thesecret.hu

Én is köszönöm, mert nekem is van min elgondolkodnom ezáltal.

Ne siesd el, nyugalom! Van időd. Nem szalad el semmi.

Az ego nem ellenség alapvetően. Csak néha túloz. Én az egora úgy gondolok, mint a tudatos és tudatalatti közötti közvetítőre, aki valójában a saját érdekeit szolgálná leginkább. Egy olyan mediátor, akinek igazából nem érdeke a béke kialakítása, hiszen akkor az ő léte feleslegessé válna...
Te se gondolj az egora dühvel! Értsd meg őt! Fél attól, hogy feleslegessé válik. Egyetlen dolgod vele, hogy megtanuld az arányokat. Hogy tudj neki annyi teret adni, amennyi szükséges és ugyanakkor meg ne terjedjen el rajtad. Tudod, az arany középút.

A legeslegjobbakat! :) Hidd el nekem, minden rendben van (és lesz). Kitartás!

Akkor szépen bontsuk fel! Segítek egy kicsit, ha nem bánod és elfogadod ezt tőlem. Azt írom én mit mondanék (kérdeznék) erre, a Te dolgod csak annyi, hogy elgondolkodsz. Megtartod magadnak, vagy elveted, amit írtam, rajtad áll. Ide írod, privátban, vagy le sem írod, ez is rajtad áll, ahogy NEKED a legjobb.

Ha az egoval van dolgunk, csak a saját eszközével tudjuk feloldani... Valahogy így:

"Haragszom magamra, mert könnyen oda adtam magam, haragszom magamra, mert olyan embert szerettem meg, aki nem érdemelte meg, mert nem viszonozta."
1. Kérdések: Miért haragszol magadra, ha azt tetted, ami jól esett? Miért bánod meg a tetted? TE rosszat tettél? A saját fogalmaid szerint rosszat?
Érdem? A szeretet érdem? Biztos, hogy szeretet egy olyan érzés, ami érdem alapú? Csak az kaphatja, aki viszonozza Neked? Vagy csak egy ego játék? Honnan ered benned ez az érzés? A fejedből vagy a szívedből? Az egod szeret vagy a lényed? És, bármelyik is szeret egy egod által festett képet szeret vagy valakinek a lényét?
2. Alapok: A szeretetnek nincs se érdeke, se észoka. MINDENT MINDENKI ALANYI JOGON MEGÉRDEMEL. TE is!
3. Megbocsátom magamnak, hogy könnyen odaadtam magam. Megbocsátom neki is, hogy ezt tettem. Megbocsátom magamnak, hogy őt szeretem. Megbocsátom neki, hogy szeretem. Megbocsátom magamnak, hogy olyat szeretek, aki nem képes viszonozni. Megbocsátom neki, hogy nem képes az érzéseimet viszonozni.

"Félelmet kelt bennem az iránta érzett szerelem, mert nem viszonozta és ettől kizsákmányolva érzem magam és haragszom magamra, mert hagytam."
1. Miért is félsz attól, ha nem viszonozzák a szereteted? Attól félsz tán, hogy hoppon maradsz? Vagy attól félsz, hogy nem vagy szerethető? Nem vagy biztos benne, hogy magad tudod-e eléggé szeretni? Miért félsz attól, ha kizsákmányolnak? Ha kizsákmányolnak, nem te hagyod véletlenül? Nem az az ego súgta neked, hogy hagyd magad, ami most ellened fordult? Ha kizsákmányolnak az miért baj? MIért félelmetes számodra? Mert kiszolgáltatottnak érzed magad? Mert gyengének és akarattalanak érzed magad? Mert milyen képe lesz másoknak rólad? Mert mit fognak gondolni? TE mit gondolsz emiatt magadról?
2. A félelem a sötétben érzi magát biztonságban. Ott, ahol nem látod. Csak nő, növekszik, rád telepszik. De, amint figyelmed fénye ráirányul azonnal kicsire húzza magát össze. Minél többet foglalkozol vele, annál kisebb lesz, majd mikor teljesen szembenézel vele elmúlik.
3. Felfedeztem a félelmet attól, hogy nem viszonozzák az érzéseimet. Látom. Megbocsátom magamnak ezt a félelmem. Megbocsátom magamnak, hogy hagytam magam. Megbocsátom neki, hogy ilyen helyzetbe hozott, hiszen ezáltal szembesültem a félelmemmel.

"Félelemet kelt az egész és nem tudom ésszel felfogni és kisakkozni, hogy fog megoldódni, elmúlni, meggyógyulni."
1. Miért kell felfognod? Miért most kell megértened? Miért kell megoldódnia? Miért félsz attól, hogy nem oldódik meg? Miért használod a gyógyulás szót? A szeretet betegség lenne, amiből ki kell gyógyulni? Vagy esetleg ez egy ego játék, amiből valóban ki kell lépni? Miért kell elmúlnia mindennek? Nem tudod elviselni, ha így marad? Hiszen eddig is elviselted... Elviselted volna eddig, ha nem vagy KÉPES elviselni? Mi dolgod a jövővel? A jövő magjait nem épp most veted? Vajon milyen magokat vetsz? Attól nem félsz, hogy újra elköveted ugyanezt? Hogy jön egy ugyanilyen helyzet? Talán még nehezebb? Talán nem ebben való félelmedben akarod görcsösen megoldani a mostanit?
2. Az ego ragaszkodik a célokhoz: tudni akar, ezáltal biztonságot akar, ezt kontrollal akarja elérni és mindezt azért, mert másoktól való elfogadást akar. A probléma... Már leírtam, de ismétlek: A probléma megoldására tett mindenféle kísérlet a problémára irányítja a figyelmet, amit ezzel fenntart és újrateremt.
3. Felismertem a következő félelmeket: félek attól, hogy sohasem tudom meg, félek a bizonytalanságtól, félek, hogy a probléma nem oldódik meg, félek attól, hogy nem vagyok normális (gyógyulás), félek attól, hogy minden így marad. Elfogadom mindezen félelmeimet. Megbocsátom magamnak mindezen félelmeimet. Megbocsátom neki, hogy mindezen félelmeimre rámutatott a viselkedésével és általa felismerhettem őket.
Elfogadom, ha így marad a helyzet, elfogadom, ha megváltozik. Elfogadom, hogy MOST nem tudom megoldani. Elfogadom, hogy MOST nincs megoldás. Elfogadom, hogy MOST itt ez a probléma. Elfogadom, hogy én MOST nem tudok ezzel mit kezdeni. Elfogadom, hogy talán sohasem múlik el. Elengedem a megoldás görcsös akarását. Elfogadom, hogy MOST nem kell tudnom.

"Félek, hogy nem fogom megtudni, mi volt ez az egész ami velem és köztünk történt, miért történt, miért volt erre szükségem."
Nos itt gyakorlatilag elkezded ismételni magad. Vagyis mit csinálsz? Látod? A problémán tartod tartósan a figyelmed. Repetitio est mater studiorum. Ismétlés a tudás anyja. És te ismétled, ismétled, ismétled, ismétled a problémát. Újra és újra adod a rengeteg energiát neki. Jó neked ez a helyzet? Élvezel benne lenni? Jó érzés a problémában dagonyázni? Ha igen, ne hagyd abba!
Miért történt? Hát nem elég világos még mindig? Hány félelem lakik benned? Mennyi dolgot kell megértened magadról? Mennyi dolgot nem ismersz magadról? Tudod szeretni önmagad anélkül, hogy bárkire szükséged legyen? Ha te nem tudod mástól hogyan várod el? Ha még te sem akarod megismerni magad, más miért akarna?

"És haragszom, mert nem látom tisztán az értelmet, azt gondolom, ott legbelül, hogy erre már igazán nem volt szükségem, mert volt már hasonló tapasztalatom, tudom már, tanultam és most mégegyszer...túl nagy a fájdalom a hozadékhoz képest."
Biztos vagy benne, hogy megtanultad? Biztos vagy benne, hogy, amit tényleg megtanulsz azt nem tudod hasznosítani újra? Vagyis biztos vagy benne, ha valóban megtanultad, akkor így beleragadtál volna a helyzetbe? Nem lehet, ha rutinod lenne benne, már rég kijöttél volna belőle? Nem lehet, hogy a saját egod játékának vagy a játékszere? Így kell ennek lennie? Biztos?

"Sok minden feldereng, de még nem kerek."
Te minden választ tudsz magadtól. A saját bíróságod előtt állsz: vádlott, védő ügyvéd, ügyész és bíró vagy egyszerre. Titkolsz magad előtt, véded magad, vádlod magad és elítéled magad. Nem kéne már, hogy megszülessen a felmentő ítélet?

"Haragszom rá, mert elvitt belőlem egy darabot és haragszom magamra, hogy hagytam."
Nem vitt ő el semmit. Erre nincs hatalma ezen a földön senkinek. Az, amit érzel, mindig is hiány volt benned. Nem lehet, hogy pont azért jött ő, hogy rámutasson és te észrevedd? Hogy pótolni kéne? Bestoppolni, ha úgy tetszik?

"Haragszom rá, mert amíg én itt szenvedek, szánalmasan, addig ő vígan és büszkén éli tovább az életét és ismerkedik (gondolom), és haragszom magamra, hogy amíg ő jól elvan, ráadásul viszi tovább a tőlem kapott szeretetcsomagot, addig én itt vergődöm."
A te életed a fontos vagy az övé? Foglalkoznod kell neked az ő életével, amikor nincs veled? Gondolatolvasó vagy, hogy tudd mit gondol és érez? Gondolod? Nem kéne. A valóság az, senki sem tudja mi játszódik a másik fejében. Elképzelések vannak, de tudás nincs. Még a saját gondolataiddal sem vagy teljesen tisztában, hogy ismerhetnéd akkor másét? Jól elvan? Tudhatod? Mindenki kimutatja mit gondol és mit érez? Tőled kapott "szeretet csomag"... Szeretet az, amit miután odaadtad megbántad? Pusztán azért, mert nem kaptál cserébe? Biztos az, hogy tudnál fogadni te is "szeretet csomagot"? Magadnak miért nem adsz? Amit te érzel, biztos, hogy más is érzi? Vagy a saját szűrőjén át érzékeli csak? Biztos, hogy, amit te "szeretet csomagként" adsz, az neki is az? Korlátolt számú szeretet részecske van benned, hogy takarékoskodnod kell vele? Ha elfogy már nem tudsz majd adni senkinek? Víg és büszke... Te miért nem vagy? Hibázhat az igaz szeretet? Azt gondolod, ha őt megkapod, aki most víg és büszke, majd te is az leszel? Másból kell nyerni ilyen dolgokat? Vagy önmagadból esetleg? Büszkeség... De érdekes. Te nem vagy büszke? Úgy érzed elveszett a büszkeséged miatta? Mi a büszkeség? Hogy mások mit gondolnak rólad vagy te mit gondolsz magadról? Nem érzel a büszkeséggel kapcsolatban zavart?

"Szánalmas vagyok!"
Hoppá! Egy félelem. Közvetlen a büszkeség után... Akkor vagy szánalmas, ha a saját szemedben az vagy. Miért tartod magad szánalmasnak? Mert felvállaltad, hogy szeretsz? Mert bátran kiálltál az érzéseidért akkor is, amikor más képtelen volt viszonozni azokat? Ki a szánalmasabb? Aki tud szeretni és vállalja kimutatni (ami akár fájdalom eljövetelét is vonhatja maga után)? Vagy inkább az, aki képtelen szeretni? Mert még ennyit sem mer kockáztatni? Az a bátrabb, aki már tudja, hogy keres valamit? Vagy az, aki még csak azt sem tudja, hogy mit keres?

És íme a konklúzió, amiket az ego szokott levonni:
"És szégyenlem az egészet előtte és magam előtt! Mert ez megtipor a nőiességemben! Nem kellettem neki, nem voltam elég jó! És félek nem találok olyan embert aki ennyire megmozgat, mint ő!"
Mit is szégyellsz valójában? Mit???? Konkrétan. Megtipor a nőiességedben. Magadtól nem vagy nő? Csak egy férfi mellett? Önmagadban egyedül nem leled a nőiességed? Miért nem? Mi tiporja a nőiességed (esetünkben talán inkább nőiség)? Az, hogy szeretsz és nem szeretnek viszont? Te ettől vagy kevés? Nem az a kevés, aki nem tud viszonozni? Ki a kevés, aki ad vagy, aki nem képes elfogadni, amit nyújtanak neki? Ki a kevés, aki bátran odaáll vagy, aki eloldalog, mert nem meri bevállalni? Az a kevés, aki képes érezni, vagy az a kevés, aki le tudja nyomni a saját érzéseit a torkán? És ki jár rosszabbul? Az, aki ráébred ezer dologra magával kapcsolatban, ami egyre előrébb és előrébb viszi vagy az, aki mindig ugyanott áll és nem tudja mi a baja?

Olyat mint ő nem fogsz. De jobbat találhatsz, amikor készen állsz rá. :)
De ez megint csak egy vélemény volt. Jó, hosszú. ;)

Ha hasonló cipőben vagy, akkor szívből kívánom, hogy találj a szeretteljes sorok között segítséget!
Elgondolkodtatott, amit írtál. Az őszinteséghez az is hozzátartozik, hogy van az elengedésem szándékában egy remény arra, hogy visszatér! Ezt is beismerem és elfogadom! Hagyom had menjen az érzés!

Köszönöm!

Nagyon köszönöm a bölcs gondolataidat! Nagyon szeretem az írásaidat és különösen símogat, hogy elolvastad az írásom és leírtad a véleményed!

Teljesen igazad van, a reményt és/azaz a személyt kell elengednem és nagyon szeretném! Rá kell jönnöm, hogy a túlzott akarásom is meggátol benne, ezen a téren szintén hangosan verem az asztalt. Valamint a harc tényleg bennem van!
Kitöltöm a pontozott részt és leírom most az érzéseimet. Gyarlók lesznek és a nagy részét okosan, bölcsen, szép, nemes gondolatokkal meg is tudom magyarázni, hogy nem így kellene éreznem, de leírom és elfogadom őket és hiszem, hogy majd feloldódnak, helyére kerül minden. Mert ezek az érzéseim, tudom az egomnak, most, függetlenül attól, hogy van bennem egy tudás, mi a nemes és gyakran sikerül annyira leépítenem az egomat, hogy nem zavar be. Tudom, hogy egyszer csak eljön a pillanat és magától történik meg...Türelem, tudom!

Haragszom magamra, mert könnyen oda adtam magam, haragszom magamra, mert olyan embert szerettem meg, aki nem érdemelte meg, mert nem viszonozta. Félelmet kelt bennem az iránta érzett szerelem, mert nem viszonozta és ettől kizsákmányolva érzem magam és haragszom magamra, mert hagytam. Félelemet kelt az egész és nem tudom ésszel felfogni és kisakkozni, hogy fog megoldódni, elmúlni, meggyógyulni. Félek, hogy nem fogom megtudni, mi volt ez az egész ami velem és köztünk történt, miért történt, miért volt erre szükségem. És haragszom, mert nem látom tisztán az értelmet, azt gondolom, ott legbelül, hogy erre már igazán nem volt szükségem, mert volt már hasonló tapasztalatom, tudom már, tanultam és most mégegyszer...túl nagy a fájdalom a hozadékhoz képest. Sok minden feldereng, de még nem kerek. Haragszom rá, mert elvitt belőlem egy darabot és haragszom magamra, hogy hagytam. Haragszom rá, mert amíg én itt szenvedek, szánalmasan, addig ő vígan és büszkén éli tovább az életét és ismerkedik (gondolom), és haragszom magamra, hogy amíg ő jól elvan, ráadásul viszi tovább a tőlem kapott szeretetcsomagot, addig én itt vergődöm. Szánalmas vagyok! :( És szégyenlem az egészet előtte és magam előtt! Mert ez megtipor a nőiességemben! Nem kellettem neki, nem voltam elég jó! És félek nem találok olyan embert aki ennyire megmozgat, mint ő!

A fent leírt dolgok az érzéseim, félretettem az okos és bölcs oldalam, mert folyamatosan nyomom el amit érzek a sok sok felszedett bölcsességgel. Sőt döbbenetes, mert már belsővé vált tapasztalások, érzések, letisztulások sem képesek most véglegesen érvényesülni, csak ideig, óráig. Szóval ezt érzem, ez van, valamiért belekerültem ebbe a helyzetbe és igenis vállalom, kimondom, hogy tele vagyok negatív érzésekkel, félelemmel, haraggal, értetlenséggel! De elfogadom őket!!!! Mert elfogadom magamat és elfogadom, hogy nem tudok megbírkózni ezzel a helyzettel, ahogy mondat Ritocska! Bízom benne, hogy megérkezik hozzám vagy bennem a csoda és a megoldás!

Nagyon köszönöm!!!!

Hasonló hajóban Ez az elengedés nagyon nehéz és legbelül nem is akarom.....mostanában úgy éreztem elengedtem és jött is egy új de rá kellet jönnöm h csak a hasonlóságuk miatt kellet nekem az új öt láttam látom benne sok közös tulajdonságuk van beszéd ,stilus hang kinézet hobbi öltözködés ...mégsem engedtem el....:(( pedig régen próbálkozom már de lehet az a baj h legbelül csak azért akarjuk elengedni h vissza térjen .

Nekem az a véleményem, hogy az elengedés az egy pillanat. Vagyis azt kellene megvizsgálnod magadban, hogy, amit még iránta érzel, az a szeretet, amit ott maradt. Vagy a reményt őrizgeted, hogy visszatér? Mert itt a különbség. Attól, hogy elengedsz valakit, még nem zárja ki, hogy szeresd. Ez a kettő nem egy.
Fura is lenne, ha a szeretetet valaki iránt úgy el tudnád engedni, mint a személyt. Ha úgy érzed, tényleg elengedted a személyt, akkor érzed a szabadságot. Akkor nem nyom, mint egy nehéz kő és nem érzed azt, hogy nélküle már nem lesz sehogy. Hanem érzed, hogy élsz és nyitott vagy mindenre.
Ahogy egyik barátom fogalmazna: "töröljük le a táblát!". Te is tedd meg! Így tiszta lappal tedd fel a kérdést magadnak: Meg tudom engedni magamnak, hogy minden így maradjon? Megengedem! Meg tudom engedni magamnak, hogy minden megváltozzon? Megengedem.
Engedd el az összes pozitív és negatív vágyat is! Engedd el a személy! A szeretetet iránta nem kell elengedned. Ki kötelezne?
Én azt látom, az alapján, amit írtál, hogy harcban vagy önmagaddal azért, amit érzel. Ezt a harcot kellene elengedned. (Amúgy onnan tudom, mert én is jártam már errefelé.) Egyszercsak azt mondani, hogy: "rendben, ez most így van és nem találok megoldást a problémára". Csoda fog történni Veled!

Hát mondd meg nekem, miért baj az, ha szeretsz valakit? Azért baj csak, mert félelmet kelt benned az érzés. Miért kelt félelmet? ................ (válasszal kitöltendő mező Neked) Segítségképpen meg leírom, hogy én mit írtam anno ide: Azért kelt bennem félelmet a szeretetem, mert nem ismerem az okát és az egom tudni akarja az okot a miértre. Azért kelt bennem félelmet, mert a nem ismert ok miatt hülyének érzem magam és nem szeretem hülyének érezni magam. Azért kelt félelmet bennem, mert az érzéseimért semmit sem kaptam és lehet, hogy soha nem is fogok. Azért kelt félelmet bennem, mert milyen kiszolgáltatottá tesz szeretni valakit, aki nem viszonozza az érzéseimet? Azért kelt félelmet bennem, mert bizonytalanná teszi a jövőmet, hogy valaha is kerülhe-e mellém bárki. Azért kelt félelmet bennem, mert nem normális, hogy így érzek... Folytathatnám napestig, még vagy ezer ok volt bennem. De onnantól, hogy feltártam más lett. Onnantól, hogy a saját miértjeimre kérdést kaptam, azokra, ami miatt én magammal álltam harcban (hiszen Te is magaddal harcolsz), megváltoztak a dolgok.

A másik, azon görcsölni, hogy "mikor már???" teljesen felesleges. A nagy helyzet az, minél kitartóbban vered az asztalt valamiért, annál lassabban érkezik. Ne csatolj szükséget ahhoz, hogy valaki legyen melletted. Hidd el, meg tudod egyedül csinálni, tudod magad annyira szeretni, hogy más-é ne kelljen alapvetően. Amikor pedig rá fogsz erre érezni, azonnal meg fog érkezni az illető. De csak akkor, amikor nem csak hiszed, hogy készen állsz, hanem, amikor tényleg készen állsz. Kulcsszó: türelem. Kulcsszó: nyugalom. Kulcsszó: elfogadás. (bár ez kellett volna előre)

Node, ez is csak egy vélemény.
Szeretettel kívánom a legjobbakat Neked!

.. fel a fejjel, van egy jó hírem meg egy rossz.
A jó hír, hogy ha tényleg elengedted mentálisan a pasit, akkor megjön a másik, ha nyitott vagy a kapcsoltra.
A rossz hír is ugyan ez :))
Akkor jön meg a másik delikvens, ha tényleg elengedted a volt kapcsolatodat mentálisan.

Ha elolvasod a cikkedet egy kívül álló szemével szerintem egyből kiderülne, hogy valójában nem engedted el a férfit, csak szeretnéd, ami végül is az első lépés a szabadság felé.

Nem tom mennyire segítene egy új kapcsolat... nem biztos.
Ha túl korai akkor meg biztos nem.

Azt sem nagyon érzem, hogy 80%-ban elengedted a pasit.. szerintem 50% vagy max 60%, még inkább kötődsz hozzá mint nem.
Hogy úgy mondjam, valahogy azt érzem a cikkedből, hogy nem tetted fel az i-re a pontot.
Amit még érdemes megfontolni hogy tudj dolgozni az ügyön, az a lezárás.
Magadban teljesen lezárod az ügyet és azt mondod VÉGE.
Ez valami olyasmi, hogy érthető példával éljek, mint amikor voltál egy nyaraláson és véget ért, kész, finíto, ende, szép volt, jó volt meg minden, de VÉGE.

Minden jót mindenhez :)