Egyszer fenn, egyszer lenn...

Nem is olyan régen még tele voltam energiával...mindent szépnek és jónak láttam, mindenért hálás voltam... a dolgaim kezdtek helyre jönni, az életem úgy éreztem sínen van...boldog voltam, szárnyaltam... Aztán jött egy fordulópont az életemben...egy esemény, ami után minden kezdett szétcsúszni...minden kezdett kicsúszni a kezemből... És most itt vagyok...egy olyan állapot, helyzet kellős közepén, amivel magam sem tudok mit kezdeni, nem tudom hova tenni... az aktuális érzelmi állapotom olyan, hogy mindent sz*rnak látok magam körül, és nem is tudom elhinni hogy valóra válhatna az, amit kívánnék...így még csak kívánni sem tudom... Pedig tudom, tisztában vagyok mindennel, hogy mi miként és hogyan kerül bele az életünkbe...azzal is tisztában vagyok, hogy ezt a jelenlegi állapotot is én vonzottam be magamnak...a gondolatokat is tudom hogy melyek voltak azok, amelyek elindították a lavinát...a megállíthatatlan lavinát bennem...mégsem tudok megálljt parancsolni nekik...Legfeljebb néhány pillanatra...De akkor a negatív gondolatok még inkább felerősödnek, és úgy érzem hazudok magamnak ha szépnek és jónak látom a dolgokat... A legfurcsább az egészben, hogy mindaz amiért régen annyira hálás voltam, és annyira szépnek láttam, most mindez mintha elveszítette volna az értékét, mert már egyáltalán nem látom szépnek, folyamatosan hibát találok-keresek-találok benne... És ez állandó elégedetlenség érzést vált ki belőlem... Akkor azt szoktam praktizálni, hogy megpróbálom felidézni az érzést, amit régen éreztem ezekkel a dolgokkal kapcsolatban, és próbálok úgy nézni ezekre a dolgokra mint régen, amikor még hálás voltam értük...és ez be szokott válni, mert akkor egy kis időre megnyugszom, és elönt újra a boldogság, de ez ismét csak rövid ideig tart, és mintha nem is lenne az igazi, mintha nem ugyanaz lenne mint régen...mert akkor újra jön az érzés, hogy hazudok magamnak, mert ezt, meg ezt, meg ezt a hibát is találtam, tehát nem lehetek érte hálás...pedig ezek a hibák akkor is ott voltak amikor még hálával tekintettem ezekre a dolgokra...de akkor fel sem tűntek, csak amikor el kezdtem koncentrálni egy két ilyen általam hibának kinevezett dologra...na de akkor meg már csoportosan jöttek...vagyis igaz, hogy az elégedetlenség még több elégedetlenséget vonz...és ezért ijeszt meg ennyire, mert azóta tényleg más sincs az életemben mint elégedetlenség, ami szinte már az életem minden területére kiterjed, és frusztrált leszek tőle teljesen...és nem akarok még többet vonzani ezekből a dolgokból, de nem tudok letérni erről a negatív útról...pedig tudom hogy hova vezet, mert sajnos volt már részem ebben is... De egyelőre még nem találtam meg azt ami kizökkentene ebből a gondolkodásmódból, ami rajtam élősködik...pedig csak ennyi kellene, hogy valami kizökkentsen, és akkor tudom hogy újra meg lenne az irány, felfelé, a csillagokig... :) Aztán már minden menne, simán, a maga pozitív útján...csak az a kezdő kis lökés hiányzik...mert egyelőre nem látom a kiutat ebből az ördögi körből, amibe persze magamnak köszönhetően keveredtem bele...de olyan ügyes már nem vagyok hogy szépen ki is tudjak belőle mászni, külső segítség nélkül...



Szia Nadin!

Az egyszer biztos, hogy mások mutathatnak irányt, rosszat és jót is egyaránt, ebből te vonhatsz le dolgokat ha akarsz, de te magad vagy az, akin minden múlik... Sokszor átéltem már én is az elkeseredés különböző fajtáit, tanácsokat is sokfélét kaptam, és mind kicsit hozzátett, vagy épp kicsit elvett, de a megoldás végül mindig meglett... Az én véleményem, hogy nyitottnak kell maradni mindig mindenre...és amíg valami miatt menthetetlenül bele nem kerülsz abba a bizonyos mély gödörbe, addig magadat ne lökd bele szánt szándékkel azzal, hogy feleslegesen búslakodsz dolgokon...amikor ki kell adnod magadból, akkor persze add ki...de én olyat is átéltem, hogy szándékosan kerestem a szomorú, negatív emlékeket, hogy "egy kicsit búslakodjak már rajta..." Pedig eredetileg konkrétan semmi bajom nem volt... Mert tetszik nem tetszik, néha "olyan jó kicsit sajnálgatni magunkat"...és sokszor pont az ilyesmi következtében jutunk mélyebbre és mélyebbre...pedig eredetileg csak "egy kis önsajnálatot akartunk tartani"...és az eféle siránkozás pontosan az, ami teljesen felesleges...
Remélem azért te is jobban vagy mostanra... :)



Szia Ritocska!

Igen, jobban vagyok magamban, magamtól, mindentől... :) Kicsit elvonultam, kicsit sírtam, kicsit hajat téptem, kicsit elfogadtam, kicsit befogadtam, kicsit mindent megtettem azért, hogy megtaláljam az utamat... :) És nagyon úgy érzem hogy sikerült...úton vagyok afelé, hogy felfelé tartsak, és ne lefelé... :) Mert valójában nem konkrét megoldást akartam találni, csak egy utat, egy megkönnyebbülést, egy bármit, ami kimozdít, hogy aztán előreléphessek...és valahogy a kellő időben betoppant ez az érzés...kimozdított az aktuális lelki állapotomból...és ezt nem csak magamnak, nem csak másnak, hanem mindennek és mindenkinek köszönhetem azt hiszem, ami és aki bármit is hozzátett ahhoz hogy kitáguljon a nézetem, hogy befogadjak vagy épp elutasítsak dolgokat, hogy következtetéseket vonjak le, hogy aztán egyszer csak azt mondhassam: Megvan! És most ezt mondhatom... :)
Na már most, igen, jól érzed apukámmal kapcsolatban a dolgokat...és azt is jól mondod, hogy ez hatással van a pasikhoz fűződő viszonyomhoz...tapasztalom minden egyes kapcsolatomban... Hogy mit lehet ez esetben tenni? Nem tudom...
A múltat, hát igen, szoktam turkálni, néha túlzásba is viszem, bár mindig megéri, mert rájövök mindig egy-két dologra, hogy mi miért is alakult-alakul így...aztán ha rájövök, akkor mindig gyorsan próbálom magam visszarángatni a jelenbe, mert nem jó az se, ha az ember túl sokáig turkál a múlt emlékei között...meg nem is mindig megoldást találsz ott, hanem csupán egy információt, hogy "Nahát, ez talán az a dolog miatt alakult így meg így"...
Ami most a legfontosabb, az az, hogy egyszerűen rájöttem, hogy nem érdekel mások véleménye, és csak egy célom lesz, mégpedig hogy pillanatnyilag boldog legyek, hogy a jövőm is boldog lehessen...és erről nem akarom elveszíteni a fókuszt... Nem hagyom mostmár azt sem, hogy mások mondják meg, hogy mikor és meddig érezhetem magam rosszul...nem engedem...ha sírni akarok, akkor sírok, ha nevetni, akkor nevetek... Mert honnan tudnák mások hogy nekem mi a jó?! Sehonnan...azt csak én tudom...és én érzem...
És köszönöm a hozzászólásodat, ez is sokat segített többek között! :)



Szia Husika!

Akkor dolgozz magadon! Kérdezd meg magadtól mit kell megtanulnod a helyzetből! Ezt tudom csak mondani, mivel láttam, hogy a topikodban milyen tanácsokat kaptál, nem volt mit hozzátenni. Csak te tudsz segíteni magadon, más nem. Ha szomorú vagy, azt is csak te generálod, pl azzal, hogy Neked épp milyen rossz. A valóság az, hogy épp a pillanatban, amit megélsz nagy valószínűséggel nem rossz semmi, mivel a rossz dolgok már mögötted vannak és amikor épp fórumot olvasol vagy bejegyzést írsz sem rossz. Vagyis az okod a szomorúságra mögötted van. Ha a múltban élsz és abba kapaszkodsz, ne csodálkozz, ha rosszul érzed magad. A helyed a jelenben van. Csak magadnak ártasz azzal is, ha a szomorúságod a múltból a jelenbe helyezed azzal a kijelentéssel, hogy "nagyon szomorú vagy". Ez a teremtés energiairányítással. Nagyon szomorú voltál és most max. csak épp vagy és létezel és közömbös vagy, vagy akár minden nappal jobban érzed magad. Ilyen kijelentések helytállóak lehetnek. Önfejlesztésben mindig partner vagyok, sajnálatban nem.
Szeretettel kívánom a legjobbakat Neked! :)



Szia Ritocska! Velem is ez

Szia Ritocska!
Velem is ez történik most és nagyon szomorú vagyok :(



sziasztok!

Köszönöm a válaszokat, nagyon jól esik. Azért is szeretek itt lenni, mert úgy érzem, itt nem vagyok egyedül.
Ritocska, jól látod, mostanság nyitott vagyok az új dolgokra, fejlődésre. De talán még mindig többet agyalok mint kéne. E helyett pedig gondolkoznom kéne többet. A sosem adom fel, címűt, még onnan hoztam, mikor még nem ismertem a titkot. Azt tanultam, a vágyaidat sosem szabad feladni, mert akkor magadat is feladod. De nem vagyok tisztában a szavak erejével még. Azt is a TE egyik hozzászólásod mutatta meg, hogy az akarom, a szeretném helyett használjuk a van szót. E mellett pedig nehéz kizárni az okoskodókat, mert még úgy gondolom, muszáj beszélgetnem a problémákról, muszáj kiadni, és nem mindig a megfelelő embernek sikerül.
Mégegyszer köszönöm nektek. :-)



Szia Nadim!

Csak annyira szeretném felhívni a figyelmed, hogy mivel láthatóan nagyon fejlődőképes vagy és nyitott a tanulásra, el kéne engedni a korlátaidat is. Miért korlátozod magad ilyen mondatokkal, hogy "sosem fogom feladni". Félre ne érts én aztán nem akarlak semmi feladására késztetni, csak szólok ezek a mondatok korlátokat képeznek számodra. Amik magukkal vonják egy idő után a fejlődés gátjait. Nem kéri senki, hogy add fel a céljaid, az álmaid. (Ha ilyet kérne bárki, attól érintőlegesen el!!!) És amúgy is kit érdekel mit mondanak mások? Az a lényeg Te mit mondasz. Most nem akarod feladni. Ne add fel! Holnap sem? Ne add fel! DE ne zárd ki a lehetőséget, hogy egy nap azért adod fel, mert TE így akarod és mert akkor már azt érzed jónak saját magadnak és így lehetnél csak önmagad, de a görcsös ragaszkodás eltérít ettől az úttól, mert egyszer azt mondtad magadnak, hogy "sohasem". Lehet, hogy tényleg nem jön el a nap, de lehet, hogy igen. Nyitottság. Én csak ezért mondom, hogy soha ne mondd, hogy soha. A soha a jövő. Neked pedig csakis a mosttal van dolgod. :) Szerintem. De ez újra csak egy vélemény.
Szeretettel kívánom Neked is a legjobbakat! :)



Szia Chloé!

Az alapján, amit leírtál, bár nem tudom mennyire szoktad magad túrni a múlttal kapcsolatban, de lehet ám, hogy a tudatalattidban vannak régi meg nem bocsátott, fel nem dolgozott emlékek. Nagyon sokat lehet következtetni elejtett megjegyzésekből és édesapáddal kapcsolatban éreztem némi keserűséget. Lehet, hogy ez csak az én "félreérzésem", de például az édesapához fűződő kapcsolat (szeretet milyensége) nagyon sokban hat a későbbi párkapcsolatokra és az ideális férfi "prototípusát" is befolyásolja. Az ösztönös szereteten túl szeretni is tanulunk a pszichikai fejlődés során és ez a szeretet az anyai és az apai szeretet hogyanjából áll össze. Ha itt bibi van, akkor nagy eséllyel a párkapcsolati téren is lesz egy-két bibi. DE! ezt most csak azért írtam le, hogy tudomásod legyen róla, természetesen nem állítottam, hogy feltétlenül így is van. :)
A másik dolog, ami nekem feltűnt az a külső környezet hatása Rád. Szerencsére láthatóan ezt már Te is érzed. Saját tapasztalatom az, hogy semmit sem számít egy érzelmi ügyben a külső vélemény. Nem ők voltak a pároddal és nem tudják együtt mit éltetek meg. Nem ismerik a Te érzéseidet sem. Különben nálam is ugyanez ment és, amíg meg nem sikerült tanulnom kizárni a véleményeket (mondják csak, ha jól esik), addig állandóan szarul voltam. Amikor azt megtanultam, már csak a saját egommal kellett egy csatát levágni, hogy ne akarja, hogy minták szerint szeressek, meg kategóriák alapján. Hogy ne forogjanak ilyen mondatok bennem: "nem szerethetem, mert nem kellek neki" Ilyen ugyanis nincs. Az egyetlen, amiben ezer százalékig biztos vagyok, hogy a szeretetnek nincs se észoka, se érdeke. Nem azért szeretünk, mert bármit is elvárunk a szeretetünkért. Az embert szeretjük a lényét. Néha minden ok és cél nélkül. :) De ez megint csak egy vélemény.
A harmadik. Ez is az elfogadás egy lépcsője, ezt pedig Palacskó András előadásán tettem magamévá és működött. Ő azt mondta, hogy a probléma megoldására tett mindenféle kísérlet egyenlő azzal, hogy újra generálod a problémát és készülsz újra átélni azt. (Miért? Mert a figyelem teremt és, így állandóan a problémára fókuszálsz, akármennyire is a megoldását szeretnéd csak. Plusz a tudatalattid nem érti azt a szót, hogy nem. "NEM a problémáról van szó, csak a megoldásáról...") Véleménye szerint erre a megoldás, hogy elfogadod probléma van és elfogadod, hogy most nincs rá megoldás. Vagyis elengeded az elfogadással a problémát. Na és itt jön a saját tapasztalat. Ez számomra úgy vált be, hogy mikor ezt képes voltam megtenni egyfelől sokkal könnyebb lett, másfelől pedig lassanként megjött a megoldás is anélkül, hogy görcsösen meg akartam volna találni. :)
No remélem, hogy mire ezt olvasod már nincs is szükséged a sorokra, mert sokkal jobban vagy magadtól. :)
Szeretettel a legjobbakat kívánom Neked!



Tudod Nadin,

jó az, ha az ember néha kap egy kis lökést. Kimozditja abból az állapotból, amibe éppen nem szeret lenni. Tegnap találkoztam egy emberrel, aki többször került nagyon mélyre, és mindig felállt, és újra a csúcsra tört, és nyert. Sosem láttam még ilyen erős embert. a többség, és én is gyakorta, ha már elmozdult kicsit, és kezd a dolog kényelmes lenni, vagy akár már csak elviselhető szinten kényelmetlen, akkor hajlamos leállni (fejlődéssel, küzdelemmel, növekedéssel), s ebből az következik, hogy ha probléma jön, újra bajba kerül (testileg, szellemileg, érzelmileg, anyagilag...)
Én azt látom itt titokfalván, hogy van lehetőség nem megállni, van lehetőség továbbmenni, és én továbbmegyek most, mint korábban szoktam. És bárki megállhat ott, ahol akar, én most elkötelezetteb lettem, mint valaha.
És ezért ajánlok kapcsolatot, beszélgetést (nem feltétlenül segitség ez) közvetlenül is Cloénak is, és másnak is, mert ugy gondolom, ez kölcsönösen hasznunkra válhat. Lehet egy szakaszon együtt menni az uton.



ma majdnem

Sziasztok!
Kreátor sztem nagyon szép gesztus, hogy azonnal felajánlod a segítségedet. :)Ritocska, tetszik a hozzászólásod, sosem gondoltam még így a problémákra.. Chloé, én segítséget nem tudok most írni neked. Azt tudom, h a héten sikerült nagyon elkeseredni, és mielőtt elolvastam amit írtál, arra készültem, hogy itt kiadom magamból mind azt, ami már rég óta kínoz.: az a skizofrén állapot, leegyszerüsítve, hogy akkor most mivan, mész tovább vagy nem, most élni akarsz vagy nem? (De azt hiszem ennél sokkal sokkal negatívabb lett volna.. ) Nagyon sokszor voksoltam már a nemre, sőt a minap is gondoltam Rá. Aztán olvastalak, és a hszeket is, és eszembe jutott minden. Az, hogyan tudok kilábalni: vannak, voltak ugyan néhányan mellettem, de nem látnak belém, és nekem kell(ett) eldönteni, hogy megakarok változni, mert sosem érem el másképp a célomat, a vágyamat. Azt pedig tudom, sosem fogom feladni.
Szóval örülök hogy pont most olvashattam ezt, volt értelme, én most kaptam egy kis lökést.
Nadin



Először is, köszönöm hogy

Először is, köszönöm hogy írtatok! :) Igen, szorgalmasan olvasom az oldalt, és nem adom fel, mert az lenne az egyenes út a teljes csődhöz... Egyébként abban igazad van Ragyogás, hogy akár egy termék is fel tudja bennünk erősíteni a hála érzését...és ezt én is tapasztaltam a saját bőrömön is... :) Azért érdekes, hogy amikor épp lelki dolgokról van szó, mégis segíthet egy ilyen lényegtelennek tűnő apróság is...kilengeni, feljebb emelkedni... :)
Keátor én engedelmeddel fel is vennélek msn-re! :)
Ritocska, mindjárt el fogom olvasni a bejegyzésedet, bár mintha úgy rémlene hogy olvastam már, de majd kiderül... :) Joseph Murphy: A tudatalatti csodálatos hatalma-ez a könyv azt hiszem pont megvan nekünk is itthon, mivel apukám réges régen foglalkozott ezekkel a dolgokkal, csak neki nem jött össze...ő egy idő után feladta, és ha lehet még mélyebbre süllyedt a saját tudatalattijában... Tény, hogy nem egy kitartó ember, sajnos... Kisgyerekként én is beleolvastam ezekbe a könyvekbe, és nekem tetszett, a segítségükkel tudtam később legyőzni a kényszerbetegségemet... Mohr-módszerről még nem hallottam, de azt hiszem utánanézek... És igen, tudom hogy a legnagyobb buktató, amikor az ember másoktól várja a megváltást... Én személy szerint ezért is nem szeretem ha például valaki ilyesmivel fordul hozzám...persze nem úgy értem hogy elküldöm a fenébe...nem...:) Hanem elmondom a véleményemet, a saját tapasztalataimat, de felhívom rá a figyelmét ha lehet, hogy azért a megváltást ne tőlem várja...mert ezt neki is át kell élnie, a saját bőrén megtapasztalnia...és akkor fogja megérteni és átérezni hogy miről is beszéltem én...ezt már csak magamról is tudom, hogy mondhat nekem bárki bármit, persze figyelek rá, és próbálom hasznosítani, de igazán megérteni mindig csak akkor tudtam azt, hogy miről is beszélt az illető, amikor már a saját bőrömön is megtapasztaltam...igen, akkor minden világossá vált...de azért az útmutató mindig jól jön-pont ezért...mert próbálkozok, és nagy valószínűséggel nem pont úgy fog sikerülni ahogy neki sikerült, hanem úgy hogy megtalálom a nekem megfelelő utat, amit viszont a próbálkozások nélkül nem sikerült volna megtalálni... :) Továbblépve az elfojtásokra...igen, ismerős... :) Nálam például ez is közrejátszott többek között abban hogy ebbe az állapotba kerültem... Akkor már jócskán a kellős közepén voltam a lejtőnek, amikor elhagyott a barátom...hetekig totális depresszióba voltam zuhanva, miatta, mintha amúgy is nem csaptak volna össze eléggé a fejem felett a hullámok... körülbelül a második hónap után, amikor én mellesleg egyáltalán nem voltam még túl a szakításunkon, sőt, ugyanott toporogtam mint abban a pillanatban amikor kimondta hogy legyen vége, na ekkor a környezetem(gondolom már kezdték megelégelni a magamba zuhanásomat, amit megértek, ők csak jót akartak) el kezdte azt hajtogatni hogy mostmár túlzásba viszem,senki nem ér ennyit hogy tönkretegyem magam miatta, stb...én viszont nem értettem őket, most mi van, ők soha nem voltak szerelmesek?! Vagy tényleg nem normális már amit csinálok?! Pedig én még úgy éreztem, hogy nem hogy túlzásba nem viszem, hanem sőt...mégcsak most kezdem beleélni magam, hogy később túllehessek rajta... De most hogy magyarázzam meg minden embernek ezt magam körül...?! Amikor ők már szinte attól idegrohamot kapnak, ha megemlítem az exem nevét, nem hogyha még elkezdeném nekik, hogy hát tudjátok ez nálam mégcsak a kezdet, még hónapokig is eltarthat akár nálam ez az állapot... Nem, egyszerűen a reakciójuk megijesztett, úgy éreztem hogy tényleg nem normális amit csinálok, és nem is mertem többet felhozni nekik ezt a témát, mivel ha meg is próbálkoztam vele még egyszer-kétszer, rögtön jött a lehurrogás, meg a mindenféle okító szöveg, hogy ne legyél már ilyen hülye, most komolyan még mindig rajta agyalsz...?! És ha lehet akkor még egy kicsit olyan pillantásokat is vetettek rám, amitől még abnormálisabbnak találtam lassan én is a saját viselkedésemet, ami pedig valójában csak egészséges feldolgozásnak indult... Na igen, de akkor azt mondtam hogy ok, akkor ha ez abnormális, akkor nem törődök többet a témával...és így először csak a többiek előtt hallgattam a témáról, majd idővel magam előtt is elszégyeltem magam ha foglalkozni kezdtem az ex-témámmal...és így szépen lassan megvalósítottam a teljes elfojtást, ami nem hogy nem segített túltenni magam rajta, hanem csak még mélyebbre sodort, és frusztrációk sorát eredményezte... Persze, tudom én hogy ők nem akartak rosszat, én hibáztam azzal, hogy bár tudtam hogy nem ez a helyes út, mégis ráléptem... Mivel nem az volt nekem azzal akkor sem a célom, hogy az őrület határára sodródjak szerelmi bánatomban, hanem hogy az átéléssel el tudjam fogadni a helyzetemet...oké,ez nekem valószínűleg kicsit több időbe telt volna mint másnak, de azért a módszereimbe nem biztos hogy bele kellett volna avatkozni, mivel az utam már megvolt, hogy miként legyek túl rajta...de megint csak azt mondom hogy nem ők a hibásak...ők csak elmondták a véleményüket...ami még segíthetett is volna, ha az lett volna az én utam a felszabadulás felé, amit ők mondtak...de nem az volt, és az már csak az én hibám hogy rátértem...hát igen,nem vagyok még elég immunis a környezetemre, ez is csak azt mutatja... De örülök Ritocska hogy végre van még valaki aki szintén így látja ezt, és végre nem találom már abnormálisnak az érzést...:) És akkor most talán behozhatom ezeket a dolgokat... :) Persze nem csak az ex-téma miatt vagyok feldúlva az utóbbi időben...de ugye aki keres, az talál...megoldást is...:) És én nem adom fel... :)



Kedves Chloé!

Ahogy Anikó is említette előttem, tényleg sokan átesünk ezen. Nagyon szépen megfogalmaztad, azt, ami zajlik benned. Én immár meg vagyok győződve arról, hogy a szárnyalás utána gödrök mindegyike arról szól, hogy megmérettetsz, hogy beleesel-e. (A naplómban van 1 bejegyzés Boksz az Univerzummal!, amit meg szoktam mutatni néha, hogy bizony én is jártam erre.)
Mikor ide kerültem az oldalra, túl voltam néhány nagy szárnyaláson és azt követő gödörről. Aztán nyáron jött egy olyan mélyrepülés, hogy közel fél évre el is vonultam. Viszont érdekes, hogy utána sokkal magasabbra tudtam mászni és már meg is tudom tartani. Pedig jönnek a próbák sorra. Próba... Buta szó. Inkább amolyan igazoló tesztek. Tényleg megtanultad a leckét? Tényleg mélyen éled ezt az egészet vagy csak a tudati szinteden működik egyelőre?

Én azt tudom ajánlani, amit sokaknak szoktam. Egy kis olvasást. Ha annyira még nyitott maradtál, hogy komolyabb olvasmány is belefér, akkor Joseph Murphy: A tudatalatti csodás hatalma, ha nagyon mélyen vagy és semmi kedved egy picit nehezebb (nem nehéz) olvasmányhoz, akkor pedig Bärbel és Clemens Maria Mohr: Mohr - módszer. Ezek a könyvek szerintem alkalmasak arra, hogy egy kis hitet és reményt adjanak.

Tudod, én is sokáig ragaszkodtam ahhoz, hogy valaki segítsen már nekem, mert én nem tudok magamnak, de aztán rájöttem, ha én nem tudok, senki sem tud. Nem véletlen papolják, hogy mindenhez a kulcs benned van. Úgy látom, hogy megijeszt a helyzeted, talán, mert annyira már belemerültél a dolgokba, hogy tudd a negatív negatívat vonz, meg a félelem hatalmas teremtőerejével is tisztában vagy. Lenne egy javaslatom. Hagyd ezeket az érzéseket eluralkodni rajtad. Ha van rá módod, zárkózz be pár napra és hagyd most a negatív érzéseket dolgozni. Hagyd, hogy átjárjon a fájdalom, a félelem, mindezek. Ijesztően hangzik, de tapasztalatom szerint a legtöbb bajt az érzelmek (különösen a negatívak) elfojtása okozza. Azzal, ha hagyod őket dolgozni, egyszerűen saját energiájukkal szünteted meg őket és egyúttal el is fogadod, hogy most ez a helyzet.
Én azt figyeltem meg magamnál, hogy addig fáj csak és addig kínoz mindenféle élmény, tapasztalat, amíg nem tudom (valóban a szívemben) elfogadni. Amíg nem tudom elfogadni, hogy ez most épp így van. Vagy a múlt kínzott ilyenkor, vagy a jövő negatív lehetősége. Ahogy elfogadtam a jelenemben bármit, azonnal képes voltam máshogy állni hozzá. Ha a görcsös ellenszegüléssel felhagysz, azonnal a jelenben találod magad és megkönnyebbülsz.

Remélem segítenek soraim. Szeretettel kívánom Neked a legjobbakat és, ha úgy érzed esetleg segíthetek bármiben, szólj, szeretettel állok rendelkezésedre. :)



mondhatnék itt most általánosságokat

chat MSN-en vagy gmail-en?
azonosító mindkét helyen: zkabarcz@gmail.com



Kedvesem, ezen átesünk valamennyien.

Én is, most te is, mindenki.... csak annyit tégy, hogy olvasd az oldalt, és ne figyeljél senki másra, csak aki felemel, ilyenkor:) Mert könnyen letudunk még zuhanni a magaslatainkról, ahova a szeretet s a hála rezgései juttatnak minket:)

Magam például, csak érdekességként írom meg, azért szerettem bele .... egy némely cég termékeibe, mert ezt az érzést erősítik bennem:))))

Mosakodni, hajat mosni, szépítkezni, takarítani, stb. jó, ha olyan termékeket használok, amelyek segítenek ezeket a magas, szeretetteljes rezgéseket bennem fenntartani.