék,ha válaszolsz nekem a fenti kérdésekre.
Persze nyugodtan nemet is mondhatsz,akkor sem sértődöm meg.
Üdv.



Kedves Zarandok

Bekesseg nektek!

Kedves Zarandok,

valaszoltam arra, amit kerdeztel!

Te ismet NEM kerdezel, hanem kijelentesz, nezd:
"Allah ha téged mondjuk eleve a kárhozat helyére szánt,akkor miért kínoz még egy ítélettel is. Ha ő már eldöntötte,hová kerülsz,akkor te ez ellen semmit nem tehetsz,így szabad akaratod sincs.
Ha nincs szabad akaratod,akkor jogtalan az ítélet!"-irtad.

Ha kerdezel, szivesen valaszolok, ha allitasz/kijelentesz/feltetelezel akkor nem vitatkozom.

A masik kerdesedre is valaszoltam lennt.('Barzak' a lelkek gyujtohelye a Feltamadas Napjaig.)

"Kicsit előbb azt írtad,hogy próbálod szeretni Allahot." -irtad.
Nem azt irtam, hogy probalom, hanem hogy, szeretem!
Legyszives, ha idezel tolem vmit, akkor precizen tedd.
Koszonom.

"Én ismerem a Biblia Istenét."-irtad.
En is.:)
Te milyennek ismered? A kepessegeirol irnal nehany jellemzot, olyat, amiben biztos vagy?

Szep napot!



A bibliai SátánIsten persze, hogy LÉTEZIK

mint egyes emberek és embercsoportok tudatában és tudattalanjában lévő speciális érzésforma, érzelemtípus. Istennel egyesek (az istenhívők) a világ és az élet keletkezését, felépítését, működését próbálják meg elképzelten és logikátlanul magyarázni, illetve élethelyzeteikre keresnek megoldást általa. Míg másokra (például az ateistákra, realistákra, naturalistákra, materialistákra, szkeptikusokra is ) Isten tudattalanul is olyan hatással lehet, hogy logikai és kritikai érzékük az istenhívőkéhez hasonlóan torzul bizonyos területeken.

Meg Micimacó és Isten is létezik. - ez is egyértelmű bizonyíték



Kedves barátaim! Nem a hit a

Kedves barátaim!

Nem a hit a lényeg,hanem a hit tárgya! :-)
Az a lényeg,hogy amiben hiszel,az valóban létezik-e!?

Én a Biblia Istenében hiszek például. De Őt nem az én hitem hozza létre,hiszen Ő tőlem függetlenül VAN.
Sok mindenben hihetünk,de az attól még nem válik valósággá. Ezért nem mindegy,miben hiszel! :-)

De lépjünk vissza egy kicsit.

Azt hiszem,nem értetted a kérdésem lényegét,kedves Felebarátikérdés!

Allah ha téged mondjuk eleve a kárhozat helyére szánt,akkor miért kínoz még egy ítélettel is. Ha ő már eldöntötte,hová kerülsz,akkor te ez ellen semmit nem tehetsz,így szabad akaratod sincs.
Ha nincs szabad akaratod,akkor jogtalan az ítélet!

Mit gondolsz erről?

Egy kérdésre még mindig nem válaszoltál:
Ha most meghalnál,akkor hová kerülnél a Korán szerint?

Kicsit előbb azt írtad,hogy próbálod szeretni Allahot.
Ismered Őt? Találkoztál már vele? Mert én úgy gondolom,hogy szeretni csak úgy lehet valakit,ha ismered.

Én ismerem a Biblia Istenét.Minden nap "találkozunk".Szól hozzám, a barátja vagyok.Ő szeret és én is Őt!
Van egy kapcsolat köztünk. A kereszténység erről szól.
Ez nálad is megvan?
Üdv.



Kedves Zarandok

Bekesseg kedves Zarandok!

"Ha Allah eleve elrendelt embereket a paradicsomba,illetve a pokolba,akkor milyen alapon ítélkezik majd?"-kerdezted.

Az ember cselekedetei alapjan fog majd itelkezni.

Allah legyen elegedett velunk!



hívő inkább ez:

hit; A pédox szerint hinni csak a bizonytalan dolgokban kell, mert a biztosat azt tudni szokták az emberek. Tehát a hit a bizonytalanság egyik jelzője.

hívő; kritikai képességeiben szelektíven kihívásokkal küszködő

forrás: http://vilagnezet.blog.hu/2007/06/07/p_dox_ertelmezo_szotar



hivo

Bekesseg nektek!

Koszonom kerdesed Ige, ratapintottal a lenyeg lenyegere!:)

A kedvedert tehat, HIVO az, akinek hite az Egy Orok Mindenhato Istenben talal megnyugvasra. Vallja es eszerint el, annyiban, amennyit hite es ismeretei biztositanak szamara.

A tobbi ember a Satan sugallatat koveti s az Egyenes Uttol messze bolyongva tevelyeg.
Meegegyszer Ige kedveert a Teremtes tortenet:(7/11-19)
http://www.egyistenhit.com/Quran/koran.php?szurasz=7&kepk=151&kepv=176&k...
Ezen gondolkodjon el mindenki, akit erdekel a 'hovatartozasa'.

Bekes napot!



OK ZaF, látom kezdessz érteni

Semmiféle rossz szándék nem vezérel és igen jelentős küzdelmeim voltak már egyes fundamentalista ateistákkal is. Jó ha tudod, csak a meggyőzést, önkéntes gyógyulási vágyat tartom elfogadható módszernek. Csak tanítok, még ha nem is szokványos módszertannal.

http://thesecret.hu/profil/ige



Kedves

Kedves Felebarátikérdés!

Igen,kíváncsi vagyok a válaszodra. A te saját gondolataidra a hited alapján.
Előre is köszi!

Igének pedig igaza van!
Nem tartozhatnak össze más Istenben hívő emberek,hiszen alapvető dolgokban nem értenek egyet.
A vallások közti párbeszéd egy butaság.
Különösen annak a fényében,hogy vagy mindegyik téved,vagy valakinek igaza van!
Az utóbbi esetben logikus következtetés,hogy csak 1 igaz Isten létezik. Ha ez így van,akkor nincs miről beszélni.
De melyik Isten az igazi? :-)
Vagy talán nincs is?
Erre mindenkinek magának kell rájönnie.
A döntéshez szükséges információ mennyiség többszörösen rendelkezésre áll...



Nincs ilyen Halmaz, hogy hívők!!!

Bezony. Mi alapon tartoznak össze szöges ellentétben lévő, egymás Isteneit tagadó emberkék? Nem is beszélve a materalizmusban hívőkről pölö.



hivo

Kedves Zarandok!
Bekesseg!

A hivoknek -mindenkinek- beleremeg a szive a gondolatba, vajon hova fogok 'belepot' kapni, a Pokolba v. a Paradicsomba?!

Biztos vagy benne, hogy valaszt szeretnel kapni a kerdeseidre?!
(Sors kerdes?="Nehez faba vagtad a fejszet!")
Gondold meg jol.
Varom valaszod.

Minden jot!



Kedves Felebarátikérdés! Azt

Kedves Felebarátikérdés!

Azt írod,nekem reszket a szívem.
Ha így van,akkor az csak érted reszket.

Te már számon kérted rajtam,hogy a "mélyre eveztem-e". Azt hiszem,hogy már régen megtettem.
De te megtetted-e?
Ez nem játék. Az életed rajta veszít,ha tévedsz.
Én törődésből vagyok itt,nem az üres okoskodás,vagy vetélkedés miatt.

A kérdésem a következő:
Ha Allah eleve elrendelt embereket a paradicsomba,illetve a pokolba,akkor milyen alapon ítélkezik majd?
Ha ő már eleve eldöntötte,ki hová kerül,akkor Allah igazságtalan,akkor az ember valójában csak egy báb, egy játék a kezében.
Beszéltem arab emberekkel,akik félnek attól,hogy mi lesz az ítélet,mert nem tudják.

Kérlek,gondold át ezt a dolgot.
Üdv.



elrendeles

Bekesseg kedves Zarandok!

"...Én úgy tudom,hogy Allah eleve elrendelte,ki jut a paradicsomba és ki a kárhozat helyére. Tulajdonképpen eleve elrendelt sorsa van mindenkinek a Korán szerint.
Ezt jól tudom?"- kerded reszketo szivvel.

Igen.
Nem fogod tudni kitalalni, ne is erolkodj!:)

Szep napot!



Jut eszembe! Én biztosan

Jut eszembe!
Én biztosan tudom,hogy Isten szeret engem,mert egyrészt leírja,másrészt az életét adta értem.
Tehát számomra nem csak remény! :-)
Az is le van írva,hogy ha elfogadom a kegyelmét,akkor a mennybe jutok.
Arra nem válaszoltál,hogy hová jutsz a halálod után a hited szerint. Tudhatod e?
Én úgy tudom,hogy Allah eleve elrendelte,ki jut a paradicsomba és ki a kárhozat helyére. Tulajdonképpen eleve elrendelt sorsa van mindenkinek a Korán szerint.
Ezt jól tudom?



Szia Felebarátikérdés! A

Szia Felebarátikérdés!

A Biblia szerint sátán angyal.De hát ezt már sokszor kifejtettem neked.
Igaz,az írás nem beszél minden részletet tekintve róla,de ez a leginkább logikus következtetés.



Kritika, ahogyan sohasem olvastad:

A judeo kereszténység erkölcsi elítélésének alapjai:

http://thesecret.hu/blogok/ige/judeo-keresztenyseg-erkolcsi-elitelese



Mire jutottal?

Bekesseg nektek!

Kedves Zarandok,

koszonom a valaszt es az erdeklodest.
2.es 6. mondatod infohianyt tukroznek, radbizom, hogy mit teszel. Ha ismeretszerzes mellett dontenel, kerlek ne itt, ez nem az a forum, ahol az Iszlamrol erdeklodni lehet, hala Istennek van mar tobb magyar weboldal/forum is erre a celra.
Elso kerdesedre a valasz : a test, ahova eltemetik, a lelek pedig a 'Barzak' nevu helyre, ahova az Iszlam tanitasa szerint mindenki osszegyujtetik halalat kovetoen egesszen az Itelet Napjaig.
Masodik kerdesedre a valaszom: remelem igen, de ennel biztosabb az, hogy en szeretem Istent, Allah-t.:)

Mi a velemenyed a Satannal kapcs. angyal v. nem angyal?



Kedves

Kedves Felebarátikérdés!

Köszönöm a választ és természetesen tiszteletben tartom a hitedet.
Érteni mondjuk nem értem,de ez már az én dolgom.
Én nem is akarlak győzködni,a saját igazamat bizonygatni,így csak annyit tanácsolhatok neked,hogy olvass utána Mohamed életének,tetteinek,aztán nézz utána,hogyan keletkezett a Korán és mi a tanításának a lényege.
Ha ezek az infók szerinted rendben vannak,akkor kövesd továbbra is.
De azért azon érdemes lenne elgondolkodni,hogy a követett vallás alapítójának élete mennyire tükrözi a tanításait,avagy mennyire áll közel az erkölcsi értékekhez?!
Csak még két kérdés:
Ha most meghalnál,akkor hová kerülnél a hited szerint?
Allah szeret téged? És ha igennel felelsz,akkor szerinted miért szeret?

Ne érts félre,nem piszkállak,csak kíváncsi vagyok.
Köszi és szép napokat!



angyal v. nem angyal?

Bekesseg nektek!

Kedves Zarandok,

koszonom a valaszt, az idezeteket es a kerdesed.

A blogod a teremtes tortenettel foglalkozik, ezert nem lehet csak ugy atsuhanni a tortenet esemenyen es szereploin, hogy ne legyen tiszta kepunk roluk es magarol a tortenetrol.
A bibliai elkepzelest te mar felvazoltad, emlitetted Lucifert, aki a Satan es a demonokat. Nem ismetellek.
Nekem az Iszlam tanitasa adja a legerthetobb es legmeggyozobb magyarazatot, a tobbi info pedig -a bibliai is-alatamasztja ezt. Akit erdekel a linkeken utanaolvashat, igy nincs se eltitkolva se raeroltetve senkire, amit mondanek e temaban.

Magyar Katolikus Lexikon:
kerubok:

" a →Paradicsom és a →frigyláda őrei, a →szeráfokkal együtt Isten közvetlen környezetét alkotják, Istent kísérik. Eredetileg nem angyalok, de a zsidó apologetika nyomán →angyaloknak tekintették őket, mégpedig olyanoknak, mint akik az angyalok rendjében a legmagasabban állnak. Így vette át őket a keresztény hagyomány."

(Megj.:Nem angyalok....MINT AKIK az angyalok rendjeben.......)

Heber-Magyar Szotar/Kerub:
1. kozelallo
2. "az Uralkodo korehez tartozo"
(Megj.: NEM angyal kifejezest irnak.)

Angyali hierarchiarol:
Gorogul a 'Kerub' szo jelentese: "akik imatkoznak"
"...A kerubok eredetileg egyaltalan nem angyalok voltak, de idovel bejutottak a mennyei szferaba......"

'Szeraf' szo jelentese: 'langolas'-t jelent.
/Pszeudo-Dionüsziosz Areopagitész V. szazadi feljegyzes/
Itt bovebben:
http://noiportal.hu/main/npnews-2078.html

Dzsinn: fustnelkuli tuzbol teremtve.
"...A gonosz dzsinnek szerepe általában megegyezik a keresztény démonokéval, amennyiben szintén képesek embereket megszállni vagy rávenni őket helytelen dolgokra."
Bovebben itt: http://hu.wikipedia.org/wiki/Dzsinn

Satanrol egy boseges osszefoglalo:
http://hu.wikipedia.org/wiki/S%C3%A1t%C3%A1n

Lehet kifogast ill. osszefuggest talalni, kinek mi tetszik.

Itt pedig a Teremtes tortenet:(7/11-19)
http://www.egyistenhit.com/Quran/koran.php?szurasz=7&kepk=151&kepv=176&k...

Bekes napot!



Kedves

Kedves Felebarátikérdés!

Köszönöm,hogy elnézést kértél,habár nem sértődtem meg. Mindenesetre sokat elárul a jellemedről,hogy megtetted ezt a gesztust.Rajtad kívül itt eddig senki nem vette erre a fáradtságot,pedig sértegettek néhányan.
Ennyit erről.
Ami ennél fontosabb az az,hogy amit ködösítésnek gondolsz,nagyon fontos a jobb megértés szempontjából. Ha egy könyvet olvasol,ott sincs minden tökéletes részletességgel kifejtve,de a cselekményekből logikus következtetéseket tudsz levonni.
A Biblia nem említi így szó szerint az angyalok rendjét,azonban a különféle elnevezéseik és szerepeik megmutatják,hogy nem azonos feladattal,illetve tisztséggel lettek alkotva.
Az angyal szó görögül angelosz- hírnököt jelent.
A Bibliában például Gábriel a fontos hírek közvetítője az emberek felé.
Mihályról tudjuk,hogy Ő az angyali seregek vezére. Tehát itt is hierarchikus berendezkedésre következtethetünk.
Az angyalok egy hadsereghez hasonlóan működnek.
Idézetek a szeráfokra:

"Szeráfok állanak vala felette: mindeniknek hat-hat szárnya vala: kettővel orcáját fedé be, kettővel lábait fedé be, és kettővel lebegett;" Ésa.6:2
"És hozzám repült egy a szeráfok közül, és kezében eleven szén vala, amelyet fogóval vett volt az oltárról;"Ésa.6:6

Itt látható,hogy a szeráfok is humanoid felépítésüek,akár a többi angyal,vagy akár az ember.

De azt hiszem,hogy itt az ideje fordítanunk a szerepeken! :-)
Én eddig minden kérdésedre a legjobb tudásom szerint válaszoltam.
Most azonban én szeretnék kérdezni.

Te miben hiszel egészen pontosan az angyalokkal kapcsolatban?
Kik ők,ki teremtette őket,mi a feladatuk?
Egyszóval kíváncsi vagyok az álláspontodra.
Kérlek,ha tudod,akkor támaszd is alá a véleményedet érvekkel,a forrás megjelölésével,stb.
Őszintén érdekel,te mit gondolsz és milyen alapon!
Előre is köszi!
Jó hétvégét kívánok!



Elnezesedet kerem

Bekesseg nektek!

Kedves Zarandok,

elnezesedet kerem, ha megbantottalak volna a 'kodosites' kifejezessel.
Lehet, hogy ami nekem 'kodositesnek' tunik, az neked egyszeruen csak nem fontos reszletkerdes.
'Bukott angyal' nincs, Isten maga tokeletes, minden teremtese hibatlan, csak mi emberek erthetjuk felre, info hianyaban a Tanitast.

Kedves Zarandok, megadnal nehany idezetet az Oszovetsegbol, ahol az 'angyali rend', 'szeraf', 'hirvivo' elnevezesek szerepelnek?
(A 'kerub'-bal kapcs. idezetrol lemondok, erre mar irtal pl-t.)
Koszonom.

Bekes estet!



Ezek a nevek az Ószövetségben

Ezek a nevek az Ószövetségben szerepelnek.
Én nagyon messze vagyok a ködösítéstől,mivel eddig minden kérdésedre válaszoltam.
Azért hívtam fel a figyelmedet a szöveg értelmezés szabályaira,mert ahol nem részletes a leírás,ott ezzel a módszerrel tudsz előrébb jutni.

Ami pedig a más forrásokat illeti,ameddig nincsenek hitelesítve,addig nem fogadom el őket.
A Biblia az egyetlen könyv,amely Isten által hitelesítve lett a próféciák által.
Az eddig hiba nélkül teljesült jóslatok mutatják,hogy az Írás Isten igéje.
Ilyen könyv nincs még egy.
Ha tudsz mutatni olyan könyvet,ahol vannak ilyenek,akkor érdeklődve várom.



'kodosites'

Bekesseg kedves Zarandok!

Kerdesedre a valaszom, hogy nem birom a 'kodositest'.
Marpedig neked, aki tobb vallast es un. spirit. iranyzatot is megvizsgaltal, talalkoznod kellett volna mas-mas ill. hasonlo v. megegyezo informaciokkal pl. a kerubokat illetoen.

Nem valaszoltal a kerdesemre.
Megtenned?
Honnan vetted az angyali rendek, kerub, szeraf, hirvivo elnevezeseket?



Buta mese

buta felnőtteknek



Megkérdezhetem,hogy mi a

Megkérdezhetem,hogy mi a gondod azzal az elképzeléssel,hogy a kérubok is angyali lények? :-)



A kérubok és a szeráfok nem

A kérubok és a szeráfok nem külön fajként szerepelnek a szöveg összefüggést illetően.
Amikor egy jelentés tartalmat vizsgálsz,akkor nem csak az adott mondatot nézed,hanem lehetőleg a teljes fejezetet,ahol előfordul,a szövegkörnyezetet,a cselekvés milyenségét,az író szándékát,stb.
A szöveg értelmezés éppen úgy működik itt is,mint egy átlagos könyvnél.
Ha egy történetben azt olvasod,hogy az uszkár és a vizsla sétálnak,akkor következtethetsz,hogy kutyákról van szó.
Ez még akkor is így lenne,ha ezt a két fajtát nem ismernéd,hiszen e nélkül is ráismernél egy kutya tulajdonságaira,viselkedésére.
Nem beszélve a zsidó kérub ábrázolásokról,amelyek angyaloknak felelnek meg.



"evezzunk a melyere":)

Bekesseg nektek!

Kedves Zarandok,

"...A Bibliában nem találsz olyan elnevezést,amely olyan gondolkodó,szabad akarattal bíró teremtett lényt jelöl,aki nem ember,vagy angyal.
Ez a két teremtett lény van megnevezve,többről nem tudunk...."-irtad.

Akkor ezeket az elnevezeseket honnan vetted?
"...Az angyaloknak több rendje van. Tudunk kérubokról,szeráfokról,hírvivőkről..."-irtad.