2009. július 6. hétfő - 00:31 | beküldő: pomogács
Hűségesen olvastam Buddha beszédeit, meditáltam rajtuk, szatszangokon vitáztam értelmükön. Aztán nem maradt el a hatás, egyre tisztában láttam az ösvényt, mely a megvilágosodáshoz vezet. De mielőtt megvilágosodhattam volna, megtudtam, hogy Buddhának nem is volt megvilágosodási diplomája. Sőt egy megbízhatatlan hobó volt, mert meglógott királyi teendői elől, helyette bandákat alapított, és kergették a folyót.
Mikor kellően benyalogattam sebeimet, Jézus szavait kezdtem olvasni. Már egyre jobban vetettem és az aratásom is szebb lett. Megadtam ami a császáré és ami az Istené. Szeretni kezdtem felebarátaimat. De akkor aztán megtudtam, hogy Jézusnak nem voltak iratai, melyek igazolják, hogy Isten fia.
Csalódtam. Kerestem, hát egy élő mestert. És újra kezdtem boldog lenni, de aztán mutogatni kezdtek az emberek rá, hogy nagy a szakálla és meleg a turbánja. Így aztán egy divatosabb mestert kezdtem keresni. Hamar találtam is egy híres egyetemen végzett kis aranyos mestert. Szakálla sem volt, csak pici borostája. Tolle mester végre divatos fénymunkás volt, mikor megtudtam, hogy öngyilkossági kísérlete is volt, és mivel nem mutogatja a kórházi zárójelentését, így megint csalódtam.
Így ma csak papírfigurákat hajtogatok, és reménykedem, hogy nem kell mindig kedvesnek lennem...






Hozzászólások
*Én nem csalódtam.Tudtam, hogy estére minden
ilyen lesz, annak ellenére, hogy csodás élményekben volt részem vele.Megszoktam.Még soha nem vállalta fel, ha valami jó volt.Nem baj.Ennyi volt csak.
Sziasztok!
Öröm volt konstatálnom az összefogást! Az ilyen problémákra ez az orvosság, ha nincs bannolás. És senki sem anyázott!!!
Ráadásul abban is biztos vagyok, hogy Origaminak mindenki ad új esélyt, ha egyszer vissza akarna jönni.
Köszönöm.
:)
A költségvetés az én földi szükségleteim pénzügye, hisz látszik is , coooola, fagyi, martini, jókedv és vidámság !
A Szeretetről nincs költségvetés, de annál több melegség!!! Ölelés, mosoly, barátság................
Ori az én világomban az van amit én akarok és az bőven :)
Kifogyott a tollam (végleg) :))))) pá pá Ori.
Jutka
Ha valaki...
...olyan figyelmes buzgalommal olvasgatja ezt az oldalt, mint Oresz, akkor tudnia kellene róla, hogy szoktak lenni teljesen ingyenes találkozók is. Margitsziget, valamilyen teázó, stb. Az ilyen találkozókon remekül elbeszélgetek én, a képzetlen burkoló is diplomás, művelt, több nyelvet beszélő emberekkel, akik nem élcelődnek az eredeti szakmámmal, hanem valóban emberként kezelnek. Pedig egy kanyit sem fizetünk egymásnak. Sőt mindenki kezdeményezhet is ilyen találkozót. Ha jelenleg nem egy picike albérletben laknék, én is tartanék házi összejöveteleket étellel-itallal, tök ingyen. Csak hát aki kötöszkötni akar, az kötöszködik. Mert akinek a figyelme csak azt pásztázza, hogy mibe köthet bele, azzal valami nagy gond lehet. (Remélem, rendbe jön, akármi is a baja). Nem kell figyelni rá és kész. Ha menni akar, hadd menjen. Csak fellélegzünk utána.
Itt van pl. a hétvégi Mato buli, ami aztán tényleg nem a pénzről szól. Egy egyszerű baráti összejövetel egy tanyán. Ingyen. Legfeljebb mindenki hoz valamit, amivel hozzájárul a bulihoz. (Nem pénzt, hanem kaját, piát...)
Fölösleges figyelmet szentelni a kötöszködésnek. Azt mondom, adieu, Origami. (Nem azt írtam, hogy "au revoir", ez bizony jelent valamit, de hát eddig is el kellett jutni).
Ery, Humi, kérlek titeket,
Ery, Humi, kérlek titeket, hagyjátok békén.
Ha senki nem szólna hozzá, nem tudná ezt csinálni.
Most megint ti provokáltok vissza, nem veszitek észre? :)
szeretettel, Admin
Isten Veled!:)))
Szeretlek! Sajnálom! Kérlek bocsáss meg! Köszönöm!
"Élj a Szíved Erejével!"
Szeretettel: Ery
www.lyoness.hu
Ha ingyen is tudnánk találkozni akkor te mitől is félsz?
Jó kibuvó ez a "pénzes beszélgetős klubbos duma"....
" Életünk minden pillanata kockázat,amelyet a szeretet vagy a félelem vezérel.Ha sikerül a tudatosságot elérni akkor ezek a pillanatok felismerésekben fognak megnyilvánulni.Így minden pillanatban új világok nyílnak meg.Merj kockáztatni."
Hát, ez az! Akkor meg miért olyan fontosak a pénzes...
beszélgetős klubok? Nem találkozom ilyen emberekkel, viszlát mindenkinek, annak is, aki valóban szeretteljes, őszinte, csak nem akar kilépni ebből a rendszerből, és annak is, aki gyengesége miatt támogatja ezt a rendszert. :-)
Már tényleg megyek. :-))
http://www.youtube.com/watch?v=vn9XJiYYq-8
Figyelj Ori,nem érdekel miért nem megy bele Gál Jani.
Én azt keresem nekem hogyan legyen jó.Mivel nyár van lehet a szabadban is találkozni,és nem kell hozzá pénz a terembérletre,mert akik fontosak azokkal megtalálom azt a helyet,időpontot hogy kellemesen töltsem el
" Életünk minden pillanata kockázat,amelyet a szeretet vagy a félelem vezérel.Ha sikerül a tudatosságot elérni akkor ezek a pillanatok felismerésekben fognak megnyilvánulni.Így minden pillanatban új világok nyílnak meg.Merj kockáztatni."
Ezt is leírtam, hogy ne számoljunk, hogy senki ne érezze...
úgy, fizet a szeretetért, annak ugyanis nincs "költségvetése".
Miért nem ment ebbe bele GálJani?
http://www.youtube.com/watch?v=vn9XJiYYq-8
Ami belül az kivül.Minden
Ami belül az kivül.Minden jót neked.
" Életünk minden pillanata kockázat,amelyet a szeretet vagy a félelem vezérel.Ha sikerül a tudatosságot elérni akkor ezek a pillanatok felismerésekben fognak megnyilvánulni.Így minden pillanatban új világok nyílnak meg.Merj kockáztatni."
Költségvetés
Az én kölségvetésem .
Pénzügyisként csináltam egy gyors 2 éves költségvetést :)
Első secretes találkozó: 450 Ft- 1szál rózsa.
6 szerda este a secret körrel: 6x500 Ft.= 3000 Ft.
Karma étterem: 1 pohár Martini: 800 Ft.
Második secretes találkozó, 1 kávé, 1 cola: 800 Ft.
Múzeumok éjszakája 2008: 1 ásványvíz, belépő, taxi haza: 3500 Ft.
Attila Domb kirándulás: fagyi, kávé amit Matómackó fizetett(én szemét kihasználtam a Szeretetét): 0 Ft.
Utiköltség: 1000 Ft.
Dobógókő: zsíroskenyér hagymával: 150 Ft.
Öszzesen: 9700 kőkemény Ft.
És mit kaptam cserébe: Barátokat, Szeretetet, tartalmas beszélgetéseket, építő vitákat, öleléseket,szép estéket, szép szavakat, tanácsokat, tapasztalatokat, mosolyokat!
Ha valaki forintosítani tudja, jelentkezzen. Ha a fenti összegből valaki ki tud egy fillért emelni amit nem magamra költöttem belőle, azt is szívesen veszem.
Tény, hogy kaptam üzleti meghívókat is nem egyet, többet és kapok minden nap valamilyen ajánlatot. Viszont magam döntöm el, hogy érdekel vagy sem. Mondhatok, igent és nemet is. Nyerhetek, vagy megfizetem a tanulópénzt. Mindkét döntés az enyém, a következményeivel együtt. Viszont az élni és élni hagyni közmondást betartom, ha valami nem érdekel akkor nem olvasom el. Ha valaki valamit reklámoz az írása alatt ami nem érdekel, maradok az írásnál, mert én azt tartom értéknek. Őt meg hagyon élni, a maga tökéletességében.
Köszönöm Mindenkinek, az elmúlt két évet. Aki megtisztelt azzal, hogy valamelyik rendezvényre, kirándulásra, estére eljött és személyesen találkoztunk mindenkinek nagy puszi, aki itt a virtuális térben ismeretlenül Szeretetet adott vagy csak feltőltődött és feltöltött pozitív gondolatokkal, nekik nagy ölelés! Akik meg másért járnak az oldalra :( Nekik nem szeretnék mondani semmit ,nem érdemes.
Továbbra is önző módon energiavámpírként vágyom a felőletek áramló szeretetre, gondolataitokra.
Jutka :)
Feljánlottam GálJaninak, hogy dobjuk össze a ...
terembérletet, miért nem megy bele? Szerinted, Humor?
http://www.youtube.com/watch?v=vn9XJiYYq-8
Itt legfeljebb csak a "baráti" beszélgetések aranyának,...
és a Lyonessből származó bevételnek a "fényét" kaphatom, ez meg nem a NAP fénye.
Nem természetes fény, nem árthat azoknak sem, akik kihasználnak szenvedő embereket pénzért.
Én meg a napfényt szeretem.
Csá, Admin! Törölnél?
Nehogy ingerenciám legyen még egyszer egy ilyen álszent oldalra tévedni. :-)
http://www.youtube.com/watch?v=vn9XJiYYq-8
Valóban igazad van,és úgye tudod hogy az a pénz a terembérletre
ment rá?
Kérlek akkor mondj itéletet ha minden körülményt ismersz.
" Életünk minden pillanata kockázat,amelyet a szeretet vagy a félelem vezérel.Ha sikerül a tudatosságot elérni akkor ezek a pillanatok felismerésekben fognak megnyilvánulni.Így minden pillanatban új világok nyílnak meg.Merj kockáztatni."
ori most olyan mint egy
ori most olyan mint egy vámpír amikor fényt kap, és elkezd sisteregni tőle... :-)
Ori,látom nem tudsz
Ori,látom nem tudsz elszakadni a belépő témától...VOLT olyan összejövetel ahol NEM VOLT BELÉPŐ.
Magam is szerveztem egyet tavaly a KARMA étterembe.
Talán így jobban észreveszed hogy Admin mit írt egy másik topikban...
" Életünk minden pillanata kockázat,amelyet a szeretet vagy a félelem vezérel.Ha sikerül a tudatosságot elérni akkor ezek a pillanatok felismerésekben fognak megnyilvánulni.Így minden pillanatban új világok nyílnak meg.Merj kockáztatni."
Igazi barátok között CSAK ingyenes beszélgetés van.
Ez nem szeretetcsoport, hanem érdekcsoport, viszlát mindenkinek!
http://www.youtube.com/watch?v=vn9XJiYYq-8
Baráti beszélgetések, mi? Az én barátaim nem kérnek belépőt...
a beszélgetésekért, úgyhogy nem is pocsékolom többet itt az időmet. :-))
Ja, és a Lyonesst sem reklámozzák nekem, mint az Új Föld ígéretét, hála Istennek! :-)
http://www.youtube.com/watch?v=vn9XJiYYq-8
Mindenki csak magával harcol,nem a másikkal....
" Életünk minden pillanata kockázat,amelyet a szeretet vagy a félelem vezérel.Ha sikerül a tudatosságot elérni akkor ezek a pillanatok felismerésekben fognak megnyilvánulni.Így minden pillanatban új világok nyílnak meg.Merj kockáztatni."
Igazad van, Obike,
nem is tudom miert vitazom en itt meg vele... lehet hogy mert ma en is olyan ehes, Origami-evo kedvemben vagyok:))) Pedig a celluloz karos a gyomornak... megyek inkabb, kiveszem a hutobol a jol behitett gorogdinnyet es inkabb abbol falatozom egy jot! Nektek is edes gorogdinnyes napokat kivanok!!!
"A RENDKIVULI az atlagemberek utjan rejtezik."
Alapjaban veve
eleg bizalmatlan ember vagyok, azt hiszem ez eleve ellentmond a beetetheto kategorianak... Amugy meg szemelyes ismeretseg hijan igyekezz nem velemenyt formalni masokrol, mert tevedhetsz! Es ha te beetetesnek nevezed azt hogy olvasgatom (lathatod, inkabb passziv mint aktiv resztvevoje vagyok az oldalnak) az itteni irasokat, tapasztalatokat, es idonkent ezek a bejegyzesek mint barati beszelgetesek segitenek egy-egy problema megoldasaban akkor igazan csak sajnalni tudlak:)
"A RENDKIVULI az atlagemberek utjan rejtezik."
:)
szeretettel kérek MINDENKIT, hogy csak arra figyeljetek, ami a saját jóérzéseteket táplálja. Origami ma nagyon ÉHES, ezért ilyen amilyen :) De ő is a mi családunk tagja, fogadjuk el őt ilyennek, amilyen :)
Szeretettel: Öbike :)
A szeretet mindent áthat.....
Szeretlek! Sajnálom! Kérlek bocsáss meg! Köszönöm!
Mosolyogj Magyarország :)
Aki mindig kedves, az akar valamit. Bizony, így jobban...
megy az üzlet.
Kár, hogy csak arra lehetsz büszke, saida, hogy hagyod, hogy bárki bármivel megetessen.
Rossz lehet, de a Te dolgod.
Az meg az én dolgom, hogy én nem hagyom.
Szabad országban élünk. :-)
http://www.youtube.com/watch?v=vn9XJiYYq-8
Az itt toltott
42 het es 3 nap alatt most talalkoztam eloszor a Lyoness kifejezessel, mivel eddig senki nem probalt meggyozni se szeretettel se sehogy arrol, hogy belepjek. Az igazat megvallva azt sem tudom pontosan, mi az.... Szoval ennyit errol a sok gonosz, kezet dorzsolo lyonesses, alszeretettel a sajat uzletet eloremozditani kivano erdekemberrol, akik alig varjak hogy mindenki szep lassan a predajukka valjon....
"A RENDKIVULI az atlagemberek utjan rejtezik."
Minek miért dőltök be? A Lyonesst szeretettel reklámozók...
csapatának?
Vagy annak, akinek ez nem tetszik?
http://www.youtube.com/watch?v=vn9XJiYYq-8
Öbibabám!:-))
Magam sem tudom miért remélem, hogy magához tér egyszer.
Az utolsó megjegyzéséhez már csak egy fáradt : HIJNYE.... hagyta el a számat:-)))
Bevégeztetett :-)
Imádlak
Életem...
Az első millióm 2 hónap alatt ebből lett...
miért dőltök be neki :)
A szeretet mindent áthat.....
Szeretlek! Sajnálom! Kérlek bocsáss meg! Köszönöm!
Mosolyogj Magyarország :)
De az ám! Sose lép a Lyonessbe. :-))))))
http://www.youtube.com/watch?v=vn9XJiYYq-8
Az érdekeimet?! Másik vágányon haladsz még mindig. Menthetetlen.
Életem...
Az első millióm 2 hónap alatt ebből lett...
Origami, valamiféle stresszoldást javaslok...
... bár papírom nincs róla, hogy javasolhatok:-))
Figyelj drágám egyszersmindenkorra, hogy képes legyél lezárni magadba, mert nem tudsz a sorok között olvasni hát leírom újra:
NEM HOZZÁM KELL REGISZTRÁLNI! --- regisztrálj a hivatalos weblapon, használd a rendszert, ennyit írtam. De ha van benned némi kurázsi egy önfenntartó rendszer segítségével Te magad is elfelejtheted, hogy a pénzért meg kell küzdeni. Mert nem kell.
Vágod mit jelent ez?
Senkinek a pénze nem kell drágám.
A pénz neked kell, hogy ne legyen benned ennyi düh, és talán a Maslow-i piramis csúcsára is feltudsz mászni egyszer vele.
(Mellesleg nem is vagy Te olyan figyelmetlen, mert egyből magadra vetted az inget:-))
Életem...
Az első millióm 2 hónap alatt ebből lett...
Nem kell annak stresszoldás, aki leírja a véleményét, Gini. :-))
Nem fojtja el, még ha sérti is vele az üzleti érdekeidet a Lyonessben.
http://www.youtube.com/watch?v=vn9XJiYYq-8
Na, ezt most nem értem. Az átlagemberek nem tudnak...
belépti díj kérése nélkül valóban szeretni?
http://www.youtube.com/watch?v=vn9XJiYYq-8
AAAHHHHH (asit)
"A RENDKIVULI az atlagemberek utjan rejtezik."
Igen, a VALÓDI szeretetre nem lehet ráunni, de a pénzért...
megvehető álszeretetre igen.
http://www.youtube.com/watch?v=vn9XJiYYq-8
Szerinted, Gini99, azok a "defektesek", akik nem ....
foglakoznak a Lyonessel, és akik szerint Jézus és Buddha olyan nagy tanítók, akik ezért nem kértek pénzt.
Szerintem meg ők a normálisak, akkor is ha ez ma nem divat.
http://www.youtube.com/watch?v=vn9XJiYYq-8
Es mi van akkor
ha nekem semmi kozom ehhez a helyzethez, tehat nincs is mit magamba neznem, kivulallokent megis frocskolodesnek tartom a hozzaszolasaidat? Es ezzel biztos nem vagyok egyedul. Ja de hat a vegen ugyis mindig neked van igazad, persze, bocs, valaszoljal csak valami frappansat:) Az ilyeneket (is) hivja Hermann Hesse a Sziddharta c. konyveben "gyerekembereknek". Te is talaltal egy jo jatekot magadnak, aztan elobb utobb csak raunsz. Mert ezen a vilagon egyedul a szeretetre nem lehet raunni, akarmilyen banalisan is hangzik. Szep napot neked:)
"A RENDKIVULI az atlagemberek utjan rejtezik."
:-))))) Bingó!
Nagyon jól szórakoztam Deni! Köszi szépen!
...csak kár volt a beszólások zömét elolvasnom utána...
Csalódtam, mert mindig van egy defektes.
De lehet, hogy ez segít meglátni, milyen jó ha valaki nem az :-)
Életem...
Az első millióm 2 hónap alatt ebből lett...
Én nem fröcskölődöm. Nézzen magába, aki az igazat ....
annak érzi.
http://www.youtube.com/watch?v=vn9XJiYYq-8
fóki nagyon tetszett a
fóki nagyon tetszett a hozzászólásod, megyek én is és teszek valami olyat ami feltölt és vidámságot okoz. mondjuk kezdek éhes lenni, úgyhogy eszem valami finomat :)
s a másik javaslatodat, amit a végén írtál, szintén csak osztani tudom. ha valakiben annyi rosszindulat és gyűlölet van, akkor legjobb ha ezt levezeti valamilyen sport tevékenységgel, vagy ahogy fóki írta, jó módszer erre a szex is. de ez esetben is azt javaslom, amit a titok mond: másnak csak akkor tudsz örömet okozni, ha előbb megtanulod önmagad szeretni :)
JAJ
Azt hiszem egy idore nekem is ez volt az utolso alkalom hogy beneztem ide.... nagyon szomoruan, latva szethullani az oldalt nehany, a sajat megrogzott ideologiajukat kejesen hajtogato emberek altal.... NAGY KAR! En szemelyesen nem ismerek senkit, hiszen nem elek Mo.-on, de az a sok szeretet amit itt ingyen es bermentve kaptam a legkulonbozobb papirral es anelkul rendelkezo emberektol es az irasaikbol, az merhetetlen. Persze en is elismerem hogy minden konfliktus tukrot tart elenk hogy tanuljunk belole, de az oldalon kialakult helyzet mar nem is bosszanto, hanem leginkabb UNCSI. Foleg ez az Origami, ki ez, valami pszichomester, micsoda papirok kellenek ahhoz, hogy valaki igy megenged maganak egy intelligens emberhez egyaltalan nem melto frocskolodest? Elegge frusztralt lehet! Sajnos ilyenbol is sok van, akiknek ugyan van papirja, de a szemelyiseguk annyira vitathato, hogy jobb nem hozzajuk menni tanacsert. Meg regebben szemelyesen is ismertem ilyen lanyt, aki hiaba vegezte el egymas utan a tanfolyamokat es szorgalmasan kepezte magat, gyujtogetve az Origami szerint oly fontos papirokat, annyira irritalo es kibirhatatlan ember volt, hogy alig jart hozza valaki.
En pl. ekszereket keszitek. Tervezografikus leven nincs rola papirom, de az emberek orommel veszik es viselik a dolgaimat, a nok szebbnek erzik magukat a nyaklancaimtol, fulbevaloimtol, karkotoimtol, es viszonzasul nemcsak penzt ((huuuu, nem is tudom hogy van pofam penzt kerni a munkamert.....)), hanem nagyon sok szeretetet kapok a vasarloimtol! Es ha lenne weboldalam (ami mar keszul) akkor bizony ide is felraknam a cimet, hogy reklamozzam magam, tobb okbol is! Egyreszt mert ez az en megvalosult vagyam, amihez a sajat szorgalmam, kreativitasom es nem utolso sorban a Vonzas Torvenye segitett hozza! Es erre nagyon buszke vagyok, peldaval szolgalhatok sok mas embernek, aki fel belevagni abba hogy megvalositsa az almait! Masreszt, hogy a termekeim minel szelesebb korben ismertek legyenek es minel tobb embernek okozhassak oromet azzal ha megveszi az ekszereimet es jokedvvel viseli. Szoval ha majd ez igy lesz, akkor majd jon ez az Origami, aztan belem is jol belemkot, hogy a secretesekbol akarok meggazdagodni....
Igazabol tenyleg elegge elszomorodtam, mert megha nem is vagyok aktiv tagja a kozossegnek, idetartozonak erzem magam, es ezek a konfliktusok valamiert engem is bantanak. De hat ez van, egyszer fent, egyszer lent, valamit biztos jelent, hogy ilyen Origami-felek itt bomlasztgatnak... talan pont azert, hogy ez megerositse es valoban egy csapatta kovacsolja Secretfalva lakoit. Hajra, mutassatok meg az ilyen "kakan is csomot kereso" egyeneknek, hogy Ti tenyleg egy eros szovetseg vagytok! En innen messzirol drukkolok Nektek! Es nagyon sok szeretetet kuldok kivetel nelkul mindenkinek!
Olellek Titeket,
Saida
"A RENDKIVULI az atlagemberek utjan rejtezik."
Kedves Dns00 :)
http://www.thesecret.hu/hooponopono
A szeretet mindent áthat.....
Szeretlek! Sajnálom! Kérlek bocsáss meg! Köszönöm!
Mosolyogj Magyarország :)
A napokban...
...a pirosnál odajött a kocsihoz egy hajkéktalan ember. Fogatlan volt, kissé büdös is és valószínűleg nem is volt egészen józan. Nem kért tőlem semmit, csak elmondott egy viccet és rám mosolygott a foghíjas szájával. Megnevettetett. Nem rajta, hanem VELE nevettem. Fogalmam sincs, hogy milyen a végzettsége, vagy hogy van-e neki olyan egyáltalán. Az a pár vidám perc, amit ez az ember adott, többet jelentett nekem, mint egy arctalan pedagógus álszenteskedése. Ismerek nagyszerű pedagógusokat, nekik van arcuk. Innentől kezdve pedig értelmetlen minden vita arról, hogy ki mit tart érzelmi intelligenciának. Az életet ugyanis nem könyvekben, tanokban írták és írják meg, azok az életnek csak szűk perifériáját képezik. Sok közülük valódi érték, sok pedig valódi marhaság. Ki-ki válogasson kedvére.
Ha valaki nem ért egyet mondjuk az "Irma néni rétessütő iskolája" füzetke mondandójával, valószínűleg nem fogja Irma nénit tudatlan vénasszonynak nevezni, csak mert ő nem tesz mazsolát a rétesbe, vagy mert Irma néni az égegyadta világon semmilyen papírral nem rendelkezik arról, hogy tud rétest sütni. Nem doktorált le rétesológiából, ennek ellenére imádják a rétesét és senkit sem mérgez meg vele.
A burkolóiskolában burkolást tanítanak. Ismerek személyesen olyan embereket, akik kiválóan űzik ezt a mesterséget, mert megtanulták, igaz, nincs róla papírjuk. Na, és akkor mi van? Gratulálok nekik.
Na, megyek, bringázom egyet, az többet ér bármilyen okoskodásnál, vagy véleménynél. Azon egyszerű oknál fogva, hogy jól érzem magam tőle.
Egy megjegyzés: Nem árt foglalkozni a szexuális élettel is a sok tudás és végzettség mellett. Sok dolgot helyre tud tenni az emberben. Kiegyensúlyozottabb lesz és nem csak a tüskéket látja meg a rózsán, hanem rájön, hogy az egy virág. :) Szóval hajrá! :)
IQ,EQ
az intelligens ember ismérvei.
Milyen szép topic nyílhatna ebből! :)
"Azt a változást, amit a világban szeretnél látni, először magadban kell létrehoznod!"
Hát, ezeket a dolgokat nem tanítják a burkolóiskolában. :-)
De az, akinek valóban magas az érzelmi intelligenciája, tájékozódik a témában. Igaz, Dns00?
Akinek meg csak mások anyagi kihasználása a fontos, erről "tanul". Viszont akkor ne beszéljen arról, amiről fogalma sincs! :-))))))
http://www.youtube.com/watch?v=vn9XJiYYq-8
Szerintem
az EQ nem ironikus szövegek értelmezése céljából tulajdonsága egy embernek.Azért az érzelmi intelligenciával nem ártana egy kicsit behatóbban barátkozni.
"Azt a változást, amit a világban szeretnél látni, először magadban kell létrehoznod!"
Link: http://www.thesecret.hu/node/7995
Link: http://www.thesecret.hu/node/7995
Örökös Boldogság
már régen meg akartam tőled kérdezni,hogy mit jelent a szlogened alul,hogy szeretlek,sajnálom,kérlek bocsáss meg?
"Azt a változást, amit a világban szeretnél látni, először magadban kell létrehoznod!"
Az intelligens ember ismérve... :)
Az intelligens ember ismérve, hogy érti az iróniát és még nevetni - vagy legalább mosolyogni - is tud rajta. Itt épp az nem értette, akinek kellett volna. Tehát ebből következik... :) Mellesleg létezik érzelmi intelligencia is, én ez utóbbiról beszéltem, mert talán ez egy kicsit fontosabb.
Köszönöm, Deni! :)
Egy igazi spirituális "Sándor György" vagy. :)
:)
"Azt a változást, amit a világban szeretnél látni, először magadban kell létrehoznod!!!!!!!!"
A szeretet mindent áthat.....
Szeretlek! Sajnálom! Kérlek bocsáss meg! Köszönöm!
Mosolyogj Magyarország :)