Emlékek, egy előző életből

Engedjétek meg, hogy elindulhasson egy szoba erről a témáról, mert véleményem szerint többen is hordozunk olyan emlékeket, amelyek nem a jelenlegi életünkből származnak. Erre erőteljes bizonyítékokat is kapunk esetleg és próbáljuk elrendezni a fejünkben a helyét. Nemrégiben leírtam novellaszerűen egyet a történetek közül, melyek velem esnek meg. Szeretném, ha találkozhatnánk itt mi, akik némiképp feldolgozhatatlan, vagy tisztulni látszó emlékekkel bírkózunk. Jó lenne ha ti is csatlakoznátok ehhez. Álljon hát itt elsőként az én esetem:

EMLÉKSZEM RÁ, PEDIG SOSEM JÁRTAM OTT...

Amióta az eszemet tudom spirituálisan gondolkodom. Nem tudom van-e köze ennek ahhoz, hogy szigorú vallási neveltetést kaptam, mert egyáltalán nem olyan irányba kezdtem el keresni a magam igazságát, mint amit a szüleim elvártak volna tőlem. Sőőőőt! A mai napig hányják a kereszteket ha meg merek szólalni "hitehagyott" elképzeléseimről. Talán éreztél már olyat Te is, hogy vonz egy ország, egy vallási irányzat, egy viszonylag ismeretlen nép kultúrája, családi elrendezése... bármi, amihez elméletileg sosem volt közöd, mégis beleérzel, érted és szereted. Tudod mi miért történik náluk úgy, ahogy. Talán még egy kicsi "honvágyat" is érzel, oda akarsz menni, tudni akarod miért vonz magához. Hát így voltam én hosszú évekig. Édesapám - tinédzser koromban - hosszú ideig dolgozott a közel-keleten. Irak, Kuwait, Damaszkusz. Amikor hazajött, nem a mesés ajándékokkal varázsolt el, hanem a fényképeivel. Irak nem szép volt..nem-nem..inkább ismerős. Kopott kockaépületek, bazársorok, az ég felé meredő mecsetek, por és homok. Koszos barna gyerekek, akik a szappannal nem tudtak mit kezdeni, ezért szopogatták, a szigorúan eltakart asszonyok, kik néha csak némi hálón keresztül pisloghattak a világra, melybe születtek. A férfiak óriási szabadsággal sétáltak az utcákon, kávéztak a teraszokon, és mindenki cigarettázott. Nem egy dolgos nép - mint tudjuk -, unalmukban is bagóznak. Apa sokat mesélt nekünk róluk, a mecsetekből 5 óránként feljajduló müezinről, akinek hangja betölti a tereket, utcákat, felkígyózik a sivatagig. Az üzletekből áradó fájdalmasan szép arab zenéről, amiből egyszerre tizenöt félét hallasz, mégis olyan, mintha egy lenne csupán. Szinte éreztük a szagokat, ahogy a mindent betöltő sült bárány illatáról beszélt. Az utcákon nyárson forgó (hol volt még akkor itt gyros és társai?...) hústömbökről mesélt, az erős, zaccos feketéről, a menta teáról, melyet tűz forrón isznak 50 fokos hőségben is.
Otthon voltam ott, amikor apámat hallgattam. Olyan volt, mintha rég elfeledett életem emlékeit elevenítette volna fel. Fájt a szívem a honvágytól, hirtelen haza akartam menni. Arab férfinek éreztem magam nő létemre, aki pörgeti ima gyöngyeit és megbékélve a világgal várja, hogy a müezin szólítsa Allahot imádni.

Elmúltam már harminc is, amikor párommal úgy döntöttünk arab országba megyünk nyaralni. Jordániát választottuk. Kiváncsiak voltunk a Vörös-tenger megdöbbentő korallvilágára, Petrára a halott, rózsaszín városra, a holt-tengerben akartunk lebegni az iszappakolás után, és csak úgy, be akartuk szívni az iszlámot, a világot ami úgy vonzotta őt is, mint engem.
Befizettük az utat, elkezdtük bújni az útikönyveket, vásárolgattunk és vártuk az indulást. A repülőtéri terminálban már majd megfulladtam az izgalomtól, dübörgött a szívem, mint a légkalapács. Néhány órás repülés után éjjel 1 órakor kinyilt a gép ajtaja, kiléptem a lépcsőre és megértettem. Mélyeg szívtam az éjszaka meleg levegőjéből, hajamat csavarta a tenger felől fújó sós illatú szél, a ruhámba markolva köszöntött, mint egy régenvárt jóbarátot. Megértettem: hazaérkeztem végre. Kisétáltunk a pirinyó repülőtéri terminálhoz, miközben a szélben hajladozó pálmafák látványát élveztük. Egymásra néztünk, mindkettőnk szeme könnyel telt meg, mosolyogva ölelkeztünk össze. Másnap puritán, az arab stílusjegyeket tökéletesen ötvöző szállodánkból kisétálva, nyakunkba vettük a várost. Ahogy apa mesélt róla, pontosan olyan volt. Amikor először hallottam feljajdulni a müezint, földbe gyökerezett a lábam, felizzott a szívem, a szemem teleszaladt könnyel és mély áhitatott éreztem. Végig hallgattuk, majd a párom hozzám fordulva azt mondta:
- Jó lenne egyet vizipipázni, de van itt ilyen hely? Egyáltalán lehet valahol pipázni vagy mindenki vásárol magának és otthon szívja?
Mire én mutatva az irányt is, spontánul odavetettem:
- Jobbra felmegyünk a falafeles utcáján, majd a mecset mögött, a sarkon lesz a hely... Döbbent csend, egymásra pislogás, majd usgyi!, zihálva ügettünk a falafeles irányába.
Éltemben soha nem jártam abban az országban, főleg nem abban a városban. Nem láttam, hol van falafeles, azt meg végképp nem, hogy a mecset mögötti sarkon működik-e vizipipázó kert.
Ennek jelentőségét mindketten megéreztük, mert levegőt sem kaptunk, mire felértünk a mecsethez. Alig mertünk a mögötte lévő sarokra pillantani...
Igen-igen, ott volt. Sok asztal, körülötte ráérősen pipázgató emberek, akik nem értették miért rohanunk úgy, mint akiket kergetnek, amikor olyan nyugodtan is lehetne élni, ahogyan ők... a testvéreim...



kedves Gini

nagyon köszönöm a leveled!!!
ma már megyek is gy előadására!
az Édesvíz Könyvesboltban lesz 18 órától!
örök hálám Neked!
öleléssel Yvett



Drága Banyus - szívem

Drága Banyus - szívem egyik csücske!:-))

Nagyon örülök, hogy egyre többen "merünk" beszélni itt az emlékekről... Nagy dolog ez a szememben! Van kezdő a földön, de ők általában sérültként érkeznek... down-kórral vagy hasonló dologgal. Ők a tiszta lelkek, a kezdők, a megfigyelők, az őszinték. Nem minden esetben de ez elég átlagos. Aztán vannak a kristálygyerekek, akik zömében autisták. Olvass róla, a google-ból is elég jó információkra bukkanhatsz.
Ezeket én nem állítom, de igen sok magyarázatot találtam ami ezekre utalt.
Az utazás nem félelmetes, csak hogy tudd, megkönnyebbülést hoz. Valószínűleg - ha elmered engedni magad amit nagyon javaslok -, ki fogok sírni magad rettenetesen, kiürül a szíved és a lelked, a tudatalattid egy kicsit, és ha mosolyogsz utána, beömlik a változás szele... Egy finom, kezdődő harmónia.
Az elérhetőséget Neked is küldöm privátban.
Nem tudom, hogy mindannyiunknak jó-e ugyanaz a segítő, de mivel nekem bevált, szívesen ajánlom...:-)

Ölellek: Gini

"Amit most az elmédben látsz, azt hamarosan a kezedben is tartod."
Bob Proctor



Drága Yvett! A félelem

Drága Yvett!

A félelem valóban blokkol... Később nekem is volt példám rá. Amikor várandós voltam és szerettem volna segíteni a picinek, hogy az első három hónapban megélt megrázkódtatásait töröljük. Akkor ugyanis eléggé szétcsúsztam, újra kellett kódolnom magam és féltem, hogy megérzett ebből valamit. Először semmiben nem tudtam résztvenni, majd amikor már 7 hónapos voltam vele, sikerült ráhangolódnom és végig táncolt a hasamban amikor oldáson voltam:-) Nagyon nagy élmények ezek.
Elküldöm privátban az elérhetőséget!

Ölellek: Gini

"Amit most az elmédben látsz, azt hamarosan a kezedben is tartod."
Bob Proctor



kedves Banyus

Remélem sikerrel jársz majd utad során!
Sok sok élményben lesz részed!
Nekem nem sikerült az első utam, talán a félelmem nem engedett "látni".
Szerencsére 3 napos volt a tanfolyam (életem első tanfolyama) és
hála Kássa Lacinak a tanfolyamvezetőnek megláttam én is azt amire kerestem a választ!

Gini kedves én is szeretném elkérni Andrea címét
( azt hiszem elkeveredett a levelem amit írtam Neked..)
Köszönettel Yvett



Sziasztok!

Hálás vagyok, és nagyon köszönöm, hogy leírtátok az élményeiteket, és én elolvashattam azokat. Számomra döbbenetes, elképesztő ez az egész. Én soha nem hittem az előző életekben, az inkarnálódásban, de mióta a Titok bizonyos mértékig már felnyitotta a szemem, egyre több kérdés fogalmazódik meg bennem. A történeteitek rávilágítottak arra, hogy sokkal több mindent meg kell tudnom magamról és a családomról ahhoz, hogy kibéküljek végre magammal, és "tisztába tegyem" az érzéseimet és a kapcsolataimat.
Furcsa dolog, de nekem a nagyobbik lányommal kapcsolatban vannak problémáim. Ő most 17 éves, imádom őt, végtelenül inteligens, érzékeny, de ugyanakkor nagyon határozott jellem. Mindig egy kicsit kilógott a sorból, mindig sokkal komolyabb volt a hasonló korú gyerekeknél. Mégis ő az, akitől valamiért sokkal többet várnék el, mint a testvéreitől, és ő az, akitől nagyon zokon veszek minden kis apróságot. Túlságosan is. Anyámmal hozom őt néha összefüggésbe gondolatban, akitől soha nem tapasztalhattam meg az igazi szeretetet. Nem azért, mert nem szeret, hanem mert nem képes kimutatni, éreztetni a szeretetét. Ezt az ő gyerekkorával magyarázom és úgy gondolom, hgy nem haragsom rá, csak fáj, főleg, mert az unokáit sem tudja szeretni. Mindig azt mondom: "szeret minket a amaga módján"
Persze a lányom nem ilyen ő nagyon is tud szeretni mindent és mindenkit, tehát nagyon nem értem az egészet. Ahogy elolvastam az írásaitokat, azt kezdtem érezni, hogy talán nekünk is ez segíthetne.
Nekem soha nem volt korábbi élettel kapcsolatos tapasztalatom, emlékem. "Itt már jártam, ez már egyszer megtörént" déja vu érzéseim nekem is voltak régebben, kb. 17-18 éve utoljára, de ezek mindeg a jelenhez és olyan személyhez kötődtek, akit a jelenben ismerek. Ilyenkor "biztosan tudtam" azt is, hogy a következő percekben, vagy a következő kereszteződésnél mi fog történni, de ezek soha nem jöttek be.
Szerintetek érdemes mégis megpróbálkoznom az utazással?
Lehetséges, hogy valaki "új" a Földön, és nincs karmikus múltja?
Kérlek Titeket, írjatok még sokat ide, hogy tanulhassak, épülhessek, és a segytségetekkel talán meg fogom érteni egyszer magamat is.
Kedves Gini! Esetleg megkaphatnám én is Andi elérhetőségét?

Őszinte szeretettel: Banyus

Álmodd az életed, éld az álmaid!



Szia Demko

Szia Demko barátnőm!:-)

Szabad nyíltan mesélned a módszerről? Csak azok kedvéért, akik tervezgetik az utazást, hogy ne féljenek...

"Amit most az elmédben látsz, azt hamarosan a kezedben is tartod."
Bob Proctor



Kedves Heavenangel!Nagyon

Kedves Heavenangel!

Nagyon köszönöm, hogy beavattál ebbe a személyes történetbe, nagyon értékelem!
Különös életeid lehettek Barátom, és érdekes, hogy KIK ismertették meg Veled egy részét.
Milyen fura az élet... engem is az "ellenségem" tanít.
Van nekem egy jóbarátom - elég népszerű ember, nem akarom kiteregetni a beleegyezése nélkül ki Ő -, a lényeg, hogy Ő 3ezer évre visszamenőleg emlékszik.
Kérdeztem tőle: - Hogyan lehet megtanulni az emlékezést életről életre?
Azt mondta: - A halál pillanatában, bármilyen fájdalmas is az, ne a fájdalomra figyelj! Éld meg minden pillanatát úgy, mint egy megfigyelő. Aki kivülről akarja látni és figyelni az egész eseményt. Emlékeztesd magad közben többször, hogy erre "emlékeznem kell majd"!
És képes leszel rá...
Olyan vicces amikor beszélgetünk és ilyeneket fűz közbe:
" amikor 1939-ben zsidó fűszeres voltam németországban és a Nácik elhurcoltak a boltomból és az utcán fejbelőttek..." és nevetve meséli a történeteit:-))) És emlékszik a nevekre, emlékszik Egyiptomig visszamenőleg, és hitelesen.
Ez persze csak nekünk, akik hisszük, hogy inkarnálódunk, nekünk egyértelmű... nem mindenkinek beszélek én sem róla, mert talán sérti is mások egoját, hiszen zagyvaságnak tartják.

Mindenesetre köszönöm mégegyszer a történetet és örülnék még továbbiaknak is.
Legközelebb elmesélem én is miért féltem világéletemben attól, hogy élve temetnek el.

"Amit most az elmédben látsz, azt hamarosan a kezedben is tartod."
Bob Proctor



köszönöm :)

Hi heavenangel!

Nagyon köszönöm, hogy leírtad a tapasztalatodat. Örülök, hogy sikerült feldolgoznod ezt a tapasztalatot, mégha egyedül, segítség nélkül kellett is. (Bár gondolom, épp ez volt benne a segítség, és csak azért élhetted át, mert kész voltál rá.)
Gratulálok neked, és további sok sikert kívánok! :)

Nagyon tetszik ez a topic, mert olvasva a ti tapasztalataitokat, megerősítve érzem magam, és mindig rájövök, hogy nekem is folytatnom kell, nem ülni a "babérjaimon". :)

Köszönöm, hogy meghallgattatok, elolvastatok. :)
Puszi, Demko :)



Emlék az egyik korábbi életemröl

Nagyon érdekes volt olvasni téged Gini99. Olyan mintha egy könyvböl egy részletet olvasnák de tudom hogy még sem.
Èn is átéltem a meditációm alkalmából több életemet. Olyat is akivel ma itt a földön találkoztam és Ö is érezte hogy kell lenni valaminek ami arra útal hogy ismerjük egymást. Ilyen emberek a környezetemben 3-an vannak de ezek csak barátaim lettek. Az egyik barátnöm a gyermekem volt és korán 7 éves korábban súlyos betegségben meghalt 1748-ban.
Egy korábbi életemet leirnám mert még ma is"látom a szemem elött és érzem a szagot" ami akkor velem történt. Minden évben tavasszal és összel kurzusra megyek ahol fejlesztem a tudásom. Talán nem is ennek kellene mondani mert hiszen bennem van csak elöjön a felszinre mind az amit már évszazadok alatt megtanultam. Egy ilyen alkalommal történt hogy vezetéssel - amit nem szeretek - meditáltunk. A csoportban csak 12-en voltunk. Nem értettem miért érzem magam eltaszitva kiközösitve már több éve mert hogy ez a csapat minden évben találkozik. Nos megkaptam a választ rá.

Indiánoknál jártam sajnos az idö nem jött be de akkor még nem sok fehér ember járt ott. Fiatal fiú voltam és egy szépnap elmentem megkeresni azaz meglesni az indiánokat. Nagyon kiváncsi voltam. Mocsaras és erdö részen átmenve egy bokor háta mögé lopakodtam. Már szürkölett volt Az indiánok egy tüz körül táncoltak és nem értettem akkor de miután "felébredtem" tudatosodott meg bennem hogy áldoztak az Istenüknek. Nagyon érdekesnek találtam és elöre kusztam jobban hogy lássam. Már egy jó ideje ott voltam mikor valaki hátúlról megfogta a kabátom és felemelt. Hát az egyik indián akik örködtek a tábor körül. Odaráncigált a törzsfönök elé és valami értelmetlen hangon mondott valamit. Egész idö alatt csak néztem és probáltam a kezemröl a kötelet levenni. Nem sikerült. Szóltak hozzám de nem tudtam mit mondanak csak borzalmas nagy haragott láttam a szemükben. A törzsfönök és még rajta kivül 5 indián elitélt. Megkötöztek és az egyik sátor mellet ücsörögtem mikor 2-en odajöttek hozzám megfogtak a karom alatt és odahúztak a túzhöz. Akkorára már nagyobb lett a tüz mint amit én láttam korábban. Majd többen megfogtak bedoptak a tüzbe. Borzalmas volt. Èreztem ahogy a láng megkap, a fájdalmat, és a szagot....egyszerüen nem tudom elmondani milyen borzalmas érzés volt. menekülni akartam de nem tudtam. Aladtam a fa éget parázs volt, sülyedtem. Ezek útán jöttem vissza a meditációból sirva még több napig a hatása alatt voltam. Èreztem ahogy leszakad valami rólam. Mintha egy kabát amit valaki leráncigált volna rólam.
A döbbenetes az volt hogy semmi segitséget nem kaptam a társaimtól akkor...se aki vezette és hogy miért?...mert hogy ezek az emberek voltak azok az indiánok akik engem a tüzbe löktek. Aki meg vezette az volt az törzsfönök. Amikor már ébren voltam és belenéztem a társaim szemébe hogy segitséget kérjek és akkor láttam azokat a szikrákat, haragot amit átéltem a tüznél.
Rájöhettem volna korábban is mert mindig indiánokról beszéltek meg hogy mindenki közölük indián volt. Mikor én rákérdeztem hogy honnan tudják akkor a válasz az volt hogy Ök több életükben láttak magukat indiánoknak. Èn meg rögtön mondtam hogy éreztem nem közétek való vagyok de a kiváncsiság ami marasztalt.
Ezek után még 2 alkalomal voltam és utánna ott hagytam Öket mert éreztem hogy a fejlödésemben megprobálnak mindent elkövetni hogy megakadályozzanak.

Hát ez a történetem. Ez az egyik ilyen szomorú életem.

Köszönöm hogy elolvastál



sokkal több

Hi!

Én a másodikat végeztem, és utána lehet az utaztatót.
Nem tudtam, hogy miért mondták nekem, hogy menjek el a 2-esre. Miután elmentem, megértettem. Így jártam az utaztató 1-gyel is. :)
Én is csak azt tudom mondani, hogy érdemes tovább menni. Nem mondhatom el, hogy mikre jó, de majd meglátod. ;)

Az utaztató módszer nagyon szuper, semmi kockázata nincs. Pont azért, mert védett módszer, csak annyit tudhatunk meg, ami érdekel minket, és képesek vagyunk feldolgozni.
Ezért szeretem csinálni, mármint utaztatni, mert nagyon sokat segíthetekk vele, és tuti nem árt.

Én nem ismerem a többi utaztatós módszert, de van egy-két ismerősöm, aki ismer mást is, és le voltak döbbenve, ez milyen jó.

Én csak javasolni tudom.
:)

Köszönöm, hogy meghallgattatok. :)
Puszi, Demko :)



Az első szintet végeztük

Az első szintet végeztük el a párommal, ami még csak a tenyércsakra megnyitásából állt. De a prananadi ezek szerint sokkal de sokkal több mindent tud, mint amit én akkor gondoltam róla amikor tanultam...
Nincs veszélye?

"Amit most az elmédben látsz, azt hamarosan a kezedben is tartod."
Bob Proctor



módszer

Ez egy másik módszer. Az ősi Tibeti energetikai ágazatnak, a pránanadinak a reinkarnációs utazásokkal foglalkozó ága, amit a tradicionális módzerekkel végzünk. Én nagyon szeretem, mert egy védő, oldó módszer. :) azonnal oldani tuduk a hatásokat, ami hatással van a mostani életünkre.

Köszönöm, hogy meghallgattatok. :)
Puszi, Demko :)



Lélegzet elállító volt

Lélegzet elállító volt az utazásod Demko!
Nagyon köszönöm, hogy olvashattam!
Hát igen, csak akkor tud az ember a karmájával törődni, ha feltérképezte hol akadt el.
Én is igy voltam, SOHA nem akarok gyereket, én is megtudtam egy másik utazásból miért.
Gyerekkorom óta rettegtem attól, hogy élve temetnek majd el, arra is kaptam magyarázatot...
Sok sok élet, nagy tanulságai.
Regressziós utazás volt Demko? Ezek szerint meg is tanultad? Lehet bővebbet tudni az élményről? Én is elszerettem volna menni tanfolyamra, de nem engedhettem meg magamnak akkoriban sajnos. De sebaj, beterveztem, tehát megfogom tanulni:-)) Irj még erről kérlek! Nagyon érdekes!

Ölellek: Gini

"Amit most az elmédben látsz, azt hamarosan a kezedben is tartod."
Bob Proctor



utazásom

Hi!
Persze, szívesen megírom. Csak délután pont befutott a főnököm, amikor a tiédet olvastam. Még annyi időm volt, hogy befejeztem, és írtam egy köszönömöt. :)
Most is csak csak tömören tudom leírni.

Én is leginkább Anyukámmal kapcs. utaztam, mert elég rossz a kapcsolatunk. Mármint közel sem hasonlít a tiédhez, de nehezen boldogulok/boldogultam vele.

Szóval tudni kell, hogy apukám közel 1,5 év maghallt, nővérem már rég elköltözött, így Anyu meg én együtt maradtunk.
Az elején jó volt, hogy együtt voltunk, de szépen felerősödtek a viták, és kész katasztrófa lett a helyzet. Én meg nem tudtam, mit tegyek.
Folyamatosan volt egy olyan érzésem, hogy nekem kell rá vigyáznom, nekem ez a feladatom, és ezt kell tennem. Közben pedig tudna gondoskodni magáról, nem magatehetetlen vagy hasonló.
Néha meg azt gondoltam h ez h*, és nem nekem, neki kéne rám vigyázni, hisz Ő az anyuka. Aztán jött a bűntudat, hogy nem szép, h ezt mondom, mert ez csak az ego-m, és nem illik, és stb,….

Szóval szép kis körbe ástam be magam.
Emlékszem ,volt h utaztam a villamoson, és azon gondolkoztam honnan jön ez a fura késztetésem.

Aztán jött az utazásom, ami átütő sikerű volt. Épp akkor tanultam a módszert, hogy én is tudjak mást utaztatni.

Szóval egyik másik életembe pont a halálomat utaztam meg.
Belehaltam a szülésbe. A párom (=a mostani nővérem) már korábban meghalt, és én nagyon magamba estem a halálakor, de vígasztalt a babám. Nagyon szerettem, és vártam. Tudtam, hogy mindent meg fogok adni neki. Nagyon-nagyon szerettem! Állandóan a pocimat simogattam, és beszéltem hozzá, megígértem neki h minden rendben lesz, én itt vagyok neki.

A szüléskor a nagymamám segített nekem (=a mostani apukám).
Sajnos belehaltam a szülésbe. Nem akartam elmenni, és magára hagyni a kicsi fiamat!!!
(Gondolom, nem meglepő, a kisfiam= a mostani anyukám volt.)
De persze el kellett hagynom. Ezt hatalmas kudarcnak éltem meg, hisz megígértem neki, hogy vigyázni fogok rá! És akkor megfogadtam, h bármi lesz, én mindig vigyázni fogok rá!!!

(És így is tettem, egy későbbi életemben a húgom volt, és az ő boldogsága volt akkor is mondhatni a legfontosabb nekem.)

És itt van ez az élet. Meghalt apukám, az akkori nagymamám, a kisfiam dédanyja, aki gondolom, szintén hamar meghalt, de addig ő vigyázott rá. Mint itt, sokáig apu vigyázott rá. A nővérem, az akkori párom, aki meghalt, magunkra hagyott (persze csak akkor érezhettük így), már elköltözött, effektív itt is magunkra maradtunk, és akkor jöttem én, aki úgy éreztem, itt az időm, és majd én gondolkodom róla.

Hát innen indultunk.
Hozzátenném, h én már kiskoromban is azt mondtam, h nekem nem lesz majd családom, és majd anyuékkal maradok, és együtt leszünk.
Mondanom sem kell, hogy ez mennyire nem jó így. És meg is lett a böjtje, mert igencsak egymás idegeire mentünk itt.

És mi a megoldás?
Sikerült feloldani ezt a fogadalmamat, és már nincsenek ilyen megmentési hajlamaim. El sem tudom mondani, h mennyivel könnyebb így. Néha még elbizonytalanodom néha (elég sokáig volt ez a kényszerem), pl most, h elköltözök. De aztán rögtön megnyugszom, mert tudom, h így lesz jó.

Nem hiszem h ez az utazás nélkül valaha-de legalábbis a közeljövőben- el tudtam volna költözni.

A másik, kicsi korom óta azt mondtam, nekem nem lesz gyerekem. Nagyon fájdalmas a szülés, és nem akarom.
Honnan tudtam ezt? Akkor még nem volt ennyiszer téma a TV-n, és különben is, honnan tudtam, olyan pontosan átérezni? Már tudom. ;)

És várom, h mikor lesz családom, pici babám. Illetve babák. ;)

Köszönöm, hogy meghallgattatok. :)
Puszi, Demko :)



Örülök Neked Demko!

Kérlek, ha nem kínos magánügy... írjál róla ide nekem/nekünk. Engem nagyon megerősít amikor mások utazásairól hallok. Nagyon örülök, hogy itt jártál!:))

"Amit most az elmédben látsz, azt hamarosan a kezedben is tartod."
Bob Proctor



Köszönöm!

Gini99!
Én is köszönöm szépen! Én is utaztam párszor, bár más technikával, nekem is sokat segített.
Nagyon örülök, hogy elolvashattam a történetedet. Újra elkezdek utazni, mert az utóbbi időben hanyagoltam, pedig sok tanulnivalóm van még hátra.

Köszönöm, hogy meghallgattatok. :)
Demko :)



Elküldtem az privát

Elküldtem az privát üzenetet Dindikém, kérlek jelezd ha megkaptad!

"Amit most az elmédben látsz, azt hamarosan a kezedben is tartod."
Bob Proctor



:-))) Igen-igen-igen:-) Mert

:-))) Igen-igen-igen:-) Mert annyira szeretnéd, sokszor járok én is így! Te kis éjjeli bagoly Andi:-) Küldök elérhetőséget.
Ölellek: Gini

"Ha megtennénk mindazt, melyeket képesek vagyunk megtenni, szabályszerűen ámulatba ejtenénk önmagunkat!" (Thomas Edison)



Gini!:)

Andreát szeretné Andrea(én vagyok,dindike becenévvel,amit "rámragasztottak"a barátaim:))
Kedves Gini!Légy oly szíves küldjél nekem egy privit,Andrea elérhetőségével!
Nem értem miért,de innen az oldalról nem tudok Neked privátot küldeni.....
Mindig lefagy?a gépem........
Talán,mert annyira szeretném ezért?Nem tudom,de várom a leveled!
Köszönöm Gini!

Nyugodalmas Jó Éjt!
dindike



Drága Dindike...:-)

Drága Dindike...:-) Köszönöm, hogy olvastál és örülök, ha elindít. Jó, ha letisztul az emberben az ilyesmi. Én olyan mérget engedhettem ki magamból, ami lassan ölt. Ráadásul teljesen megforditotta. Noha anyám nem fog megváltozni ettől a tapasztalástól, és minden találkozásunkkor "feldühit" valamivel:-) már inkább úgy nézek rá, mint anya a gyerekére... olyan "hát ez a dolgod fiam" érzés tölt el, nem harag.
Néha még úgy is tudom látni őt, mint egy kedves embert.

A Kínával kapcsolatos kép nagyon érdekes! - Képzeld a párom Kínában nőtt fel:-)) -
Ez egyébként a tökéletes JEL, ez, amikor felindul a lelked az emléken olyannyira, hogy könnyezel.
Igy voltam én az arab szokásokkal, a müezinnel, mindennel ami HONVÁGGYAL töltött el, pedig sosem jártam ott előtte. Könnyeztem érte.
Ha el akarsz menni "utazni" bátor szívvel ajánlom Neked Andreát!

Öllelek: Gini

"Ha megtennénk mindazt, melyeket képesek vagyunk megtenni, szabályszerűen ámulatba ejtenénk önmagunkat!" (Thomas Edison)



Gini....

Szeretnék reagálni a történetedre,csak nem jönnek a szavak...
ez az amikor csak a gondolatunk van....
Köszönöm,hogy ezt elolvashattam.

Nekem Kínával kapcsolatban vannak "képek",amikor egy hatalmas piros dobot ütök.
Aztán itt vége is van.Nem tudok tovább emlékezni.
Ha "véletlenül"egy dobot látok bárhol,előtör ez az emlék.Ilyenkor nem sírok,csak akaratlanul könnyezem valamiért.
Azt hiszem veszem a bátorságot és én is elmegyek "utazni".....
Talán segíthet a mostani életemben is.
Köszönöm mégegyszer.
dindike



Adós vagyok 2 napja Fairy:-)

Bocsánat, hogy megvárakoztattalak, de mentségemre legyen mondva, tudtam hogy hosszabb lélegzetvételű amit írni akarok, mint hogy ide csapjam csupán:-)

Tehát, anyám világéletemben "ősellenség" volt a szememben. Olyan szigorú vallásos nevelésben kellett felnőnöm - 3 másik testvéremmel együtt -, mint egy zárdában. Megmérgezte a gyerekéveimet, tulajdonképpen azt sem tudom mit jelent gyereknek lenni. Én igyekeztem a kicsiket nevelgetni a magam módján, hogy a szigor mellett szeretet is jusson legalább nekik. Jehova Tanújaként neveltek. Se ünnepek, se barátok, szinte elszigetelve, iskola után vonszoltak bennünket gyülekezetbe egy héten 5ször. Otthon káromkodtak és ölték egymást, de ott kellett gubbasztanunk a közösségben, sőt elvárták, hogy aktiv tagjai legyünk, különben fegyelmezés várt otthon. Vonszoltak, hogy idegen embereket szólitsunk le az utcákon, a tereken, és segitsünk nekik, hogy Armaggedonkor ne haljanak meg. Én 10 éves korom óta csak azt hallottam, hogy nem K-t nevel, ne paráználkodjak, a szoknyám is a térdem alatt kellett, hogy lengjen. A fiú akit először megismertem 15 évesen, nem vihetett el engem sehova, otthon kellett ülnöm vele, nyitott ajtóknál, hogy lássanak. 18 évesen hozzámentem, hogy kikerüljek a börtönből. Persze ehhez előbb neki is meg kellett keresztelkednie a "vallásom" szerint. (Tehát szárad a lelkemen még egy ember igy.) 14 évig voltunk társak jóban de inkább rosszban, mert vele is másztam a gyülekezetbe még mindig az anyámék miatt, akire akkor már úgy néztem, mint egy asztrális boszorkányra. A kishúgaimat is mérgezte a káromkodós, képmutató viselkedésével. Folyton K-ta őket is, sőt még ma is, mert otthon élnek szegények. Szóval, sajnos nincs elég szó arra, mit tett velünk. Mivel mindenki más, aki nem tanú "világi" a vallás szótára szerint, mi ítélkező, lenéző emberek lettünk. Én tele rosszindulattal, embergyülölettel, aztán ez feltornyosult és depressziós, pánikbeteg lettem, aki évekig nem tudott utcára lépni. Kiléptem a házasságomból és belekapaszkodtam annak az embernek a kezébe, aki tudta mit vállalok fel ezzel a lépésemmel. Ez 6 éve történt.
Akkor egycsapásra meggyógyultam a depressziómból, letettem a gyógyszereket, melyek összetartottak egy ideig.

Még 2004-ben tartottam ott, hogy már más könyveket is olvastam a Biblián kivül, ami addig hitehagyott irodalomnak számitott és engem "bírói bizottság" feddésbe részesített volna miattuk...
Tehát az első "hitehagyott irodalmam":-) A.J.Cristian: Mit keresett Isten a nappalimban? című könyve volt. Nagy hatást tett rám. Aztán egyre többet kutattam segítség után, mert nem voltam képes "levetkőzni" néhány - magam számára is - undorító, felvett szokásomat. Ezt az embergyülöletet, az előítéletet, és a féltékenységet. Interneten kerestem a megoldást.
Amikor rábukkantam Sz.Krisztina Andrea weblapjára , aki kineziológus, és megláttam a fotóját, tudtam hogy Ő AZ! Felhívtam, bejelentkeztem majd elmentem az adott időpontban, a párom elkísért és megvárt kint.
Sosem felejtem el amikor megláttam őt a lépcsőfordulóba, ahova kijött elém. A földbegyökerezett a lábam és felkiáltottam: Ismerlek, tudom hogy ismerlek... És mint régi jóbarátok ölelkeztünk össze. Ő már várt, régen - nagyon régen... Annyit mondott: Tudtam, hogy megfogsz találni, a segítőd vagyok, jóvá kell tennem valamit az irányodba.

Már a találkozás is megrenditő volt. Az első perctől bizalmas jóbarátnőkként beszéltünk egymással.
De, hogy végre a lényegre térjek... ugye?:-))
Az első óra számmisztika és beszélgetés volt - a vesémbe látott... -. Én aki akkor még egy buliból-buliba járó - mert ugye nem volt tinédzser korom se -, felelőtlen csitri életét éltem 35 évesen:-))), úgy gondolkodtam soha nem akarok gyereket, a három kisebb testvéremet én neveltem szinte szó szerint fizikailag is, mert anyám nyomult házról-házra... Nem akartam semmi felelősséget. Sokszor hallottam azt is anyámtól: "Én ha újra kezdhetném soha nem szülnék gyereket, ha jót akarsz magadnak nem szülsz!" Kedves asszony nem?:-)) Ezt mondta a lányának:-))

Szóval nem akartam gyereket, Andrea a számmisztika alapján azt mondta nekem:
- 2006-ban gyereket fogsz szülni.
- Hogy mi???? Összekeversz valakivel, én antianya vagyok Andi!:-))))))))))))) - válaszoltam.
Ő kikerekedett szemekkel, tök komoly arccal:
- Ez nem kérdés volt... A terv megszületett, a szerződés megköttetett, Ő már jönni fog hozzád.
(2006.márciusában pozitív tesztet pisiltem... brrrhhhh a hideg is kiráz ha a súlyára gondolok ennek!)
/Akkorra persze már rendeztem a gondolataimat, akartuk a kicsit, de az előrejelzés nagyon megrázó/
Tehát anyám:-)
Az első találkozás második fele irányított meditáció volt.
Mivel akkortájt utáltam, gyűlöltem magamat, a "téma" a Szeretem, becsülöm és feltételek nélkül elfogadom magamat volt. Ebben az izmaim szerint a fogantatásomhoz kellett visszamennem, ott akadtam el először az önbecsülésben.

Nos, az anyám petesejtjét és apám spermiumát kellett képzeletben a kezemben tartanom, és megnéznem milyen színűek, mi éreznek...
Anyámé fekete volt és rettegett - szó szerint éreztem mindent ebből a félelemből -.
Apámé narancssárga volt és nagyon boldog volt, menni akart az útjára...
Éreztem anyám érzéseit. A félelmet, hogy nem szereti az apámat, de "feláldozza" magát, mert biztonságot ad neki anyagilag, de gyereket akar cserébe. (Később kiderült, apám csak engem akart, anyámnak megmondta, elmehet ha akar de engem hagyjon ott neki)
Félt, korainak érezte, félt a fájdalmaktól, mindentől ami ezzel jár. Engem ezért sosem szeretett, a hasában sem, és utána sem, mert eszköz voltam. Apám ezzel nem igy volt.
Megéreztem a "kezemben tartott" dolgokból azt is, hogy apámtól örököltem az én gyűlölt féltékenységemet, noha mindigis úgy véltem anyám a féltékeny nem Ő... Anyámnál pedig a bigott vallásosságot láttam, amit nem akarok átörökíteni magamra. Ehhez tisztán kellett látnom, mit kell kihagynunk az új fogantatásomból.
Minden rossz érzés amit megéltek átment rajtam, meg kellett bocsájtanom nekik ezért...

Ami ezután jött, nagyon durva, még ma is teleszalad a szemem könnyel ha beszélek vagy írok róla...
Kérte fogjam meg édesapám kezét és sétáljak le vele az "ősök csarnokába" a lépcsőkön, egy fáklyákkal megvilágott pincébe.
Tökéletesen ott voltam... Sétáltam, éreztem a dohos szagot, szorítottam apa kezét. A pincében lobogó fáklyák lángjában a falakon nagy fotókat láttam, de mint a Harry Potterben, ezek a képek éltek. Mozogtak, rámnéztek, mosolyogtak vagy rosszallóan néztek... Kérte, álljak meg majd ott ahol lelép a képről valaki.
A nagyapám lépett elém, akit én kétszer láttam életemben, mert kitagadta apukámat 45 hosszú évre, amiért 13 évesen nem őt választotta a válásnál. (Apa akkor felvágta az ereit, de ő elcibálta az orvoshoz, és még jól meg is verte...) Szóval az öreg lelépett a képről.
Andi kérte kérdezzem meg miért volt féltékeny ember?
Az öreg azt válaszolta, mert soha senkije nem volt, árván nőtt fel, neki csak a családja volt, azokat ezért BIRTOKOLNI akarta. A sors fintora, hogy mindegyikőjüket elveszítette ezért...
Kérte Andi nézzek apura. Apukám lehajtott fejjel némán zokogott. Én átöleltem és vele sírtam. Megbocsájtottam neki, hogy átörökítette rám azt amit Ő is örökölt. Megértettem, hogy mi mindannyian birtokolni akartunk. Megkértem, hogy ne adja tovább nekem ezt az új fogantatásomnál.

Aztán anyám jött... Lementem vele is a pincébe... Az arcok néztek és hosszú idő után anyám anyja, a nagymamám, aki 1976-ban halt meg, lelépett a képről.
Andi kérte kérdezzem meg miért volt fanatikusan vallásos. Nagyanyám azt mondta: Mert igy nagyobb becsülete volt a faluban... Én kedvesnek és őszintének láttam őt, ezért megkérdeztem: Nem lett volna jobb ha mindenki egy egyszerű, őszinte, szeretnivaló embernek látja nem pedig egy vallásos fanatistának?
Erre a nagyanyám nem válaszolt. Emlékszem sírni kezdtem és mondtam Andinak, nem akar válaszolni, lehajtja a fejét. Kérte nézzek anyámra, aki szigorúan nézett rám, aztán ő is lehajtotta a fejét és ingatni kezdte. Én kétségbeestem meditáció alatt, remegett a lelkem és sirva kértem Andit segitsen nem akarom, hogy átörökítsék rám ezt. Nem válaszolnak.
Erre azt mondta, akkor kérjem a "Fényembert", hogy jöjjön segíteni. Én - gondolhatod, életem első meditációja volt -, azt sem tudtam miről beszél, csak csináltam amit kér.
Kértem a Fényembert, jöjjön segíteni!
Egy kerek, fényes, átlátszó gömb érkezett közénk, amiből kilépett egy hmmm hogy is mondjam, egy olyan férfi aki úgy nézett ki mint a 3 testőr egyike. Hegyes szakál hosszú hátrasimitott haj - ősz színű - és egy nyaknál begombolt hosszú fekete ruha, de az egész ember világított...
Megállt mellettünk, kedvesen nézett bennünket. Andi mondta kérjem meg hogy beszéljen, segítsen.
Megtettem. Ő - úgy, ahogyan én is - megkérdezte nagyanyámat majd anyámat, miért voltak ilyen bigottan vallásosak? Miért örökítik egymásra a nők évtizedek vagy századok óta nálunk ezt a hagyományt?
Anyámék lehajtott fejjel, néztek maguk elé. A Fényember erre rámnézett és azt mondta:
- EMLÉKEZZ! EMLÉKEZZ VÉGRE!!!!
Jaj Fairy... Emlékeztem:-((( Az álmomat láttam, azt az álmot amire tinédzser korom óta már háromszor riadtam fel leizzadva, zokogva...

15-16.század. Pap vagyok. Férfi. 50 év körüli. A fejem tetején kiborotválva a haj, barna bencés csuhát viselek, a derekán kötél. A nyakamban nagy fakereszt.
A kezemben súlyos, hatalmas fémfeszület. Körülöttem korom, füst és bűz. Édes, égett és faszén szag.
Üvöltés, sírás, jajveszékelés. A feszületet tartom az ég felé kegyetlenül, és magam előtt kígyózó embertömeget látok, akik sorban állnak azért, hogy a máglyához érjenek, ahol fel kell mászniuk a létrára a magasba, majd belevetni magukat a lángokba.
Nézem a borzalmat, közben hallom a Fényember hangját: - A SOROK KÖZÉ NÉZZ, A SOROK KÖZÉ!
Szinte ordít... A sorok közé nézek, kezdem látni az emberek arcát, és akkor két arc...kormos, mocskos, a könnyektől maszatos, de már sírni nem tudó arc. A nagyanyám, és az anyám... rámnéznek. Egyenesen rám.. és én tartom a feszületet és várom, hogy meneteljenek a halálukba....

És az anyám az én anyám vállalt engem így is. Vállalta, hogy segít a karmámat teljesíteni. Kihordani, és olyan brutális vallásos nevelést adni, amitől egy életre elmegy a kedvem a vallásoskodástól.

Még aznap felhivtam és annyit mondtam a telefonba neki: Szeretlek.

"Ha megtennénk mindazt, melyeket képesek vagyunk megtenni, szabályszerűen ámulatba ejtenénk önmagunkat!" (Thomas Edison)



Oh de izgalmas lehetett

Oh de izgalmas lehetett Csillair! Főleg a felismerés, hogy "zsigerből" találtál oda.
AZT A KÜLÖNÖS ÉRZÉST soha nem lehet elfelejteni, és ha rágondolsz is érzed, hogy megremeg a belsőd.

"Ha megtennénk mindazt, melyeket képesek vagyunk megtenni, szabályszerűen ámulatba ejtenénk önmagunkat!" (Thomas Edison)



Mesélj!

Kedves Gini!
Mesélj, mesélj, mond el az emlékeidet, mond el milyen volt az utaztatás és mindent! Érdekel:)
Szép napot, mosolygós embereket!
Fairy



Igen, velem is történt már ilyen.

Én Veronában jártam így. Egy csoportos turista úton evttünk részt, nem volt idegenvezetőnk. Larktak egy téren bennünket, aztán mindenki ment, amerre látott. Úgy odataláltam Júlia érkélyéhez, hogy még térképünk sem volt és minden nagyon ismerősnek tűnt. Ismerős volt a piactér, a Katedrális és valami különös érzés kerített hatalmába, amire mindig emlékezni fogok.

„Semmi sem túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, semmi sem túl csodálatos ahhoz, hogy megtörténjen, és semmi sem túl jó ahhoz, hogy örökké tartson, ha a terád váró jóhoz pozitívan állsz hozzá!” Helen Hadsell * Mosolyogj Magyarország! *



Utazás előző életeimbe

Köszönöm, hogy itt jártatok, és nincs a téma elsüllyedve. Sokaknak lehet bátorítás, és segítség ha látják, nincsenek egyedül az érzésekkel, melyek nem túl természetesek...
Fairy: nagyon örülök, hogy konkrétan meséltél az "emlékedről"! Ez fontos volt nekem, jó tudni, hogy többen is KONKRÉTAN emlékszünk dolgokra, korokra, tárgyakra, személyekre...

Voltam "utazni":-) Két előző életemet is megismertem - melyekkel jóval előtte már többször is álmodtam -. Pokoli utazás volt ha jellemezhetem így, mivel meg kellett értenem, miért "gyűlöltem" az anyámat. Hogy miért voltunk sok-sok éven át esküdt ellenségek. Kineziológus volt a segítőm az utazásban. Holnap elmesélem részletesen, csak hogy a tanulságát is elmondhassam a történetnek. A karmám kezd letisztulni erre az életre. Néhány fátyol lehullt már róla, és tudom pontosan miken kell keményen dolgoznom, és miért. Nagyon érdekes feladat!!! Izgalmas:-) Tehát holnap...

"Ha megtennénk mindazt, melyeket képesek vagyunk megtenni, szabályszerűen ámulatba ejtenénk önmagunkat!" (Thomas Edison)



Karmikus utaztatás?

Szia Gini!
Lenyűgöző, amit leírtál az élményeidről. :) Nem gondoltál arra, hogy egyszer részt vegyél egy karmikus utaztatáson? Persze tudom az embernek több előző élete is lehet, nem biztos, hogy oda tér vissza az utaztatás során, de érdekes lehet. Nekem hasonló élményem Tibettel kapcsolatban van, én is hozzád hasonlóan érzem a hideget a bőrömön, hasítja az arcomat a hideg szél, 1743-at írunk, négy gyermekem van, három fiú és egy kislány. A férjem az akkori polgárháborúban halt meg, én mosónőként dolgozom. Látom a hatalmas palotát és a kövekkel kirakott poros útszélt, ahogy a kisfiam előre szalad... Én nagyon szeretnék utazni előző életeimben, lehet, hamarosan elmegyek, hogy tanuljak belőle!
Szeretettel: Fairy



hm

Bevillannak előző életem képei, elég gyakran. Olyan, mintha hirtelen ébrednék fel és még emlékeznék az álmomra. Általában a kép nem statikus, inkább mozgó, színes szagos. Még az akkori érzelmeim is átjönnek.
Mondjuk amiket ilyenkor látok, annak nagy részére nem vagyok büszke. Dehát a karmatikus hozott dolgokat nem lehet lenullázni, viszont kell javítani rajta. Mindig egyre jobbá válni - ez a földi életünk lényege.

Szeretettel,
gma

----------------------------------------------------
A világ olyan, amilyennek Te látni akarod!