Elveszett idő, a jövő fogságában

metroKívül: metró, meleg, tömeg, belül pedig közöny és érdektelenség.
Ilyen megszokott körülmények között egy "csodás" reggelen munkába indultam.

Bérletellenőrzés, furcsa ideges érzés lett úrrá rajtam és a bérletemhez kaptam, nem tudom miért de úgy éreztem, hogy már nem érvényes,
azonban rápillantva a megfelelő cellára az anyagi valóságot vizuálisan feldolgozva tudatom gyorsan felülírta a kellemetlen érzést,
hiszen szelvényem még közel 2 hétig feljogosított arra, hogy a multinacionális gazdám modern "gyapotföldjén" a meghatározott időben rendelkezésre álljak.

A munkanapokra jellemző tompa, fásult tudatállapotban beszélgetni kezdtem önmagammal .
- még csak 15-e van és a bérletem 30-áig érvényes
- miért hittem azt hogy már nem jó, elég fura
- 30-a, de jó is lenne
- igen valóban, még akkor is örülnék ha már ott tartanánk, ha nem lenne a bérletem érvényes
- simán, büntessenek csak meg, kit érdekel, pár nap múlva úgyis fizetés lenne.

Ekkor hasított végig rajtam egy érzés a tarkómból kiindulva egészen a talpamig, mintha villám csapott volna belém.
Bárcsak két héttel később lenne??!! Eldobnék az életemből 2 hetet? és miért? Úr Isten, hogy lehet ilyet gondolni, minden nap
ajándék kéne, hogy legyen, hogy juthattam idáig? hogy lehet így élni??

A tompa fásult tudatállapotot felváltotta egy rendkívül "jelenlévő" tudatállapot, amelyet jobban nemtudok leírni,
nehéz szavakba önteni, egy olyan lét érzékelés amely gyors, éles és tiszta és ami talán a legfontosabb egy
olyan amely a létet magáénak érzi.

Azóta is ezt az érzést ezt az állapotot keresem, azon a napon valami megváltozott bennem.
Félreértés ne essék, addig az időpontig is az átlaghoz viszonyítva jobban érdekeltek az "élet nagy kérdései" mint, hogy miért vagyunk itt és hogy mire
fel ez az egész felhajtás amit életnek hívunk. Viszont a gyakorlati életben beálltam a sorba és a munkahelyi stressz, monotonitás, a legapróbb
problémát (mint pl. egy riportban az egyik cellában kimaradó 2 betű a 20-ból) világméretű katasztrófává deklaráló multinacionális bürokrácia lélek és tudatromboló
tevékenysége folytán ezek a kérdések csak a felszínen voltak jelen, azon a reggelen azonban egy csapásra a lelkemig hatoltak.

Nem mondanám, hogy az életem azóta könnyebb lett, azt sem hogy több válaszom van, sőt úgy tűnik egyenlőre, hogy csak a kérdések sokasodnak,
azonban egyre messzebb jutok a tompa - fásult létérzékeléstől, egyre elevenebbnek és magabiztosabbnak érzem magam és ez jó érzés :). Egy dologban azonban biztos vagyok: a jövőben nem lehetünk boldogok, hiszen a most az egyetlen érzékelt valóságunk.

Címkék:

Hozzászólások



Köszi a beszámolót!:)

Köszi a beszámolót!:) Szerintem ez több, mint a most. A most az "csupán" annyi, hogy a pszihológiai időn nem idegeskedik az ember, és csak a VAN-t érzékeli... ez már azért több... te valahogy szélesebb érzékeléshez jutottál. Viccesen - félek ezt csak én fogom érteni, mint számítógépesjátékbuzi - azt is írhatnám, hogy megtaláltad az "élet" c. játékban azt a billentyűt, amit ha lenyomsz akkor kameraszöget válthatsz.:D Csak ez olyan "titkos", hogy a többi játékos szerint ilyen nem is lehetséges, és ha elmesélnéd nekik hülyének néznének.:) Pedig van kameraszögváltó gomb.:D



Még valami

Megfigyelés = ítélet-mentesség. Valamiért még ezt is le kellett írnom.

Shakti



Érzékelés

Szia Zsul!

Tudod, mi volt furcsa utána? A megszokott érzékelés. Olyan "hétköznapi" volt minden. Ebben a mindent átfogó nézőpontban minden olyan tiszta. Igen, ez a szó közelíti meg a legjobban az élményt. Mint amikor őszi vagy már majdnem téli, napsütéses reggelen kilépsz az utcára, és minden ragyog és hideg. Beszívod a levegőt, és olyan tiszta minden. Ez is hasonló volt, és vissaztérni pedig olyan, mint amikor egy nyári koradélutánon beleszippantasz a hőségbe. Nyomott, lassú, szinte uncsi.

Próbálok visszaemlékezni az élményre (3 éve történt). Azért nem volt drasztikus az átmenet - a visszatérés, ahogy te fogalmaztál -, mert annyira boldog voltam akkoriban, hogy amúgy is 3 centivel a föld felett jártam. Olyan érzés volt, mintha suhannál át az életen, anélkül, hogy a testedet érzékelnéd. Inkább éreztem minden mást, és valahogy tudtam, aki ezt átéli, az én vagyok, de önmagamat, emberi valómban, a tudatommal nem nagyon fogtam fel. Nem könnyű szavakba önteni, mert semmihez sem hasonlít, ami a megszokott, emberi-földi vonatkozásban kifejezhető. Volt már egy-két fura, de felemelő érzésem előtte is, és utána is.

Azt hiszem, a boldogság, a nyitottság és az éppen történő dolgok megfigyelése, no meg a gondolatcsend eredményez ilyen tapasztalatot. De nagyon ritkán sikerül kiszakadni az úgynevezett valóságból ahhoz, hogy az ember ilyen élményhez jusson.

Biztos vagyok benne, hogy még fogok ilyen, és ehhez hasonló dolgokat tapasztalni. Remélem, a meditációs technikák, illetve a lazaság és a hit a mozgatórugói, mert ezek a dolgok elsajátíthatóak. Olyan, mint amikor ráfekszel a tenger hullámaira, és tudod, hogy nem süllyedsz el, csak ringatózol, és semmi más nem számít! Szerintem ezt hívják MOST-nak. Szerintem...

:)

Shakti



Hűűűű, Shakti ez nem

Hűűűű, Shakti ez nem semmi! Miután vége volt milyen érzés volt visszatérni a megszokott érzékeléshez? Nem kezdtél el bizonytalankodni a nem mindennapi megélés miatt? Én biztos lehúzódtam volna egyből az út szélére, mert hát nem mindennap él át ilyet az ember.:)



Kedves Soxor! MOST

Nagyon jók ezek a pillanatok, én is próbálom megélni minél gyakrabban. A körülmények nem mindig engedik, így igyekszem résen lenni. Mostanában én is fásultságot éreztem, úgyhogy külön jól jött ez a kis beírás, köszönöm szépen!

Egyszer nagyon érdekes dolog történt velem. Ha nem bánod, megosztom veled és a többiekkel is. Valamikor éjszaka autóztam haza és már nagyon fáradt voltam. Hála Istennek, a vezetés engem kikapcsol, a rutin pedig életben tart, illetve imádok vezetni, így eközben velem soha, semmi baj nem töreténhet. Éppen egy boldog időszakom volt, így felszabadult is voltam, és valóban semmi másra nem koncentráltam, csak arra, amit csinálok. Ilyenkor szoktam beszélgetni a Jóistennel, hogy mennyire rendes, hogy ehhez hasonló pillanatokkal ajándékoz meg. DE az meg sokkal jobb lenne, ha egyszer az ilyen pillanatokat az ő szemszögéből is láthatnám (persze így is Ő a megfigyelő :D). Szóval képzeld egy 8-10 másodpercig láttam azt, hogy autót vezetek, bentről az autóból, de láttam az autómat is kívülről, láttam, hogy honnan hová megyek, az autóm hátulját is láttam, és a többi autót, meg az enyém tetejét is. Nem tudom igazán leírni, mintha minden szemszögből lett volna egy kamera és mindegyiket egy időben láttam volna úgy, hogy azt a teljes valóságként, azonos időben fogom fel. Ez a 10 másodperc így, gondolhatod, rengetegnek tűnt, mert tökéletes volt. Fantasztikus érzés, azóta sem történt - bár nem is kértem, miért is nem, nem tudom. Hát ennyit a MOST-ról. :D

Pussz: Shakti